5×24 – Mindkét orcádat – előzetes

Már két napja nézegettem a tv2 honlapját, hogy mikor rakják fel az 5. évadzáró előzetesét, hiszen láttam, hogy írtátok, hogy lelövi a rész poénját. A tévében meg nem sikerült elkapnom, ritkán nézek tv2-t. De lényeg, hogy most felrakták, és valóban eléggé lelövi a poént, de ez egyúttal figyelemfelkeltő is lehet, és lehet, hogy valaki emiatt nézi meg ezt az egészen rendhagyó, az egész történet szempontjából sorsfordító epizódot.

Szóval íme az eredetileg “Both Sides Now” c. epizód szinkronos előzetese. A cím alapján én inkább arra asszociáltam, hogy most (SPOILER, jelöld ki) végre egyesül House “két énje”, meg, hogy kiderül számára, hogy a másik nézőpontból mi is történt elmúlt éjszaka. A hetibeteg szempontjából pedig szintén a két én egyesüléséről van szó. Ezért fordítottam én eddig “Mindkét oldal”-nak ezt az epizódot. De ez a cím talán frappánsabb lett, és övék az utolsó szó, szóval marad a “Mindkét orcádat”:

Doktor House – V. évad/24. epizód! Szerda este itt a TV2-n! Egy fiatal férfi konfliktushelyzetbe kerül egy étteremben, mert a bal karját nem tudja irányítani, így leönti, és megdobálja a szomszéd asztalnál ülő férfit. Később pedig rohamot kap, így beszállítják a kórházba, ahol House csapata kapja az esetet. Az orvos eközben remekül érzi magát Cuddyval a történtek után, így Cameronnak is szívesen osztogat párkapcsolati tanácsokat…

[tv2]

Csatlakozás a társalgáshoz

7 hozzászólás

  1. Szerintem csak azoknak lövi le a poént, akik már látták.(vagyis nekünk) Akik csak a 23. részig látták, nem tudják kivenni, hogy most: mi van??

  2. ahogy ercsika7 már írta… aki nem látta még a részt, annak nem igazán spoiler, mert olyan gyorsak a vágások, hogy kb semmit nem lehet kivenni (csak úgy, ha tudod h mit kell nézni)… szóval MOST kivételesen nem raktak olyan nagy spoilert az előzetesbe mint az évad közben 1-2 alkalommal.

  3. @Kriszti: Igen, és Györgyi Annával sem az igazi Cuddy kiborulása. De lehet, hogy csak az előzetes van úgy vágva, hogy olyan sutának tűnik pár mondat.
    @ercsika7: Ebben igazad lehet. Meg én általában el is szoktam felejteni, amit a magyar előzetesekben látok, mire adják a filmet. Meg úgyis csak akkor áll össze az egész, hogyha az ember végignézi a részt.

  4. Ezzel tulajdonképpen minden le van lőve ….. -.-
    ez a tv2….
    fő ,hogy leadják …

    I slept with Cuddy. ” 😀 ^^ 😀 kár , hogy csak hallucináció volt…. 😀

  5. Hát Tényéeg ez a “düh kitörése” Cuddynak – nem egyezett meg Lisával…. Na ez van. de én imádom !!! vicodin szivecske szivecske <3 <3 <3 <3 :meno:

  6. LuLz! Szinte elárulnak mindent.
    Egyébként miután elkezdtem feliratosan nézni rájöttem, hogy sokkal jobb úgy. Bár Kulkát is szeretem.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..