Olivia Wilde (Tizenhárom) és Hugh Laurie (House) az elmúlt évekről és kicsit a 8×03-as epizódról beszélnek az alábbi videóban (fordítással). Az első kettő és az utolsó szól az epizódról, azoknak az elolvasásával a sorozatot a tv2-n nézők még várjanak pár hetet, míg véget ér itthon a 7. évad. Bár, aki még nem látta az epizódot (szóval mindenki), annak minden infómorzsa spoiler lehet, de itt egyébként konkrét információk nem hangzanak el, nem hiszem, hogy ezek a mondatok előre lerombolnák az élményt.

Olivia: Nos, anélkül, hogy túl sokat elárulnék: Különböző okok miatt Tizenhárom hol elment, hol visszajött az elmúlt években. Jó oka van arra, hogy ne dolgozzon orvosként. Komoly betegsége van, és nincs sok éve hátra. Szóval azzal, hogy ilyen sokáig a kórházban maradt, nagy áldozatot tett. Hogy mások életét mentette, ahelyett, hogy a saját egészségével törődött volna. Most pedig ezen a dilemmán őrlődik, és azon, hogy fogja tölteni a hátralevő éveit. De persze House-on is múlik ez: Tizenhárom sorsát ez az ember irányítja. És House bármennyire is küzd a problémáival és börtönbe is kerül, még így is ő a legérdekesebb ember, akinek dolgozhatunk és közben még élvezzük is. És ez Tizenhárommal is így van. Ez a nagy dilemma, hogy eldöntse, mit tegyen az életével, végül magától megoldódik.

House mindig szerette maga körül tudni az ő kis bizalmi csapatát. Mikor én csatlakoztam a sorozathoz, ő még épp kezdett túllépni a régi teamjének elvesztésén, és aztán lassacskán betörte az új embereket, és aztán most megint túl kell lépnie a teamjén, és újakat betörnie. És a való életben ez így van a kórházakban. Az emberek nem dolgoznak évekig együtt egy programban, szóval ez logikus. De House-nak ez nehéz, mert időre van szüksége, hogy betanítsa az embereit, hogy azok hozzászokjanak a stílusához. És aztán nem szereti elveszteni ezeket az embereket. Olyanok vagyunk neki, mint a betanított majmai. És nehéz újra betanítani minket.

Nagyon különleges volt számomra a sorozatban töltött idő. Annyit fejlődtem, mióta benne vagyok a sorozatban, hogy tanulhattam a színészektől, Hugh-tól meg a többiektől, meg a csodálatos íróinktól. Szóval fura lesz, hogy nem jövök majd ide minden nap, de én csak hálás vagyok az itt kapott lehetőségekért – hisz’ a filmkarrieremet a House-nak köszönhetem. Szóval nem egyfajta… kilövőállomásként tekintek a sorozatra, hanem inkább az életem egy nagyon fontos fejezetének, amely befolyással lesz az egész karrieremre.

A laborköpenyemet. Nagyon király köpenyem van. Fellebben a szélben. Mindig direkt drámaian ülök le, hogy így piff, [fellibbenjen]. Tudják, mint Mozartnál. De… nem tudom, hogy ezt vagy bármi mást elvihetek-e innen. Egy időben volt sztetoszkópunk. Próbáltam olyat hazavinni, mert az tök vicces játék, de aztán elvették tőlünk [a karakterektől]. Valószínűleg valaki ellopta az összeset. De nem hiszem, hogy bármit is elvinnék magammal a csodás emlékeken kívül, nem is beszélve a barátságokról. Mindenkivel jóban vagyok itt, őszintén. Szóval már alig várom az elkövetkező együtt töltött éveinket és remélhetőleg ismét dolgozhatunk majd együtt.

Olyan nagyszerűen elvagyunk a teammel – Omarral, Jesse-vel meg Peterrel, meg annó Kallel, Annie-vel [Dudek]. Annyi lenyűgöző színészünk volt már. Sok időt töltöttünk a konferenciateremben lévő asztalnál. Ott voltak a differenciálok, és… azok a napok nagyon csodálatosak és mókásak voltunk és olyan jól elvoltunk. És hiányoznak ezek az ugratások… ezek a szeretetteljes játékok. De nem hiszem, hogy ez itt végetér. Szerintem fogunk mi még együtt dolgozni. De, tudja, olyan családias és kényelmes visszajönni ebbe a társaságba, erre a helyre – ez az otthonunk. Szóval ez az érzés hiányzik.

Hugh: Nagy mértékű szomorúság van, talán érezni ennek a szagát… vagy az ízét… neh, valahogy érezni lehet, hogy Olivia elmegy, tovább lép. Habár… nem ért nagy meglepetésként. Olivia egy puskapor csík szikrája volt, melyet vagy tizenöt éve meggyújtottak. Szóval minden efelé tendált. Természetes, hogy azt az utat választja, amelyen most megy. És sok sikert neki, és itt mindenki sok sikert kíván neki a sok-sok lehetőséghez, amit nyilván kapni fog vagy amelyet most megkapott és továbbra is kapni fog. De ez nagyon szomorú is, mert csodálatos munkatárs, nagyon-nagyon okos, nagyon-nagyon keményen dolgozik, hihetetlenül vicces… öm, alapjában véve sokkal-sokkal kedvesebb, mint egy Olivia Wilde kaliberű embernek lennie kéne. Ha érti mire gondolok. Ebben a világban, és különösen ebben a városban az emberek ilyen szinten meg vannak áldva, van egy bizonyos… mozgásterük. És nagyon jó érzés Oliviával egy társaságban lenni. És… nagyon-nagyon hiányozni fog nekünk. De, ahogy mondtam, ez így… előrelátható volt. Előrelátható volt, ő egyértelműen nagy… dolgokra hivatott.

Ebben, a harmadik részben House… keveri a kártyapakliját. Vannak mellette ezek a karakterek, akik még nem töltik be teljes mértéken a szerepüket: Park és Adams. Szeretné visszakapni… öm… azt akartam mondani, hogy “rabszolgáit”, de az nem írja le megfelelően… De Chase-t és Taubot vissza akarja szerezni. Mert… bár mindig bántja őket, nem bánik velük kedvesen, de a felszín alatt nagyon is tiszteli a… a tudásukat és képességeiket… és szüksége van rájuk. Szüksége van ezekre a képességekre. És ezt ő is tudja, és még nekik is bevallaná. De egyútt… szóval egyensúlyoz a régi meg az új karakterekkel, előbb próbál eltérülni attól, hogy a régi teamjét hozza vissza és próbál értelmet adni az újnak, de mindezek közepette úgy dönt, még egyszer elveti a kockáját, Tizenhárom felé, és megpróbálja visszahozni őt… Mert, megint csak, Tizenhárom tudása és képességei, ösztönei kellenek House-nak. Ő olyan szinten mozog, amelyre House-nak szüksége van maga körül, hogy előjöjjenek azok a megoldások, amiket keres.

Csatlakozás a társalgáshoz

1 hozzászólás

  1. Heló mindenki!
    Én már láttam a 8. évadból 4 részt amik nem is rosszak. Még ha feliratos is… A 3. részben visszajön 13-as. de sztem végleg el is megy… Nem is az a lényeg, hanem az, hogy ismét olyan szinten szikrázott a levegő House és 13-as között, hogy én már azt vártam, mikor csattan el egy csók. Annyira jó lett volna, ha legalább ennyi kis szexuális vonzalom megmutatkozik! Jó, ebben a részben kiderül, hogy 13-asnak sikerült beleszeretni egy csajba, akivel el akar menni Görögországba! De hisz még House is megmondta neki, hogy elég kevert érzéseket ad felé… nem azt mutatja, amit mond… és 13-as is azt mondta neki, hogy amikor szüksége volt rá, barátként viselkedett vele (7×18) és sajnálja, hogy ki akarta zárni az életéből! Ha mást nem is, legalább egy csók elcsattanhatott volna!

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..