A sorozat jövőjéről

Az elmúlt pár napban több cikk is megjelent a “Doktor House” folytatásának esélyeiről, a lehetőségek elemzéséről (nem spoileres):

Frissítés: Az első cikket azóta frissítették, aszerint pontosítottam én is pár dolgot.

Közeleg a határidő a Fox-NBCU “House”-tárgyalásaiban

Nagyon is lehetséges, hogy a Fox a “Doktor House” nélkül érkezhet a májusi upfrontsra.

A csatorna az utolsó pillanatig tárgyalásokat folytat az Universal Media Studios-zal – a stúdió, amely sorozat tulajdonosa – abban a reményben, hogy aláírhatják a szerződést a 8. évadra. Jelenleg a két fél álláspontja eléggé távol áll egymástól (azzal kapcsolatban, hogy meghatározzák, ezentúl melyikük, hány százalékban járuljon hozzá a sorozat költségeihez).

Az UMS, amelynek az NBC Universal a tulajdonosa, kihúzta a határidőt a megegyezéshez, ez április 15. lett. Ha a két fél addig nem jut megegyezésre, az UMS felajánlja a sorozatot a konkurens csatornáknak, mint pl. a pávásnak (NBC), amely valószínűleg boldogan átvenné a “House”-t a Fox-tól.

Másik probléma még, hogy egy csomó színész sem kötött még szerződést. Miközben az UMS élni fog az opcionális évre való leszerződéssel Hugh Laurie-vak és Olivia Wilde-dal*, addig Robert Sean Leonard, Omar Epps és Lisa Edelstein még nem írt alá az új évadra, és az ő szerződésüket még meg kéne újítani, hogyha folytatódna a sorozat.

Leonard már leszerződött a “Born Yesterday” (“Tegnap született”) c. Broadway-darabra, amelynek előadásai ütközni fognak a “House” új évadának forgatásával. Mint a legtöbb ősszel kezdődő sorozatnál, a forgatás nyáron kezdődik, amikor Leonard még New Yorkban lesz.

A drámasorozat a Fox húzóágához tartozott hét évadon keresztül, de a nézettség csökkent az utóbbi időben, valószínűleg az időpont-változás miatt:

Egyrészt azért vándorolt a “House” keddről hétfőre meg oda-vissza, mert az írósztrájk után átszervezték a csatorna programstruktúráját. Másrészt pedig a sorozat így felvezetőül szolgált az egyévados “Standoff”-nak és fenntartotta az időpontot a “Hell’s Kitchen”-nek**.

Először egy órával későbbre került – 8-ról 9-re – kedd este, 2007 elején. Aztán 2008-ban átrakták hétfőre, és később még abban az évben vissza keddre. 2009-ben pedig újra visszakerült hétfőre.

A “House” 4,0-s ratinggel és 11-es share-rel szerepelt a 18-49-es korosztályban, és 10,7 millió nézője volt átlagban ebben az évadban. Két éve ezek az értékek 5,3/14 és 13,3 millió volt.

Bizonyos források szerint az UMS ugyanazt a megállapodást szeretné kötni a Fox-szal, amelyet még az 5. évad előtt alkudtak ki: A csatorna fizeti a gyártási költségeket, és prémiumot is a sorozat sikeressége miatt.

A Fox csökkenteni szeretne a prémiumon, a csökkenő nézőszám és a magas gyártási költségek és színészi fizetések miatt. Gyakran ez utóbbi teszi ki az összköltség legnagyobb részét egy hétévados sorozatnál. A Fox azt reméli, ezen költségek egy részét meg tudja osztani az UMS-zal.

Mikor 2004-ben elkezdődött a “Doktor House”, a Universal még nem volt egybeolvadva az NBC-vel, szóval [a pávás csatornának] nem volt előválasztási joga arra, hogy megvegye a sorozatot a stúdiótól.

Mind az UMS, mind a Fox szeretné minél hamarabb megoldani a problémát, különösen, mivel a Fox igazgatójának, Kevin Reilly-nak az elkövetkező pár hétben kell eldöntenie, mely sorozatok pilotjait rendeli be. Ha a “House” kiesne a műsorból, az nem várt nehézségeket okozna neki és a Fox vezetőségi csapatának.

Reilly jelenleg szabadságon van, de részt vesz a tárgyalásokban.

Hogyha sikerül megállapodnia a Fox-nak és az UMS-nak az újabb évadban, akkor következnek a színészekkel való tárgyalások. Az hetekbe, akár hónapokba is tarthat.

Emellett David Shore – a sorozat showrunnere*** és vezető producere – szerződését is le kellene még tárgyalni. Feltéve, hogy ő szeretné a folytatást. Egy pénteki konferencia-beszélgetés keretében azt nyilatkozta, hogy a “Fox szeretne 8. évadot, és az NBC Universal is szeretné, ha lenne nekik 8. évadjuk. Szóval abszolúte arra számítok, hogy lesz 8. évad. És eszerint is gondolkodunk [az írók].”

[Variety]

* Megkérdeztem a cikk íróját, és elmagyarázta, hogy Oliviának és Hugh-nak van egy opcionális plusz év a szerződésében. Tehát, ha folytatódik a sorozat, akkor velük kvázi kötelező megkötni a szerződést arra az évadra.
** Ha a “House”-t sokan nézik, akkor nyáron majd nézni fogják a “Hell’s Kitchen”-t is ugyanabban az időpontban
*** vezető író

A TV Line is cikkezett a témában:

A “House” új otthona az NBC lesz?

A sorozat új évadánál égetőbb kérdés, hogy vajon a színészek visszatérnek-e. Miközben Hugh Laurie már leszerződött a következő évadra, a mellékszereplők – mint pl. Lisa Edelstein, Omar Epps, Jesse Spencer és Robert Sean Leonard – szerződése májusban lejár.

Shore-t megkérdeztük Leonard ügyéről – aki szerint biztos a folytatás -, és a producer elmondta, hogy “Úgy tervezek [a sorozattal], hogy [RSL] vissza fog térni. Szeretjük őt, és nagyra értékeljük. A House-Wilson kapcsolat a sorozat egyik központi eleme. Ez a férfi barátság az egyik olyan dolog, amire a legbüszkébb vagyok a sorozatban.”

Shore kevésbé volt biztos Olivia Wilde sorsában, akinek a visszatérése a hétfői 150. epizód témája lesz. “Ez még döntés előtt áll” – mondta Shore a színésznő következő évadbeli státuszáról. “Nagyon remélem, hogy velünk marad. Csodálatos színésznő.”

[TV Line]