Egy újabb interjú, amelyben a sorozat készítője, David Shore a finálé után felmerülő kérdésekre válaszol.

Bár úgy tűnt, hogy az öngyilkos hajlamú House csapdába esett az égő raktárépületben, mielőtt az felrobbant volna, utána kiderült, hogy a jó doktor megmenekült a sorsa elől és megjátszotta a halálát, hogy elkerülje a börtönbüntetés letöltését. És, hogy a rákos Wilsonnal lehessen az utolsó öt hónapjában.

Annyira volt közel a happy endhez, amennyire azt House-tól elvárhatjuk, de vajon mindig ezt szánták befejezésnek? A sorozat készítőjével, David Shore-ral beszélgettünk az utolsó epizódról, a parádés vendégszereplőkről (Amber! Kutner! Stacy!) és House legutolsó epifániájáról. Plusz: Milyen bajba keveredhetne House és Wilson a motorjukkal.

» Január végén kezdte kidolgozni a finálét, igaz?
Akkor jött ez az ötlet, mikor még nem dőlt el, hogy ez lesz-e az utolsó évad és ez volt félig-meddig a B-tervünk. De nem dolgozhatunk két epizódon egyszerre. El kellett döntenünk, minek írjunk: a 8. évadnak vagy az utolsó évadnak. Végül úgy döntöttem, nem várhatunk tovább [míg eldől, mi lesz], és ebbe az irányba haladtunk.

» Szóval mindig is ez lett volna a rákos történetszál vége?
Ez a finálé része volt annak, amit eredetileg terveztünk. Wilson rákos lesz. House jól kezeli, aztán rosszul és mindketten máskor érnek el addig, hogy elfogadják a tényt. Már az elején tudtuk, hogy House úgy fog hozzáállni, hogy “Most hogy kezeljem ezt?” és, hogy azt fogja tenni, amit végül tett.

» Már elején kitalálta, hogy korábbi szereplők hallucinációjával fog vitatkozni?
Mindig is tetszett ez az ötlet, de nagyrészt azért volt jó, mert lehetőséget adott arra, amit annyi sorozat meglép az utolsó részben: hogy visszajöjjenek az emberek a múltból. De mi máshogy hoztuk vissza őket. Mikor elkezdtük írni, elsőként azt beszéltük meg, melyik szereplők jöjjenek vissza. Figyelembe kellett venni, hogy ki hogyan ér rá, de nem volt ezzel sok probléma. Négyen visszajöttek, amiből ketten halottak és más kontextusban beszélgettek House-ról az élet értékeiről.

» Gondolt arra, hogy ne ez legyen a vége, pont azért, mert annyi más sorozat is így szokta befejezni?
Soha nem akartunk semmit úgy csinálni, mint mások. De minden a kivitelezésen múlik. Nem akarok azért megvalósítani egy ötletet, mert más már megcsinálta, de nem is akarok elvetni ötletet, mert más már megcsinálta. Akkor elvetem, hogyha csak ismételnénk, amit ők is csináltak, de ha találunk egy másik megközelítést, akkor boldogan belevágok. Szerintem itt is ez volt a helyzet.

» Nem aggódott, hogy a csodás Lisa Edelsteinen (Cuddy) kívül majdnem minden főbb szereplőt visszahozott?
Nem szeretnék ebbe nagyon belemenni. Vissza akartam hozni. Ennyit mondok.

» Meséljen House nagy epifániájáról, mielőtt a kijárat felé venné az irányt. A sorozatban mindig arról volt szó, hogy az emberek nem változnak, mégis úgy tűnik, House meg akarja próbálni.
Ez így van. Nem tudom, hogy House képes lenne-e a változásra, és nem tudom, hogy szüksége van-e a változásra. De a felismerés, hogy változni akar, és hogy jobb akar lenni a természete ellenére – ami nem segít ezen -, az teszi az embert emberré.

» Lehetséges, hogy sántítva olyan gyorsan kimenekülhessen az égő épületből? Drámai túlzás?
A tűzzel, a robbanással, az időzítéssel és azzal, amit láthattak és amit nem láthattak, mind azért volt, hogy a nézők azt higgyék, nagyon nehéz lenne onnan kijutni. A mennyezet úgy tűnt, mintha rá vagy elé omlana le. Biztos nehezen jutott ki, de nem ismerjük teljesen az épület belső terét. Majdnem lehetetlennek, de azért lehetségesnek kellett látszania.

» Hogy jött az az ötlet, hogy House bekamuzza, hogy meghalt?
Mindig is szerettük a fordulatokat. Nem szeretünk csak simán előrecsörtetni. Nem akarjuk, hogy nyomorúságos legyen, de azt se, hogy boldog legyen. Sok minden eszünkbe jutott, aztán ezt vittük tovább.

» Ebben benne volt az inspirációjául szolgáló Sherlock Holmes története.
Nem úgy volt, hogy mi írók összeültünk, hogy “Conan Doyle mit csinált Holmes-zal?” Ötleteltünk aztán eszünkbe jutott, hogy meghal, de aztán nem hal meg Wilson miatt. Aztán rögtön rájöttem, hogy a kamu halál az, amit Conan Doyle is megírt Holmesnak, de ez csak újabb ok volt arra, hogy ebbe az irányba menjünk.

» “Keserédes”-ként jellemezte korábban a finálét, bár szerintem édesebb volt, mint amire számítottam.
A keserű és az édes határán vagyunk. A két fickóból az egyiknek csak öt hónapja van hátra. Tudom, hogy ez közhely, de House és Wilson majdnem szó szerint elmotorozik a naplementébe. Ez közhelyes, de az az igazság, hogy Wilson haldoklik. Nagyon tetszik nekem, hogy aközben történik [a finálé], miközben haldoklik. És House átgondolja, hogy “Mi is most a fontos? Mi kell nekem ahhoz, hogy ezt elérjem?”

» Gondoltak arra, hogy Wilson halálát beleírja a fináléba?
Igen, de nem komolyan, mert akkor Wilsonról szólt volna az epizód. Így pedig Wilson a történések motivációja és nagy része van abban, ami ebben a részben történik. De ennek a résznek House-ról és az életének átgondolásáról és választásairól kell szólnia, így utoljára.

» Továbbgondolta a történetet? House hogyan viselkedne Wilson halála után?
A történet csak addig tart, ameddig a sorozat. A folytatást rá kell hagyni a nézőkre. Csak annyit akartam megmutatni, hogy House és Wilson nekivágnak az útnak.

» Fontos volt, hogy Wilson végre kiálljon House ellen és ne azt tegye, amire számított?
Ez az évad a következményekről szólt. House elvesztette Cuddy-t. Börtönbe ment. Csomó ügyvéddel beszélgettünk arról, hogy ő sokkal több börtönbüntetést kapott, mint a valóságban kapott volna. Ezzel ő elfogadta a következményeket. Személyesen megfizetett a bűneiért. Nem egészséges és nem boldog. És nagy árat fizetett azért, hogy elérhesse azt, amit el akart érni: a rejtvények megoldását.

» Milyen rejtvényeket fog ezután megoldani most, hogy orvos már nem lehet?
Ki tudja, mi lesz, de az biztos, hogy nagy áldozatot hoz. Bár a végén nem volt sok választása, valamit föladott azért, hogy Wilsonnal lehessen.

» Tetszett a végén az összeállítás az eredeti csapattagokról.
A sorozat, aminek ők fontos részei voltak, véget ért. Meg akartuk mutatni a nézőknek, most hogy állnak és, hogy mi lesz velük a jövőben.

» Foreman rájön, hogy House életben van?
House [a névkártyával] azt üzente Foremannek, hogy “Ne aggódj, jól vagyok.”

» Mit hagy maga után a sorozat?
Büszke vagyok a House-ra és mindenre, amit csináltunk. Büszke vagyok arra, hogy nagyon jól megcsináltunk 177 részt. Nem egyformán jól, de mindre büszke vagyok. A hagyatéka pedig a kezdetektől benne volt: ez a karakter, és amit ez a karakter képvisel – az igazság keresése. Szóval megtisztelőnek és szerencsének érzem azt, hogy milliók elé tárhattam mindezt és elgondolkodtathattam az embereket.

[TV Guide]

Ezzel minden kérdésre választ kaptatok?

Csatlakozás a társalgáshoz

1 hozzászólás

  1. Őszintén szólva majdnem, de mégsem.
    2 maradt (illetve 4 2-ben).
    Mért ment oda House? (Oké, bedrogozza magát, de hogy jött rá, hogy 2 utcával odébb lakik a csóka? Oké, a cigi okozta a tűzet, de ekkorát és, ha a cigi volt akkor mért nem égett az a rész ahol ők voltak és mért égett az összes többi.

    És egy nagyon fontos kérdés, amire reméltem, kitérnek. House az első évadban a 6. részben: A skizofrénes nőnek találnak 1 cistát/rákos daganatot a májánál (vagy benne, ez azt hiszem, pontosan nem derül ki), House etanolt adat neki, amit Wilson ad be: “95% etanol. Az etanol roncsolja a tumorsejteket. Szó szerint szárazra szívja őket. Ideglenesen csökkenti a tumort” reméltem, azért megemlítik, hogy ez mért nem lehetséges. Vagy lehet, hogy így akarják majd egyszer feltámasztani Wilsont is :D. (Tudom! Tudom! Kukacoskodó vagyok! :D)

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..