David Shore a sorozat jövőjéről

Konkrét spoilerek nincsenek benne, csak a közepén (ezt jeleztem a szövegben, semmi új). Inkább csak azok olvassák el a folytatás után, akik látták a 7. évadfinálét.

Miközben a House talán utolsó évadát forgatják, a készítője, David Shore elszántan próbál újra életet lehelni a sorozatba. Ez azt jelenti, hogy ismét a heti esetek lesznek a középpontban és természetesen maga Dr. Morcos. De először is foglalkozni kell mind a képernyős (carmageddon), mind a valós (viszlát, Lisa Edelstein) ügyekkel. Az alábbi interjúban Shore elárulja, miért küldi House-t börtönbe, mesél az új karakterektől és megválaszolja a kérdést, amely május óta foglalkoztat engem: Cuddy még visszatér a sorozat vége előtt

» Kiszivárgott a hír, miszerint az üres főnöki széket egy House-nézőknek nem ismeretlen karakterrel fogja betölteni, ahelyett, hogy valaki újat hozna be a sorozatba. Ezzel azt támasztja alá, hogy elég hatalmas az a szék, amelyet be kell tölteni?
Igen, az. Nagyon érdekes forgatási szünetünk volt. Nem terveztük, [hogy elveszítjük Lisát]. Nem ezt akartuk. Bizonyos dolgok megtörténtek, amelynek nem örültem. De leültünk az írókkal, és megküzdöttünk a kihívásokkal, amelyek elénk gördültek és szerintem egy érdekes és izgalmas irányt találtunk ki erre az évadra. A [dékáni pozíció] trükkös egy szerep. A sorozat elejétől megvan. Lisa fantasztikus munkát végzett vele és nem akartuk egyszerűen csak azt lemásolni. És nem akartunk egyszerűen egy Klink ezredest berakni. *nevet* Abban a karakterben megvolt az egyensúly, szóval úgy döntöttünk, [House környezetéből teszünk oda valakit] ahelyett, hogy újraalkotnánk Cuddy-t és egy [színészt vagy színésznőt] abba a nem túl irigylésre méltó helyzetbe hozzunk, hogy folyton őhozzá hasonlítsák, amely így is meg fog történni. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy egy olyan karaktert, akit a közönség már látott korábban, új helyzetbe hozzunk és, hogy House-nak erről meglegyen a véleménye. Ez megváltoztatja a légkört a karakterek körül.

/Innentől SPOILERES/

» Mindig is úgy tervezte, hogy House börtönben van az évad elején?
Nem. A lehetőségek között volt, de eleinte nem ez volt a szándékunk.

» A rajongók finálé utáni erős reakciója – különösen az, hogy House-nak felelősséget kell vállalnia a tetteiért – közrejátszott a döntésben?
Felismertük az igazságot ezekben a véleményekben. *nevet* Én úgy érzem, House nem próbált megölni senkit. Egyértelműen erőszakos tett volt, és felelőtlen. De úgy érzem, hogy nem akart senkit megölni. Erőszakosan és felelőtlenül cselekedett. És mi [az írók] mindig is úgy tartjuk, hogy a tetteknek következményei vannak. És House-nak meg kell fizetnie a tettéért. És azzal is eljátszadozunk majd, hogy mennyire érzi felelősnek magát [a történtekért]. Soha nem vallaná be, de annak érzi magát.

» Mennyi ideig lesz börtönben?
Egy ideig. Nem napokat. Hónapokat.

» De az epizódokat tekintve…
Nem sokat. A 8. évad hónapokkal a 7. vége után kezdődik. És vissza akarunk térni a sorozatunk magjához. Nem arról szól, hogy House börtönben van. Börtönben kéne lennie. *nevet* De a sorozat nem erről szól. Szóval vissza szeretnénk térni a sorozat eredeti értékeihez, amilyen gyorsan csak lehet, de nyilvánvalóan egy kissé más felállásban.

/SPOILER vége/

» A sorozat eltávolodott ezektől az értékektől az elmúlt évadban a House-Cuddy kapcsolattal?
Meg kellett lépnünk ezt a lépést, és büszke vagyok arra, hogy megléptük, még ha szélsőségesnek is tűnt néha. De mindig is House karakterét és a – nem feltétlenül a romantikára, hanem inkább mélyebb élet-halál kérdésekre és helyes-nem helyes, morális kérdésekre való – reakcióit szerettem a sorozatban. És, hogyan reagál a [páciensekre]. Ezen orvosi esetek alapjaihoz való visszatérés és a karakterek története a cél. Nem az orvoslás, sokkal inkább a karakterek a lényeg.

» Ha már a karakterekről esik szó, meglepődtem Charlyne Yi kiválasztásán.
Részben emiatt is választottuk őt. Láttuk a stand-upját és vicces, érdekes egyéniség – és közben meg valódi és szimpatikus. És már régóta szerettünk volna bemutatni egy olyan karaktert, aki az Óvilágból jött, és ő tökéletesen megfelel ennek.

» Yi és Annable érkezéséből arra következtetek, hogy Olivia Wilde nem lesz sokszor benne az évadban. Hány epizódban fog szerepelni?
Sajnos nem sokban. Ő egy mozisztár.

» Egy-két epizódban?
Kábé. Nem akarok konkrétat mondani, de nem is akarom félrevezetni az embereket. Sajnálom, hogy elveszítjük őt, de ez nem a mi választásunk. Történtek bizonyos dolgok az előző évad végén, aminek nem örülök és amit nem így terveztem. De el kell mondanom, hogy nagyon örülünk a következő évadnak. A végén jól sült el a dolog. Tök jó történetet találtunk ki az évad elejére, és ez némi új vért pumpált a sorozatba – nem, mintha szükségünk lett volna erre.

» Sikerült lezárni a Huddy-szálat?
Az időmúlás önmagában ezt szolgálja.

» Úgy kezelik ezt az évadot, mintha az utolsó lenne?
Most még nem. A Fox szeretne még egy évadot. És szerintem a rajongóink nagy része is szeretne. A gyártó [Universal Media Studios] is szeretne. De, ha ez lesz az utolsó, akkor arról minél hamarabb tudni szeretnénk, mert rendesen akarjuk megcsinálni a végét.

» Szeretnék Lisát visszahozni a fináléra?
Az nagyszerű lenne.

» Reálisnak tartja ezt az ötletet?
Őszintén szólva, fogalmam sincs.

[TVLine]

Csatlakozás a társalgáshoz

1 hozzászólás

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..