Emmy-díj 2011 – magazin

Miután kihirdették az előjelölteket, az Emmy Magazinban megjelentek a jelölt sorozatok plakátjai, illetve cikkek a szavazásra beküldött epizódokról. Ezek egyfajta kortesbeszédek az Akadémia tagjainak, hogy “szavazzatok ránk!”. Szkennelt oldalak és a szövegek fordítása (némely fotó a tv2-n még le nem adott epizódokból van):

1. oldal

“Kitűnő függőség”*

2. oldal

“…az egyik legagyafurtabb és intellektuálisan legmerészebb tévésorozat” – EOnline!
“Hugh Laurie egy zseni.” – TV Guide
★★★★ – US Weekly

Shohreh Aghdashloo – Candice Bergen – Amy Irving – Dylan Baker

3. oldal

Doktor House – “Bombshells”
Írta Liz Friedman és Sara Hess

David Shore – vezető producer
“Mindig is érdekelt a többféle történetmesélések kombinálása. Mikor elérkeztünk a szakítás megfilmesítéséhez House és Cuddy között, ez a módszer természetes választásnak tűnt. Ott volt még az a szál, hogy Cuddy lehet, hogy rákos, és altatás alatt volt, szóval ez megengedte nekünk, hogy valami mást csináljunk. Olyannyira másmilyenre akartuk, amennyire csak tudtuk: volt horror, vígjáték, musical, fekete-fehér dráma. [A westernes jelenetben] az egyik legnagyszerűbb filmes jelenetet forgattuk újra, a ‘Butch Cassidy és a Sundance kölyök’ végét. Ezek a jelenetek a karakterek félelmeit mutatják be: House attól fél, hogy nem fogja tudni megmenteni Cuddy-t, nem lesz hős; Cuddy pedig attól, hogy meghalhat, és nem lesz House mellett. Ebben a jelenetben a két karakter, akik jól érezték magukat egymással, végül együtt is hal meg. Az volt mindig is az egyik alapelvünk, hogy humorral oldjuk fel a drámát. Próbáltunk ellentétes irányokba elmenni, és ebben az epizódban – amelyben véget ér a kapcsolatuk – egy újabb területet akartunk felfedezni. Meg akartuk nézni, milyen lenne a közös életük, egy párként. Cuddy lehet, hogy nemsokára kap egy halálos ítéletet, szóval meg kell kérdeznie magától, hogy ‘így akarom leélni az életemet?’ Sok ilyen utazásos epizódunk volt. Ezek mind kihívást jelentenek, de mindig közlünk is vele valamit. Szomorú pillanat House-nak, de ő egyébként is egy olyan fickó, aki nem bír el maga mellett egy barátnőt vagy a boldogságot.”

Gregory Yaitanes – rendező
“Ez az epizód nagyon különleges volt számomra, sokminden miatt. Egyrészt, olyan műfajokba kalandozhattunk, amilyeneket még soha nem rendeztem – szitkom, musical, horror, fekete-fehér dráma. Általában kilenc napig forgatunk egy epizódot, de a musicales rész miatt ez tíz napig tartott. [A westernes jelenetet] tökéletesen ugyanúgy akartam csinálni, ahogy eredetileg volt a ‘Butch és Sundance’ filmben, egészen a falmintákig [a Universal Studios mexikói falu részlegén forgatták]. Hugh és Lisa hozták azt a stílusú játékot. Megcsináltuk az előtte lévő film-montázst is a kint álló őrökkel, meg a kimerevített képpel, mikor kirohannak, pisztolypuffogásokkal. Úgy akartuk, hogy az álomjelenetek [elvonják a figyelmet], és így a végén senki nem számít a szakításra. A Butch-Sundance álomjelenetnél az eredeti film egyes kimerevített képeit használtuk storyboardként, hogy az inspiráljon minket arra, ahogyan majd a mi verziónkat leforgatjuk. Nagyon keményen dolgoztunk azon, hogy újrakreáljuk a klasszikus jelenetet. Nehéz ilyen megadott keretek között dolgozni, de néha csak a pillanatban kell élned és hagyni, hogy megtörténjenek a dolgok. Ebben az epizódban mindegyik jelenet olyan váratlanul jött, hogy az ember nem is tudta, mire számítson utána. Nagyszerű érzés, hogy ezt meg tudtuk valósítani egy hetedik évadánál tartó sorozatnál.”

Gale Tattersall – vezető operatőr
“Ez a jelenet olyan volt, mintha az ‘Arábiai Lawrence’ egyik híres jelenetét kellett volna leforgatnunk. A Universal stúdió mexikói falu díszletei között forgattuk; az ott álló régi templomnak megvolt az a hangulata, mint a ‘Butch Cassidy és a Sundance kölyök’ utolsó jelenetének. Hogy leforgathassuk, elő kellett állítanunk ugyanazokat a fényviszonyokat. Az ötvenes és hatvanas években Brute Arc fényekkel forgattak. Ma már ilyet nem használnak – nehéz szénrudakat találni hozzá. Nem gyártottak olyat harminc éve, és nagyon füstölnek. Szerencsére találtunk párat a Universal stúdióban. A Brute Arc fények minősége megadja azt a krómos hatást, amelyet máshogy nem lehetne előidézni. Úgy kellett beállítanunk a fényeket, hogy az árnyékok pontosan úgy essenek, mint az eredeti filmben. Sajnos a televíziózásban nincs idő a tesztelésre, de egy pillanatig az ember a néző simán hihette azt, hogy az eredeti filmet nézi. Sima, modern 35 mm-es Arriflex ST és LT kamerákat használtunk. Mindent kitaláltunk a díszlettervezéstől a jelmezekig úgy, hogy olyan valóságosnak hasson, amilyen csak lehetséges. Színesben vettük fel, de az a homokos mexikói díszlet – vegyülve a levegőben, a falakon és a jelmezeken lévő porral – egyszínűvé tette az egészet. És délben forgattuk, szóval az ember úgy érezhette, hogy meleg van és sok homok. Emiatt a részletes kidolgozottság miatt valószínűleg ez volt a legmunkásabb jelenetünk, amelyet valaha csináltunk. És csak alig három percig tartott maga a jelenet.”

* a kategóriák elnevezése mintájára, pl. “Kitűnő színész drámasorozatban”, amit magyarul inkább “Legjobb”-nak fordítanék
(Köszi marykirnek!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük