Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt írtunk arról, hogy a sorozatot 2010 őszéig nem vetíti a tv2, helyette Szellemekkel suttogót és Médiumot adnak szerda esténként. Majd két hétre rá a tv2 meggondolta magát (a szerdai alacsony nézettség miatt) és ismét folytatták a “Doktor House” 2. évadának ismétlését.
Idén már nem próbálják meg levenni a műsorról, hanem rögtön ismétlésekbe kezdenek.
Ezek után House-néző legyen a talpán, aki műsorújság/internet nélkül követni tudja, hogy hol tart a sorozat. De hát ezért van többek között ez az oldal, hogy tájékoztasson, ha már a tv2 nem említi az előzetesben, hogy régi részek következnek. Nézzétek meg magatok! (Hú, mekkorát fordult House világa azóta.)
De még a videó előtt – bár egy éve már leírtam ezeket – beszúrom, amit Blanka kérdésére válaszoltam: “Hivatalos információnk nincs, de az eddigi tapasztalatok alapján azért van ismétlés, mert most már jön a nyári szünet, és a kereskedelmi tévék nem akarják ellőni a jól menő sorozataikat nyárra, mert szerintük akkor senki sem néz tévét, és az új epizódoknak akkor ősztől télig jobb lesz a nézettségük, mert akkor vetítik először. Másrészt pedig így két hónappal kevesebbet kell majd várni a szinkronos 6. évadra, ami minden bizonnyal megint csak márciustól várható.
Az új 5. évados epizódok pedig (szintén az eddigi tapasztalatok alapján) szeptember-októbertől jönnek, tehát addig ismétlések lesznek. Aztán, hogy ez tényleg így lesz, azt nem tudom. Csak az előző évek alapján gondolom, hogy így lesz. És arról szó sincs, hogy a szinkronmunkálatok miatt nem lennének új részek. A két dolog fordítva van. A tv2 megrendeli a szinkront, amikor le szeretné adni az epizódot, és nem akkor adják le, mikor kész a szinkron.”
És akkor jöjjön az előzetes: Folytatás »
A “Doktor House” egyik producere (és rendezője is), Greg Yaitanes mesélt pár dolgot a 6. évad fináléjáról (semmi konkrét spoiler). Aki nem szeretne még ennyit sem megtudni, az azért hang nélkül nézzen bele a videóba – Greg mögött egy egész falat elfoglaló House (Hugh) plakát terül el! Nem rossz…
Videó, fordítással: Folytatás »
A Nők Lapja Café-n jelent meg egy kritika a 6. évad első (dupla)epizódjáról. És persze véleményt mond az eddigi évadokról, a karakterekről és Hugh Laurie-ról is. A tárgyi tévedésekért nem vállalok felelősséget. És a véleményem is eltér néhol a szerzőétől. De ti egyetértetek vele?
Nagyot kockáztatott és nagyot nyert a House alkotógárdája a hatodik évad elején: ilyen tökéletes, okos és egyedi epizódokat már rég láttam ebben az egyébként kiváló sorozatban.
A sorozat rendszeres nézői, kitartó rajongói számára (akik közé magam is tartozom) evidencia, hogy ez a széria épp a dinamikája miatt működőképes; attól (is) igazán jó, hogy állandó hullámzás, változás jellemzi. Igen, az utóbbi évadokban már a minőség tekintetében is – épp ezért kellett most nagyot kockáztatni. De előbb az előzményekről ejtsünk pár szót! Folytatás »
Az Aktívban tegnap egy kis részletet mutattak be a 6. évados werkfilmből, amit szombaton teljes egészében megtekinthettek.
Remélem nem alámondásos lesz, mondjuk e részlet alapján még annak se nevezhető. Mindegy, azért érdekes maga a videó: Folytatás »
A teaser az a pár perces jelenet, amit a főcím előtt adnak az egyes epizódokban az amerikai sorozatoknál. Általában reklám nélkül közvetlenül az előtte való műsor után kezdődik, hogy annak a műsornak a nézői a képernyő előtt maradjanak. És a teaser után adják a reklámot, majd a reklám után a főcímet.
A folytatásban az 5×22 – House Divided teaserének werkfilmjét illetve a magyar nyelvű összefoglalót találjátok két részletben. Folytatás »
Az AXN minden hónappal új videóban mutatja meg, milyen sorozatokat láthatunk az adón. Természetesen a “Doktor House” még májusig minimum a műsoron marad az 5. illetve a 3. évaddal, tehát ők sem maradhattak ki a márciusi csatornapromóból: Folytatás »
Még múlt szeptemberben készült az interjú az egyik belga rádióban, telefonon keresztül, angolul (!). Az 5. évad végéről és a 6. évad elejéről hangzik el némi infó Chase-re vonatkozóan.
Magyar felirattal beraktam a folytatásba, hogy ne a főoldalt terhelje: Folytatás »
Már két napja nézegettem a tv2 honlapját, hogy mikor rakják fel az 5. évadzáró előzetesét, hiszen láttam, hogy írtátok, hogy lelövi a rész poénját. A tévében meg nem sikerült elkapnom, ritkán nézek tv2-t. De lényeg, hogy most felrakták, és valóban eléggé lelövi a poént, de ez egyúttal figyelemfelkeltő is lehet, és lehet, hogy valaki emiatt nézi meg ezt az egészen rendhagyó, az egész történet szempontjából sorsfordító epizódot.
Szóval íme az eredetileg “Both Sides Now” c. epizód szinkronos előzetese. A cím alapján én inkább arra asszociáltam, hogy most (SPOILER, jelöld ki) végre egyesül House “két énje”, meg, hogy kiderül számára, hogy a másik nézőpontból mi is történt elmúlt éjszaka. A hetibeteg szempontjából pedig szintén a két én egyesüléséről van szó. Ezért fordítottam én eddig “Mindkét oldal”-nak ezt az epizódot. De ez a cím talán frappánsabb lett, és övék az utolsó szó, szóval marad a “Mindkét orcádat”: Folytatás »
Ezen a hétvégén nem csak az írók céhe ismerte el a sorozatot, hanem más díjjal is gazdagodott a “Doktor House” stábja:
- MPSE Golden Reel Award: “Hangeffekt-vágás és zörej” kategória – “Epic Fail”, nyertesek teljes listája
- American Women in Radio & Television – Gracie Award: “rendező” – Katie Jacobs, “Broken”
Emellett a Hught illetve a sorozatot jelölték Prism Awardra; olyan színészeket/sorozatokat díjaznak, akik/amik hitelesen mutatják be a drogozást és az elme egészségügyi problémáit.
A két a sorozat által érintett kategória jelöltjei: Folytatás »
Múltkor írtuk, hogy érkezik a Doktor House legújabb, 6. évada a tv2-re. De előtte még le kell mennie az 5. évad utolsó részének, de még előtte leadják az utolsó előtti részt (5×23) emlékeztetőnek. (Természetesen az epizódok között 1-1 hét el fog telni; nem szó szerint “előtte”.) Pár perce adták az erre felhívó kisfilmet, (szombaton, éjfél után 5 perccel, a Polipka c. Roger Moore-os James Bond-film reklámszünetében – ennek a nézői lennének a House célközönsége? Mondjuk én is megláttam az előzetest, szóval biztos jól gondolják…) és gondoltam megosztom veletek íziben: Folytatás »