A filmről dióhéjban
A legtöbb szerelem ugyanúgy végződik: gyerekkel. Sam és Lucy sem akar különbözni az átlagtól. Amikor eljön az idő, ők is megtesznek mindent – sőt, beleadnak apait-anyait -, hogy Lucy végre teherbe essen; ám valamiért nem fogan meg az utód. Ők nem adják fel, egyre vadabbul, egyre szenvedélyesebben próbálkoznak, egyre furcsább trükköket eszelnek ki. És amikor végre – egy egészen furcsa nőgyógyász segítségével – eljön az áldás: hirtelen minden olyan lesz, mintha megátkozták volna őket.
Sam nemcsak apa szeretne lenni, hanem író is. Tévészerkesztő, s szeretne végre írni egy igazán jó forgatókönyvet, de újra és újra leblokkol. Hippi barátnője bíztatja: “nézzen magába” – és Sam rájön a megoldásra: egy olyan párról fog vígjátékot írni, akik gyereket akarnak. Lucyt felháborítja az ötlet, és megtiltja, hogy megírja a sajátjukra kísértetiesen hasonlító történetet. Sam azonban már döntött: legjobb barátja, George segítségével megírja a forgatókönyvet és bekerül a filmkészítők fanatikus világába, amelynek emblematikus alakja Ewan Proclaimer, aki mindig pontosan tudja, mi a “trendy”.
Eközben a hormonjai által egyre inkább befolyásolt Lucy magára vonja a jóképű Carl Phipps figyelmét, aki annak a színházi ügynökségnek egyik legnagyobb sztárja, ahol a lány dolgozik. Úgy tűnik, Phipps bárkiről le tudná bűvölni a ruhát, még Lucy főnökéről, Sheiláról is, aki egyébként csak a női idomokra érzékeny. Sam és Lucy szerelmének, amely a legfontosabb dolog az életükben, most igazán kemény próbát kell kiállnia.
A film cselekménye
Egy vígjáték, melyben a főszereplő páros gyermekáldásra vár – sikertelenül. Az “izgalmas” történet egy angol film formájában látott napvilágot, és nagyon “impresszív” jelenetekkel kezdődik:
A férfi benn nyomja az igát a BBC-ben, majd megcsörren a telefon, és a felesége az. Akkor a férfi motorra pattan, és nyomás haza, jöhet a szex, épen megfelelő az időpont. Fura helyzet, hiszen akármit mondanak a darwinisták, az emberek nem a “túlélésért” fekszenek le másokkal, nem a “fajfenntartási ösztön” viszi őket táncba, hanem a saját örömük után mennek. Ebbe a folyamatba építette bele bölcsen a természet a teherbeesést, mint csatolt terméket, és nem bízta kinek-kinek a saját belátására.
Tehát általában a szex magáért a szexért, ill. a másik fél közelségéért jön létre, nem úgy mint ebben a filmben, ahol minden ki van fordítva. Oké, ha már erről szól a történet, ám legyen, csak mégiscsak furcsa, hogy egy film során a szex a legutolsó sorban izgalmas, vagy érdekes jelenetek közé tartozik.
A problémák, (mert bizony vannak) viszont nem itt kezdődnek, hanem a film közepén, ahol a forgatókönyv író nyilván kezdte elveszíteni a fonalat, és azt találta ki, hogy a főszereplő, aki korábban forgatókönyvíró hírében állt, most azt veszi a fejébe, hogy megírja saját meddő próbálkozásaik történetét, mint vígjátékot. A film legélvezetesebb jelenete az, amikor a férfi megkérdi a feleségétől, hogy szerinte nem lenne-e jó ötlet egy ilyen forgatókönyv, és a feleség az feleli, hogy nem hiszi, hogy jó ötlet lenne. Ebben egyet is értünk.
De a férfi nem hallgat a feleségre, és belevágja a fába a fejszét, ráadásul a feleség is csak úgy értette, hogy nem jó ötlet, hogy nem jó ötlet, hogy a saját történetüket akarja megírni.
És itt jönnek a kavarások.
Jön egy fiatal rendező a BBC-hez, akinek a főszereplő megmondja, hogy tök rosszak a forgatókönyvei, amik tel vannak “drog-témával”.
A fickó elkullog a drogos tervével, és a főszereplő elkezd véleményt nyilvánítani az angol filmről, és egyszeriben ráeszmélünk, hogy itt most Danny Boyle barátunkat, a Trainspotting rendezőjét próbálja betámadni a filmes középosztályt képviselő főszereplő, aki a film producere is egyben. Itt egy kis nevetés, majd egy kis hányinger következik. A főszereplő mindenesetre tovább megy, és bevádolja a Boyle-figurát, hogy csak az amcsiknak akar tetszeni. Hoppá, de ez mind semmi, mert az igazi döfés még hátra van, amikor ugyanis a főszereplő előáll a meddőségről, (illetve egész pontosan a sikertelen nemzésről) szóló vígjátéktervével, akkor ez a Boyle-t jelképező extravagáns rendező figura (a szájába adott mondatokkal) egyszerűen szembe dicséri a főszereplőt, hogy ez azért tényleg egy nagyszerű történet.
A recept tehát egyszerű, csinálj egy angol filmet, amiből kiderül, hogy a te filmed jobb angol film, mint Danny Boyle-é, mármint nem a minőség, hanem a saját szereplőid elmondása alapján. Jó tipp.
És akkor látjuk a forgatást, meg azt ahogy a férfi ellopja a felesége naplójából a gondolatokat a kezdetben kicsit laposra sikerült női karakter számára. Látjuk, ahogy a férfi részt vesz a spermateszten, és látjuk a Danny Boyle figurát rendezés közben, amikor instrukciókat a filmbeli férfinak, hogy hogyan élje át a spermatesztre való “felkészülés” drámai jelenetét. Nos, mindez tényleg hízelgő Danny Boyle és bárki számára, aki angol területen próbálkozik.
Vajon hogyan fejlődik tovább a történet? Lesz-e olyan rész, amikor a feleség összejön egy másik férfival, vagy amikor összevesznek? Ezek kérdésként merülhetnek fel, de az már nem, hogy vajon születik-e gyerekük, legalább is ezt gondolnánk, ha naivak vagyunk, és nem látjuk át rögtön, milyen ravasz és fondorlatos és kíméletlen angol filmmel van dolgunk. Lehet ugyanis, hogy a happy endről csak annyit tudnak, hogy utálják, és hogy az Hollywood-i, de azt nem, hogy a vígjátékok kötelező alapeleme. Mert nem attól lesz egy amúgy tragikus dolog vígjáték, hogy a nőgyógyász szerepébe Rowan Atkinson-t tesszük, mint ahogy itt ez történt. Az egész film egy nagyon fura elgondolást tükröz a vígjáték műfajával kapcsolatban, és csak örülhetünk, hogy nem nekünk jutott eszünkbe.
cspv.hu -inn-
PORT.hu Kritika – eFeS
Minden szerelemben eljön az az idő, amikor a kezdeti lobogás már kezd kihunyni. Ámde ha a két fél továbbra is együtt marad, akkor egymás nyalását-falását előbb-utóbb felváltja a közös gyermek iránti vágy. Így van ez Angliában is, ahol a Papás-Mamás című új vígjáték is játszódik.
Sam (Hugh Laurie) és Lucy (Joely Richardson) harmincon felüli, televízióban dolgozó házaspár, akik mindent elkövetnek, hogy végre gyermekük szülessen erre a világra. Próbálkozásuk sikertelenségétől egyre jobban nekikeseredve, furcsábbnál is furcsább terápiákkal és mindenféle gyógyító módszerekkel kezdenek kísérletezni. A bogyófaló és egészségmániás poszt-hippi transzcendentális meditációt javasol nekik, a kínai füvesember ki tudja miből fonnyasztott gyógytea-kúrával traktálja őket, de a hőn áhított gyermekáldás elmarad. Végül a megoldást egy szürreális nő-doktornál (Rowan Atkinson – Mr. Bean) találják meg, aki a mesterséges megtermékenyítést javasolja. Sam nagy igyekezettel végzett nemzési kísérleteinek azonban kárát látja forgatókönyvírói munkássága. Kínjában azt találja ki, hogy saját és neje sorsából írja meg a főnökei által hőn áhított forgatókönyvet. Ehhez azonban felhasználja Lucy személyes naplóját is, amelyben az asszony személyes és titkos gondolatait, érzéseit írja le, és közös megbeszélésük alapján ez a férfi számára tabu. Sam számára a tiltott napló tanulmányozása azonban nemcsak a forgatókönyv megírásához nyújtott inspirációt, hanem így jutott tudtára, hogy a hormonoktól felajzott felesége magára vonta a jóképű színész, Carl Phipps (James Purefoy) figyelmét is…
A Papás-Mamás című film Ben Elton első rendezése, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen kezdő lenne a filmszakmában. Forgatókönyv és szövegíróként Anglia egyik legelismertebb személyisége. Példának okáért napjaink legsikeresebb brit komikusának, a Mr. Beanként ismert Rowan Atkinsonnak is írt szövegeket, színészként pedig együtt dolgozott például Kenneth Branagh Shakespeare-imitátorral. A film jó ritmusban fejlődik a sejthető, – vígjátékról van szó – végkifejletig. Poénok röpködnek az elejétől a végéig, feltéve ha bírja valaki az angoloktól egyáltalán nem idegen, belsőséges, pisi-kaki-ondó humort. A dialógok pergők, remekül megírtak, talán azért is, mert Shakespeare hazájában vagyunk Fel is hangzik a filmben néhány idézet az öreg Lándzsarázótól. A filmben szereplő színészek túlnyomó többsége hallhatóan és láthatóan a Royal Shakespeare Company és más veretes brit intézmények deszkáin nevelkedtek, játékuk és beszélt angolságuk igazi csemege a nézőnek.
Szereposztás
» Hugh Laurie (Sam Bell)
» Joely Richardson (Lucy Bell)
» Adrian Lester (George)
» Anna Lindgren (maszkmester)
» James Purefoy (Carl Phipps)
» Tom Hollander (Ewan Proclaimer)
» Joanna Lumley (Sheila)
» Rowan Atkinson (Mr. James)
» Dawn French (Charlene)
» Emma Thompson (Druscilla)
Jelenleg adatbázisunkban 6 interjú olvasható Robert Sean Leonarddal
» TVSerien Highlights – 2009. február
» Das Pferdemagazin
» John Kubicek – Buddy TV
» Wilson és RSL, hasonlítanak − 2007. november 5.
» A barát, aki nevelésre késztet
» A House-féle nyáriszünet
Das Pferdemagazin
» A Doktor House sorozat, amiben Dr. James Wilson onkológust alakítja nem csak az Egyesült Államokban siker, hanem 2006 májusa óta Németországban is. Számított erre a sikerre?
House sikerén nem annyira lepődtünk meg sem Amerikában, sem az Európai sikeren. Az első epizódot leginkább House alkotta, és bár több teszt-epizódban szerepeltem előtte, a közvetítő csapat mégsem ezek közül választott. Emiatt inkább akkor lepődtem meg, amikor végre ezeket is átvették, és hirtelen én is nagyon népszerűvé váltam. Egészen különleges dolog ezt átélni, és örülök, hogy egy ilyen sikeres sorozatnak a részese lehetek.
» 1989-ben a művelt, érzékeny tanuló, Neil Perry szerepét játszotta a Holt Költők Társasága című filmben, ami egy csapásra világhírt hozott. Emlékszik még, milyen hatással volt ez Önre?
Nem a Holt Költők Társasága volt az első filmem, bár ez a film hozta meg leginkább az elismerést és a népszerűséget számomra. Eléggé fiatal voltam még akkoriban, pont, ahogyan a film is akarta, mi is, és a kollégák is újak voltunk a filmes világban. Sokat tanultunk ezzel a filmmel, és elég közeli barátok is lettünk. Sok emberrel beszéltem már azóta, akiknek segített ez a film, vagy éppen inspirált, és persze ez boldoggá tesz. Nagy dicsőség volt együtt játszani akkora színészekkel, mint Ethan Hawke, vagy James Wateston.
» Ezután több filmben is szerepelt, mint például a Sok hűhó semmiért, a Swing mindhalálig, vagy Az ártatlanság kora. Melyik volt a kedvenc szerepe?
Nehéz volna meghatároznom, melyik volt a legnagyobb élmény számomra. Mindegyik film félelmetes és egyedi volt. A színházi szerepeimet jobban kedveltem, bár amiket most felsorolt, azok is jók voltak. A Sok hűhó semmiért forgatása alatt leginkább Kenetth Branaghgel és Emma Thompsonnal hülyültünk.
» A new yorki Malparte színházcsoportot a barátaival alapította. Meséljen valamit ennek hátteréről!
A Malparte színházat Ethan Hawke, Johnathan Marc Sherman, Jason Blum, Frank Whaley és én alapítottuk, amikor még fiatalabbak voltunk. Szuper drámaírók és színészek voltunk, és összekapcsolt minket a művészet iránti szenvedélyünk. Keményen dolgoztunk, persze az elején rengeteg poén is volt. Tovább akartuk csinálni a színjátszást, és én az akkori alakításaimat tartom a legjobbnak, amit valaha csináltam.
» A neves Tony Award-díjra háromszor is jelölték, majd 2001-ben meg is kapta azt a The invention of love című darabban Alfred Edward Housman szerepéért. Mit jelentett Önnek ez a díj?
Oké. Először is teljesen lesokkolt, hogy Tony díjat nyertem. Abszolút. Az elejétől hatással volt rám ez a szerep, ahogyan azt Thomas Stoppard megírta. Zseniálisnak tartom őt. Minden estét élveztem, amikor Housmant játszottam, és természetesen fantasztikus volt, hogy Tony-díjat nyertem érte.
» Volt már szerepe lovakkal? Kellett már lovagolnia bizonyos szerep miatt?
Szeretem a lovakat, de ha túl közel kerülök hozzájuk, a karom és az arcom viszketni kezd. Bizonyára allergiás vagyok. Hatalmas állatok, és gigantikus fogaik vannak! De már megtanultam, hogy lehet úgy almát adni egy lónak, hogy ne veszítsd el az ujjaid.
A Sok hűhó semmiértben egy sziklára kellet felügetnünk a többi színésszel. A lovam, Dusty folyamatosan a lábamat harapdálta. Gondolom túl magasan volt neki. Mindenesetre egyenesen kellett ülnöm, ahogyan azt a rendező megmondta. Ennek következtében a filmnek az a nyolc másodperce “slow motion” technikával lett fölvéve, mivel egyetlen színész sem tudott egy időben, egyszerre pontosan ülni.
Buddy TV
Írta John Kubicek, fordította Lyanne
» Hello, John Kubicek vagyok a Buddy TV-től, és Robert Sean Leonarddal beszélek. Hogy vagy Robert?
Jól, köszönöm, és te?
» Köszönöm, remekül. Az új évad kezdetén Housenak nélkülöznie kell csapatát. És most, hogy a legfontosabb szereplők fele nem tűnik fel a sorozatban, vagy legalábbis egy darabig, mennyiben változott a forgatás hangulata? Vagy talán ez kihatással van a munka menetére?
Igen, vagyis nem arról van szó hogy jobb vagy esetleg rosszabb lenne, pusztán nagyon más. Ez az évad is nagyon, nagyon más, a sorozat felépítése megváltozott.A sorozat megírásának módja, az is más, és igen, itt vannak az új szereplők. Olyan érzés, mintha egy új sorozat lenne az egész.
» Tehát most hogy mindhárom karakter eltűnik egy időre, azt jelenti hogy többet fogsz megjelenni a képernyőn? Hirtelen több szerep jut a karakterednek?
Az ember azt hinné, ugyanakkor én nagyon remélném hogy nem, mert nem szeretek dolgozni. De nem, mert az új csapat dilemmája House számára nagyon sok időt vesz el.
» A te karaktered nem mindig szükségszerű az orvosi rejtélyek felderítésénél, szóval nem kell aggódnod a beavatkozások és a sok őrületes orvosi szerszám miatt. Ezzel teljesen meg vagy békélve, vagy jobban örülnél hogyha beszennyezhetnéd a kezed valami ehhez hasonló dologgal?
Amelyik mód a gyorsabb, amelyikkel előbb otthon lehetek. Nem, nem szeretnék orvosi szakkifejezéseket magolni, tetszik a karakterem munkája. Szeretek a háttérben maradni, szeretem hogy én vagyok a barát, aki bedugja a fejét az ajtón, és azt kérdezi: “Hogy vagy? Jól?”, majd hazamegy. Számomra azok a jelenetek amikor mind a négyük különböző diagnózisokat állított fel, egy rémálom volt. Részt vettem pár ilyenben alkalomadtán, és mindig hoztam magammal egy könyvet. Fogalmam sem volt hogy miről beszélnek.
» Az új színészgárdából, mivelhogy House kialakított magának egy új csapatot, van olyan színész vagy karakter eddig aki lenyűgözött téged? Úgy mint? Nahát, ez fantasztikus ötlet volt az új karakternek az írók részéről!??
Hogy őszinte legyek, nagyon sok ilyet találtak ki. Nem pusztán nyalizni próbálok nekik, tényleg úgy gondolom hogy az új karakterek megírása nagyon jó, valójában nem tudjuk mi mit is fogunk tenni. Pillanatnyilag a sorozat pont olyan mint a Legfelsőbb Bíróság, ahol jó pár szereplő rohangászik. Úgy vélem ennek egy idő után azért meg kell változnia, de jelenleg nagyon jópofa.
» Az új szereplők hasonlítanak bármilyen szempontból House régi csapatára, vagy teljesen új típusú egyéniségek más jellemvonásokkal?
Mindannyian teljesen újak, teljesen más jellemmel. Igen. Egyáltalán nem hasonlóak.
» Oké, az jutott az eszembe, hogy Wilson és House kapcsolata nagyon különös. Nagyon nyakatekert és összetett. És sok néző elgondolkozott már azon, hogy a te karaktered miért is barátja még mindig ennek az embernek, mindazok után amiken keresztülment miatta? És mint színész, hogy közelítesz és viszonyulsz ahhoz hogy ez a karakter továbbra is barátkozik Houseszal?
Azt hiszem Wilson ugyanazért kedveli Houset mint amiért a nézők is, akik hétről hétre követik őt a tévéképernyőn. Úgy vélem ő egy nagyon dinamikus, vicces, szemtelen és önmaga felett ítélkező ember. Ezek azok a dolgok amelyek vonzzák az embereket hozzá, és az hogy kimondja a tényeket. A pénzügyei, hogy nem fizeti vissza a tartozásait, ugyanakkor nekem is sok ilyen barátom van. Szóval én ezt nem találom olyan nagy rejtélynek. Szerintem House egy nagyon is vonzó karakter. A legtöbb ember a fél karját odaadná hogy a barátja lehessen.
» Nyilvánosságra került, hogy a Dr. House lett idén a szerencsés, ugyanis a kiváló amerikai foci Bajnoki Döntője (Super Bowl) után levetíthet egy részt (ez közismerten nagy nézőközönséggel jár), és ez bizonyára izgalommal tölti el. Megkezdte már az előkészületeket, vagy van már valami ötlete mit fog csinálni? Mivel ez egy nagyon magasrangú kitüntetés.
Fantasztikus. A házamban fog lezajlani az esemény? Miféle előkészületeket kéne tennem? Doritost? Mire gondol?
» Nem, csak, gondolt már arra hogy milyen lesz a sztori? Én csak azt tudom elképzelni milyen nem lesz… Amíg egy csomó megszokott dolog megmarad, és ami egy House-epizódot kiválóvá tesz, addig valami kis extrát is kell nyújtani amikor 30, 40, 50 millió nézője van az embernek.
Értem. Nem tudom. Jelen e pillanatban azt hiszem, az egyetlen terv amiről tudok az hogy visszafele fog játszódni és fekete fehérben. Semmi szokatlan, a történet visszafele fog lezajlani, mint a Talmud, attól függően hogyan olvasod. És fekete-fehér lesz, de úgy vélem nagyon fog tetszeni az embereknek.
Wilson és RSL, hasonlítanak
TVGuide, 2007. november 5., fordította Hanga
House barátja és kínzója a Hughval történt viták során Wilsont még inkább tüskéssé, szúróssá tette s a Dog Whisperert (a National Geographic sorozata, amiben kutyákat szelídítenek) ostobaságnak nevezte.
» Úgy tűnik, a Dr. Wilson által megformált karakter, végül is, hasonlóan fizet vissza Housenak. De miért barátkozik egy ilyen goromba fráterrel?
House briliáns, túlzottan lebecsüli önmagát és szellemes. Mi az, amit ne szeretnénk benne? Oké, rosszul bánik az emberekkel-, de egy igazán szórakoztató módon. Szinte minden, amit a fickó művel, valamilyen céllal történik. És Wilson mostanra már sokkal biztosabb Houseszal kapcsolatos barátságukban. Úgy gondolom, ez változott, mivel Hugh és én is változtunk a show során.
» A való életben változott a kapcsolatuk?
Hát persze. Mostanra már sokkal jobban ismerjük egymást és számítunk, támaszkodunk egymásra, megbízunk egymásban.
» Tehát akkor nem is olyan nehéz Hugh Laurieval barátkozni, mint Houseszal?
Ó, dehogyis! Hugh nagyszerű fickó, akivel együtt dolgozhatunk és ez igazán muris. Bárki, aki irányítani, befolyásolni, vezetni tudja Peter Cookot, az számomra rendben van.
» Miért jellemezte őt úgy, mint egy 8 évest?
Íme, egy példa: egy este elmentünk egy jótékonysági előadásra és bemutattak egy jelenetet Houseról. Hugh úgy ült ott, hogy ujjait a fülébe dugta. Ez egy olyan dolog, ahogyan nem igazán szeretnéd viszontlátni magad- a másik pedig, mind emellett,a “London Bridge”-t énekelte mindeközben, a fülébe dugott ujjakkal (nevetések sora…)
» Tudja már, ki fog szerepelni House új csapatában?
Most már tudom. Az írók nemrégiben még nem tudták. Úgy volt, hogy “Ki a legmókásabb Hughval?”. Egészen a végezetig nem jutottak döntésre. (Az új csapat tagjait november végén fedik fel).
» Van bármilyen rögtönzés, beszúrás azokban a felbecsülhetetlen House-Wilson szóváltásokban?
Íróink messze szellemesebbek és ügyesebbek, mint mi vagyunk, így aztán nem kell improvizálnunk. Amikor én részt vettem a meghallgatáson, Bryan Singer- aki a kísérleti programot irányította-, azt mondta, Fox nem biztos benne, hogy engem akarnak, mivel “nem vagyok elég lelkes”. Túlzottan szarkasztikus és tüskés, ingerlékeny voltam. A várakozóban azt mondtam: “Nem akarok olyan lenni, mint egy játék mackó, mert House úgysem vesztegetné az idejét az ilyen fajta fickókra”. Bryan egyetértett, de hozzátette: “Menj be, mosolyogj többet és szerezd meg a szerepet”. Így tehát többet mosolyogtam, s csodálatos módon, megkaptam a szereposztást és végül, igazuk is lett. Minél többet dolgoztunk rajta, Wilson annál szúrósabb lett és a legjobb lett a kapcsolatunk.
» De House még mindig azzal vádolja Wilsont, hogy “nyúlbéla”, egy majrés fazon, igaz?
Wilson szíve jobban vérzik, mint House-é. Ő sokkal inkább hajlamos, hogy a biztonságosabb utat válassza, ahelyett, hogy konfrontálódna.
» Önök egyébként egyformák?
Tréfál? Ha néhány napig nem dolgozom, még a pizsamámat sem cserélem le, arról nem is beszélve, hogy más emberekkel sem foglalkozom. A barátnőm és én már attól tartunk, hogy egyszer csak úgy “eltűnünk”. Mindaz, amit ilyenkor örömmel teszünk: az olvasás és a Dog Whisperer /Suttogó kutya/ nézése, figyelemmel kísérése.
» Ki a barátnője?
Gabriella Salick. 1995-ben a barátom (producer), Jason Blum azt mondta: “Én csak azt tudom, hogy mindössze egyetlen olyan személy létezik, mint te, ő pedig nem más, mint unokatestvérem, Gaby”. Ő világszínvonalú műlovagló és klasszikus nyelvek tudósa, búvára. Nagyon ügyes az indo-európai gyökerek tekintetében − de nem olyan ügyes a korai Jack Klugmann filmekkel kapcsolatosan!
» Házassági tervek?
Imádjuk a házasság ötletét, de mindketten elfoglaltak vagyunk. Úgy gondolom, előbb-utóbb megtörténik, de még nincs kitűzött időpontunk.
» Arról beszélve, hogy még nincs esküvő, van-e feszültség Jennifer Morrison és a korábbi jegyes, Jesse Spencer között jelenleg?
Ők nagyon jól neveltek, tisztességtudóak. Nagyon profik és nagyon érettek. Ha valakivel szakítanék a színen, repülnének a serpenyők! Gyűlölni fognak, amiért ezt mondom, de mindketten rettentően édesek.
» Nos, akkor mennyire örül annak, hogy a TV egyik legfelkapottabb sorozatában szerepel?
Nekem van a legjobb munkám Hollywoodban. Ritkán dolgozok heti három napnál többet. Egyszer azt mondtam, ha úgy dolgoznék, ahogyan azt Hugh teszi, fegyvert fognék a számhoz. Imádok színész lenni, de imádom az életemet, barátnőmet, kutyáinkat, s az új Richard Russo könyvet (Bridge of Sighs − Sóhajok Hídja). Hugh minden nap 16 órán át készenlétben áll. Szerintem, nem sok minden éri ezt meg. − Ileane Rudolph
Képaláírás: Ha úgy alakul, hogy meglátják a világot, szerintem House és Wilson egyformán, annak sötét oldalát látja-mondja Leonard.
Oldalkép/jegyzet: MÓKÁS TÉNY
Amikor Leonard 14 éves volt, első szerepét New York Cityben játszotta, a 17 éves Cynthia Nixonnal. “A nővéremet alakította. Annyira imádtam őt, hogy azt már szinte el sem tudtam viselni-, emlékezik vissza.”Hosszú szőke haja volt és a leghűvösebb lány volt, akit valaha is láttam. Szerintem ő még csak észre sem vette soha, hogy én is ott vagyok”. A “Sex and the City”-Szex és a New York- sztárja ma Leonard legrégebbi barátja.
A barát, aki nevelésre késztet
BTV.com
Robert Sean Leonard az a színész, aki Dr. Wilsont, House igen érdekes legjobb barátját játsza. Ő az, aki próbál némi emberi érzést vinni hősünkbe, általában kevés sikerrel, de az ő karaktere segít abban, hogy lássuk House másik oldalát is.A BuddyTV.com készített egy interjút Leonarddal, itt egy rövid részlete olvasható:
» Az új stábtagok, akik közül House keresi az új csapatát, van olyan színész vagy karakter aki igazán lenyűgözött? Olyan mint “Azta, az írók előálltak egy nagyon jó ötlettel az egyik karakternek House csapatába.”
Hogy őszinte legyek, szerintem nem is egy remek ötlettel álltak elő. Nem csak nyalok nekik, tényleg úgy gondolom, az összes új karakter jól van megírva, bár tény, még nem tudjuk, mit fogunk tenni. Momentán úgy néz ki a show, mint a Legfelsőbb Bíróság, szép számmal vannak a karakterek. Szerintem előbb-utóbb ezen változtnunk kell majd, de most nagyon vicces, ami itt van.
» Valamiben hasonlítanak House régi csapatára, vagy teljesen más karakterek, teljesen különböző jellemmel?
Teljesen újak, különböző jellemekkel. Igen. Semmiben sem hasonlítanak.
» Ok, én csak csodálkozok, mert House és Wilson kapcsolata nagyon furcsa, nagyon kitekert. És sok ember csodálkozik, a karaktered miért van még mindig jóban azzal a fickóval, azok után, amin keresztül ment? Mint színész, hogy közelíted meg a dolgot és ésszerű-e szerinted, hogy Wilson és House továbbra is barátok maradnak?
Szerintem Wilson belenyugszik abba, hogy House ilyen, csak úgy, mint azok a milliók, akik minden héten nézik a sorozatot. Szerintem ő igazán dinamikus, vicces, arcátlan, egoista, és mégis önutáló. Ezek a dolgok azok, amik miatt szerintem az emberek igazán rokonszenvesnek találják, és ő elmondja, olyan, amilyen. Szóval szerintem ez nem olyan rejtélyes vagy furcsa. Szerintem House egy nagyon vonzó karakter. Szerintem az emberek többsége szeretne a barátja lenni.
A House féle nyári szünet
Entertainment Weekly
Élvezve a szünetet a sorozatban, Robert Sean Leonard nyíltan beszél a tévéhez való kettős hozzáállásáról, a színpad iránti szenvedélyéről, és hogy miért fizet mindig a buszon.
 |
Leonard a Doktor Houseban Omar Eppsszel
“Azt hittem, jó ötlet lesz egy kicsit itt maradni, keresni egy kis pénzt, aztán hazamenni és színdarabokban játszani.” |
Ahogy Dr. James Wilson-t a sorozatban egyfolytában elnyomja House, Robert Sean Leonard is folyamodhatott volna a rengeteg megszokott ideges-illetékes-figurához, ami a TV-ben szokott menni. (idegeskedés, kirobbanások, az idegesítő karakter nevének üvöltése: “HA-OUSE!”. De megszakítva az olyan elődök sorát, mint Colonel Klink, Major Frank Burns, és Mr Woodman, Wilsont egy olyan karakterré formálta, amely, rokonszenves, szellemes, és nem utolsósorban képes barátként felülemelkedni Houseon. A nyári szünetre, Leonard visszatért az ő szeretett New Yorkjába, ahol a 38 éves színész óriás – és Tony-díj győztes – boldogan pihen, és nem dolgozik semmit, amíg vissza nem tér a sorozat negyedik évadjának forgatására. Beszélgettünk vele arról, hogyan szokott hozzá a TV lélekölő, monoton munkájához, hogyan kerülte el a tini-sztárságot a Holt Költők Társasága után, és miért cserélné le a limuzint a hét bármely napján egy New Yorki buszra.
» Miért döntöttél úgy, hogy belefogsz a sorozatba?
Azt hiszem, az életkorom és az anyagiak miatt. Már régóta játszom színdarabokban. Nem volt túl sok megtakarított pénzem. Az, hogy New York belvárosában tudtam venni egy lakást néhány évvel ezelőtt, igencsak nagy szó volt: “Ó, okés, tényleg nincs pénzem.” Ez egy különleges, igazi New Yorkos érzés, de amikor nem engedhetsz meg magadnak jobb lakást, mint amit jelenleg bérelsz, akkor van benne valami velejáró kellemetlenség is. Van egy ötlet, hogy költözz kevésbé jobb helyekre, mint ahol most vagy, ahogy idősödsz, mert egyre kevesebbet engedhetsz meg magadnak. Ez nagyon gyakori, de én úgy gondoltam, hogy nem így fogom csinálni, egyszerűen nem mehetek olyan helyre, ami legalább nem olyan rendes, mint a jelenlegi. Szeretem a mozikat, szeretem nézni is őket, de az utazgatás nem az én kenyerem. Ezért úgy gondoltam, hogyha találok egy olyan TV show-t, amit szeretek, ami szánomra kényelmes és amivel elégedett lehetek, az nagyszerű lenne. Azt hittem, jó ötlet lesz egy kicsit itt maradni, keresni egy kis pénzt, aztán hazamenni és színdarabokban játszani.
» Ezelőtt voltál-e már ahhoz közel, hogy szerepelj egy sorozatban?
Nem, de nem is nagyon jelentkeztem ilyenekre. Főleg amiatt fordult ilyenre a sorsom, mert Bryan Singer rendezte az első részt. Ethan Hawkekal járt egy iskolába. Bryannel 19 évesen találkoztunk. Los Angelesben voltunk, és Ethannel épphogy befejeztük a Holt Költők Társaságát, és Bryan rendezett egy kis 20 perces filmmet Ethan szereplésével. Kisegítettem őt. Kifogyott a pénzből. Azt hiszem, valami 25.000 dollár körüli összeget kaptunk a Holt költőkért. Amikor 19 éves vagy, és arra gondolsz “Ó, van 17.000 dollárom,” nem tudod elhinni. És ha a barátodnak kell 2.000, arra gondolsz, “Végülis, van 17…” Szóval azt hiszem, adtam neki egy vagy két ezret. Aztán végülis karma, vagy mert 25 éve nem találkoztunk, vagy valami miatt, bementem hozzá, és azt mondtam: “Ó Istenem, Bryan!” És megöleltem. Jelentkeztem a meghallgatásra. Nem hiszem, hogy a Fox annyira meg akart szerezni, szerintem Bryan foggal-körömmel harcolt értem. Sosem tudtam bizonyítani, de eléggé biztos vagyok benne, hogy az állásomat köszönhetem neki. Nem hiszem, hogy én voltam a favorit.
» Sok forgatókönyvet olvastál, amikor tévés szerepet kerestél?
Nem, kimentem a helyekre. Olvastam a Gyilkos Számokat, és azt gondoltam, hogy az érdekes lehet. De végülis, ez nem lehet az én munkám, mert úgy nézek ki, mint egy matematikus kölyök, aki bűnügyeket old meg? [megáll, felnéz, azon gondolkodna, hogy mi nevetségeset mondott.] Egykor ez nagyon jónak tűnt. De volt egy zsaru testvére, és azt gondoltam, hogy ez oltári menő. De beleolvastam és mondtam. “Ó, sohasem fogom látni a kutyámat.” (A karakterem benne volt) minden egyes jelenetben. Szóval inkább ezt választottam. Kellemes kis mellékszereplő. Jó szerep, mert nem kell sokat dolgoznom rajta. Minél kevesebbet dolgozok, annál boldogabb vagyok. Rájöttem erre, mint a legtöbb ember egy idő után.
» Sikeréhesebb voltál fiatalkorodban?
Nem. Vannak olyan szerepek, amiket saját okokból akarok játszani. Szeretem a szerepeket. De a filmezésben, az órák…a filmezés tapasztalata mindig olyan borzasztó. Biztos vannak olyanok, akik szeretik. Szerepeltem a Sok Hűhó Semmiért cimű filmben, Olaszországban. EZ izgalmas volt, mert olyan színészekkel dolgozhattam együtt, mint például Ken Branagh, Emma Thompson, vagy azokkal az angol színészekkel, akiket imádok, mint például Brian Blessed. De most, hogy őszinte legyek, nagyon lusta vagyok, amikor mozizásról van szó. Akkor vagyok elégedett, ha a legkevesebb munkáért a lehető legtöbb pénzt kapom. Olvasgatni akarok, sétálgatni, és vacsorákat készíteni. Biztos vannak olyanok, akik szeretnek dolgozni, és ez nagyszerű. Én nem tartozom közéjük. Szeretem a lebilincselő szerepeket és a színházat, de a filmezést, hát nem nagyon. Szerintem nem kell hozzá túl nagy agymunka.
 |
A Holt költők társaságában
“Csodálatosan egyedül maradtunk, miután a filmet befejeztük. Egy áldás volt. Tényleg megtaláltuk a saját utunkat. Újságírói karrier? Sohasem gondoltam arra, hogy újságíró legyek. Más idők voltak.” |
» Azt mondod magadról, hogy nincs semmi célod a tévénél. Akkor mik a törekvéseid?
Mindent meg akarok tudni, amit csak lehetséges Lewisról és Clarkról. Meg akarom csinálni a vasárnapi skandit egy óra alatt. A legjobb apuka akarok lenni a földön. II. Richárd szerepét akarom játszani, és még egy Tony-díjat nyerni. Eléggé felszínes tudok lenni, ha célokról van szó. Ez a színdarab, amit Tom Stoppard írt, az Utópia Partjain, láttam Londonban három évvel ezelőtt, és tudtam, hogy elő fogom adni. Aztán a Doktor House után, a legnagyobb dolog, amin gondolkoztam, hogy a fenébe is, meg kéne csinálni az Utópiát. A Lincolt Központ egyszercsak elkezdte, és én a Doktor House-hoz voltam kötve. És ez is történt. Könnyes szemmel néztem végig az előadást. Ahogy láttam Billy Crudupot, Ethan és Martha Plimptont, és számomra ez olyan volt… Ez olyan mintha néznéd a Yankees-t és már látod, hogy Andy Pettitte keze elszállt, és ha belenézed látod a szemében, hogy egyszerre győz és veszít, valahogy így éreztem. “Srác, neked ott kéne fent lenned! Ha ez nem a te szereped, akkor semmi.” Nem, néha nagyon céltudatos tudok lenni bizonyos dolgokban. Nem akarok Ryan Philiippe vagy Reese Witherspoon bőrében lenni. Az rohadt nehéz munka. Reese Witherspoon még a belét is kidolgozza. És ő elmegy, és fényképezkedik, és van újságírója, és saját cége, és írókkal találkozik. Ők dolgoznak, keményen dolgoznak. Nem csak kicicomázott hercegnők vagy hercegek. Bennem nincs meg ez a hév.
» Milyen messze vagy attól, hogy megcsniáld a Vasárnapi Skandit?
Gyakorlatilag sehol. Az apámnak már sikerült. Meg tudom csinálni, de aztán felnézek, és teljesen lefáradok agyilag. Arra gondolok, hogy tényleg el kell töltenem 9 órát ahhoz, hogy megcsináljam? Elmehettem volna sétálni, vagy befejezhettem volna azt a könyvet amit olvasok. Mindennel szemben, amire több időt szánok, mint egy óra, egy kicsit elnéző és megszállott vagyok. Szeretem megfejteni a rejtvényeket. Szertek vele foglalkozni, de többet egy óránál, úgy érzem, nincs nagyon értelme. Apám mindig is azt mondta nekem, hogy minél többet csinálsz valamit, annál jobb leszel benne. Nálam ez nem működik. Ha adsz egy órát, eljutok a negyedéig, de csak annyi. Sosem feljődök. Annyi eszed van, amennyi jutott neked, szerintem.
» Hogyha a Holt Költőket ma forgatnák, te és a társaid szerinted tinik bálványává válnátok?
Igen. De legalábbis megkörnyékeznének minket. Váratlanul egyedül maradtunk a film után. Csak Robinra koncentráltak. Egy áldás volt. Tényleg megtaláltuk a saját utunkat. Újsáírói karrier? Sohasem gondoltam arra, hogy újságíró legyek. Más idők voltak. A tinimozik, amiken én felnőttem, olyanok voltak, mint például az én személyes kedvencem, az Utolsó Amerikai Szűz, emékszel rá? Kedvenceim egyike volt. Szerepelt benne Diane Franklin, Istenem, ő volt a legszebb lány, akit életemben láttam. Amikor kicsi voltam, bele voltam zúgva. Ő játssza a főhősnőt, és egy Jon Cryer féle srácnak tetszik, és ott a jóképű bunkó, aki felcsinálja a lányt, a félénk pedig fizet az abortuszért, a lány pedig nála marad, amíg helyre nem jön, de a végén visszamegy a bunkóhoz. Ezért olyan jó a film, mert a filmnek vége, és elveszti a csajt. Az abourtusz után is visszamegy a bunkóhoz. Ó, imádom ezt a filmet. Nagyon ott van. Imádom az ilyeneket.
Diane Franklin? Sohasem vált később híressé, nem tudom mi változtatta meg. Lehet John Hughes volt. De valami megváltozott. Molly Ringwald? A Változó világban játszott: ezek az emberek a film utáni öt, hat, hét, vagy akár nyolc évig nem nagyon szoktak feltűnni. Jennifer Jason Leigh neve is szóba kerül a teknős és a nyúl versenye kapcsán. Felrobbanna, ha hallaná, de lám, 15 évvel később nem sokan emlékeznek a nevére. Sean Penn, persze, inkább Judge Reinhold. Igen, más idők voltak. Különbség volt a filmsztárok között, és azok között, akik csak a vásznon voltak. Jackie Earle Haley, például. Voltak emberek, akik szerpeltek a filmben és volt Cary Grant. Azt hiszem ez egyfajta szégyen. Emlékszem, egyszer voltam egy filmben, amit Ethan Hawke rendezett, a Chelsea Wallst Chris Kristofferson is benne volt, és én meg Ethan bálványoztuk. Valamikor megláttunk egy posztert, nem mondom meg ki volt rajta, akkori híres fiatal színész volt, és Kris megszólalat [Utánozza Kris mély reszelős hangját] “Ki a fene ez?” Én mondtam hogy ez meg az, ő meg nem tudta, hogy ő kicsoda. Kris eltűnt “Huh, hova tűnt ez a sok ember?” Én eltűntem, Istenem, igazad volt.
|
|
A Sok Hűhó Semmiértben Kate Beckinsalelel
“Annyira tisztában voltam a különbséggel, ami aközött van, hogy mit látsz a képen, és mi az, amit tényleg leforgatnak, hogy sosem fordult elő, hogy sikert kívánjak magamnak.” |
» Mióta leforgatták a Holt költőket, sosem jutott az az eszedbe, hogy nagy mozisztár szeretnél lenni?
Nem. Lehet azért, mert sosem gondoltam rá. Emlékszem, volt egy film, Robby Benson szerepelt benne, az Egy az Egy ellen. Emlékszem, hogy egyszer fiatalon láttam, és emlékszem, szó szerint ugráltam, annyira tetszett. De nem arra gondoltam, hogy “Én is benne akarok lenni a filmben” Csak tetszett. Azt hiszem, ez már így marad nálam. Egészen máshogy viszonyulok a színészethez. Amikor látok, egyet, azt mondom: “El akarom játszani ezt a szerepet” vagy “Bárcsak én játszhatnám a szerepet ehelyett a fickó helyett.” Azt hiszem, már fiatalon is annyira tisztában voltam a különbséggel, ami aközött van, hogy mit látsz a képen, és mi az, amit tényleg leforgatnak, hogy sosem fordult elő, hogy sikert kívánjak magamnak..»
» Amikor megkaptad az első filmszereped, tudtad, hogy nem lesz olyan elbűvölő, mint a színpad?
Csináltam egy pár TV filmet. Az egyik címe a Manhattan Project volt, Cynthia Nixonnal és John Lithgowwal, egy nagyon aprócska szerep. Inkább színházban tevékenykedtem. Holt költők társasága…. Nem hittem el, hogy szerepet kaptam abban a filmben. Emlékszem, ahogy összenéztünk Ethannal. Mi sose kapjuk meg. River kapja meg, vagy Keanu kapja meg. Emlékszem, elmentem az Amerika Háborúban című film meghallgatására, ez az az Al Pacinós film, és emlékszem, hogy még sok mozifilm meghallgatására elmentem, de ez olyan valami volt, amit meg kellett tenned. Sosem kapsz visszahívást. Csak azért mész el, mert az ügynököd azt akarja, hogy elmenj. Sosem találkozol a rendezőkkel, csak megkapnád szalagon, és elküldenék Los Angelesbe. Nem hittem el, hogy visszahívtak. Azt hiszem ez Peter Weir miatt van – névtelen srácokat akart. Nem akarta, hogy valaki is ismerős legyen az embereknek a filmben. Nem akart semmilyen előítéletet a fiúkkal szemben. Okos volt, ez volt az egyik indok, amiatt a mozi befutott. Valódinak tűntünk. Úgy néztünk ki, mint egy halom kölyök. Nem olyan, mint “Itt van hat srác és River Phoenix” Csak egy halom kölyök, akit nem ismersz. Ez volt a filmben a legnagyobb öröm
» Ami lenyűgöző a Doktor Housebeli alakításodon, hogy oly egyszerűen tudod kezelni a mindig nyagattot orvos szerpét “Hou-ouse!” De közben próbálod megértetni a mézőkkel, miért lehet ez a két ember jóbarát
Mindig magammal érzem ezt a karaktert. Mindig úgy érzem, hogy mindenki, minden egyes TV showban lassan beleun a szerepébe. Amit szeretek az Law & Orderben, hogy minden héten ugyanolyan. Ez a valódi TV. Valaki egyszer elmagyarázta mi a különbség a téma-központú és a karakterközpontú sorozatok között: akkor beszéltek az Law & Orderről, amikor Elisabeth Rohm ment a TV-ben. Azt mondta: El tudom neked magyarázni egyetlen kérdéssel: “Érdekelne, ha Sam Waterson lefeküdne Elisabeth Rohmmal?” Azt mondtam “Nem, nem igazán.” Azt mondta, “Mert témaközpontú”. És igaza volt. Ha Sam Waterson karaktere lefeküdt volna Elisabeth Rohm karakterével, őszintén nem akartam volna tudni róla. Sokkal jobban érdekelne a bűnügy. Azt hiszem, a Doktor House egy furcsa kombináció. Lehet pont ez az oka a sikerének. Nem tudnék több sorozatot mondani ezen kívűl, amely mindkettőbe beletartozna. Tényleg kettős. Ez nem a Grace klinika, nem egy esti kis szappanopera. Inkább témaközpontú. Van egy minta, amin minden héten végigmegyünk. Négy szín van összesen, talán három. Valami elromlik, tovább rontjuk, tovább rontjuk, tovább rontjuk és a vége előtt három perccel helyrehozzuk. Én vagyok az a fickó, aki mindig azt mondja neki, hogy hibázik. Úgy érzem, kicsit olyan mint egy frusztrált feleség, vagy valami hasonló. De ez a két ember nagyon titokzatos, a kapcsolatuk nagyon különös. Talán ez az egyik oka, hogy működik. Kedvelem Hught, és imádom nézni ahogy a sorozatban szerepel. Egy kicsit külsősnek érzem magam néha, lehet ez a másik ok, ami miatt működik. Csak belépek és megnézem hogy áll a helyzet, minden egyes fontos rész után.
» Most van 7 hét szüneted, mit fogsz csinálni?
Találkozni fogok Craig barátommal, bevásárolok. Annyira izgatott vagyok. A szünetben nem akarok igazán semmit se csinálni. Csak mászkálok New Yorkban és boldog vagyok. Amikor hazajövök, felszállok a 3. sugárúti buszra, végigmegyek a városon, és a 2. sugárúti busszal visszajövök. Nem szégyellem, hogy nem ez az első alkalom, hogy ilyet teszek. Főleg az esős napokon. Óriási. Veszel egy New York Times-t felszállsz a buszra, végigmész a város végéig, aztán vissza. Imádom. Valamiért nagyon megnyugtatónak találom. Főleg most, hogy a buszok olyan szépek. Az ablakok nagyok, így csodálatos a kilátás. Egy kicsit beleszerelmesedtem ebbe a városba. Olyan kényelmes itt élni.
» A sorozat egy csere: minél jobban megy neki, annál kevesebbet lehetsz New Yorkban.
Egy nagy csere. Vágyom haza, de szívesen veszem át a fizetési csekket. És sok pénz van a TV-ben. A színház pedig… Nem ismerek olyan embert, aki 20 év színház után nem értékelné sokra a pénzt. Mert itt nem terem túl sok zöldhasú. Így számomra egy kisebb csoda, hogy azért pénzt kapok, hogy úgy teszek, mintha valaki más lennék és egy jól szabott orvosi köpenyt hordok. Ez nevetséges. Főleg azóta, mióta a bátyám rendőr, a hugom pedig angoltanár. Hidd el, vannak olyan dolgok, amiket nem értek. De van értelme. Andy Pettitte meg tudná e tenni 749-szer azt, amit egy rendőr megtesz? Morális-e ez, nem tudom. De annak van értelme, ha a Yankees ennyit keres, és ennek a keresetnek 11%-ban ő az oka. A matek számít, még akkor is ha abszurd. Örülök, hogy a shownak sikere van, de egyben átkozom is, és hiányzik az otthonom. Mind a két dolog egyszerre forog a fejemben. »
|
|
Leonard lelkesen tekint a jövőbe
“Sohase találkoztam még olyan emberrel, aki kevesebbet költekezik, mint a feleségem, magamon kívül. Jók vagyunk. Szeretnék még nagyon sokáig színészkedni.” |
» Akkor ezek szerint a pénz volt az ok, amiatt együtt játszottál Syvester Stalloneval a Felpörgetve című filmben?
El kellett mennem Los Angelesbe és megmondanom az ügynökömnek: “Nem tudom tovább csinálni ezt az ‘ez lesz az első filmje’ dolgot. Nem mondhatom még egy írónak, hogy rendezze a saját filmjét: “Már írt négy filmet, de most rendezni fog.” Nem tudom tovább csinálni. Utálom. Túl sokszor hallottam: “Ő lehet a következő Scorsese!” Nem, nem lehet. Fogadni mernék rá, hogy az én életem ezen pontján nem lesz ő a következő Scorsese. Ha hibát követek el, sajnálni fogom, de tegyük fel, hogy nem ő lesz a következő Scorsese.” Egyszer együtt voltam Kiefer Sutherlanddel egy moziban, a Pánik a világítótoronyban cimű filmben. Volt vagy négy rendezőnk. Egyszer, amikor beléptem, ő rendezett. Kérdeztem: “Mit csinálsz?” Azt mondta: “Richard kilépett, nem tudom” Emlékszem, amikor Kiefer mondta: “Ember, ez az olyan filmek egyike, hogy amikor hazaérsz kimerülten, és hajnali háromkor leülsz a TV elé, és pont ez a film megy Showtimeon. Azt gondolod: “Én még rendezem, ezek meg már eladták a Showtimenak!”
Túl sok ilyet csináltam. Szóval csak felhívtam és mondtam “Szerezz nekem valamit, amiről tudod, hogy elő lesz adva. Ennyit kérek. Valami ami elő lesz adva színházban, abba szerepelni fogok.” Elküldtek négy forgatókönyvet, elolvastam, de egyik se tetszett. Kivéve a Felpörgetve, az a szerep bejött. Egy bunkó okostojás volt, egy ügynök. Sose játszottam még olyan szerepet. Teljesen elfelejtettem hogy történt, mintha egy furcsa álom lenne. A filmet se láttam, és nem is emlékszem belőle sokra.
» Egyszer Burt Reynolds-szal is együtt dolgoztál, nemde?
Ó, igen! De nem kellett annyit szerepelnem vele, de sokat sürgött-forgott körülöttünk. Együtt néztük meg a Mamma Miát. Az egyik legkülönösebb tapasztalatom az életben, nézni egy Abba musicalt Burt Reynoldsszal. Torontóban voltunk. Még nem adták le a Broadway-n. Ez egy furcsa kanadai zenés összeálítás volt. Azt hiszem, neki tetszett. Engem elborzasztott. Azt hittem, ez a színház halála. Olyan voltam, mint aki látja a színészet sírkövét a színpadon. Burt biccentett egyet a fejével, csettintett az ujjaival: “Jó volt!”
» Ha a Doktor Housenak vége, visszatérsz a színházhoz?
Igen, persze. A feleségem, Gaby és én, nem tudom, hogy a gyerekeink hova akarnak egyetemre járni, de ettől eltekintve, a kedvenc étterme a sarki kínai, és minden nap ugyanazt a ruhát hordjuk. Sohase találkoztam még olyan emberrel, aki kevesebbet költekezik, mint a feleségem, magamon kívül. Jók vagyunk. Szeretnék még nagyon sokáig színészkedni.
» Mindig a tévés szerepek monoton, lélekölő melójáról beszélsz, és mégis minden héten az ellenkezőjét teszed. Lehet, hogy ez naiv kérdés, de nem színész lévén, mindig azt gondoltam, hogy unalmas lehet estéről estére ugyanazt eljátszani.
Ez az egyik legnezebb kérdés, amit a színházban dolgozóknak meg kell tudni válaszolnia. Azt hiszem, van valami beütés a színészekben. Emlékszem, láttam Kevin Kline-t szerepelni egy kiváló Shaw darabban, a Fegyver és vitézben. Van egy fiatal lány, és van egy háború egy kitalált országban és a vőlegénye királypárti, a lázadók pedig a városon át hátrálnak. A lázadó, ez a 40 éves megfáradt katona, egy esőcsatornán bemászik a lány szobájába, hogy elbújjon, és a vőlegénye vezeti a támadást. A lány nagyon elkényeztetett és előkelő, a vőlegénye pedig idióta. Van egy nagy pillanat, amikor a lázadó kineveti a lányt. A lány kinyílvánítja a felháborodását valamin, és ő azt mondja: “Bocsánat, de amikor azt a hangszínt használja és rámmutat, nem tudom megállni, hogy ne nevessek” És a darab során a lány valmennyire nyugodtnak látszik, mert még soha nem nevette ki senki. Így felel: “Maga az első ember, akivel találkoztam, aki nem vett komolyan.” És ő így válaszol: “Azt hiszem, úgy gondolta, hogy én vagyok az első ember, aki igazán komolyan veszi.” És emlékszem, ahogy felemelkedtem a székből. Nem tudom miért, az írás. Shaw egy zseni volt, valóban, és a lánynak annyira igaza van, annyira felülmúlta a fickót. Aztán rájössz, várjál csak, a fickónak van igaza! Shaw okosabb, mint mindenki más! És ez az izgalom, hogy te lehetsz az az ember, aki ezeket a szavakat kimondja, és rávezeti azt az 1399 embert hogy azt mondja magában “Hű, nem is gondoltam volna, hogy igaza van” Számomra, ez minden nap izgalmas tud lenni. Persze vannak olyan napok is, amikor legszívesebben lelőnéd magad, főleg amikor az Eljő a Jegesben játszol. De számomra, ez sosem fárasztó.
“James Hugh Calum Laurie Oxfordban született. Kis híja volt, hogy nem más téren érvényesült: olimpiai bajnok apja példáját követve maga is evezett, s ifjúsági világbajnoki negyedik helyig vitte. A cambridge-i egyetemen tanult régészetet és antropológiát, de az intézmény híres evezőscsapatába már nem került be, egy betegség véget vetett sportkarrierjének. Ezután edzés helyett a színjátszó kört látogatta, itt kötött ismeretséget Emma Thompsonnal, majd Stephen Fry színész-színműíróval. Közös komédiázásuk egyre több elismerést aratott, amikor bekerültek a tévébe, nevüket országszerte megismerték. Laurie feltűnt a Rowan Atkinson fémjelezte ‘Fekete Vipera’ sorozatban, majd Fry társaságában kultikus státusnak örvendő műsort indítottak.
