Fájdalom

Wilson mérhetetlen dühöt érzett, első útja mégis Thompsonhoz vezetett. Minél többet meg akart tudni erről az egészről. Ez viszony vagy csak egyszeri alkalom volt? Vagy csak félreértés az egész? Feltétlenül ki kellett derítenie, így minden féle kopogtatás nélkül berontott Amy irodájába. Már is belekezdett volna mondanivalójába, de szava egyből elakadt, amikor meglátta a lányt a földön eszméletlenül feküdni. James szörnyen megijedt, de mikor látta, hogy csak elájult, és a légzésétől kezdve a szívveréséig minden rendben van, kicsit megnyugodott. Illetve mégsem. Mikor hozzáért a lányhoz, érezte bőrén a forróságot, egyszerűen meg lehetett állapítani, hogy ez nem egy 38 fokos láz.

Amy mikor kinyitotta szemét az első, amit látott egy női alak volt. Cuddy állt az ágya mellett, és mikor az látta, hogy Thompson kinyitja a szemét, egyből megszólította:
– Jobban van?
– Felrobban a fejem… – mondta, és a homlokát kezdte dörzsölni tenyerével – de úgy érzem legalább a lázam lement.
– Igen. Doktor Wilson talált önre az irodájában feküdve. Eszméletlenül. Igazán megmondhatta volna, ha még mindig nincs jól.
– Tényleg jobban voltam reggel. Én csak… Doktor Cuddy, valamiről beszélnünk kell – mondta Amy komoly hangnemben egy sóhajtás kíséretében.

House az irodájában ült, és egy új labdajáték kivitelezésén dolgozott, mikor Wilson lépett be:
– Te utolsó szemétláda!
– Mi a hiszti témája?
– House! Te hazudtál nekem! A legjobb, és talán egyetlen barátodnak!
– Nem hazudtam.
– Azt mondtad, neked nem kell Thompson! Ahhoz képest viszonyod van vele!
– Ezt honnan a rossebből…
– Cuddy mondta.
House-nak nem is kellett többet mondani, az az ördögi vigyor ismét megjelent az arcán.
– És ezt te viccesnek találod?
– Cuddy féltékeny.
Wilsonnak már ott volt a nyelve hegyén a mondat, de inkább tartotta a száját. Két kezével inkább legyintett egyet, és már távozni készült, de az ajtóban visszafordult:
– Rohadt egy ember vagy, House… – azzal becsukta maga után az ajtót.
Greg is tudta, hogy Cuddynak fáj ez az egész, de valahogy ki akarta szedni belőle. A nő szájából akarta hallani, hogy igen is féltékeny Amyre. Tervét tökéletesnek gondolta, de Amy érzéseit nem vette számításba. Igazából eszébe sem jutott, elégedett volt magával, és labdáját újra a kezébe vette.

Késő délután a kórház igazgatónője már mindent összepakolt táskájába, felvette a kabátját, sálat tekert a nyaka köré, jobb kezébe fogta táskáját és kocsi kulcsát, bal kezével bezárta az irodáját, és megkönnyebbülten sóhajtott. „Hál’ Istennek vége ennek a napnak!” – gondolta. Lisa ritkán érzett ilyet, de most kifejezetten örült, hogy kiszabadulhat a kórházból. Kifelé menet viszont összefutott vele… House közömbös tekintettel nézett a nőre, és Lisa szíve majd’ kettéhasadt a fájdalomtól, és ez az érzés kiült arcára is. House direkt csinálta mindezt, és neki is rosszul esett, hogy így kell látnia a nőt, de úgy saccolta, nem tart már sokáig mindez, a nő be fog sokallni, és akkor végre mindenki kiteríti a szennyest. Nem akart ártani a nőnek, legszívesebben megölelte volna, de csak bíztatta magát: „Már nem tart sokáig, nyugi!”
Elhagyták a kórházat, és csak egy „Viszlát!”-ot vetettek oda a másiknak.

Már este 9 volt, és Amy még mindig nem volt otthon. House gabonapelyhet majszolt, amikor meghallotta azokat a bizonyos lépteket az ajtója előtt, és a szomszéd ajtó nyitódását-csukódását. Nyomban letette a müzlis tálat, kikapcsolta a TV-t, és átbicegett a szomszédba.
– House, nagyon fáradt vagyok – mondta Amy anélkül, hogy ránézett volna a férfire.
– Dehogy vagy! Egyébként merre voltál egész nap? Hangodat se hallottam.
– Ömm… erre-arra – mondta a lány zavartan. Nem akarta House-nak elmondani, hogy egy kórteremben feküdt egész nap.
– Hmm. Nem baj, lényeg, hogy most itt vagy! – vigyorgott a férfi, és közelebb lépett a lányhoz.
– Szuper, ugye? Na jó, tudom mit akarsz. A sör a hűtőben van, szolgáld ki magad – mondta, miközben lehajolt, hogy gitárját kiszedje a tokból. Ekkor éppen House felé pucsított, aki kapva az alkalmon botjának horgos részével benyúlt a lány nadrágjába, és lehúzta a szélét, miközben ezt mondta:
– És milyen bugyi van ma rajtad?
– House! – kiáltotta el magát Amy, és gyorsan kiegyenesedett.
– Ez a rózsaszín tanga egész beindított.
– Akkor indíts kifelé az ajtómon!
House mintha meg sem hallotta volna még közelebb lépett Amyhez, aki hátrálni kezdett, de hiába nyomódott teljesen a falhoz, hátrább nem tudott menni, és Greg már túl közel volt. Zavartában elnevette magát, és a férfi is folyamatosan mosolygott, aztán megcsókolták egymást. Amy karjait House nyaka köré fonta, a férfi pedig a lány hátán végigsimított, de keze nem állt meg Thompson derekánál. Erőteljesen belemarkolt a fenekébe, aki erre két csók között ismét elnevette magát. Greg megszabadult a pólójától, ahogyan Amy is, plusz a melltartója is a sarokba repült. House bal kezébe vette a lány bal mellét, másik kezével még mindig a hátát és fenekét simogatta. A fiatal doktornő egyik kezét levette House nyakáról, és a lényegre térve a férfi lába közé markolt, aki erre hatalmasat sóhajtott. Lekerültek a ruhák, és már csak simogatással ingerelték egymást. A lány teljesen elveszítette a fejét attól, ahogy Hou
se hímtagja a hasának nyomódik, őrülten kívánta a férfit. Greg sem bírta már tovább, megemelte a lányt a fenekénél fogva, ráültette őt a tőlük egy méterre eső hatalmas erősítőre, így pont megfelelő magasságban volt Amy csípője, és House lassan beléhatolt. Közben vagy a lány ajkait, vagy nyakát csókolta, vagy csak egyszerűen egymás szájába lihegtek. Thompson előbb ért el a csúcsra mint Greg, de mikor az ő testét is átjárta a gyönyör, fejét belefúrta a lány nyakába, és csak ziháltak mindketten. Amy nem bírta tovább, fejét felhajtotta, és kiengedte azt a két-három könnycseppet, amit már régóta tartogatott. Egy kicsit így maradtak még, Thompson gyorsan kezével megtörölte az arcát, aztán egy kis csók után szétváltak.

Két hét telt el így. House és Thompson kapcsolata lényegében nem változott, csak újabban már le is fekszenek. És nem hébe-hóba, hanem napi rendszerességgel. Legalábbis Greg fejében ez volt a definíció a Thompsonnal való viszonyára. Amy viszont ez idő alatt teljesen beleszeretett a férfibe, de ezt sosem mutatta meg neki. Nem akarta elrontani az egészet, hiszen nagyon élvezett minden Houseszal eltöltött időt, és már egészen biztos volt abban, hogy ő lesz az életében az igazi, még ha ténylegesen soha sem lesznek együtt.
Cuddy otthon ült a hintaszékében, és Rachelt fogta a karjaiban. Lassan hintázott a székben, és folyamatosan potyogtak a könnyei. A kicsi már rég elaludt, de Cuddynak szüksége volt arra, hogy a közelében tudja lányát. Folyton csak Housera gondolt, hogy tévedett vele kapcsolatban, és talán éppen Thompson lenne az, aki boldoggá tehetné őt, de mégsem… Sokat gondolt a lányra, és végtelenül elszomorította az, amit Amy mondott neki a kórteremben.
És most magányosnak érezte magát, Dont is napok óta folyamatosan visszautasítja, egyedül Wilson ellenőrizte őt, de ő sem tudott tenni semmit.

A fiatal doktornővel Foreman találkozott a laborban, és furcsállóan nézett a lányra:
– Maga meg mit csinál itt? Mit vizsgál? – kérdezte, mivel Amy éppen egy mikroszkópba nézett.
– Vért.
– Kinek a vére?
– Az nem fontos önnek – mondta Thompson, miközben a férfire emelte tekintetét, és kedvesen mosolygott rá, majd tollat fogott, és a mellette lévő jegyzetfüzetbe írni kezdett, magának mondva: CCR5 Delta 32…
– Tessék? Maga CCR5 Delta 32 gént talált valakiben? Hiszen ez szenzációs!
– Igen, tudom!
– Talán a maga vére?
Amy mosolya lehervadt, hiszen sajnos nem az ő testében bujkál ez az anyag, de örült hogy a vizsgált személy szervezetében megtalálható a gén.
Ez a vizsgálat bearanyozta a lány napját, és az elkövetkező napjait is, hisz hatalmas kő esett le a szívéről.

Egy pénteki nap Thompson még utolsó simításnak átnézte a gyerekek terápiáján készült rajzokat, jókat mosolygott rajtuk, hiszen láthatóan hat rájuk a kezelés. Berakta őket egy mappába, betette a fiókjába, összeszedte a holmiját, és elhagyta a kórházat. Hazafele úton a buszon ismét köhögő roham jött rá, de már csak legyintett a dologra. Végre hazaért, és már meg sem lepődött, amikor észrevette, hogy bejárati ajtaja nyitva van. A kanapén House ült, lábait a dohányzóasztalon nyugtatta, és Amy egyik gitárját hangolta.
– Már nem bírtam – mondta a férfi.
– Fél hanggal lejjebb szoktam hangolni, úgy tekergesd a kulcsokat…
– Úgy tekerem, ahogy szerintem jól hangzik.
– Ha nem úgy tekered, ahogy azt én szeretem, akkor akár már mehetsz is haza!
– Hát jó – mondta Greg, és maga mellé tette a hangszert – holnap is van nap – mondta, és rákacsintott a lányra, majd kibicegett az ajtón. Direkt adta fel ilyen könnyen a dolgot, hiszen tudta, hogy egy 15 perc múlva az ő ajtaján fog Amy kopogtatni.
„Abban ne legyél olyan biztos…” – gondolta magában Thompson.
A kopogtatás elmaradt. Amy az utóbbi időben egyre fáradékonyabb lett, és rögtön elaludt. House vissza is ment megnézni, mi tart ennyi ideig, de látta, hogy a lány már javában alszik. Leült kicsit még az ágy szélére, és nézte őt. Arca már kicsit be is esett, karja is elvékonyodott, és még álmában is köhögött egyet-kettőt, ráadásul kicsit remegett is. Greg rendesen betakarta a lányt, és tudta, hogy valami nagyon nincs rendben vele. „Majd holnap megvizsgálom.” – gondolta magában, aztán csöndesen becsukta maga mögött az ajtót.
Visszament a lakásába, és leült a kanapéra. Cuddyn járt az esze: „Miért nem történt még mindig semmi? Miért ilyen erős? Hiszen múltkor a szeme láttára fogtam meg Amy fenekét. Hetek óta úgy néz ki mint a mosott szar.” – gondolta. Nem is bírta már tovább, felkapta a kabátját, autóba ült és Lisa házához hajtott. Szokás szerint nem zavarta, hogy már 10 óra is elmúlt, becsöngetett. Cuddy az ágyában feküdt, és kivételesen Rachel mellette volt. A kicsi aludt, édesanyja pedig oldalára fekve nézte gyermekét. Hirtelen megszólalt a csengő. A nő nem kicsit lepődött meg, de egyből tudta, hogy ki lehet akkora bunkó, hogy este 10-kor becsöngessen valakihez.
– Mit akarsz? – kérdezte Lisa, mikor kinyitotta az ajtót.
– Amy ma túl fáradt volt a szexhez, gondoltam itt biztosan találok pótnunit – mondta House.
Cuddy hirtelen ettől a mondattól olyan irdatlan dühre gerjedt, hogy könyörtelenül nagy pofont kevert le a férfinak. House-nak nem kicsit fájt a meglepésként jövő ütés, de tudta, hogy most végre elérte azt az állapotot, amit hetek óta próbál kierőszakolni a nőből. Megfogta Lisa karját, és betuszkolta a házba, hangosan bevágva maga mögött az ajtót.
– Miért nem reagálsz semmit arra, amit művelek?! – kiabált House.
– Mégis mit kellene tennem?!
– Mondjuk végre bevallani, hogy féltékeny vagy Amyre! Valld be!
– Szállj le rólam, House! Tojok rád, meg Thompsonra! Azt csinálsz amit akarsz, engem nem érdekel!
– Hazudsz!
– House, takarodj innen!
Kiabálásuk természetesen felébresztette az alvó gyereket, így Cuddy idegesen kilökdöste házából a férfit, és rávágta az ajtót. Ahogy ezt megtette, háttal az ajtónak dőlt, és sírva fakadt.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..