Hiány

House miután hazaért Cuddytól, benyakalt három-négy pohár whiskyt, ami egy kicsit megszédítette, aztán szinte beájult az ágyba. Szombat reggel volt. Fél tízkor kelt fel, és feje erősen lüktetett. Lezuhanyozott, felvette a köntösét, és a konyhaszekrényben kezdett kotorászni gabonapehely után. Öt perc keresés után feladta, és kis müzlis tálját a kezében fogva átbicegett a szomszéd ajtóhoz, és botjával bekopogtatott, de nem jött válasz. Lenyomta a kilincset, de az ajtó zárva volt. Újra kopogtatott, de megint semmi. House sóhajtott egyet, és rátenyerelt a csengőre. Vagy egy egész percen keresztül csengetett, de továbbra sem nyílt ki az ajtó, és a mozgolódásnak semmi jelét nem észlelte. Ismét sóhajtott egyet, visszament a lakásába, és felkapta Amy bejárati ajtajának kulcsait. Legalábbis azoknak a másolatát. „Tudtam hogy jó ötlet.” – mosolygott magában, és kinyitotta az ajtót. Belépett a házba, de teljes csönd volt, sehol senki.
– Amy! Fürdesz? Én is mehetek? – kérdezte, miközben a müzlis tálját a konyhaasztalra tette, és a zuhanyzó felé vette az irányt. Fülelt, még csak vízcsobogást sem hallott, így benyitott, de egy árva lélek sem volt ott. Se a hálószobában, se a nappaliban, se a konyhában, se a szekrényben. A szekrény… House csak poénból nézett be a szekrénybe, hátha a lány mókás kedvében van, és kiugrik rejtekhelyéről, hogy ráhozza Gregre a szívbajt, de nem volt ott. A szekrény üres volt. A lány összes ruhája eltűnt, és ez hozta House-ra az igazi szívbajt. „Mi a…” – gondolta magában, majd visszament a fürdőszobába. A lány törölközői, fogkeféje, hajszárítója, és minden egyéb tisztálkodó szere eltűnt. Körbenézett a lakásban, és a bútorokon kívül minden mozdítható tárgynak nyoma veszett. A gitárok, a ruhák, a mosdószerek, és különböző papírok. House zavarodottságában a telefonért nyúlt, és tárcsázt
a a lány számát, de egy másmilyen női hang szólalt meg a vonal túloldalán: „A hívott számon előfizető nem kapcsolható.” A férfi gyorsan kinyomta, és hazament. Bezárta Amy lakását, és a kulcsot a zsebébe csúsztatta. Felöltözött, gyorsan kocsiba ült, és Wilsonhoz hajtott.
Út közben csak találgatni tudott: „Biztos csak valamilyen konferenciára ment, és elfelejtett szólni. A francba is, hány hónapig tarthat az a konferencia, ha már az egész ruhatárát magával vitte?!”
Idegességében erőteljesen ütlegelni kezdte barátja ajtaját, aki kikiabált mielőtt ajtót nyitott volna:
– Hagyd abba, mert még a végén fejbe kólintasz engem is! – majd beengedte Houset – mi történt? – kérdezte, miután meglátta Greg arckifejezését.
– Amy eltűnt.
– Tessék?
– Eltűnt!! – kiáltott Wilsonra.
– Azt értem, de hová?
– Nem tudom. Semmi üzenetet nem hagyott, a ruhái, mosdó cuccai, a gitárjai… minden eltűnt. A telefonja ki van kapcsolva… Fogalmam sincs hol lehet.
– Bizonyára van értelmes magyarázat – nyugtatta James Greget.
– Ja! Biztos beköltözött a kórházba! – de ahogy ezt kimondta, hirtelen eszébe jutott…
– Mi van?
– Beköltözött a kórházba… az utóbbi időben nem volt jól. Ma akartam megvizsgálni. Tényleg a kórházban van – mondta House, miközben felcsillant a szeme.
– Veled megyek! – mondta Wilson, és gyorsan magára kapta a kabátját.

Behajtottak a kórház parkolójába, és House sietve kiszállt a kocsiból, aztán Wilsonhoz dobta a kulcsot:
– Zárd be! – mondta, és amilyen gyorsan csak tudott, a recepcióhoz bicegett, ahol rögtön rákérdezett, történt e új betegfelvétel, de a nővér szerint Doktor Thompson nem gyengélkedik a kórházban.
A férfi egyre idegesebb lett. Egész álló nap keresték a lányt barátjával: megnézték a parkot, a kávézókat, a busz- és vonatállomást, a kórházakat, egyszóval mindent. Greg aztán este 8-kor feladta, és hazament. A kanapéján ücsörögve igyekezett kitalálni, merre lehet Amy. És hogy egyáltalán miért tűnt el… Tehetetlennek érezte magát, és utálta ezt az érzést, így felkapta autókulcsait, és még egyszer autóba ült, hogy elmehessen Cuddyhoz. A nő ismételten csak karosszékében hintázgatott, a falat bámulta. Lánya már rég aludt a kis szobájában, de édesanyja agya vitustáncot járt. Elmélkedéséből a csengő ébresztette fel, de nem akarta kinyitni. „Ring… Ring… Riiing!” – hallatszott, és Lisa feje már belefájdult, így feltápászkodott ülőhelyéből, és dühösen ajtót nyitott:
– Menj innen! – mondta a nő fáradt hangon.
– Thompson eltűnt… – mondta Greg szemlesütve.
– Tudom – felelte a nő tökéletes nyugodtsággal.
– Mi? – kapta fel a fejét a férfi – honnan tudod? Wilson felhívott?
– Nem.
– Te is kerested?
– Nem.
– Akkor kiböknéd végre? És lefagynak a golyóim… bemehetnék?
A nappaliban Greg újból rákérdezett:
– Nos? Honnan tudod hogy eltűnt?
– Jahj… – sóhajtott Lisa – én egy ideje már tudom, hogy el akar menni.
– Mi… Micsoda?!
– Beszéltünk, és felmondott – mondta a nő vontatottan.
House nem tudott megszólalni. Hirtelen több ezer kérdés fogalmazódott meg a fejében, és mindet egyszerre akart feltenni. Kidüllesztett szemekkel és tátott szájjal bámult a nőre, aki vele szemben ült egy fotelben.
– De… de miért?
– Azt nem mondhatom meg. Megkért rá hogy ne mondjam el senkinek.
– Cuddy! El kell mondanod!
– House! Értsd meg, hogy nem tehetem!
House felállt a kanapéról, ahol eddig ült, és mérgében föl-alá kezdett járkálni, miközben magában szitkozódott. Még egy utolsó gyilkos tekintetet küldött a nő felé, majd elhagyta a házat.

Eltelt két hét. House időközben feltörte Cuddy irodáját, papírok, telefonszámok után keresgélt, de nyomozása hiábavaló volt, Amyt elnyelte a föld. Egyre jobban hiányzott neki a lány, egyre jobban magába fordult, Wilson sem tudott közelebb kerülni hozzá. Jamesnek is feltűnt, hogy barátja elzárkózik a külvilágtól, így egyik délután még egy próbálkozást tett:
– Szia!
House nem válaszolt, csak ült a székében, fehér táblája előtt, melyre a következők voltak írva:
LÁZ, FÁRADÉKONYSÁG, FOGYÁS, TÜDŐGYULLADÁS.
– Új eset?
– Igen.
– Hát ez… ez sok minden lehet. Például influenza, vagy leukémia, vagy limfóma, vagy Crohn betegség, vagy akármi…
– Igen. Tudom.
– Biztos hogy csak ennyi? Miért nem nézed meg? – kérdezte, és szemével egy kék akta után keresett – hol az aktája?
– Nincs aktája.
– Mi? Akkor ki ez?
– Ezek Amy tünetei.
– Mentálisan akarod meggyógyítani?
– Ha kitalálom, hogy mi a baja, akkor nagyjából le tudom szűkíteni, hogy hol lehet. Az utóbbi időben nem volt egészséges, tehát valószínűleg kórházba ment, csak azt nem értem, hogy miért nem ide…
Wilson nem tudott válaszolni. Már csak azért sem, mert hirtelen Foreman lépett be:
– House! Új eset! 39 éves nő… – nem fejezte be, mert egyből szemet szúrt neki is a nem üres tábla – Ó. Már van esetünk? – kérdezte furcsálló arccal.
– Nem. Ez más.
– Najó. Ki AIDS-es? – kérdezte, miután jobban megvizsgálta a táblára írt szavakat. House hátrafordult:
– Mivan?
– Ezek az AIDS tünetei. Na meg kb. ezer más betegségé is…
– Akkor miért erre tippelt? – kérdezte Greg, és felállt ülőhelyéről.
– Mert múltkor Doktor Thompson CCR5 Delta 32 gént talált valakiben.
House szája ismét tátva maradt a meglepettségtől.
– A… az a gén, amely a személyt immunissá teszi az AIDS ellen? – kérdezte Wilson.
– Igen, az – válaszolt Foreman mosolyogva – nem tudom kiben találta, de a doktornő nagyon örült neki.
– Ennek semmi értelme – mondta Greg. A két orvos értetlenkedve nézett rá, így az folytatta:
– Nem lehet AIDS-es. A CCR5 Delta 32 gén hordozói nagyrészt európaiak. Amy Londonból jött.
– Tessék?? – Foremannek kezdett leesni, hogy Thompson tünetei vannak a táblára firkantva.
– Tűnjön már innen! – förmedt rá House. Eric még kicsit összehúzta a szemeit, de aztán kilépett az irodából.
– Ez kedves volt – mondta Wilson.
– Szarok rá. Még mindig ugyanott tartunk…

Késő estig bent volt a kórházban, de nem jutott semmire. Komolyan aggódni kezdett, hogy a lány valóban AIDS-es. „De az lehetetlen. Ha ő AIDS-es lenne, akkor én is. De én nem vagyok, mert nem vagyok rosszul, mert… mert…” – gondolta, és hirtelen megvilágosodott. Sietve egy injekciós tűért nyúlt, és vett magától egy kis vért, hogy megvizsgálhassa. Az eredmény pedig az volt, amire számított: a gén, amit Amy talált, House-ban van. Greg úgy érezte, menten szívrohamot kap. Fel se tudta fogni, hogy a lány haldoklik. „Nem. Ez nem lehet igaz…” – mondta magában. Egy kicsit még ült ott, a laborban, aztán felállt, és a parkolóba ment. Beszállt az autójába, és Cuddy házáig meg sem állt. Úgy érezte, most szüksége van a nőre, beszélnie kell vele.

Lisa a konyhában mosogatott. Este 11 volt már, de nem tudott aludni. Bántotta a dolog Thompsonnal és Houseszal. Sajnálta a lányt, és aggódott a férfiért, aki most bekopogtatott hozzá. Ajtót nyitott, és szó nélkül beengedte. A nappaliban leültek ismételten egymással szembe, majd Greg megszólalt:
– AIDS-es ugye?
– House…
– Mindegy, ne mondj semmit. Magamtól is rájöttem, hogy az. Persze szeretnék biztosabb lenni, csak nem tudom letesztelni, mivel nincs itt. És nem tudom hogy hol van.
– Sajnálom. De hidd el, nem tudom, hogy hol van. Csak felmondott, és megkért, hogy ne mondjam el senkinek. Azt, hogy hová megy, és hogy mihez fog kezdeni, nem említette, én pedig nem akartam faggatni.
Csönd lett. Most egyikük sem szólt semmit, Lisa Greget nézte, valamilyen reakciót várt, de az csak meredt maga elé. Kis idő múlva viszont szemeit kezdte dörzsölni, amiről Cuddy azt hitte, hogy talán könnyeket törölget a szeméből, így felállt, és a férfi mellé ült a kanapéra, és egyik kezével a hátát kezdte simogatni. Mikor rájött, hogy House nem sír, akkor sem vette le a kezét róla.
– Tudhattam volna – mondta Greg.
– Mit?
– Hogy ez lesz. Hogy közel engedek magamhoz valakit, aztán minden elromlik.
– Ez nem a te hibád.
– De igen. Nem lett volna szabad ilyen hamar megnyílnom neki.
– Sajnálom. Tudom, hogy Stacy után ő volt az egyetlen, aki… – mondatát Lisa nem tudta befejezni, mert House közbeszólt:
– Mi? Te azt hiszed hogy szerelmes vagyok belé?
– Szinte minden szabadidődet vele töltötted, lefeküdtetek, mégis mit kellene hinnem?
– Ez… ez nem szerelem.
– Legalábbis részedről.
A doki kikerekedett szemekkel pillantott a nőre:
– Azt mondod… ő szerelmes belém?
– Nem tudom. Erről nem volt szó. De ha nem voltál belé szerelmes, miért feküdtél le vele?
– Azért mert… mert jó volt vele, és mert így féltékennyé tudtalak tenni – mondta, és a mondat végén Lisa szemébe nézett. A nő első gondolata az volt, hogy „te szemétláda!” , de a második az volt: „Istenem… hogy én mennyire szeretlek”. Látta a férfi szemében, hogy meg fogja csókolni, és Cuddy is szerette volna, de hirtelen nagyon zavarba jött, és elkapta tekintetét. Megköszörülte a torkát, aztán hazaküldte House-t.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..