Újdonságok

Gregory House egy késő nyári éjjelen fáradtan parkolt le motorjával lakása előtt. Boldog volt hogy végre otthon lehet, hiszen Cuddy utasítására be kellett hoznia elmaradását a papírmunkával, ami nem kis meló. Így sem végzett vele, de nem törődött vele, hiszen főnöke már rég otthon húzza a lóbőrt, majd kimagyarázza valahogy, miért nem fejezte be a munkát. Ahogy belépett az ajtón, zajra lett figyelmes. Ismerős zaj volt…inkább zenére hasonlított. „Mi a franc…?” –gondolta magában. A zene szövege is lassacskán hallatszani kezdett:
„I love rock n’ roll!
So put another dime in the jukebox, baby
I love rock n’ roll!
So come and take your time and dance with me”

A dal kissé hamisan hangzott, főleg az ének. Housenak bántotta a fülét a ricsaj, és tudta, hogy ekkora hangzavarban lehetetlen elaludni, így átkopogott a szomszédba. Először kettőt kopogtatott botjával, de senki nem nyitott ajtót. Majd újra kopogtatott. Még mindig semmi. Greg kezdett ideges lenni, így szabályosan dörömbölni kezdett, és tiszta erőből ütlegelni kezdte botjával a bejárati ajtót, mire elkezdett mozogni a kilincs. Egy fiatal, hosszú, sötétbarna hajú lány nyitott ajtót. Meglehetősen alacsony volt, fiatalos öltözékben, és hatalmas barna szemeivel az elé táruló komor ábrázatú férfit vizsgálta.
– Tessék? – kérdezte a lány.
– Jó volna ha kikapcsolná a kurva hangfalait! – ordította House, mivel ajtónyitáskor még hangosabban szűrődött ki a zene.
– Bocs haver, de házavató bulit tartok. Inkább gyere, öreg, meghívlak egy italra! Én vagyok az új szomszéd! Amy Thompson – és már nyújtotta is a kezét, de a doki meg se moccant, csak mérgesebb lett.
A lány nem tágított, esze ágában sem volt levenni a hangerőt, így House feladta, összecsomagolt a hátizsákjába, és Wilsonhoz vette az útját.
– Nem alszol itt, House – mondta Wilson, miután kinyitotta az ajtót, és meglátta barátját a küszöbön toporzékolni.
– Jaj dehogynem! – és Greg már benn is volt a lakásban. Wilson lemondóan becsukta az ajtót, és úgy döntött nem foglalkozik vele, és lefeküdt aludni.

Reggelre House hihetetlen hátfájásra ébredt mivel a kanapén aludt, morgolódott is egy kicsit, aztán bement a kórházba. Amint az irodájába lépett, egy cetli várta az asztalán: „Azonnal húzz az irodámba! Cuddy”
A férfi sóhajtott egyet, és lement az igazgatónő irodájába, az utasításnak megfelelően. Amikor belépett, Cuddy épp egy hölggyel beszélgetett, láthatóan kellemesen, mivel mosolygott. House hátulról látta meg először a nőt, aminek hosszú sötétbarna haja volt, mely copfba volt kötve. Belépésekor erőteljesen bevágta maga mögött az ajtót, hogy felkeltse magára a figyelmet. A két női szempár azonnal rászegeződött, de mikor a barna hajú nő hátranézett, nem hitt a szemének. Amy Thompson volt az, az új szomszéd, aki megkeserítette a doki éjszakáját. A lány mosolyogni kezdett, majd elnevette magát kicsit, amint megpillantotta az ismerős férfit. Lisa nem értette, miért bámulják egymást a jelenlévők olyan nagy meglepődöttséggel, így rákérdezett:
– Ti…ti már találkoztatok?
– Ez a szörnyeteg az új szomszédom – morogta House, majd leült a lány mellé, és folyamatosan őt bámulta.
– Mi a franc? – nevetett továbbra is Amy.
– Dr. Thompson, ő itt Dr. House – mutatott Cuddy a férfira felfelé néző tenyérrel.
– Doktor?! – grimaszolt House. – ő most egy kollégám lesz?!
– Pszichiáterként fogok a kórházban dolgozni – mondta Amy, kicsit visszafogva meglepődött hangneméből – ne haragudjon a tegnap este miatt, egy jó erős kávéval szívesen kiengesztelem – mosolygott a lány.
– Ugyanmár, ezt nem hiszem el! – nézett Greg Cuddyra – hány éves ez?
– House, a hölgy 26 éves. De egyébként is. Veled másról kell beszélnem – mondta Cuddy, majd felállt, mire Amy is felállt, és kezet fogtak.
– Hát akkor jó munkát, Dr. Thompson! Ha bármiféle problémája van, szóljon nyugodtan.
– Köszönöm, Dr. Cuddy! – azzal a fiatal doktornő kilépett az irodából.
– Szóval… – mondta Cuddy, miközben gyilkos pillantást vetett Housra.
– Szóval… – mondta House fintorogva. – Akkor ugorjunk neki! – s összecsapta a tenyerét, majd hirtelen felállt, és elkezdte kicsatolni az övét.
– House te mi a fenét művelsz?! – kiáltotta el magát Lisa, miközben akaratlanul is elpirult.
– Jahj… – sóhajtott a doki, miközben visszacsatolta az övet – miért nem tudsz csak simán sodródni az árral?
– House! Miért nincs az asztalomon az a rengeteg elmaradásod a papírmunkával? Ma addig nem megyek haza, és te sem, amíg nem látom az asztalomon az elmaradásodat! – mondta a nő szigorú hangvétellel – most pedig mars innen!
Greg még megforgatta a szemeit, majd kilépett a helyiségből, maga mögött irtózatos erővel becsapva az ajtót.

Csak ült az irodájában, botját forgatva, és bámult ki az ablakon, a semmibe bámulva. Cuddyn gondolkozott. Kijött az intézetből, de nem tudja hogy kezdhetne neki. Nem tudja, hogy kerülhetne közelebb a nőhöz, de legalább tudta, mit érez. Ez volt az, amin el tudott gondolkozni a két hónap alatt. De nem végig csak Cuddyra gondolt, hanem Lydiára is, aki megbabonázta őt. Csak néhány hete ismerte a nőt, és szerette volna jobban megismerni, de nem lehetett, hiszen elutazott. Mert férje van, mert családja van. Gondolataiból az ajtó nyílása ébresztette föl.
– Hú láttad az új pszichiáter csajszit? – kérdezte Wilson, miközben beljebb lépett.
– Jah. Kis csitri. Ő az új szomszédom egyébként.
– Te miről beszélsz? Az én irodám van a szomszédodban.
– Nem, te idióta! Ő az új szomszéd, aki a házavató bulit tartotta, és nem tudtam tőle aludni.
– Háhh! Komolyan? – nevetett fel Wilson.
– Jah.
– Elég jól néz ki.
– Te pedofil vagy? Ez a kiscsaj nem néz ki tizenhatnál többnek. Nem is értem Cuddyt, hogy vehette fel. Állítólag huszonhat éves. Ami azt jelenti, hogy éppenhogy megkapta a diplomáját. Semmi tapasztalata nincsen, és Cuddy felveszi? Ennek semmi értelme.
– Hát…valahol meg kell szerezni azokat a tapasztalatokat, nemde?
– Egyébként sem hajthatsz rá. Engem már el is hívott kávézni.
– Úgyse fogadod el a meghívást! Hiszen te nem vagy pedofil, igaz?
– Neked meg nemrég halt meg a barátnőd! Képes lennél már is randizni?
– House, Amber másfél éve halt meg. És nem akarok randizni vele, csak megjegyeztem, hogy jól néz ki.
– Jah. Így indult Amberrel is.
– Minden kapcsolat így indul, House. Egyébként nem ezért jöttem. Van egy betegem, akiről azt hittem, hogy rákos, de mégsem. Viszont fogalmam sincs, mibaja. Magas láz, fejfájás, fáradékonyság, rossz közérzet, torokfájás, sárgaság, és a nyirokcsomói akkorák, hogy az egyikről azt hittem daganat.
– Tudod, Wilson, ez a megfázás.
– Ami sárgasággal jár?
– Meghalt a mája.
– Itt az eset – mondta Wilson, miközben ledobott egy kék dossziét az asztalra, majd kiment.
A dokinak semmi kedve nem volt az eseten törni a fejét, így átlépett az iroda másik felébe, hogy valakinek átpasszolja a feladatot, de ekkor észrevette, hogy Taub és Tizenhárom is Foreman társaságában ül az asztalnál.
– Áhh, hát megjöttek! – kiáltotta, majd hozzávágta Taubhoz a dossziét, és elviharzott. Útja egyenest a büféhez tartott. Szemével Wilsont kereste, hátha tud szerezni némi reggelit, de szeme megakadt Thompsonon, aki épp kávét kortyolgatott, és néhány papírt fürkészett. Mivel Wilsont nem találta, úgy gondolta, elfogadja a kávémeghívást, és leült a nővel szembe.
– Heló! – köszönt a férfi, és azzal a lendülettel megragadta Amy kávéját, és hatalmasat kortyolt belőle. A nő felnézett, és eleinte nem tudta mire vélje a dolgot, de végül furcsálló tekintettel ő is köszöntötte a férfit:
– Üdv…- mondta, majd újra a papírjaira vetette a szemét.
– Ez a kávé szar.
– Hozzon másikat.
– A másé mindig jobban ízlik. Egyébként mit keres maga itt?
– Tessék? – kérdezte Thompson, és a férfi szemeibe nézett.
– Honnan pottyant ide?
– Áhh! Londonból jöttem.
– Minek jött Amerikába?
– Mert azt gondoltam, érdekes lehet itt élni.
– És az?
– Egyre érdekesebb, igen. Főleg hogy önállósodtam, mostmár teljesen. Igaz, eddig is eltartottam magamat. A kolesz, meg minden…nem sok pénzt kértem a szüleimtől.
– Kolesz? Itt tanult?
– Igen, itt végeztem el a sulit.
– Túl fiatal pszichiáternek.
– Maga meg túl öreg ehhez a rikító, piros pólóhoz.
House mosolyra húzta a száját, és elmélyült Amy hatalmas, barna szemeiben.
– Eset megoldva. Ez limfóma – szólt Taub, akit House először észre se vett, hogy megállt az asztal mellett.
– Hmm…akkor vissza a feladónak – mondta House komolyan, majd felállt, és Wilsonhoz indult. Kinyitotta barátja irodájának ajtaját, és bedobta a mappát asztalra.
– Limfóma. Ismét a tiéd a beteg.
– Micsoda?
– Jahj, – sóhajtott a doki – az EBV az oka. Tudod, Epstein-Barr vírus, mely a Burkitt-féle nyirokmirigy-daganatot okozta,
– Oké, House, értem! – szólt közbe Wilson – Jártam orvosira én is. Csak…ez a nő össz-vissz 37 éves!
– Az élet kegyetlen – mondta House vállrántva, és már csukta volna be az ajtót maga mögött, de barátja megállította:
– Héhéhé! Lassan a testtel! Nem látom a vizsgálati eredményeket.
– Ugyan már Wilson, majd megcsinálják később. A lényeg hogy a te beteged.
– Nem. Amíg nincs bizonyíték arról, hogy ez valóban limfóma, addig a te beteged. És kötelességed közölni vele, hogy mi a helyzet.
House nem szólt semmit, kicsit elgondolkozott, majd becsapta az ajtót. Útja a beteghez nőhöz vezetett, de egyenlőre csak megállt a kórterem előtt. Ismerős hang szólalt meg mellette:
– Ismeri? – kérdezte Thompson.
– A betegem. Éppen most kellene közölnöm vele, hogy meghal.
– Oh. Ez kellemetlen. Mindkettejüknek.
– Igen, az. Nem sokszor mondtam betegnek hogy meg fog halni. Nem is vagyok valami jó benne.
– Legyen kedves és együttérző, és…
– Jaj maga nagyokos, akkor mondja el maga, és meglátjuk mennyire megy! – fintorgott Greg Amyre nézve.
– Rendben! Mi a baja?
– Limfóma. EBV-ből indult.
– Ó a francba. Najó, jöjjön!
– Micsoda? Én majd itt kint várok.
– Felejtse el! Csak úgy segítek, ha maga bejön, hogy tanulhasson belőle.
– Ez nevetséges.
– Kell a segítségem, vagy sem?
– Majd pont maga tanít engem!
– Hé! Azt a diplomát nem osztogatják csak úgy. Jöjjön be, és meglátja!
House nem ellenkezett tovább, inkább kíváncsi lett, mire jut a fiatal lány egy ilyen komoly feladattal. Beléptek a kórterembe, House leült a sarokba egy székre, Thompson pedig az ágy mellé ült, közvetlen a beteg mellé.
– Jó napot! Én Dr. Thompson vagyok, ő pedig itt Dr. House.
– Edie Blancett. Ön az orvosom?
– Igazából Dr. House dolgozik az ön esetén, én a teamjében dolgozom – füllentett a lány.
– És tudják már hogy mibajom? – az asszony tekintetére kiült a félelem, melyet Amy is észrevett, és szíve egyre gyorsabban zakatolt, hiszen gyakorlatilag ő még sosem csinált ilyet.
– Edie, önnek limfómája van – kis szünetet tartott a doktornő, Edie szemét fürkészve. Próbálta kiolvasni belőle, vajon érti e amit mondott, vagy fogalma sincs, mi az a limfóma – Tisztában van vele, hogy ez mit jelent?
– Hát…én nem is tudom… – a nő hangjában zavartság volt.
– Ez egy nyirokmirigy-daganat. Halálos kimenetelű betegség.
House elcsodálkozott azon, hogy Thompson milyen egyszerűséggel mondja ki ezeket a szavakat, és milyen nyugodtan. Pedig Amy nem volt nyugodt, de tudta mit csinál. Edie cswak bámult maga elé, valamit mondani akart, de nem találta a szavakat.
– Szeretne kicsit beszélgetni erről? – kérdezte Amy tökéletesen lágy hangnemben, mire a nő bizonytalanul bólintott.
Végül fél órát ültek a kórteremben. Edie szeméből potyogtak a könnyek, de nem zokogott olyan keservesen, mint ahogy a legtöbb beteg szokta azt ilyenkor. Thompson folyamatosan beszélt hozzá, kérdezgette Ediet az életéről, a családjáról, az álmairól, vágyairól, és azokról, amiket már elért az életben. House csodálattal figyelte a fiatal doktornőt, akin az idegességnek semmiféle jele nem mutatkozott. Kellemeset csalódott a lányban, és remélte, hogy még többet megtudhat róla.

Utószó

Hát srácok ne ijedjetek meg, de egy baromi hosszú fic előtt állok, ez csak az első rész volt, remélem tetszett! 🙂

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..