A kagyló

Írta Caty

A hamvakat hajnalban szórták szét és nézték, ahogy elnyelik őket a hullámok. Bette és Leo Wilson egymásba karoltak, Bette egy fehér pamutzsebkendővel törölgette a szemeit. Leo szófukaran, csendben állt két életben maradt fia oldalán. Jonathan és James a vizet bámulták, sötét öltönyeiket permetezte a víz. House a horizontot bámulta, a kölcsön kipa furcsán festett a fején. Egy éve nem viselte, James utolsó esküvője óta. A felkelő nap beragyogta a tengert, a tenger és az ég közti horizont élesen kirajzolódott, az esthajnalcsillag elhalványodott. Hallgatta, ahogy a Wilson család elkezdte mondani a Kaddish-t. A bérelt hajó finoman ringott a lábaik alatt. Később, mikor a parton sétáltak, House észrevette, hogy Wilson összeszorítja a fogait.
— Várj egy percet – mondta miközben finoman megütötte a botjával Wilson bokáját.
— Nem fontos a homokban sétálnunk. – Wilson megtörölte az arcát az ingujjában; mindketten a bérautóban hagyták az öltönyeiket. Körbenéztek és észrevettek egy padot egy fehér kerítés tövében.
— Ott fenn –, bólintott. Odacammogtak a padhoz és leültek, napok óta először kényelmesen elhelyezkedtek.
Wilson az óceánt bámulta.
— Nehéz volt meggyőznünk anyámat, hogy ezt tegye, – mondta végül. – Ez nem igazán… hagyományos. – Haza akarta hozni. A nagyapja mellé temetni. És egy év múlva megtartani a leleplezést. – House megbökött egy fűcsomót a botjával.
— Mért nem tette?
— Ő nem azt akarta volna, – válaszolta Wilson.
— A feljegyzések szerint, amit hátrahagyott. Orvosnál volt… mielőtt… – Behunyta a szemét, megdörzsölte az arcát a bal kezével. House várt, hogy folytassa.
— Mért nem hívott fel? Két órányira élt tőlünk és mi nem is sejtettük! – House-ra nézett mintha csak most vette volna észre, hogy ott van.
— Mért nem hívott? – House sóhajtott. Ennek nem lesz jó vége.
— Mindig azt tette, amit akart; élvezni az életet. De szar élete volt! Egy francos mentális betegséggel! – Wilson ököllel a padra csapott. Hangja keserű volt.
— Okos volt, sokkal okosabb, minthogy egy hülye bárban töltse minden idejét. Mért csinálta? Mért ment el? Elhagyott minket! Mi szerettük őt és ő elhagyott minket! És soha nem tért vissza. Mi a pokolért tette? – House megpróbálta megnyugtatni barátját.
— Jimmy, néha az emberek csak úgy elmennek…
— Ő családtag volt!
— Különösen akkor…
Wilson összeomlott, legyőzték.
— Szerettük őt. – House habozott, aztán Wilson vállára tette a kezét.
— Mindenki hazudik. – James sírt, könnyei sósak voltak, mint a tenger.
*
Ez volt két hét után az első munkanapja. Wilson fáradt volt. Mindenki nagyon megértő volt vele, ettől még rosszabb volt. A részvétnyilvánítások, a sajnálkozó szavak, olyanok voltak mintha egyfolytában Cameronok vennék körül. A klinikai munka után visszament az irodájába. Egy csomag várta az íróasztalán. Fehér kartondoboz, sárga postai utalvánnyal, rajta egy hanyagul odafirkált – H – Grimaszolva leült és kinyitotta a csomagot. És tátva maradt a szája. Egy tengeri kagyló volt. Egy szokatlanul nagy *Lambis lambis, tájékoztatta őt a mellékelt kártya. Fényes rőt színe csillogott a lámpafényben, sima hengeres alakja, hatalmas szája fölött hullámként göndörödött felfelé, megőrizve magában a rózsaszín elefántcsont belsejét. Védelmezően nagy tüskék álltak ki a kagylótestből, figyelmeztetésül, hogy ne közelíts. Meglepően nehéz volt, James többször körbeforgatta a kezében. Egy számára fontos személy nagyon szerette ezt a tárgyat. Bizonytalanul a füléhez emelte. A távoli óceán zúgását hallotta.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..