A vacsora

Írta def

A legtöbb embernek hatalmában áll irányítania az életét. Választhat, hogy mit tesz, merre megy egy kereszteződésben vagy hogy inkább vissza fordul-e. A legtöbb ember legalábbis képes ilyen döntéseket hozni. De mi történik, ha valaki készen áll megtenni az első lépést, de nem tudja, helyesen dönt-e? Mérlegel, gondolkozik és lehetőségeket keres, a végén mégis ott áll szemben a szeretett nővel, és nem tesz semmit. Pedig ez az a pillanat, érzi, mindenki érzi, és mikor előre kéne hajolnia, hogy egyetlen csókkal megváltoztassa az életét, inkább meghátrál. Pedig az a csók megtörte volna a jeget.

– Mit visz az ember a nőnek, ha randevúra megy vele? Tapasztalataim szerint általában virágot, de mit vinnél te? Vagy inkább a legjobb, ha nem is a te fejeddel gondolkozunk ebben az esetben. Igen, azt hiszem, az lesz a legjobb. Szóval, valami szép csokor jól jönne most. Mondjuk vörös rózsa… igen, tudom, hogy kicsit sablonos, de mégis a legtöbb nő erre vágyik, nem? Jó, ne nézz így rám, nem mondtam semmi rosszat. Hm, lehet nem is virágot kellene vinned. De bonbont sem, mert majd nem fogod tudni megállni a hülye megjegyzéseidet! Talán a legjobb az lesz, ha nem is viszel semmit! Talán csak a csekkönyved… Igen, tudom, de nem gondolod meg magad?
– Ezt a monológot! – kiáltott fel House, miután kiöblített a száját a fogmosás után. – Remélem, befejezted– s az ajtófélfának támaszkodó Wilsonra nézett, aki csak nevetett barátján, mert az látszólag nagyon is izgatott volt a randevú miatt.
– És ez nem randevú – törölte meg arcát House, mint ha épp barátja gondolataiban olvasott volna, majd bebicegett a hálószobájába, s hangosan becsapta maga mögött az ajtót. Wilson továbbra is jót nevetett House viselkedésén, majd visszasétált a nappaliba és várt, hogy az utolsó pillanatig kiélvezze a helyzetet.
House nem sokkal később felöltözve lépett ki a szobájából.
– Vörös rózsa helyett vörös nyakkendő – mondta Wilson, mikor végigmérte barátját.
– Szerintem dögös – simította végig nyakkendőjét House, majd egy elégedett pillantással nyugtázta, hogy kollégája pont ellenkezőleg vélekedik a dologról.

Cuddy késésben volt. Épp mikor készülődni kezdett volna, kapott egy nem várt hívás a kórházból. Ráadásul a dada is késett, és a ruhája is összegyűrődött. Épp a vasalóval kínlódott, mikor Rachel is sírni kezdett a szomszéd szobából. Az anyai ösztön erősebb volt benne, mint az öltözködési vágy, így átsietett a gyerekhez. Rachel természetesen csak azért sírt, mert épp nem látott senkit a közelében, úgyhogy Cuddy felkapta, megnyugtatta, majd átvitte a saját szobájába. A kislány már elég nagy volt, lassan egy éves, úgyhogy nyugodtan elüldögél az ágyon a mackójával, de aztán Cuddy észrevette, hogy valami füstöl a sarokban.
– Jesszusom – gyorsan felkapta a vasalót a ruhájáról, de az már menthetetlen volt. Egy hatalmas, vasaló alakú, megfeketedett szélű folt éktelenkedett a szoknya közepén.
– Remek– vizsgálta meg a foltot, majd a biztonság kedvéért kihúzta a vasalót. Fáradtan ült le Rachel mellé az ágyra, és elgondolkozva figyelte a lányát. Nem tudta, mi történik közötte és House között, de abban biztos volt, hogy Rachelt nem teheti ki egy rossz kapcsolatnak. Bár még nem elég idős ahhoz, hogy pontosan megértse, hogy mi történik körülötte, de ahhoz pont elég idős, hogy ragaszkodjon valakihez. Gondolataiból a csengő hangja rázta fel. Gyorsan az órájára pillantott, és alig akarta elhinni, hogy ennyire késésben van.

Háromnegyed hét volt, mikor House megérkezett Cuddy házához. Becsöngetett, majd megpróbált nyugodt arcot vágni, miközben arra várt, hogy a nő ajtót nyisson. Cuddy összehúzta magán a köntösét, mikor a hideg megcsapta a nyitott ajtón át.
– Hello, gyere be – állt félre House útjából, aki furcsán kezdte vizsgálgatni a nő ruházatát.
– Tudom, hogy azt mondtam, dögös cuccot válassz, de szerintem ebben fázni fogsz. Főleg, hogy az étteremben elkérik a kabátot is.
– A dada késik, épp most égettem egy hatalmas lyukat a kedvenc ruhámba, és még meg sem fésülködtem. Kérlek szépen, most ne akarj felidegesíteni.
– Oké – mondta House olyan hangon, mint akit épp megrémisztett a nő hadaró, kapkodó viselkedése, de igazából örült, hogy nem csak ő érzi furcsának ezt a helyzetet.
– Tíz perc– fordult felé Cuddy, majd elsietett a szobája fel – Érezd magad otthon!
House levette a kabátját, és besétált a nappaliba. Kíváncsian kezdte tanulmányozni a könyveket a magas polcon, majd a fényképeket a kandallópárkányon, az újságokat a dohányzóasztalon, majd ismét a könyveket. Már fél órája várt Cuddyra, mikor meghallotta Rachel sírását a hálóból. Halkan bekopogott a félig nyitott ajtón, s mikor látta, hogy Cuddy már fel van öltözve, benyitott.
– Minden rendben? – kérdezte a nőt, aki épp a karjaiban ringatta a kislányt, aki már csak szipogott.
– Igen, csak fáradt – mosolygott rá Cuddy, mire House komolyan biccentett. Nem tudta, mi lesz, ha nem jön a dada. Pár pillanat múlva Cuddy vissza akarta tenni Rachelt az ágyra, de ő ismét hangosan sírni kezdett. Lisa megint felvette, mire ismét megnyugodott a kislány.
– Így sosem készülök el – forgatta a szemét a nő, csak hogy mondjon valamit a kényelmetlen helyzetben.
– A dada? – kérdezte House, el sem mozdulva az ajtóból.
– Fél óra múlva ideér. Nem rég hívtam.
– Oké, add csak – az ágy felé bicegett, ledobta rá botját, majd Rachelért nyúlt. Cuddy kissé félve, de átadta a lányt House-nak. Rachel szokatlanul jól viselte az idegen férfit, nagy szemeket mersztett rá, ami mosolyt csal anyukája arcára is, aki végre visszatérhetett a fürdőszobába. House végig kísérte szemével Cuddyt, amíg az beért a fürdőbe, majd leült a gyerekkel az ágyra. Rachel halkan szopogatta mackója fülét, barna szemét le sem vette a férfiról. House egyre kellemetlenebbül érezte magát a kislány miatt, de próbált nyugodt maradni.
– Ízlik? – kérdezte tőle, de semmi sem jelezte volna, hogy a lány értette a szavakat. – Gondoltam –majd órájára nézett. Ezért nem randizom én. Gondolta magában, s próbálta kitalálni a fürdőből érkező hangok alapján, hogy Cuddy vajon mikor lesz már kész.

Cuddy nem volt megelégedve magával. Egy kényelmetlenül szűk ruhát volt kénytelen felvenni, ami kétség kívül elnyeri majd House tetszését, de ennyire azért nem akart a kedvében járni. A haja saját életet élt, hiába igazította meg, mintha még ez is felesküdött volna ellene. Nem találta meg a fülbevalója párját, ami miatt az összes ékszerét le kellett cserélnie, és hol sok púder tett az arcára, hol keveset. Ráadásul House odakint üld Rachellel, alig bírta visszafojtani kíváncsiságát, hogy meglesse őket együtt. Aztán végre csöngettek. Cuddy épp végzett, úgyhogy el is indult, hogy ajtót nyisson. Az ajtóban viszont megállt, mert meglátta House-t Rachellel. A kislány az ágyon ült mackóját kis kezében szorongatva s tátott szájjal bámulta a férfit. House pedig elmélyülten ecsetelte neki hatalmas kézmozdulatokkal megspékelve a Lupus sokféle tüneteit. Cuddy az ajtóban állva figyelte őket, mikor megint megszólalt a csengő. Akkor már House is felé fordult.
– Nem nyitod ki?
– De, persze– gyorsan összeszedte magát, és elindult a hall felé.

Hét óra helyett nyolc óra volt, mire sikerült elindulniuk az étterembe. House kocsijával mentek, s az esti gyér forgalom ellenére is meglehetősen hosszúnak tűnt az út a kényelmetlen csendben. House az utat figyelte, mint aki nagyon erősen koncentrál a vezetésre, de gyakran tekintett csinos utasa felé. Cuddy is az utat fürkészte, igyekezett közömbös arcot vágni, mert tudta, hogy a férfi figyeli. Ő is gyakran nézett rá, fogalma sem volt, miért nem mondanak semmit. Megkönnyebbültek mindketten, mikor végre megérkeztek az étteremhez.
– A Winston Hall? – kérdezte hitetlenül Cuddy, mikor kiszállva a kocsiból meglátta az impozáns étterem homlokzatát.
– Igen, mondtam, hogy flancos helyre jövünk – mondta House, majd átadta a kocsi kulcsot az egyik boy-nak, aki gyorsan tovább is állt a rozoga autóval.
– Hónapokkal előre kell helyet foglalni – a nő hangja gyanakvással volt teli, de House közömbösen válaszolt, miközben beléptek az előcsarnokba.
– A főszakács tartozott nekem egy szívességgel.
A bejáratnál szívéjesen üdvözölték őket, majd mielőtt az asztalukhoz vezették volna a párt, elvették kabátjaikat is. House elégedetten mérte végig a nőt.
– Dögös – súgta a fülébe, miközben az asztaluk felé igyekeztek. Cuddy gyengéden oldalba ütötte a férfit, jelezve, hogy ne célozgasson semmire.

Egy randevú képes pár órára más emberré változtatni mindenkit, legyen az akármilyen erős jellem is. Mindenki igyekszik lenyűgözni a másikat, lehetőleg a jó oldalát bemutatni. A nő kevesebbet fecseg, kedvesen érdeklődik, a férfi kerüli az érzékeny témákat és igyekszik bókolni. A randevú végére mindenki fáradt és éhes marad, kivéve, ha a randevúzó fél első randevúja nem is annyira az első, vagy pedig már ezer éve barátok. Ezen esetekben egyetlen egy pillanat kell, mi mindkét félben feloldja a feszültséget, és mindjárt nem lesz olyan kínos az adott este sem.

– Ez nem a te telefonod? – hegyezte a fülét Cuddy, miközben az előételt fogyasztották.
– De– majd House előhalászta zakója zsebéből hangosan rezgő mobilját. – A csapat az– aztán felnyitotta a telefont.
– House… azt majd én elintézem –s ezzel le is tette. – Munka – jegyzete meg szemforgatva, ami mosolyt csalt Cuddy arcára is.
– Mit akartak?
– Oh, Doktor Cuddy, észre sem vettem, hogy maga is itt van! – jegyzete meg House meglepett hangon, majd Cuddy tekintetéből ítélve jobbnak látta, ha beszámol a beteg állapotáról.
– A májbiopszia pozitív lett, szervátültetésre lesz szükség – Cuddy elgondolkozva tekintett maga elő, próbálta felidézni Scott kórlapját, az életkort, a sérülései súlyosságát és a politikai befolyását. Mérlegelte, hogy mekkora eséllyel juthatna fel a transzplantációs listára. House tovább folytatta az evést, miközben nyugodt tekintettel figyelte a nőt. Biztos volt benne, hogy felkerül a beteg a listára, főleg, hogy a kórlapokon Cuddy neve szerepel majd, mint kezelő orvos. Arról nem is beszélve, hogy a sajtó rámászna a klinikára, ha nem kapna új májat közkedvelt páciensük.
– Nem is próbálsz meggyőzni, hogy vegyem fel a listára? – kérdezte Cuddy hirtelen House felé fordulva.
– Tudom, így tehát te is tudod, hogy felkerül a listára – jegyezte meg a férfi, mintha csak arról beszélnének, hogy a saláta vajon saláta-e. Cuddy valóban úgy döntött, hogy felkerül Scott a listára. Illetve belátta, hogy nagyon nincs más választása. Mindesetre szerette hinni, hogy annyira mégsem ismeri ki magát rajta House, bár sajnos ennek ellenkezője bizonyításra kerül szinte minden nap.

– Közben meghozták a főfogást is – mondta House mogorva képpel az épp visszatérő Cuddynak.
– Neked meg mi bajod? – kérdezte a nő nem értve House reakcióját.
– Nincs egy órája, hogy eljöttünk. Ha ennyire nem bízol a dadában, kereshettél volna másik drogos tinit, aki vigyáz a gyerekedre.
– Clara nem drogos tini – hitetlenkedett Cuddy House viselkedésén– Nővérnek tanul, és nagyon jól gondját viseli Rachelnek.
– Akkor mire fel ez a nagy aggódás?
– Anya vagyok, House. Az anyák aggódnak.
– Jah, bocs, elfelejtettem, hogy anya vagy – az „anya” szót furcsa hangsúllyal ejtette ki, ami mintha ismét falat húzott volna közéjük. Cuddy nyugtalanul tette le a villáját, minden kedve elszállt az egész este iránt. Azt hitte, hidegen tudják hagyni House megjegyzései, mégis, akárhányszor szóba került Rachel, mindig mintha a lelkébe taposott volna.
House rögtön tudta, hogy rosszat mondott. Hogy túl messzire ment. Dühösen szorította ökölbe a kezét, haragudott magára, hogy nem tudja befogni a száját. Nem mert a nőre nézni, de látta, hogy az zavartan rakosgatja a szalvétáját, majd hirtelen felpattant, és elviharzott a mosdó felé.

Persze vannak rosszabb féle randevúk is. Vagy ott rontják el a felek, hogy nem ismerik elég jól egymást, és véletlenül olyat mondanak, ami a másikban rögtön beindítja a visszavonulót jelző szirénákat, vagy túl jól ismerik egymást, és túl nagy biztonsággal mondanak olyat, amit később megbánnak. Egy randevú behatárolt dolog, figyelni kell a korlátokra, a szokásokra. Egy randin könnyű elbűvölni a másikat, de még könnyebb egy életre megutáltatni magunk.

Cuddy nem sokkal később visszajött az asztalhoz, de arca komoly volt, más érzelem nem is látszott rajta. House pont erre számított a nőtől. Jól kisírta magát a mosdóban, majd visszatért, és eljátssza a sérthetetlent.
– Minden rendben? –kérdezte tőle House kicsit aggódva.
– Persze – válaszolta neki Cuddy arcán egy erőltetett félmosollyal, mely el is tűnt, mihelyst visszafordult a vacsorájához. Viszont alig bírta visszafogni magát, mert egyre dühösebb lett csak attól, hogy House ott ül vele szemben. A férfi pedig csak nézte őt.
– Csak egyszerűen nem értem, House, miért kell folyton kritizálnod? Nem tudnád csak elfogadni, hogy van egy lányom és szeretem? Nem kell, hogy a részese legyél, sosem kértelek rá! Még az sem kell, hogy szeresd, vagy hogy egyáltalán ismerd, csak annyit kérek, hogy ne emlékeztess arra állandóan, hogy szerinted mekkora hibát követek el! – tört ki Cuddy kicsit hangosabban, mint szerette volna, de megkönnyebbült, hogy végre kimondhatta. Elkeseredett volt és csalódott, nem tudta visszatartani a könnyeit. – Miért kell folyton ezt csinálnod?
– Nem tudom – válaszolta neki House csendben, tekintetük összeakadt.
– Vigyél haza, kérlek – House biccentett, majd intett a pincérnek, hogy fizetne. Mindenki őket figyelte a teremben ez után a kis jelenet után. Néhányan fejüket csóválva mérték végig a bozontos sántát, aki megríkatta bájos hölgy kísérőjét.

A hazaút megint csendben telt. Egyikük sem szólt semmit, pedig lett volna mit mondaniuk. Egyikük szívesen megosztotta volna véleményét a másik lehetetlen viselkedéséről, de túl fáradt volt hozzá, másikuk pedig szívesen elmondta volna, hogy mekkora egy bunkó, és nem így tervezte az estét. De nem szóltak semmit.
– Nem kell bekísérned – mondta Cuddy, mikor megérkeztek a háza elé és House már nyitotta is az ajtaját, hogy kiszálljon a nő után. De a férfit nem izgatta, hogy a nő mit mondott, lassan bicegett mögötte az ajtóig. Míg Cuddy kinyitotta az ajtót, House mögé ért.
– Sajnálom – a nő keze egy pillanatra megállt, miközben nyitotta ki az ajtót, majd belépett a házba és visszafordult.
– Egy bunkó vagy – szegezte neki a véleményét Cuddy.
– Ez bizonyított tény – mosolygott House bízva abban, hogy a nő talán mégis megbocsát. De nem így lett.
– Jó éjt, House – és már csukta is be az ajtót, de egy bot megakadályozta ebben.
– Lisa, várj – Cuddy kinyitotta ismét az ajtót, és még látta, ahogy House előhalászott egy kisebb lapos csomagot a kabátja belső zsebéből. – Tessék.
– Mi ez? – kérdezte a nő kíváncsian fogatva a dobozt a kezében.
– Bontsd ki!
– Lisa? – kérdezte a folyosó végéről egy hang, akihez pillanatokon belül egy arc is társult. A dada volt az, meghallotta őket az ajtóban beszélgetni.
– Mindjárt megyek, Clara – szólt hátra halkan Cuddy, majd kilépett és becsukta maga mögött az ajtót. House kíváncsian várta a nő reakcióját, miközben az a csomagolópapírral küzdött.
– Egy xilofon? – mosolyodott el Lisa mikor meglátta a villanyfényben a dobozon a hangszer képét.
– Rachelnek. Hátha kiderül, hogy zenei zseni, plusz nem utolsó sorban, állati idegesítő hangja lehet ennek az izének – mutatott a nő kezében lévő dobozra– Gondoltam, talán idegeire mehet vele egy túlságosan is aggódó anyának.
– És mégis mire fel?
– Hamarosan egy éves lesz, ha nem tévedek.
Cuddy önkéntelenül is elmosolyodott, pedig próbált sértődött arccal nézni House-ra.
– Nem így terveztem ezt az estét– mondta a férfi. Cuddy lassan ráemelte a tekintetét, próbálta leolvasni a gondolatokat House megviselt arcáról.
– Én sem – mondta végül ő is. És ez volt az a pillanat, mikor mindketten tudták, hogy most vagy soha. House egy lépéssel közelebb ment Cuddyhoz, előre hajolt, a nő is hagyta, de aztán a férfi mégis gyorsan lehajtotta a fejét, és egy szomorú „Jó éjszakát” után elviharzott. Cuddy az ajtóban állva nézte, ahogy a férfi elhajt. Maga sem tudta, mi történt, csak azt, hogy mi nem. Csalódott volt. Cseppnyi harag sem volt benne, pedig legszívesebben gyűlölte volna a férfit.

Vajon az elszalasztott pillanat után mennyi idő telik el, míg az ember megemészti a dolgot? Amíg csalódottan és haragosan gondol arra a pillanatra, és szidja magát, amiért kihagyta a lehetőséget? House is csak körbe-körbe sétálgatott a lakásában, próbálta elterelni a gondolatait a kínzó fájdalomról, melyet most nem csak fizikailag érzett. Tudta, hogy elcseszte a dolgot, és ha sürgősen nem talál ki valamit, akár örökre el is áshatja magát. Próbálta végig gondolni a helyzetét, megvizsgálta az érzéseit és a vágyait. Ezt összerakta a Cuddyról alkotott elképzeléseivel. Tudta, hogy nem passzolnak a dolgok, hogy valaki nagyon csúnyán meg fog sérülni, és talán nem a legjobb döntést fogják hozni, de az élet ezzel járt. Gyorsan felkapta a kabátját és ahogy fájó lába engedte, kiviharzott a lakásból.

Kop-kop. A nő felkapta a fejét. A sötét szobában rémisztően hatott az üvegen koppanó valami hangja. Cuddy összerezzent, majd ismét: kop-kop. Egyértelműen az ablak felől jött a hang. Mielőtt felült volna gyorsan felkapcsolta a villanyt. Megnyugodott, mikor észrevette, hogy a szobában senki sincs, de a függöny mögül tompa hangokat hallott, és valaki továbbra is kopogott az ablakon.
– Cuddy, nyisd ki! – hallotta az ismerős férfihangot az udvarról. Felkapta a köntösét és kinyitotta az ablakot.
– Mit keresel te itt? – kérdezte House-tól, aki nyugtalanul álldogált a sötétben.
– Kimaradt a desszert – de mikor Cuddy csalódottan be akarta zárni az ablakot, gyorsan folytatta.
– Egy bunkó, szerencsétlen pasi vagyok, aki mindenkivel megutáltatja magát, mert egyszerűen képtelen vagyok normális kapcsolatokat fenntartani. Nem érdekel mások véleménye, mindig azt mondom, amit gondolok. Tudom, hogy ezzel sokszor megbántom az embereket, de ilyen vagyok. Nem vagyok jó választás, félek az elkötelezettségtől, és felelőtlen vagyok. A lehető legrosszabb, amit tehetsz, hogy velem kezdesz, Lisa, mert semmi jót nem ígérhetek. Bemehetek?
Cuddy arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Csak áll és némán hallgatta a férfi vallomását. Aztán lassan lehúzta az ablakot, elhúzta a függönyt, és közben nem mondott semmit. House bizakodva előre sétált az ajtóhoz, de nem hallott semmit a házból. Remélte, hogy Cuddy beengedi, legbelül viszont sejtette, hogy a nő talán már végleg lemondott róla. Mégis ott állt a küszöbön, és várt. Végül kinyílt az ajtó, és Cuddy félreállva várta, hogy a férfi beljebb menjen. House megállt előtte és mélyen a szemébe nézett.
– Pocsék egy este volt.
– A lehető legpocsékabb – értett egyet Cuddy, de még mindig nem lehetett leolvasni róla, hogy mit gondol.
– A xilofonnak mennie kell – mondta House, majd mikor látta, hogy Cuddy mosolyog, közelebb hajol, és most nem szalasztotta el a pillanatot. Szenvedélyesen megcsókolták egymást s mindketten erősen ölelték a másikat, mintha eggyé akarnának válni a csók által. Lassan hátrafelé botorkáltak a hálószoba irányába, House viszont egy pillanatra elszakadt Lisától, és botjával belökte az ajtót, a botot pedig lazán a fotelba dobta a nappaliban. Cuddy mosolyogva nézett fel a férfira, boldog volt. House ezt látva rajta egyre jobban kezdte úgy érezni, hogy talán mégis csak jó döntést hozott. Ismét megcsókolták egymást, majd meg sem álltak a hálószobáig…

Vége a 6. fejezetnek

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..