Na, ki a főnök?

Írta def

A Princeton-Plainsboro kórház előcsarnokában a szokásos hétfő reggeli tömeg zaja hallatszott. Az információs pultnál a munkába igyekvő orvosok bejelentkeztek, felvették üzeneteiket, egy-egy biccentéssel köszöntötték siető kollégáikat, és mielőtt elindultak volna a lépcső felé, ki-ki kigombolt még egy gombot az ingén. Még mindig füllesztő meleg volt az épületben. A szigorú igazgatónő, Dr. Lisa Cuddy annyit próbált lefaragni a költségvetésből, amennyit csak tudott. A légkondicionálók csak a zsúfolásig megtelt ambulancia egy-egy vizsgálóiban, és természetesen a bent fekvő betegek szobáiban és a műtőkben működtek. A váróban ücsörgő emberek brosúrákból készített legyezőkkel próbálták hűteni magukat, miközben arra vártak, hogy sorra kerülhessenek.
A fotocellás bejárati ajtó ismerős sziszegéssel húzódott félre, mikor egy borostás, magas férfi bicegett felé. A férfi kék szeme megfigyelt minden egyes apró részletet, az első levegővételből tudta, teli van a váró, és a recepciós arcán látta, hogy kedvenc igazgatónője megint kitalált valami őrültséget. Megállt a pult előtt, ahol a recepciós egy kézmozdulattal várakozásra intette, majd folytatta a telefonbeszélgetést. A férfi keze megállt a levegőben, és döbbenten pislogott a nőre, aki csak tovább folytatta a telefonálást.
– Ó, beszéljen csak nyugodtan, ez a munkája, ezért kap fizetést! – mondta jó hangosan a férfi. Majd mikor a nőtől csak egy rosszalló pillantást kapott válaszul, egy lendülettel benyúlt a pult mögé és kikapta a telefont a recepciós kezéből. A nő annyira meglepődött, hogy hirtelen nem tett semmit, de mire magához tért, a férfi már elintézte helyette a telefont.
– Hallo? Nem, igen, ó, értem, oké, rendben, visszhall – majd mosolyogva visszaadta a telefonkagylót a nőnek. – Anyuci puszilja! – mondta elkomorodott képpel.
– Mit akar?
– Dr. House munkára jelentkezik – és haptákba vágta magát, botjával pedig tisztelgett. A recepciós hölgy egy pillanatig zavartan nézett a férfira; nem rég dolgozott itt, de most nem tudta eldönteni, hogy a férfi őrült, vagy csak szórakozik vele. House észrevette, hogy a nő nem tudja mire vélni a dolgot, úgyhogy gyorsan elhadarta mondandóját:
– Dr. House – és magára mutatott – jönni dolgozni – és a mutató– és középső-ujjával, mintha két láb lenne, megtett pár lépést a pulton – mert orvos! – az utolsó szót szinte kiabálta, egy pillanatra mindenki feléjük sandított, és az egyik biztonsági őr is egyre jobban figyelt.
– Nem vagyok hülye, értem, amit mond! – mondta körülbelül ugyanolyan hangerővel a recepciós hölgy is – De itt – és kezét felemelve az egész kórházra mutatott – nem dolgozni – és ő is ugyanúgy tett egy sétát az ujjaival a pulton – semmilyen Dr. House! – és a férfira mutatva rázta a fejét. Pár pillanat múlva pedig már ugyanott folytatta a telefonbeszélgetést, ahol egy pár perccel ezelőtt abbahagyta. Mikor felnézett, már nem volt sehol a férfi.

– Mi folyik itt? – rontott be House Cuddy irodájába magából kikelve. Cuddy épp az adminisztrációval volt elfoglalva, így nem látta a közeledő férfit, de nemcsak a hangnemen, hanem azon is meglepődött, hogy itt látja őt.
– House…?! – mondta megdöbbent hangon – Mit keresel te itt? – kérdezte, miközben felállt az asztaltól.
– Azt mondtad, visszakapom az állásom! – üvöltötte a férfi.
– Igen, de erről még az igazgatótanácsnak is döntenie kell – mondta nyugodtan Cuddy, majd megállt az asztala mellett, úgy gondolta, ez nem a megfelelő pillanat az üdvözlésre – Azzal, hogy korábban elhagytad a klinikát, csak megnehezíted a dolgokat.
– Miért? – kérdezte most már nyugodtabb hangon House.
– House, tudtad, hogy nem lesz könnyű menet – Cuddy lassan közelebb ment a férfihoz, hogy jobban megértesse vele a helyzet komolyságát, és mert szerette volna megölelni, de még mindig úgy gondolta, nem ez a megfelelő pillanat.
– Ezt hogy érted?
– Tudod, hogy mennek a dolgok. A tanács tudja, mi történt veled, és miután meggyőződtek arról, hogy semmi bajod, visszakapod az állásod. De csak megnehezítetted a helyzeted, azzal, hogy a három hónap lejárta előtt kijöttél – House szúrós szemmel nézte a nőt.
– Azt hiszed, még nem jöttem rendbe?
– A tanács kikéri az orvosod és a csapatod véleményét is a helyzetrő…
– Én azt kérdeztem, te azt hiszed-e, hogy még nem jöttem rendbe?
– Beszéltem Dr. Greene-vel, ő azt mondta…
– Nem érdekel, mint mondott az a pojáca – és közelebb lépett Cuddy-hoz, aki kicsit összerezzent a férfi közelségétől, de nem hátrált – Az érdekel, te mit gondolsz.
A nő egy pár pillanatig tartotta a szemkontaktust a férfival, de végül elfordította a fejét, és halkan válaszolt: – Sajnálom…
House megrázta a fejét, és az ajtó felé hátrált. A nő még mindig ugyanúgy állt, nem nézett a férfira.
– És most? – kérdezte halkan House, miközben keze már a kilincsen volt.
– Menj haza, pihenj. Szedd össze magad a meghallgatásig – mondta megkönnyebbülve Cuddy. Örült, hogy végre nem kiabál vele a férfi.
– Szerinted eddig mit csináltam? – egy pillanatra összetalálkozott a szemük ismét, de a férfi gyorsan megfordult, és leszegett fejjel kikullogott az irodából. Cuddy nem örült ennek a jelenetnek. House tudta, hogy nem fogja rögtön visszakapni a munkáját, Wilson nyilván felvilágosította erről, de abban is biztos volt, hogy az igazgatótanács nem fogja hagyni, hogy az egyik legjobb orvosuk csak úgy kicsússzon a kezük közül, bármi történt is vele. House vissza fogja kapni a régi állását, és már csak az zavarta, hogy a férfi tekintetéből sütött a szomorúság. Talán többet jelent neki ez az állást, mint ahogy eddig gondolta, és a tudat, hogy elveszítheti…

House csalódottan sétált ki Cuddy irodájából. Tudta, hogy hivatalosan még nem kaphatja vissza az állását, de reménykedett benne, hogy a nő megsürgeti a dolgokat, és mihamarabb munkába állhat. Eddig nem mert arra gondolni, mi fog történni, ha kirúgják. Akármilyen jó orvos is volt, tapasztalatból tudta, hogy nem sok kórházban nézik el neki a viselkedését, magánrendelésbe pedig nem vágna bele, mert pont ezt akarta elkerülni az ambulancián is. Az, hogy most várnia kell, a lehető legrosszabb volt, amit történhetett vele. Hetek óta, hogy vicodin nélkül élt, emberek között volt. Többé-kevésbé lekötötte minden idejét, nem kellett szembenézni semmivel, csak sodródott. Bár olyan barátok, mint Wilson, nem támogatták a klinikán, de tartották egymásban az erőt, mert mindenkinek megvolt a maga baja, de idekint mindenki csak segíteni akar, és mégsem tesznek semmit. Wilson hazahozta, ivott vele pár pohárral előző este, és még mélyreható beszélgetésbe is belement volna, de erre House nem volt képes. Egyébként is, nem volt szüksége rá, mert most kivételesen erősnek érezte magát, attól függetlenül, hogy elkeseredett is volt. Tenni akart azért, hogy ezen változtasson, de ehhez vissza kellett volna rázódnia a régi kerékvágásba, és erre az első lépésnél feltartják.
Nem akart hazamenni az üres lakásba, ezért a liftek felé vette az irányt. Remélte, hogy Cuddy nem jön erre, és nem látja meg, hogy felfelé settenkedik, nem akarta neki magyarázkodni.
Az emeleten otthon érezte magát. Nem is gondolta, hogy hiányzott neki ez a hely, csak most, hogy ismét ezen a folyosón sétált, jutott eszébe. Botjára támaszkodva sántikált az irodája felé. Egy pillanatra megállt az üvegajtó előtt, amelyen az ő neve állt. Legalább még mindig itt van. A szobában sötét volt, a mellette lévő tárgyalóban senki sem volt. House lassan sétált a sötét szobában az íróasztala felé. Válláról levetette a táskáját, és bedobta a sarokba, majd leült a megszokott helyére. Kényelmesen hátradőlt a székében, táskájából kivette a labdáját és szórakozottan dobálni kezdte. Jó volt ismét a megszokott helyen lenni, és bár semmi kedve nem volt csapatával megvitatni az elmúlt heteket, és úgy általában is inkább kerülte volna az első találkozást, mégsem akart haza menni.
Nem sokkal később kinyílt a tárgyaló ajtaja, és átszűrődtek a sötét irodába a hangok. Foreman és Tizenhármas vitatkoztak, erre már House is felkapta a fejét, de továbbra is pattogtatta a labdát.
– Nem csinálhatsz biopsziát! – kiáltott a nő. – Semmi bizonyítékod sincs!
– És nem is lesz addig, amíg nem csinálom meg a vizsgálatot – válaszolta Foreman mosolyogva, mulattatta, ahogy a nő küzd ellene, de akármi is legyen a véleménye, tudta, hogy neki van igaza. Taub, a másik férfi, csendben figyelte őket, leginkább megpróbált kimaradni a dolgokból, csak akkor szólt bele a két fiatal veszekedésébe, ha komoly érveket tudott felmutatni. Az első hetekben rájött, hogy csak így érvényesülhet. Most viszont csendre intette őket, és fülelni kezdett. Az irodából ütemes pattogás hangja hallatszott. Mindhárman összenéztek, majd elindultak az ajtó felé. Tizenhármas félve benyitott, és csendben beléptek a szobába. Tudták, kit fognak ott találni, de nem akartak hinni a szemüknek. Egyikük sem szólt semmit, csak megálltak egymás mellett az íróasztallal szemben. House hirtelen elkapta a labdát és székével a csapata felé fordult.
– Hát ez érdekes volt – mondta House és majd végigmérte hallgatag embereit – Remek – Majd felpattant, és átsétált a tárgyalóba. A csapat követte, de már nem voltak szótlanak.
– Azt hittük, csak 4 hét múlva érkezik – törte meg a csendet Taub. House ránézett, de nem válaszolt neki. A hűtőhöz lépdelt, és kivett egy vizet.
– Jó, hogy itt van – vette át a szót Foreman. – De nem korai még?
– Öreg, te foglalkozz a magad dolgával! – válaszolt House keményen. Semmi kedve nem volt velük megbeszélni az állapotát. – Eset?
– Tizenhat éves lány. Tegnap hozták be allergiás tünetekkel. Azóta egyre rosszabb az állapota, mérgezésre gyanakszunk – ismertette az esetet Tizenhármas, látszólag nem zavarta meg főnöke hirtelen visszatérte, és annak is örült, hogy Foremannek megmondta a magáét.
– Biopsziát neki – válaszolt House, majd lassan visszabicegett az irodába, és jelentőségteljesen becsukta maga mögött az ajtót. Tizenhármas tekintete találkozott az önelégült képet vágó Foremanével, majd gyorsan elindult, hogy megkeresse az igazgatónőt. Foreman sejtette, mire készül, de mosolyogva indult utána. Tudta, ha House biopsziát akar, meg is kapja. Taub ahelyett, hogy követte volna munkatársait, House irodája felé fordult. Kopogott, mielőtt belépett volna. House a számítógéppel ügyködött, mikor bejött Taub. A férfi megállt a főnöke előtt:
– Örülök, hogy jobban van – de mivel nem kapott semmilyen választ, folytatta – Wilson azt mondta, csak négy hét múlva jön vissza, de gondolom, jobban van – House felé fordította a tekintetét, várta, hogy a férfi végre a lényegre térjen. Taub zavartan billegett a lábán, majd végül belevágott: – Hogy jött rá? Napok óta ezen jár az agyam! Egyszerűen semmi jele sem volt a szifilisznek! – House erre már elvigyorodott. Esze ágában sem volt válaszolni a feltett kérdésre, de örült neki, hogy Taub ennyire tudni akarja a választ.
– Másvalamit? Mert ha ennyi, akkor inkább jobban tenné, ha lelépne, mert nem hiszem, hogy ezt hallani akarja… – és szemét az üvegajtó felé fordította, amin keresztül láthatta, hogy Cuddy közeledik felé dühös tekintettel Tizenhármas és Foreman kíséretében. Taub félreállt az igazgatónő elől, aki le sem vette tekintetét House-ról. A férfi kényelmesen hátradőlt a székében, és várta a folytatást.
– Kifelé – Fordult hátra Cuddy, majd Foreman, Tizenhármas és Taub lassan átkullogtak a szomszédos irodába – Mit képzelsz magadról? Tudod, hogy egy hajszálon múlik az állásod, de téged ez nem érdekel! Ezzel nem mész semmire! Csak rontasz a helyzeteden! Ha az igazgatótanács rájön, hogy az engedélyük nélkül praktizálsz, nem fogja érdekelni őket, hogy milyen jó orvos vagy, olyan gyorsan kitesznek innen, hogy észre sem veszed.
House-t meglepte, hogy a nő nem mondta az ilyenkor megszokott „bunkó” és „felelőtlen” szavakat, hanem inkább az állását féltette. Tudta, hogy a nőnek van igaza, de most csak ennyit tehetett. És nem is mondta a csapatnak, hogy most ő a főnök, nem adott konkrét utasításokat, csak amit amúgy is elvégeztek volna.
– Most mi van, mit tettem? – kérdezte ártatlan tekintettel House. Cuddy csak a szemét forgatta.
– Azonnal hazamész, és a meghallgatásig nem teszed be ide a lábad! Megértetted?
– És mi lesz, ha mittudom én, meglőnek? Előfordult már!
– Menj haza. Szólok, mikor lesz a meghallgatásod.
– Jó, de ha hazamegyek, senki nem lesz itt, hogy megoldja az esetet.
– Emiatt nem aggódnék – majd House mögé lépett, a férfi felé fordult, aki nem tudta elképzelni, mire készül a nő. Cuddy felvette a földről House táskáját, és a kezébe nyomta. A férfi kicsit csalódott volt, de lassan felállt, ettől még közelebb került a nőhöz.
– Elnézést! – mondta House, mikor elsétált a nő mellett, és válluk összeért. Cuddy félreállt, és a férfi kibicegett az irodából. Cuddy nem ment utána, nem szeretett volna egy lifttel menni vele. Még nem tisztázta érzelmeit a férfi iránt, és úgy gondolta, nem neki kellene megtennie az első lépést. De azt tudta, hogy ha a férfinak szüksége lesz rá, ő ott lesz neki. Ezt már hónapokkal ezelőtt eldöntötte.

Már sötétedett, mikor Wilson megállt kocsijával House lakása előtt. Minden este benéz hozzá, döntötte el, mikor kihozta barátját a klinikáról. Nem csak azért, mert korábban hagyta abban a kezelést, hanem mert aggódott miatta, nem tudta, milyen állapotban lehet, és most, hogy még nem dolgozik, még magányosabb lehet. Persze ilyen dolgokról nem beszélgettek, House még mindig zárkózott volt, de Wilson a hosszú évek alatt, mióta barátok voltak, megtanult olvasni a férfi tekintetéből, cselekedeteiből.
Bekopogott az ajtón, de nem érkezett válasz, csak a zongora hangja szűrődött ki. Tudta, hogy nem fog neki senki ajtót nyitni, így elővette a kulcsát, és beengedte magát.
– Helló! – lépett a szobába. Barátja a zongoránál ült, és elmélyülten játszott. Nem nézett fel a vendégére, csak egy biccentéssel köszöntötte. Wilson letette a táskáját, és mint aki otthon van, elkezdte felmérni a hűtő tartalmát. Megcsóválta a fejét:
– Szinte üres a frigó. Nem voltál vásárolni? – kérdezte a még mindig a zongorán játszó barátját. House viszont csak a játékra koncentrált, kizárt minden zavaró tényezőt, így Wilsont is. A férfi észrevette ezt barátja arckifejezéséből, így nem is próbálta felhívni magára a figyelmet, hanem csak megrendelte a vacsorát két főre. House tovább játszott, miközben Wilson a kanapén ülve nézte a tv-t, néha rá-rápillantott elmélyült barátjára, és az csak játszott tovább annak ellenére, hogy Wilson fokozatosan felhangosította a tv-t. Nem sokkal később kopogtattak az ajtón. Wilson gyorsan kikapcsolta tv-t, és felpattant. Magához vette pénztárcáját, és kinyitotta az ajtót. De nem a futár állt az ajtóban, hanem Cuddy.
– Helló – köszönt neki megdöbbent hangon Wilson.
– Helló. Zavarok? – kérdezte a nő Wilson zavartsága miatt.
– Ó, nem, dehogy, csak vacsorát rendeltem, és még nem érkezett meg.
– Értem. Bemehetek?
– Persze. Ne haragudj – és félreállt az ajtóból, hogy a nő bejöhessen. House felnézett, de nem hagyta abba a játékot. Cuddy a zongorához lépett, de sejtette, hogy House nem fogja abbahagyni a játékot, így nem is várt rá, hanem belekezdett.
– A meghallgatást áttették holnapra. Tizenegyre várnak, lehetőleg ne késs, rendben?
– Oké.
Cuddy hátrasandított Wilsonra, majd megint House-t kezdte figyelni, aki valóban nem akarta abbahagyni a játékot.
– Sajnálom, amit délelőtt mondtam.
– Semmi gond – még mindig nem nézett fel a nőre.
Cuddy zavarában kopogni kezdett a zongorán, nem tudta, mit mondjon, pedig szeretett volna még mondani valamit. Biztosítani a férfit arról, hogy számíthat rá. House hirtelen abbahagyta a játékot, és szemét a nőre függesztette. Cuddy is ránézett, nem értette House tekintetét, de a kopogást abbahagyta az ujjaival.
– Köszönöm – mondta House, és ismét folytatta a játékot. Cuddy felhorkant, majd inkább úgy döntött, jobb, ha hazaindul. Wilson megvonta a vállát, mikor Cuddy-val találkozott a tekintetük, ő sem értette a férfi viselkedését. Cuddy mosolyogva elbúcsúzott Wilsontól, majd még egyszer visszanézett House-ra, de a férfi nem nézett fel a zongorából.
– Idióta – mondta Wilson House-nak az ajtóból, majd visszaült a kanapéra. House hirtelen abbahagyta a játékot, és a zongora mellé támasztott botjáért nyúlt. Feltápászkodott, majd a szobája felé vette az irányt. Wilson a szemével követte, de nem szólt semmit. Mielőtt House beért volna a szobájába, még visszaszólt:
– Ha végeztél, zárd be az ajtót! –és becsapta maga mögött a hálószobaajtót.
Nem sokkal később Wilson benyitott a szobába, hogy elköszönjön barátjától, aki egy orvosi könyvet olvasott.
– A kaját a frigóba tettem.
– Aham.
– Elvigyelek holnap?
– Nem kell.
– Oké, akkor a meghallgatás után találkozunk.
– Ja.
– Jó éjt.

Másnap House igyekezett egész pontosan érkezni, de nem akart túlbuzgónak sem tűnni, így épp tizenegy előtt egy pár perccel vágódott be a konferencia terem elé, ahol Cuddy és Wilson már izgatottan várták, hol késhet.
– Végre! – ment elé a lifthez Cuddy – Hol a nyakkendőd?
– Jaj, a fenébe! Tudtam, hogy elfelejtek valamit! – kapott a fejéhez House, de persze esze ágában sem volt nyakkendőt kötni aznap. Cuddy Wilsonra nézett, de ő nem értette az utalást.
– Mi az? – kérdezte kerekre nyílt szemmekkel a nőtől, hogy mit akar ezzel a nézéssel.
– A nyakkendődet! Gyerünk! – Wilson kelletlenül elkezdte kioldani a nyakkendőjét, majd a nő kezébe nyomta. Cuddy felhajtotta House ingének gallérját, majd maga adta rá a nyakkendőt a férfira.
– Nem megy a szememhez.
– Gondoltál volna erre akkor, amikor felöltöztél ma reggel.
– Akkor egész más járt a fejemben – nézett mosolyogva Cuddy-ra a férfi.
– Gyerünk. Így is ezer éve rád várunk – mondta neki a nő, majd az ajtó felé irányította. House megnézte az óráját, mielőtt belépett volna:
– Még mindig van harminc másodpercem, nem tudom, mit vagy úgy oda, nem vagyok késésben.
– Befelé! – utasította a nő határozott hangon, és House végre benyitott.
A meghallgatás úgy ment, ahogy Cuddy gondolta. A tanács kifaggatta House-t arról, miért hagyta abba korábban a kezelést, hogy milyen állapotban van, és hogy készen áll-e arra, hogy visszatérjen dolgozni. House jól tűrte a kihallgatást, minden kérdésre pontosan a jó választ adta, mint akit egy ügyvéd készített fel. Cuddy mégis aggódott, látta a tanácstagokon, hogy már azelőtt eldöntötték, hogy mi lesz az orvos sorsa, mielőtt az besétálhatott volna. A tanács közel egy órán át faggatózott, majd elengedték Dr. House-t azzal, hogy még a mai napon megtudja munkába állásának feltételeit. Cuddy a teremben maradt, hogy megtudja a tanács döntését. Ellenkezni nem ellenkezhetett, a feltételek kemények voltak, de House kénytelen lesz elfogadni azokat, vagy távoznia kell. A tanács hajthatatlan volt.
Mikor Cuddy kisétált a teremből Wilson és House odakint ültek a folyosón. Wilson nyakkendője visszakerült a saját nyakába, House pedig vigyorogva ecsetelte neki, milyen módon ünnepelik meg ma este, hogy visszakapta az állását. Viszont a nő arcán mindketten észrevették, hogy talán mégsem lesz sok okuk az ünneplésre. Mikor a tanácstagok elhagyták a folyosót, Cuddy végre megszólalt:
– Dr. Wilson, magunkra hagyna minket, kérem? – Wilson barátjára nézett, aki egy biccentéssel jelezte, hogy nyugodtan elmehet. Cuddy leült Wilson helyére, de nem nézett House-ra. Mindketten a falnak vetették a hátukat, és egy percig csendben ültek.
– Mennyire rossz? – kérdezte végül a padlót fixírozva a férfi.
– Neked? Eléggé… – mondta halkan a nő, miközben megpróbálta leolvasni a férfi gondolatait az arcáról. Mindenképpen elcsigázott volt, talán csalódott is, nehéz volt megállapítani.
– Bővebben? – nézett fel a nőre, aki próbálta minél tárgyilagosabban felvázolni a helyzetet.
– Próbaidőn leszel két hónapig. Hetente kétszer pszichiáterhez kell járnod, aki beszámol az eredményeidről a tanácsnak, akik a két hónap letelte után újból összeülnek, hogy a véglegesítésed kérdésében döntsenek. Természetesen addig nem lehetsz a diagnosztikai csapat vezetője, de sikerült meggyőznöm őket, hogy ne zárják be a részleget. Szigorúan ellenőrzik az összes beteged aktáját, minden döntésedhez orvosilag indokolt magyarázat kell, írásban. A dokumentumokat maguk fogják ellenőrizni a következő meghallgatáson. Addig is, bármilyen kihágás, panasz vagy hiba az állásodba kerülhet.
– Oké. – válaszolt halkan a férfi, de a szemei elhomályosultak. Elgondolkozva kopogott a botjával a padlón, pár percig megint mindketten csendben ültek.
– Sajnálom – mondta végül a nő.
– Te mindent megtettél – fordult felé a férfi, és nem mondta ki, de a szeméből sütött a hála. Cuddy értette ezt a nézést szavak nélkül is.
– Szívesen – egy félszeg mosolyt eresztett meg a férfi felé, majd felállt, és a lift felé indult. House lassan követte, majd egymás mellett állva várták a liftet.
– Na, és ki lesz a főnök? Foreman? – kérdezte House lenézve a nőre.
– Még nem tudom. De holnap majd meglátjuk.
– Csak ne Cameront, könyörgöm… – mondta House kérlelő hangon, miközben beléptek a liftbe, és mindketten nevettek.
– Nem, nem Cameron lesz. Ebben biztos lehetsz – nézett fel rá a nő, és mindketten mosolyogtak.
House tudta, hogy egy hajszálon múlik az állása, de azt is tudta, hogy Cuddy mellette áll, és ha ő nincs, már rég kitették volna a szűrét. Ez a két hónap gyerekjáték lesz, gondolta. Akárkit is nevez ki Cuddy a csapat élére, House tanítvány lesz, és ők úgy táncolnak, ahogy ő fütyül…

Másnap reggel House meglepően pontosan érkezett a kórházba. Épp végigbaktatott az előcsarnokon, mikor ismerős cipőkopogásra lett figyelmes a háta mögött. Megállt a liftnél és mosolyogva üdvözölte mellé lépő főnökét.
– Jó reggelt, Dr. Cuddy! – köszöntötte udvarias mosollyal.
– Jó reggelt, Dr. House! – mosolygott rá vissza a nő, majd beléptek a liftbe.
– Milyen pontos, ma reggel, Dr. House.
– A munka nem várhat, Dr. Cuddy. Egyébként is, mesés napunk van.
– Igen, valóban szokatlan ebben az évszakban.
– És maga is milyen csinis ma reggel, Dr. Cuddy! Csak úgy feszül a szoknyája a kerek…
– Köszönöm, Dr. House, ezt a nagyon kedves bókot.
– Ó, igazán nincs mit, Dr. Cuddy – és egyszerre léptek ki a liftből, és az üvegajtó felé vették az irányt. House mielőtt kinyitotta volna az ajtót, meglepetten nézett a nőre, aki arra várt, hogy bemehessen ugyanoda, ahová a férfi is igyekezett.
Déjavu-m van – nézett a férfi fürkésző tekintettel a nőre, aki viszont csak mosolygott a rajta, és inkább ő maga nyitotta ki az ajtót. A teremben már ott volta a csapat, és Chase állt velük szemben. Cuddy megállt mellette, egyáltalán nem lepte meg, hogy ott van a férfi. House viszont kíváncsian végigmérte, majd megállt a másik oldalán, de a csapat felé intézte szavait:
– Szép jó reggelt, törpikéim! Hogy aludtak? Jól? Remek – majd oldalra fordult Chase felé – Maga olyan ismerős nekem… Ne segítsen! – és úgy tett, mint aki erősen koncentrál, összeráncolta a homlokát, és ujjaival a halántékát masszírozta – Megvan! Nem magát rúgtam ki úgy kb. két éve?
Chase csak mosolygott a férfin, de nem volt ideje válaszolni, mert az már folytatta is.
– Erről jut eszembe – és ismét a csapat felé fordult – Tizenhármas! Mielőtt elfelejteném megint, ki van rúgva!
– Tessék? – kapta fel a fejét Remy, nem értette, most miért akarja főnöke kirúgni. A csapat többi tagja is megdöbbenten nézett össze, még Cuddy is elkerekedett szemmel nézett House-ra.
– Nem szeretem a besúgókat! – mondta House komoly hangon Tizenhármasnak, aki még mindig megdöbbenve ült, és nem akart hinni a fülének.
– Dr. Hadley, nyugodjon meg, nincs kirúgva – mondta Cuddy, aminek hála Tizenhármas végre ismét levegőt vett.
– Ja, persze – mondta House, miközben benyitott az irodájába, és bedobta táskáját az asztalához – teljesen ki is ment a fejemből. Most nem én vagyok a főnök – mosolygott rá a csapatra, majd Chase-re nézett, aki úgy tűnt, zavarban van House furcsa bámulásától.
– Én csak egy esetet hoztam… – mondta ártatlanul, majd a férfi kezébe nyomott egy kék mappát.
– Reméltem is – majd előredőlt, hogy lássa Cuddy-t, és így folytatta: – Vele nem lett volna mókás. A tenyeremből eszik – nézet fel fülig érő vigyorral Chase-re, aki végül közölte, hogy ő inkább megy, és ott hagyta a csapatot Cuddy-val. House várakozva nézett a nőre, alig várta, hogy megtudja, melyik apródja lesz a „főnök” két hónapig.
– Dr. Cuddy! – szólította meg bájos hangon a nőt – ne csigázzon tovább. Mondja meg szépen, melyik kis angyalkám kapja a „főnök” kitűzőt? – mutatott a csapatra, de Cuddy csak mosolygott. Végül Taub szólalt meg:
– Azt hiszem, ezzel Dr. Cuddy arra akar utalni, hogy ő a főnök.
– Igen, persze, ezt mind tudjuk, de most másról van szó – oktatta ki Taubot House.
– Nem, igazából Dr. Taub rámutatott a lényegre – vette át a szót Cuddy. House arcáról lefagyott a mosoly.
– Na ne! Egy hétig sem bírod!
– Fogadjunk – mosolygott rá a nő, és leült a közelebbi asztalfőre, így House kénytelen volt Taub mellé ülni, de le nem vette szemét önelégült főnökéről, és azon járt az agya, hogyan vehetné át az irányítást még a két hónap lejárta előtt.

Vége a második résznek

Első rész

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..