Differenciál

New Jerseyben zajlott az élet.

Az iskolások épp szüneten voltak kint, a kisebbek játszottak. Az idősek közt volt, aki telefonált, sminkelt, tanult, vagy a „szerelmével” volt elfoglalva. Boldogan élték a szokványos életüket. Az általános iskolai hangok közt felmerült egy ismeretlen ismerős – a mentő szirénája. Páran odafigyeltek, volt, aki a kapuhoz szaladt, de volt, aki egészen mással vannak elfoglalva.

Nem tudták, hogy a helyi kórház dékánját viszik eszméletlenül.

**

Cameron a kantinban ült, és egy nagy adag shake társaságában olvasgatta a kórlapokat.

– Menjen a mentős bejárathoz, és keresse elő a bájgúnár pasiját, szóljon neki, hogy öltözzön be műtétre! – House szinte megrémisztette a nőt mély hangjával. Hirtelen fel sem fogta mit mondott, csak nézett bambán a férfira.

– Mi az, nem érti, amit mondok? Adjak esetleg egy értelmező szótárt? – rivallt rá szegény nőre, aki reagálni sem tudott, addigra elbicegett a helyszínről. Néhány perc múlva már értette a reakcióját. Hasonló döbbentség érte őt is, akár csak House-t amint meglátta az eszméletlen főnökét.

– 38 éves nő, autó baleset, a fejét erősen beverte, szívhang tiszta, légzés stabil. Máshol nem sérült. Szerencse, hogy vastag kabát volt rajta – mondta monoton hangon a fiatal mentős.

– Vértesztet, és egy azonnali röntgent. Készítsék elő az egyik műtőt – Cameron végigvizsgálta a megszokott módon. – Pupilla reagál. Légzés stabil, légutak tiszták. A vérnyomás egy kicsit magas.

A röntgen kimutatta, hogy koponya-alapi törése van, a halántéktól nem messze. Azonnal meg kell műteni. Chase bemosakodott, s már indult is volna be, ám egy bot megállította.

– Bocs, de nem tudom manipulálni az agyának azon részét, ami a fizetésemelést rendezi. – próbált vicces lenni.

– Most inkább az agyi anatómiáját figyelje meg, hogy nincs-e elváltozás, azon kívül, hogy a homloka találkozott a kormánnyal.

– Miért?

– Gondoltam hátha megtalálja a jósegg génjeit – ironizált.

Nem is foglalkozott többet volt főnöke idiotizmusaival, csak beletörődve bólintott, és bement a műtőbe. House pedig a megfigyelőbe sietett.

Elkényelmesedett az egyik székbe, bekapott egy szem Vicodint, s szemeit a monitorra meresztette.

Nem tartott sokáig ez a nyugalmi állapot. Fél órán belül Wilson lépett be az ajtón.

– Megjött az onkológusok szeme fénye! – morogta, a belépő férfire rá sem tekintve.

– Honnan tudtad, hogy én vagyok?

– A szánalom szaga… – még mindig a monitort figyelte. Wilson fenn sem akadt a zsörtölődésen.

– Az imént hallottam mi történt. Hogy van?

– Mázlija volt, nem kell levágni a hajából, legalább ezért nem fog kiabálni velem. – próbált közömbös lenni.

– Ezért? Miért, kéne másért is kiabálnia veled?- csillant fel Wilson szeme.

– „Francba! Elszóltam magam!”

– Igen elloptam a telefonját, és átállítottam a csengőhangot.

– És?

– Tudom mi a jelszava.

– Biztos, hogy nincs más?

– Az extra szűk szoknyára gondolsz, és a mély dekoltázsra? Ártatlan vagyok! – tette fel a kezét mentegetőzve.

– House, mit történt? Nem szoktál beülni egy sima műtétre. Bár az is igaz, hogy nem minden nap operálják a főnököt, de téged az is hidegen hagy, hacsak… – merengett el.

– Ja, tök izgi amit mondasz, de épp műtétet figyelek! Fogd be!

– Szerintem érzel valamit iránta. Csak olyanokkal foglalkozol, akik mindenféle betegségekben szenvednek, márpedig Cuddy gondja már diagnosztizálva van. Szóval mégis szereted.

– Nem szeretem. – morogta a legmélyebb hangján.

– Akkor miért vagy itt? Ha nem szereted, akkor bűntudat. – ismét elvegyült gondolataiban. Kezdett összeállni a kép. – Ugye nincs közöd a balesethez? – kihangsúlyozta az utolsó két szót. Félt, hogy esetleg újra megtörténik az, ami anno Amberrel is történt.

House megadva magát sóhajtott egyet.

– Ok. Bevallom, lefeküdtem vele. Túl jó hangulatban volt reggel és ezért lett balesete, mert nem figyelt.

– Komoly? Mármint lefeküdtél vele? – mondta félig leesett állal.

– Csukd, be a szád, érezni a hagymát a salátádból! – megforgatta szemeit, majd elbicegett, kétségek közt hagyva barátját. Tudta, hogy Wilson nem vette be, vagy ha igen, racionalizálja a dolgot, de ha nem megy el, kiszedi belőle az igazságot.

A férfimosdó felé vette az irányt. Egyből a csaphoz ment, s egy nagyadag vizet engedve markába, az arcához vágta a frissítőt. Csak figyelte tükörképét, ahogy a szőrszálak eltérítik az utat. Cuddy járt a fejében. Arcára valamiféle fájdalom ült ki. Azt gondolta, ez a lába miatt van. Még magának sem vallotta be, hogy legbelül aggódott a nőért. Talán azért, mert ő az egyik barátja, akit még az egyetemről ismert, de az is lehet, hogy többet érez iránta, mint egyszerű barát.

– „Miért nem szólt nekem, és miért nem vettem észre?”- elmélkedett. Rengeteg dolog kavargott a fejében, így rendszerezni próbálta őket. – „Kezdjük az elsővel: mi lehet Cuddy baja, a többit, majd később.

Megcsipogtatta a csipet-csapatot, ő is az irodájuk felé vette az irányt.

**

– Mi volt olyan fontos? – kérdezte Tizenhárom, amint belépett az irodába

– Csak nem megzavartam valamit? – replikázott. – Új beteg, 38 éves nő, autóbaleset következtén hozták be…

– De hisz itt Cuddy neve áll – vágott közbe Foreman.

– Baleset? Akkor miért mi foglalkozunk vele? – értetlenkedett Taub.

– Hú, magát aztán érdekli a főnöke állapota. Ha csőtörés van, csak feltöröljük a padlót, vagy hívjuk egyúttal a szerelőt? – oktatta ki teamjét, miközben a táblára írta a tüneteket.

– Úgy gondolja, a baleset az csak tünet?

– Nocsak, Dr. Kutner! Vett egy hasonlat szótárt képregény helyett?! – ekkor elállt a táblától, hogy a többiek is lássák. Nem kellett sokáig olvasniuk, csak egy tünet volt fenn.

– Ennyi? Egy tünet? – rökönyödött meg Tizenhárom – a fejfájás?

-A fejfájdalom sok minden oka lehet, migrén, daganat, gyulladás…

– Hírtelen fellépő fájdalom volt, esetleg görcsölő – elmélkedett a diagnoszta.

– Honnan tudja, milyen fájdalom volt, hisz ott se volt, vagy nem tudunk valamiről? – ellenkezett Taub

– Beszéltem vele egy telefon nevű érdekes kütyüvel.

– Akkor sem látta – vádaskodott Tizenhárom.

– Maga tényleg tőlem kérdi ezt? – tette fel a kérdést színpadias hangnemben, majd leült a csapattal szemben.

A team beletörődve lépett tovább.

– Fogfájás? – szólalt meg Kutner.

– Inkább neurológiai tünet lehetett. Ami acut, nem krónikus.

– Még így is rengeteg betegség lehet. – akadékoskodott Foreman.

– Jó, akkor keressék ki a legsanszosabbat.

– Most hova megy? – szólt Tizenhárom.

– Csak a szomszédba.

Tényleg a szomszéd irodába ment telefonálni. Kikereste Cuddy mobiljából Dr. Brooklyn számát. Kicsengett, de nem vette fel senki.

– Gyerünk, vegye fel! Francba!”

Lecsapta a telefont. Látta, hogy Wilson közeledik, nem tudott elmenekülni, inkább visszament a csapathoz, akik még egy betegséget sem írtak fel.

– Vagy láthatatlan filccel írtak vagy… – úgy tett, mint aki keresi az írást a táblán.

– House ez abszurd! Kismillió betegség van!

– Akkor kezdjük el szortírozni a lehetőségeket. – kezdte House, és kezébe vette kedvenc filctollát.

Folytatta volna, ha nem lép be az ajtón barátja.

– House beszélnünk kell! – szólt kimért hangnemmel.

– Épp mentek valakit. Majd később!

Wilson rápillantott a kórlapra, ahol a nő neve állt.

– Csak nem Cuddy-t diagnosztizálod? Történt vele még valami?

– Ezt akarom kideríteni. – oda fordult hozzá – Ha nem értenéd, ez azt jelenti indiánul, hogy kifelé! Szóval halljam az ötleteket! – azzal a tábla felé fordult.

– Lehetet tenziós zavar. – szólalt meg a neurológus.

– Artériás eredetű magas vérnyomás? – és kiegészítette Tizenhárom.

– Annak az egyik mellékhatása a súlygyarapodás. Akkor nem tudna olyan extra szűk rucikat felvenni.

– Itt az áll, hogy magas volt a vérnyomása. Nem minden esetben van súlygyarapodás, ez még jár légszomjjal, és szapora érveréssel is – akadékoskodott Tizenhárom.

– Nem lépett fel sem légszomj, se kapkodó beszéd a szapora érveréstől.

– Milyennek hallotta utána a hangját a telefonban? – tette fel a kérdést Kutner.

– Te telefonon beszéltél vele? Akkor még is közöd van a balesethez?! – emelte fel hangját Wilson, de House rá se figyelt.

– Hirtelen változtatott hangnemet, felszisszent, majd a hangja eltorzult – a „felszisszen”szónál bekapott egy szem Vicodint.

– Izomgörcs? – tűnődött Taub.

– Kövi!

– House, válaszolnál? – Wilson továbbra is csak kiabált.

– Nincs közöm a balesethez, és nem én okoztam! Remélem, így már megfelel! – ordított vissza, majd kissé visszavett a hangerőből.. – Kívül tágasabb!

Wilson feladta, és összehúzott szemöldökkel távozott.

Greg nézte, ahogy barátja kétségek közt távozik, visszafordult a táblához.

– Gyerünk, emberek megalszik a tej a szájukban!

– Migrén? – Tizenhármason volt a sor.

– Nem szed ellene gyógyszert. – jelentette ki, a megszokott hangján.

– Honnan tudja? – hitetlenkedett Foreman.

– Láttam a táskáját, nem volt benne.

Szinte körbe-körbementek a találgatások.

Már majdnem másfél órája ültek az eseten, mikor Chase jött be.

– A műtét jól sikerült, egy levált darabkát távolítottunk el. Szerencsére nem sértette az artériát. Nem találtam semmi kóros elváltozást.

– Majd küldök egy rózsa csokrot. – morogta a diagnoszta. Chase duzzogva hagyta el a helységet. – Ennyi? Nincs más?

– Középfülgyulladás?- szólt fásultan Kutner.

– Nincs gennyes váladék. Maga olvasta a kórlapot? –ellenkezett House. Miután látta, hogy nincs több ötlet, megszólalt. – Futtassanak le újra egy vértesztet, és ellenőrizzék az eddigi feltevéseket. Ha kellek, csipogjanak, de ne kelljek!

– Hova megy? – kérdezte újra Tizenhárom.

– Mi az csak nem unta meg máris Foreman-t és valaki másra vágyik? Ha korábban szólt volna, esetleg, de sajna lefoglaltak kettőtől-négyig a taknyos orrok.

– Csak nem rendelni megy? – ámult el Kutner.

– Miért, magának is kellenék? – emelte fel egyik szemöldökét, és elindult a liftek felé, reménykedve abban, hogy Wilson nem talál rá.

**

Két órával, egy tucat FLF-essel, három tettetett beteggel, és egy kis kölyökkel, aki egy századnyi kiskatonát küldött felfedező útra az orrába, House kilépett az vizsgálóból, egyúttal bevett egy Vicodint. Mióta volt az a Tritteres ügy, nem szívesen vett be páciens előtt a pirulákból, pedig most jobban fájt a lába a szokásosnál.

Visszament az irodájába, ismét csörgette Brooklynt, de nem vették fel. Ezután a neten szörfözgetett.

Már hat is elmúlt, mikor megérkezett a csapat.

– House! Lefutattuk újra a vérét, mindenre, ami eddig szóba jött, de semmi. A fehérjevérsejt száma egy kissé magas volt, a süllyedés nem mutat fokozódást.

– Azt okozhatta bármi. Talán nincs is jelentősége – állapította meg Kutner.

– És, ha mégis tenziós zavar? – vágott közbe Taub.

– CT-t, és MRI-t! Én addig házkutatást végzek – adta ki az utasításokat.

– Maga? Önként? – újabb meglepetés Foremanék számára.

– Naná, így elkerülhetem Wilsont. Mellesleg, rég kutakodtam a szekrényében.

Összeszedte a cuccait, majd a kijárat felé vette az irányt. A kórházból kifelé-menet megállt a főnöki iroda előtt..

– „Jobb lesz minél előbb megmenteni, a végén az iroda sínyli meg az új góré jövetelét.” – Eleresztett egy fél-vigyort, és kibicegett a furgonhoz, nagy nehezen sikerült beindítani a járgányt.

Egész végig az előbbi gondolatok stikáztak fejében, ezekhez csatlakozott még egy új:

– „Mi lesz a kis bőgő masinával? Most még ott van a bébiszitter, de utána? Csak ott tud maradni vele! De, ha mégse, én biztos nem viszem el! Ha nem lesz más, szólok Wilsonnak, úú az nem jó, akkor kénytelen lennék beszéli vele, akkor inkább Cameron-nak. Úgy se tud még mindig ellenállni nekem. Ha viszont ő sem fogadja be…” – elméletét az ismerős környék törte meg.

Megérkezett ahhoz a bizonyos házhoz, ahova előszeretettel csöngetett be hajnali kettőkor. Átkelt az úttesten, megkereste a cserép alatti kulcsot, majd benyitott. A lakásban kellemes meleg volt, finom illat, és családias hangulat. Egy átlagos ember szívét melegség öntötte volna el, kivéve a mi dokinkat.

– Szánalmas – motyogta. Pár lépéssel beljebb merészkedett, lépteitől megnyikordult a padló.

– Maga az Dr. Cuddy? – jött a gyerekszobából egy női hang, s nemsokára a hanghoz párosult egy ember is-illetve kettő, mivel karján a kis Rachel pihengetett. – ki maga?

– A nevem Dr. House.

– Dr. Cuddy hol van? – az akcentusa kissé furcsa volt.

– Balesete volt. Én vagyok az orvosa, és az egyik… – hirtelen azt akarta mondani, hogy barátja, de azért ez túlzás lett volna tőle – elég rég óta ismerjük egymást. – köszörülte meg a torkát.

– Uramisten! Jól van? Túlélte?

– Akkor nem lennék az orvosa, ha nem élte volna túl – motyogta

– Nem jön ma haza?

Már a nyelvén volt egy éles beszólás, de türtőztette magát, hisz ha felbosszantja, elmegy és ráhagyja a kis hisztist:

– Nem. Maga maradjon itt túlórába, majd később kifizeti. – s már indult is a fürdő felé, a nő követte.

– Nem tudok, haza kell mennem! Az anyám vár rám!

– Miért, megveri, ha nem megy haza időben? – ekkor mérgében ráharapott az ajkára

– Nem, de beteg, és át kell mennem hozzá!

– Akkor ma nem megy át! – közben kinyitotta a gyógyszeres dobozt.

Legalább tízféle gyógyszer volt benne: vitaminok, lázcsillapító, torokgyulladás elleni szer a gyereknek és fájdalomcsillapító, amiből több is hiányzott.

– Az nem lehet! Én szoktam csinálni neki vacsorát, és én vásárolok be neki! –hisztizett tovább.

– Ugyan már! Nem adja be a kulcsot, csak mert egyszer nem megy el hozzá! – egyszerűen nem bírta tovább a nő idegesítő kérdéseit.

– Hogy maga mekkora egy tapló! Mégis mit csinál? – emelte meg a hangját, de vissza is csendesült, amint eszébe jutott Rachel, aki a karján feküdt.

– Toxint keresek. – válaszolta egyszerűen

– Micsodát?

– Ó bocs, elfelejtettem, hogy csak általánost végzett, máskor érthetőbben mondom. – kelt ki magából.

– Bunkó! – ott is hagyta a tapló dokit.

House tüzetesen átvizsgálta a helyiséget. Mintát vett a vízből, de semmi mást nem talált.

Indult át a nappaliba. Útközben telefonbeszélgetésre lett figyelmes:

– Mi? Azonnal ott vagyok! – a bébi csősz sírni kezdett. Kijött a szobából, ezúttal egyedül. – Maga szemét! Kellett magának a halált emlegetni! Az anyám megint rosszul lett! Be kell hozzá mennem!

– Mi van?

– Azt mondta, régóta ismeri Dr. Cuddy-t igaz?

– Mit akar ezzel? – néztet rá összeszűkült szemmel.

– Akkor magára bízhatom Rachel-t.

– Rám biztos nem! – ellenkezett

– Itt a baba, kapott vacsorát, ne nagyon hagyja magára, akkor rázendít, és nem hagyja abba, amíg fel nem veszik. Sajnálom, de most rohannom kell, viszlát! – s becsapta maga mögött az ajtót.

Ott állt kezében a kölyökkel. Talán most érezte magát először tehetetlennek. Ez se tartott sokáig, bevitte a gyerekszobába, lefektette az ágyba, majd kiment. Amint kilépett, cselekedetének meg lett a gyümölcse: a gyerek elkezdett kegyetlen módon sírni. Nem tehetett mást visszabandukolt, felvette, és kivitte magával a nappaliba.

– Jól van, na, ne sírj, foglak nem? Ergo nem is kell már bőgnöd! – szólt a kislányhoz a megszokottnál, egy kicsit lágyabb módon. A kislány az új hangtól hirtelen elhallgatott. – Végre, azt hittem sose hagyod abba. Tisztára, mint a nevelő anyád, egy kicsit halkabban szólnak hozzá, egyből ellágyul. – Rachel csak nézte. Tágra nyitott szemekkel figyelte az ismeretlent. – Mi az, most mit nézel? Ebben is anyádra emlékeztetsz. Ő is ilyen bambán néz, ha engedélyt kérek tőle biopsziára.

Rachel gügyörészni kezdett.

– Engem nem hatsz meg vele! Valakinek ez megható, de én átlátok rajtad! Nem hat meg. – most már nem csak gügyögött, de vigyorgott is. House nem vette észre, de visszamosolygott rá. Pár percig, csak állt ott, kezében a csöppséggel, majd végül feleszmélt.

– Figyelj, kössünk alkut, én, most leteszlek abba a hordozható izébe, és elleszel, amíg én átkutatom a házat, oké? – megforgatta szemeit. – Anyám egy kölyöktől várok választ.

Berakta az ülésbe, ahova ment vitte magával. Először a konyhába mentek, House átkutatta az összes szekrényt, semmi.

Visszamentek a nappaliba, letette a kanapéra. Amíg kutakodott, bekapcsolódott a tv, s meglepő módon a Közkórház egyik ismétlése ment. Körbenézett, a gyereken akadt meg a szeme. Nála volt a távirányító, és úgy nézett Gregre, mint a ma született bárány, majd újra vissza a tv-re. Teljesen lekötötte a televíziózás. House megpróbált halkan kimenni a nappaliból, ami sikerült is.

Folytatta keresgélést, a gyerekszobában. Észrevette a frissen festett ablakkereteket. Mintát, vett, felcímkézte, és elrakta a zsebébe.

Ezután átment a hálóba, ahol egyből a fehér neműs fiókhoz sietett. Azt is gondosan átkutatta, majd a szekrényekbe is bekukkantott. Az éjjeli szekrényen egy könyv volt, ami a 25. oldalon volt bejelölve. Nem olvashatott túl sokat belőle.

Végül benézett az ágy alá: egy cipős doboz volt. Kivette, és tartalmát az ágyra öntötte. Rengeteg kép volt benne. Ahogy kivette Lisa volt, és még valaki, aki nagyon hasonlított rá. Nem csak a gyerekkoráról, hanem az egyetemi évekről is volt kép. Ott voltak az évfolyamtársai, néhány tanár, a sok kép közt magát is meglelte. Egy focimérkőzés után készült, ő volt rajta, Lisa, és Fred, egy közös barátjuk. Mindhárman mosolyogtak, bár ő inkább vigyorgott, mint amikor megjegyzést tesz rá. Eszébe jutottak azok az évek. Egy másik képen csak Fred volt, ami meglepte. Az utolsó kép még jobban megfogta, ugyanis azon csak ő volt. Napszemüvegben, fehér ingben és alkalmi nadrágban egy üveg sörrel a kezében, a régi motorjának támaszkodva.

– „Hisz’ ez a diplomaosztó után készült Fred buliján! Fred csinálta, de hogy szerezte meg? És miért tartotta meg?”– némiképp imponált neki. Túl sok érzelem kavarodott fel benne, ennyi nosztalgia elég volt neki. Visszatette fotókat a dobozzal együtt a helyére.

Miután átkutatta a folyosón lévő gardróbot, visszament Rachel-hez, aki még mindig a sorozatot nézte. Épp az utolsó jelenet volt vissza, House direkt nem ment oda hozzá. Kíváncsi volt a reakciójára, mi tesz, ha nem látja őt a film végén. Gyanúja beigazolódott, amint vége lett, neki állt pityeregni. A következő fázist már nem várta meg, leült mellé a kanapéra, előkereste a mobilját, és Cameront tárcsázta. Kis idő múlva beleszólt:

– Halló?

– Itt House. Figyeljen, kap 100 dolcsit, ha elviszi Cuddy kölykét magához erre az éjszakára, a bébiszitter itt hagyott vele. – Mondta el egy levegővel.

Cameron megpróbált nem hallhatóan nevetni.

– Sajnálom House de Chase és én is ügyeletesek vagyunk. Le kell tennem, hívnak a csipogón. Viszlát! – azzal letette, s átfordult a másik oldalára, ahol Chase aludt. – Most visszakapja!- motyogta magában.

Közben House kétségbeesetten hívta Wilsont, az utolsó reményét. Nem vette fel, csak a hangposta kapcsolt be.

– Wilson segíts rajtam! Cuddy kölyke a nyakamon maradt! Amint tudsz, gyere be az irodába és vidd át magadhoz! Visszafizetem a kölcsönöket, csak vidd át! – letette. Rachel-re rakta a kabátját, hogy meg ne fázzon – és utána ne járjon a nyakára az anyja a beteg gyerek miatt. – és indult az autójához. Berakta az első ülésre. Ő is beszállt az autóba, de nem indult el, a motor lefulladt.

– Gyerünk, indulj el, kérlek! Ne tedd ezt velem te szemétláda! Indulj már! – de nem indult, csak egy hatalmasat durrant, s a motorháztető füstölgött. – Ilyen nincs! – a kislány csak vigyorgott. – Mi olyan vicces? – kérdezte hangosabban a kelleténél.

Rachel megijedt, és sírni kezdett.

– Jaj, ne, már te is! Jó nyugi, többször nem kiabálok, csak hallgassá má el! – igen lágy hangon szólt hozzá. Elhallgatott. Visszamentek a házba.

Úgy tűnik, itt ragadt.

Újra tárcsázta Wilson, s újból a „sípszó után hagyjon üzenetet”duma szólt:

– Wilson! Új terv, Cuddy házához gyere! Lerobbant a kocsim! – így is kissé szánalmasnak érezte magát. Újfent letette. Ha ezt valaki megtudja, neki annyi.

Elég éhes volt, ma még nem evett egy szendvicsen kívül semmit. Úgy emlékezett, mintha spagettit látott volna a hűtőben, ami igen meglepte, mivel Cuddy vegetáriánus volt. Betette a mikroba, és megmelegítette. Rátette egy tálcára, bement a nappaliba, leült a díványra, a gyerek mellé. Feltette a lábát a kávézó asztalra, bekapcsolta a tv-t, és a rajzfilm adóra kapcsolt. Épp a Tom és Jerry ment. Igen, egy 46 éves, borostás, őszülő, bunkó ember rajzfilmet, nézet, sőt közötte sokat röhögött. A mellette ülő kis-ember ugyanúgy viselkedett, mint mikor a Közkórházat nézte.

Egy órán belül már békésen szunyókált, ő és a kislány is, aki nagy zongora ujját fogta magához erősen.

Ahogy bekómázott elfelejtette, hogy ott van mellette, se egy óvatlan mozdulattal a gyerek lábára tette kezét, aki kapva kapott az alkalmon. Addig nyújtózkodott, amíg el nem érte.

Kilenc óra felé járt az idő, House hirtelen felébredt, de nem magától.

Egy Lisára nagyon hasonlító nő keltette fel…

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..