24 kegyetlen óra

Figyelmeztetés: Akik a tv2-n követik, számukra SPOILER-t tartalmazhat.

A délelőtti napfényes idő, délutánra borongós, őszi nappá vált.
House szerencséjére még időben hazaért, mielőtt eleredt volna az eső. Az ablakból figyelte, ahogy öreg kocsiját áztatta az eső, s lélekben felkészült az elkövetkezendő 24 óra eseményeire. Nem elég, hogy Rachel a nyakára szakadt, plusz holnap még Cuddy anyjával, Carollal is találkoznia kell. Mi tagadás, nem igazán rajongtak egymásért, ráadásul holnap még Lisa se lesz, hogy leállítsa őket.
Mélyet szippantott a levegőből, amikor eszébe jutott, miként találkozott először Caroline Cuddy-val…

***

3 hónappal ezelőtt, Princeton külvárosi benzinkút
A napsütéses időben, tökéletes látóviszonyok közt majdnem baleset történt az említett benzinkút behajtási útján.
Egy fekete színű Ford elé durván beelőzött, egy már jól ismert Honda motor, elfoglalva az utolsó szabad helyet is. A Fordban egy elegáns, korát meghazudtoló, dühös hölgy ült, míg a motorról egy napszemüveges, bőrdzsekis férfi, teljes nyugodtsággal bicegett a csőhöz, teletöltötte tankját, s már indult is volna be, mikor a feldúlt nő utána eredt.
– Hé, mi lenne, ha arrébb állna a járművével? – érte el a férfit az ajtóban.
A napszemüveges megállt, hátrafordult, és csak ennyit mondott:
– Mindjárt – már fordult volna vissza az ajtóhoz, amikor a vajszín színű, szoknyás kosztümöt viselő nő újfent akadékoskodott.
– Nézze, ha most eltolná az útból a motorját…
– Ha nem nyavalyogna itt nekem, már rég észrevette volna, hogy épp most hajtott el egy kocsi, ergo már a vézna kocsijának tankja félig teli lenne – vágott közbe, levéve magáról a napszemüveget, égkék szemeivel jeges szikrát küldve a nő felé, kinek szemei veszélyesen ismerősek voltak számára.
Carol nem tehetett mást, mint duzzogva visszament, és beállt az üresedett helyre. Miután megkérte az egyik dolgozót, hogy töltse tele a tankot, eszébe jutott, hogy elfelejtett lányának venni kedvenc desszertjéből, így visszafordult az üzletbe, s kelletlenül az unszimpatikus férfi mellé sétált.
– Biztos, hogy nincs? – kérdezte House, ujjaival dobolva a pulton.
– Várj, megnézem hátul is. Úgy emlékszem maradt még egy – kiáltott a raktárból az egyik eladó.
– Miben segíthetek? – lépett a hölgy elé a másik eladó.
– Egy Truffel Queent kérek.
– Egy pillanat, megnézem – végül ő is eltűnt hátul, ám egy perc múlva elő is jött kezében a finomsággal. – Öt dollár tizenöt centet kérek.
A nő már vette elő a pénztárcáját, mikor a másik eladó is előjött.
– Sajnálom pajtás, de elfogyott.
– Álljon meg a menet, a nő később jött, vagyis engem illetne! – háborodott fel.
– Ezt ugye nem gondolja komolyan? – hitetlenkedett a nő.
– Dehogyisnem! – s ezzel a kijelentésével már vette volna ki a nő kezéből az édességet.
– Maga mi jó büdös fenét képzel? – szemével ölni tudott volna, miközben elrántotta kezét a férfi elől. – Nem elég az, hogy maga miatt majdnem neki mentem az oszlopnak, nem volt hajlandó arrébb állni az a kétkerekű pokollal, még van pofája azt kérni, hogy adjam oda?
– Nézze a feleségem terhes, és ha nem viszek neki, átváltozik igazi sárkánnyá – hazudta. – Ha kell, duplán fizetek érte, bár a cucca alapján van mit a tejbe aprítania.
– Semmit nem tud rólam! – vetette House szemére.
– Lássuk csak… Az ember először azt hinné magáról, hogy ötvenes, de ahogy közelebbről megszemléli a kezeit, valamint a szem körüli Mariana-árok nagyságú ráncokat, kiderül, hogy még egy tízessel több. Férjezett, bár a gyűrűt levette, ami arra utal…
– Hogy egy szemétláda kötekedik velem, és azért vehettem le, ha ne adj Isten, ennek a szemétládának be akarnék húzni, a gyűrűm ne legyen véres
– Ó persze, majd bepiszkítaná a tökéletesen ápolt kezecskéit! – válaszolt szarkasztikusan.
– Kötekedjen csak! Egy jól irányzott horgossal, vagy térdeléssel elintézem, hogy 7 napig ki se tudjon kelni az ágyból, majd megkeresem, fogást találok magán, és még a gatyát is leperelem magáról! – vágott vissza, végül sarkon fordult, és ott hagyta a férfit.
Este Cuddy házában…
Ezen történéseket később Lisa mesélte el a férfinak, de mindig vigyorogva képzeli el Carol felháborodott képét.
– Jaj anya, köszönöm a csokit, vagy már ezer éve nem ettem ilyet! – huppant le Lisa Carol mellé a kanapéra, majd teát töltött maguknak.
– Tudtam, hogy csak ezt a fajta étcsokoládét szereted – mosolygott lányára. – És jól becsüld meg, nagy kalandok útján szereztem meg egy motoros marha elől – idézte fel a délutáni eseményeket.
Ez idő alatt Lisa kis híján visszaköpte a teáját a csészébe, amikor meghallotta a „motoros marha” kifejezést. Valamiért egyből Gregre gondolt, bár reménykedett benne, nem ő lapul e kifejezés mögött.
– Épp be akartam menni a benzinkútra, amikor valami száguldó elmeroggyant behajtott elém a puccos motorjával, én meg majdnem belerohantam a szemközti oszlopba. Nem elég, hogy elfoglalta az utolsó helyet, de még ezt a desszertet is ki akarta venni a kezemből úgy, hogy közben mindvégig sértegetett, és azt hajtogatta, ha nem viszi ezt el a terhes nejének, szétkapja őt otthon – mondta el egy hatalmas levegővel. – Kérdem én ki képes egy ilyen alakkal élni, egyáltalán ki szülne neki gyereket? Biztos, csak hazudozott össze-vissza!
Ez alatt Cuddy egyre mélyebben és mélyebben préselődött a kanapéba.
– Kislányom, csak nincs valami gond? Olyan sápadtnak tűnsz – nézett aggódva lányára.
– Semmi… csak azt hiszem, ismerem azt a fazont, akiről meséltél. Nincs esetleg botja? – kapaszkodott még abban a hitben, hátha nem House-ról beszélnek.
– De. Téged is sértegetett már?
– Ő az egyik remek orvosom és a… – próbálta kinyögni a barátom szót, de ebben a pillanatban a bejárati ajtón valaki belépett. Ekkor Lisa felpattant és a férfi elé sietett.
– Szia, képzeld milyen hisztis… – kezdte volna ecsetelni, de Cuddy egy csókkal betapasztotta a férfi száját.
– Ezt inkább később, most be akarlak mutatni valakinek – fűzte össze ujjait a férfiéval. Elindultak, ám egy percre Lisa ismét megállt – Bármilyen csípős megjegyzésed is van, kérlek, nyeld le.
– De anyuuu, tudod, hogy attól megfájdul a pocakom, és rossz hangulatba kerülök – nyavalygott gyerekesen.
– Majd este kiengesztellek – villantott egy kacér mosolyt, amivel teljes mértékben meggyőzte a férfit. Végül elindultak.
Amikor a két ismeretlen ismerős újfent látták egymást, igen kínos csend támadt, mihez különböző arcszínváltozatok párosultak. House, s Carol enyhén elvörösödtek, míg Lisa szimplán sápadt maradt. Végül ő törte meg a kínos, óráknak tűnő fél percet.
– Greg, bemutatom az anyámat Caroline Cuddy-t. Anya ő itt Gregory House – kis hezitálás után folytatta – a barátom.
House – emlékezvén a nő korábbi figyelmeztetésére – elővette sármos vigyorát, s kezét nyújtotta a nő felé.
– Szólítson Gregnek – végül kézfogással szentesítették a „nagy” találkozást.

***

A nosztalgiából egy hatalmas mennydörgés zökkentette vissza a valóságba, valamint egy aprócska kéz, ami bal térdébe kapaszkodott, az említett morajlás következtében. House nem szólt semmit, csupán kutakodó szemekkel nézett a kislányra, aki teljesen átölelve térdét, figyelte az esőt. Kis vártatva Gregre nézett.
– Félek – suttogta alig hallhatóan.
– Ez csak eső! – mutatott kezével a kinti időjárásra, mikor újfent dörgés rázta meg a felleget. Ennek következtében Rachel erősebben fogta át a térdét.
– A hangtól félsz? – nézett le a kislányra, aki erőteljesen bólintott.
– Az csak az elektromos kisülés hangjelensége – vonta meg a vállát. Rövid gondolkodás után, mélyet sóhajtva ismét megszólalt – naná, és az elektromos kisülés fogalmát két alvás között megtanultad – forgatta meg szemeit.
– Olyan, amikor anyu süt? – kérdezte.
Greg megvárta, amíg az az éles replika lecsúszik a torkán, végül kitalálta a lehető legjobb megoldást ebben a lehetetlen helyzetben.
– Na jó, azt hiszem egyszerűbb lesz, ha keresek neked valami mesét.
Szerencsére az áram nem ment el, csupán ott fönt mérgelődött a végtelen égbolt. Erős kifejezéssel élve dörög az ég, de nem csap le.
Lehuppantak a kanapéra, majd House addig kapcsolgatott, amíg meg nem talált valami normális, gyerek-, és zseniagyat nem átmosó műsort. Ez pedig nem volt más, mint a Flúgos Futam.
– Én hercegnőset akarok!
– Jaj, ne már! – dobta szét kezét öléből a karfára – Most komolyan egy buta csinibabát akarsz nézni, ahogy műszempillákkal, meg plasztikázott mellel illeg-billeg, hogy végre valami nimfo herceg megpak… – csitította le magát, mikor leesett neki, kivel is ül szemben – Nagyi nem elég hercegnőnek?
Rachel nagy szemekkel figyelte a férfi mondanivalóját, amiből egy szót sem értett.
– Hercegnőt! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
– Nem. Vagy ez, vagy semmi – House szintúgy hajthatatlan volt.
A kislány nem tudott mit tenni, mint keresztbe tett kezekkel, duzzogva hátradőlt. Kis idő elteltével újra megszólalt.
– Szomjas vagyok.
– Tudod, merre van a konyha – válaszolt kissé hűvösen – Hajrá!
Annak ellenére, hogy Rachel mindössze két és fél éves volt, már tökéletesen kivitelezte a „Haver, gyerek vagyok!” – nézést.
– Jó, hozok neked – mondta mélyet sóhajtva, s a konyhába bicegett.
Mikor visszatért dzsússzal a kezében, Rachel távirányítóval a kezében ült, nagy szemekkel pislogva a férfira.
– Meg ne próbáld – figyelmeztette a kislányt. Rachel nem igazán hallgatott rá, és csatornát váltott.
House letette az üdítőt a kávézó asztalra, s várakozón tekintett a kislányra.
– Kérem a távirányítót – nyújtotta ki kezét a lány felé.
– Nem! – mondta dacosan.
– Nem viccelek Rachel. Kérem a távirányítót.
– Nem adom! – hogy igazát bizonyítsa, erősen magához szorította az említett tárgyat.
– Ha nem adod szép szóval, elveszem erővel. Azt ajánlom, ne várd meg! – hangja hűvös volt, követelő.
Rachel egy pillanatra megijedt, de makacssága legyőzte félelmét.
– Te akartad – sóhajtott mélyet, leült a kislány mellé, s teljes erővel lecsapott… Csikizni kezdte.
A lány sikongatva nevetett, végül akaratlanul is, de elejtette a távirányítót, mit House gyorsan elmart a kislány elől.
– Köszöntem – mondta éneklő hangon, s visszakapcsolt az eredetileg nézett csatornára.
Rachel nem tehetett mást, mint megitta neki hozott üdítőjét, majd újfent duzzogva nézte azt a mesét, amit igazából szeret, de a csakazért is dac most újból előtört.
– Utálom!
– Nagy pech, mert ezt nézzük – válaszolt győzelemittasan. Igen, House örömét lelte abban, hogy egy gyerek felett győzedelmeskedett. Tipikus.
– Unatkozom! – kezdett nyavalyogni.
– Én meg unom a jajgatásod. Rajzol, vagy játssz a játékaiddal – vonta meg vállát.
A csöppség felállt, bebaktatott a szobájába, felkapta a rajzolós cuccát, aztán újra visszavándorolt a nappaliba. Letelepedett a kávézóasztalhoz, és rajzolgatni kezdett.
Röpke fél órára csak a tévé, valamint a vihar moraja hallatszódott, amik ketten valami leírhatatlan komfortot eredményeztek, de ez az idilli pillanat elszállt, mikor a kislány megszólalt.
– Mi az, hogy nimfo? – jutott eszébe a férfi korábbi mondata, amiből ez a szó valamiért megfogta.
Greg kellemetlen helyzetbe került. Most világosítsa fel két évesen, vagy mondjon valami elvont dolgot, amit ha elmond Lisa-nak őt kasztrálni fogja?
– Ezt a kifejezést csak a felnőttek mondhatják. Te még törpe vagy hozzá – kerülte el a válaszadást.
– Nem vagyok törpe – mondta sértődötten, s összefonta karjait mellkasa előtt.
– A botomnál sem vagy nagyobb – vigyorgott – törpe vagy.
– Nem! – jelentette ki dacosan, mialatt szemei könnyel telítődtek. House látta, hogy most messzire ment. Nem akarta egész este a lány picsogását hallgatni.
– Jó, nem vagy az, de ezt akkor se mond, főleg ne anyád előtt. Rendben?
Rachel bólintott.
– Éhes vagyok – hagyta abba a rajzolást.
House mélyet sóhajtva hátradöntötte a fejét, s elindultak a konyhába élelemszerzés céljából.
A vacsorázás menete viszonylag gördülékeny volt. A gyerkőc jó evő módján mindent megevett.
A fürdetés már kevésbé volt könnyedelmes feladat. Rachel, ha meghallotta a fürdünk szót, valamiért átment őrült kiscsajba, akit a világért nem lehetett megfogni.
– Rachel, gyere ide – bicegett House a lány után. Körübelül harmadszorra kerülgették meg a kanapét.
– Nem! Nem fürdök! – futott dacosan át a nappali másik szegletébe.
– Nem kopik el a bőröd, ha ér egy kis víz. Tanítják az orvosin – mondta szarkasztikusan, mialatt a lány irányába indul, aki újból ki tudott csusszanni a kezei közül, ismét a szoba másik sarkába rohanva.
Amikor Rachel megfordult nem látta sehol a férfit. Óvatosan, halk léptekkel visszaindult, szemével House-t keresgélve. Nem sejtette, hogy a keresett személy mögötte van. Abban a pillanatban felkapta a lányt, mint hercegnőt a csúnya ogre, s a fürdőbe vitte. Sajnos csak zuhanyzókabin volt, így House nem tehetett mást, minthogy ő is beállt ruhástól a kabinba. Eleinte próbálta minél szárazabban megúszni, de végül belátta, hogy ez így nem fog menni. Természetesen Rachel mindvégig próbált kiszabadulni, kapálózott össze-vissza.
– Ez hideg! – sikítozta.
– Maradj veszteg és hamarabb végzünk! – adta ki az utasítást. Mikor beállította az optimális hőmérsékletet, levette a zuhanyrózsát tartójáról, letelepedett a sarokba, bal lábára ültetve a kislányt, úgy fürdetve meg.
– Ez fáj!
– Mi fáj rajta? Ez csak víz! – hitetlenkedett, mialatt öngyilkosságot fontolgatott.
– Akkor is! Mamit akarom!
– Nem vagy vele egyedül!
Nagy nehezen sikerült az első fázis, ám amikor a habfürdőt akarta lemosni a gyermekről – és magáról – valahogy kiszabadult, és a szobájába rohant.
– Csessze meg! – szitkolózott Greg. Nagy nehezen feltápászkodott, s a lány után indult, amikor megszólalt a csengő.
Haragos léptekkel, csurom vizesen, nyakig habosan nyitott ajtót.
– Ki az? – kérdezte idegesen, mikor megpillantotta a legutolsó embert, akit várt volna. Sam volt az.
– Te jó ég! Fürdő parti? – kérdezte nevetve, mialatt beinvitálta magát a házba.
– Nem, vizes póló versenyt rendeztem a helyi prostiknak – válaszolt cinikusan. – Mit keresel itt?
– Lisa felhívott, és kérte, hogy jöjjek át megnézni, minden rendben van-e, mert már egy órája nem veszed fel a telefont. Szóval, mi történt? – fonta össze karját mellkasa előtt, még mindig vigyorogva.
– A sátán-kölyköt fürdettem – válaszolt szimplán.
– Nem vagyok az! – hallatszott egy kislányos hang, mélyről a gyerekszobából.
– Á, értem. És ki kit fürdetett? – csipkelődött tovább a nő,
– Ha-ha rohadtul vicces – tetetett vigyorgást. – De ha most megbocsájtasz, egy gyereket még ki kell szednem az ágya alól – avval kitessékelte az ajtón.
– Ha végeztél, azért hívd fel Cuddy-t.
Greg erőteljesen becsapta az ajtót.
Miután nagy nehezen kiszedte Rachel-t az ágy alól, újfent átverette vízzel, ugyanis az ágy alatt az összes létező porszemcse a lányra ragadt. Amikor nagy nehézségek árán kiszedte Rachelt, koszosabban nézett ki, mint Silvester Stallone az összes Rambo film leforgatása után.
Ez a kis vízi csatározás egyetlen pozitívumot hozott: Rachel hamar, szinte pillanatok alatt elaludt,
Greg fásultan terült végig a franciaágyon, immáron éjjeli öltözékében. Már majdnem elaludt, amikor megszólalt a telefonja. Csodák csodájára Cuddy volt az.
– Haló? – szólt bele álmos hanggal.
– Na végre, hogy felvetted! Mi tartott eddig? – válaszolt Lisa megkönnyebbült, ám kissé haragos hanggal.
– A lányod történt! Nem lehet, hogy veszett?
– Miért kérdezed ezt? – kérdezte meghökkenten.
– Egy órába került, amíg lefürdettem. Víziszonyos a kiscsaj.
– Ó, igen Sam visszahívott, és elmesélte a történetet – nevetett a telefonba.
– Mi van ma, röhögjünk House-on nap?
– Sajnálom, de szép kis látvány lehetett – mosolygott tovább. – Amúgy nem értem, Rachel nem szokott ilyen lenni.
– Úgy tűnik, csak én érdemeltem ezt ki, mint ahogy azt, hogy éjnek évadján telefonálj Londonból. Ennyire hiányzom? – vigyorgott.
– Kissé furcsa, hogy nem vagy itt – válaszolta szomorúan.
– Apám, te aztán belém vagy zúgva – nevette el magát.
– Uhh, ha az egoizmus fájna…– ő is mosolygott. – Azt hiszem, leteszem, mert sok lesz a számla.
– Hé, a kórház fizeti nem? Szóval szerintem tárgyaljuk ki, mi is van rajtad.
Lisa szinte maga előtt látta a kék szempárt, amiben játszva csillan meg a fény e mondat alatt.
– Miből gondolod, hogy van rajtam valami? – vágott vissza elbűvölő hangon.
– Te ravasz kis bestia – válaszolt ugyanolyan hangnemben, amitől a nő megborzongott.
– Jó éjt Greg – mondta lágyan.
– Jó éjt Lise – válaszolt félig álmosan.
Az éjszaka csöndjét az esőcseppek földet érő, szinte szimfonikus dallama meghitt csöndességgé változtatták. House e muzsikára hamar elszenderedett.
A halk zápor éjfél felé ismét szilaj, eget-földet rengető viharrá kerekedett.
Egy nagyobb dörgés következtében House is félálomba került.
Épp át akart fordulni, a másik oldalára, amikor mellkasa egy pici lélegző valaminek ütközött. Ettől természetesen egyből felpattant. Óvatosan lejjebb húzta a takarót, ami alatt a kis Rachel szuszogott, plüss mackóját ölelve.
– Már csak ez kellett – dörmögte mérgesen.
Elővigyázatosan felvette a lányt úgy, hogy fejecskéje House vállán landolt, amitől akarva-akaratlanul Rachel átölelte a férfi nyakát, maciját az ölébe ejtve.
Greg kissé kellemetlenül érezte magát emiatt, de valahol a szíve mélyén jól esett számára a kislány mozdulata. Óvatosan a kiságyba helyezte, lefejtve magáról ölelő karjait, s rádobta a takaróját. Fél percig csak bámulta a kislányt.
– Ha fele ennyire nyugodt lennél ébren is… – morogta alig hallhatóan. Már majdnem elhagyta a szobát, amikor egy hatalmas villámlás bevilágította az egész szobát. Rachel nyöszörögni kezdett.
Óvatosan visszabotorkált a kislány ágya mellé.
– Nyugi, nincs baj, csak valaki fényképezett – nyugtatta a kislányt. Láthatóan bejött a szövege, mert az ifjabb Cuddy nem tett mást, minthogy a hátára fordult.
A férfi tudta, ha ez így megy tovább, előbb-utóbb megint az ágyában fogja őt találni.
Igaza volt. Az éjjel folyamán még egyszer-kétszer eljátszották ezt az egyik szobából a másikba való ingázást.
Akárhányszor villámlott, vagy dörgött egy nagyobbat, Rachel annyiszor vonult át aludni House mellé, aki megvárta, míg újfent elalszik, és újra átvitte.
Az időjárás úgy tűnt, megszánta a férfit. Nagyjából hajnali fél három fele elállt az eső, elcsitult az időjárás, csupán a Hold enyhe fénye hatolt át a szétfoszlani látszó felhőzeten.
Onnantól kezdve teljes csend, és nyugodalom uralkodott a házban.
Reggel, fél kilenc magasságában két apró topogó láb ismét birtokba vette a padlót, az éjjel többször is megtett utat újból bebarangolva.
Óvatosan átosont az ágy másik oldalára, amelyik felé House arca volt. Rachel rövid ideig nézte a férfit, hátha fölébred magától, de úgy tűnt, ez nem túl jó haditerv. Nesztelenül közelebb lépett, s rázogatni kezdte kezét.
– Mit akarsz? – motyogta House csukott szemmel.
– Felébredtem, és megyek halkan játszani – suttogta a férfinak, végül kiment a nappaliba.
– Ennél rosszabb nem jöhet – ekkor valaki csöngetett az ajtón. – Tévedtem.
Nagy nehezen feltápászkodott, magára vette köntösét, és kibotorkált ajtót nyitni.
Az ajtóban nem állt más, mint a House számára annyira kedvelt Caroline Cuddy.
– Ó, csak nem felébresztettelek Gail? – vigyorgott győzedelmesen.
– Greg.
– Kit izgat – motyogta, s beinvitálta magát a házba.
– Amúgy már felébredtem, amikor a seprűddel leparkoltál – válaszolt szarkasztikusan. – Nem kérsz valamit? Teát, vagy esetleg egy kis ciánt?
– Nem kösz, épp elég méreg számomra, hogy egy légtérben tartózkodom veled – vágott vissza nyugodt hangnemben. – És, hol az unokám?
– Bent a szobájában játszik.
Kis vártatva Carol a kislánnyal kezében jelent meg.
– Hadd nézzelek bogaram, egyben vagy-e még.
– Egyben van. Szerencsére volt itthon annyi cellux, meg pillanatragasztó, hogy a letört darabkákat vissza tudjam rakni – cinikuskodott.
– Még mindig képtelen vagyok megérteni, hogy a lányom mi a fenét eszik rajtad.
– Ezt inkább nem feszegetném, mert kiskorúak is jelen vannak – húzta föl egyik szemöldökét.
Ezen kijelentésére Caroltól egy igen megvető pillantást kapott.
– A csomagja?
– Bent van a kiságya mellett.
– Reggelizett?
– Még nem.
– Gondoltam. Mindegy, majd reggelizünk nálunk – kezdett magyarázni a kislánynak – úgy is csak fél óra kocsival, és még a levegő is jobb ott.
Miután Carol felöltöztette Rachelt, kivitte a lány csomagjait, House kikísérte őket az ajtóig.
– Jót ne halljak rólad – kacsintott a kislányra, aki nem nagyon értette mire mondta, de a kacsintás része igazán tetszett neki.
– Vigyázz magadra Gail!
– Greg – morogta a legmélyebb hangnemében.
– Nem venném szívemre, ha elütne egy busz – ironizált.
– Hasonlóakat! – erőltetett magára egy mosolyt.
Fáradtan dőlt le a kanapéra, s agyában egyetlen gondolat cikázott: pihenni. Ám erről a pihenésről sajnos le kell mondania, hisz egy órán belül dolgoznia kell menni.
Hatalmasat ásítva emelkedett fel fekvő helyéről. Csupasz talpa valami lapszerűn landolt. Ez a lap pedig annak a konferenciának a programfüzete, amin Cuddy és Wilson is ott volt. Futólag átböngészte a beszédeket, s az előadókat.
– Uncsi, uncsi… még uncsibb… – sorolta, míg egy néven meg nem akadt a szeme: Dr. Ernest Wimbledon. – Ez már jobban hangzik – ezt a professzort még a Michigan-en ismerte meg. Akkoriban pályája csúcsán levő tanár rendkívül érdekes esetekkel kápráztatta el a hallgatókat, köztük House-t is. Nála vélte felfedezni először a Szókratész-módszer szerinti tanítást.
Szívesen meghallgatta volna Dr. Wimbledon másnapi előadását, de a főnök biztos… Apropó főnök! Hirtelen eszébe jutott, hogy az ideiglenes góré nem más, mint Dave Jefferson, aki lóg neki egy szívességgel.
Hirtelen ötlettől vezérleve előkapta mobilját, s a főnöki iroda mellékét hívta.
– Dr. Dave Jefferson – szólt a kagylóba egy mély, kissé érces hangú férfi.
– Jefferson, minő öröm, itt Greg House.
– Mit akar? – kérdezte türelmetlenül.
– Egy hét fizetett szabit.
– Mégis milyen célból?
– Konferencia – válaszolt röviden.
– A londoni? Amin Dr. Wilson, és Dr. Cuddy is van?
– Pontosan.
– Van esete?
– Nincs.
– Két feltétellel elengedem. Egy: beszél Dr. Cuddy-val, kettő: beszédet tart.
– Jaj ne már!
– Tegnap kiderült, hogy az egyik orvosunk nem tud menni, mert súlyos gyomorfertőzést kapott. Telefonálok a szervezőknek, hogy maga tart helyette.
– Nem akartam ezzel előhozakodni, de tartozik nekem eggyel, amiért megmentettem a házasságát.
– Sajnálom House. Vagy így, vagy sehogy.
– Oké – sóhajtott egyet.
– Nagyszerű! A gépe három óra múlva indul – időközben utánanézett a járatoknak, avval letette.
– Kirándulásra fel! – gondolta magában, s eltűnt csomagolni.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..