Hétfő

Figyelmeztetés: Nem tudom, mennyire SPOILERES, de a biztonság kedvéért feltűntetem. :-)

– Csodás napra ébredtünk kedves hallgatók! A nap ragyog, a madarak csak úgy csiripelnek, és természetesen a jól bevált “Monday love”* mottónk még mindig é… – és itt megszakadt a hang.
Valaki megszakította.
De ki lehet, aki nem szereti a hasonlóan csöpögős műsorokat hallgatni reggelente, munkába menet, miközben elsétál a nővérpult, s bájos főnöke mellett?
– House, már megint késtél! Jó lenne, ha egyszer az életben, időben tolnád be a segged!
– Ahogy mondja Dr. Cuddy! – sétált be a liftbe, s közben direkt magázta a nőt – Majd egyszer az életben – vigyorgott, s be is csukódott az ajtó, mielőtt a korántsem átlagos főnök meg tudott volna szólalni.
Igen, csak Dr. Gregory House nefrológus és képzett diagnoszta képes ilyet cselekedni.
Ahhoz képest, hogy azt mondta Cuddy-nak elindulás előtt, csak visszamegy cipőt cserélni, két órát késett.
Mindenki ismerte, s ezért sem a többi alkalmazott, sem főnöke – kivel esténként együtt térnek haza – nem méltatlankodott.
Cuddy egyáltalán nem is akarta, hogy a férfi változzon. Nem akarta, hogy minden reggel vigyázban állva, orvosi köpenyben feszítsen lent a klinikán, mosolyogva fogadja a következő csöpögős orrú, nemi beteg 60 éves nagymamit, aki nem érti, miért lilult be a körme, miután rávágott egy kalapáccsal. Nem. House maradjon House, hisz azért szereti, s azért döntött több mint öt hónapja úgy, hogy kapcsolatot akar vele, mit egy pillanatig sem bánt meg.
Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy néha bizony jól esik a sziesztázó dokin bosszút állni, amiért ő kilencig alhat, amíg a nő lezavar három tárgyalást, két rendelést, és egyeztetést az asszisztensével, ki kobakjában levő szervét nem gondolkodásra használta.
Mélyet sóhajtott, mikor felidézte a diagnoszta kaján vigyorát, jelezve neki; nem jött össze a terve.
Ez alatt House felért az emeletre.
Miután bebicegett irodájába, átment a konferenciaterembe a ’szívassuk az alattvalókat öt percben ’ két felvonásos tragikomédia eljátszásáért.
– Jó reggelt Vietnááám! – kiáltotta el magát, amint berontott az elsötétített irodába, ahol két alkalmazottja az asztalra borulva, Niagara vízesést produkált nyálmirigyük váladékával, és közben eljutottak a 12345. báránykához, amikor jött a gonosz farkas és az összest elkergette.
– Fékezz, Williams – tette hozzá hűvösen Foreman, mialatt próbált észhez térni.
– Tuti demonstrálom, ha nem állnak elő valami diagnózissal a mi kis sárga rizsevő betegünkkel kapcsolatban. Jut eszembe, hol a harmadik muskétás? – House túl kipihent elméje erős kezdés volt az éjszakát átdolgozó team tagoknak. – Anyám, otthon hagyták a hangszálaikat?
– Ha Tizenháromra gondol, hazament – mondta Chase – és épp most jön – tette hozzá, amint megpillantotta az ugyancsak kipihent, kávét szorongató nőt.
– Jó reggelt – köszönt, majd leült a helyére – mi az? – kérdezte ártatlanul, mikor három férfiszempár szegeződött rá.
– Remélem megálmodta a diagnózist – vetett rá veszélyes pillantásokat morcos dokink, mialatt gőzölgő koffeinbombáját kitöltötte magának.
– Nem aludtam – nézett főnökére értetlenkedve.
– Akkor miért ment haza, maga kis hamis? – vonta fel jobb szemöldökét, hogy zavarba ejtőbb legyen a kialakult helyzet.
– Otthon se voltam – rázta meg fejét, miközben összehúzta szemöldökét. – Miből gondolta, hogy én…
– Stan és Pan azt mondta, hogy haza ment csicsikálni.
– Ellentétben velük – vetett feléjük egy veszélyes pillantást – én dolgoztam. Kiderült, a beteg FAO-ban szenved, vagyis ismeretlen eredetű láza van már több mint három hete – magyarázott.
– Igen, bármennyire is fura, de a nevem előtti Dr. rövidítés azt jelzi, van valami fecnim arról, hogy jártam orvosira – jegyezte meg szárazon, belekortyolva kávéjába, minek nem volt valami fenomenális íze. – Melyik szerencsecsomag keverte össze a kávét a kecskebogyóval? Apropó bogyó… hol a kerti törpém? Még mindig betegnek tetteti magát?
– Persze, mert Taub olyan zseniális, hogy kisujjból kirázza a tüdőgyulladás jellemző tüneteit, amit egy rossz tüdőgyulladás elleni vakcina okozott – cinikuskodott Foreman, aki egyben a kávét készítette.
– Meg is van a rövidlátónk! Amúgy meg bárki vehet rossz vakcinát a sarki fűszeresnél, egy kis szabi eléréséért. Ahogy elnézem maguk is ott vették az orvosi engedélyt, ugyanis már 48 órája képtelenek a mi kis ferdeszeműnket diagnosztizálni.
– Mr. Yoshima még csak 45 órája van bent, és egy kiadós megfázást leszámítva semmi nem utal arra, hogy beteg lenne – jelentette ki Foreman.
– Te hol voltál, amikor épp azt ecseteltem, hogy FAO-ja van? – hitetlenkedett Tizenhárom.
– Amúgy ezt honnan szedted? Mert a beteg semmire nem emlékszik, mivel a homloka találkozott a kórház előtti járdával – szállt vitába.
– El a kezekkel Foreman! – förmedt rá House – A cinizmus az enyém, és nem adom!
– Megtaláltam a kocsiját, amiben három elég erős lázcsillapító receptjei voltak, amin az orvosi pecsét, amin a kezelőorvosa neve, amin a telefonszáma, amin…
– Igen, felfogtuk, hogy beszélt vele. Amúgy gratula… egy embert sem hallottam még, aki ennyi amin-t belesuvaszt egy mondatba.
Főnökük táblájához sétált, mialatt két beosztott szemmel ölt, a harmadik pedig csak bambult.
– Szóval a tünetek: torokfájás, szaglászavar, láz, és meningeális jelek. Igen Foreman, ezt biztos, hogy csak sima megfázás – ironizált. – Hajrá emberek, mozgassák meg az agysejtjüket!
A három kismadár meg sem csippant, csupán gubbasztott, s nagy szemekkel pislogva úgy tettek, mintha nagyon erősen keresnék a választ.
House reményt vesztve pillantott végig a néma Leventét játszó társaságon.
– Igen… igen… – kezdett bele, mintha helyeselne – kicsit bővebben esetleg? – vágott alkudozó arcot. Pár percnyi csönd után újfent beszélni kezdett, most már sürgetőbb hangnemben – Emberek, ha egy büdös szó nem jön ki a lepénylesőjükön, mit tudok megcáfolni?
– Büdös… – ismételte el Chase a megvilágosodás kezdeti sugaraival arcán.
– Nem én voltam! – vette védekezőre a diagnoszta.
– A beteg. Meglehetősen erős szaga volt, amikor behozták.
– Pár napig spórolt a vízzel. Na és? – vonta meg vállát a neurológus.
– Nem olyan büdös volt! A szag a rosszul ápolt gumicsónakokra emlékeztetett. A pasi valószínűleg vad vizeken evez, és ugye nem elkerülhetetlen, hogy belepottyanjon a vízbe – az ausztrál látta, hogy a többiek még nem nagyon értik mire kar kilyukadni – mi van, ha a víz szennyezett volt? Mi van, ha egy egysejtű kórokozó az orrán keresztül bejutott egészen az agyáig?
– Szóval azt mondja, hogy van még egy meningoencephalitises betegünk? És mivel se Foreman, se a beteg nem kezdett el vihogni, még időben elkaptuk. Gerinccsapolás után teszteljék naegleriára, vegyenek tőle váladékmintát is, ha mással nem megy Tizenhárom sztriptízeljen, attól megindul a nyáltermelődése – e kijelentéskor az említett küldött egy meglehetősen veszélyes pillantást főnöke felé. – Mondanám, hogy Foreman tegye, de ő inkább kerülje el messziről a pácienst, mondjuk, menjen a klinikára rendelni – vonta meg vállát, s megindult kifelé.
– Most hová megy? – kérdezte Chase.
– Csoportterápiára – fordult vissza fél mosollyal arcán, majd el is tűnt a liftek irányába.
– Nem tudtam, hogy újra bekattant – említette meg Tizenhárom.
– A csoportterápia House nyelven tévézést jelent a szülészeti váróban – ironizált Chase.
Valóban igaza lett. A morcos diagnoszta letelepedett a kényelmes kanapéra, s a jól ismert sorozatát nézte, egészen addig, míg az órája „Cuddy öt percen belül keresni fog a rendelés miatt” mutatott, amit a többi ember 13:00-nak hív.
Gyorsan feltápászkodott addigi helyéről, elcsent egy finomnak tűnő ebédet a hűtőből, s már majdnem kijutott, mikor ajtót nyitva Cuddy-t találta maga előtt teljes életnagyságban. A tekintete nem volt épp szerelemtől elhomályosult… nos, a homályosig stimmelt, de az önfeledt szeretetérzettől messze állt az a bizonyos érzelem, amit a nő érzett.
– Miután visszatetted ezt a szendvicset a helyére, irány az irodám! – vette elő a főnők hangnemet.
Greg mélyet sóhajtva teljesítette a nő kérésének első pontját, majd szép lassan elindultak Cuddy irodája felé.
A diagnoszta perceken belül felmérte barátnőjének lelki állapotát, ami nem volt túl biztató magára, valamint testi épségére tekintve. A menekülést választotta, hogy mindene a helyén maradjon.
Sajnos botjára nem tett hangtompítót, miből Lisa tökéletesen, szinte másodpercek alatt tudta, hogy a diagnoszta épp az ellenkező irányba tart.
– House! Iroda! Most! – kiáltott a tőle tíz méterre lévő férfinak.
– Na, de Cuddy! Azt hittem elég volt egy menet a vizsgálóban! Kezdem azt hinni, hogy nimfomániás vagy életem – erőltetett magára egy vigyort, pedig belül inkább frusztrált volt, sem, mint vidám.
A nő nem tudott mit tenni, mint megforgatva szemeit újra elindult, most már House mellett.
Mikor beértek a nő irodájába, Cuddy elkényelmesedett székében, s lassan végigmérte a szoba közepén álló férfit, ki úgy érezte magát, mintha a kivégzőosztag kereszttüzében lenne.
– Miért késtél ma reggel? – kezdett bele mondandójába, még mindig nyugodt hangom, ami House-t még jobban bosszantotta.
– Már mondtam, hogy visszamentem cipőt cserélni – forgatta meg szemét, miközben elkényelmesedett az egyik székben.
– Két óráig tartott megtalálnod őket, vagy megint elaludtál? – kérdezte kissé szórakozott hangnemben.
House ledöbbenten ült a nő előtt. Eleinte azt hitte, hogy Lisa minimum leüvölti a fejét, most meg mintha kicserélték volna. Valamire készül ez a nőszemély.
– Visszamentem a másik cipőmért, – kezdte el ecsetelni, mint ahogy egy gyermek mesél a napjáról – de csak az egyik párja volt meg, mindenhol kerestem, míg rá nem találtam, hogy ott volt a másik mellett a másik is.
– És mindez két teljes órába került? – húzta fel szemöldökét homlokáig.
– Igen, mert közben megbotlottam, és ráestem az ágyra.
– Gondolom, olyan erős ütést kapott a fejed, hogy egyből el is aludtál igaz?
– Hát, ez sem kizáró ok, de a kevés alvás is közrejátszhatott, amit ugyebár nem igazán lehet elmondani múlt éjszakai teendőim közül – húzogatta szemöldökét, mivel kiváltott a nőből egy halovány, kacér mosolyt. Most már tudta, hogy az iménti főnök-modor csakis a külvilágnak szólt.
– Akkor jó hírem van számodra: holnaptól kipihenheted magad, és még további öt napon keresztül.
– Csak nem a piros mikulás túlórázik?
– Nem. Konferenciára megyünk Londonba.
– Remek! Mikor indulunk? És melyik Londonról beszélünk?
– Az angliai London, és te nem jössz, csak én megyek és Wilson. Amúgy holnap reggel indul a gépünk.
– Azt hittem jobban szeretsz annál, minthogy lecserélsz egy rakás unalmas manusz még unalmasabb beszédeire, és egy onkológusra, aki… – hirtelen nem jutott eszébe egy éles replika sem – onkológus?
– Hidd el, nekem sem vágyálmom elmenni, de az igazgatótanács tegnap szólt, hogy a legutóbbi konferencia szervezőinek roppantmód tetszett az előadásom, és készek támogatni a kórházat, ha előadást tartok az endokrinológiai programunkról. Ezt akartam elmondani reggel, az autóban, ahol természetesen nem voltál ott.
– Csak nem a WHO-s Edmond Booster a lelkes kis invitáló?
– De, de ez miért releváns?
– Hát nem is tudom… – tetetett gondolkodást – fogalmazzunk úgy, hogy inkább érdekelte a melltartód tartalma, mint a beszédedé.
Lisa elmosolyodott, mikor realizálta House előző kijelentését.
– Csak nem vagy féltékeny?
– Én? – háborodott fel színpadiasan – Nem. Csak meg akarlak védeni – futott ki száján e hirtelen kijelentés, mely a nő még szélesebb vigyorát eredményezte.
– Szóval oltalmazni próbálsz? – cukkolta tovább a férfit.
– Pontosan! Nem szeretem, ha megkörnyékezik azt, ami az enyém, különösem nem, ha egy olyan idiótáról van szó, mint ez a Booster.
– Tudod, Booster legalább nem nyilvánít a tulajdonának – vetetette oda a férfinak, jelezve minimális bántottságát. Tudta jól, hogy a férfi csupán féltékeny, ami jót jelent, mert olyankor érzi igazán azt, hogy a férfi igenis szereti, még akkor is, ha nem ejti ki száján a szeretlek szót. Másfelől, ha féltékenységről van szó, House kedveskedéssel kompenzálja. Nem hatalmas tettekkel, csupán egy-egy apró dologgal, ami Cuddy-nak igenis számít.
– De szexibb vagyok, mint az szakállas, pápaszemes majom – vigyorodott el, amit Lisa is viszonzott.
– Nem is tudom… az ő szakállában van valami ellenállhatatlan – gondolkodott el, mikor megcsörrent csipogója. – Bocs, most mennem kell – kelt fel, majd egy gyors csók után még mindig vigyorogva hagyta ott a tátott szájú dokit.

***

– Nem is mondtad, hogy konferenciára mész – telepedett le House, elvéve barátja sült krumpli adagját.
– Azt hittem Cuddy már beavatott, és gondoltam nem akarod kétszer hallani, hogy öt napig nélkülöznöd kell őt.
– Nem fogok belehalni – vetette oda hűvösen, majd kis gondolkodás után beszélni kezdett, ám jóval halkabban, mint ami megszokott volt tőle. – Ismered Dr. Edmond Boostert?
– Booster… Booster… – gondolkodott el – ismerős a neve.
– A Los Angeles-i Klinika endokrinológiai osztályának főorvosa, három éve itt is tartott előadást – látta barátja szemén, hogy még mindig homály, s sötétség lakozik agya felismerő központjában – Ő hívta meg Cuddy-t.
– Ó megvan! Az a szemüveges, szakállas pasi az?
– Wilson, te vagy a gyorsfelfogás zsenije! Elég volt három egész perc! – hangjában a mértéktelen szarkazmus szinte kiömlött szavaival együtt.
– Kösz, House felfogtam. Amúgy mi van vele?
– Kivel? – kérdezte, mialatt magába tömött egy nagy adag sült krumplit
– Na, most kinek lassú a felfogása? – bökött mutatóujjával barátja felé, ki ezt szemforgatva fogadta.
– Csak kíváncsi voltam, hogy emlékszel-e rá.
Kisebb csönd következett, ami két dologra mutatott Wilson fejében: House vagy azért csendesedett el, mert valami érdekes történt, esetleg fog történni ezzel a Boosterrel, vagy csak nem akart teli szájjal beszélni?
Vajon melyik illik House-ra? – tette fel magában a költői kérdést. Agya szép lassan feldolgozta, és összeállította a lehetséges kirakók darabkáit, míg végül a puzzle képe a következőt adta ki:
– Ez a Booster volt az, aki Cuddy-t elhívta vacsorázni, mikor előadást tartott? – House még mindig csendben majszolta ebédjét. – Te azért aggódsz, nehogy rámozduljon a konferencia alatt? – kérdezte egy győzelemittas vigyorral.
– Nem aggódom, csupán… – ma már másodszor hagyta cserben beszélőkéje.
– Csupán? – akarta kiszedni belőle.
– Múltkor, amikor együtt vacsoráztak, elég rámenős volt, mondhatni erőszakos – dörzsölte állát.
– Ácsi, ezt honnan tudod? – vonta fel szemöldökét.
– Összefutottam vele, mielőtt Cuddy-nak átadott volna egy csokor virágot.
– Ugye nem… – grimaszolt – ugye nem fenyegetted meg?
– Nem, de….
– De? – ekkor megcsipogtatták. Gyorsan felállt, s indult, mikor egy percre visszafordult House-hoz – Nyugi, majd szemmel tartom őket, nehogy egymásnak essenek – mondta komoly hangvételben, de nem bírta, s elröhögte magát, végül otthagyta a dokit magában fortyogva.
– Mély levegő… ő az egyetlen barátom… a gyilkosság nem megoldás! – próbált visszalépni szokásos nyugalmi állapotába, ami többé-kevésbé sikerült is neki.

***

Cuddy korábban ért haza, mint szokott. Az által, hogy nem megy hét napig dolgozni, úgy érzete magát, mint kisiskolás korában, mikor péntekenként hazaért. Tudta, hogy a hétvégén nem kell tanulnia, és a hétfői nap még oly messze volt… Nos, hasonlót érzett most is, sőt annak még különösen örült, hogy a konferencia szombaton ér véget, így legközelebb hétfőn kell bemennie dolgozni.
Öröm, az ürömben, hogy sem Rachel, sem House nem mehet vele.
Apropó, Rachel… teljesen kiment a fejéből, hogy szóljon House-nak a kislányról, ugyanis minimum egy napot neki kell vigyáznia rá, mert a bébiszitter elutazik, és az édesanyja is csak szerda délután tud jönni.
Mélyet sóhajtva megtörölte homlokát. Az édesanyjáról sem szólt… Az anyja és Greg nem voltak túl jó viszonyban, csupán elviselték egymást őmiatta. Bár volt, amikor rá sem voltak tekintettel, és amolyan intelligens veszekedésbe kezdtek. Ráadásul meghívta őket vasárnapra, mikor elmegy a kis Rachelért. House-t nem mondta meghívottként, de remélte, hogy az anyja megérti: House már hozzá tartozik.
Mikor belépett a házba, kellemes illatot érzett. Lassan mosolyra húzta száját, mikor realizálta, miért is terjeng kellemes étel okozta aroma a levegőben.
Kényelmesen besétált a nappaliba, hol kislánya a dadusával játszott, s ekkor előtte termett a férfi, akit szeret, aki abban a percben magához húzta, és egy „örülök, hogy itt vagy” csókot lopott tőle.
– Azt hittem, később jössz – mondta House, közben visszasétált a konyhába.
– Szerencsére már ma munkába állt a helyettesem – telepedett le kislányához, miután a dadus hazament. Szerencsére a konyha és a nappali egybe volt nyitva, így beszélgethetett párjával, és játszhatott kislányával. Ebben a percben futott át az agyán, ennél többet nem is kívánhatna… vagyis még van egy titkos vágya, de az még túl korai lenne.
– Ugye nem Tizenhárom az?
– Miből gondolod…
– Legutóbb is a csapatom női tagját helyezted ideiglenes főnökké.
– Miért, szerinted nem lenne alkalmas rá? – kérdezte játékosan, közben felvette Rachel-t, és a konyhába sétált.
– De, főleg, ha arra akarsz visszatérni, hogy a nővérek sztriptízelve fogadják a betegeket – ecsetelte hagymaszeletelés közben, majd hirtelen megállt, hátrafordult s a nőre nézett a világ legszörnyűbb ábrázatát elővéve – Nem akarom Jeffrey-t gatya nélkül látni – álláspontját igazolja, megrázkódott.
– Megnyugtatlak, nem Tizenhármast, hanem Jefferson-t kértem meg – mondta nevetve. – Mi jót készítesz? – próbált áttekinteni a férfi válla fölött, de ő minduntalan elé állt.
– Semmit.
– Ahhoz, képest, hogy semmi, jó illata van.
– Valami nyúlkaja, amit épp kinéztem a főző csatornáról – ecsetelte, s közben a zöldségekből álló valamit betolta a sütőbe, majd felegyenesedve ugyanazt a komoly ábrázatát vette elő, mint mikor Jeffrey-ről volt szó – Amúgy csak azért néztem azt, mert a pornó helyére pakolták át. Borzalom! Feljelentés fogok tenni! – mondta színpadiasan.
– Pornó? – vonta fel szemöldökét, közben visszavitte Rachel-t a nappaliban kialakított játszóház-szerűségbe, ahol semmi veszélyes nem fenyegette a gyerkőcöt.
Ő maga pedig átvonult átöltözni, mit House is jól tudott, s mivel nem akarta kihagyni a nap fénypontját, követte a nőt a hálóba.
– Akarom mondani borkóstoló. Amúgy tudtad, hogy valami magyar származású ürge telepítette be Kaliforniát szőlővel? Pontosabban egy jellegzetesebb szőlővel – huppant le az ágyra, s szinte áhítattal figyelte, ahogy barátnője elővesz magának egy kopottabb, otthoni öltözetet. Kissé vicces látvány volt, ahogy Cuddy próbálta lehúzni egybe szoknyája cipzárját, de kezei nem voltak túl hosszúak ahhoz, hogy a háta közepén levő fogantyút megfogja, s lehúzza azt. House elmosolyodott, felállt, majd a nő elé sétált.
– Te meg min vigyorogsz? – kérdezte a nő bosszúsan, de már saját szája is mosolyra húzódott.
– Ne segítsek? – kérdezte, ám ezzel együtt egy lépéssel közelebb bicegett, kezét a nő hátára tette, kitapogatva a cipzárt, közben egy percre sem szakította meg a szemkontaktust.
Mikor megtalálta, lassan lehúzta azt, minek következtében Cuddy kellemesen megborzongott. A művelet elvégzése után House egy szenvedélyes csókkal nyugtázta, mit a nő nem volt rest viszonozni, közben hol a férfi arcát, hol nyakát simította végig.
Egy-két perc így telt el, s mikor Greg tovább akart lépni, Cuddy óvatosan eltolta magától, de kezét a férfi derekán tartotta.
– Ne most, Rachel kint van, és a vacsora is odaég.
– Basszus a kaja! – kapott észbe, s amilyen gyorsan csak tudott kibicegett, még időben kivéve a gőzölgő ételt a sütőből. Az igaz, hogy nem égett oda a vacsora, de House tenyere kis híján megszenesedett, ugyanis elfelejtett elegendő konyharuhát felhalmozni kezében. Gyorsan elkapta, majd hideg víz alá tartotta, mikor észrevette, hogy egy apróság őt figyeli vigyorogva, macijával hóna alatt.
– Hé, mi olyan vicces? – kérdezte enyhén mérgesen, de gyerek fülhöz méltón.
– Táncoltál – vigyorgott tovább Rachel.
– Ó, igen, akkor ehhez mit szólsz? – bicegett közel a kislányhoz, s lehajolva felé pöckölt egy kis vizet, nedves kezéről, mire Rachel nevető sikítással rohant tova.
– A vacsora kész! – mondta határozottan, és elindult a nappali felé, most már kellő biztonsággal kezeit tekintve. Óvatosan az asztalra tette a vegetáriánus ételt, majd visszabaktatott a saját, húsban gazdag vacsijáért, mialatt Lisa megterített maguknak, és nagy nehezen, de elkapta rohangászó lányát, aki még mindig a kis etető székben szokott helyet foglalni.
Pár perc elteltével, már mindenki az asztalnál ült.
– Nos, akkor mi is ez? – kérdezte kíváncsi, s éhes szemekkel.
– Csőben sült zöldségáradat House-szósszal vegyítve – mondta fel, közben magának is mert spagettiéből.
– És mit tartalmaz a Greg House szósz? – faggatta tovább mosolyogva.
– Nem Greg, hanem Blythe. Anyám készítette el minden hálaadáskor. Ez volt az első nagy rejtély, amit megoldottam. Vajon milyen fűszereket tartalmazhat? – nevette el magát haloványan, majd spagettiéből egy hatalmas adaggal bekapott.
Lisa haloványan elmosolyodott a férfi mohóságán, mialatt kislányának mert sajátjából.
– Nem akarom – durcáskodott Rachel, s el is fordította a fejét.
– Kicsim, nagyon finom, és nagyra nősz tőle – próbálkozott, nem sok sikerrel, ráadásul House is rátett egy lapáttal.
– Ha csak zöldséggel eteted, marad ilyen törpe.
– Nem csak zöldséggel – küldött felé egy gyilkos pillantást. – Ha arra akarsz kilyukadni, hogy ráerőltetem a vegetarianizmusom, nagyon tévedsz. Húst is ugyanúgy eszik.
– Mint ahogy azt a példa is mutatja – vigyorgott, tovább hergelve a nőt.
– Ha annyira értesz hozzá – nyújtotta felé Rachel kanalát – tied a pálya.
Greg mereven bámult a nőre, aki látta a férfin, nem igazán van ínyére a dolog, így megfűszerezte egy apró mondattal
– Bár nem hiszem, hogy meg tudnád etetni – somolygott. Terve jól sikerült, ugyanis a morcos doki abban a percben elvette tőle a kanalat, s a kislány elől a tányért is. Ez után eltűnt a konyhába pár percre, majd ismét vissza az étkezőasztalhoz egy kisebb tányérral kezében, amin egy fedél volt.
Greg újfent helyet foglalt, ez úttal a kislány felé fordult, és neki kezdett magyarázni.
– Ez már normális kaja – tette elé a kis tányért, elhúzva róla a leplet. A lepel alatt pedig nem volt más, mint spagetti, csupán a tészta hosszúsága volt rövidebb, hogy azt Rachel rendesen meg tudja enni. A kislány neki is állt a finom csemegének, ami sokkal jobban bejött neki, mint a zöldségágy.
Lisa örömmel nézte, hogy House gondolt a lányára is, s a kedvéért külön apróbbra tördelt tésztát is csinált. Az utóbbi időben észrevette, hogy Greg próbálkozik megbarátkozni lányával, ami többé-kevésbé sikerül is neki, bár még mindig távolságtartónak mutatkozott.
– Nem rossz – jegyezte meg elismerően, közben belekóstolt saját ételébe – Hmmm… ez isteni – morogta behunyt szemekkel. House tud bánni az ízekkel – gondolta magában.
– Tudom, hisz én csináltam – mondta mértéktelen egóval.
– Részben. Azt mondtad, ez anyukád receptje.
– Csak a szósz. A zöldségek pirítása, párolása, és fűszerezése az én reszortom – jelentette büszkén.
Lisa úgy érezte, most kell előhozakodni a két új hírével.
– Ha már az anyáknál járunk – kezdett bele enyhén idegesen – anyám szerdán jön a városba, hogy elvigye Rachel-t, és meghívott minket vasárnapra hozzájuk, amikor elmegyünk a lányomért.
– Ácsi! Nem azt mondtad, hogy a dada nem tud a héten vigyázni a tökmagra? – az anyu meghívott rész kevésbé aggasztotta.
– De… és arra gondoltam…
– Rám akarod bízni a gyereked? – kérdezte enyhén idegesen, s félig nevetve.
– Csak holnap délutántól kell rá vigyázni, szerda délelőttig, akkor jön anyám, és elviszi.
– Nem lenne jobb Wilson-ra bízni? – morogta.
– Ja, de voltam olyan ostoba, először a barátomra gondoltam – válaszolt szarkasztikusan.
– Nyugalom, csak vicceltem! Vigyázok rá – mondta úgy, mint aki tényleg viccelt, pedig először komolyan gondolta.
– Köszönöm.
– Szívesen – rövid hatásszünet – Gyerekvigyázás, plusz a kedves édesanyád – merengett el – sokba fog ez kerülni neked.
Cuddy nem tudott e kijelentésen nem vigyorogni.
Miután befejezték a vacsorát, Lisa elvitte megfürdetni, majd lefektetni lányát. Ez alatt House mindent behordott a konyhába.
Lisa majd úgy is elpakolja – gondolta magában.
Többek között azért is döntött így, mert az Ibuprofen hatása kezdett elmúlni, és abban a pillanatban újabb erős fájdalom kezdett burjánzani jobb combjában. Egész délután sajgott a lába, részben ezért is állt neki főzni. Valamivel le kellett, hogy foglalja magát, és elméjét. Óvatosan visszabotorkált a pulthoz, ott megtámaszkodott, bal lábára helyezte egész testsúlyát, s felemelte jobb lábát a talajról, hogy némiképp csökkenjen a terhelés okozta erősebb fájdalom. Nem akart vele nagyon foglalkozni, nehogy Lisa észrevegye, de most átcsapott borzalmasba. Kétségbeesetten kutatott zsebében, míg végül megtalálta, amit keresett, és két tablettát le is küldött szárazon. Míg várta az enyhülést hozó állapotot egy apró tenyér a vállán landolt.
– Megint fáj a lábad? – kérdezte lágy hangon.
– Semmiség – válaszolt hűvösen. Nem szerette, ha a lábáról, az egyetlen, fizikailag látható gyengepontjáról beszélt.
– Hozzak fájdalom csillapítót? – valószínűleg nem látta, mikor lenyelte a két tablettát.
– Nem kell – annyira utálta, amikor így bánt a nővel, de egyszerűen képtelen volt elfogadni, hogy a nő segíteni akar, és a tényt hogy segítségre szorul.
– Greg látom rajtad… – erősködött Cuddy, de House közbevágott.
– Nincs semmi bajom – förmedt a nőre, már-már kiabálva. Kissé visszavett a lendületből, amikor észrevette Lisa bántottságát. – Elmegyek lezuhanyozni – mormogta, végül eltűnt a fürdőben.

***

Az éjszaka sötét árnyai belepték a szobát, csupán a telihold ezüstszínű fátyla adott meghitt csöndességet a hálószoba hűvös-fehér falainak.
Az ágyban két ember feküdt, egymástól viszonylag távol, legalább is, nem olyan közel, mint ahogy szoktak. A nő az oldalán feküdt, nézte merengve a Holdat, míg a férfi hátán feküdve gondolkodott. Egyikük sem aludt. A másikra gondolt.
House azt hitte Cuddy már alszik, ezért óvatosan mögé araszolt, felvéve Lisa magzat pózát, úgy, hogy alig pár centi választotta el egymástól testüket. Jobb kezével átölelte a nőt, hasán nyugtatva kezét, de még mindig nem mert teljes mellkasával hátához bújni, nehogy felébressze.
– Sajnálom – suttogta, szinte alig hallhatón a Lisa hajába.
– Tudom – suttogta vissza, kisebb meglepetést okozva Greg-nek. – Nem azért kérdezem, mert idegesíteni akarlak, vagy, mert szánlak – suttogtak tovább, mintha titkot mondanának egymásnak.
– Pedig szánalom volt a szemedben – mondta kis idő múlva.
– Akkor rosszul látsz – viccelődött, félig House felé fordulva, majd komolyra vette a szót – A lábad egyáltalán nem befolyásolja amilyennek én látlak. Te vagy a legerősebb férfi, akit valaha ismertem. Sosem éreztem magam veszélyben melletted, sose gondoltam azt, hogy a lábad miatt esetleg nem tudsz megvédeni. Annyira viszont érdekel, ha fáj, azt mond meg, és segítek, mint ahogy te törődsz velem, ha épp migrénem van, vagy segítesz lehúzni a cipzárt, mert kicsi a kezem, hogy felérjen a lapockámig.
– Utálom, ha megszánnak az emberek.
– De én nem szánlak! Ha azt mondanám, néha nem érzek sajnálatot, vagy nincs bűntudatom, hazudnék, de nem ez a fő indok, hogy veled vagyok, és segíteni akarok.
House érezte a nő suttogásának súlyán, még mindig bűntudata volt a műtéte miatt.
– Nem kell azt érezned. Sokáig büntettelek, egész addig, amíg a te helyzetedben nem találtam magam, amikor egy beteget akartam meggyőzni ugyanerről. Rájöttem, te ugyanazt tetted, amit én is megtettem volna.
Cuddy mélyet sóhajtott, s egy könnycsepp hagyta el szemét. Greget kezénél fogva még szorosabbra vonta maga köré.
– Ígérd meg, ha máskor fáj, azt elmondod.
– Akkor te azt ígérd meg, hogy soha nem fogsz olyan szemekkel nézni rám, mint akkor – kérte nyíltan. Furcsa mód, néha igazán meg tud nyílni a nőnek.
A két fél egymásnak tett esküjét csókkal szentesítették.
Az éjszaka további része csendben telt, csupán egyetlen egy szó hallatszott: szeretlek.
S ezt egy kellemes csengésű bariton búgta szeretett nője fülébe.

*Monday love = Hétfői szerelem

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..