Konferencia és egyéb őrültségek I.

Mialatt House Rachellel vívott háborút, Wilson és Cuddy a konferencia megnyitójának estjén vettek részt.
A parti kellemes hangulatú volt, a zenekar melodikus, az ételek finomak, de Cuddy mégsem tudta száz százalékosan élvezni.
Hangulatingadozásának egyetlen oka volt: Edmond Booster.
A férfi szinte az ajtóból várta, míg fel nem tűnt. Edmond sajnálatára – és Cuddy szerencséjére – Wilson ott volt mellette, megakadályozva az udvarlást. Később persze az onkológus felfedezte ismerős kollégáit, beszélgetett velük, de mindvégig figyelt Lisára, aki szintén rég nem látott barátokkal tudott társalogni. Már-már kezdte jól érezni magát, amikor a zenekar úgy döntött, romantikusabb vizekre evez, s lágyabb dallamba kezdtek.
Ekkor – szinte a semmiből – Cuddy mellett termett Booster, nyájas vigyorát a nőre villogtatva.
– Szabad egy táncra?
– Öhm… persze – erőltetett magára egy mosolyt, ami inkább grimasz-féle volt, de ezt Booster a nagy örömben észre sem vette.
– Ön lenyűgözően gyönyörű ma este! – búgta a fülébe, mialatt derekánál fogva szorosan magához húzta Cuddy-t.
– Köszönöm – újabb grimasz vigyor. Ilyen béna dumát gimnázium óta nem hallottam! Van egyáltalán ilyen összetétel?!
– Ha jól tudom, holnap délután ötkor lesz előadása, vagyis a holnapi estéje így szabad – kezdett bele. Leheletéből könnyen le lehetett venni, bizony nem vetette meg ma este az alkoholt.
– Igen, de…
– Igazából azért kérdem… azon gondolkodtam…

– Úristen, ha ő gondolkodik, én általában megszívom – vélekedett magában Lisa
– Hogy lenne-e kedve velem vacsorázni? – közben keze lejjebb és lejjebb csúszott a nő derekáról.
– Köszönöm az ajánlatát, de Dr. Wilson már meghívott városnézésre – hazudta. Régen is ennyire irritáló volt, vagy… Te jó ég! Ha lejjebb mered csúsztatni a kezed, sok pénz ide vagy oda, kiskanállal kasztrállak ki! – gondolta magában.
Próbálta jelezni a férfinak, tette egyáltalán nincs ínyére, amit Booster felfogott, csak épp rosszul értelmezte. Még szorosabban fogta magához, szinte alig hagyva köztük, egy papírlapnyi helyet is.
– Kész! Eddig bírtam! – bosszankodott magában Cuddy. – Ha megbocsájt, muszáj kimennem a friss levegőre. Túl rossz idebenn a légkör – küldött felé néhány veszélyes pillantást.
– Természetesen! Kikísérjem? Elég sápadtnak tűnik – Booster persze észre sem vette az átverést.
– Nem köszönöm, csak pár percre megyek ki.
Az estély helyét a hotel egy emeleti terme adta, így a külső tér nem volt más, mint egy hatalmas erkély, amiről a Big Ben tornya, valamint, ha az ember jól figyelt a Temze csillogó habjain is elmélázhatott. Lisa ekképp tett.
Pontosabban tett volna, ha Wilson nem csatlakozik hozzá.
– Látom, nagyon összemelegedett Dr. Boosterrel.
– Persze! Rettenet-mód élveztem, ahogy anatómiai tudása csődöt mond.
– Ezzel a derékról a fenékre csúsztatós kéz trükkre céloz?
– Mi ez, valami pasi kódex? – hitetlenkedett.
– Nem, a génünkben van – mosolygott. – Pedig úgy tűnt, mintha még élvezte is volna a maguk kis szoros táncát – cukkolta tovább a nőt. A sok egyetemi nosztalgia visszahozta belé az egykori egzecírozó kamaszt.

– Hát… az adrenalint termelő mellékvesém nem így gondolta – válaszolt szarkasztikusan. – Ja, és ha kérdezné magától, holnap este mi London-t nézzük meg.
– Mármint mi ketten? – rökönyödött meg a férfi.
– Nem Wilson. Maga, meg a királynő! – forgatta meg szemeit, mialatt kiadta magából mérgét enyhe szarkazmussal megmunkálva.
– Hú, mióta is vannak együtt Houseszal?
– Majdnem hat hónapja – számolt utána, s a végeredmény igen meglepte – De ez most, hogy jön ide?
– A szarkazmus. Korábban is voltak hasonló megjegyzései, de mióta Houseszal együtt élnek még egy kicsi magára ragadt e nem túl kedves vonása.
– Szóval kezdek egy cinikus bunkóvá válni, és eltanulom tőle az összes rossz tulajdonságát?
– Ki mondta, hogy ez rossz? – mosolygott rá sejtelmesen, mire Lisa felhúzta az egyik szemöldökét. – House előtt csak simán kisétált volna a teremből, de most mielőtt kijött volna, lemerem fogadni, úgy elküldte a fenébe, hogy még aggódva meghunyászkodott maga előtt.
– Ha tovább csipkelődik, magát is elküldöm egy melegebb éghajlatra – nézett rá mérgesen, ám ajkán egy halovány mosoly, kósza tündérként táncolt át egyik csücsökből a másikba.
– Látja? Mondom én – nevette el magát, majd visszament.
Cuddy hiába próbálta elrejteni, de újabb vigyor jelent meg rajta.

Másnap délután Booster hajthatatlanul mellette volt. Végig gyerekes és hihetetlenül közhelyes bókokkal árasztotta el, amitől a nő gyomra folyamatosan 360 fokos köröket tett meg.
Ahhoz képest, hogy utált előadni, most szinte áldásként tekintette.
Áldás, ami megmenti ettől a talpnyaló alaktól.
– Hölgyeim és uraim, most pedig következik egy páratlan endokrinológus, az Amerikából érkezett Princeton Plainsboro Oktatókórház dékánja Dr. Lisa Cuddy – konferálta fel Edmond a számára oly tisztelt nőt.
– Jó napot kívánok. Ahogy Dr. Booster megemlítette – itt az említett férfira nézett lángoló tekintettel- az orvostudományok dékánjának választottak jópár évvel ezelőtt, de most elsősorban a kórház endokrinológiai osztályának fontos eredményeit szeretném összefoglalni – miután ezt elmondta, eszébe jutott Wilson tegnapi mondata a szarkazmusról, de most meg tudta őrizni komolyságát.
Ő megőrizte, viszont vele ellentétben a hátsó sorban ülő, szemüveges, fekete kalapos, borostás doki igencsak megmosolyogta a nő kijelentését.
Ő értette egyedül Lisa mondatának jelentőségét.
A beszéd alatt végig csendben hallgatta az egyébként igen érdekes előadást, de a legvégén egyszerűen képtelen volt nem megszólalni.
– Köszönöm a figyelmet – hangzott el Cuddy utolsó mondata, ami után hangos tapsot kapott. – Van esetleg kérdés?
House persze magasra tett kézzel jelentkezett, de Cuddy csak a harmadik felszólaló után vette észre, mire a férfi brit akcentussal, enyhén eltorzított hanggal megszólalt.
– Ön azt mondta az orvostudományok dékánja. Nem fiatal ahhoz, hogy ön legyen a főnök? Vagy esetleg protekciója volt?
Torzított hang ide, vagy oda, Cuddy brit akcentussal is felismerte a hang tulajdonosát.
Lassan elmosolyodott, és szemfülesen a következőt válaszolta:
– Igazából én vagyok a második legfiatalabb dékán az Egyesült Államokban, de higgye el az eszemért, és nem a kapcsolataimért választottak meg. Önt talán igen?
– Nem mondhatnám, bár a főnököm igen jó véleménnyel van rólam – nyomta meg a jó szócskát. – Ha ilyen komoly eredményei vannak, miért van az, hogy még nem hallottam magáról?
– Sajnálom uram, nem az én hibám, hogy képregényt olvas normális újság helyett – jelentette ki szimplán, mire halk nevetés tört ki a többi résztvevőből.
Booster nem nézhette tovább, ahogy egy arrogáns fickó sértegetni próbálja szíve hölgyét, ezért egy szempillantás alatt a nő mellett termett.
– Köszönjük Dr. Cuddy ezt a rendkívül érdekes előadást – mondta, és kezet csókolt a nőnek. Cuddy nagy nehezen, de visszafojtotta gyomra tartalmát, majd lesétált a pódiumról.

Lisa Először meg akarta keresni az dokit, de miután nem találta sehol, felment a szobájába. Gondolta, majd előbb-utóbb megtalálják egymást. Nem mellesleg észrevette, hogy Booster felé tart, így hamar menekülőre vette.

Amikor felért a szobájába végigterült az ágyon. Nem volt álmos, de azért mégiscsak megterhelő, egy háromnegyed órás előadást tartani, mialatt egy rámenős idióta őt szuggerálja, mocskos gondolatokat forgatva fejében, amik szinte üvöltve jut el a bámulandó alanyhoz.
Egyre jobban és jobban ment fel benne a pumpa, ahogy ezek, plusz a tegnapi képsorok mentek végbe Lisa agyában. Kevés embert ismert, akitől ennyire unszimpatikusnak tartott, de Booster nem egész két nap alatt feltornázta magát a képzeletbeli első helyre. Ha nem az ő érdeme lenne, hogy a kórház sok pénzt kap, a nő nagy valószínűséggel már rég felképelte volna néhánytucatszor.
Már épp kigondolta volna, hogyan ölné meg, mikor valaki kopogtatott az ajtón.
Lassan feltápászkodott az ágyról, és kinyitotta az ajtót, viszont nem látta a kopogtatót. Egy hatalmas lufi felhő eltakarta az arcot, de mégis volt egy sanda gyanúja, ki lehet az.
– Ezt Mr. Edmond Seggnyaló küldi önnek – szólalt meg ugyanaz a hang, aki pár perccel ezelőtt még csalónak nevezte.
– Köszönöm, de mondja meg Mr. Seggnyalónak, hogy utálom a lufikat, de a kis éjszakai kalandozásához szívesen csatlakozom.
– Annyira röstellem, de nem tud eljönni, így egyetlen, de annál értékesebb ajándékkal kell beérnie – mondta a férfi a lufik mögül.
– És mégis mivel? – tette keresztbe karjait Cuddy.
– Velem – avval elhúzta a lufikat, így Lisa láthatta a férfi sármos vigyorát.
– Mi az ördögöt keresel itt? – tetetett sértettséget.
– Igen édesem, én is pont ennyire örülök, hogy újra látlak – vigyora átment szarkasztikus mosolyba.
– Örülök, hogy látlak, de most már mehetsz is vissza Jersey-be – játszadozott. Persze, biztos volt benne, hogy a férfi nem megy vissza, s a szíve mélyén nem is nagyon akarta.
– Bocsika, de a főnök küldött – vonta meg vállát, majd beengedte magát táskájával együtt a nő szobájába.
– Mivel fenyegetted meg? – sóhajtott unottan, s becsukta az ajtót.
– Én semmivel – vágott ártatlan tekintet. – Csupán megemlítettem neki, hogy egyszer a szeretőjét az én szeretőmnek mondtam, ezzel megmentve a házasságát. Az megint más tészta, hogy később tényleg azzá is vált – huppant le az ágyra, kezeivel háta mögött megtámaszkodva.
– Nem érdekel, de az igazi, protekcióval lett főnököd azt mondja, hogy told vissza a hátsód a kórházba – akadékoskodott tovább, amolyan szórakozott formában, közben szép lassan a férfi közelébe lépkedett, oly közel, hogy lábuk súrolták egymást.
– Ez sajnos két dolog miatt lehetetlen – rázta meg a fejét szép lassan.
– Ugyan miért? – tette csípőre kezeit.
– Egy: holnap előadást kell tartanom, és kettő – itt egy határozott mozdulattal Cuddy-t csuklójánál fogva maga mellé húzta az ágyra – mert a lányod teljesen leamortizált, és mivel a kiskorút nem lehet büntetni, az szülőnek kell bűnhődnie – azzal a nyakába csókolt.
– Megőrültél – nevette el magát.
– A gyerek az oka! – vágott ártatlan képet.
– Tényleg, Rachel hogy van?
– Remekül! Végül is kit érdekel, hogy kis híján idegösszeroppanást kaptam tőle, nekem már úgy is mindegy! – vonta meg vállát nemtörődöm módon.
– Anyám jött érte?
– Nem ott hagytam tökegyedül – válaszolt cinikusan.
– Hé! – ütötte meg House vállát – Ha így folytatod nem lesz semmi kiengesztelős ajándék! – vigyorgott.
– Na jó, anyád jött érte, és igen, szerelt gyerekülést a seprűjére.
– Ennyi volt! Nem kapsz semmit – s már kelt is volna fel sértődötten az ágyról, de Greg újfent visszahúzta, lefogva kezeit.
– Hé, hé! Lassan a testtel! A fél éves ajándékodra nem is vagy kíváncsi?
Lisa eltátotta száját a férfi szavai hallatán.
– Te emlékszel… – de nem tudta befejezni, mert a férfi szája az övén volt.
– Wilsonnal fogadtunk, ha fél évnél tovább kibírod, ajándékot adok. Most pedig fogd be, és csókolj! – mondta, melodrámai fogásokat felszanálva, amit bármely brazil szappanopera „színész” megirigyelhetett volna.
Nem, House nem vált átlagos palivá, aki minden fordulók alkalmával meglepi szerelmét, mialatt csöpögős mondatokat hangoztat. E cselekedete szimpla pszichológiával magyarázható. Greg jól tudta, ha valami fontosat mond a nőnek, kétség kívül maradhat, és nem kell visszamennie rendelni. Az már megint más kérdés, hogy Cuddy is tökéletesen tisztában volt a férfi agyjárásával, viszont neki is származott haszon a kialakult helyzetből. House ott volt vele, így Booster-nek elmegy majd a kedve az udvarlástól.
Néha a negédes romantika nem teljességében az, mint aminek tűnik. Valójában racionális szándékok egy pozitív rejtekhelye. Bármily meglepő, de többek közt e nem túl szerelmetes jellemvonás az, amiért igazán tudják értékelni a másik közelségét, és a maguk módján szerették egymást.

Másfél órával később Cuddy, immár köntösben, az ágyon ült e-mailjeit ellenőrizve, amikor valaki megkocogtatta ujjait az ajtón.
– Hali – köszönt az onkológus, akiről lerítt, hogy biztosította az aznapi folyadék bevitelét némi alkohol kíséretében. Nem volt részeg, csupán féltintás állapotban tengődött.
– Hello – mosolygott rá szokásosan.
– Arra gondoltam, ha egyszer azt mondta Booster-nek, hogy várost nézünk, akár el is mehetnénk várost nézni. Csodás lehet a Temze partján.
– Köszönöm a meghívást, de én most lemondanék róla, ha nem bánja.
– Semmi gond, biztosan elfáradt, és… – de ebben a percben víz zuhogása, és fütyörészés csapta meg a férfi fülét. – Csak nincs itt valaki? – kérdezte meghökkenve.
– De…
– És ezt ilyen könnyen a szemembe mondja? – háborodott fel Wilson, miközben bebaktatott a szobába.
– Ez nem az, aminek gondolja… – próbált magyarázkodni, de James minduntalan közbevágott.
– Persze! Csak elromlott egy pasi zuhanyzója, és ide jött letusolni magával? – nézett körbe a tetthelyen, ahol észrevette a fekete szövetkabátot, vasalt fehér inget, és piros nyakkendőt, amik szépen le voltak terítve a fotel karfájára.
– Ez Booster gönce? – háborodott fel, amikor eszébe ötlött, hogy ugyanez a ruha volt ma a férfin is.
– Hogy mi? Wilson ezt félreérti… – most se hagyta, hogy befejezze a mondatát. Cuddy kis híján elnevette magát a kialakult, kellemetlen helyzettől.
– Jó ég Cuddy! Aláírom, hogy House nem tökéletes, de fél év után máris megcsalja – dobta karjait a levegőbe, amivel elsodort egy vízzel teli poharat az asztalon. – A fenébe is! – fordult el Lisa-tól, s próbálta felitatni a kiömlött vizet. – Ha ezt House megtudja… én nem is tudom, mit csinál önmagával. Felfogta mit művelt? – papolt tovább a doki. Ez alatt House óvatosan, köntös cuccban kijött a fürdőből, nyakán törölközővel, és meglátta a neki háttal hisztiző barátját. Óvatosan Lisa mögé lépett, átölelte derekánál, s egy apró csókot nyomva nyakába, jelezte, hogy ne szóljon a jelenlétéről.
A villám jelzés után barátja mögé sétált, mindvégig próbálta nem elnevetni magát.
– Az istenit ennek a víznek is. Hozna valami rongyot, amivel felitathatnám?
– Törölköző megfelel? – kérdezte House, nyakából a férfi felé lóbálva az említett tárgyat.
– Kösz – s elvette. Pár másodperc után leesett neki a tantusz. House, majd Cuddy felé fordult, aki már nem tudta magában tartani kuncogását.
– Te… Ő… Ti… – közben hol az egyikre, hol a másikra mutatott. Lassan felegyenesedett, majd az ajtóhoz indult. Mielőtt még kiment volna egy mondatot intézett Lisa felé – Most megyek, szerzek egy ásót, és elásom magam – bólogatott, s elhagyta a szobát.
Kész. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. House és Cuddy kikívánkozó nevetésben törtek ki az enyhén spicces barát, szórakoztató monológján.

A rákövetkező napon House igen szokatlan módon már reggel nyolckor egy bögre kávéval, teljes menetfelszerelésben – nyakkendőt kivéve – bámult ki az ablakon. Míg a férfi kényelmesen iszogatta reggeli italát, addig Lisa kapkodva öltözött fel, igen pikkelve House-ra, aki őt figyelte halovány mosollyal arcán.
– Miért nem ébresztettél fel? – vetette oda hűvösen.
– Hogy ezt kihagyjam? Nincs az a pénz! – vette viccesre a formát.
– Gyerekes vagy! – mondta, s sértődötten a fürdőbe vonult.
– A sármom része – viccelődött.
House tétovázott pár percet, végül a nő után ment.
– Gondoltam, egyszer ki akarod magad aludni – mondta a földet pásztázva, komoly tekintettel.
Lisa a fülbevaló felrakásával babrált, amikor észrevette a férfi bűnbánó ábrázatát a tükör sarkából.
– Ez rendes tőled, de nem épp konferenciákon kell aludnom – szólalt meg ismét, lágyabb hangvételben, végigsimítva a férfi arcát. – És nem veszem be! – futott át egy mosoly ajkain, aztán kisietett a szobába, ahol belelépett magas sarkúiba.
– Pedig egész végig gyakoroltam – sóhajtott a diagnoszta lemondóan, a fürdőből kiáltva.
Cuddy gyorsan felhörpintette saját kávéját, mialatt House is visszatért.
– Indulhatunk?
– Nem, még nem kötöttél nyakkendőt.
– Nem is fogok – vonta meg vállát.
– Ó, dehogyisnem – nevette el magát a nő.
– Akkor sem! – durcáskodott, akár egy ötéves.
– Ne légy olyan, hű de biztos ebben – villantotta meg veszélyes vigyorát. Szép komótosan a férfi elé lépkedett, s egy hirtelen ötlettől vezérelve lecsapott a férfi ajkaira, aki persze egyből visszacsókolt.
Lisa ekkor óvatosan benyúlt a férfi kabátzsebébe, kihalászta a nyakkendőt, s óvatosan felemelve inge gallérját nyaka köré tekerte azt. Mire House feleszmélt, Lisa már kötötte győzelem ittas vigyorral.
House mélyet sóhajtva belenyugodott egyetlen dolog miatt, amire akkor hívta fel Cuddy figyelmét, mielőtt a lifthez sétált volna.
– Ahhoz képest, hogy az én öltözékemet kritizáltad, a tiéd sem különb – bökött a nő félregombolt blúzára, ennek következtében több látszott a kelleténél.
– Fenébe! Miért nem szóltál előbb? – avval újra gombolta felsőjét.
– Én akartam, de te túlságosan el voltál foglalva ezzel az idióta nyakkendővel – bökött saját viseletére. – Mellesleg kíváncsi lettem volna Booster reakciójára is – vigyorodott el.
– Bunkó – morogta House-nak.

Odalent már szépen összegyűltek az orvosok a következő előadásra, Gregory Houséra.
Szerencsére még volt pár percük az egész hűhó előtt.
Dr. Booster persze újfent a nőt várta a liftek előtt jópár méterre. Amikor kinyílt az ajtó először Lisa-t látta meg, amitől persze hétmérföld széles vigyor terült el képén. Ez a mosoly hamar lelohadt, mikor megpillantotta a mellette álló, ismerős férfit. Először még bízott abban, hogy csupán egy lifttel jöttek, mint kollegák. Ekkor megfogták egymás kezét. Egy világ dőlt össze benne. Jobbnak látta, ha nem is megy oda, nem mellesleg észrevette, hogy Wilson közelít feléjük egy kisebb csokor virággal.
– Hiába minden, nem megyek vissza hozzád! – kezdte színpadiasan House, felhúzva egyik szemöldökét.
– Bármennyire is rombolja az egódat House, most az egyszer a virágcsokrot Cuddy-nak hoztam – ahogy kimondta a nő felé fordult. – A tegnap este rémesen viselkedtem. Remélem meg tud bocsájtani – arcán látszott a megbántottság összes mimikája.
– Csak azért bocsájtok meg, mert a kedvenc virágomat hozta – mosolygott a férfira, és mélyet szippantott a rózsa csokorba.
– Nem is ez a kedvenced – jegyezte meg hűvösen a morcos doktor.
– Jó, helyesbítek az egyik kedvencem. Így megfelel Mr. Mindenbebelekötök?
– Sokkal – tette mellkasára kezét. – Azt hiszem, én jövök – nézett fel érdeklődve.
– A beszéded megvan? – kérdezett rá Cuddy, ugyanis sehol nem látott papírt, vagy valami beszéd-szerűt.
– Miről beszélsz? – tettetett tudatlanságot, mialatt felsétált a szószékre.
– Ezt nem mondod komolyan! House! – sziszegte, de már késő volt.
– A nevem Dr. Gregory House, a Princeton Plainsboro diagnosztikai osztályának vezetője vagyok, képzett diagnoszta, nefrológus és infektológus.
– A programfüzetben az áll, hogy Dr. Rumbler előadása jönne – az ellenszegülő csodák csodájára nem volt más, mint Booster.
Greg persze egyből felismerte.
– Dr. Rumbler romlott kagylót evett. Remélem, nem kell elmagyaráznom, jelen pillanatban ő hol tartózkodik, és mivel, ez amolyan vegyes felvágott konferencia, én jöttem. Egyéb kérdés, óhaj-sóhaj? – csend lett a teremben. – Fenomenális. Egyik nap közúti baleset után behoztak egy tizenéves lányt az anyjával. Anyu farkasszemet nézett a halállal, míg pici lánya két karcolással megúszta, és csak szabadulni akart anyucit meglesni. Miután észrevettem, hogy valószínűleg nem érez fájdalmat, rájöttem; a beteg CIPA-ban szenved – kezdett bele a jól ismert szövegbe.
Az előadás viszonylag zökkenőmentes volt, ahhoz képest, hogy House fejből mondta az egészet. Na jó, a teljes igazságba beletartozik, mielőtt eljött volna, beugrott a kórházba, s a nagy aktatömb utoljára rendbe tett aktáját elemelte. Ez volt az. – A műtét alatt felfedeztem egy több mint 7 és fél méteres galandférget a páciens bélrendszerében. – gondolkodott el egy percre, s folytatta – Nyami! Remélem megéheztek, mert sok fincsi falattal várják magukat az ebédlőben. Kösz a figyelmet.
A végén persze jó néhány kérdést, valamint megkérdőjelező bírálatot kapott.
A sok felszólaló közt, csak egyetlen ember beszélt elismerően a történetről. Ez az egy ember utólag ment oda hozzá, amikor már Cuddy-val beszélgetett.
– Mr. House minő öröm újra találkozni – közelített a megszólított felé, egy idős, viszonylag magas, elegáns férfi.
A diagnoszta egyből megfordult a hang hallatán.
– Dr. Wimbledon – szólította meg egykori tanárát kimért hangon, kezet fogva vele.
– Gratulálok Mr. House, az előadása remekül sikerült. Csak egyet mondjon meg: Mégis hogy az ördögbe ugrott be a féreg elmélete?
– Épp egy barátom szendvicsét ettem – vont vállat.
– Ön semmit nem változott – mosolyodott el egykori tanítványán, mit a tanítvány viszonzott. – Emlékszem anno is lehetetlen helyzetekben tudott a legnagyobb lángelme lenni.
– Csak óvatosan az ilyen kijelentésekkel Dr. Wimbledon, House ego-metere a végén kiakad – kapcsolódott a beszélgetésbe Lisa. Wimbledon kissé furcsán, meglepve nézett rá. A nő úgy vette ki szemeiből, mintha valahova épp tenni akarná arcát emlékei közt.
– Olyan nincs, hogy az én ego-meterem kiakadna – válaszolt enyhén önelégülten.
– Akkor minden bizonnyal rég elromlott, csak te nem vetted észre – vigyorgott rá.
A professzor még mindig csendesen, ugyanolyan tekintettel nézett a nőre.
– Biztos nem emlékszik már rám, a nevem… – kezdett bele Lisa.
– Lisa Cuddy – fejezte be a férfi mosolyogva. – Ön volt az, akit House-ra bíztam, hogy mutassa meg, mi merre van az egyetemen. Emlékszem pont a könyvtárban történt, én valami könyvet kerestem, ezért is szóltam Mr. House-nak, de rá öt percre maguk egymás torkának estek, sőt egyszer óráról is majdnem ki kellett küldenem önöket, mert összevesztek azon, kinek van igaza.
– És a végén kiderült, hogy az én érvem volt helyes – húzta ki magát House.
– Rosszul emlékszel, mert nekem volt igazam – grimaszolt Cuddy.
– Ez vicces, mert én tisztán emlékszem arra, amikor egy harmadik személy végül benyögte a helyes megoldást – nevette el magát, végül a másik két fél is összenézve elmosolyodott. – És mióta vannak együtt? – kérdezte a hahota után, komolyra véve a szót.
Greg és Lisa is ’ ezt meg honnan tudja? ’ nézéssel pislogtak az öregre.
– Ugyan kérem! Az önök kapcsolatában két dolog áll fenn: vagy megölik a másikat, vagy egy párt alkotnak.
– Dr. Wimbledon, ön következik – lépett melléjük az egyik szervező, de ahogy jött, úgy ment.
– Örülök, hogy ismét találkoztam önökkel – újfent mosoly, végül fellépet House egykori helyére.

***

– Dög unalom a buli! – nyavalygott House harmadszorra az este folyamán.
– Mindegy, akkor is itt kell lennünk – mondta Lisa, ellent mondást nem tűrően.
– Miért is?
– Mert ez a konferencia záró bálja! Próbáld meg élvezni egy kicsit! – avval egy újabb pohár koktélt gurított le torkán. A bál csakugyan nem volt valami jó, még a megnyitónál is unalmasabb volt. Ott csupán egy rövid beszéd, itt meg már egy órája deklarált a konferencia elnöke. Önmagában sem egy túl érdekes személyiség, hát még így beszéddel gazdagítva!
House mélyeket sóhajtva dobolt botjával.
– Ha nem fejezed be… – figyelmeztette Lisa.
– Mit csinálsz? Elveszed? Legalább valami kis action felrázná ezt a béna bulit.
– House kérlek!
– Anyu, unatkozom! Menjünk ki inkább, és keressünk valami pub-ot! – vette elő kisfiús hangját, s nagy szemekkel pislogott Cuddy felé.
– Komolyan mondom, ha nem fogod be, egész életedben a klinikán fogsz rendelni köpenyben, nyakkendővel, vasalt ingben és minden nap megborotválkozol! – suttogta teljes haraggal.
– Ó azt kétlem egyetlenem – duruzsolta Cuddy fülébe, ettől a nő megborzongott – jobban szereted a borostám annál, minthogy rám erőltesd a kórházi szabályokat.
– Tégy próbára! – szemei szikráztak, ahogy szembe szállt Greggel.
House készült visszavágni, de váratlanul Wilson ott termett, helyet foglalva a mellettük lévő széken.
– Maga meg hol volt?
– Szereztem egy kocsit, mehetünk!
– Hova? Miről beszél? – értetlenkedett a dékán.
Wilson szemeit forgatva barátjához fordult.
– Te nem szóltál neki?
– Miről? Mi a fészkes fene folyik itt? – kelt ki magából Cuddy, de még mindig halk hangvételben, nehogy bárki is hallhassa vitájukat.
– Tegnap House szólt, hogy elmehetnénk keresni egy szórakozó helyet, vagy hasonlót. Akkor azt mondta, magának is szólt.
– És maga hitt neki?
– Most már mindegy – szólt közbe House – mehetnénk, mert még pár perc, és totál agyhalált kapok! Érzem, ahogy percről percre sorvadnak az agysejtjeim – kapott fejéhez színpadiasan.
– Az a szarkazmusod, ezért nem is megyünk sehova! Ezt már megbeszéltük! – intette le Lisa.
– Nem, te beszélted meg magaddal – helyesbített House. – Ketten vagyunk ellened – égkék szemei jégcsapként fúródtak a nő haragoszöld tekintetébe.
– Nem érdekel, akkor is itt maradunk – dacolt tovább.
– Beszélj egyes számban, én nem maradok! Utoljára: jössz, vagy maradsz? – adott ultimátumot a nőnek.
Igazából Lisa is halálra unta magát, de ő is tudott fenemód makacs lenni.
– Valakinek vissza kell titeket cipelni, ha leisszátok magatokat! – morogta végül.
– Nem is szoktunk berúgni – pislogott a két férfi ártatlanul Cuddy-ra.
– Naná, én meg dzsungelharcos vagyok! – ironizált, mialatt óvatosan kiosontak a kocsihoz, ami már ott várt rájuk. Wilson az anyós ülésen foglalt helyet, míg House és Cuddy hátra ültek.
– Így már értem, miből jön az időnkénti erőszakod! – ült szorosan a nő mellé, kezét Cuddy combjára téve.
– Még egy ilyen beszólás, és a macsétámmal nézhetsz farkasszemet – szűkítette össze szemeit, kezét a férfi kezére téve.
– És hová raktad ebben a csini, ám igen apró ruciban? – húzta fel egyik szemöldökét.
– Ne akard tudni – mondta mély hangon, egy veszélyes vigyor keretében, gyors csókot nyomva a férfi ajkára.
– Gyerekek is vannak itt! – nézett rájuk Wilson, igen rosszalló tekintettel a visszapillantó tükrön keresztül.
– Hé, attól, hogy a te játékszered nincs itt, nekem nem kell unatkoznom.
– Csakhogy te is unatkozni fogsz! – mondta Cuddy sértődötten. Leemelte a diagnoszta kezét lábáról, majd az ülés másik oldalára húzódott, messze a férfitól.
– Ugyan már! – forgatta meg szemeit House, s közelebb húzódott.
– Bocs, de a játékszered nem kíváncsi rád – tolta el magától a férfit.
– Jó, sajnálom, hogy játékszerként utaltam rád – mondta fel, akár egy kisiskolás a verset.
– Oké, megbocsájtok, csak mert ilyen mélyrehatóan mondtad – sóhajtott egyet Cuddy. Ez idő alatt megálltak egy szórakozó hely előtt, amire neonkék betűkkel a következő volt kiírva: Blue Monkey Pub.
– Tényleg? – érdeklődött a doki. Időközben kikászálódtak a kocsiból.
– Nem – vette el a férfi kedélyét.
– Itt is vagyunk. Egy kolléga ajánlotta. Azt mondta rettenet jó mulató – lelkesedett Wilson.
– Ennél bénább nevet sem adhattak volna neki: Kék Majom. Bár, ha a Jack Nicholson-féle sztriptíz feelinges, tőlem jöhet! – morogta House, mit Cuddy egy oldalba lökéssel illetett.
– Fogd be! – sziszegte, majd Wilsonhoz fordult. – Jó helynek tűnik. Nézzük, milyen belülről – avval beléptek a hatalmas, tömör faajtón.
Ekkor még nem tudták, hogy életük legmozgalmasabb éjszakájába vágtak bele…

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..