Konferencia és egyéb őrültségek II.

– Itt is vagyunk. Egy kolléga ajánlotta. Azt mondta rettenet jó mulató – lelkesedett Wilson.
– Ennél bénább nevet sem adhattak volna neki: Kék Majom. Bár, ha a Jack Nicholson-féle sztriptíz feelinges, tőlem jöhet! – morogta House, mit Cuddy egy oldalba lökéssel illetett.
– Fogd be! – sziszegte, majd Wilson-hoz fordult. – Jó helynek tűnik. Nézzük, milyen belülről – avval beléptek a hatalmas, tömör faajtón.
Ekkor még nem tudták, hogy életük legmozgalmasabb éjszakájába vágtak bele…
A hely hangulata tipikus bár hangulatú volt, az ajtóval szemben egy kis színpaddal, a falnál asztalokkal. A színpadon épp egy zenekar játszott félig pop, félig rock and roll stílusú zenét.
House-nak persze nem igazán jött be, ellentétben Cuddy-val, és Wilsonnal.
A trió egyből kiszúrt maguknak egy üres, saroküléses asztalt, s a kiszúrás fázis után rögtön átléptek az elfoglalom fázisba. Kis idő múltán egy pincér termett mellettük.
– Két sört, és egy cosmo-t – adta le House a rendelést.
– Sajnálom, de nincs cosmo – rázta meg fejét a pincér.
– Akkor legyen narancslé.
Nem telt bele fél perc, máris előttük voltak az italok. A diagnoszta mindenkinek odaadta a – szerinte – neki illő italt. Lisa nem volt megelégedve gyümölcslevével.
– Ez meg mi? – vonta fel szemöldökét, fejével az üdítő felé bökött.
– Nem volt koktél – vont vállat House – Mellesleg azt mondtad, valakinek haza kell vinni minket, ha beseggelünk – vigyorgott a nőre.
– Ugggyan már! Az nem azt jelenti, hogy én nem ihatok! – nézett kihívóan.
House mélyet sóhajtva ismét a pincérhez fordult.
– Még egy korsó sört.
– Inkább brandy-t – vágott közbe Lisa.
– Ez most komoly? – hitetlenkedett Wilson, széles mosollyal.
– Miért? Csak mert nő vagyok, nem szerethetem az erősebb piákat?
– Hagyd Wilson, ha azt akar inni, igyon! De figyelmeztetlek, hogy nem viszlek a hátamon, és nem foglak megállítani, ha megint bokszolási kényszer tör rád! – jelentette ki House.
– Miért? Csak nem összevert valakit részegen? – poénkodott James. Ekkor nem gondolta, mennyire beletrafált.
– Pont, ahogy mondott Jimmy – vigyorgott a diagnoszta.
– Mi?! – képedt el Wilson. Főnökét mindig tipikus jó kislánynak képzelte. Persze, azzal tisztában volt mekkora szenvedély van a nőben, hisz már jó párszor szemtanúja volt, ahogy előtör belőle Houseszal való veszekedéseik során, de ezt azért nem gondolta volna.
– Remek! – forgatta meg szemét az említett. Nem túlzottan volt ínyére, hogy épp most teregetik ki sötét egyetemi éveit, ráadásképp nem más, mint House, aki persze még horrorisztikusabban meséli el, mint ahogy az megtörtént. – Muszáj volt felhozni? – morogta House-nak.
– Én csak figyelmeztettelek – emelte fel kezét védekezően.
– Azt hiszem lemaradtam. Ez mikor történt? – kíváncsiskodott Wilson.
– Még a Michiganen történt. Elmentünk egy buliba, ahol egy srác többet ivott a kelleténél. Nem volt ezzel probléma, amíg Cuddy-ra nem kezdett el nyomulni. Cuddy-nak viszont már volt… – itt egy másodpercre Lisa-ra pillantott, s alig észrevehetően elmosolyodott – pasija, így próbált egyre távolabb kerülni a sráctól, de ő csak nyomult.
– Nem is volt a barátom! – háborodott fel Lisa, de arcán ugyanaz a mosoly jelent meg, mint korábban Housén.
– Akkor minek neveznéd?
– Csak egyszer feküdtem le vele! Attól még nem volt a pasim, bármennyire is akart volna – hunyorított szemével.
– Mi volt tovább? – vágott közbe Wilson, hisz tudta, ha nem szól közbe, újabb civakodásnak lesz tanúja, és nem tudja meg egyhamar a történet végét. – Ez a barát nem védte meg?
– Ellenkezőleg. A srácot kellett megvédenie Cuddy-tól.
– Ez azért túlzás – pironkodott Lisa – Csak behúztam neki egyet – vonta meg vállát, mintha a másik orrba vágása a világ legtermészetesebb és legelfogadottabb dolga lenne.
– Az igaz, hogy csak egy bal horgost kapott tőle, de az olyan jól célzott ütés volt, hogy eltörött az orra.
– Aszta! – nevette el magát James. – Akkor még Booster szerencsésnek mondhatja magát – csipkelődött. Ahogy tudás szomjúsága csillapult, ügyelt az egyszerű szomjazás csökkentésére egy hatalmas korttyal söréből.
– Csodáltam volna, ha nem pitizett volna neked, míg egyedül voltál – forgatta meg szemét House a történtek hallatán.
– Nincs jobb téma, mint a szánalmas férfiak, akik megfordultak utánam? – hadarta el gyorsan, majd egy húzásra ledöntötte torkán brandyjét.
– Nincs – válaszolt Greg rövid gondolkodás után.
– Nagyszerű – morogta a nő. Az ital kellemes utóhatása, nyelőcsövéből kiinduló, gyomrában végződő égő érzése egyszerre volt fájdalmas és kellemes. Egyszerre érezte a lágyságot, s az erőt, amitől végig futott a hátán a hideg. Igen ritkán iszik alkoholt, de a két ellentétes érzés egyszerre való megtapasztalása mégis ismerős volt számára.
– Végül mi lett a palival? – kérdezte Wilson, miután jól kinevette magát, s belekezdett második sörébe.
– Bevitték a sürgősségire, ahol helyre hozták – vágott közbe Cuddy. Minél hamarabb le akarta zárni a témát.
– Itt le is zárulna a történet, de House bácsi elmeséli a kivágott jelenetek tartalmát. Később kiderült, hogy a fiú apja nem volt más, mint az egyetem rektora, és a pici fiú apucinak elpanaszkodta az egészet. Cuddy-t kis híján kirúgták az egyetemről.
– Mi mentette meg?
– Szerény személyem – nyelt egy nagy kortyot söréből. – Elmeséltem az igazi változatát a mesének, ráadásul még három ember alátámasztotta.
– Hú! Nem gondoltam volna magáról. Amolyan szavakkal, sem mint tettekkel típusnak gondoltam – mosolygott Wilson főnökére.
– Igen, de ha szép szó nem elég… – sóhajtott egyet filozofikus tekintettel.
– Erről mesélhetnék – húzogatta szemöldökét, mire az onkológus elnevette magát, míg Lisa egy erős vállon csapással illette.
– Látod, erről beszélek – dramatizált House – ver az asszony – nyavalygott tovább.
– Néha nem ártana – jegyezte meg Wilson, s újabb adag sört gurított le torkán.
– Szép! Hova lett a szolidaritás a bottal járókkal?
– Otthon hagytam a lelkiismeret jelmezzel együtt.
Egy órával, és jó pár italon később, egyre jobb hangulatuk volt. Sokat sztoriztak vicces helyzetekről, zűrös, kölyökkori balhékról. Fura mód Wilson és Cuddy egyre jobban kezdtek rádöbbenni arra, ők valóban többek egymásnak, mint ahogy azt gondolták. Egészen idáig mindkét fél azt hitte, csupán azért barátok, mert mindketten House barátaik, de ez alatt a fél óra alatt kiderült, hogy több közös dolog is van bennük. Ők tényleg barátok.
Miután megrendelték a harmadik kört egy elég furcsán kinéző női alak jelent meg a színpadon.
– Most pedig következzék a szokásos, esti karaoke versenyünk! – a trió két tagja egyből levette, hogy a nő hangja nem túlzottan nőies, sőt a torkán kirajzolódó ádámcsutka teljes mértékben bizonyította elméletüket. Ekkor még mindig nem igazán látták a fától az erdőt, még House se – Akik még nem voltak, nekik elmondanám a játékszabályokat: a versenyzők tehetségét a közönség tapsolásának erőssége dönti el. Ha meggyőzte a publikumot, nyer egy ingyen italt a pultnál, ha viszont veszít, a közönség kiszab rá egyfajta büntetést – húzta föl szemöldökét. Ettől House-nak igen rossz előérzete lett, nem csupán a nőnek öltözött férfi miatt, de a hely légköre is hirtelen másmilyen lett. Végre kezdett átlátszóvá válni az a bizonyos fa.
– Mi lenne, ha néhány szerencsétlen angol nyafogásának hallgatása helyett keresnénk valami más helyet?
– Csak nem beijedtél egy kis karaokétól? – mosolygott rá Lisa, aki már túl volt három brandy-n, s az épp elég is volt neki a spicces állapot eléréséhez. Nem volt még részeg, csak enyhén becsiccsentett.
– Hármunk közül nekem van a legjobb hangom! – szerénykedett szokásához hűen borostás dokink.
– Csak hiszed haver! – szólalt meg Wilson, aki ugyanolyan állapotban volt, mint Lisa.
– Igen, én énekelek a legszebben – húzta ki magát Lisa, de alig pár másodperc múltán egyből összegörnyedt a nevetéstől. A két férfi pedig követte őt. A hahotát követően bámulták egy ideig a versenyzőket, akiknek bénábbnál bénább hangjuk volt, talán egy akadt köztük, akiben felcsillant a tehetség parányi esélye, de ez hamar elillant, mikor ki akarta énekelni a magas C-t.
House persze az összes énekest kommentálta, ez által kisebb stand up-ot alakított kis asztaluknál.
A másik két fél igazán élvezte House csípős beszólásait, látszott, hogy dolgozott bennük az alkohol. Ennek oka lehet az, hogy ők nem fedeztek fel olyan dolgokat a versenyzők megjelenésén, mint House. Nem, Greg sem valami ritka népbetegséget észlelt, csupán a fellépők 99.9%-a nézett ki, mint akik nemi identitásuk szerint sokkalta melegebbek, mint ők hárman, ráadásul mind férfi volt.
– Nem mehetnénk? Kezd fejfájásom lenni ettől a macskazenétől – próbálta a diagnoszta rávenni őket a távozásra.
– Mi az House beijedtél egy kis versenytől? – cukkolta Wilson. Szemlátomást Wilson nem igazán vett észre semmit.
– Nem, de abban is biztos lehetsz, hogy én nem lépek fel arra a színpadra – morogta morcos dokink.
– Miért? Félsz, hogy beszakad?
– Ha annyira akarsz, akkor miért nem te mész? Ó várjunk, megvan! Nem is tudsz énekelni! – kapott fejéhez House.
– Úgy gondolod? – kérdezte dühösen James.
– Úgy! – vágott vissza. Ahhoz képest, az előbb még távozni akart, most lelki szemei előtt látta Wilson-t, ahogy fenn áll a színpadon és épp sztriptízre akarják rávenni, s nincs az az isten, hogy ilyen mókát kihagyjon!
– Akkor csak figyelj! – pattant fel helyéről, felhörpintette második whisky-ét, s felment a színpadra a konferanszié mellé.
– És itt is az újabb jelentkező! Hogy hívnak aranyom?
– James Wilson.
– Amerikai vagy, James Wilson?
– Ízig-vérig! – mondta erős akcentussal.
– És mit énekelsz James Wilson Amerikából?
– Bármit, csak Britney Spirs-t ne! – kiabált be House, kisebb nevetést kiváltva a tömegből.
– Joan Jett-től az I love Rock ’n Roll-t.
– Nagyszerű választás! Szóljon tehát a dal egy igazi amerikaitól!
Wilson jelzett a DJ-nek, hogy indíthatja a dalt.

I saw him dancing there by the record machine
knew he must have been about 17
he beat was going strong, playing my favorite song
could tell it wouldn’t be long ’till he was with me
Yeah me
I could tell it wouldn’t be long ’till he was with me
Yeah me

Singing I love rock and roll
o put another dime in the jukebox baby
love rock and roll
o come and take your time and dance with me

He smiled so I got up and asked for his name
but that don’t matter he said cuz it’s all the same
He said can I take ya home, where we can be alone
And next we’re moving on, he was with me
Yeah me
Next we were movin’ on, he was with me
Yeah me

A tömegből nagy ováció tört ki a szám végeztével. El kell ismerni, Wilsonnak nem volt rossz hangja, ráadásul jól illet a választott dalhoz.
– Köszönjük ezt a remek dalt Jimmy – lépett fel a konferanszié az onkológus mellé. – Csak nem énekes vagy?
– Nem, onkológus – mosolyodott el Wilson, még mindig zihálva az előbb énekléstől.
– Á, szóval a csontokkal foglalkozol?
– Nem az az ortopédus, én rákra specializálódtam.
– Értem, szóval azért van annyi vidám rákos ember Amerikában, mert ilyen jóképű dokik énekelnek nekik! A füves cigiről nem is beszélve – nevette el magát, amolyan hisztérikus vihogással, amiből Wilsonnak leesett a tantusz. – Nos, emberek mit gondolnak? Büntessük meg, vagy legyen a vendégünk?
– Vendég! – kiabálták egy emberként. A sok közül szinte ki se hallatszott az a két büntetést kiáltó ember. – Köszönjük Jimmy ezt a fergeteges produkciót – kísérte le a színpadról, s utolsó mozzanattal átadott a férfinak egy cetlit – a számom – kacsintott a Wilson-ra, amolyan csábos, flörtölő pillantással.
James ennek következtében, felhörpintve ingyen italát úgy ment vissza asztalukhoz, mint aki a legborzalmasabb dolgot élte volna át.
– Meggyőztél House, menjünk innen!
– Miért? Remek a hangulat! – durcáskodott Cuddy, akár egy kislány.
– Igen Jimmy, jó a hangulat! – kontrázott House.
– Nem, jó, hanem meleg – suttogta a barátainak.
– Úgy érted, hogy ez egy meleg bár? – kérdezte a nő a kelleténél hangosabban, mire a fél társaság némán feléjük fordult,
– Most már mehetnénk? – mosolygott Wilson a tömegre, mialatt szájmozgatás nélkül beszélt két barátjához.
– Felőlem! – vont vállat Greg.
Mikor kiértek a friss levegőre, Wilson mélyet sóhajtott a kora őszi éjszaka kellemes levegőjéből.
– Te tudtad? – fordult kis vártatva Greg-hez.
– Mit, hogy homárbár? Nem volt nehéz kitalálni.
– De mégis mikor…?
– Amikor az a Harley medve elkezdte énekelni Bonnie Tyler-től a Turn Around-ot.
– Ti miről beszéltek? – kérdezte Lisa még mindig vigyorogva.
– Azt, hogy itt a kék osztriga helyett kék majom bárnak hívják a langyik gyülekezetét.
– Hé! Ők is emberek! Attól, még, hogy nem olyan beállítottságúak, mint te vagy én, nem azt jelenti… – tört ki Lisa-ból a szolidaritás.
– Engem nem zavar a melegség, csak ne legyen kötelező – vont vállat House. – Ja, és ne előttem akarják kimutatni egymás iránti érzelmeiket.
Ekkor észrevették, hogy az autó már nem áll ott, mint ahol hagyták.
– Hova lett a kocsi? – vonta össze szemöldökét Cuddy
– Biztos elment – jelezte House az egyértelműt.
– Nem mondod! Ha ezt nem közlöd velem, hülyén halok meg – kerekítette ki szemeit a nő.
– Az lehet, hogy elment, de benne volt a kabátom, abban meg a telefonom! – kiáltott James. A kabát nem volt annyira lényeges, főleg mert az őszi éjszaka helyett kellemesen langyos, indián nyár éjjele volt, ám a telefon, s a benne levő, fontos adatok elvesztése már sokkalta macerásabb témának bizonyult.
– Ezt bizony megszívtad öreg haver – csapott a vállára House.
– Akkor hívok egy másikat – sóhajtott Lisa, s kutakodni kezdett a táskájában.
– Hé, az senkit nem érdekel, hogy elveszett a telefonom?! – morgott dühösen.
– Máskor jobban vigyázzon rá – jelentette ki Cuddy kutakodás alatt. Az keresett tárgy rövidesen markában landolt. – Remek! Lemerültem! House, kölcsön adnád a telefonod?
– És mit kapok cserébe? – villantotta meg kaján vigyorát.
– Komolyan nem értelek, hogy járhat még most is azon az agyad, miután kijöttünk egy meleg bárból, és elvesztettem a telefonom?
– Jaj, ne nyafogj már annyit! Különben is, te hoztál ide minket! – intette le a diagnoszta. – Bocsika, de a szállodában hagytam – jelentette ki széttárva karjait.
– Remek! Mégis hogy jutunk haza? – nyavalygott tovább Wilson.
– Nyugalom Wilson! – intette le tenyerével Cuddy, mondókáját abbahagyva a hatást kedvéért. – Hazasétálunk – jelentette ki büszkén.
– Mégis hova? Merre induljunk egyáltalán? – kezdett kétségbeesni Wilson.
– Mi lenne – szólalt meg House hangosabban, a két veszekedő fél csillapítása érdekében – ha elmennénk máshova is? Nem hiszem, hogy ez az egyetlen bár volt egész Londonban! – a másik két félen látta, nem igazán örültek a diagnoszta tervének. – Beülünk máshova, iszunk valamit, majd elkérjük a telefont, és hívunk egy taxit. Még 10 óra sincs! – győzködte a többieket.
– Egy feltétellel: én választok bárt – jelentette ki Lisa ellentmondást nem tűrően.
Lassan elindultak a londoni éjszakába, újabb bár után kutatva.
Jó ideig szótlanul bandukoltak egymás mellett, végül a második utca fordulójánál Lisa felkiáltott.
– Ez jó lesz! – mutatott egy pince bejáratára mosolyogva, ami minden bizonnyal valami krimóé, esetleg jazz báré.
– Komolyan? – kérdezte Wilson megrökönyödve. Nem túlzottan szerette a hasonlóan kinéző helyek benső tartalmának felfedezését. Lelki szemei előtt látta, ahogy öreg fazonok egymást verik szét egy pohár sörért, vagy épp ahogy egy drogos újabb adagért remeg egy félreeső helyen.
– Igen – jelentette ki határozottan.
– Nézzünk inkább másikat – akadékoskodott House is.
– Miért?
– Mert talán van másik hely, ahol nem kell minimum 12 lépcsőn leküzdeni magam! – vont vállat.
– Nem a Mount Everestet kell megmásznod! Különben is megegyeztünk abban, hogy én választok helyet, és én ezt választom! – mondta ellent mondást cseppet sem tűrve.
Mikor nagy nehezen leértek igen érdekes vélemény alakult ki, ami tökéletesen ellentétben állt a három doki előző kinyilatkoztatásával.
Wilson, és House vigyorogva figyelte a lenge öltözékben, rúd körül táncoló hölgyeket, míg Cuddy vörösödő arckifejezéssel fordult a kijárat felé.
– Jó, meggyőztetek! Menjünk innen!
– Most, hogy már leküzdöttem magam ide, nem megyek sehova! – vette elő kisfiús hangját, és tipikusan House-os nézését.
– Tényleg nem tenne jót House lábának az újabb lépcsőzés. Szerintem is maradjunk egy kicsit – értett egyet barátjával.
– Ha két percen belül nem toljátok fel a seggeteket az utcára, életetek végéig csakis taknyos orrot fogtok kezelni! – vette elő ’én vagyok a főnök’ hangját.
A két férfi keletlenül fellépkedett a szabadba.
– Azt ugye tudod, hogy az előbbi mondatod kissé tesi tanárosan hatott? – kérdezte House zihálva, az iménti sporttevékenység miatt – És itt tesi tanár alatt azt értem, aki futtatja a lányokat.
– Nem tudtam Greg, hogy lánynak érzed magad – vigyorgott a férfira.
– Egy, Wilson az, akinek piros betűs napjai vannak, – bökött fejével az említett felé – és kettő, te vagy, aki jól tudja, milyen férfias vagyok! – húzta fel szemöldökét.
– Mi lenne, ha inkább tovább mennénk? – förmedt két barátjára.
– Most rajtam a sor, én választok – fedte fel borostás dokink veszélyes vigyorát.
– Előre figyelmeztetlek, csak olya választhatsz, amit egy másik normális, amerikai állampolgár is választana! – figyelmeztette Cuddy mutatóujjával barátját.
– Ünneprontó – biggyesztette le alsó ajkát.
Újfent elindultak az ismeretlen felé. House ment középen, Wilson a balján, míg Cuddy az út felől, jobb oldalt ment. Jó tíz perce sétáltak, amikor Greg minden előjel nélkül megállt egy mulató bejáratánál. Felsandított a cégérre, s azt bámulta jó fél percig, míg a közvetlen mellette álló Lisa ki nem zökkentette gondolataiból.
– Ezt választod? – kérdezte meglepődve. Kívülről nem volt feltűnő, sőt a hatalmas ablakon betekintve sem nézett ki úgy, mint amilyenekbe House betenné a lábát. Túl nyugis helynek nézett ki.
– Igen – nézett Lisa-ra enyhén elmosolyodva.
Ez a mosoly különös volt a diagnoszta felől. Olyan… reménnyel teli.
– Rendben – viszonozta a mosolyt, James meg csak simán bólintott.
A belső elrendezés egyszerűsége, a pult és a berendezés vöröses árnyalata, valamint az ajtóval szemben levő zongora, dob, akusztikus- és basszusgitár árválkodásának összhangja választ adott a diagnoszta korábbi mosolyára.
Miután a pultnál levő három üres helyre leültek, a csapos kitöltötte számukra az időközben megrendelt italokat.
– Miért ezt választottad? Még zene sincs – kérdezte James ásítozva. Valakit az enyhe ittasság felpörget, valaki azt hiszi erős lesz tőle, Wilson szimplán elálmosodott.
– Egyszer már jártam itt, és tudtam, hogy jó hely – vont vállat.
– Mikor? – faggatózott tovább Lisa, s belehörpintett a sör habjába.
– Rééég. Fogalmam sincs, nem voltam józan – vigyorodott el, mire barátnője szemforgatással válaszolt.
– Majd én megmondom – szólt közbe az öreg csapos, aki eddig csendesen törölgette a poharakat. – 1988. augusztus 19-én. – az eddig mattos foltokat pásztázó gesztenyebarna szempár House-ra szegeződött baráti köszöntéssel. –  House és a haverjai indították el a zenélő ivást – bökött fejével a fölötte levő fal fényképeire, ahol hat-hét fénykép volt bekereteztetve, a képeken vidám fiatalok a hangszerek mögött. Cuddy egyből felismerte a zongoránál éneklő House-t, a legfelső képen.
– Az micsoda? – kíváncsiskodott Wilson, akinek egyből kipattantak a szemei újabb történet belekezdése hallatán.
– Ha egy fél órát zenélsz, ingyen ihatsz egy kört bármilyen italból – mesélte Greg. – És itt nem a te nyávogásos zenédre, hanem az igazi művészetre gondolok.
– Gondolom nem volt nálatok pénz, és valahogy csak törlesztenetek kellett – mosolygott Cuddy.
– Három órán keresztül nyomtuk az ipart.
– Tényleg, nem szeretnél egy kicsit muzsikálni? – kérdezett a csapos.
– Nem – jelentette ki egyszerűen.
– Az egy dolog, hogy a Kék Majomban nem zenéltél, de itt miért nem? – érdeklődött Wilson.
– Uh, uh csak nem bedőltek maguk is? – nevette el magát az öreg.
– Mire céloz ezzel? – vonta fel Cuddy egyik szemöldökét.
– A külföldiek 90%-a besétál oda, abban a hitben, hogy egy teljesen normális bárba sétáltak be, majd két óra múlva ébrednek rá az igazságra.
– Hogy lehetnek ilyen aljasak? Legalább valamivel jelezhetnék! – csapott az asztalra Wilson.
– Ne legyen naiv Wilson – intette le Lisa – pont azért nem jelzik, mert így bemész, italt rendelsz, ergo több pénz folyik be a kasszába. Melegek, nem hülyék!
– Üzlet az üzlet uram – mosolygott a csapos. – Szóval, House? Nem akar egy kicsit zenélni?
– Fél óra egy kör piáért? Bocs, azóta menő diagnoszta lettem sok pénzzel.
– Mi lenne, ha a régi idők emlékéért zenélnél? – nézett Lisa csábos pillantásokkal barátjára.
Greg kék szemei persze egyből felcsillantak a női fortély láttán.
– Mire gondolsz? – szűkítette össze pislogóit.
– Az alatt, hogy énekelj valamit, hangszer kíséretében? – nevette el magát a nő. – Nem kell zseninek lenned ahhoz, hogy rájöjj, mit akarok – könyökölt a pultra, mind tekintetét, mind apró termetét House felé fordítva.
– Önnél sosem lehet tudni, mit akar Dr. Cuddy – váltott át magázódásba, elővéve legsármosabb vigyorát.
– Jelenleg azt akarom, Dr. House – hajolt közel a férfi füléhez – hogy énekelj nekünk… nekem. Higgye el, hálás lennék érte.
– Mennyire hálás? – csillant meg a diagnoszta szeme, ami még jobban elbűvölte a nőt.
Lisa óvatosan még közelebb hajolt, fél centire a férfi nyakához – csak akkor tudod meg, ha előtte megteszed azt, amit kértem – majd egy határozott mozdulattal visszaegyenesedett, a pulthoz fordulva.
– Na jó, meggyőzött Charlie – szólította meg a csapost, aki eddig háttal állt nekik, de mindent jól hallott. – Egyetlen dal – avval már fel is állt.
Épp Ibuprofen után kutatott zsebében, míg Wilson szemtelenül Cuddy-tól a következőt kérdezte úgy, hogy House ne hallhassa:
– És milyen ajándékot kap House? – úgy tűnik Jimmy külön tankönyvi esetté válhatna a részegség terén. Elálmosítja, aztán felbőszíti, végül minden tiszteletét eltűnteti.
– Még vacillálok a dupla és a tripla klinikai munka közt – vonta meg vállát vigyorogva.
Ez idő alatt House megtalálta a keresett megváltást, s már le is gurított egyet szárazon, s keserűn. Egyszóval a szokásos módon.
Avval a mozdulattal már közelített volna a zongorához, de egy nála egy fejjel kisebb, szemüveges, szakállas ipsébe botlott.
– Mi az, nem lát a szemétől? – förmedt House-ra a férfi, aki nem volt más, mint Edmond Booster. Lassan felsandított House, s amikor felismerte flegma képpel válaszolt. – Dr. House. Gondolhattam volna. Csak maga akkora tapló, hogy mindenkit fellök maga előtt.
– Bocs, a törpéket nem jelzi a radarom – vigyorgott rá ellenszenvesen.
– Már vártam, mikor jön a méreteimmel – jegyezte meg szarkasztikusan. A sörszagú leheletéből ítélve egy pohárral már biztos legurított.
– Nézze, fogalmam sincs a méreteiről, de abból ítélve, hogy nincs barátnője, talán lehet egy pici problémája – emelte ki a pici szót.
– Még mindig nem értem, Dr. Cuddy hogy az ördögbe képes magát szeretni. Pedig okos nőnek hittem – ekkor még nem vette észre a Greg háta mögött ülő nőt.
– Az is. És ezt honnan tudom? Mert elhajtott egy Napóleon komplexusos besavanyodott vénembert, aki még ahhoz is túl szánalmas, hogy észrevegye, minden értelemmel megáldott nő menekül tőle – meresztette szemeit Boosterra mérgében. Egyszerűen képtelen volt elviselni az ilyen ostobákat, akik azt hiszik magukról, milyen fontos tagjai a társadalomnak.
Eközben Wilson észrevette, ha nem állítja le barátját, rossz útra terelődhetnek a dolgok, s verbális bántásokból átcsapnak fizikai vitába.
– House nem kéne… – de ebben a pillanatban megtörtént az, amitől tartott.
– Maga rohadék! – üvöltött Booster, s egy jól irányzott mozdulattal öklét House arcához irányította. House persze reflexből tudta mit cselekedjen, és egyből el is hajolt az ököl elől. James viszont már nem volt ennyire szerencsés. A több méter/secundumos sebességgel közelítő kéz az orrát találta el.
– A francba! – kapott orrához. A nagyot roppanó szerv most lüktetve lőtte ki magából a 0-s vércsoportú, második védelmi vonalát.
– Uram isten! – fagyott le Booster az eltalált ember láttán. – Dr. Wilson rettentően sajnálom, nem önt akartam eltalálni!
– Nincs semmi… – morogta James, közben próbálta elállítani a vérzést.
– Dehogy nincs! – szólt közbe Cuddy, segítve a vérző férfin – Ha most azonnal nem takarodik ki innen, rendőrt hívok, majd feljelentem testi sértésért, és rágalmazásért – üvöltött most ő a férfire. Két perc sem telt belé, a lelkileg megsebzett elhagyta a tettek mezejét.
– Azt ugye tudod, hogy lőttek a támogatásnak? – kérdezte House csendesen.
– Azt kétlem. Kifizeti a támogatást, ezzel jelképesen befogja a számat arról, hogy ittasan láttam – morogta a nő, s Wilson orrát vizsgálta. – Azt hiszem, eltörött. Legalább is mindenképp be kell vinni egy kórházba.
George egyből hívta a mentőket, s tíz perc múlva már a kórház bizonyos helyein voltak. James a vizsgálóban, Lisa és Greg pedig a folyosón vártak rá.
Jó ideig ültek egymás mellett, szótlanul, elmerülve gondolataikban, s fáradságuk fájdalmaiban.
– Kösz – motyogta Cuddy alig hallhatóan.
– Mit? – kérdezett vissza Greg ugyanolyan halkan.
– Hogy megvédtél az előtt a seggfej előtt – hajtotta fejét House erős vállára.
– Nincs mit. Mellesleg mondták már milyen dögös vagy, ha részegen próbálsz dékán lenni?
– Nem is vagyok részeg! – mosolygott – Csak enyhén ittas.
– Persze – nevette el magát.
Abban a pillanatban Wilson kilépett egy hatalmas kötéssel orrán.
– Most már haza mehetnénk? – kérdezte mérgesen. Mérges volt, mert eltűnt a telefonja, mérges volt, mert bevitték egy meleg bárba, ahol rá hajtott egy homoszexuális, és mérges volt, mert egy rosszul irányzott horgos az ő orrát találta el.
És mérges volt, mert már előre látta Sam reakcióját…

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..