Élménydús hetek

Szokásos nap zajlott a Princeton-Plainsboro Oktatókórház életében. Az orvosok mentették a betegeket, a rokonok aggódtak, vagy hálát adtak, hogy megmentették beteg hozzátartozójukat a haláltól.

A betegek átlagosak voltak, mégis különbözőek.

Páciens tábort kétféle csapatra osztható: a megmenthetőre, és a haldoklóra. Innen már több ezernyi csoportra lehet még szétszedni mindkét csapatot. A megmentettek közt van olyan, aki szomorú, aki boldog, akit csak fizikálisan mentettek meg, és van, aki testileg-lelkileg is kicserélődött.

Nos, Lisa Cuddyt ugyan megmentették, ám magánélete változatlan maradt, sőt! Most talán még rosszabbul érezte magát. Amit House mondott neki, hogy majdnem elvesztett valakit, egyszerűen nem hagyta nyugodni, ráadásul – bár nem nagyon vallta be magának, – az is zavarta, hogy Sara és az említett doki összebarátkoztak, mialatt ő beteg volt.

Egyikre se tudott választ adni, mert, míg az egyiken merengett, a másik jutott eszébe, és fordítva. Ó igen, az ember józan esze fölött mindig az érzelmei győzedelmeskednek. Egy pillanatig azt hitte, hogy a világ csak ellene cselekszik, pedig ha tudná, hogy valaki épp ezekben a percekben menti meg…

**

Wilson az irodájában volt, a kanapén elkényelmesedve, egy orvosi szaklapot olvasott, mikor kopogtatást hallott az ajtó túloldaláról.

Egyből felült, és a bejáratát kezdte el szuggerálni, mintha át akarná világítani, és megtudni ki kopogtat rajta. Tudta, hogy House nem lehet, ő nem szokott ilyen udvarias lenni. Beteget nem vár, akkor ki?

– Tessék! – szólalt meg kissé bátortalanul.

Az ajtó kinyílt, és egy barna hajú nő lépett be, ami láthatóan megnyugtatta Jamest. Örült, hogy Sara lépett be hozzá, ebben a két napban megkedvelte.

– Elnézés, hogy zavarom Dr. Wilson, bejöhetek?

– Igen, de kérem, szólítson csak Jamesnek. – mondta, miközben átült székébe.

– Igazából House-ról szeretnék beszélni önnel – ő is helyet foglalt a férfival szemben.

Wilson pupillái összeszűkültek.

– Mit szeretne róla megtudni?

– Milyen kapcsolatban áll a nővéremmel?

Ezen a kérdésen Wilson agya zakatolni kezdett. Nem a szokásos párhuzam-keresés miatt, hanem mert egyszerűen még ő sem tudta, hogy minek nevezheti a két barátja kapcsolatát.

– Ez kissé bonyolultabb, mint amilyennek látszik. Több dologtól is függ.

– Kifejtené ezt egy kicsit bővebben?

– A helyzettől, és a témától is. Ha épp egy beteg érdekeiről veszekednek, akkor főnök-beosztott, ha Cuddy megmenti valami hülyeségtől, akkor több mint kolléga, de kevesebb, mint barát. Vannak olyan pillanatok, amikor már sokkal többek, mint barátok.

– Akkor azt mondja, hogy az egyik percben utálják, a másik percben megőrülnek egymásért?

– Hát az egy kissé túlzás, hogy megőrülnek egymásért, de nagyjából igen – gondolkodóba esett. – Miért kérdezi?

– Az előbb bementem Lisa-hoz, ahol House épp tévézett. Lisa be akart mutatni egymásnak minket, csakhogy én már találkoztam Greg-gel, amikor házkutatást végzett a nővérem házában. Ő pedig láthatóan féltékeny volt, amiért tegeződünk.

– Volt rá oka?

– Nem! Kedvelem House-t, de mint barátot.

– Értem.

– Csak ennyit akartam tudni. Köszönöm a segítségét – felállt, majd az ajtóhoz sétált.

– Szívesen. Ha bármikor segítségére lehetek, csak szóljon – ő is az ajtó mellé lépett.

– Ó még annyit kérhetnék, hogy ezt a beszélgetésünket nem említi senkinek?

– Természetesen. És köszönöm a délutáni segítségét a kis betegemnél. A szakértelme sokat segített – mosolygott a nőre.

– Szívesen, máskor is – azzal elhagyta a szobát.

Tervének első alfejezete kipipálva, már csak a többit kell elrendezni, ám ahhoz meg kell várnia, amíg Lisa-t ki nem engedik.

**

Két hét telt el, hogy Cuddyt megműtötték. Azóta már hazaengedték, de még nem álhatott munkába, mit House kis is használt. Tisztában volt vele, hogy az új főnök nem ismeri a rejtekhelyeit, így simán ellóghatta a délutáni rendeléseit.

Épp zenét hallgatott az ajtónak háttal fordulva, mikor hirtelen a dallam elhallgatott. Az eddig csukott szemei tágra nyíltak. Megfordult. A konnektort figyelte, melyből ki volt húzva a kábel, és mellette egy pár magas sarkú cipő volt, benne az a nő, aki elvileg még otthon lábadozott.

– Azt hittem csak jövő héten jössz vissza dolgozni, vagy már ennyire hiányoztam?

– Naná, mint púp a hátamra – jött a nem épp rokonszenves válasz.

– Na de Cuddy! Múltkor megmentettem az életed emlékszel?

– Én naponta kétszer mentem meg a hátsódat egy újabb pertől, vagy monoklitól.

– Nem is tudom melyik a rosszabb – úgy tett, mint aki gondolkozik – Mindegy, ami lényegesebb, hogy te mit keresel itt?

– Úgy tűnik Dr. Fischer nem bírta túl sokáig a hülyeségeid, ezért korábban vissza kellett jönnöm.

– De még ki se szedték a varratokat.

– Mára vagyok elő írva. Mellesleg szólok, hogy lógsz két hét klinikai órával.

– Dehogy lógok! – hisztizett olyan House-os stílusban.

– Amit Fischer-nél megtehettél, azt nálam nem. Gyerünk, dolgozni!

– Szívtelen – motyogta. Feltápászkodott, és botját jobb lába mellé emelte. Amint felállt, szinte fejébe csapott egy remek ötlet, mivel tudná bosszantani a nőt. Megvárta, míg Cuddy eltűnt, majd követte a klinikára. Szerencsére épp elkapta Gates-et, akihez a nő be volt írva. Elővette legdramatikusabb ábrázatát, és a férfihez sietett – hé, maga sebész ugye?

– Igen – nagyon meglepődött a doki izgatottságán.

– Most hoztak be egy beteget, akinek súlyos belső sérülése van! Azonnal menjen a 2-es műtőbe! Chase már műt a másikban.

– De hát nem is riasztottak.

– Azért jöttem én. Siessen, én átveszem a betegét.

– Köszönöm – mondta, s már rohant is az említett műtőhöz.

– „Ez könnyen ment. Mekkora barom!” – azzal belépett a vizsgálóba, ahol a nő már ott feküdt. Először nem vette észre, hogy House az, csak a bot kopogása árulta el.

– Távozz sátán!

– Te mondtad, hogy dolgozzak.

– Igen, de én Gateshez vagyok előírva…

– Akinek most dolga akadt, és megkért, hogy lássalak el. – Előkészítette az ehhez szükséges eszközöket, majd lassan kigombolta a nő ingét kis vigyor keretében.

– Töröld le azt a gúnyt a képedről.

– Ez most kicsit fájni fog – és elkezdte kiszedni az első varratokat.

– Au! Még hogy kicsit! – szűrődött a válasz a fogai közül – Nem tudnád egy kicsit óvatosabban?

– Ha óvatosabb vagyok, akkor lassabban szedem ki, ergo hosszabb ideig kínozlak. Tudom, mit csinálok.

– Azért ez furcsa. Tucatnyi varratot szedtem már ki, de soha nem gondoltam volna… – hangja elszorult – hogy egyszer belőlem szednek ki, és pont Te! – hasa teljesen megfeszült a fájdalomtól, ami hangjában is mutatkozott. Talán az egyetlen jó érzés a férfi meleg keze volt.

House ránézett:

– Ezt vehetem bóknak? – a hatás kedvéért egyik szemöldökét a homlokáig csúsztatta.

Lisa mosolygott. Kisebb csend következett, néha egy-egy szisszenés hagyta csak el Cuddy száját.

– Amúgy a húgod még itt lakik nálad? – House tudta, hogy ezzel mit válthat ki Cuddyból, egyébként is unta a nyugalmat.

– Igen.

„– Ha még felteszi azt a bizonyos kérdést…” – elmélkedett.

– Miért kérded?

„- És feltette!” – mosolygott magában.

– Csak úgy. Hány éves? – húzta tovább a játékot.

– Túl fiatal hozzád – Cuddy ideg szintje szép lassan emelkedett.

– Honnan tudod? Volt már fiatal rajongóm – a nővel ellentétben House ego szintje emelkedett.

– Aki beteg volt – ellenkezett.

– Csak nem vagy féltékeny?

– Nem. Azt viszont tudom, hogy nem az eseted.

„- Hazudik, és védi a hugit.”

– Honnan tudod ki az esetem? – imádta, amikor sarokba szorította a nőt.

– Ő nem szokott az utcán éjszakázni azt várva, hogy valaki elvigye. Mellesleg örülnék neki, ha nem magadfajtával kezdene! Au! – most már még nagyobb fájdalma volt, ugyanis House a gyomor fölötti varratokat szedte.

– Nem is tudom anno ki kezdett ki velem.

– Annak vagy már 20 éve – a falfehér arca kisebb pírba borult.

– Végeztünk.

– Végre! – leszállt az ágyról. Túl hamar kelt fel, megszédült, és mivel House karja volt a legközelebb, így abba kapaszkodott meg, kissé közelebb húzva magához a férfit.

– Jól vagy? – nézett rá a sápadt nőre.

– Igen, csak megszédültem egy kicsit – még mindig nem engedte el a karját, s a szemébe nézett.

„- Hogy lehet egy arrogáns bunkónak ilyen kék szeme!” – gondolta magában. Úgy érezte, ha nem töri meg a szemkontaktust, teljesen elveszik a kékségben. De egyszerűen nem tudta. Más már annál inkább.

– Hogy maga milyen… – rontott be dühöngve Gates, de dühét a meglepettség ereje vette át – Elnézést a zavarásért.

– Nem zavart meg semmit. – Cuddy egyből elengedte House karját, és indult kifelé.

– Ezt csak úgy mondja – ő is kibicegett az ajtón.

Nem volt új betege, semmi kedve nem volt itt maradni, inkább úgy döntött, kimegy a parkba gondolkodni az eseményekről. Kisántikált az ajtón, útja a merengés és kocogás templomába vezetett.

Bár most nem voltak annyian futni, de azért akadt néhány eltökélt sportoló, aki a hideg ellenére is edzi magát.

House leült ahhoz a padhoz, ahol legutóbb akkor ült, mikor majdnem bekasznizták drogterjesztésért. Akkor is tél volt, akkor is Cuddy mentette meg, mint általában. Az utóbbi napok viszont teljesen felforgattak mindent. Most ő volt a megmentő, és Cuddy a megmentett. Többnyire egy eset megoldásában 99%-ban a rejtvény ösztökéli, a maradék, pedig maga a beteg, és okok megismerése. Ezúttal ez az arány lement 90%-ra, és kerek 10% foglalkozott az nő titkaival. Egyet tudott, de a többit még homály fedi.

Talán valaki többet tudhat nála, s az a valaki épp felé sétált… babakocsival.

– Jó napot! – köszönt Sara vidáman. Leült mellé a padra, Rachelt odahúzva babakocsistul.

House fejbiccentéssel viszonozta a köszönést. Ránézett a kiskölyökre, aki múltkor is ugyanúgy nézett rá, mint most.

– Miért hoztad ki magaddal? – kérdte továbbra is a gyereket figyelve.

– Elég jó az idő, mellesleg az agyamra ment a spanyol akcentus odabent. Nem is tudtam, hogy ki szoktál jönni – rövid szünet- Azért ez érdekes.

– Ó anyám, ne gyere az agykurkász beszéddel! – hátradöntötte fejét az eget bámulva.

– Emlékszel, múltkor te szívóztál velem. Ez úttal rajtam a sor.

– Essünk túl rajta. – az égről a nőre nézett. A kék szemek egyik hátránya, hogy a téli égbolt igen vakító tud lenni egy idő után.

– Vagy azért ülsz itt, és nézed a futókat, mert egy részed így jelzi, hogy nem élsz teljes életet, vagy azért mert gondolkodásra van szükséged, amit nem szeretnéd, hogy megszakítsanak. Választhatsz!

– Csak ez a két lehetőségem van?

– Igen.

– Arra nem is gondoltál, hogy vagyok olyan szemét, hogy rangsoroljam a kocogókat szerencsétlenségük szerint?

– Nem.

– Azért ennyire naiv ne légy!

– Azt jobb móka nyáron rangsorolni, mikor többen vannak. Ezek szerint a kettesszámú válasz a válasz.

– Ezt jól meg mondtad.

– Ne terelj, jobb lenne, ha elmondanád ahelyett, hogy kertelsz.

Greg elmélázott. Minek kéne elmondania? Lehet, hogy már tud róla. Akkor sem kell neki beszámolnia. Ez távolságtartóan hangzik, de ha jobban belegondolunk pont az lenne a baj, ha egyből elmesélné a gondjait. Wilsonnak is két hónapba telt kiszedni belőle a baját.

Ebből a helyzetből a csipogója mentette meg.

– Új beteg. Vissza kell mennem a kórházba.

– Jó, mi is veled megyünk, úgy is Lisa-hoz indultunk.

– Még csak az kéne! Egész úton vagy te vagy, a kölök rinyálna.

– Megígérjük, hogy jók leszünk. Amúgy is csak egy út vezet a kórházba.

Elindultak. Jó darabig csak a bot tompa hangja, s a babakocsi kerekének monoton zaja adott hangot.

– Mi a véleményed Lisa-ról? – kérdezte félúton.

– Ha most elmondanám, egy jó ideig nem állnál szóba velem.

– Nem a külsőjére gondolok, hanem mint ember. Milyen?

– Azt mondtad, nem fogsz rinyálni.

– Jó csöndbe maradok. – amit meg is fogadott egy darabig. Körübelül öt méter után újra megszólalt. – Miért nem akarsz válaszolni?

– Asszem túl sok ideig voltál Wilsonnal.

– Wilson jó ember. Segít, akin tud. Például rajtad is.

– Naná, így tud nyugodtan aludni, hogy azt hiszi, ha segít valakin, akkor megoldja a világ gondját.

– A lényege viszont az, hogy segíteni próbál, ezáltal valamennyi színt visz a szürke hétköznapokba.

– Aszta! Ezt valami hirdetésbe olvastad? – e kijelentésével beléptek a bejáraton.

Sara mosolygott.

– Nem. Az emberismeretem viszont sosem csal.

– Igen? Rólam mit gondol?

– Azon kívül, hogy egy besavanyodott középkorú pasi vagy, aki nem elég, hogy szemétláda, de még a bunkó elméletei legtöbbször igazak? Szerintem a modorodban rejlik a zsenialitásod. Az igazság fáj, ez miatt van, hogy a kedvesség megjelent. Csak te mondod meg az igazságot kertelés nélkül. Ezért ne is változz.

– Ezt még senki nem mondta. – megállt vele szemben. Itt van egy olyan ember, ki egyben nő is, s elfogadja olyannak amilyen. Mégse gondolt másként rá, mint egy barátra.

– Mert még senkitől sem kérdezted.

– Bocsi, hogy zavarok, de új eset. 43 éves férfi. Leállt a légzése úszás közben. – Cuddy lépett a férfi mellé.

– Úgy tűnik valakinek nem mondták el, hogy azért néha levegőt is kéne venni úszás közben. – elvette a kék mappát, és az irodájába indult.

– Sziasztok! – vette ki lányát a kocsiból. – Miért hoztad be?

– Unatkoztunk otthon.

– Gyertek be az irodába, van még egy kis időm.

– Igazából lelépnék úgy negyed órára. Van egy néhány elintéznivalóm.

– Ok. De kérlek siess, lesz ma még egy órám az orvostanhallgatóknak.

– Igenis tanár néni! – tisztelgett a kezével. Kiment az előtérbe, ahol a liftek helyett a lépcsőt választotta. Több ideig tart rajt feljutni az emeletre, így több időt is ad az agyban történő beszéd-összeállításban.

„- Jó napot! Reggel azt mondta, hogy segítség kell csak szóljak. Hát most kéne… Nem ez nem jó! Kérnék egy szívességet, hívja el House-t holnap estére… Hülyén hangzik. Megvan! Intézze el, hogy House holnap este a Goldshark nevű étterembe menjen. Ezt meg nem fogja érteni… na mindegy. Itt vagyok, majdcsak kitalálok valamit.” – kopogott, majd miután nem kapott választ, benyitott. Sehol senki. Már csukta volna be az ajtót, mikor megjelent mögötte Wilson.

– James! Megijesztet.

– Elnézést, nem akartam. Miben segíthetek?

– Nem is tudom, hol kezdjem el.

– Talán az elején. – s mosolyogva betessékelte az ajtón.

„- Most vagy soha.”

– Szóval az lenne a kérésem, hogy holnap hívja el House-t a Goldshark-ba.

– Miért is? – húzta össze szemöldökét.

– Kérem, csak hívja el, de ne menjen el. Találjon ki valamit.

– Minek?

– Azt nem mondhatom el. Ez egy terápia lesz, ezért köt az orvosi titoktartás. – Sara azon nők egyike, aki még a terhes nőből is kimagyarázza a gyereket.

– Rendben. – bólintott rá.

– Köszönöm. – gyanakodva és hálásan nézett Wilsonra. Mielőtt kiléphetett volna, a férfi hangja megállította.

– Beleegyezem, ha maga miatt nem megyek el. – szegezte rá tekintetét a nőre.

– Igen, az elég jó kifogás lenne. Mondjuk, hívja őt holnap nyolcra sörözni, meg kajálni, és fél kilenckor találkozzunk a parkolóban. – bár nem nevetett, hangjában benne volt a csalfa vidámság. Szimpatikusnak és vonzónak tartotta a férfit, s nagyon tetszett neki, ahogy nevetett. Lehet, hogy nem csak másnak lesz jó estéje?

– Jól hangzik. Akkor holnap nyolckor.

– Nekem most mennem kell Rachelért – ismételten a lépcsőt használta, de nem elmélkedés céljából. Csupán jól érezte magát az iménti meghívás miatt. Az utóbbi időkben eléggé rá járt a rúd. Úgy tűnik ez családi átok.

Mikor leért a lépcsőház ablakából látta, hogy Cuddy a lifteknél vár Rachellel a kezében. Lépteit megszaporította, mikor észrevette a nyitódó felvonót.

– Várj Lisa! Engem keresel? – még el tudta kapni a csukódó ajtót.

– Az előbb telefonáltak, hogy tíz perc múlva lesz itt a csoportom. El tudtad intézni, amit akartál?

– Igen, köszönöm. Mi akkor hazamegyünk.

**

Cuddy korábban ért haza, mint általában. Kivételesen nem volt olyan nehéz napja, mint tegnap. Ma elmaradt az az óra, amit tegnap előrébb tettek.

– Hahó! Megjöttem! – kiáltotta el magát, miután belépett a bejáraton.

– Szia! Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar hazaérsz. Tudod mit? Menjünk el valahova vacsorázni. Csapjunk egy jó estét!

– Rachelt addig hova rakjam? Őt nem vihetjük magunkkal.

– Én ma beszéltem a bébiszitterrel és egy kis plusz pénzért szívesen elvállalja.

– Szóval te már előre terveztél. Van valamilyen oka?

– Még délelőtt telefonáltak, hogy vissza kéne mennem, mert a másik tanár, akivel párhuzamosan tanítunk lebetegedett.

– Mikor indulsz?

– Holnap legkésőbb délben indulok.

– Azért örültem, hogy itt voltál velem ezekben a nehéz napokban. – átölelte húgát, aki viszonozta.

– Én köszönöm, hogy nálad lehettem.

– Ugyan, ha máskor is meg akarsz látogatni minket, ne várj, amíg újabb tragédia nem ér. – nevettek.

– Na én eltűnök a szobámba. Te is öltözz majd át.

– Jó, de mit vegyek fel? Egyáltalán hova megyünk?

– A Goldshark-ba. Szóval valami kényelmeset.

– Megyek, de előtte elszórakoztatom a kislányom.- hihetetlenül jól esett neki, hogy azt mondhatta rá, hogy az Ő kislánya. Bármennyire is fáradt volt, mindig volt rá ideje, hogy vele legyen. Leült a hintaszékbe, kezébe vette a gyereket, s óvatosan ringatózni kezdett.

Beleőrült volna, ha az miatt a szemét férfi miatt elveszik tőle. A műtét után egy héttel nagyjából minden eszébe jutott.

A baleset előtti hétfőn megismerkedett egy jóképű, izmos férfival, aki elhívta őt randizni. Addig felhőtlen volt a hangulat, amíg meg nem említette, hogy van egy örökbe fogadott lánya. Erre ő azt kérte Lisa-tól, hogy adja vissza a kiskölyköt, és ő hajlandó vele családot alapítani, ami Cuddynak esze ágában se volt. Sajnos a férfi nem fogadja el a nemleges választ, ezért mindenfélét kitalált, és a végén a gyámügy majdnem elvitte tőle Rachelt. Eddig mindenre tisztán emlékezett, de volt egy olyan foszlány, amit nem nagyon hitte valósnak, úgy emlékezett, hogy House segített. Ezt talán csak álmodta. Van úgy, hogy az emlékek álmokkal párosulnak.

Amíg ezen gondolkozott, észre sem vette, hogy a csöppség elaludt. Óvatos puszit nyomott a homlokára, és visszatette a kiságyba. Nesztelenül kiment az ajtón, s ő is indult átöltözni. Fél órán belül már el is készültek. Sara farmernadrágot, halványrózsaszín, dekoltázsát kiemelő felsőt, s magas sarkú csizmát vett fel. Lisa is farmernadrágit, és egy kényelmes háromnegyedujjas blúzt viselt.

– Nem vagyok túl kiöltözött? – kérdezte, miután meglátta húga öltözetét. Ha sejtette volna, hogy James miatt csípte így ki magát.

– Nem, de tudod a fiatalságom megjelenik az öltözékemben. – csipkelődött.

– Csak négy évvel vagy fiatalabb nálam, és nekem ez kényelmes. – hunyorgott mosolyogva a testvérére. Időközben csöngettek az ajtón.

– Kinyitom. – Sara már az ajtó mellett is termett.- Jó estét! Mi most elmegyünk, olyan 10 körül érünk haza, Rachel már elaludt. – Mondta egy szusszal a gyerekvigyázónak. Halkan még súgott neki valamit. – De lehet, hogy később jövünk. Indulhatunk? – nézett most már Cuddyra.

– Persze, csak felveszem a csizmám. – miután mindketten végre teljesen elkészültek indultak ki az ajtón.

– Remélem nem bánod, de én vezetek. Tudod, még van vissza törlesztésem.

– Na most röhögne a vakbelem, ha lenne. – nevettek. Mindig is megvolt köztük ez a fajta viccelődés, ami csak még jobban javította kapcsolatukat. A humor ellenére sok komoly beszélgetésen is átestek, és ez volt benne számukra a legjobb, hisz mindig számíthattak egymásra.

Az alig tíz percig tartó utat némán tették meg.

Az étterem stílusa a 20. század éveire emlékeztetett, a falon korabeli képekkel, újságokkal. A barna parketta, és a sötét, aranysárga falak remekül illettek a fekete bútorokhoz.

Az egész helyiséget két nagy részre lehetett osztani: az ajtóval szemben volt egy kis bár, hol a várakozó vendégek italt tudtak rendelni maguknak, míg asztalt nem kaptak a bal oldali étterembe.

Az étterem rész egybe volt, ami nem túl nagy, de mégis könnyen áttekinthető. A legtávolabbi pontjában színpad, hol egy kis zenekar játszott hangulatos zenét.

Ahogy beléptek az ajtón egy pincér már fogadta is. Az asztalukhoz kísérte őket, az ablak mellé s felvette a rendeléseket.

– Milyen italt hozhatok a hölgyeknek?

– Én egy alkoholmentes koktélt szeretnék. Lisa, te mit iszol?

– Nekem is ugyanazt. – mosolygott a pincérre.

– Semmi alkohol? – kérdezte nővérét, miután a felszolgáló eltűnt.

– Nem, köszi. Tudod milyen hatással van rám, mellesleg holnap nem akarok másnaposan dolgozni menni.

– Legalább lenne miről pletyizniük a nővérkéknek.

– Már így is kész történeteket tudnak alkotni. Azt hiszem pályát tévesztettek, az írói szak jobban menne nekik. – ismét nevettek. Hosszasan beszéltek a nővérek szaftos történeteiről, kisgyerekekről, az életről.

**

Időközben egy újabb vendég foglalt helyet a terem másik végén, aki nem volt más, mint Gregory House, aki még harapósabb kedvében volt, mint általában.

– Milyen italt hozhatok? – tette fel az általános kérdést a felszolgáló.

– Whiskyt jéggel. – vetette oda a férfinek. Mikor a pincér elvegyült a tömegben előkapta mobilját, és egy ismerős számot pötyögött be. Három csengetés után felvették.

– Igen?

– Hol vagy már Wilson! Mi tart ilyen sok ideig?

– Ne haragudj, de nem tudok hamar menni, az egyik betegem miatt még itt kell maradnom. Te addig rendelj, és én állom a cehhet.

– Elhívsz enni, és meg se jelensz? Még szép, hogy te állod. Számíts arra, hogy lemerítem a hitelkártyád – lecsapta. Arra gondolt, rendel valamit elvitelre, iszik egy párat, és hazamegy. Nem valami élmény dús program, de House-nak megfelel. Rövid időn belül meghozták a whiskyt.

**

Akárcsak Greg, Sara-ék is megkapták, s ételt is kértek. Rövid ideig hallgatták a zenét, a színpadot figyelve, de tekintetük egyből Sara telefonjára vetődött, ahogy megszólalt.

– Ó a francba! Most írt Wilson, hogy Dan a gyomorrákos kisgyerek állapota rosszabbodik, és szeretné, ha egy kicsit ott lennék vele. Ne haragudj, nagy gond lenne, ha itt hagynálak?

– De… – próbált válaszolni.

– Nem tart tovább egy óránál.

– Veled megyek. Útközben leraknál otthon?

– Hisz már rendeltünk. Azt várd még meg.

– Jól van. Elrakatom az ételt, és otthon megesszük. Oké?

– Az nagyszerű lenne. Sietek. Szia.

– Szia. – bár húzta a száját, amiért elmegy, ugyanakkor megértette.

Sara kifelé menet összefutott House-szal.

– Helló. Hát te? – köszönt tettetett meglepettséggel.

– Wilson elhívott enni, de felcserélt egy haldoklóra. És te?

– Én Lisa-val voltam itt, de vissza kell mennem ahhoz a kis haldoklóhoz. Na de én megyek. – kirohant az ajtón.

“- Szóval Cuddyval jött… “ – elmélkedett.

– Várj, még annyit mondj meg, hogy hova ült?

– Oda az ablak mellé.

– Nem látom.

– Háttal ül neked.

– Mindegy. Viszlát. – megvárta, hogy a nő kimenjen az ajtón, és a mutatott irányba indult. Pár lépés után feltűnt főnöke, aki nem vette észre, csak miután megszólította. – Jó estét, Dr. Cuddy! Maga itt? Micsoda véletlen! – mondta helyet foglalva vele szemben.

– House, te mit keresel itt? Különben se kényelmesedj el, nem vagyok egyedül, és bármelyik pillanatban visszajöhet, akivel jöttem – hazudta. Szerencsétlenségére beleszaladt a legrosszabb hazugságba.

– Nem élvezi a társaságom? – kérdezte komolyan.

– Nem erről van szó, csak…

– Két perce ment el Sara akivel jöttél. Inkább ülnél itt egyedül, minthogy velem vacsorázz? – színészkedett meglepően hihetően.

– Hagyjuk. Te miért vagy itt?

– Enni.

– Nem mondod!

– De! Sőt, még üccsit is kaptam. – meresztette szemeit közelebb hajolva a nőhöz, mintha hadi titkot árulna el.

A látványon, amit House az arcával művelt Cuddy nem tudott nem nevetni. Tudta, hogy a férfinak jó humora van, de ez általában bunkó megjegyzéssel párosult, ami már kevésbé vicces számára.

A továbbiakban is gyakran lehetett hallani Cuddy csengő nevetését, de nem csak az övét, néha House is eleresztett egyet-egyet. Hihetetlen, de egy percet se veszekedtek, legalábbis nem úgy, ahogy a kórházban szoktak. Volt olyan téma, amiben nem értettek egyet, de ellenkezésük egészen másféle volt. Rengeteget sztorizgattak a múltról, agyatlan betegekről és az iskolai évekről. Kellemesen érezték magukat, sehol egy bunkó beszólás, egy megjegyzés a másikra, semmi. Kissé furcsa volt számukra, de nem ismeretlen. Régen, az egyetemi évek alatt többször beszélgettek, de amióta kollégák, ezt valahogy elfelejtették.

Két történet közt megkapták az ételeket. Cuddy salátát evett, House pedig lazagnat.

Evés közben elcsendesedtek. Élvezték az ízeket, a zenét, és egymás társaságát. Cuddy fejébe újra beférkőzött az esti gondolat, és a férfit kezdte el bámulni. Vajon tényleg House segített, vagy hozzágondolta?

House észrevette, hogy a nő mereven néz rá.

– Mi az? – nézett rá értetlenül.

– Semmi, csak elgondolkoztam.

– Min?

– Lehet, hogy hülyén fog hangzani, de valami nem világos.

– Gondolom a baleset előttről.

– Igen. Eszembe jutott, amikor Rachelt majdnem elvették tőlem. – itt kissé elcsendesedett, majd folytatta – Én úgy emlékszem valaki segített nekem.

– És?

– Ha memóriám nem csal, te voltál az.

– Igen – jelentette ki egyszerűen.

– Ó – kis szünet. – Nem tudom, hogy megköszöntem-e… – kissé összezavarodott ettől az egésztől, ezért a villájával a salátáját rendezgette a tányéron.

– Csak majdnem – kis vigyor jelent meg a szája sarkában.

„- Fene! Azt se képzeltem ” – mérgelődött magában. Hiába volt alapozó arcán, a pírt még az sem tudta eltakarni. House volt, aki leállította a férfit, és ő intézte el, hogy visszavonjon minden vádat.

– Akkor most mondom, hogy köszönöm.

– Ennyi? – kétségbeesett arcot vágott.

– Miért, mit akarsz még?

– Mondjuk többet nem kell rendelnem.

– Érdekes ajánlat. Nem.

– Akkor két hétig.

– Elengedek három napot.

– Ötöt – alkudozott.

– Négyet.

– Ezt megbeszéltük – újabb csönd.

Igaz, hogy Cuddy már tudta az igazat, de a részletek még nem voltak világosak. Miért segített? Ez már-már a kedvesség határát súrolta.

– Miért segítettél?

– Négy rendelés nélküli napért – poénkodott.

– De most komolyan.

– Csak jól keresztbe akartam tenni annak a beképzelt majomnak, és közben mellékesen megmentettem a kölyköt. Ennyi.

– Akkor nem… – abban reménykedett, hogy azért támogatta, mert tényleg segíteni akart rajta.

– Egyszer behúzott nekem, és ezt bosszultam meg – ismét visszatért az átlagos Greg.

– Értem – némileg rosszul esett neki. House már csak House marad, de az is feltűnt számára, hogy amíg ezeket a szavakat mondta nem nézett a szemébe, tehát lehet, hogy hazudott. Innentől ritkábban szóltak egymáshoz.

Miután befejezték a vacsorát a pincér az asztalra rakta a számlát, amit először Cuddy akart elvenni, de House megállította.

– Én fizetek – és ellentmondást nem tűrően elvette a számlát. Wilson nevét írta rá, de Cuddy ezt nem látta, ő még a döbbentség fázisnál járt – Mehetünk?

– Persze – felvette a kabátját, és indultak kifelé. A pultnál odafordult az egyik kiszolgálóhoz – Kérem hívna nekem egy taxit?

– Természetesen.

– Köszönöm.

– Nem kocsival jöttél? – kérdezte House.

– Sara hozott, de ő elvitte a kocsit.

– Hát, én se engednélek volánhoz.

Cuddy szemforgatással illette a csipkelődését.

– A taxira semmi szükség. Haza viszlek – fejbiccentéssel jelzett a pincér felé is tervéről.

– Na jó, ki vagy és hol van House?

– Basszus lebuktam! Igazából Wilson vagyok, csak House bőrébe bújtam, hogy árengedményt érjek el – ismét elérte, hogy a nő nevessen. Még ő is mosolygott, ami ritka. Beszálltak a kocsiba, ahol újra nosztalgia tört elő, most a legviccesebb betegek rangsorolása volt a téma.

House lassabban vezetett, mert túl volt néhány pohár whiskyn, mellesleg most nem akart menekülni előle, mint általában a kórházban.

Bármennyire is lassú volt az út, egyszer mindennek vége szakad, így ennek a beszélgetésnek is. Leállította a motort, de még nem köszönt el, csak a nőt nézte. Egymást figyelték percekig. Mindkettőjük agyában rengeteg gondolat halmozódott fel. Mit csináljanak? Itt van velük szemben az a fél, akivel tudják, hogy kilencven százalékban boldogok lehetnének, de mégse mernek lépni. Még ott van a szakadék, ami már évek óta köztük van. Igaz sokszor voltak már, hogy majdnem sikerült, de valami erő mindig visszarántotta őket.

House most megpróbálta ezt átlépni. Lassan közeledett a nő felé, hol kék szemeit, hol ajkait figyelte.

Lisa érezte, hogy szíve hevesebben a férfi közelében, de valami miatt ismételten visszautasította House-t.

– Jó éjt! – lefelé nézett, de abban a pillanatban meg is bánta.

– Miért van az, hogy én teszek feléd egy lépést, és te visszalöksz? – kelt ki magából. Behunyta szemét, sóhajtott egyet, majd újra rátekintett, aki döbbenten és bűntudatosan nézett – Jó éjt – motyogta.

Cuddy megmukkanni se tudott, kiszállt a kocsiból. Érezte, hogy igaza van House-nak, utálta is magát ezért.

Alig várta, hogy vegyen egy forró fürdőt, és igyon egy pohár finom teát.

Fél óra múlva már a kanapén ült szürke köntösében. Egyre csak az járt a fejében, amit House mondott neki a kocsiban. Tudta, hogy igaz, de akkor se lett volna joga így lehordania. Mit gondol, hogy ő az egyetlen férfi a világon? Különben se tartana két hétnél tovább ez az egész. Idővel szeretné, ha megnyílna felé, ha elárulna a gondjait. House erre képtelen, mint arra is képtelen lenne, hogy kimondja az ’sz’ betűs szót, még ha úgy érezne. Ezeken merengve észre se vette, de egy könnycsepp gördült végig arcán.

Ebben a pillanatban kulcs csörrent a zárban. Először House-ra gondolt, de mivel neki – sajnos – nincs kulcsa csak Sara lehet az. Igaza volt tényleg a nő jött meg igen vidáman.

– Szia! Azt hittem már alszol.

– Nem tudtam. Dan hogy van?

– Ki?

– Tudod a kisfiú.

– Ja, hogy ő! Most már jobban, de sajnos a rák nem gyógyítható – ekkor vette észre könnyes szemű testvérét – Te sírtál?

– Nem. A gyógytea hatása – füllentette.

– Persze. Mi történt? – kérdezte, és leült Cuddyval szemben.

Lisa mindent elmondott neki az elejétől a végéig, Sara pedig egy percre se vesztette el a fonalat.

– Szóval ez történt. Semmi joga ahhoz, hogy megkérdőjelezze a tetteim!

– Igaza van, bármennyire is palástolni akarod, de félsz attól, hogy változzon az életed!

– Na ez nem igaz! – mondta nyomatékkal a szavakat.

– Ó, kérlek, legalább magadnak ne hazudj! Ha tényleg nem ez a gond, akkor miért nem az ő ajtaja előtt ácsorogsz?

– Azért ez nem olyan egyszerű.

– Igen, mert te bonyolulttá teszed!

– Ha ennyire tudod, hogy mi a jó, akkor neked miért nincs még férjed?

– Legjobb védekezés a támadás. Hallottál róla?

– Ez nem védekezés.

– Na jó ebből elég! – azzal beviharzott a szobájába. Kis idő elteltével kijött egy pulcsiban – Öltözz fel!

– Miért? Nem megyek el House-hoz.

– Nem House-hoz megyünk! Azt se tudom, hol lakik! Máshova viszlek!

Vonakodva bár, de beleegyezett. Szerencsére még ott volt a bébiszitter. Cuddy úgy érezte, nem akar ilyen állapotba egyedül maradni. Attól függetlenül, hogy nem beszélt vele, jól esett az a tudat, hogy valaki ott van a gyerekszobába lányával és vele.

Tíz perc múlva már úton voltak. Nem szóltak egymáshoz, dühösek voltak a másikra. Mindketten a makacsság díszpéldányai voltak. Lisa kifelé bámult az ablakon ismerős környéket keresve, de a sötétség miatt alig látott valamit.

– Megérkeztünk. Szállj ki!

– Te nem jössz? – kérdezte, közben kiszállt az autóból.

– De. Indulj el egyenesen. Én kocsival követlek.

Unottan sóhajtott egyet, és elindult. Körübelül ötven méter után egy ismerős motort pillantott meg.

– Azt mondtad, nem ide jövünk!

– Mindenki hazudik! – elhajtott otthagyva mérges nővérét.

„- De jó lenne, ha egyszer leszokna ezekről a hülyeségekről!” – morgolódott magában. Nem csak azért volt rá dühös, mert hazudott, hanem mert tudta, hogy igaza van. Az igazság fájdalmas dolog lehet.

Bátorságot vett magán, közelebb lépett az ajtóhoz.

„- Mi van, ha nincs itthon, vagy már alszik? Ja, pont az a figura, aki nyolckor már alszik. Ha meg alszik most fölébred! Ő is tucatszor ébresztett fel!” – vívódott magában. Többször emelte kezét kopogásra, de nem merte megkocogtatni az ajtót. Már feladta volna, amikor House váratlanul ajtót nyitott.

– Helló – tekintete komoly volt.

– Szia – ennyi jött ki az ajkán. Nem tudta, mit mondjon – Bejöhetek?

House nem szólt semmit, csak elállt az útból.

– Szóval miért jöttél?

– Feltettél nekem egy kérdést a kocsiban. A válasz: nem tudom. Talán Sara-nak van igaza, hogy félek a változástól, és félek attól, hogy több legyél, mint barát. Nem akarom, hogy igaza legyen.

Greg meglepődve nézte a nőt, de még mindig azzal a komolysággal arcán. Végtelennek tűnő pillanatig csend volt.

– Kösz, hogy tudattad velem – kis vigyor jelent meg. – Még meg se köszönted a vacsorát.

A mosoly Cuddyra is átragadt. Már szinte látta House gondolatait. Közelebb lépett hozzá, arcát kezébe vette, és erősen, de érzékien megcsókolta. House szorosan magához ölelte a nőt, mintha soha nem akarná elengedni. Percekig így maradtak, majd óvatosan lépkedni kezdtek hátrafelé az ajtótól.

Végre együtt átlépték azt a bizonyos szakadékot…

Utóirat

Köszönöm Áginak az észrevételeit, és a segítségét, és mindenkinek, aki szánt rá egy kis időt, és elolvasta!!!

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..