Apró ajándék

A Princeton-Plainsboro Oktatókórházban lassan már nyolc hete nem a normális rend áll fent. Ugyan a beteg nyolc hete is beteg volt, az orvos is maradt orvos, ám az orvostudományok dékánja már kevésbé azonos az eddigivel. Ugyanis Cuddy szülési szabadságon van, s helyét a Kardiológiai osztály vezetője, Dr. Elisabeth Shout vette át. No, persze közel sem olyan szép és fiatal, mint az eredeti főnök, de tudása megfelel ahhoz, hogy el tudja igazgatni a kórházat. Amikor boldogan és megtisztelve kezet fogott Cuddy-val, nem tudta mit szabadít saját magára. Munkaköri kötelességei, íratlan szabálya mellé még egy nagy gyerek ideiglenes gyámságát is átvette, akit Gregory House-nak hívtak. Ez a Gregory House volt az, aki dupla annyi papírmunkát produkált neki egyetlen húzásával, ő volt az, aki miatt órákat túlórázott és ugyancsak ő volt az, aki miatt szíve – ha csak ideiglenesen is – de feladta a küzdelmet. A kardiológiai osztály vezetőjének szíve nem bírta a strapát. Ez az élet ironikus.

A lágy augusztusi szellő, földillatú fuvallata járta végig New Jersey utcáit fel-felkapva egy eldobott újságpapírt. Csalóka idő volt, hisz még javában tartott a nyár, mikor az ősz hűvös estéi beférkőztek a határba, s mint valami vírus, úgy terjedtek szét a mit sem sejtő alkony sugarai közt, rátelepedve a városra.
E szeszélyes idővel, késő este száguldott végig az utcákon egy ezüstszínű BMW, amiben egy igencsak nagy pocakú hölgy mérgesen hajtott egy ismerős környék, s egy ismerős ház elé.
Óvatosan kiszállt az autóból, majd bekopogott az ajtón.
Nem érdekelte, hogy este van, nem érdekelte, hogy nem illendő. Jelenleg egy dolog lebegett a feje fölött; megkínozni és megölni beosztottját.
Épp ötödszörre próbált meg bekopogni, mikor ajtót nyitottak.
– Sok hülyeséget csináltál már, de eddig ez vitte a pálmát! – ordította le a fejét az ajtót nyitó férfinek, miközben Cuddy beinvitálta magát a lakásba.
– Elárulnád, miről beszélsz? És azt, hogy én hogy jövök a képbe? Az utolsó kérdésem; miért vasárnap este tízkor közlöd ezt velem?
– Persze, hogy elmagyarázom! Voltál olyan kedves és az őrületbe kergetted a helyettesem – még mindig kiabált. – Te milliószor keltettél fel. Nekem is kijár egy kis öröm – vett vissza a hangerőből.
– Nem csináltam semmit. Ugyanolyan voltam, mint előtte.
– Épp ez a baj! Az lehet, hogy Én elnéző vagyok veled szemben és bizonyos dolgok felett szemet hunyok, de más nem!
– És Te miért is vagy velem engedékeny? Mást már simán kirúgtál volna, de Én jópár éve neked dolgozom – lépett közel a nőhöz.
– Ne tereld a témát, és ne gyere a „hú de sármos doki vagyok, aki levesz a lábáról minden nőt azzal, hogy sarokba szorítja” csellel – lépett el az ajtóhoz, elsétálva a férfitől – Ja, és hála neked egy olyan férfi veszi át a helyem, aki köztudottan mindig is a munkámra pályázott.
– Hú, megnyugodtam – fogta meg a mellkasát – Már azt hittem az öreglány miatt aggódsz ennyire.
– Figyelmeztetlek, hogy még egy ilyen húzás, és már Én sem tudlak megvédeni az igazgatóság előtt – nézett mélyen a férfi szemébe, majd kiment az ajtón.
Elsétált a kocsiig, ahol érezte, hogy valami gond van. Kisebb görcsöt érzett a hasában. Kinyitotta az autó ajtaját, s beült a volán mögé. Újabb fájdalom, s most már valami folyadék-szerűséget is érzett az ülésen.
– Ó a fenébe – szűrődött ki fogai közt. Világítást kapcsolt, s csak akkor látta, hogy a folyadék élénkvörös színű. – Ne, ne, ne még nincs itt az ideje – mondta félhangosan. Tudta, hogy szólnia kell valakinek, de mobilja a hátsó ülésen volt, ahová nem tudott elnyúlni az erős görcsök miatt. Ekkor eszébe jutott House, és a dudát kezdte el nyomkodni, a morze ABC-nek megfelelően az
S.O.S.-jeleket leadva.
Még az utolsó jelet le sem adta, House már futva ment ki hozzá, s meglátta az összegörnyedt nőt.
– Mi történt? – hajolt a nőhöz, megfogva a két vállát.
– Azt hiszem… megindult. House, még nem szabad, még nincs itt az ideje – mondta könnyeivel és a fájdalommal küszködve.
– Nem lesz semmi baj, beviszlek a kórházba. – tudta, hogy hazugság, de Közkórházban is ilyeneket hajtogatnak, hasonló helyzeteknél – Fel tudsz állni?
– Szerinted? – hangzott a költői kérdés, mialatt a férfi kinyitotta a hátsó ajtót.
– Kapaszkodj a nyakamba – adta az utasítást egy hirtelen ötlettől vezérelve.
– Mi?
– Hallottad. Kapaszkodj a nyakamba! – emelte kis az utolsó mondatot. Látta, hogy Cuddy még nem nagyon érti, mit akar tőle, így folytatta egy igen manipulatív szöveggel – Most az egyszer bízz meg bennem! – nézett kérő tekintettel Cuddy könnytől ázott szemébe.
Lisa tudta, hogy mellette áll, és segít neki, így teljesítette a kérést. House közelebb hajolt, hogy belé tudjon kapaszkodni. Ekkor arcuk majdnem összeért, majd egy határozott, mégis lágy mozdulattal felemelte a nőt, s óvatosan a hátsó ülésre rakta.
Becsukta az ajtót, és beült a volán mögé. Már indította volna a kocsit, de a kulcs nem volt a helyén.
– Hol a slusszkulcs?
– Nincs a zárban?
– Szerinted, ha ott lenne, kérdezném? – megpróbált higgadt maradni, a nő és saját érdekében.
– Akkor találsz egy pótkulcsot a kesztyűtartóban.
House áthajolt az anyósülésre, nagy nehezen kikutatta a kulcsot. A kocsi első pöccintésre beindult, s már száguldott is volna a Priencton – Plainsboro felé, ha Cuddy nem változtat az úti célon.
– A Priencton General-ba vigyél – fájásai egyre erősebbek lettek, s igen bágyadtnak érezte magát az iménti hirtelen vérveszteségtől. House hallotta hangján az erőtlenséget, ebből kifolyólag ellenkezés nélkül teljesítette óhaját.
– Biztos nem akarja, hogy a nővérek pletykáljanak, mellesleg feltehetően odajárt vizsgálatokra is – gondolta magában.
A visszapillantó tükörbe pillantva látta, hogy Lisa feje egyre hátrább ereszkedik az ülésre.
– Hé Cuddy, ne veszítsd el az eszméleted, hallod? – aggódva nézte a tükörből azt, amiért ő lehet a felelős.
– Túl sok vért vesztettem… House… valami baj van… a babával – dadogta erőtlenül.
Az ilyen kijelentések után az ember gyakran érzi azt, hogy most kiszaladna a világból, csak ne kelljen semmit se mondania. A hazugság közhelyes, az igazság fájdalmas. A hallgatás sem jó, hisz az egyenlő az igazsággal.
– Nem lesz baj, csak beszélj hozzám. Meg fognak tenni mindent érted és a gyerekedért – rövid hezitálás után folytatta – és Én is itt vagyok – ez legalább igaz is.
Cuddy érezte, hogy itt az alkalom elmondani House-nak egy fontos tudnivalót a babával kapcsolatban.
– House… valamit el kell… el kell mondanom – de nem tudta, ugyanis épp a kórházhoz értek.
House kiugrott a kocsiból, beszaladt az előtérbe hordágyért kiabálva, majd vissza az autóhoz, ahol a nő már nem volt eszméleténél.
– Sietnének végre! – kiabált House az orvosoknak, akik még az ágyat csak a bejáratig juttatták el. Amikor odaértek, diagnosztához híven, House felsorolta a tüneteket. – 36 éves kismama, 31-32 hétben van. Erős görcsös fájdalom, majd vérveszteség, ezután összehúzódások. Valószínűleg megindult a szülés, de a spontán vetélést sem lehet kizárni.
– Ön az apa? – kérdezte az egyik, fiatalabb orvos, mialatt a szülészetre vitték
– Orvos vagyok, Dr. Gregory House – válaszolt rövid bizonytalanság után.
– Értem – a telefonhoz futott – Készítsenek elő egy műtőt és értesítsék az ügyeletes szülészt! – most ismét House-hoz fordult – Kérem, várakozzon odakinn.
– Az orvos vagyok melyik részét nem értette? – kiabált az orvossal. Dühe nyílván valóan a félelemből származott.
– Értem, de Ön nem itt praktizál. Kérem, várakozzon odakint – a fiatal doki meglehetősen nyugodtan fogadta House kirohanását.
Greg nem tudott mit tenni, kisétált a műtő elé.
– Biztos, hogy császármetszést kell csinálniuk. Cuddy soha nem bocsájtja meg, ha elveszti a kiskölyköt – egy rövid, gondolkodásnélküli másodperc után folytatta az eszmefuttatást – Hisz nem is az én hibám! … vagy igen? Felhúztam… nem! Ő idegesítette saját magát. Különben meg minek mászkerál ekkora pocakkal! A végén még elüt vele valakit – kisebb vigyor, de a mosoly átment fájdalomba – Hiába is próbálom tagadni, minimális közöm van a mostani helyzethez – jutott dűlőre egy mély sóhaj keretében.
Ezalatt odabent megkezdték a gyermek, s az anya mentését.
– Egy egység A pozitív vér bekötve. A vérnyomás még alacsony, a pulzusszám jó – adta tovább az adatokat az asszisztens.
– Teljes decidua és placenta leválása van. A baba vérnyomása is alacsony. Most azonnal meg kell kezdeni a császározást, vagy a magzat meghal – mondta a fiatal orvos az épp belépő ügyeletes szülésznek, aki nem volt más, mint Dr. Sheperd.
– Rendben, akkor kezdjünk neki.
És neki kezdtek. Háromnegyed órán belül már a méhet is felnyitották, s látták, hogy a baba faros, vagyis nem az átlagos szülési testhelyzetben van. Ez még kisebb gond volt annál, hogy nem lehetett hallani az ilyenkor megkönnyebbülést okozó sírást. Plusz még az is baj volt, hogy a pici igen aprócska volt, bár minden tagja úgy nézett ki, mint egy átlagos babáé, csak az XL-es testméret helyett egy gyenge M-es volt.
– Tisztítsák meg a légutakat – adta az utasítást Dr. Sheperd. A műtőben lévő orvosok, s nővérek, mint valami bálványt, úgy követték szemükkel a sírni nem akaró babát.
A nővér gondosan kitisztította a száj-, s orrüreget, majd egy pillanatnyi csönd után hangos sírás járta át a műtőt, a folyosót.

Az eddig fel-alá járkáló enyhe lábfájdalommal küszködő House is megállt a műtő ajtaja előtt, s egy őszinte, már-már örömnek nevezhető mosollyal nyugtázta az általában idegesítő zajt.
– Mazel tov, Cuddy – motyogta félhangosan.
Pár perc múlva kihozták a kislányt, hogy átvigyék az intenzív osztályra. House épp a műtővel ellenkező irányba tartott a járkálásban, de amint csapódott az ajtó, visszapillantva látta a távolodó nővért, valamivel a kezében.
– Hé – kiáltott futva a nő után, aki megfordult, karjában a csöppséggel. Ahogy közvetlen melléjük ért, tekintete a csöppségre szegeződött.
– Gratulálok. Kislány lett – mosolygott a férfire. House nem hallotta, amit a nővér mondott, csak a kislányt nézte. Fura mód, mintha más lenne a gyakran látott koraszülött gyerek közül. Nem tudta volna elmondani miért, de mégis különleges, mintha ragaszkodó lenne. A füle, szemkörnyéke az ajkai olyanok voltak, akárcsak Cuddy-é, de az arc szerkezete, az ujjai, az orra egészen másra hasonlítanak… mintha csak…
– Ez nem lehet… – motyogta.
– Tudom, ijesztő, de egy pár nap inkubátor, és olyan lesz, mint a korabeli babák – próbálta bíztatni, majd ismét elindult az intenzívre.
House-nál még mindig se kép se hang.
Ott maradt a folyosó közepén magában tépelődve a már megtalált választ újra és újra megkeresve. Talán először érezte azt, hogy saját elméje, s – esetleg – szíve csalja meg. Nem merte, nem akarta elhinni saját válaszát.
Feje lüktetett, lába sajgott, hasa csikart, de mintha mégis örömfélét érzett volna ott szívtájékon. Ezt annak tudta be, hogy a gyerek él, így a nő nem fog sopánkodni. – Igen, az előbbi ideáját egyszer, s mindenkorra elfelejtette, legalábbis ő így gondolta. De mint tudjuk, ez sosem úgy működik, mint ahogy szeretnénk. –
Újabb percek elteltével Lisa-t is kitolták a műtőből, ám most felé tolták az ágyat.
Ahogy Cuddy-ra nézett, újabb nyilalló fájdalmat érzett jobb lábában. Szemével követte a tömeget, míg el nem haladtak előtte.
Akkor már a fiatal dokit szólította le.
– Mi történt?
– Sajnálom, de nem adhatok ki információt olyannak, aki nem hozzátartozó.
– Én a… férje vagyok – mondta hirtelen felindulásból.
– Á, így mindjárt más – somolygott sokat sejtetően. – A baba koraszülött, 1430 grammos, fejletlen a tüdeje, ezért inkubátorban kell lennie, minimum három hétig. A felesége sok vért vesztett, így bekötöttünk neki egy egység vért. A vérnyomása még mindig alacsony, de vissza fog állni. Egy pár napig megfigyelés alatt bent tartjuk őt is.
– Hova viszik?
– A szülész osztályra.
– Igen, csodák csodájára leesett, de hányas korterem? – replikázott.
– A tizenkettesbe. Reggel még benézek hozzá.
Greg fejbiccentéssel megköszönte az infót, s elindult a nő után. Eldöntötte magában; ott marad vele, amíg fel nem ébred. Ez igen furcsának hathat, de House természetesen megmagyarázta magának:
– Elvégre a férje vagyok. Kissé hülyén mutatna, ha most elmennék, és akkor nem kapnám meg egyikőjük kórlapját sem. A végén felemésztene a kíváncsiság, s az törvényszegéshez vezetne. A harmadik ok kör: nem kell mennem dolgozni és lehet, hogy elenged pár klinikai napot – gondolta magában.
A kórterem egy ágyas volt, de az ágy bal oldalán volt egy kényelmesnek tűnő fotel, mit a férfi egyből birtokba is vett, miután szerzett magának egy lábtámaszt a másik oldalon lévő szék formájában.
Lenyúlta a kórlapot, s azt tanulmányozta jó egy órát, egészen addig, amíg el nem aludt. Az utolsó REM szakaszban fura álma volt.
– Hé, felkelnél végre?! Megint el fogunk késni, és akkor a főnököd nem nagyon fog örülni – rázta fel House-t, egy (hangjából ítélve) fiatal női hang.
– Még nem is csörgött az óra, szóval, ha előbb felkeltettél… – nem nyitotta ki a szemét, de érezte, hogy ágyban fekszik.
– Istenem, hogy neked minden reggel el kell játszanod ezt!
– Ezt mondhatnám én is – replikázott még mindig csukott szemekkel.
– Vagy felkelsz magadtól, vagy kénytelen leszek ismét vízzel kelteni.
– Akkor gyalog mész ma reggel.
– Már fél nyolc is elmúlt! Megint szólni fognak a késésért.
– Fogj mindent rám – szinte fizikai fájdalma volt még a gondolattól is, hogy most ki kelljen nyitnia a szemét.
– Mindig rád fogom. Apu, ébredj már fel! – ismét a női hang gazdája rázni kezdte vállát.
Itt már ki akarta nyitni a szemét, de felébredt. Ez az álom ismét felébresztette a benne levő kíváncsiságot a kislánnyal kapcsolatban.
A nap fényesen ragyogott be az ablakon, a férfi retináját kisütve. A falióra kilencet mutatott, mikor úgy döntött most rá férne egy finom, friss, életében nem látott kávébabot, illatozó, gépi ital legurítása a torkán.
Nehezen feltápászkodott, zsibbadt tagjaiba újra vért juttatott, s elindul a folyosó végén levő automatához, ám útközben eszébe jutott, mintha tegnap látott volna egy kis büfé-szerűséget a bejárat mellett. Emlékei nem csalták meg.
Szerencsére talált annyi pénzt a zsebeiben, hogy abból tudjon magának venni egy nagy adag kávét, három fánkot, emellett még el tudott venni egy orvosi szaklapot, és egy müzli szeletet, míg az eladó mást szolgált ki. Két méterrel arrébb, tekintete a falra helyezett telefonra vándorolt. Kihasználva az alkalmat, felhívta teamjét.
– Itt Foreman.
– Itt meg Brokk Turner – válaszolt szarkasztikusan.
– Ma mikor tolja be a képét?
– Van esetünk?
– Nincs.
– Akkor mára szabadnapot vettem ki, sőt egy hétre!
– Most hol van?
– Nyugi szívem, nem csallak meg – ironizált.
– Komolyan.
– London-ban. Találja ki melyik. És Wilsonnak is mondja el ezt – azzal lecsapta a kagylót. Visszament a kórterembe. Cuddy még mindig aludt, de ez nem csoda, nehéz éjszakája volt.
Visszaült a fotelba, kipakolta frissen szerzett reggeliét az éjjeli szekrényre, s az újságot lapozgatta egy fánkot majszolva.
A harmadik fánk közepén, a negyvenedik oldalt lapozva egy ismerős hangot hallott. Épp két kezében tartotta az újságot, szájában a fánkkal, amikor ez az ismerős hang megszólalt az ágy felől.
– Hol van a kislányom? – kérdezte félig síró állapotban.
House letette az újságot, s a nő meglátta a karikás szemű, fánkkal betömött szájú férfit, amitől eleresztett egy fél mosolyt.
Greg lenyelte a falatot, s hogy leplezze megkönnyebbülését szarkasztikusan válaszolt.
– Neked is jó reggelt.
– Ne humorizálj. Hol a lányom? – vitte fel az utolsó három szónál a hangsúlyt.
Utálja, ha neki kell elmondania az ilyeneket.
– Tegnap este háromnegyed tizenegykor megszületett 1430 grammal. Most az intenzíven van inkubátorban, és minimum három hétig ott is kell maradnia.
Cuddy láthatóan megkönnyebbült, bár még mindig voltak kétségei. Örült, mert a kislánya életben van, de megijesztette az inkubátor.
Kitakarózott, s épp fel készült ülni, mikor House leállította.
– Most mit csinálsz?
– Készülök a gyerek intenzívre.
– Az éjjel komoly vérveszteséged volt, és ennek kikúrálására nem a kirándulást szokták alkalmazni.
– Látni akarom – mondta ellentmondást nem tűrően.
– Akkor várj egy kicsit, szerzek egy tolókocsit – azzal felállt, de vele együtt a nő is.
– Nincs szükségem rá – válaszolt hűvösen, de meg is bánta, ugyanis majdnem elesett. House látta, hogy a nő dől előre, ezért gyorsan elé lépett, s elkapta. A kintről szemlélődők nem láttak mást, mint egy ölelkezni készülő párt.
Pár másodperc elejéig úgy maradtak, majd House óvatosan visszaültette Lisa-t az ágyra, arca igen közel került a nőéhez.
– Mondtam, hogy kell egy tolószék. Várj meg itt, mindjárt hozom – mondta halkan. Felegyenesedett, s már megfordult, mikor Cuddy hirtelen megérintette a karját.
– House… – megvárta, amíg visszafordul felé – köszönöm – motyogta. Nem ezt akarta mondani.
– Szívesen – motyogta vissza, s elindult egy tolószékért. Legalább is Lisa ezt hitte.
Már igen türelmetlen volt, s épp el akart volna indulni, amikor megjelent House, orvosi köpenyben, maga előtt tolva valami négykerekűt, aminek egyáltalán nem volt tolószék formája.
– Hihetetlen, hogy egy orvosi köpeny, és bárkinek odaadják a kölyköket.
– Te elhoztad a gyerekosztályról? – le akarta volna tolni, de a fülig érő mosolya s boldog hangja nem volt épp félelmetes. – De gyönyörű vagy! – nézte alvó kislányát, amint Greg az ágya mellé tolta.
– Kösz a bókot – ironizált a férfi.
– Most az egyszer a lányomra gondoltam – benyúlt a kis lyukon, s megfogta a kezét. A kislány álmában elmosolyodott meghatva édesanyját.
– Valóban… ember-szerű – tette hozzá House a fotelból figyelve őket.
– Csak olyan apró – egy könnycsepp csordult ki szeméből.
– Pár hét, és olyan lesz, mint egy normális baba. Bár szerintem már magában hordoz egy-két idegesítő, könyvelői gént – felelte kissé hűvösen, mit a nő szemhunyorgással illetett. Greg tudta, hogy itt az idő az őszinte kérdéséhez – Ha már a géneknél járunk, ki az apja?
Ahogy House tegnap, ma Cuddy akart kiszaladni a világból, csakhogy elkerülje a válaszadást.
– Miért olyan fontos? – húzta tovább, időt adva agyának egy jó elmondási forma megkeresésére.
– A fülei és az ajkai olyanok, mint a Te alkatrészeid, de az orrvonalát, valamint az áll- és járomcsontját tuti a fatertól kapta, finomabb vonásokkal.
A szobában hallani lehetett a kinti parkban levő madarak csivitelését, olyan nagy lett a csend.
Lisa már eldöntötte, hogy elmondja, csak a szavakat kereste. Jól beleáshatta magát szókincsébe, ugyanis egy perc elteltével kezdett el beszélni.
– A lányom apja… – de nem tudta folytatni, mert valaki belépett a kórtermébe.
– Mr. House, itt nem szokás helyi orvosnak álcázva ellopni a babákat – lépett be a fiatal doki. – Örülök, hogy felébredt Mrs. House. A nevem Dr. Turner, én asszisztáltam a szülése alatt.
– Mrs. House? – kérdezett vissza szemöldökét felhúzva egészen a homloka közepéig.
– Tudja, nem szereti, ha így hívják. Túlságosan régimódinak gondolja – válaszolt helyette Mr. House.
– Értem. Nos, ha megbocsájtanak, vissza kell vinnem az intenzívre – azzal az inkubátorhoz ment. – Ja, és még valami. Itt van néhány irat, amit ki kellene tölteniük az anyakönyvi kivonathoz – adta át a férfinek a lapokat, s cserébe megkapta az ellopott orvosi köpenyt. Mikor megvolt az utolsó anya-baba kézfogás, s a cserekereskedelem, Turner távozott a bébivel.
House átadta az iratokat, valamint egy tollat.
– Szóval mikor vettél el? – valahol a szíve mélyén pozitív hatása volt a kamu házasságuk.
– Tegnap este. Nem is emlékszel szívem? Én mondtam, hogy ne veszítsd el az eszed – mondta színpadiasan, mire mosolyt kapott válaszul. – Mi lesz a neve?
– Emily. Emily Cuddy.
– Cuddy? Nem urad és parancsolód becses nevét akarod adni neki? – még mindig színpadias volt.
– Te fel akarod venni a nevedre? – mai napon sok meglepetés éri.
– Nem, de kíváncsi voltam a képedre. Látnod kellett volna magad – vigyorgott.
Lisa szemforgatással illette, majd kinézett az ablakon, s újra vissza a dokumentumokra.
– Elmondtad valakinek, hogy itt vagyok? – kérdte fel sem nézve munkájából.
– Nem – válaszolt röviden.
– Wilsonnak?
– Neki se.
– Akkor miért áll a nővérpultnál?
Greg arra nézett, s valóban ott állt életnagyságban. A felállt, a nő felé eleresztve egy „ tényleg nem szóltam neki „ nézést, s kiment a férfihoz.
– Mit keresel itt? És hogy tudtad meg, hol vagyok?
– Lenyomoztattam a hívásod – ironizált – Mi baja Cuddy-nak? – nézett rá aggódva.
– Tegnap megindult a szülés.
– A baba?
– Túlélte. Most inkubátorban van.
– Miért Te vagy itt vele?
– Tegnap eljött leordítani a fejem, majd a kocsiban rosszul lett.
– Így mindjárt más – kisebb mosoly jelent meg rajta. – És te itt maradtál vele egész éjjel.
– Töröld le a vigyort a képedről, vagy segítsek? – emelte az öklét.
– Nyugi. Otthon hagytad a humorérzéked?
– Van egy kis gond a kölyökkel – váltott komolyabb témára.
– Az előbb mondtad…
– Nem egészségügyi – forgatta meg szemeit barátja értetlenkedésén. – Gyere velem – elindultak a másik szárnyban levő intenzívre. House odavezette barátját a hatalmas, öveges falhoz, ahol a babákat lehet megnézni.
– Nézd, itt az első sorban, balról a negyedik – bökött Emily-re.
– Szép kisbaba, bár eléggé kicsi.
– Anyám! Wilson, nem látod a fától az erdőt? – kelt ki magából. – Nem hasonlít valakire?
– De. Cuddy-ra – válaszolt egyszerűen, kerülve azt, amire House gondol.
– Komolyan mondom, nyolc dioptriás szemüveg kell neked! Nézd az állát, az orrát!
– Normálisak.
– Te direkt szívatsz?
– House, nem tudom, hogy miről beszélsz, és mit kéne néznem.
– Látod az orra jobb oldalán azt az apró bemélyedést? Mint az enyém. És a hosszú ujjak? Cuddy-nak ilyen hosszú ujjai vannak?
– Azt mondod, hogy… lehet, hogy mégis a tiéd, és Cuddy hazudott? – szemétségnek érezte, hogy így kivágja magát.
– Hazudni nem hazudott, de terelte a témát.
– Nem lehet mégis véletlen?
– Ezt most komolyan nekem mondod? – húzta fel szemöldökét – Emily kórlapja szerint a 32. hétre született. 32 hete voltunk együtt.
– Még a nevét is tudod?
– Ő nem valami beteg. Talán a lányom!
– Szóval, ha a lányod, akkor érdekelne, mi történik vele? Hajlandó lennél foglalkozni vele?
– Csak a kíváncsiságom oka, hogy itt vagyok. Nem lettem hirtelen olyan, mint Te – válaszolta szarkasztikusan.
– Akkor kérdezd meg, hogy az a talán eltűnjön.
– Biztos hazudna. Ha eddig nem mondta el, most se fogja. Apasági tesztet csinálok.
– A tudta nélkül – fejezte be a gondolatot.
– Pontosan. Ő 32 hétig átvert, nekem is kijár egy kis öröm – ismételte el Cuddy tegnap esti szavait.
– Persze, a kitaposott erkölcsös és törvényes út már nem is út?
– Olyan nincs, hogy kijárt út. Az ösvényt te taposod ki. Most a csalános helyett inkább természetvédelem alatt álló mezőn megyek át. Csak az a kérdés, hogy veszek majd a kölyöktől mintát?

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..