Előzmények

Előszó

Ez a fic szilveszter estélyén pattant ki a fejemből, és ezért is tettem arra az időszakra.

Visszaröppentettem magunkat nagyjából a második évad vége felé, de téli időszakra tettem át. A további fejezetekben – már ha érdekel titeket a folytatása – megpróbálok az eredeti eseményekhez igazodni, de persze tele szövöm alternatív szálakkal is. Kellemes olvasgatást! 😉

Eljött az év utolsó napja,

A hírt mindenki…

Ú, várjunk egy percet! Ez még nem idevaló, hisz még csak december 29-e volt! – Azt hiszem legegyszerűbb, ha itt kezdem a történetet. –

Attól függetlenül, hogy még 3 nap volt vissza az újévig, a klubok előtt rengeteg olyan plakát és hirdetőtábla volt, amik újévköszöntő- és elköszöntő bulikat hirdettek.

Igen, vannak olyan mázlisták, akik két-három napon keresztül búcsúztatják az újévet. Megvallom, elég hosszúra sikeredik a búcsú pillanata, de ez amolyan boldog integetés, mint mikor egy kevésbé rokonszenves rokon a távozás hímes mezejére lép vendégségünkből.

Lisa Cuddy sajnos nem ebbe a mázlis társadalmi csoportba tartozott. Számára ez a munkanap sem telt másképp, mint a többi: látástól-mikulásig munka, a kis szüneteit pedig House pesztrálásával és az utána való takarítással töltötte.

Unottan magasodott a tengernyi betű fölé, melyek katonásan meneteltek fel s alá a lapon, készülve az esetleges légi támadásra, melyet két kékeszöld szem okozhat.

A nő csodálkozott is azon, hogy még nem romlott meg szeme a temérdek fekete-fehér pacától.

A szoba csendes volt, csak a külvilág lágy zaja jutott be a falakon.

Talán ennek oka lehetett az, hogy Cuddy összerezzent a szobában hirtelen elterjedő robajtól. A fax gépe ijesztette meg. Nyúzottan a gép mellé lépett, félig leeresztett szemeit az átküldött irományra vetette.

Az előbb még lecsukódó pislogói ebben a pillanatban kinyíltak, s mosolyra húzta pupilláit. Édesanyja küldte át a hotelről, ahol a házassági évfordulójukat ünneplik az édesapjával. Ugyanis egy hete felhívta, hogy meghívja lányukat a 40. házassági évfordulójukra, aminek Memphis ad otthont nem messze a csodás Mississippitől.

Nos, arról a hotelről küldött néhány képet, és tájékoztatót. Furcsamód december 31-én, vagyis szilveszter estéjén lesz.

Szép lassan visszasétált megszokott helyére, s elkényelmesedett a székében.

Bármennyire is volt érdekfeszítő munkája, egyszerűen nem tudta le venne, se szemét, se gondolatait elterelni a prospektusról.

„Ahol az álom, és a pihenés egyetlent szó.”

Nem eget rengető szlogen, de egy túlhajszolt nőnek, aki évek óta nem volt nyaralni, minden vágyát egy kis mondatba sűrítette. Végre el tud szabadulni a sok papírmunkától! És természetesen attól a férfitől, akit egyszerre tudott utálni és kedvelni, tisztelni és szánni.

Az az ember, aki nagyjából fél perce szakította fel az ajtót, egyik kezében botjával, másik kezében egy kék mappával.

/ House szemszögéből nézve /

Megállt a szoba közepén, a zord tekintetével mérte fel a helyzetet, majd a polcokhoz sétálva azok tartalmát nézegette.

/ Cuddy szemszögéből nézve /

Amint meghallotta, hogy House épp szokásos módszerével lép be irodájába, zavarodottan összegyűrte a faxolt lapokat, és kidobta, ami a kuka mellett landolt. (Cuddy persze nem vette észre)

Ezután úgy tett, mintha egyáltalán nem lenne semmi oka a pironkodásra azon kívül, hogy valaki elírt valami szót. Remélte, hogy a diagnoszta nem vett észre semmit…

– Ne nyúlj semmihez! Örülnék neki, ha kiböknéd, végre miért jöttél, és hagynál tovább dolgozni.

– Lenne egy találós kérdésem – még mindig a polc könyveit vizslatta, de végtagjai már nem tolerálták a sok álldogálást, így a főnöki asztal előtti székre ült le – Mi az, egy embernek általában egy van belőle, és evvel érzi a boldogságot, az örömöt, és az ilyesfajta irracionális érzelmeket. Na én ezt szeretném kisütni.

– Nem sütöd ki a páciensed limbikus rendszerét!

– Igazából Wilson-ét akartam, de most hogy mondod…

– Mondj legalább egy normális okot.

– Mondjuk – nézett töprengő módon a messzi végtelenbe – mert én mondtam? – karjait kitárta, s könyökét oldalához szorította.

Cuddy vett egy mély levegőt, a gépbe beírta a beteg adatait, s azon ügyködött.

House ez alatt a szemetes vödör melletti összegyűrt papírral foglalatoskodott. Biztos volt benne, ha lehajol érte Cuddy egyből lecsap a papírokra.

Hirtelen jött ötlettől vezérelve benyúlt bal kezével a bal farmerzsebébe, telefonjával bukkant elő, amibe alig láthatóan bepötyögte saját csipogója számát. Fél másodperc elteltével meg is szólalt a zakója jobb zsebében, a rózsaszín gumilabdája alatt.

Tettetett váratlansággal húzta elő, ami következtében a labda véletlenül elgurult a célpont felé.

– Fenébe! – morgott. Felvette, s kémeket meghazudtoló módin a papírokkal együtt zsebébe mélyesztette.

Szerencséjére Cuddy csak a csipogásra figyelt oda, a következő jelenet már nem jutott el tudatáig. Újra a páciens aktáját nézte.

– Mennem kell, sürgős, és halaszthatatlan csicsikára van szükségem. Szólj, ha engedélyezed – felállt és indult kifelé.

– A beteged aktáját most zárták le májdaganattal. Akkor minek akartad kisütni? – ahogy kimondta a szavakat tudta is rá a választ.

– Én Wilson-ra gondoltam. Te mondtad a beteget, de már tárgytalan. Totális az agyi károsodás – mondta visszakukkantva az ajtóból. Meg sem várta, hogy a nő válaszolni tudjon, becsukta maga mögött az ajtót.

– Hogy az a… miért csinálja ezt állandóan… mekkora egy… – szitkolózott félhangosan összeszorított fogai közt. Amióta termékenységi kezelésen esik át, úgy érzi sokkal érzékenyebb lett az őt ért hatásokra. Ezzel magyarázható, hogy könnyes lesz a szeme, ha egy családot lát meg az utcán. Régebben csak mosolygott és irigyelte őket, de mostanában háromszor olyan érzékenyebb, és még haragosabb, mint általában. Az utóbbi jelenet is annyira feldühítette, hogy legszívesebben a férfi képébe vágna valamit…

**

Ezekben a percekben ért fel House irodájába, s elkényelmesedett fehér foteljában. Megmasszírozta sajgó lábát, majd elővette az összegyűrt lapokat. Kinyitotta és legelőször a szobák képe akadt kezébe. Színes, elegáns szobák, modern bútorok kellemes hangulat.

– Pff… – horkant fel. A második lap tartalmazta a szolgáltatásokat. A harmadik lapon pedig egy kis üzenet:

Kedves Lisa!

Ahogy már említettem Memphis-ben lesz, ahol először találkoztunk édesapáddal. Íme itt vannak az ígért lapok, lefoglaltuk nektek az egyik szobát öt napra. Tudom, azt mondtad csak az estre jöttök el, de hátha úgy döntesz, mégis kikapcsolódsz egy kicsit, és itt töltötök pár napot.

Tegnap elfelejtettem említeni, de apádnak sikerült leszerveznie, hogy New Orleans-ból Jesse Baker egykori tanítványai lépnek fel az estélyen. Látnod kellett volna, mennyire örült neki!

Telefonálj, ha leszállt a gép, autót küldünk értetek.

Anyu

Hirtelen azt se tudta, melyik új információn kezdjen rágódni. Csak nézte a betűket, de nem olvasta. Ez a fajta merengő bambulás arra volt jó, hogy racionalizált sorrend szerint gondolkodjon.

Az a tény, hogy valószínűleg az apja imádja a jazz-t, akárcsak ő, hamar leesett neki. Ám a többes szám, valahogy nem igazodott egy diagnózishoz sem.

Egy ötlet fennállhatott, de az szinte képtelenség.

Az ilyen megoldatlan problémákra 3 kezelés javaslott: 1: Megkérdezni a nőtől, 2: Rákérdezni Wilsonnál, 3: Betörni Cuddy házába. Az első kezelés több kockázattal jár, mint a második, de a harmadikat nevezhetnénk akár a végítéletnek is. Mivel House szereti a hátborzongatót, így az utóbbinál kötött ki.

Szerencséjére Cuddy-nak most kezdődött a rendelése, ami nagyjából adott neki kétórányi szabadidőt. Egyből felpattant, felvette fekete szövetkabátját, és az autójához sietett.

Egy utcával túlment, hogy ne keltsen feltűnést. Nem mellesleg, ha esetleg Cuddy valami okból kifolyólag hazajönne, még lesz arra esélye, hogy kislisszanjon feltűnés nélkül.

A havas virágcserép alatt megtalálta a pótkulcsot.

Először kopogott, hátha bent van valaki. Miután nem kapott választ, benyitott a zöld festékkel mázolt ajtón, majd visszazárta. A ház ugyanolyan volt, mint mikor utoljára látta.

Körbejárta a lakás minden szegletét: benézett a ruhásszekrénybe, a fürdőszobába de sehol sem talál nyomot arra, hogy esetleg egy másik személy is a házban élne. Utóvégre a konyhában kötött ki eredménytelenül. Sehol semmi lényeges.

Még egyszer körülnézett nagy szerencséjére, ugyanis Cuddy abban a percben állt a kocsi feljáróra.

– Basszus! – morgott, s átrohant a vendégszobába. Pont bejutott, mikor a nő kinyitotta az ajtót. A csukott ajtón keresztül beszűrődő hangok alapján azonosítani tudta, hogy a nő merre halad és nagyjából azt is, hogy mit csinál.

„- Konyha… valamit iszik… – írta le fejében szinte hibátlanul az útvonalat – Át a nappalin… most eltűnt… biztosan a szobában van… fürdő… Te jó ég Zuhanyzik! … – Ennél nagyobb pácban sincs túl gyakran. Most lett volna ideje kiosonni, de a férfijúi agya vizuálni kezdett és egyszerűen nem engedte, hogy átlépje a küszöböt.

Hosszú percek múlva végül a racionális agya járásra késztette a zöldre mázolt ajtó felé.

Amint kilépett, óvatosan, nesztelenül próbált közeledni az ajtóhoz, ami nem is volt olyan nehéz, mivel a víz csobogott, s így a nő nem hallhatta.

Az a bizonyos vízcsobogás nagyjából fél percen belül véget is ért, s House még mindig közelebb volt a vendégszobához, mint a szabadsága nyitjához.

Úgy tűnik ez nem az ő napja volt, ugyanis megszólalt a konyhapulton heverő telefon.

– Ó, hogy szakadna rá a világ arra, aki feltalálta ezt a szutykos… – morgott magában, miközben gyorsan, ám még mindig halkan visszahátrált a szobába. Most viszont nem csukta be teljesen az ajtót reménykedve abban, hogy a nő esetleg lenge öltözékbe talál kijönni.

Ez tényleg nem az ő napja.

Cuddy földig érő szürke köntösében szalad felvenni a telefont.

– Halló?… Szia anya… Igen megkaptam a leveled…- kezdett beszélni a telefonba – Igen, Nick is velem jön, de nem biztos, hogy maradni tud az estre… Igen, dolgoznia kell… Ne haragudj, de sietek egy tárgyalásra… Nem anya, nem estem teherbe tegnap óta… – Ezt a mondatot mélységes szomorúsággal mondta, de csak House-nak tűnt fel – Most mennem kell… Igen, én is szeretlek. Szia – letette. Bement a szobájába felöltözni, legalábbis House a zajokból ezt vette ki.

Most már nem volt elfoglalva azzal, hogy meglesse Cuddy-t. Sőt! Most a lehető legmesszebb akart kerülni tőle. Az imént hallottak miatt dühöt érzett. Dühöt Cuddy-, az egész világ-, és nem utolsó sorban maga iránt.

Szerencsére kijutott anélkül, hogy nagyobb zajt tudott volna csapni. Elsétált autójáig, behajított szájába két pirulát és beindította a kocsit, de nem indult el. Lába erősen lüktetett, fejét a kormányra döntötte, s így gondolkodott. Ez annyira hihetetlen, hogy egy vadidegenen bármi szokatlant észrevesz, de azon, akit már évek óta ismer, nem esik le neki, hogy pasija van. Mi van, ha nem régóta járnak? És mi van, ha csak kitalálta az egészet?

Egy biztos: ki kell derítenie, mi folyik itt.

– Memphis jó hely… – morogta egy ördögi mosoly keretében. Előkapta mobilját, és legjobb barátját hívta – Wilson! Pakolj! Jössz velem Memhis-be!

**

– House, te becsavarodtál? – hitetlenkedett Wilson, amikor december 30. napjának reggelén House-t találta a küszöbén, mutató ujjával a csengőjére akadva. Mellette kis fekete bőrönd, vállán egy bőr táska, melyben – hacsak nem gépfegyver – gitárja volt. Ez elég fura látvány, House-ról nem is beszélve. Fekete bőr dzsekije volt rajta, sötétkék farmert, egy furcsa fekete kalapot viselt, ami – mellesleg jól állt rajta – úgy nézett ki, mint amit a jazz zenészek szoktak hordani.

– Mondtam, hogy pakolj össze magadnak – forgatta meg szemeit.

– De én azt hittem, hogy csak poénkodsz, vagy épp Vicodint vettél be, dupla whiskyvel.

– Persze, puszta humorból foglaltam le két jegyet és a hotelszobákat. Szerinted mire kellett ezer dolcsi? Egy újabb motorra?

– Akár.

– Te nem vagy normális. Abból csak biciklit lehet venni. Na, kapd össze magad, két óra múlva indul a gép.

– House, nem megy. Nem tudok elmenni.

– Miért? Az asszony nem enged? Ó, jut eszembe már elhagyott – csapott a homlokához. Botjával utat tört magának, csomagját kint hagyta, csak gitárját vitte magával.

Wilson egy hatalmas sóhaj keretében behúzta az előtérbe a bőröndöt. Bement a nappaliba, ahol House már otthonosan, egy üveg sörrel kezében lazított a kanapén – Szóval: hozz magaddal ötnapi ruhát, fogkefét, és a hitelkártyáid.

– Addig nem megyek sehová, amíg el nem mondod, hova megyünk! – tette csípőre a kezét.

– Öregszel Jimmy fiú! Mondtam, hogy Memphis-be.

– De miért oda?

– Mert New Orleans után az a kedvenc városom – várt egy percet a hatás kedvéért, majd unottan hozzátette – mellesleg fellépek a régi bandámmal egy buliban.

Wilson kétszer is elfelejtett levegőt venni.

– Mi… hogy… – dadogott – Megyek csomagolni – azzal eltűnt a szobájába.

House mosolygott. Tudta, hogy Wilson-ra ez hatással lesz. Tegnap telefonált egy párat, és szerencsére arról a jazz band-ről volt szó, aminek anno ő volt a billentyűse. A gitárt kizárólag azért hozta magára, hogy Wilson száz százalékba elhiggye.

Fél óra múlva már zárták be az ajtót, és indultak a New York-i reptérre.

**

Egy másik repülőtéren két ember: egy szőkésbarna hajú, barna szemű, sportos alkatú, magas, jóképű férfi, és egy göndör fekete hajú, zöldeskék szemű vékony nő köszönt el egymástól.

– Még egyszer nagyon köszönöm, hogy eljöttél velem! – mosolygott Cuddy

– Nem. Én köszönöm, hogy elkísérhettem egy ilyen szép hölgyet – viszonozta. Mosolyában volt valami ellenállhatatlan, amit Cuddy is észrevett. Ráadásul pilóta egyenruhája még jobban kiemelte sármját – Lassan indul a gépem – nézett rá órájára.

– Hova viszed az utasokat?

– Eredetileg Vancouverbe megyünk, de lehet, hogy visszafordítom a gépet Memphisbe – mondta elgondolkodva.

Cuddy felnevetett. Egyre jobban kezdte azt érezni, hogy kapcsolatukat egy szinttel feljebb vinné. Az egyszerű barátnál több akart lenni. Nick gesztusait is úgy dekódolta, neki se lenne ellenére.

– Ideje indulnom – a nőhöz hajolt, s lassan közelített ajkai felé. Épp, hogy megcsókolta, egyből visszahúzódott, várva a nő reakcióját.

Lisa először ledermedt e merész lépéstől, majd száját mosolyra húzta.

– Hívj fel, ha otthon leszel – az előző száj tartás még mindig a nő arcán volt.

– Rendben – ismét elővette az ellenállhatatlan vigyorát. Felvette a sapkát, és elindult. A nagyjából tíz méteres útját megspékelte azzal, hogy ötször megfordult a saját tengelye körül.

Végül eltűnt Cuddy szeme elől, de még mindig érezte őt. Boldog volt, s talált egy olyan férfit, aki okos, jóképű, és nem utolsó sorban kedves is.

**

– Nem is meséltél a bandádról – bökte ki végül, miközben felszolgálta a stewardess a rendelt italokat.

– Mert nincs is – mondta felhörpintve a dupla whisky-t.

Wilson elővette a ’House már megint átvert’ nézést, mit mostanában gyakrabban használ.

– Remek. Most már elárulod mi a jó büdös fenének megyünk Memphis-be?

– Zongorázom egy buliba. Azt hiszem meg kéne vizsgáltatnod az agyad. Hányszor mondjam még el, fellépésem lesz!

– De hisz most mondtad, hogy nem volt bandád. Akkor kivel lépsz fel?

– Ezt mondtam, de azt hogy idióta vagy, még nem – hatásszünet – Ha nem esett volna le, most bepótoltam – Wilson türelmetlen tekintettel várta, hogy House folytassa. – Nem az én bandám, csak beszálltam hozzájuk, amíg New Orleans-ban voltam. Tetszett nekik a játékom, mondták is, hogy maradjak, de várt az orvosi. Azóta is visszasírnak.

– Akkor most én mondom: idióta vagy!

– Ennyit a kedvességedről – replikázott.

– Mindegy, hogy a tiéd, vagy másé, de nem meséltél róla.

– Arról sem meséltem, hogy Cuddy is visszasír egy bizonyos éjszaka óta, sőt azt sem meséltem, hogy egy jazz legenda tanítványa voltam 3 hónapig, majd kirúgott, és utána mentem az orvosira.

Az onkológusnál ismét fellépett a légszomjas állapot. House látta barátja meglepettségét, így szarkazmusával akarta helyettesíteni az oxigénpalackot.

– Azzal, hogy visszatartod a levegőt, nem fogod elérni, hogy a személyzet valamelyik pofás tagját lesmacizd, miközben ő újraéleszt. Legyen szó nőről, vagy férfiről. Bár remélem, előbbiről van szó, főleg, hogy együtt utazunk.

– Bocsi, csak meg kell emésztenem az új infókat. Kezdjük az elején: mi volt közted, és Cuddy között?

– Volt egy egyéjszakás kalandunk még az egyetemen.

– Értem – hogy ezt alátámassza, lassan bólintott egyet – És utána? Nem volt több, csak ennyi?

– Nem. És kérlek, ne gyere azzal, hogy azért szemétkedek vele, mert még titkon halálosan szerelmes vagyok belé.

– Eszembe se jutott, de most, hogy mondod… – szívózott House-szal.

– Inkább kidoblak az ablakon vállalva a börtönt, minthogy végighallgassam a hülyeségeid.

– Ha kidobsz, lezuhan a gép. Kvázi kinyírnád saját magad.

– Téged nyírlak ki, ha nem fogod be.

– Akkor is kvázi magad nyírnád ki. Tudod, én vagyok a lelkiismereted, és felcsaptam racionalizáló felednek is!

– Könyörgöm, játszd egy kicsit Charlie Chaplin-t! – azon morfondírozott, miként nyírja ki, hogy ne keltsen feltűnést, és ne koszolja össze magát.

– Chaplin? – nem értette barátja éles elméjének csavaros szófordulatát.

– Néma – erősen megnyomta a szót. Elővette i-PODját, és kedvenc zenéit hallgatta az út további részében.

Wilsonnak már kevésbé izgalmas elfoglaltság jutott. Összefüggést keresett a két most szerzett információ közt.

Ha csak ezt a két dolgot mesélte el, nem lehet puszta véletlen. Mindig van valami ok arra, ha az ember – pláne, ha House-ról van szó – a múltjából ily csekély információt oszt meg valakivel. Cuddy, és a zene. Mi a ráció?

Ilyen filozófiai kérdéseken gondolkodott, amíg nem esett REM fázisba.

Ezáltal elég gyorsan telt a repülőútjuk.

Miután átestek a szokásos reptéri rutinokon, taxit fogtak, s elmentek a hotelba.

Ez a hotel nem volt más, mint a Marriott Memphis Downtown. Egy négycsillagos szálloda a belvárosban, rengeteg múzeummal a közelben. – Természetesen House-t nem ez vonzotta a városba. –

Egy hatalmas barna épület volt, ami komoran állt, de mégis volt benne valami vonzó. Valami, ami azt sugallta, ha ide belépsz, megváltozik az életed.

House is hasonlót érzett, ám gyorsan el is kergette, amint a valószínűleg nem túliskolázott sofőr szó szerint kirántotta a gitárját a csomagtartóból

– Ember, tudja maga mit művel? Többet ér az a gitár, mint a maga éves fizetése! – rivallt rá a férfire, aki vállat rántva nyomta a kezébe. Fejbiccentéssel jelezte Wilsonnak, hogy fizesse ki, mert ha most ő fizetné ki, azt nem tenné el zsebre.

– Ugye nem adtál neki borravalót? – kérdezte hidegen, miközben bementek az előtérbe. A bel tér hűen megtartotta a régi kinézetét, mely az arany, és a vörös szín összhangját mutatta.

A mennyezetről hatalmas, antik csillár lógott, a bútorok vöröses árnyalatúak, és aranyozott szélűek voltak.

A pult élénken kitűnt ebből az összhangból, ugyanis az dióbarna színű volt.

Persze House-nak már a rengeteg piros, és vörös színtől, erős rosszulléte lett, de türtőztette magát, s próbálta sietősre venni a bejelentkezést, mivel tudta, hogy Cuddy bármelyik percben visszatérhet.

– Mi lenne, ha kicsit sietősebbre vennénk? – próbálta felgyorsítani Wilson csiga tempóját.

– Minek sietni? Csak nem…

– Próbánk lesz, úgyhogy örülnék, ha előtte ki tudnám fosztani a mini bárt – hazudta.

– Isten hozta önöket Memphis-ben! – köszöntötte kedves mosollyal a recepciós hölgy.

– Köszönjük. Két szobát foglaltunk le dr. James Wilson, és dr. Gregory House néven.

– Igen, meg is van. Dr. Wilson, öné az 512-es szoba, dr. House-é pedig 510-es – adta át az elektronikus, mágneses kulcsokat.

– Köszönöm – mosolygott vissza.

– Ötödik emelet, balra megtalálják.

– Kösz – most House vetette oda, miközben kirántotta Wilson kezéből a saját szobája kulcsát, majd elindult a liftek felé. Wilson követte mogorva haverját, s felmentek a megadott emeletre.

**

Amint becsukódott a liftajtó, egy igen vidám nő lépett be az ajtón.

– Az 520-as szoba kulcsát kérném.

– Tessék Ms. Cuddy – mosolygott rá is a recepciós. (Úgy tűnik ez munkaköri kötelesség.)

– Köszönöm – azzal ő is a felvonókhoz ment.

Nem kellett sokat várnia, máris fenn is volt az ötödiken. Ahogy kifordult a folyosóra, látott bemenni a szobájába egy férfit és esküdni mert volna rá, hogy botja is volt. Ettől rossz érzete támadt.

**

House megállt az ajtóban. A szoba első fele egy rövid kis folyosószerűségből állt, melynek bal oldala beépített, világosbarna fa szekrényből állt, ami remek összhangban volt a vajszínű falakkal.

Jobb oldalt egy nagy tükör és a fürdőszoba bejárata, minek már diófabarna ajtaja volt. Első hallásra azt gondolnánk, valami idióta hulla részegen válogatta össze a színeket, de szerencsés idióta lehetett, ugyanis tényleg jól nézett ki az előtér ettől a színi játéktól.

Lassan tovább bicegett, de így is csak a szoba rész bejáratáig jutott el.

Itt ugyanúgy folytatódott a vajszínű tapéta, ám most már meg tudta állapítani – a fény segítségével – a szőnyeg színét is: fehér volt.

Mivel jobb kezes, ezért természetesnek vette, hogy jobb oldal felől kezdje felmérni a terepet.

Ahogy jobbra nézett, fogasok sorával találta magát szemben, aztán jött a hatalmas, diófa szín keretes francia ágy, fölötte egy hormonzavaros festő által alkotott kép. Az ágy két oldalán két éjjeli szekrény, melyek ugyancsak abban a színben pompáztak, mint az ajtók. Ezeken volt ébresztőóra, távirányító és telefon.

A bejárattal párhuzamos fal lényegében csak üvegből állt erkélykijárattal, két oldalt hatalmas fehér sötétítő függönyökkel.

Az ággyal szemben volt egy hosszúkás szekrénysor, beépítve mini bárral, DVD lejátszóval. Ennek tetején hatalmas plazma tv – House külön kérésére -.

– Terepszemle befejezve. – most jött volna az összes ingyen cucc elpakolása, de a fáradtság nagy úr, így az ’ágy teszt’-re ugrott.

**

Ezalatt Wilson is felfedezte szobáját, ami a sajátjához képest luxus volt.

Kisétált az erkélyre, amiről be lehetett látni a fél várost, valamint a Mississippi habjait. Szerette az olyan városokat, ahol a modern civilizáció, és a természet aránya egyenlő. Ő is kisváros szélén nőtt fel, édesanyjának volt egy kis gazdálkodása, ahol az ifjú James is szívesen lábatlankodott. Többek közt ez az oka annak, hogy nem nagyvárosba költözött és, hogy New Jersey mellett döntött.

– James? James Wilson? – Szólalt meg a mellett levő női hang, ami Wilson-ban kedves emlékeket ébresztett.

– Anett? – fordult a nő felé. Ez a bizonyos hölgy magas, vékony, valószínűleg egyik felmenője Latin-Amerikai származású, ugyanis gyönyörű barna bőre volt. Hosszú, hullámos haja, bogár szeme kacérságot tükrözött, főleg most, hogy rég nem látott barátját látta.

Az erkélyek egybe voltak építve, egy kis választófallal elválasztva, így egy kézfogást is megejtettek.

– Szia. Hú, de sokat változtál! – csodálkozott Anett.

– Te viszont még mindig ugyanolyan szép vagy, mint amikor legutóbb láttalak – mondta hirtelen. Hiába ivott csak egy pohár rövidet a gépen, ez is megoldotta nyelvét. Kissé elvörösödött e miatt.

– Köszönöm – tetszett a férfi bókja… az utána való pironkodása is. Mindig is kedvelte, de sose merte neki elmondani főleg, hogy akárhányszor találkozott vele az egyetem után mindig felesége oldalán, és mindig más töltötte be ezt a pozíciót.

– Hogyhogy itt Memphis-ben? Mármint, ha jól tudom, te Chicago-i vagy, nem?

– Igen, de a nagynénémék holnap tartják a házassági évfordulójukat, és meghívtak engem is.

– Wow! December 31-én volt a házasságuk? – kerekedett el szeme, miközben mosolygott is.

– Igen. Állítólag nagybátyám papi iskolában végzős barátja adta össze őket.

– Á, értem.

– Talán ismered is az unokanővérem, azt hiszem New Jersey-ben a Priencton Plainsboro… vagy Priencton General… – gondolkodott el – valamelyik kórház igazgatója.

– Cuddy? Lisa Cuddy? Ő az unokatesód? – James-nek az álla is leesett. Először a meglepettség keringett benne, majd ez a lágy érzelem frontálisan ütközött a dühvel – House, te barom… – motyogta.

– Tessék? – nem értette mit motyogott a férfi, de látta nem ért el túl nagy sikert ezzel a hírrel.

– Nem lényeges. Ne haragudj, de most el kell mennem. Remélem még találkozunk – próbálta dühét mosollyal leplezni.

– Én is remélem.

Azzal Wilson eltűnt. Átvágtatott a szobán, becspata maga mögött az ajtót, s mint egy feldühödött bika, elkezdett dörömbölni House ajtaján.

Az említett férfi épp elaludt volna, ha drága barátja nem akarna ajtóstul berontani.

– House, tudom, hogy odabent vagy! Nyisd ki azonnal!

Semmi kedve nem volt elvonszolni magát az ajtóig, inkább szócsatába kezdett.

– Nem vagyok itt! A sípszó után hagyjon üzenetet: SÍP!!!! – kiáltotta ki.

– Nyisd ki azonnal, vagy esküszöm…

– Mit csinálsz? Behúzol egyet, vagy esetleg nyálas ömlengésbe kezdesz milyen szánalmas életem van? Ahhoz először be kéne jutnod Jimmy fiú! Márpedig az ajtón nem fogsz egyhamar!

– Jó! Ha nem az ajtón… – elrobogott. Bekopogtatott az 511-es szobába.

– Azt gondoltam, hogy hamar látlak, de ilyen hirtelen! – mosolygott a nő.

– Anett, ne haragudj, de átmászhatnék az erkélyeden? Az az igazság, hogy a másik szobában egy barátom van, akit sürgősen ki kell, hogy nyírjak! – mondta már higgadtabban, de még mindig mérgesen – Később mindent megmagyarázok.

– Gyere be – mosolygott a nő.

– Köszönöm. Később tényleg mindent…

– Ok. Mondjuk holnap vacsora közben? Már ha nincs semmi programod.

Wilson megállt az ajtóban. Visszanézett, és elmosolyodott.

– Most már van programom.- Kiment az erkélyre, tériszonyát leküzdve átmászott az elválasztó falon, és kinyitotta House erkélyajtaját, nem kis meglepetésére.

– Te komolyan átmásztál a falon, súlyos tériszonnyal csak azért, hogy le tudj szidni? – kérdezte Wilson-nak háttal fordulva az ágyon – Apropó, miért is akarsz te leszidni? – itt már felé fordult hunyorogva.

– Á nem is tudom. Mondjuk, mert már megint hazudtál!

– Nem hazudtam, csak nem mondtam el a teljes igazságot – felállt, és kibicegett a fürdőszobába.

– Igen. Elfelejtetted említeni azt a kis körülményt, hogy Cuddy szüleinek évfordulóján lépsz fel! Gondolom, ezt vele se közölted.

– Nem – kiabált a csukott ajtón keresztül.

– Remek. És, hogy képzelted? Hogy nem fog észrevenni, amíg te két órán keresztül ütöd a billentyűket?

– Nahát, mégis elvégezted a telepatikus kurzust? – miután elmondta, kilépett az ajtón. Igazából azért ment be, hogy Wilson elmenjen, de belátta, hogy barátja nem távozik addig, amíg magyarázatot nem ad.

– Sőt, még az összefüggések keresése tantárgyat is felvettem – már sokkal nyugodtabb volt – Azt elég nehéz elhinni, hogy fellépsz először az életben, és pont véletlenül ott, ahol Cuddy szinte házigazda.

– Pedig ez az igazság.

– Aha. Nem is tudom, ki szokta azt mondani, hogy mindenki hazudik – töprengett el.

– Azt én se, de nagy agy lehet az ürge – levetődött az ágyra, magához vette a távirányítót, és bekapcsolta a tv-t. Épp monster truck ment, de Wilson a készülék elé állt csípőre tett kézzel.

– Nem mondta véletlenül a bölcs ismerősöd, hogy soha, de soha ne állj a monster truck és közém?!

Wilson nem szólt semmi, csak állt várakozó tekintettel. House tudta, hogy nem fog egyhamar kedvenc műsorához jutni, hacsak nem ad teljes választ.

– Tudod ki az a Nicolas Wedder?

– Nem.

– Na, azért vagyunk itt. Hogy ezt kiderítsük.

Wilson két tenyerébe temette arcát, majd dörzsölni kezdte azt. Hiába ismeri évek óta barátját, még mindig tud meglepetést okozni hihetetlen tudásvágya.

– Utállak, House! – nem tudott mást kinyögni.

Greg póker arccal nézett rá.

– Akarod, hogy menjünk párkapcsolati terápiára, vagy hívod egyből az ügyvéded, aki belőled lett dúsgazdag?

– Ismét belerángattál valami hülyeségedbe. Biztos vagyok abban is, hogy megint én szívom meg. Egyébként is minek hoztál el?

– Nem tudom – vonta meg vállát – Talán téged akarlak felhasználni, a te barátnődön keresztül. Vagy nem akartam, hogy egyedül töltsd a szilvesztert, mert olyan jószívű vagyok.

– Ja, te vagy jószívűség mintaképe! – kiment az erkélyre.

House azt hitte, már megszabadult tőle, de a kórházi betegszobák ajtóihoz hasonló szerkezet lassan elhúzták. Wilson jött vissza. Egyik kezét zsebre vágta, másikkal merev nyakát masszírozta, miközben a földet bámulva engedte be magát.

– Te szánalmas vagy – még mindig a földet bámulta, majd lassan emelte tekintetét barátjára.

A doki nem tudta milyen éles replikával illesse a másikat, ezért inkább összébb húzta szemét.

– Nem azért vagy itt, mert meg csak azt akarod megtudni, ki ez a Nicolas akárki, hanem azért, mert azt akarod megtudni, hogy elhappolta-e előled Cuddy-t. Annyira tudtam, hogy van valami közös a gépen mesélt két történeted között!

– Azt csak azért mondtam el… hogy irigyelj.

– Ez nem indok, te is nagyon jól tudod. Szereted és kész. Mondd el neki, de ne légy bunkó.

– Nem szeretem, és igenis bunkó vagyok. Csak az érdekel ki ez a férfi, akit titkolt előlem.

– Nem is tudom, miért tenne valaki ilyet – ismét elindult az erkély felé, de megtorpant, s mutató ujjával az ajtó felé mutatva indult el. Már kinyitotta a bejáratot, de még egy mondatot hozzáfűzött:

– Amúgy nekem nem kell bevallanod, de legalább magadnak ne hazudj – azzal becsapta maga mögött.

Ismét elcsendesedett a szoba. Kikapcsolta a tv-t, s Wilson szavain járt az esze.

– Hogy lehet olyan naiv, hogy azt hiszi, Cuddy után jövök kideríteni új pasija mivoltát, az azért van, mert szeretem – elmélkedett magában. – Csak nem akarom, hogy a főnökömet megkopassza, vagy átverje valami ficsúr, mert akkor a munkájában vezeti le frusztrációját, és abból köszönöm, nem kérek – Itt megszólalt a telefonja.

-Helló, Tom! – köszönt a telefonba – Rendben, fél óra múlva ott vagyok – letette. Összeszedte kabátját, botját, mik szanaszét hevertek, majd indult a próba helyszínére.

Utóirat

Átfutottam még egyszer a helyesírási hibáimat elkerülendő, de lehet, hogy még így is van benne egy-két hiba, azokért elnézést.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..