Játék az élet

Az este általában a megnyugvás, és pihenés időszakának mondható, főleg hétköznap esténként.
Egy családos ember szalad, siet, iszkol haza saját kis világába, hogy együtt, szeretteivel töltse az estét.
De mi a helyzet a szinglikkel? Ők már kevésbé sietnek hazafelé, inkább beülnek egy kávézóba, vagy étterembe, megisznak egy sört, elköltenek egy csomó pénzt, randiznak. Ám azt is hozzá kell még tenni, hogy az ilyen emberek miatt mondhatni “főszezon” az este az éttermek számára.
Greg House is az utóbbiak csoportjába tartozott. Még napközben megbeszélt egy találkozót régi ismerősével munkaügyben, ezért is ül kedvenc bárjába, az ismerősre várva.
Ez az ismerős épp belépett az ajtón, szemével a vendégek közt kutatva mindaddig, amíg meg nem pillantotta a borostás dokit egy pohár whiskyvel kezében.
Elmosolyodott, majd odament a pulthoz, ahol House várta.
– Jó estét – köszönt a férfinek, helyet foglalva mellette – egy gin tonikot kérek – adta le rendelését a csaposnak.
– Magának is – köszönt hűvösen.
– Mi történt a lábával? – kérdezte, amint meglátta a köztük lévő botot.
– Szálka ment a kis-lábujjamba túrázás közben – ironizált.
– Értem, nem akarja elmondani. Szóval miért hívott ide? – tért a lényegre.
– Lenne magának egy álláslehetőségem – kortyolt az italába.
– Igen ezt már mondta a telefonban is. Megtudhatnék esetleg többet róla?
– Lenne a barátnőm? – vágott a lecsóba a férfi.
Kathy legurította torkán maradék italát, s a világ legtermészetesebb módján válaszolt:
– Hogyne! Csak nem azt a fekete hajú nőt akarja féltékennyé tenni? – kérdezte, mialatt elővett egy noteszt.
– Váó! Ha nem lenne izomagy pasija, magára hajtanék – vetette oda félvállról.
– Én is simán elcsábítanám, ha angol lenne, de hát az élet már csak ilyen – ironizált. – Amúgy honnan tud a barátomról?
– Amikor elővette a mappájából a noteszát, ott volt egy férfi képe. Feltételezem nem a bátyja.
– Így mindjárt más. Akkor térjünk is egyből az anyagiakra. Mennyi a gázsim?
– Magának nem elég az, hogy segít egy nyomorékon? – kérdezte színpadiasan.
– Maga nem nyomorék, és a jócselekedetekből nem lakom jól – replikázott. – Kétezer zöld hasú megteszi.
– Ez rablás! Tudom, hogy munkanélküli, de azért egy hangyabokányit sokat kér – csattant fel morcos dokink.
– Csak rám számíthat, úgyhogy ne tegyen úgy, mint aki vezető szerepben van – vigyorgott a nő – Mellesleg nem vagyok munkanélküli. Szóval meg kéne beszélnünk pár részletet egymásról – kezdett egyre több vendég beáramlani a bárba, melynek eredménye az erős hangzavar lett.
– Remek! Virágnyelven beszéljük ki egymást – cinikuskodott.
– Nem mennénk máshova? A saját hangom alig hallom – már-már kiabált, s valóban egyre többen voltak.

Tíz perc múlva már House lakásán, egy újabb kör itallal kezükben beszélték meg a fontosabb tudnivalókat.
– Akkor, ha kérdezik, a bátyám orvosa volt, s a betegsége alatt barátkoztunk össze, aztán két hét múlva hátulról a kocsimba hajtott. Ahelyett, hogy feljelentettem volna, elhívtam vacsorázni, és utána minden ment a maga útján – sorolta fel Kathy, amit eddig összehoztak.
– Ez kissé necces, de legyen – válaszolt a férfi. – Ha már itt tartunk, jobb lenne tegeződni.
– Épp ajánlani akartam. Van esetleg valami, amit tudnom kéne rólad, róla, vagy rólatok?
– Van egy lánya, akinek… én vagyok a biológiai apja – mondta kis hezitálásokkal.
– Aszta! Mennyi idős? Hogy hívják? – mindent gondosan jegyzet noteszába.
– Emily és öt hónapos.
– Most már minden világos – nézett fel a férfire. – Te nem csak szívatni akarod, hanem meg akarod szerezni!
– Erre az öt hónaposból következtettél? – ironizált, terelve a témát.
– Amit eddig meséltél róla, az elég alapos, szóval jól ismered, plusz még itt van a közös gyerek is, aki igen fiatal. Egyszer tiéd volt a nő, csak nem tudod, hogy szerezd vissza – döbbent le, de némileg örült is neki. Vagy csak azért vigyorgott, mert már megint jól következtetett.
– Nem vagyok belé szerelmes – mondta egyszerűen.
– Nem, de azon az úton jársz. De tudod mit? Nem veszekszem veled – emelte mentegetőzve kezeit. – A terv a következő: először is eljátszod, hogy ragaszkodsz a gyerekhez.
– Mi? – háborodott fel.
– Jól hallottad. Egyszer-kétszer megjelensz meglátogatni, közben elcsavarod Anyu fejét.
– Én biztos nem! Amúgy se kell anyu fejét csavargatni, így is fülig belém van zúgva – vigyorgott.
– Hé, a megállapodásba szerepelt, hogy mindenre igent mondasz, vagy itt se vagyok! – fenyegetőzött szemöldökét felvonva. – Szereti a színházat?
– Biztos – vont vállat, s kiment a konyhába egy újabb üveg italért.
– Akkor meg is van az első terv – vigyorgott újfent. – És így nem is tart sokáig a hódítás.

***

House másnap viszonylag időben érkezett munkahelyére. Általában utál bejönni, főleg, ha nincs páciens, de most mintha várta volna, hogy munkába jöhessen.
Természetesen nem számolt azzal, hogy Wilsonnal már a főbejáratnál összefut. Tudta, hogy keresni fogja, főleg a tegnapiak után. Ahogy a telefonba beszélni kezdett, egyből ki is ment az irodából, hogy ne hallja az onkológus a részleteket.
– Jó reggelt, kivel beszéltél tegnap? – hadarta el kikérő hangon.
– Neked is. Csak egy prosti volt – hazudta. – Szereted a színházat?
– És minek kellett ahhoz, hogy Cuddy-t… Mit is akarsz? Visszaszerezni?
– Csak egy kis mókára. Szereted a színházat?
– Ne, House. Ez még tőled is durva lenne! Nem játszadozhatsz vele… ha csak nem tényleg vissza akarod szerezni – merengett el.
– Jó, nem teszem. Szereted a színházat? – tette fel harmadszorra is a kérdést.
– Ez most, hogy jön ide? – húzta fel szemöldökét.
– Kaptam két jegyet a szerdai előadásra – vetette oda félvállról, mialatt beszálltak a liftbe.
– Te el akarsz vinni? – Wilson az alsó szinten hagyta az állkapcsát, pedig már a másodikon voltak.
– Csak olyannal mennék, akit a végén az ágyamba akarok látni. Szóval vidd azt, akit akarsz – adta oda jegyeket. Wilson még mindig nem értette az összefüggést – mert olyan nincs, hogy ne lenne összefüggés – de nem is tudott tovább kérdezősködni. Útjaik szétváltak. House bement a konferencia terembe, szerény személye pedig ment tovább az onkológiára.

Miután elkényelmesedett több mint hét órája nem látott székében, ismét a kezébe nyomott jegyekkel babrált. Minek adta neki? Mi az összefüggés? Kit vigyen el?
Rengeteg fejtörés két aprócska papírdarabkáért. Előkereste őket belső zsebéből, s az asztalra hajította, mint mikor a kihallgatások alkalmával a zsaruk a vádlott elé teszik a kulcsfontosságú bizonyítékot. Hiába vetette be minden erejét, nem jutott egyről a kettőre, bár tudta, kire fér egy kis lazítás.

Ezalatt House elfogyasztotta napi koffein bevitelének felét, mikor a csipet-csapat is megjelent.
– Nem igaz, hogy nem tudnak időben érkezni – vette nyavalygósra. – Talán még megbocsájtható, ha találtak nekem valami frankó kis rejtélyt.
– Kérték, hogy segítsünk be a sürgősségin – mondta unottan Chase.
– Nincs új esetünk – jelentette ki Cameron.
– Remek – ironizált. – Akkor irány a játszótér: akasszatok ki mindenkit, romboljatok le minden homokvárat, és keressetek rejtélyt – azzal felpattant és átment a saját irodájába, ahol egy frissen agyába vésett telefonszámot hívott.
– Hiányzott a hangom?
– Persze szívem – mondta szarkasztikusan – az első teendő kipipálva.
– Nagyszerű! Biztos vagy benne, hogy Őt viszi el?
– Tuti. Megváltó komplexusa van, mindenkin segít. Mostanában elég nagy stressz van rajta, és tudja, hogy jól esne neki egy kis kikapcsolódás.
– Hú, de kiszámítható haverod van! – nevetett – Mit szólnál drágám, ha meglátogatnálak ebédszünetben? – vette elő a legnegédesebb hangját.
– De valami puccos helyre vigyél el!
– Ezt nem nekem kéne mondani?
– Azt hittem szerepjátékozunk – látta, hogy Cuddy közeledik a liftek felől, ami meg is lepte. Megvárta, amíg benyit, s utána folytatta mondókáját – Akkor majd találkozunk – kissé megváltozott hangja, amiből Kathy egyből levette, így nem is kérdezősködött, hanem letetette a telefont.
House elővette legfájdalmasabb arcát, s úgy nézett keményen a nő szemébe, aki leült vele szembe, s bűnbánóan nézett a férfire. Kisebb csend állt fel kettejük közt. Greg várta, hogy Cuddy kezdjen beszélni, s ezt Lisa is tudta, de egyszerűen nem jött ajkára egy szó sem.
Végül House kezdett beszélni.
– Emily-t hol hagytad? – kérdezte egy fokkal halkabban, normális hangszínétől.
– Szereztem egy bébiszittert – válaszolt hasonló hangerősséggel.
– Miért vagy itt?
– Be kellett jönnöm néhány pályázat miatt.
– Úgy értem, miért vagy az irodámban? – nézett egyenesen a nő szemébe. Kevésbé volt mérges, mint ahogy mutatta.
– Sajnálom – motyogta halkan – Azt hittem, egyszerűbb lesz, ha nem tudod… azt hittem, hogy nem akarod… – próbálta kinyögni mondandóját, amit már tökéletesre kivitelezett reggel a tükör előtt. A tükörből viszont nem a világ legkékebb szemei néztek vissza rá. – Sajnálom.
– Azt hittem ismersz annyira, hogy tudd, semmit nem tudsz eltitkolni előlem, főleg nem egy biológiai gyereket – rövid szünet után folytatta ördögi színjátékát – Most mi lesz?
– Hogy érted? – nézett rá értetlenül.
– Emily tudni fogja, ki az apja?
– Akarod, hogy tudja? – furcsállta ezt a hirtelen érdeklődést egy olyantól, akinek nem igazán a gyerekek a szíve csücske. Érezte, hogy House valamire készül.
– Ha azt válaszolnám, hogy igen, akkor Te…
– Akkor azt kérdezném, hogy mire készülsz – pillantásai már nem igazán nevezhetőek sem bocsánatkérőnek, sem pedig értetlennek. Inkább kíváncsi volt arra, mire készül a vele szemben levő diagnoszta.
– Semmire. Csupán tudni akarom, hogy Emily ismerni fogja-e az apja nevét.
– House… – biztos volt abban, hogy valami tervet öltött ki, de azt is látta, hogy magától nem fogja elmondani. – Nincs értelme, ha nem… vagy esetleg törődnél vele? – húzta fel szemöldökét.
House elcsendesedett. Eddig követte Kathy utasításait, de ha most igennel válaszol, Cuddy megsejthet valamit. Ha viszont nemet mond, az nem túl imponáló. Mit tegyen? Mit mondjon?
Végül próbálta úgy felfogni, mint egy rejtélyt.
– Akárhogy is nézzük, közöm van hozzá – mondta érvelően, majd halkan hozzátette – Nem akarom, hogy úgy járjon, mint én – motyogta.
– Te? A szüleid… – de nem tudta befejezni, mivel Foreman rontott be a konferenciateremből.
– House új eset – s vissza is ment a többiekhez.
Az érintett felkapta botját,
– Ha most megbocsájtasz, de a jelenlegi góré nem a két szép szememért fizet – kacsintott a nőre, s átment a másik irodába.

Lisa-nak még volt fél órája – csodák csodájára -. Úgy döntött, meglátogatja a világ legbunkóbb ember legsegítőkészebb barátját.
Most nem rontott be egyből. Udvariasan kopogott, és utána nyitott be, meg sem várva a szokásos ’ gyere be’ szöveget.
– Nem zavarok? – mosolygott, mialatt leült az onkológussal szemben.
– Nem, épp egy beteget várok kontrollra – csukta be az előtte levő újságot. – Emily hogy van?
– Jól, hál’ isten utolérte kortársait a növekedésben, és már egyszer fel is állt – mosolygott.
Wilson is mosolygott. Öröm hallani, hogy a legjobb barátai gyereke egészséges.
– És maga?
– Én is jól vagyok, csak kissé összezavarodtam.
– Gondolom House miatt – sóhajtott fel.
– Megtudta, hogy ő az apa, de gondolom ezt már elmondta. Az előbb bementem hozzá megbeszélni a továbbiakat, és azt mondta, hogy szeretné, ha a lánya tudná, ki az apja, és hajlandó tartani vele a kapcsolatot.
– Ez fura. House nem szokott ragaszkodni, pláne nem gyerekhez.
– Azzal magyarázta, hogy hiába is tagadná, de az apja. Valami olyat is motyogott… hogy nem akarja, hogy úgy járjon, mint Ő.
– Ez még furább.
– Igen, én is úgy tudom, hogy a szülei együtt élnek.
– Nem erre értem. Egyszer történt vele valami rossz, s nem akarja, hogy a lánya is átessen azon a rosszon. Már-már törődő – merengett el, ami Lisa-t is gondolkodóba ejtette.
– Biztos, hogy tervel valamit – mondta Cuddy, miután feleszmélt a bambulásból.
– Kitapogatom, mi folyik itt – nézett nyugtató pillantással a nőre.
Lisa bólintott, jelezve köszönetét, felállt, s nyitotta az ajtót, amikor eszébe jutott valami.
– Kaptam két színházjegyet. Nincs kedve esetleg eljönni velem? – Cuddy furán nézett rá – Nincs semmi hátsó szándékom, csupán arra gondoltam, hogy a kicsi mellett nem sok ideje juthat szórakozásra.
– Ez igazán jól hangzik – mosolygott. Először nemet akart mondani, de eszébe jutott, hátha megtud valamit, mellesleg már vagy egy éve nem volt sehol. – Mikor lesz?
– Holnap félhétre magáért megyek – ezzel lezártnak tekintették az ügyet.

***

– Merre voltál? – tört rá Wilson barátjára, mikor az fél kettőkor bicegett a folyosón.
– Enni – vont vállat.
– Azt itt is tudsz, és egy teljes óra sem kell hozzá. Szóval még egyszer kérdem: hol a jó fenében voltál?! – kissé ingerült volt.
– Oké, bevallom a barátnőmmel ebédeltem, akivel több, mint hét hónapja együtt vagyok – hangjában cseppnyi szarkazmus volt.
– Jó, akkor ne mond el, de azért csiszolj még rajta, mert Cuddy-nak ezt nem fogod tudni beadni.
– Nem is kell. Nem ő a főnök – válaszolt hűvösen.
– Az mindegy, de majdnem meghalt a beteged, akit kezeltél. Szóval szerintem rajtad próbálja ki először az újonnan szerzett amputációs cuccokat, lenyisszantva legbecsesebb testrészed – somolygott, amint meglátta a konferenciateremben váró dühös nőt. House megtorpant egy percre, s még Wilson felé intézett egy kérdést, amire valószínűleg tudta is a választ.
– És, kit viszel el a színházba?
– Cuddy-t. Úgy gondolom, ráfér egy kis lazítás.
House elgondolkodva próbálta titkolni kikívánkozó vigyorát-
– Érdekes – motyogta, majd bement. – Hol a teamem, és Te mit keresel itt? – nyitott be ledobva tatyóját a másik irodába.
– Épp menti a beteged életét, mert Te eltűntél több mint egy órára! Hol a jó büdös francban voltál? – hihetetlenül mérges volt rá.
– Ebédelni a csajommal – vont vállat.
– Örülnék neki, ha máskor nem az ebédidőben prostiznál!
– Miért vagy ennyire mérges? Nem Te vagy a főnök… jelenleg – javította ki magát. – Vagy esetleg lemaradtam?
– Kis híján múlt, hogy Folk nem szólt az igazgató tanácsnak miattad! Most mentettelek meg tőle utoljára!
– Ez most komoly? A góré képes volna feldobni a tanácsnak, mert késtem egy kicsit? – húzta fel szemöldökét.
– Plusz a többi 328 kihágás miatt! Kérlek, ne nehezítsd meg az életem – vett egy mély lélegzetet, s némiképp lenyugodott. Már ki akart volna menni, de House még egy kérdést intézett hozzá.
– Emily… már normálisan eszik?
Lisa először nem igazán értette a kérdést, majd eszébe jutott a tápszeres ügy.
– Igen. Ez nem vallott House-ra. Valaki után érdeklődik. Valamire tuti készül – gondolta magában. – Ha gondolod, beugorhatsz valamikor meglátogatni – ez kissé elhamarkodott kijelentés volt.

***

Lisa jól döntött, amikor igent mondott Wilson ajánlatára. Az előadás remek volt, a színészek tehetségesek, s a végén még egy-két érdekességet is megtudott House-ról.
Már vége volt a darabnak, így Wilson és Cuddy az autóparkoló felé sétált, nem messze a színészbejárótól.
– Ez remek volt! Köszönöm, hogy elhozott – mosolygott Wilson-ra.
– Nincs mit. Én köszönöm, hogy elkísért.
– Ahhoz képest, hogy nem sok jót mondtak róla, szerintem érdekes színdarab volt.
– Hát, az igazat megvallva, kissé fura volt, de az egyik elmebeteg nagyon hasonlított valakire – mosolygott sejtelmesen, mire Lisa elnevette magát.
– Igen, nekem is egyből House jutott eszembe. Amúgy nem tudja, mire érthette, nem akarja, hogy úgy járjon Emily, mint Ő?
– Nem igazán jó a kapcsolata az apjával. Ő tengerész volt, ezért a pontosság megszállottja volt. Egyszer azt mesélte, hogy két percet késett, és nem kapott vacsorát.
– Így már világos, hogy miért 11-kor képes betolni csak a képét – legbelül sajnálta a férfit, de ez hamar elillant. Mikor beszálltak a kocsiba, Cuddy látta, hogy egy House kocsijához hasonló áll a színészbejáró előtt, oldalánál támaszkodva egy olyan stílusú férfival, mint Greg. – Az ott nem House? – kissé messze voltak, ezért is hitte, hogy csak a szeme káprázik.
– Én is azt figyeltem, de mit keresne itt? – Wilson kérdésére hamar választ kaptak; egy női alak lépett ki a színészbejárótól, egyenesen a diagnoszta felé igyekezve. Greg kiegyenesedett, majd egy gyors csókváltás után kinyitotta a nő számára kocsija ajtaját, s a Cuddy-ékkal ellentétes irányba robogtak tova.
Lisa-t elöntötte valami keserű, ami nem volt féltékenység. Az nem lehet! Ő nem lehet féltékeny, mert az azt jelenti, hogy érez iránta valamit. Képtelenség!
Wilson ez alatt megtalálta az összefüggést.

– Most rám férne egy ital – mondta Kathy, mialatt eltűntek a színről. – Biztos vagy benne, hogy látták a kis színjátékunk?
– Megkerestem az autót, és úgy álltam, hogy lássanak. Az időzítéssel lehetett volna gond, de nem volt.
– Most már csak meg kell várnod, hogy féltékenységi jelenetet rendezzen. Ha viszont nem csinál semmit, tévedtél.
– Hidd el, nem tévedek. Soha nem tévedek – vigyorgott.
– Hú, de egoista itt valaki!
– És meg is van rá minden okom!
– Na, jó, inkább vigyél haza – sóhajtott egyet. Igen kifárasztotta az előadás, attól függetlenül, hogy prózai volt.
– Én meg már azt hittem megünnepeljük valamivel – somolygott sejtelmesen, mialatt leparkolt Kathy háza előtt.
– Álmaidban House, álmaidban – nevetett, s kiszállt a kocsiból. – Jó éjt, és hívj, ha van valami fejlemény!
– Oké – válaszolt röviden, és ahogy jött, úgy ment is el.

Másnap reggel, szokásos időben érkezett a kórházba. Azt hitte, hogy Wilson már az előtérben letámadja, de nem így történt.
– Lehet, hogy megint az öregek otthonában van annál a rákos haverjánál – gondolta, miközben a nővérpultról összeszedte a kis rózsaszín cetliket, amit neki szántak. Ez alatt elkövette szokásos rutinját; benézett az igazgatói irodába. Senki nem ült az igazgatói székben, s a szobában se látott senkit.
Ekkor eszébe jutott, hogy Folk múltkor elkobozta Rajzfilm felnőtteknek című sokatmondó dvd-jét. Itt az alakalom, hogy visszaszerezze, ugyanis a nővérek szerint egy súlyos műtéthez hívták.
Mikor belépett, orrát megcsapta egy kellemes, ismerős parfüm, de gazdáját nem találta sehol, így továbbment. Már kinyitotta volna az asztalfiókot, mikor kilépett az előbbi parfüm gazdája, kezében egy aprósággal.
– House, a szívbajt hozod rám – torpant meg, amint kilépett az irodához kapcsolódó illemhelyből.
– Szívbajos vagy? – vigyorgott – Ahogy nézem, inkább alvási zavaros. Azokat a kanyon méretű karikákat csak nem Emily okozta? Apropó, ő miért van itt? És te miért vagy itt?
– Először is nem Emily okozta, hanem tegnap színházban voltam, és későn értem haza. Másodszor: Azért van itt, mert a bébiszitter lebetegedett, és nem tudtam másikat hívni. Harmadszor: már tegnap mondtam, hogy néhány pályázati kiírásban segítek.
– Így mindjárt más. És milyen volt? A színház – tette hozzá, mikor látta Cuddy-n az értetlenséget.
– Nagyszerű! Az egyik elmebeteg rád hasonlított – mosolygott gúnyosan. – Amúgy láttunk téged.
– Valóban? – nézett tetetett furcsasággal.
– Igen. Egy nőre várhattál, aki kijött, megnézte a torokmandulád épségét, majd elmentetek – mondta szarkasztikusan, mialatt Emily-t a kanapé melletti kis hordozóba tette.
– Egy párszor már te is „megvizsgáltál” – vigyorgott, mire Lisa enyhén elpirult. – Csak nem féltékeny vagy? – csipkelődött.
– Miért lennék féltékeny? Tőlem aztán bárkivel összejöhetsz! – fordult vissza Emily-hez. Érezte, hogy a szemei el fogják árulni őt igazi mivoltáról. Felvette Emily-t, s indult vele kifelé.
– Most hova viszed?
– Kénytelen leszek az egyik nővérre bízni.
– Na persze, hogy hisztissé váljon?! Add csak nekem! – vette ki a kezéből
– Te komolyan vigyáznál rá? Nincs más dolgod? – képedt el House-on.
– A beteget tegnap mentettem meg, és amíg a teamem nem szerez újat, igen. Felviszem Wilson irodájába, ott legalább nem hajtanak rám – Lisa nem igazán értette mit akar ezzel mondani, s még hozzátette – Csak rám kell nézni! Sármos apuka egy kölyökkel. Szerinted melyik racionálisan gondolkodó nő nem vetné rám magát azonnal?
Cuddy persze nem tudta magában tartani hangzatos kacaját.
– Jól van Casanova, csak had vigyem én fel – azzal visszavette kislányát, aki gügyögős kedvében volt.
– Vagy nem bízol az egyensúlyérzékemben, vagy nem akarod, hogy a nővérkék úton-útfélen a Jóságos Diagnoszta és Sárkány Mami porontyáról regéljen.
– Hé! Összekeverted a jelzőket: Sárkány Diagnoszta és Jóságos Mami – hunyorgott.
Mikor felértek az emeletre, Cuddy újfent kérdésözönnel árasztotta el House-t.
– Wilson nem fog szólni érte?
– Az öregcsókák szállójában van, és ott is marad, minimum kettőig, de ha bingó is van, négynél előbb nem látjuk – ironizált, min Lisa újra elmosolyodott. Mikor beértek az irodába, Cuddy átadta ismét Emily-t House-nak, és a kanapéra tett egy nagy táskát, amiben Emily játékainak egy töredéke, kedvenc macija és a pelenkáztatáshoz szükséges cuccok.
– Biztos, hogy rád bízhatom?
– Nyugi, nem lesz baj. Elpiálgatunk, megdobáljuk a személyzet spanyol tagjait, mialatt rasszista számokat énekelünk, és elszívjuk a békepipát – ironizált. Látta Cuddy-n, hogy nem nagyon nyugtatta meg a poénjai – Bízhatsz bennem, nem lesz baja.
– Oké – válaszolta halkan, elmerülve a férfi tekintetében, majd sarkon fordult, s kettesben hagyta őket.
House nem igazán tudta, mire vállalkozott. Az igazat megvallva kissé tartott attól, hogy egyszer rázendít, és az istenért sem akar majd elhallgatni. Szerencsére nem ez történt.
A gyerekek viselkedéséről elképzelt világnézetét Emily, úgy ahogy volt, romba döntötte. Egyszer biggyedt le szája, mikor Lisa elment, de utána figyelmét lekötötte a meleg kezű, biztonságot árasztó, kék szemű idegen. House saját lánya hatalma alá került. Sose gondolta volna, hogy gyereke lesz, pláne nem ilyen nyugodt, jó kislány.
Alig egy órát volt fenn a kislány, ugyanis elaludt, de az az egy óra House-nak elég volt arra, hogy kötődést érezzen iránta, maga se tudja miért.
Ismeretlen volt számára minden Emily körül.
Többek közt az elalvás körülötti mizéria. Emily szemecskéi majd’ leragadtak a fáradtságtól, de addig nem volt képes elaludni, míg House mellé nem telepedett. Az asztalt arrébb tolta, leült a kanapé mellé a földre, s óvatosan a hason fekvő leányzó hátát simogatta – valami ilyesmit mutattak a viasat 3-mon is -. Nem kellett öt perc, a szobában csak Emily szuszogó hangját lehetett hallani.
House el sem hitte, hogy tényleg ezt teszi! Ez kissé megijesztette, ezért óvatosan feltápászkodott a földről, még óvatosabban a kanapé végére ülve bámulta tovább lányát.
Nem sokáig, mivel nyitódott az ajtó, amin Wilson lépett be. Úgy érezte, hogy kétszer helyét cserélt a gyomra a szívével az ijedtségtől. Már épp kiabálni kezdett volna, mikor látva House mutatóujját ajkán, és az alvó kislányt, inkább úgy döntött az erkélyen üvölti le barátja fejét. Intett neki, aki értette mi fog következni.
– Miért te és miért itt vigyázol rá? – kezdte első kérdésével.
– Lényeg a lényegében Cuddy-nak beszélnie kellett Folkkal, és mondtam, hogy addig vigyázok Emily-re, mert beteg a bébiszitter. Az én irodám üveges ez meg nem.
– Kezdesz kötődni hozzá, ugye? – mosolygott.
Greg nem válaszolt semmit, csak bólintott. Rövid csend állt fel, amíg Wilsonnak eszébe jutott, miért hívta ki az erkélyre.
– Vadbarom – mondta hűvösen. – Megint belerángattál a játékaidba! Azért adtad nekem a jegyeket, hogy Cuddy meglásson titeket, féltékeny legyen, és a gyermekded elképzelésed szerint a karjaidba omoljon. Miért nem mondod meg neki egyszerűen, hogy szereted? Mi a jó fenének kell ilyen szánalmas csellel játszani?
Greg eszébe egy éles replika sem jutott. Tudta, hogy igaza van Wilsonnak, egyébként meg hallotta Emily nyöszörgését, s visszament az irodába. Fura mód már nem volt a kanapén, hiszen már Cuddy kezében volt… Cuddy?!
– Kösz, hogy vigyáztál rá – hadarta el, mialatt felvette a táskát a vállára, és próbált úgy tenni, mint aki cseppet sem mérges, mint aki semmit nem hallott.
– Nincs mit – motyogta.
– Szerintem meghallhatta – morogta Wilson, mikor Lisa már halló- és látótávon kívül volt. – Jobb lenne, ha utána mennél, és tisztáznál néhány dolgot.

Az óra nyolcat ütött, és House még mindig nem fogadta meg barátja tanácsát. Ült a zongoránál, s nem tudta mi lenne a jobb.
Amióta hazaért, ezen gondolkodik, s valószínűleg azért is, mert nem ivott semmi élénkítőt. „Tudatosan akar dönteni.”
Páppá…páppádüvább düváppá düvápp…
– House – szólt bele a telefonba.
– Nos, hogy megy?
– Lebuktunk.
– Hogyan?
– Meghallotta, amint beszéltünk róla – hangjában enyhe fájdalom vegyült.
– És kimagyaráztad?
– Nem.
– Idióta! Most azonnal pattanj a mocidra és vonszold át a hátsód! – azzal letette.
Igen. Ez kellett morcos dokinknak, hogy valaki támogassa gondolatmenetében. Lecsukta a zongora fedelét, felkapta a kulcsokat, s rohant ki az ajtón, majdnem fellökve az épp kopogni készülő nőt. Érdekes módon épp hozzá igyekezett, ugyanis Cuddy toporgott előtte.
– Hello – köszönt Greg.
– Mi a gond? – vágott a közepébe, s igen aggódó arcot vágott.
– Gond?
– Wilson az előbb hívott, hogy menjek el hozzá, hagyjam ott neki Emily-t és jöjjek ide.
– Hülye Wilson! – morgolódott magában.
– Nincs semmi? – most már jobban kirajzolódott arcán a düh jelképes vonásai.
– Nincs – már fordult volna Cuddy vissza kocsijához, mikor House gyorsan kijavította magát. – Illetve van.
– Hallgatlak – válaszolta kissé hűvösen.
– Nem jönnél be? Kissé bonyolult, és nem igazán akarom, ha fél Jersey hallaná.
Cuddy mély lélegzetet vett, majd bement a lakásba.
– Kérsz egy italt? – próbált kedvesnek mutatkozni.
– Nem. Kérlek, térj a lényegre!
– Mit hallottál a délutáni beszélgetésünkből? – teljesítette Lisa kérését.
– Őszinte legyek? Mindent! És tudod, szánalmas, hogy ilyen felszínes dolgokkal akarsz „féltékennyé tenni” – emelte fel hangját, s az utolsó két szónál idézőjelet formázott ujjaival.
House szája sarkában apró mosoly jelent meg.
– Most min vigyorogsz ennyire? Szerinted vicces?
– Nem, csak ha mindent hallottál, hallhattad Wilson érvelését is, ami elbizonytalanít az érzelmeidben.
Cuddy elnevette magát.
– Nem House, tökéletesen tisztában vagyok az érzelmeimmel veled kapcsolatban: utállak!
– Igen – jelentette ki – És csakis azért utálsz, mert éreztél értem valamit. Tovább megyek, bármennyire is akarsz, de még most sem vagy képes utálni – lépett közel a nőhöz. Lisa ügyesen hárított; az ajtó elé lépett.
– Megőrültél? UTÁLLAK! – sajnos nagyon is érezte, hogy House-nak igaza van.
– A szád ezt mondja. De a szemedben miért van csillogás? Miért dobog a szíved gyorsabban, ha veled vagyok? – lépett mellé, s Lisa újonnan hárítani akart, de House a derekánál fogva magához húzta. – Vagy ha ezt csinálom – azzal szenvedélyesen megcsókolta. Cuddy próbált kibontakozni az ölelésből, a csókból, de Greg erősebb volt. Pár másodperces ellenállás után végül engedett a kísértésnek. Percekig csókolóztak, míg levegőtartalékuk bírta. Mikor szétváltak, Cuddy még csukva tartotta szemeit, emlékezve az elmúlt másodpercek boldogságára.
– Wilson jól gondolta? – mindketten tudták, hogy arról a bizonyos mondatról van szó, melyben a szeret szó is szerepelt.
– Azt hiszem – suttogta félre tekintve a nő szeméből. Túl közhelyesnek érezte, hogy kimondja érzelmeit, de szükség volt erre a közhelyre.
– Hogy én hogy utállak – mondta fülig érő mosollyal.
– Tudom – vigyorgott vissza. Újabb csók, és onnantól elszabadult a pokol.

Másnap reggel Greg halovány mosollyal ébredt arcán. Amint visszatért álomvilágból a valóvilágba, eszébe villant az elmúlt este. Hátán feküdt, bal kezével keresgélve az elvileg mellette fekvő nőt, aki nem volt ott. Gyorsan kinyitotta pislogóit.
Sehol senki.
Megint!
Kikászálódott az ágyból, felvette köntösét, s kiment a nappaliba.
Amint meglátta a kanapéján ülő nőszemélyt, újra halovány vigyor jelent meg rajt.
– Jó reggelt Emily – ment oda hozzá, megsimítva fejecskéjét. – Biztos Wilson áthozta.
Ismét körbevizslatott, és akkor már meglátta Cuddy-t is, ki a konyhában ügyködött a kávéfőzővel, fekete ingében feszítve. Óvatosan mögé osont, átkarolta csípőjét, s nyakába apró puszit lehelt, mire Lisa elmosolyodott.
– Jó reggelt neked is – fordult a férfi felé, reggeli csókot váltva.

Ettől a naptól fogva majdnem minden reggel, nagyjából így indult hármójuk számára.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..