Problémák és megoldások

Ha elmegyünk egy kórház sürgősségi osztályára megrándított bokával, nem engem fognak elsőként megvizsgálni, hanem a mellettem, ugyancsak rossz állapotban lévő pasast. Ahogy betolták az ajtón, egyből vitték is tovább kezelésre. Pedig én voltam ott elsőnek.
Felvetődik a kérdés: miért? Idősebb? Jól öltözöttebb? Esetleg hálapénzt is adna a gyorsaságért? Vagy a fejéből kiálló balta az ok?
Agyas kérdésre egyértelmű válasz; természetesen a legutolsó.
Ezt hívják súlyossági sorrendnek – vagy valami effélének.

Wilson és Cuddy ugyanezen okból szüneteltette kommunikációjukat, s egy súlyosabb problémához igyekeztek.
A folyosón vezető úton csendesek voltak, egyetlen mondat sem hangzott el. Bár előbbi kis beszélgetésük mindkét fél fejében újra lejátszódott, mégsem adtak ennek hangot. Jelenleg egy életbevágóbb eseményhez siettek.
Az az életbevágó dolog nem volt más, mint House.
Amikor bementek, két nővér már bent volt, s vizes ruhákkal törölgették, valamint a vénájából folyó vért próbálták elállítani, amennyire azt a vergődő férfi engedte.
A két nővér közül az egyik igen fiatal, valószínűleg tanuló, a másik egy negyvenes, szőke hajú szemüveges nő volt.
– Mi történt? – kérdezte Wilson mialatt a kórterembe mentek.
– Fél órája hőemelkedése van, a vérnyomása megnőtt, erőteljesen izzad és kapálózik. Le kellett szíjaznunk, mert kitépte az infúziót – adta le az egyik nővér a tájékoztatást. A két orvost teljesen letaglózta a látvány. Ott volt előttük egy viszonylag erős férfi, ki most védtelenül próbálta felvenni a harcot saját delíriumai ellen.
– Miért nem szóltak előbb? – kérdezte Cuddy ingerülten, mialatt szakszerű fedőkötést tett a vérző sebre.
– A hőemelkedése már kezdett lemenni, de hirtelen kapálózni kezdett, és kiabálni. Egyből megcsipogtattuk, és telefonáltunk is önnek.
Wilson ez alatt nyugtatót vett elő, és beadta House-nak, ki szép lassan lecsillapodott.
– Most már lenyugszik – nézte Cuddy az életjeleit. – Ez a ketamin mellékhatása volt – vetett egy pillantást a fiatal nővér felé, mialatt House kézfején lévő vénába szúrt az infúziónak kanünt.
– De miért csak most jelentkezett több mint 15 órával a műtét után? – nézett érdeklő tekintettel a tudásszomjas fiatal kolléga.
– Talán éjszaka is álmodhatott, de most ez szívritmuszavarral is járt – okította Wilson.
– Figyeljék az életjeleit, és amíg fel nem ébred, orvosi felügyelet alatt legyen. Csipogtassa meg a teamjét. Amíg nincs új eset, ők ügyelnek – mondta Cuddy, mire Wilson is felfigyelt. Közelebb ment hozzá, és halkan egy kérdést intézett hozzá:
– Nem csinál nagy ügyet egy egyszerű rémálomból?
– Rémálom? Kitépte az infúziót a kezéből! A Ketaminnak súlyosabb mellékhatásai is lehetnek, maga is tudja! – suttogta vissza.
– Maga az orvosa – hagyta rá.
Cuddy még egyszer a férfi ágya felé nézett, és látta, hogy valami vörös folyik le jobb oldalon az ágyról.
– Ó a fenébe! Felszakadtak a varratai! Kérek egyenes tűt, fonalat és lidokaint! – gumikesztyűt vett fel, s miután megkapta a szükséges eszközöket, nekiállt a ’beavatkozásnak’.

Miután mindent elrendeztek, Cuddy ránézett az órájára, majd kifelé vette az irányt, Wilson pedig követte. A nő tudta, nem rázza le egykönnyen, mégis kikerülő manőverbe kezdett, ami annyit jelentett, hogy a lépcsőket használta a modern felvonó gépezet helyett.
Bárhogyan is akart menekülni, azzal nem számolt, hogy House lelkiismeretének jobb és bal lába is jól terhelhetőek lépcsőzéskor.
– Cuddy, kérem, várjon! – futott utána.
Hiába, egy percre félrenézett a folyosón, a nő már el is tűnt.
– Sajnálom, de öt percen belül egy adományozó jön. Fel kell készülnöm.
– Tudom, hogy elfoglalt, de egy dologra válaszoljon, s esküszöm, békén hagyom – érte utol a lépcsőfordulónál.
Cuddy megállt, mélyet sóhajtva megfordult a férfi bogárbarna szemeibe nézve.
Amennyire House kék szemeiben el tudott merülni, Wilson barna szempárja annyira fedezte fel a vele szemben álló egyéniséget, komolyságával.
– House-é a gyerek? – tette fel kertelés nélkül.
Lisa rövid ideid elgondolkozott, tényleg elmondja-e az igazságot. Mivel Wilson hallotta a kis telefonbeszélgetésüket a húgával, minden bizonnyal rájött, hogy ha a negyedik hétben van, és nem Nic az apa, akkor minden bizonnyal a bunkó barát a genetikai jegyek adója.
– Igen – mondta halkan, mint aki állami titkot árul el az ellenség főhadiszállásán, s ha eltúlozva is, de ez volt a helyzet.
Wilson, mintha némiképp fellélegzett volna, vagy az is lehet, hogy utolsó lélegzetét szívta be e gondokkal teli világban.
– És, hogyan tovább? – nyögte ki kisebb hezitálás után.
– Azt mondta, csak egy kérdést tesz fel – látta, hogy az onkológus bizony nem engedi el addig, amíg nem válaszol – Még nem tudom, de egy biztos; senki nem tudhatja meg, még House se. Se a gyereket, se az apa mivoltát. Számíthatok a diszkréciójára?
James egyetértően bólogatott. Lisa úgy látta, most már elindulhat, viszont Wilson még egyszer utoljára megállította.
– Később elmondja neki, hogy az övé?
Nem válaszolt semmit, mi egyenlő a nemmel.
– Ugyan Cuddy, joga van tudnia a saját gyerekéről – valamelyest felháborodott.
– Maga szerint miben fog változni a helyzet? Hirtelen mintaapa lesz belőle? – a háborodottság kölcsönös volt. – Ő csakis az én gyerekem lesz!
– Ez nem fair vele szemben – jegyzete meg már jóval halkabban. – Viszont House sem olyan hülye, hogy ne jöjjön rá az igazságra – azzal visszafordult.
Cuddy néhány percig még egyhelyben állt, majd lement saját irodájába.

Egy órájába tellett meggyőznie a város leggazdagabbját, hogy ő igenis hatalmas összeget akar adni a gyerekosztály fejlesztéséhez, majd a bókjaival együtt elküldeni a fenébe, úgy, hogy még meg is köszönje neki.
– Essünk neki a papírmunkának – gondolta magában. Most mintha nem lett volna annyi unalom előidéző dokumentum. Most kilátszott a telefon, valamint egy könyvnyi terület az asztal szélén. Hoppá!
Tíz perc sem telt bele, az immáron felszabadított, engedélyektől független telefon vidáman csörrent meg, a lelket is kiugrasztva igazgatónőnkből.
A kijelzőn egy nagyon is ismerős szám jelent meg. Sarahé volt az.
Először alaposan végignézett az irodájában – okulva utóbbi beszélgetéséből -, hátha valahol megbújik esetlen egy nővér, vagy egy onkológus. Háromszor csörgött ki, majd Cuddy – megunva hangját – felvette.
– Haló? Dr. Lisa Cuddy – tudta ki az, mégis egyszerűbb volt így beleszólni.
– Szia, Sarah vagyok. Nem zavarlak?
– Az az igazság, épp dolgozom… – tipikus a “lerázom a húgom, mert dolgoznom kell” trükk.
– Ígérem, gyors leszek – ő viszont a “hajthatatlan vagyok, amíg nem válaszolsz” trükköt vetette be.
– Oké, hallgatlak.
– Most akkor ki is az apa?
“Hirtelen mindenkit hogy érdekli a majdani gyerekem biológiai apja!” – gondolta magában. Kellett neki kotyognia, most magyarázkodhat!
Mondjuk, a testvéréről van szó, akivel szinte minden titkát megosztotta és megosztja. Mellesleg ott van a testvéri megértés.
– Nem biztos, hogy ismered – húzta az időt.
– Addig biztos, amíg nem mondod meg a nevét. Kérlek Lisa, tudod, hogy bennem megbízhatsz!
– Na jó – még egyszer körbenézett – Gregory House a biológiai apa.
– Ki?
– Látod, mondtam, hogy nem ismerheted.
– Várjunk csak! Nem belé voltál fülig szerelmes az egyetemen?
– Nem! – háborodott fel, s némiképp helyesbített válaszán – Nem voltam belé fülig szerelmes.
– Amúgy ő zongorázott anyuék estjén.
– Az a pasi? – hangjában valamennyi szánalmat lehetett felfedezni. Ennyit a testvéri megértésről. – Nem öreg hozzád egy kicsit?
– Csak pár év van köztünk.
– És ő? Mit szólt hozzá?
– Az igazság az, hogy épp… elfoglalt, de nem várható túláradó öröm, ezért nem is mondom el neki – arra a megállapításra jutott, ha esetleg elúszna minden pénze, megírja az életét színdarab, vagy film formában, aminek nagyobb sikere lesz, mint bármilyen csöpögős brazil szappanoperának.
– A „biológiai apa” kifejezésből arra tippelek, hogy csak egy egyéjszakás kaland volt. Igaz?
– Mi tagadás… – elpirult. Ez nem igazán vall rá.
– Attól függetlenül szerintem el kéne mondanod neki, ha másért nem is, de „hé van egy utódod”.
– Nem ismered őt. Ha bevallom, hogy tőle vagyok terhes, ezzel zsarolna, vagy még bunkóbb és eleresztettebb lenne, mondván „hé, van egy gyereked, aki az én utódom”
– Téged csak a zűrös pasik vonzanak – mondta szarkasztikusan.
Lisa csak mosolygott. Mint általában, Sarah-nak most is igaza volt.
– Nem is zavarlak tovább. Majd még felhívlak.
– Rendben, és kérlek, senkinek egy szót se.
– Számíthatsz rám. Vigyázzatok magatokra.
– Jó, ti is – letette. A mai napon érzett először valami elégedettségfélét.

******

Ahogy Wilsonnak mondta, vasárnap a tizenegy órai vizit után felkelt, és kiszedte cuccait a szekrényből. Szólt, hogy állítsák ki neki a zárójelentést, ugyanis saját felelősségre elmegy.
– Ez különös – motyogta, amint kedvenc fekete ingét megpillantotta. Azt vette föl, hozzá egy sötétszürkés farmerját, a többit pedig csak bevágta a táskába.
Megkapta a papírokat, s elindult kifelé. Még mindig voltak kisebb-nagyobb fájdalmai, de már hozzászokott. Ráadásul a tudat, hogy pár napon belül ezek is el fognak múlni enyhített rajt.

Amint kilépett a kórház ajtaján pontosan huszadszorra csörgette meg Wilson-t. Evidens, hogy nem vette fel. Kénytelen lesz buszozni, mivel aznap motorral jött dolgozni, mikor meglőtték. Valahogy nem szívesen szállt volna motorra, főleg, hogy zuhogott az eső. Szó szerint, mintha dézsából öntötték volna.
A kórháztól nem volt messze a buszmegálló, de így is elfáradt, mellesleg rendesen elázott. Szerencséjére a megálló sincs túl messze a lakásától, így számításai szerint az előszobában fog összeesni – plusz-mínusz pár méter.
Már látta buszt, mikor vele egy időben egy BMW is kifordult a parkolóból.
– Csessze meg! Anyu meglátott – reménykedett benne, hogy a busz hamarabb odaér, mint Cuddy a kocsijával. A busz viszont nem állt meg. Nem is kellett neki, mivel távolsági volt, s nem helyi. – Francba!
Természetesen Cuddy egyből felfedezte, ki próbál elrejtőzködni a totál ablak buszmegállóban. Útba esett, így kocsijával a megállóhoz hajtott.
– Miért nem vagy még a kórházban? – hajtotta le az ablakot, az anyósülésre támaszkodva nézett a férfire.
– Untam már a sok rózsaszín egyenruhát és kórházi kajának nevezett trutyit – még mindig a padon ült.
– Miért busszal mész?
– Mert csak a motorom van itt, amivel nem túl ajánlatos ilyen időben közlekedni. Wilson meg nem veszi fel.
– Elvigyelek?
House meglepődött. Azt hitte egyből azzal jön, hogy takarodjon vissza a kórházba, vagy kétszer annyit kell rendelnie.
Cuddy látta rajt a meglepettséget, s viccesen még hozzátette:
– Vagy ha inkább szereted a helyi buszok adta kellemes komfortot, hát legyen – azzal visszaegyenesedett a volánhoz, s visszahúzta az ablakot.
House kisebb vigyor keretében beszállt a kocsiba.
Ha az autó tudott volna katapultálni, minden bizonnyal megröptette volna a csurom vizes férfit, mint macskát egy bizonyos tevékenység elvégzése végett szokás kivágni. – Kisebb szerencse volt talán a bőrülés. –
Útjuk viszonylag csendes volt. Egy-két kérdésnél, és válasznál több nem igen hangzott el. Azért ez vicces. Két ember, akik régóta ismerik egymást, egy helyen dolgoznak, rengeteg közös élményben volt részük, ráadásul most már egy fejlődésben lévő kis élet valamilyen szinten összeköti őket, mégsem tudnak egy közös témát találni.
Az egymás iránti vonzalmat már meg sem említem. Az élet bonyolult.
– Most viszont kanyarodjunk vissza a történethez, ugyanis House és Cuddy is elkanyarodott, mégpedig a 221. B lakáshoz.
House rövid ideig figyelte napok óta nem látott lakását, s valamin erőteljesen törte a fejét, legalábbis Lisa így látta. Greg ezután a nő felé fordult egy fejbiccentéssel megköszönve a fuvart. Ki akart szállni, ám ahogy fölállt, szép lassan visszaereszkedett az ülésre, igen rosszul leplezve azt, hogy megszédült.
– Hé, jól vagy? – nézett aggódva a fal fehér férfire.
– Igen csak valamin… elgondolkodtam.
– Persze, én meg most jöttem le a falvédőről. Ettél ma valamit?
– Igen.
– A gyümölcszselén kívül is?
– Nem.
– Az a műkaja nem étel – kötötte ki biztonsági övét, ami egyet jelenthetett: bekíséri House-t a házba. Úgy is lett.
House úgy tett, mint aki nem nagyon örül a pátyolgatásnak – s ezen részének tényleg nem -, de igazándiból az előbb ezt tervelte ki. Be szerette volna hívni, de az egyszerű ’ nem jössz be egy kávéra’ szöveg túlontúl szánalomra méltó. Ez legalább illik egyéniségéhez.
Próbáltak minél gyorsabban bejutni, a teljes bőrigázás elkerülése végett, bár House már alapból bőrig ázott.
Greg ledobta tatyóját a kanapéra, bement a fürdőbe két törölközőért, majd visszabaktatott a nappaliban álló szintén ázott nőhöz, aki már levette kabátját a fogasra téve.
– Itt egy törölköző – nyomta kezébe. Egyből szemet szúrt neki a nő első trimeszteres dekoltázsa, de arra gondolt – helyesbítek: remélte – a termékenységi kezelések miatt van. Ha terhes lenne, akár ő is lehetne az apa. Ezt a gondolatot gyorsan elhessegette, hiszen csak egyszer voltak együtt.
– Köszönöm – meglepődött az udvariasságon.
House is levette kabátját, mi alatt az ugyancsak vizes fekete inget felismerte a nő. Enyhén elpirult, elvégre ő vitte be neki. Ez a ruhadarab talán a szívéhez is nőtt. Soha nem gondolta volna, hogy egyetlen ruha neműhöz ennyi emlék fűződik.
Greg otthagyta a nőt emlékei közt, és a hálóba vonult átöltözni.
Közben Cuddy körbenézett a konyhában élelemkészítés céljából, de egy penészes kenyércsücskön, és egy üres mogyoróvajas üvegen kívül semmit nem talált.
– Változatos étrend – jegyezte meg félhangosan. Gondolt egyet, visszavette a kabátját, majd kiment az ajtón.
House hallotta, ahogy az ajtó bevágódik, s az utána való csendet is.
– Cuddy, itt vagy még? – kiabált a hálóból. Nagy nehezen lefejtette magáról az ingét és a nadrágot. Már egy száraz farmer volt rajta, mikor kérdésére választ is kapott: valaki ismét visszajött, valami szatyorfélével zörögve.
Greg egy szál farmerben ment vissza a nappaliba.
Lisa kissé meglepődött a felsőtest csupaszságán, de istenigazából nem nagyon zavarta a látvány, sőt!
Az már sokkal inkább, hogy a férfi oldalán lévő varratokon nem volt kötés.
– Mi történt a kötözéssel? – nézett az oldalára.
– Átázott – mondta egyszerűen. Odasétált az elsősegélyes dobozáért, újra elfedni a heget.
– Ne segítsek? – nézett rá a nő.
– Nem kell, egyedül is megoldom.
Lisa közben kivette ebédjének szánt pizzáját a szatyorból. Mióta terhes, sokkal kívánósabb, ennek eredménye a pizza.
Két tányért vett elő, mire egy-egy szeletet tett, s visszasétált vele a nappaliba House-hoz, aki még az önkötözéssel volt elfoglalva. Látta rajt, hogy nem megy egyedül, de persze a makacssága mindenen túllő. Szó nélkül odasétált, leült az asztalra kivéve a férfi kezéből a ragasztót.
– Feküdj le – utasította, közben elővette a szükséges felszereléseket a dobozkából.
– Igenis úrnőm! – mondta eltorzult hanggal. Cuddy ismét mosolygott. Ez rekord; hét napból kétszer beszéltek, s háromszor mosolyogtatta meg. Talán ez miatt próbált az ingoványos kedvességtől a szilárd bunkósághoz visszalépni. – Nic nem fog nyavalyogni, hogy nem vagy időben otthon? – kérdezte hűvösen.
– Ő… most nincs itt. Európába repült – füllentette, beletemetkezve munkájába.
Rövid csend után a férfi ismét megszólalt:
– Bűntudatod van – nézett a nő szemébe, Cuddy pedig a forradást vizsgálta, de e kijelentésre felkapta a fejét. Csak egy percre nézett Greg szemébe, máris érezte, minden titkát tudja a férfi.
– Ugyan miért lenne?
– Tudod te azt nagyon jól.
– Remélem Wilson nem kotyogott neki semmit – imádkozott magában a nő.
– Nincs bűntudatom.
– Akkor miért vagy itt? – még mindig a nő szemeit figyelte. Ismerte a mondást: a szem a lélek tükre.
Cuddy is ismerte, ezért nyolcadszorra sterilizálta a műtéti heget. Igaz, hogy nem nézett a férfi szemébe, mégis érezte, ahogy a kékség a veséjébe lát.
– Mert a barátod vagyok, és segítek – most már tudta, hogy innentől nem jó alibi a fertőtlenítés. Gyorsan leragasztotta, s már menekült volna is, de House gyorsabb volt. Felült, gyengéden megfogva a nő csuklóját.
– Szerintem ez csak ürügy, hogy velem legyél.
– Ez nevetséges – nézett a férfi szemébe. Nagy hiba.
– Az érzelmek irracionálisak és nevetségesek – jegyezte Lisa ajkaira koncentrálva. Lassan közeledett, Cuddy érezte a bűverőt, ami ismét hatalma alá keríti. Már majdnem megcsókolta… mikor Cuddy táskájában megcsörrent a telefon. A nő félrefordította fejét a táska irányába.
El akart indulni, de House óvatosan megszorította fogását a kezén.
– A kórház az – akadékoskodott a nő. Érezte, hogy megint megugrik az a bizonyos hormonszint, minek jelenlegi következménye az, hogy terhes. – Ne csináld ezt – suttogta az alig öt centire lévő férfinek.
– Mire gondolsz? – ismét meg akarta csókolni, de Cuddy megint félrefordította fejét.
Újabb telefoncsörgés.
– Kérlek, engedj – még suttogott. Ha hangosan beszélt volna, fel lehetett volna benne fedezni az erőtlenséget.
House elengedte. Nagy nehezen, de elengedte. Lisa pont fel tudta venni a telefont.
– Igen?… Nem Wilson, én vittem haza. Igen, nincs semmi baja… Rendben öt percen belül ott vagyok – most House-hoz fordult. – Wilson volt az. Gond van az egyik beteg papírjaival. Edd meg a pizzát, és gyógyulj meg – mondta, mialatt felvette kabátját. – Viszlát, House.
– Viszlát Cuddy – köszönt kissé szomorúan.
Mindketten egyedül voltak; House a házban, Cuddy a kocsiban. Az az ironikus, hogy alig félórája nem találtak a kocsiban közös témát. Pedig sok mindenben hasonlítanak; közös múlt, közös munka.
Még jelenlegi gondolatuk is egy:
„Wilson az időzítések mestere!”

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..