Téves diagnózis

Az éjszakából lassan kifelé hanyatló város ébredezni kezdett. Az újságosok kivitték az bódékba a friss hírlapokat, az étterem hátsó bejáratánál álló zöldséges kocsi lerakta szállítmányát, s a tolató üzemmód pityegő hangja töltötte be a környéket. Az apró kis mozgolódások halkak voltak, szinte olyan volt, mintha kedvesek lennének a még békésen alvó emberekkel, azzal, hogy csendben végzik kis munkájukat.

A nagy csöndben motor zúgása robogott végig szélsebesen.

House ahogy csak tudta húzta a gázt, hogy minél előbb bent lehessen munkahelyén, ahol nem igazán alakulnak úgy a dolgok, mint ahogy azt szeretné. A betege felébredt, de nem emlékszik semmire, ő alig tudott valamit aludni, ráadásul nem mindennapi álma volt.

Sejtette, hogy ki lehetett a titokzatos idegen, de róla egészen másokat szokott vizionálni. Miért álmodta ezt? Kérdéseire elég felszínes válaszokat talált:

– A REM-ben újraéltem a tegnapi napom: Amber halála – azt már megálmodtam egyszer délután. Ott pihent egy nő, aki hasonlított Lisára – az agyvérzésemet követően ott volt mellettem. Egy idegen ágyban feküdtem – volt már rá példa, hogy nem ott ébredtem, mint ahol vártam volna. – ezzel lezártnak tekintette az ügyet, mellesleg már úgy sem tudott volna filózni, mert kinyílt a lift ajtaja. Annyira belefeledkezett az álom tudományába, hogy csak vitték a lábai –és a botja- .

A konferencia terembe lépve csapata felét pillantotta meg.

– Hol van Foreman, és Tizenhárom?

– Akkor hívtam őket, miután letette a telefont. Jó gyorsan beért! – csodálkozott Taub.

– Volt valami az alváslaborban? – közben odabotorkált a kávéfőzőhöz, egy jó erős feketét inni.

– Egész éjjel megfigyeltem, de semmi. – válaszolt kómásan Kutner.

Ez alatt megérkezett a másik két tag is, kik gyorsan leültek, és úgy tettek, mintha rég óta itt ülnének. Biztosak voltak benne, hogy valami lecseszést, vagy beszólást úgy is fognak kapni.

– Szóval miért ébresztettek fel ilyen korai órában? – fordult a teamjéhez, majd visszament az asztalhoz, és leült.

Tizenhárom nagyon meglepődött, ami arcára is kiült. House észrevette, kissé idegesítette a hallgatás, így inkább folytatta:

– Remélem, nem az jön most, hogy előrehozták április 1-et, mert arra nem lennék vevő! Szóval mi történt?

– Olyan öt körül elmentem egy kávéért, gondoltam nem fog semmi sem történni. Mikor visszajöttem, az ágyon ült, és kifelé bámult, azt kérdezve van e kint valaki. Miután visszavittem a kórtermébe a szokásos vizsgálatok után megkérdezte, hogy miért van itt. Vissza kérdeztem, hogy mire emlékszik, de elég zavaros választ adott. Ezután felhívtam magát.

– Ki se kérdezted?

– Ez úgy fél órája történ, és gondoltam megvárlak vele téged, hisz te vagy a neurológus, nem? – most már kvittek voltak Kutner szemében.

– Ok. Tizenhárom, kérdezze ki, Foreman, reflex vizsgálatot! Taub és Kutner! Hozzanak nekem két fánkot! – adta ki az utasításokat.

Mind a négyen elhagyták a helyiséget. House, miután megitta ízletes kávéját, elment zuhanyozni, az orvosi tusolóba.

**

Pontosan 6:00-kor Wilson egy extra nagy kávéval lépett be az ajtón. Tegnap sikerült elintéznie a papírokat, és House-t is.

A nővérpulthoz sétált, hogy megnézze, hagyott-e valaki üzenetet. Miközben a kis rózsaszín cetlijeit rendezte, meghallotta, amint a nővérek arról beszélgetnek, hogy Cuddy felébredt, de nem emlékszik semmire. Kissé megijesztette ez a hír, de volt valami sejtése, hogy a hölgyek csak eltúlozták a dolgot. Azért a biztonság kedvéért bekukkant hozzá.

Amint elérte a kórtermet megállt egy pillanatra, s csak figyelt befelé. House két beosztottja épp vizsgálta, míg a székben egy nő ült, Rachellel a kezében. Várt egy kicsit, ám mikor Lisa észrevette bement.

– Jó reggelt! Hogy van? – köszönt barátságosan

– Lüktet a fejem, nem emlékszem semmire, plusz House az orvosom. Maga szerint? – jött a nem épp rokonszenves válasz.

– De legalább a humorát nem vesztette el. – szólalt meg Shara miután berakta Rachel-t a nővérek által kapott kórházi kiságyba. – Üdvözlöm, a nevem Shara Cuddy, Lisa testvére vagyok – nyújtotta kezét a férfi felé, aki kézséggel viszonozta.

– Örvendek! Dr. James Wilson.

– Á, szóval ön is orvos?

– Igen onkológus vagyok. – első találkozásra kedvesnek vélte a nőt.

– Cuddy, fel szeretnék tenni néhány kérdést önnek. – kezdte a mondandóját Foreman.

– Jó.

– Hogy hívják?

– Lisa Cuddy.

– Milyen év van?

– 2009.

– Hol van most?

– A Princeton-Palisboróban.

– Milyen napot írunk?

– Január 20.

Mindenki összenézett.

– Az szombaton volt. Ma meg kedd van. – aggódott Shara.

– Mi?

– Cuddy, mi az utolsó emléke?

– Várjon, az este a konyhában állok… épp veszek ki valamit a mélyhűtőből… és valakit várhattam, mert csöngettek az ajtón, és… ez az utolsó emlék. – behunyta a szemét. Zavarta, hogy nem emlékszik semmire, és még jobban, a lüktető feje.

– Ahogy sejtettük. Retrográd amnéziája van.

– Az micsoda? – aggódott továbbra Shara.

– A nővére a baleset következtében agyrázódást kapott, aminek az egyik káros hatása, hogy az agyidegekben átmenetileg zavar támad, ezért nem emlékszik a közelmúltra. – adta a tájékoztatást Tizenhárom

– Rendbe fog jönni?

– Igen. Pár nap pihenés, és olyan lesz, mint akit kicseréltek volna. – majd miután elvégezték a vizsgálatokat távoztak. Nem akarták ők elmondani a híreket.

– Hé, hé – szólt közbe az idősebbik Cuddy – bocsi, de milyen balesetről beszéltek, és mondja már el valaki, mi a franc folyik itt!?

– Még nem mondták el? – csodálkozott Wilson

– Alig egy órája ébredt fel, és fél órája tért magához. Azóta reflexvizsgálatot végeztek el rajta.

– Foreman nem mondta el?

– Próbálta, nem sok sikerrel. – vonta meg a vállát Shara

– Hé! Én is itt vagyok! – kiabált az egyre idegesebb beteg.

– Cuddy, önnek balesete volt a New York-ból kivezető úton. Belement egy másik autóba, és a légszák nem nyílt ki időben, beverte a fejét.

– Ezért van retrográd amnéziám. De miért House az orvosom?

Hallgatás lett úrrá a szobán. A csend szinte sértette az ott tartózkodók dobhártyáját.

– Wilson, mi a bajom? – hangsúlyozta ki a szavakat, amennyire a hangszálai, és a fejfájása engedte

– Még nem tudjuk. House épp önnel beszélt telefonon, amikor nekiment a másik kocsinak. Mielőtt megtörtént, azt hallotta, hogy felszisszen, erős fej fájdalomra panaszkodik, és valószínűleg a görcsös fájdalom miatt elrántotta a kormányt.

– Ő pedig azt keresi mért kaphattam el a kormány. De miért beszélt velem telefonon? És miért mentem New Yorkba? – Kicsit furcsa volt neki, hogy most House menti meg őt, és nem fordítva. Másfelől, viszont ismerte annyira, hogy tudta, csak a rejtély érdekli, bár némiképp jól esett, és megnyugtató volt számára. – Ez egy picit sok nekem. Kell egy kis idő, hogy felfogjam.

– Akkor én nem is zavarnék tovább. Shara, örülök, hogy megismerhettem. – küldött felé egy kedves mosolyt, majd távozott.

– Neked is haza kéne menned.

– Nem. Maradok. – az ágy mellé ült, és megfogta a kezét.

– Kedves vagy, de a karikás szemedből ítélve egész éjjel itt virrasztottál, és Rachel is éhes. Menj csak hozzám, a cserép alatt megtalálod a pótkulcsot.

– Most már értem, hogy jutott be. – motyogta alig hallhatóan, sejtelmes mosollyal az arcán.

– Tessék?

– Ó semmi. Gyere kicsim, hagyjuk anyut pihenni. Délután még visszajövök.

– Rendben.

Shara kisétált az ajtón, s Lisa egyedül maradt a gondolataival.

Próbált visszaemlékezni a dolgokra, de csak még jobban belesajdult a feje. Jobbnak látta, ha inkább pihenteti neuronjait, mielőtt House berontana, szokása szerint.

**

Ezekben a percekben House a nőre gondolt. Nem tudta elviselni, hogy nem vette észre rajta a jelentkező tüneteket, ellenben az is igaz volt, hogy Lisát sok stressz érte az utóbbi napokban. Ott voltak a kórházi feladatok, az orvosi papírok, a támogatók gyűjtése, és még Rachel-t is majdnem elvesztette. Észre sem vette, de a fél-team már jó ideje ott ült vele szemben, és kérdőn néztek főnökükre.

– House? Itt van? – kérdezte Foreman, mire a kérdezett visszatért a jelenbe.

– Találtak valamit?

– Nem. A reflexvizsgálat is negatív.

– Mennyire súlyos az amnézia?

– Retrográd. Az utolsó emlékei… hogy „szombat este kivett valamit a hűtőből, és valaki csöngetett az ajtón” – olvasta fel a kórlapról Tizenhárom.

House láthatóan fennakadt a csöngetős, ’ valaki jött’ mondaton.

– Ki volt?

– Arra nem emlékszik.

Némiképp megnyugtatta, de próbálta ezt palástolni, ami meglepően jól sikerült.

– Orvosilag irreleváns. – mondta Tizenhárom

– Nem, mert ha tudnánk ki volt nála, kikérdezhetnék, hogy észrevett-e rajta valami furcsát. – csend. – Semmi új ötlet? Gyerünk elő a farbával! – mély hallgatás. Pár perces csendkirályozás után House felpattant, és Wilson irodája felé vette az irányt. – Irány a klinika, és eszeljenek ki két tüsszentős között valami frankó ötletet. – kiáltott vissza az ajtóból.

A két iroda között összefutott Taub-bal, és Kuter-rel.

– Most hova megy? – állította meg Taub.

– Kirándulni! – és berontott Wilson-hoz, aki összerezzent a megszokott zajtól. Becsukta az ajtót, leült vele szemben a kanapéra, és bámult maga elé.

– Szóval? Mit csináltál?

– Semmit.

– Akkor?

– Be kéne törnöm Cuddy irodájába, hogy megnézzem, milyen vizsgálatokra kellett volna mennie. – mondta unottan.

– És ezt miért mondod el nekem?

– Te fogod elterelni az új főnök figyelmét.

– Hm, érdekesen hangzik – merengett, fejét függőlegesen bólintgatta – Nem.

– Nem kívánság műsor! Legalább is, ha újra látni akarod a kocsidat. – s előhúzott a zsebéből egy slusszkulcsot, majd megcsörgette.

Wilson a zsebéhez kapott, s kereste a kulcsait. Nem hitte el, hogy barátja ilyen alattomos tud lenni.

– House add vissza, most azonnal! Különben is, hogy vetted el? – kiabált.

– Visszaadom, és válaszolok, ha segítesz.

Wilson beleegyezően bólintott.

– Mit kell tennem?

House vigyorgott.

**

Fischer kedvetlenül érkezett az irodába. Aktatáskáját ledobta az egyik fotelba, odasétált az asztalhoz, és nagy nehezen beleült a székbe. Nem nagyon szeretett itt ülni, többek közt termete túl nagy volt, ezért inkább a kanapén szokott dolgozni. Most viszont kénytelen volt beletuszkolni magát a nyikorgó székbe, ugyanis a számítógépet nem tudta áthelyezni. Épp, hogy elhelyezkedett, valaki kopogtatott az ajtón. Nem volt kedve még egyszer lejátszani a székbe ülős menetet, inkább elkiáltotta magát.

– Igen?

– Jó reggelt! – jött be egy barna hajú orvos.

– Jó reggelt! Miben segíthetek Dr. Wilson?

– Elnézést, hogy zavarok, de van egy kis gond az egyik betegem papírjaival. Fel tudna jönni az onkológiára? – kicsit zavarban volt, de ezt jól palástolta.

– Még háromnegyed órám van önre, de utána, egy tárgyalásra kell mennem.

– Nem lesz több húsz percnél – mondta erőltetett mosolygással.

Nagy nehezen lehámozta magáról a széket, majd elindult Wilsonnal az irodába. A liftekhez igyekeztek.

A lift ajtaja kinyílt, House lépett ki.

– Jó reggelt Dr. House! – köszönt Fischer. – Hogy van Dr. Cuddy?

– Remekül! Reggel fel is ébredt. – szép lassan elindult a kijárat felé.

Fischerék pedig a lifttel az onkológiára igyekeztek. Amint a felvonó pittyenő hangja jelezte, miszerint becsukódott az ajtó, House éles irányt véve a főnöki irodába bicegett. Beleült, a már veszélyesen recsegő székbe, bepötyögte Cuddy sokatmondó jelszavát, s már is előtte volt főnöke menetrendje.

Rengeteg megbeszélés, intézkedés, perek rendezése a kórház részéről. Be voltak még írva személyes találkozók is, Rachel gyerekorvosa, a szociális ellenőrrel való találkozás. Jó pár percbe telt, mire megtalálta a keresett személyt. Vagyis csak megtalálta volna, ha valaki nem ront be az ajtón.

Kicsit megijedt, de ijedtsége egyből dühre szállt, mikor meglátta a szöszke, idegesítő, volt beosztottját.

– Maga meg mit csinál?

– Megmentem az eredeti főnök életét. – mondta szarkasztikusan. Most viszont tényleg megtalálta amit keresett. – Megvagy!

Chase közben mögé ment, és onnan figyelte mit ügyködik.

– Basszus. – nézte a képernyőt House

– Mi az?

– Ide is csak a találkozó van beírva!

– Vizsgálat, Dr. Brooklyn. – motyogta Chase. Kicsit elgondolkozott. – Melyik Dr. Brooklyn?

House kérdőn nézett rá.

– Miért? Hány Brooklyn van, aki a New York Mercyben dolgozik?

– Azt nem tudom, hogy ott dolgozik-e, de van egy Peter Brooklyn, aki eddig Svájcban praktizált dolgozott. Fél éve tért vissza.

– Mi a szakterülete?

– Sebész.

House gondolkodóba esett. Ha sebészhez volt időpontja, akkor az nem feltétlenül azt jelenti, hogy az agyának van gondja. Akkor viszont bármi lehet, és a bármi kivizsgálása sokáig tart.

„Oké. Az agyat körbevizsgáltuk legalább tízszer, az agy negatív. Se a tüdeje, se a szíve, az már jelentkezett volna. A végtagokon nem látszik semmi…” – nem tudott több ideig gondolkozni, ugyanis megcsörrent a „Dancing Queen”.

Chase szemei igencsak kikerekedtek, amint meghallotta a kissé nyálas zenét, ami egyáltalán nem volt jellemző volt főnökére. House gyorsan előkapta, bár anélkül is tudta, hogy ki az.

– Wilson az, el kell tűnnünk. – kitolta maga alól a széket, ahogy csak tudott sietett az ajtóba, de elkéstek. Megjelent előttünk a csokornyakkendős Dr. Fischer. Chase rákvörös lett, de House jól bírta a strapát.

– Mit keres az irodámban? – kérdezte kissé idegesen Fischer.

– Magát. Egy kérdésem lett volna önhöz, de Chase már segített. És, ha most megbocsát. – azzal elhagyta a helyszínt. Még visszanézett a felvonóból, akkora már Chase feje is enyhülni kezdett. Wilson az ajtónál várta. Lassan elindultak az iroda felé.

– Na?

– Nem tudtad volna előbb bepötyögni a számom?

– Bocs, de nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan leér. – s becsukta az irodája ajtaját. – Megtudtad?

House közben leült kedvenc kanapéjára.

– Nem. De azt viszont kiderítettem, hogy van egy másik Brooklyn is. Egy sebész, aki most jött vissza valahonnan Svájcból.

– Akkor hozzá volt berendelve?

– Csak egy módon tudhatjuk meg – elővette telefonját, és kikereste a számot. Ezután Wilsonnak nyújtotta a telefont.

– Én? Miért pont én? – nézett csodálkozva.

– Mert én már tegnap beszéltem a titkárnővel, akinél nem szereztem jó pontot.

Száját húzva elvette a telefont.

– Kérdezd meg tőle, hogy a neurológusnak dolgozik-e. Hangosítsd ki!

James beírta, és kicsöngött. Kis idő múlva beleszólt a House számára ellenszenves hang.

– Igen, tessék, Dr. Brooklyn irodája!

– Jó napot, a nevem Dr. James Wilson, és azt szeretném megkérdezni, hogy az ő szakterülete neurológus, ugye?

– Nem, ön bizonyára a nagybátyjára, Daniel Brooklyn-ra gondol.

– Ó, elnézést. Amúgy megkérdezhetném, mi a doktor úr szakterülete?

– Sebész.

– Köszönöm, viszlát. – és letette.

A két barát úgy nézett egymásra, mint akik abban a percben világosodtak meg.

– Ismét a kályhánál vagyunk. – állapította meg Wilson. – Ha sebész, akkor lehet a tüdő, a szív, a gyomor, vagy akár még az agy is.

House-nak is ezen járt az agya. Felállt, és átvonult a konferencia terembe. Az üvegfalon keresztül látta, ahogy a csapat még mindig agyi betegségeket keresgél.

– Foreman! Nem akarok rasszistának tűnni, de el a kezekkel a táblámtól! Csak a kávém szeretem feketén, nem a kézírást a kedvenc táblámon! – ment be a szokásos módjával.

– Bocs, de a nagy fehér tesó épp guberált a fejes cuccai közt. – válaszolt megsértetten, majd leült.

– Van egy ötletünk…. – szólt közbe Taub.

– Nem jó! – vágott közbe House.

Taub szemei tágra nyíltak.

– Csak nem gondolat olvasói kurzust végzett? – kérdezett vissza szarkasztikusan.

– Nem, de tudom, hogy nem az agy a ludas.

– Ha nem az agy, akkor mi?

– Nem tudom, de valami sebészeti dolog.

– Várjon, eddig azt mondta, hogy az agyával van gond, most meg azt, hogy valami sebészeti gondja van. –értetlenkedett Tizenhárom.

– Igen.

– Ezt meg miből gondolja? – gyanakodott Foreman

– Onnan, hogy Peter Brooklyn betege.

– Ő sebész?

– Igen. Diagnosztizálhatnánk végre a beteget?

– Ha nem agyi, és nem tudjuk milyen sebészi baj… – nem akarta kimondani a halál szót, főleg, hogy a főnöke élete a tét. – Rengeteg dolog jöhet szóba!

– Azért annyira mégse sok. – szólt közbe Foreman, mire mindenki ránézett, még House is. – Kizártuk az agyat.

– Ó kizártuk az agyat ez sok mindenen segít! – ironizált Kutner. Fáradt volt, és ideges, ez a két párosítás, amit nem igazán szeret az ember.

– Foreman-nak igaza van. Az agyon kívül mit zárhatunk még ki?

– A tüdőnek semmi baja. A vese, és a máj jól működik. – válaszolt Tizenhárom.

– A végtagok is jól szuperálnak. A gyomor, és a belek is negatív.

– Ezt honnan tudjuk? – nézett fel a teamre az eddig a padlót bámuló House.

– Feltételezzük, mivel, nem mutat semmilyen fizikális tünetet az említett szervek. – válaszolt Taub.

– Honnan tudjuk, hogy nem mutatott fizikális tünetet? – kérdezett vissza. Sejtette, hogy senki nem fog rá válaszolni. – Mi van, ha kis S.O.S. jeleket küld?

– Jó, akkor álljunk őrsöt Cuddy mellett, és ha valamilyen jelet küld, azt fogjuk el, és vallassuk ki? – poénkodott Kutner, némi feszültséggel a hangjában.

– Nem rossz ötlet! – felkapta botját, és elindult kifelé.

A csapat is követte, kíváncsi volt, mit talált most ki.

– Most hova megyünk? – kérdezte Taub.

– Mi a beteghez, maga meg egy ultrahangért.

Taub lefékezett, széttárta a karját, majd elindult a kért műszerért.

A csapat többi tagja Cuddynál kötött ki. Épp aludt, mikor House – szokásához híven – hangosan benyitott. A nő teste egészében összerezzent a váratlan hangra.

– Hello. – köszönt House tettetett vidámsággal.

– Viszont. – üdvözölte nem épp a legvidámabb hangsúlyban.

– Hű, ma valaki nincs vidám hangulatában! – folytatta ugyanabban a hangnemben, és leült egy székre.

– Nézze el, de lüktet a fejem, és valami balek diagnosztát fogtam ki, aki még nem tudja, mi a baja az agyamnak!

– Ez fájt – szívéhez kapott. – Nem az agyának van baja – tért vissza a szokásos hangnemébe.

– Mi? Eddig erről volt szó!

– Most már nem.

– Akkor mi?

– Még nem tudjuk – válaszolt vállát rándítva, majd felállt. – De Tizenháromnak van egy bejelenteni valója. Az imént vallotta be, hogy halálosan magába szeretett.

– House! – szólt rá a sértett.

Cuddy azt se tudta, hova tegye ezt a kijelentést, csak felhúzott szemöldökkel nézte a férfit.

– A szívének nincs gondja. Ha ettől nem mondta be az unalmast, akkor holmi bacik se tudják legyűrni. – majd egy hirtelen mozdulattal két kezét összecsapta a nő szeme előtt. – Reflexei tökéletesek.

– Jó tudni. – morgott a beteg.

– Mit enne most szívesen? Omlettet vagy gabonapelyhet?

– Nem szoktam enni, de most nem is kéne semmi.

– Hányingere van?

– Mivel fáj a fejem és ma még nem ettem semmit, ezért a gyomrom is rendetlenkedik. – kezdett ideges lenni.

Ezalatt Taub megérkezett az ultrahanggal. House átvette tőle, odabicegett az ágymellé, átvitte a széket, és a vizsgálathoz látott.

– Szóval nem kíván semmi, és rosszul van? Hm. Ez mindek is a tünete? – ezalatt bekapcsolta a gépet, Cuddyt kitakarta a gyomortól egészen a csípőig. A nő közben figyelt arra is, hogy esetleg nehogy több dolog látsszon a kelleténél. Ismerte annyira House-t, hogy tudja próbálkozni fog. De most nem tette.

House észrevette, hogy a nő nem hasból lélegzik. Talán csak feszélyezve érezte magát, amiért ő végzi a vizsgálatot.

– Nem vagyok terhes. – jelentette ki egyszerűen, és kicsit szomorúan is.

– Biztos? – s rányomott egy kis kék zselét a hasára, majd vizsgálni kezdte. Először bal- , majd jobb oldali petefészkét nézte meg.

– Én mondtam.

– Ha magára hallgatnék, hetente két beteggel többen halnának meg a kezem alatt. – visszarakta a helyére, és egy törlőronggyal húzott egyet a hasán, majd a felületet kezdte szemével vizsgálni.

– Köszönöm House, nem kell segítség! – kivette a kezéből a kendőt, és letisztította a hasáról.

Ezalatt House alaposan figyelte a tevékenységet.

– Insepkció, palpáció, perkusszió, auszkultáció. – a csapatához fordult, akik eddig szolidan meglapultak a háttérben. – Mit jelentenek ezek a szavak?

– Megtekintés, megtapintás, kikopogtatás, meghallgatás.

– Remek Tizenhárom! Az ötösért mondja el, ezeket milyen betegség vizsgálatánál szoktuk használni?

– Akut hasnál – vágott közbe csodálkozva Cuddy.

– Jöjjék a megtapintás. – először a gyomorhoz nyúlt. Óvatosan megnyomta, majd szépen haladt balról jobbra. Mindenhol megnyomkodta, közben hol a tapintott bőrfelületet, hol a beteg reakcióit figyelte. Végül jobb oldalon a medence, és a köldök közt tapintotta meg. Lisa arca kicsit megrándult, és elhúzódott.

– A hasfal izmai reflektorikusan megfeszülnek.

– A hasüregben valami betegség ellen küzdenek. – állapította meg Kutner, miközben egy lépéssel közelebb lépett.

House most már biztos volt a diagnózisban, de mivel ez a nő egyszer már becsapta, elvégezte a többi fizikális vizsgálatokat. Harkályszerűen kopogtatni kezdett, tipikus tompulási hangot keresve, ami bélelzáródásra, hasi puffadtságra utal.

A has mindenütt normális hangot adott. Ezután Taub felé nyúlt, aki levette a nyakából a sztetoszkópját, és odaadta. Fülébe helyezte, s a has különböző pontjaira hallgatólag odatette.

– Nincs semmi kóros elváltozás. És végül, de nem utolsó sorban… – újra bekapcsolta az ultrahangot. Rövid vizsgálat után meg is találta a bűnöst. – Megvagy! – lefényképezte, és a csapat felé fordította a képernyőt. – Hölgyeim és uraim, bemutatom appendicitiszt!

– Vakbél-gyulladás? – csodálkozott Cuddy

– Igazából féregnyúlvány gyulladás, de ezt önnek elnézzük.

– Ezért volt balesetem?

– Igen. Az appendicitisz kis szemét tud lenni, ugyanis, ha nem veszünk be rá fájdalomcsillapítót igen erős hasi görcsöt tud okozni.

– Gyulladás elleni szert, és fájdalomcsillapítókat kapott a műtétet követően – állapította meg álmélkodva Foreman.

– Készítsenek elő egy műtőt.

– House, ha a gyógyszerek levitték a gyulladást, akkor nem kell műtét!

– Tényleg igaz, hogy az orvosok a legrosszabb betegek – jegyezte meg. – Igen, de nagyobb esélyed van rá, hogy visszatér. Bízzon az orvosban, megműtjük, és kivesszük a bűnöst.

A csapat ment ki elsőnek, majd House.

– House – szólalt meg Lisa.

A férfi visszanézett.

– Köszönöm.

House fejbiccentéssel jelezte a köszönet elfogadását, majd kiment. Útja az irodába vezetett, ahol Taub el is intézte, hogy fél óra múlva műtőt kapjanak.

House a fél óra alatt felkészült a műtétre, melyet személyesen fog lebonyolítani.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..