A gyógyulás drága

A New Jersey-i Állami Bíróság épülete előtt hatalmas nyüzsgés volt. Rengeteg tv-stáb, újságírók és az ügy sértettjeinek hozzátartozói várták, hogy információhoz jussanak. A tárgyalóterem előtti folyosón sem volt kisebb a jövés-menés, a nagyszámú vádlott és ügyvédeik szinte megtöltötték a helyiséget. House és Chase egy külön kis szobában várták, hogy végre túl lehessenek a meghallgatásukon. Mindketten tudták, hogy ez csak az első menet lesz, de többször is vissza kell majd jönniük, ahogy a tárgyalás halad előre. House furán érezte magát, hogy kivételesen nem miatta ült össze a tisztelt bíróság, magában el is engedett egy félmosolyt, mikor ez eszébe jutott. Nem igazán szóltak egymáshoz, elmerültek saját gondolataikban. Az ügyészekkel már többször is végigvették, hogy milyen kérdésekre számíthatnak, ettől függetlenül feszültek voltak és tisztában voltak vele, hogy az ügy kimenetele hatással lesz a kórház jövőjére.

Eközben elkezdődött a tárgyalás. Bevonult a vád és védelem minden képviselője, majd a bíró, ezután a törvényszolga röviden felvázolta az ügy részleteit. Mindkét oldal megtartotta nyitóbeszédét, a védelem természetesen kiemelte az ügy megkérdőjelezhető pontjait, de az ügyészek nyugodt szívvel várták a folytatást, hisz koronatanújuk vallomása megingathatatlan bizonyítékul szolgál minden vádpontra.

Miután szólították, Chase idegesen lépkedett a tanúk padja, illetve emelvénye felé. Letette az ilyenkor szokásos esküt, majd belekezdett az ügyész első kérdésére már unásig begyakorolt válaszába.

Három hónappal korábban

Chase a kórteremben feküdt a lépeltávolítása utáni éjszaka. Elalvás előtt fájdalomcsillapítókat kapott, így meglehetősen kába volt, mikor néhány percre magához tért az éjszaka közepén. Szemének szüksége volt egy fél percre, míg valamennyire hozzászokott a sötéthez. A szobában és annak környékén teljes csend honolt, ebből tudta, hogy éjszaka lehet. Hirtelen egy furán ismerős nesz ütötte meg a fülét, kis ideig eltartott, mire agya beazonosította a hangot. Mint, amikor egy injekciós fecskendőről pattintják le a védőkupakot. Lassan oldalra fordította fejét, de már csak egy elsuhanó árnyat látott, amint eltűnik a folyosó irányában. Nem volt sok ideje végiggondolni a történteket, mert a szervezetében lévő szerek még erőteljesen éreztették hatásukat és ismét mély álomba zuhant. Másnap meglehetősen nyugtalanul ébredt, de nem tudta megmondani, hogy miért. Emlékfoszlányok cikáztak a fejében, mint valami nyomasztó álom maradványai, amiket nem tud összeilleszteni. Kis idő múlva megérkezett a reggeli vizit, így nem foglalkozott tovább a képekkel, de hamar feltűnt neki, hogy a férfi, akivel előző nap még ágyszomszédok voltak, már nincs a szobában. A férfinek egy rutin vakbélműtétje volt két nappal korábban, így arra következtetett, hogy valószínűleg hazaengedték, ám mikor Foreman a látogatása alatt felvilágosította, hogy a beteg minden előjel nélkül „beadta a kulcsot” Chase agyán újra átsuhantak az éjszaka történtek. Őrültségnek tartotta, de befészkelte magát a fejébe a gondolat, hogy ez nem lehet véletlen. Foremannek nem említette a dolgot, de ahogy az idő haladt előre a nap folyamán, úgy lett egyre biztosabb benne, hogy amit látott az nem csak egy álomkép volt. Ekkor határozta el, hogy utánajár a dolgoknak. Miután megkapta az adatbázishoz a hozzáférést, időben visszafelé kezdett haladni és hasonlóan megmagyarázhatatlan halálozásokat keresett. Legnagyobb megdöbbenésére közel húsz olyan beteget talált, akiknek kisebb műtét utáni lábadozása során minden ok nélkül megállt a szíve az elmúlt nyolc hónapban. Megpróbált párhuzamot találni az esetek között, de semmire sem jutott. Különböző korú, nemű és a legkülönbözőbb alapbetegséggel kezelt esetek voltak. Az egyetlen közös vonás, hogy mindegyik éjszaka halt meg, és a boncolás során nem tudták meghatározni a konkrét halálokot. Chase sehogy sem tudott továbbhaladni a nyomozásban és időközben a munkába is vissza kellett térnie, ezért úgy döntött, hogy eddigi következtetéseit megmutatja House-nak. Biztos volt benne, hogy főnöke segítségével juthat csak a végére ennek a rejtélynek, ám arra egyikük sem számított, hogy egy egész államra kiterjedő, szövevényes gyilkosságsorozat felderítésének első lépéseit teszik meg.

Míg Chase-t a tárgyalóteremben kínozták és próbálták összezavarni különféle keresztkérdésekkel, addig House még mindig a kis szobában várakozott és unaloműzés céljából, egyik kedvenc játékával, a jojóval játszott. Persze ez is csak részben kötötte le a figyelmét, mert gondolatai az utóbbi két és fél hónap, leginkább hullámvasúthoz hasonlítható eseménysorozatának emlékképei felé terelődtek. Csak remélhette, hogy ez a tárgyalás az utolsó szakasz, amit ezen a hullámvasúton kell töltenie.

Két és fél hónappal korábban

Azon a héten House már nem először érkezett a saját lakásából a munkahelyére. Napról napra egyre feszültebb volt a Chase-szel folytatott kis nyomozásuk miatt, és nem akarta, hogy emiatt konfliktusba keveredjen Lisával. Tervezte, hogy elmondja neki a felfedezésüket, de még várni akart, amíg kézzel fogható bizonyítékkal is alá tudja azt támasztani. Mikor az irodájába ért, egy újabb boríték fogadta az asztalán, benne egy fotó, egy tömény káliumos ampulla, és egy féloldalas szöveg volt. A fotó az ampulla tetejéről készült nagyítással, így jól látszott, hogy azt többször is keresztülszúrták injekciós tűvel. Meg volt tehát az egyik legfontosabb kérdés válasza –amit egyébként már House is sejtett,- hogy az áldozatok szíve, tömény káliumtól állt meg, minden előzmény nélkül. Ezek az ampullák, a kórházi szabályzat szerint, szigorúan egyszer használatosak, tehát bármekkora mennyiséget is írnak elő egy beteg számára, a maradékot a megfelelő gyűjtőkonténerekbe kell elhelyezni. Tehát, ha szabályosan járnak el, minden ampulla tetején, legfeljebb egy szúrás lehet. Ez a nyom viszont újabb kérdéseket vetett fel a diagnosztában, legelőször is azt, hogy Chase miért az asztalán hagyta a borítékot, amikor megbeszélték, hogy bármilyen felfedezést is tesznek az ügyben, azt a kórházon kívül intézik. Ezzel is megakadályozva, hogy esetleg bárki is tudomást szerezzen az ügyről. Ám mikor felelősségre vonta Chase-t, annak értetlen tekintetéből azonnal rájött, hogy nem ő az újabb boríték elhelyezője. Végiggondolva minden eddigi lépésüket, nem találtak magyarázatot, hogy ki és mikor szerezhetett tudomást az ügy részleteiről. House biztos volt benne, hogy csak a csapatából lehetett valaki, és az egyetlen, akiről el tudta képzelni, hogy kikövetkeztetett néhány dolgot, az Foreman volt. De ebben is tévedett. A megoldással pár nappal később Chase állt elő. Szerinte az ügy harmadik, titokzatos résztvevője csak és kizárólag Dorothy lehetett. A lány, mióta Chase visszatért a csapatba, félreérthetetlenül mutatta ki érdeklődését a férfi iránt. Szinte árnyékként követte és addig ostromolta, míg Chase végül ráállt a dologra és egy jól sikerült randi után a lakásán töltötték az éjszakát. Mire felébredt a lány már nem volt mellette. Ezek után House-nak nem sok választása maradt, el kellett mondania Cuddynak, hogy valaki a kórházában, élete fő művében, öldösi a betegeket. A diagnoszta háromféle reakcióra számított. Először is, hogy Lisa a tények és egyéb bizonyítékok ellenére sem fog hinni neki, és a beszélgetésük veszekedésbe torkollik. Másodszor, hogy ha el is hiszi neki a dolgot, amiatt veri majd ki a balhét, hogy nem mondta el neki már a legelején a sejtéseit. A harmadik lehetőség, hogy az igazgatónő összeomlik a tények súlya alatt, miszerint imádott gyereke, a kórház j
övője veszélybe került. Egy valamire viszont nem készült fel, arra, hogy mindezen reakciók együttesével kell majd megbirkóznia. Mint ha csak egy gyógyíthatatlan betegség tényét közölte volna a nővel. Lisa először elzárkózott, majd átlépett a harag szakaszába és összes eddigi sérelmét a diagnoszta fejéhez vágta, végül érzelmileg teljesen maga alá került. Greg nehezen viselte ezt az időszakot és próbálta a háttérből irányítani az eseményeket. Tudta, hogy ki kell várnia, míg Cuddy tiszta fejjel képes kezelni a kialakult helyzetet.

Cuddy a tárgyalóteremben ült az egyik hátsó padsorban, miközben House érkezett, hogy ő is megválaszolja a neki szánt kérdéseket. Az egész ügy egyik kulcsmomentuma volt, mikor végre összeállt bennük a kép, hogy miért pont azoknak a betegeknek kellett meghalniuk, vagyis, hogy mi volt a gyilkos indítéka.

Két hónappal korábban:

Chase belépett House lakásába, a diagnoszta a nappalijának közepén a dohányzó asztal helyén álló, hatalmas fehér tábla előtt ücsörgött. A táblán az összes eddigi beteg fel volt sorolva, nevük alatt pedig a betegségeik, tüneteik, kezeléseik és minden lényegesnek gondolt információ. Még sem találtak semmit, ami összeköthetné őket, így újra nekiálltak végigolvasni, az összes beteg aktáját. Már hajnalodott, mikor Chase felpattant a kezében lévő kórlapokkal és a tábla elé állva írni kezdett. House csak ült és figyelte mit akar fiatal kollégája kihozni a dologból, aki az ő aktáit is elvette, hogy azokat is átnézhesse. Mikor visszaült a diagnoszta csak ennyit mondott: „Ennek semmi értelme”
Megtalálták a közös vonást, ami esetleg összekötheti az eseteket. Pontosabban két csoportra osztotta azokat. A betegek egy részénél olyan genetikai betegséget találtak a kórtörténetben szereplő közeli hozzátartozóknál, amik egyértelműen prognosztizálják, hogy az a betegben is ki fog alakulni. Bár ezen betegségek tüneteit, még egyikük sem produkálta. A másik csoportba tartozó eseteknél egy bizonyos tumor marker teszt szerepelt, mindegyiküknél előre jelezve, egy lehetséges daganatos megbetegedés kialakulását. Minél többet gondolkodtak, annál kevésbé látták, hogy ennek a hasonlóságnak van-e jelentősége. Valamit még mindig nem vesznek észre, gondolták magukban. Chase egy aktával a kezében aludt el House heverőjén és egy álmában tett mozdulat hatására, a kórlapból egy oldal a földön ücsörgő diagnoszta ölében landolt. House végigfuttatta tekintetét a papíron és miután újra átlapozta a többi aktát is,
újabb közös pontra bukkant, ami teljesen világossá tette számára a képet. Teljességgel megrémítette saját következtetése, ráadásul úgy vélte, hogy gyakorlatilag bizonyíthatatlan az összefüggés. Az összes áldozat az Atlanticnet által volt biztosítva. Az első gyilkosság pedig, nem sokkal az után történt, hogy a kórház, pontosabban Cuddy kialkudta velük a 12%-os növelést. House tisztában volt vele, hogy egy genetikai betegség, vagy a rák kezelése évekig is eltarthat, nem beszélve arról, hogy ez idő alatt, milyen költségekkel jár. Fejben is ki tudta számolni, hogy az Atlanticnet mekkora összeget spórol meg, ha nem kell mindezt finanszírozniuk, még akkor is, ha hozzáveszi a bérgyilkos megbízási díját, és az életbiztosítások összegét. Nem maradt más hátra, mint valahogy bebizonyítani a feltevését.

Greg, miután megválaszolta a neki feltett összes kérdést, lebicegett az emelvényről és elindult a tárgyalóterem kijárata felé. Még mindig feszült volt, tenyere izzadt, és mérhetetlen fáradtságot érzett. Ahogy haladt kifelé, tekintete találkozott Lisaéval. Hetek óta először látott a nő arcán őszinte mosolyt. Fáradtan visszamosolygott és csibészesen rákacsintott, mielőtt elhagyta a termet. Cuddy csak ekkor fogta fel igazán, miután végighallgatta vallomásaikat, hogy House és Chase mennyi energiát fektetett ebbe a nyomozásba, mindamellett, hogy közben a munkájuk sem szorult háttérbe. És még valamit megértett. Az utóbbi hetekben sértődött volt, elhanyagoltnak érezte magát, úgy érezte, hogy House-t megint jobban érdekli a rejtvénye, mint ő. De ez a sértődöttség, most hirtelen bűntudattá változott, mert ráébredt, hogy ő volt az, aki elhanyagolta a férfit, és aki nem volt ott, mikor szüksége lett volna rá.

Egy hónappal korábban:

Miután nem láttak más lehetséges magyarázatot a gyilkosságok okára, ki kellett találniuk, hogyan bizonyítgatnák az Atlanticnet szerepét az ügyben. Napokig próbálták leszűkíteni a gyanúsítottak körét az időpontok és az alkalmazottak beosztása alapján, de még mindig túl sokan maradtak fent a szűrőn. House ekkor már biztos volt benne, hogy nem követett el hibát, amikor titokban felvette a kapcsolatot egy bizonyos nyomozóval, mikor Chase megmutatta neki a felfedezését. Az ügy folyamán végig kapcsolatban álltak és most eljött az ő ideje is. Eddig nem nagyon tudott a segítségükre lenni, bár néhány hasznos tanáccsal hozzájárult az előrehaladáshoz. Főleg olyanokkal, hogy mire kell odafigyelniük, hogy a kiderített adatok és tények felhasználhatóak legyenek a végén. Most viszont az ő fejéből pattant ki az esetleges megoldás. Nem tehettek mást, mint hogy tetten érik az elkövetőt. Feltételezték, hogy ha ez sikerül,
a tettes hajlandó lesz némi enyhítés fejében vallomást tenni a megbízói ellen. Ez volt az egyetlen esélyük. House és a nyomozó hamar ki is találta mi módon kezdjenek neki. Dorothy kimerítő feladatot kapott, neki kellett kiszűrnie az adatbázisból, ha olyan beteg került felvételre, aki megfelelt a kritériumoknak. House lecsapott minden ilyen betegre, a nyomozó pedig megtette az előkészületeket. Kisméretű, de nagy felbontású éjjellátó kamerákat szerelt fel a kijelölt kórtermekbe, ám a szóba jöhető áldozatokat a műtéteik után nem ott helyezték el. Helyettük éjjelente a rendőrség emberei foglalták el az ágyakat. Újabb hat nap elteltével végre eredményhez vezetett az akció és elfogták az elkövetőt, ráadásul a kamera felvételein is tisztán kivehető volt minden egyes mozdulata. A fecskendőben lévő folyadék elemzése pedig egyértelműen kimutatta a tömény kálium jelenlétét. Ahogy arra a nyomozó is számított
, a gyanúsított, amint közölték vele a lehetőségeit, !
úgy énekelt, akár egy rigó az első tavaszi napsugaraknak. House döbbenten nézte a felvételt, amit a nyomozó mutatott neki. Mindig is az volt az érzése, hogy Jeffrey ápoló nem teljesen épelméjű, de hogy képes lenne hidegvérrel megölni majdnem húsz embert, ez még őt is letaglózta. Pedig a felvételeken egyértelműen ő volt, és mint utólag kiderült az Atlanticnet vezérigazgató helyettesének közeli rokona. Mikor már mindent megbeszéltek egymással, a diagnoszta és a nyomozó kezet fogtak, majd a nyomozó csak ennyit mondott: „Dr. House, már biztos vagyok benne, hogy tévedtem önnel kapcsolatban. Ennek örülök.”

House, amint lehetséges volt kimenekült a bíróság nyomasztó épületéből. Hogy elkerülhesse a kíváncsi sajtó hiénákat, egy hátsó kijáraton engedték ki, majd elsétált a legközelebbi bárig és egy pohár Bourbon mellett várta, hogy Lisa végre jelentkezzen. Nem is tartott már sokáig, hogy telefonja megcsörrenjen. Elmagyarázta a nőnek merre van. Mikor megérkezett, House felpattant székéről és szorosan magához ölelte a könnyes szemű nőt.

– Sajnálom! – mondta Greg szemeibe nézve Lisa.
– Tudom. – jött az egyszerű válasz, majd House lágyan megcsókolta. – Gyere, menjünk innen! Add a kocsi kulcsot, én vezetek! – mondta még, és válaszra sem várva húzta maga után Cuddyt.
Beültek a kocsiba és elindultak. A nőnek fogalma sem volt, hogy hová mennek, de nem is érdekelte, boldog volt. Jó fél óra múlva House félreállt és leparkolta a kocsit. Lisanak nem volt ismerős a környék, bár tudta, hogy nagyjából merre járnak. Greg még mindig nem mondott semmit, csak megfogta a nő kezét. Végül csak megszólalt.
– Mire gondolsz most? –kérdezte Cuddytól.
– Hogy mennyire hiányoztál. – mosolygott. – És, hogy fogalmam sincs, mit tervezel, de mégsem aggódok.
– Helyes. Tudom, hogy most a feje tetején áll minden, és a kórházban is változások lesznek, szóval, ha már úgy is minden így össze van kavarodva… – itt elakadt, egy pillanatra.
– Héj! Majd túljutunk ezeken is, együtt megoldjuk. – simított végig Lisa a borostás arcon. – Elárulod, hogy miért hoztál ide?
– Mert itt fogunk lakni. – mutatott House a házra, ami előtt megálltak. – Megvettem.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..