A Wilson-módszer

House meg sem lepődött, hogy mikor belépett a kórház aulájába, Wilson fürkésző tekintetével találta szemben magát. Tudta, mi járhat most barátja fejében, odalépett hozzá és csak ennyit mondott:

– Menjünk az irodádba!

Wilson leült az asztala mögé, barátja becsukta az ajtót és nekitámaszkodott. Aztán csak nézték egymást.

– Most mit vigyorogsz? – kérdezte Wilson.
– Te is vigyorogsz, nekem miért ne lehetne. Gondoltam, hogy beszélni akarsz velem.
– Ezt miből találtad ki? Várjunk csak, most, hogy jobban megnézlek, te nem is vigyorogsz. Ó, te jó ég, ….te mosolyogsz?
– Azt sem tudom, hogy kell! – vágta rá House, majd odébb sétált és elterült a heverőn.
– Mi történt?
– Láttad nem?
– Megcsókolt. Ő téged, és nem fordítva.
– Hát igen, nem véletlenül mondtam mindig, hogy ellenállhatatlan vagyok.
– Értem, de mégis elment!
– Ja.
– Ennyi, ja? Miért nem vagy kiakadva, vagy nem érdekel?
– Nincs okom kiakadni, visszajön.
– Akkor, ez megmagyarázza a mosolyt. Mit csinálsz, ha visszajön?
– Nem tudom, lesz, ami lesz, nem gondolkodtam még ezen.
– Na persze, mert te olyan vagy, hogy csak úgy hagyod az eseményeket maguktól folyni! Szerintem már régen kitaláltál valami agyafúrt tervet, de attól tartok, jobb, ha nem hallom.
– Oké.
– Szóval még is csak van terved? House, ne cseszd el, ne akard siettetni a dolgokat. Azt látom, hogy jelent neked valamit, de lassíts. Vidd el valahova, ismerkedjetek, aztán majd kialakul.
– Na, megint témánál vagyunk. A Wilson-féle randi, csók és csak utána szex menetrend. Neked ez bejött valaha?
– Tudod, ha nekem nem is, de az emberek többsége így kezd kapcsolatot a másik nemmel. Most vesztette el a családját, gondolod, hogy arra vágyik, hogy rögtön le akard fektetni?
House-nak már a nyelve hegyén volt, hogy azon már túl vannak, de inkább lenyelte ezt a mondatot, nem akarta egész délután Wilson nyaggatását hallgatni.
– Nyugi Wilson, nem fogom megerőszakolni. – vigyorgott.
– Látom, megint nem fogok belőled értelmes válaszokat kihúzni, így akár mehetsz is, van ennél jobb dolgom is. Aztán, úgy rontod el a dolgaidat, ahogy akarod, csak utána ne hozzám gyere, ha megint kidobnak.
– Váó. Valld csak be, hogy ezt gyakorlod a tükör előtt. Tudod, ha egyszer feladod a praxisod, színésznek kellene menned. Tényleg, ez nagyon átjött.
– Viszlát, House! – köszönt el az onkológus, mielőtt barátja folytathatta volna.
– Helló Wilson. – mondta és kiballagott az irodából. Jót mosolygott magában, hogy ismét sikerült felhúznia a férfit. De, rögtön le is hervadt a mosoly az arcáról, mikor Cuddy hangját hallotta a háta mögül.

– House, gyere az irodámba, beszélni akarok veled!
– Anyám, mi van ma, kommunikációs világnap?
– Csak érdekelne, hogy meddig kell még a beosztásoddal variálnom? Dr. Nolan már nem hívott egy ideje, és te sem mondasz semmit. Nos?
– Azt hittem, Lucas már kinyomozta – vágta rá House, és Cuddy hirtelen olyan bűntudattal teli arcot vágott, hogy a férfi azonnal tudta, hogy célt ért ezzel a kis megjegyzésével. Az igazgatónő hirtelen azt se tudta hová nézzen, vagy forduljon, csak egyet tudott, hogy nem akar most House szemébe nézni. Nem is sejtette, hogy ő is tud Lucas kutakodásáról.
– Héj, itt vagy még? – húzta vissza a férfi hangja.
– Sajnálom én nem…
– Hagyd ezt, nem haragszom, csak alig vártam, hogy az orrod alá dörgölhessem, és láthassam, ahogy a bűntudatod két másodperc alatt kiül az arcodra. Ez megunhatatlan!
– Aljas szemétláda vagy, ugye tudod? – kérdezte Cuddy, de hangja nélkülözött mindenféle dühöt. De ok, ezt most megérdemeltem.
– Igazából, hatásosabb lett volna, ha Lucas is itt van.
– Képzelem, miket vágtál volna a fejünkhöz.
– Ha gondolod, elsorolom gyorsan, vagy lassan, hogy jegyzetelhess és elmesélhesd neki este a vacsinál. Úgy is én vagyok a legjobb témátok, ahogy hallom.
– Állj le House, ez már nem vicces! – szólt most már mérgesebben az igazgatónő.
– Ok, de ezt nem tudtam kihagyni. Viszont, miért is vagyok az irodádban?
– A beosztásodról érdeklődtem.
– Ja, igen. Nekem így is jó, ahogy van, de ha gondot okoz, akkor most már visszarakhatsz a régi rendszerbe.
– Ezek szerint vége a betegetek kezelésének?
– Igen, rendbe jött. Ha nincs más, akkor én mennék is.
– Nincs, és örülök, hogy sikerrel zárult az eseted.
– Az majd még kiderül – jegyezte meg House és már el is tűnt.

Mikor az irodájába ért, Foreman azonnal letámadta.
– House, hol a francban volt? Beszélnünk kell!
– Már maguk is kezdik? Miről kellene beszélnünk?
– A betegéről.
– Maguk, honnan tudnak róla? – kérdezte felháborodva.
– Nem rég vettük fel. Nem emlékszik?
– Ja, arról a betegről? Az nem az én betegem, nem én vettem fel.
– Lehet, viszont egyre rosszabbul van.
– Ide az aktáját! Közben mondják, hol tartanak!
– Hová megyünk? – kérdezte Taub.
– A szülészetre. Ja, nem, hisz nem is ott fekszik a beteg. Még is hová mennénk?
– Megnézi, személyesen? – csodálkozott 13.
House nem válaszolt csak belépett a szobába. A csapat sorolni kezdte a tüneteket, de a diagnoszta, mint ha nem is figyelt volna rájuk. Megnézte a kórlapot, majd a beteget is, végigtapogatta a nyakát, vetett egy pillantást a bőrére, körmeire, hajára és szó nélkül kiment a folyosóra.
– Vettek már vért?
– Még nem csináltunk semmit. – vallotta be Foreman.
– Akkor most csináljanak. Aztán csak óvatosan.
– Már tudja is, hogy mi a baja? – kérdezte Taub gyanakodva.
– Csak sejtem.
– Akkor miért nem kezeljük? Nem szokott fölöslegesen vizsgálódni.
– Egy, mert még nem biztos, kettő, mert az én nevem House és nem Potter, így még én sem tudom kezelni az AIDS-et.
– Honnan veszi, hogy az?
– Nem mindegy? Húzzanak el és teszteljék le!

Két hét nem sok idő, pláne ha az embernek annyi teendője akad, mint House-nak ekkortájt. Az utóbbi hetekben nem volt túl sok betege, de most, hogy millió más elfoglaltsága is akadt volna, nem volt belőlük hiány. Azért a legfontosabb dolgokra szakított időt, hogy sikerülhessen, amit eltervezett. Wilson már meg sem merte kérdezni, hol tölti az estéit, tudta, hogy valamit kitalált. Csak annyit vett észre, hogy barátja mindig később ért haza, mint szokott, de általában véve jobb kedve volt.

House izgatottan indult el a reptérre Lydia elé. Nem tudta, hogy a nőnek tetszeni fog-e a kis meglepetése, bár nehéz volt elképzelnie az ellenkezőjét. Aki nem ismerte őket, azt hihette volna, hogy ők egy boldog házaspár, ahol a feleség hazatér az utazásból. Egymásra mosolyogtak, köszöntek, átölelték a másikat, egy aprócska puszi, mert azt csóknak nem nevezhetjük, majd egymás kezét fogva elindultak a kocsihoz.
– Nyúzottnak tűnsz – szólalt meg már a kocsiban a férfi.
– Kösz, te sem panaszkodhatsz – mosolygott Lydia.
– Sikerült mindent elintézned?
– Dehogy, a felét sem, de a többi már talán innen is menni fog.
– Hová vigyelek? Biztos pihenni szeretnél.
– Foglaltam szobát egy hotelben.
– Oké.
Lydia elmagyarázta neki, hogy merre is kellene mennie, majd House el is indult. Út közben a nő még elmesélte, hogy mennyi dolga lesz még, mire a végére ér, és hogy munkát is keresnie kell, hogy fizetni tudja a hotel költségeit, amíg meg nem tud venni egy kis házat valahol a közelben.
Egy rövid idő múlva feltűnt neki, hogy House nem igazán a hotel felé halad.
– Greg, nem sokat jártam még erre, de biztos, hogy jó felé mész?
– Én viszont rengeteget járok erre és tudom, hogy merre járunk. – mosolygott a férfi, és nemsokára leállította az autót.
– Megjöttünk, mondta.
– De ez nem egy ….
– Valóban, ez nem a Ritz, nem is valami lepukkant Hotel a város szélén, de mindenképpen olcsóbb mindkettőnél. Mióta Wilsonnal lakok, itt áll üresen. Szóval, gondoltam miért ne költözhetnél be átmenetileg. – magyarázta mialatt bementek a lakásába.
– Erre nem számítottam, nagyon köszönöm. – hebegte Lydia és megcsókolta a férfit.
– Nem nagy szám, de egy ideig megteszi. Nem volt túl sok időm rendbe tenni, de csináltam kaját pár napra, amíg megszokod a helyet. Lassan megyek is, biztosan lefürödnél és lefeküdnél aludni.
– Maradj még! – kérlelte a nő és most meglehetősen szenvedélyes csókot kezdeményezett.
– Várj! – lépett hátrébb House. Ne kapkodjuk el.
– Mi a baj?
– Semmi, csak nem akarom elszúrni. Tudod, Wilson szerint bizonyos lépéseket be kell tartani, hogy működjön ez a dolog.
– Mire gondolsz?
– Hát, hogy előbb randiznunk kell, és csak aztán csókolózni, hogy a végén akár szexelhessünk is. Ez a Wilson-féle módszer, érted?
– Azt hiszem, már teljesen sikerült összekevernünk ezt a sorrendet, nem gondolod? – mosolygott a nő.
– Hmm, valóban, de az már régen volt. Szóval, kezdjük előröl. Helló, én Greg vagyok, vacsora holnap? – vigyorgott.
– Á, Greg örülök, hogy megismerhetlek, nagyon szívesen vacsoráznék veled – ment bele a színjátékba Lydia.
– Remek, hétkor érted jövök. Elindult az ajtó felé, de aztán megfordult. Nem is tudom, szerintem ezt a csókolózás dolgot megkockáztathatnánk. Odalépett Lydiához és először lágyan megcsókolta, majd egyre szenvedélyesebben. Pár pillanat múlva érezte, ha most nem áll meg, akkor már nem fog tudni parancsolni agyának, sem pedig testének, ezért felszabadította ajkait és miután elköszönt, kilépett az ajtón. Beült a kocsijába, de még nem indult el, próbált lehiggadni egy kicsit.
Lydia körülnézett a lakásban, bevitte csomagját a hálószobába és pakolászni kezdett. Előkereste fürdőköpenyét, hálóingét az ágy végéhez készítette és elindult a fürdő felé, amikor kopogást hallott. Kinyitotta az ajtót és House állt előtte.
– Itt hagytál valamit? – kérdezte csodálkozva.
– Téged – vigyorgott a férfi.
– Nem azt mondtad, hogy…
– Tudom, de… szerintem ez a Wilson-módszer egy baromság!
Belépett a lakásba és belökte maga mögött az ajtót.
Órákon át kényeztették a másikat, hol vadul és érzékien, hol pedig lassan, szenvedélyesen terelgették egymást, ahogy a testük közötti teljes harmónia elérésére törekedtek. Míg végül, egymást szorosan átölelve szenderültek mély álomba. Másnap reggel House a még mindig édesen alvó Lydiát figyelte, miközben agyába két ellentétes gondolat fészkelte magát. Egyik sem volt erősebb a másiknál, de ott voltak és ez nagyon zavarta a férfit. Hosszú idő után először nyugalmat érzett és reményt, hogy talán Lydia lesz az a nő, aki mellett végre száműzheti a magányt az életéből. De, ezzel a gondolattal szemben ott állt az aggodalom, és csak arra tudott gondolni, hogy mi van, ha Wilsonnak még is igaza lesz. Hisz, szinte semmit sem tudnak még egymásról a mellette fekvő nővel, mi lesz, ha csalódást okoz majd neki, ha a hétköznapok során azokat a tulajdonságait is megismeri, amiket rendszerint elviselhetetlennek tartanak
a környezetében lévők. Nem értette, hogy egy ilyen érzelmekkel teli éjszaka után, miért nem tud egyszerűen csak boldog lenni. Úgy döntött, most az egyszer megpróbálja nem túlagyalni a dolgokat és hagyja őket csak úgy, megtörténni. Majd közelebb húzódott Lydiához, magához szorította és újra elaludt.

VÉGE

Utószó

Ez a nem túl hosszú fejezet zárja le, ezt a történetet, remélem összességében senkinek sem okozott csalódást. Köszönöm a véget nem érő biztatást és a fejezetekhez fűződő rengeteg véleményt. Rendkívüli érzés olyan dolgot alkotni, ami akár egy embernek is örömet okoz. Bízom benne, hogy lesz még rá alkalmam, hogy átéljem ezt.
Köszönet Kukacfalva lakóinak, és természetesen Áginak a sok türelemért.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..