Egyszer fent

Két hét telt el azóta, hogy Dr. Nolan és House egyezségre jutott Lydiával kapcsolatban. Kimerítő két hét volt ez, House dolgozott, és minden nap átautózott, esetleg motorozott a Mayfieldbe, aztán még órákat töltött a nővel, végül legtöbbször éjfél után esett haza. Wilsonnal alig látták egymást, csak a kórházban beszéltek, akkor is csak néhány percet. A férfi persze már kiderítette, hogy barátja valóban Nolannek segít, eleinte kérdezősködött is az esettel kapcsolatban, de mivel sosem kapott kielégítő választ, jobbnak látta, ha nem feszegeti a témát. House napról-napra elcsigázottabb, fáradtabb és ingerültebb volt, hisz nem volt hozzászokva, hogy ilyen hosszú ideig ne érjen el eredményt egy betegnél. Persze tisztában volt vele, hogy ez teljesen más jellegű probléma, mint amilyenekkel általában találkozik, de szervezete egyre több jelzést küldött, hogy túl sok neki a megterhelés. Dr. Nolannek sem telt sok időbe, hogy észrevegye rajta a kimerültség jeleit, és tudta, hogy változtatni kell a kezelés menetén, ezért kidolgozott egy új időbeosztást. Mielőtt House ellenkezhetett volna, Dr. Cuddyval is megbeszélte a dolgot, aki nem örült ugyan, hogy alkalmazottja beosztását teljesen át kell variálni, de mivel ő is észrevette, hogy House egyre elviselhetetlenebb, mégis igent mondott Nolannek. Este Lucasnak is elmesélte a legújabb fejleményeket. Viszonylag gyakran került szóba a diagnoszta, mivel Cuddy elég sokat idegeskedett miatta mostanában. Lucasnak, ez nem annyira tetszett, de nem mutatta, próbált megértő lenni Lisával. Aznap este viszont, már nem tudta magában tartani azokat az információkat, amiket titokban gyűjtött össze. Megvárta, amíg Cuddy elaltatta Rachelt, majd leültette a nőt a heverőre.

– Lucas, mit művelsz?
– Valamit el kell mondanom.
– Ez nem hangzik túl bíztatóan.
– Valószínűleg nem fogsz örülni, de muszáj volt csinálnom valamit, mert az utóbbi időben másról sem szólnak az estéink, mint hogy House miket művel, és hogy mennyire kezelhetetlen mióta a Mayfieldbe jár valami beteghez, szóval nyomozgattam egy kicsit.
– Hogy mit csináltál?
– Kiderítettem, hogy mit csinál, ki az a titokzatos beteg és mi baja van. – felelte Lucas és meglehetősen bűnbánó arcot vágott.
– El sem hiszem, hogy ezt tetted, komolyan mondom, te sem vagy különb, mint House. Mire volt ez jó, és egyáltalán, hogy jutott eszedbe? – emelte fel a hangját Cuddy.
– Én csak neked akartam…
– Ki ne mond, nem akarom tudni.
– Pedig, nagyon érdekes dolgok derültek ki, amik még akár jó hatással is lehetnek mindannyiunkra – próbálta meg felkelteni Lisa kíváncsiságát.
– Hogy érted, hogy mindannyiunkra?
– Elsősorban, természetesen House-ra, de közvetve akár ránk is.
-Te jó ég, ugyan olyan manipulatív vagy, mint ő. Csak sikerült elérned, hogy érdekeljen, amit megtudtál!
– Bíztam benne, hogy így lesz. Ne haragudj rám, csak segíteni akarok.
– De azt ugye tudod, hogy ha House rájön a kis akciódra, akkor neked annyi?
– Amennyire leköti ez az eset, nem hiszem, hogy bármit is megsejtene. Na, mondhatom végre?
– Jól van, legyen.
– Ahogy azt kezdettől fogva gondoltam, House nem csak, kifejezetten Nolan kérése miatt foglalkozik az esettel. Nem is vallana rá, ha őszinték akarunk lenni. Hanem, mert ismeri, még akkor találkozott a nővel, amikor ő is bent lakott.
– Tehát a betege egy nő?
– Bizony, és nem is rossz!
– Lucas!
– Bocs, de tényleg csinos, na persze, fele annyira sem, mint te – mosolygott. Azt is megtudtam, hogy mikor találkoztak, akkor Lydia még, mint látogató járt be a barátnőjéhez, de House is viszonylag sokszor beszélgetett vele. Most viszont, nem rég elvesztette a férjét és a két gyerekét egy autóbalesetben, és emiatt van most bent.
– Ez borzalmas, el sem tudom képzelni, hogy min mehetett keresztül.
– Valóban, nincs is túl jó állapotban, ahogy hallottam.
– Nem csodálom, de hogy tudtál ennyi mindent kideríteni?
– Az áldott jó szívem. Tudod, mióta beléptem ebbe a nem létező karitatív szervezetbe, aminek tagjai, olyan betegeket látogatnak, akikhez már senki sem jár, viszonylag könnyen bejutok, akármelyik intézetbe. Aztán már csak a megfelelő embereket kell megtalálni, akik elég sok mindenről tudnak és hajlandóak mindent kikotyogni.
– Hihetetlen vagy!
– Köszi.
– Nem bóknak szántam – mondta Cuddy mérgesen.
– Gondoltam, és ezeket még nem is láttad. Elővett néhány fényképet egy papír borítékból és Lisa kezébe adta.
– Mennyire látszik a fájdalom a tekintetében, pedig tényleg csinos nő.
– Én mondtam, hogy az. De nekem jobban felkeltette a figyelmemet House viselkedése és testbeszéde, ami a képeken nem igazán jön át.
– Mire gondolsz?
– Valahogy olyan érzésem volt, amikor figyeltem őket, hogy, nem is tudom. Szerintem valami alakul köztük, House-ban legalább is tuti. Ezért is mondtam, hogy ez még jó is lehet. Gondolj bele, a nő felépül, összejönnek és végre nyugtunk lesz.
– Persze, ha egy Hollywoodi romantikus filmben élnénk, akkor talán. De én inkább megmaradok a realitás talaján. De legyen neked igazad!

Nolan új beosztása szerint, House csak kétnaponta járt át Lydiához, viszont ilyenkor két órával hamarabb végzett a kórházban, amit a többi napon dolgozott le. Eleinte dühös volt, amiért orvosa a háta mögött intézte ezt Cuddyval, de hamar érezni kezdte az új rendszer pozitív hatását és megnyugodott. Végre ki tudta magát pihenni és a munkájára is jobban tudott koncentrálni. Arról semmit sem sejtett, hogy főnöke sokkal többet tud új elfoglaltságáról, mint ő azt képzeli, csak annyit vett észre, hogy Cuddy elnézőbb lett vele, bizonyos dolgokban. Biztosra vette, hogy Nolan áll a háttérben, így nem sokat morfondírozott ezen.

A kitartó és rendszeres foglalkozásoknak köszönhetően Lydia is mutatott apróbb javulásokat. Bár még mindig nem szólalt meg, de már magától is hajlandó volt olyan tevékenységeket elvégezni, mint étkezés, mosdás, öltözködés. Egy idő után a közös foglalkozásokon is részt vett és Houseszal is egyre hosszabb sétákat tettek a parkban. A diagnoszta zongorázni is szeretett neki, ilyenkor nem érezte úgy, hogy magában beszél. Néha Lydia kezeit fogta és azokkal játszott a hangszeren, hát ha esetleg kap valami visszajelzést. Egy délután épp a nőhöz tartott a közös helyiségbe, amikor egy dallam csapta meg a fülét. Megállt az ajtóban és onnan nézte, ahogy játszik, majd lassan odalépett és leült mellé. Rátette az ujjait a billentyűkre és ő is belekezdett ugyanabba a dallamba, mikor befejezték, a többi beteg és az időközben szintén megjelenő Dr. Nolan is tapsolni kezdett. House körbenézett és észrevette orvosát, a
ki felfelé tartott hüvelyk ujjaival jelezte elégedettségét. House egy halovány mosollyal az arcán konstatálta a történteket, és visszakísérte Lydiát a szobájába. Ültek még egymás mellett egy darabig, majd felállt, elköszönt és elindult az ajtó felé.

– Maradj még.

A férfi ledermedt, egy pillanatig mozdulni sem tudott ettől az erőtlen kis hangfoszlánytól, majd lassan megfordult. Hónapok óta először Lydia nem keresztülnézett rajta, hanem egyenesen a szemébe.

– Ne menj még! – szólalt meg újra.

House visszaült mellé, finoman végigsimított a nő arcán és átölelte.

– Már ideje volt – súgta a fülébe. – Holnaptól változtatunk egy-két dolgon, most te fogsz három hónapig beszélni és én hallgatok – vigyorgott House, és mint ha Lydia is elmosolyodott volna.

A következő pár hét gyorsan eltelt, Lydia állapota is folyamatosan javult. Egyre többször beszélt House-nak az érzéseiről, kibeszélte a fájdalmát, amit családja elvesztése miatt érzett. A férfi rendszerint csak hallgatta, hisz sosem történt még vele ilyesmi, nem tudhatta, hogy min megy keresztül. De mellette volt, átölelte, ha néha-néha elsírta magát, és Lydiának pont erre volt szüksége, hogy valaki mellette legyen és támogassa. House tudta, hogy Nolan már nem sokáig tartja a nőt az intézetben és egyre nyugtalanabb lett emiatt. Próbálta meggyőzni orvosát, hogy korai még elengedni őt, de a férfi nem látta különösebb okát, hogy miért ne tenné. Természetesen tisztában volt vele, hogy igazából mi aggasztja House-t, de ez ügyben nem sokat tehetett.

Késő este volt már, House az irodájában ült a padlón, hátát a falnak támasztva a labdáját dobálta. Sok minden járt a fejében, ezeket próbálta meg a helyükre tenni. Már a legelején tisztában volt vele, hogy ha Lydia felépül, nagy esélye van annak, hogy ismét távol kerül tőle, most még is egyre jobban idegesítette ennek a lehetősége. Nem volt szerelmes, de szerette Lydiát, vonzódott hozzá és nem akarta, hogy esélyük se legyen, közelebb kerülni egymáshoz. Tudta, hogy beszélnie kell vele erről, csak azt nem tudta, hogy is fogjon hozzá. Ennél tovább megint nem juthatott az elmélkedésben, mivel Wilson nyitott be hozzá.

– House! Nem jössz még haza?
– Még maradok, menj csak.
– Ma nem a Mayfieldben kellene lenned? -kérdezte Wilson csodálkozva.
– Nem volt kedvem átmenni.
– Fura, még egy napot sem hagytál ki eddig.
– Akkor épp itt volt az ideje, nem gondolod? – reagált ingerülten House, mert kezdte idegesíteni, hogy barátja megint faggatja.
– Jól vagy? Mi történt?
– Semmi. Menj csak haza, aztán majd hívd fel Nolant, ahogy szoktad. Vagy, mondok egy még egyszerűbbet, beszélj Cuddyval, aztán Lucas majd kinyomozza ezt is.
– Most mi van?
– Ne add itt az értetlent, komolyan ennyire hülyének tartottatok, hogy azt hittétek, nem tudom meg? Az az idióta Lucas a régi szobatársamat pécézte ki, szerinted meddig tartott, amíg visszamondta nekem az egészet?
– Ez teljesen az ő magánakciója volt, Cuddy se tudott róla, csak mikor elmondta neki. Én pedig még később tudtam meg.
– Igazából leszarom, ezért is nem reagáltam sehogy, majd alkalomadtán jó lesz Cuddyt húzni vele. Egy kis bűntudatot ébresztek benne és bármilyen vizsgálatba beleegyezik – vigyorgott elégedetten.
– Azt hiszem, ezt már nem akarom hallani, inkább hazamegyek. Jó éjt, House!
– Neked is, Wilson!

Másnap reggel, az irodájában riadt fel, nyakában iszonyatos fájdalommal. Órájára pillantott, majd egy a hasára helyezett papírlapon akadt meg a szeme. “House! Nem bírtuk tovább a horkolását, mivel gőzünk sincs mi baja a betegünknek, a laborba mentünk, hogy leteszteljük a vérét mindenre.”
Önkéntelenül is elmosolyogta magát, végre elérte, hogy csapata önálló döntést hozott, ráadásul anélkül, hogy felébresztették volna. El is indult megnézni, hogy haladnak.

– Reggelt! Hogy állunk?
– House! Azt hittük, ma már fel sem kel! – szólt oda 13.
– Nem bírtam tovább maguk nélkül, de mi van kölyökkel?
– Már több mint egy órája megoldottuk az esetet, kapja a kezelést.
– OK. De valaki mondja már meg, hogy mi a baja! Tudják, hogy engem csak az érdekel, maguk meg, szívóznak itt velem.
– Gomba spórákat találtunk a tüdőszövetében – válaszolt Foreman.
– Aha, de hogy került tüdőszövet a vérébe? Azt írták a vérét vizsgálják.
– Közben csináltunk egy biopsziát – szólt közbe Taub is.
– Remek, már csak egy kérdésem maradt. Ha egy órája megoldották, mégis mi a francot keresnek még itt?
– Nincs kedvünk semmihez, így jobb híján bujkálunk. – magyarázta 13.
– Hé, kik maguk és mit műveltek a csapatommal? Azt hiszem, el fogok érzékenyülni. Olyan büszke vagyok … – viccelődött House. De, ha Cuddy kisasolja, hogy egyikünk sincs a klinikán, akkor tüzet fog okádni, úgy hogy skera.
– És, maga mit csinál? – kérdezte Taub, de rögtön meg is bánta. Inkább, ne válaszoljon.
Nem is nagyon tudott volna válaszolni, hiszen maga sem tudta, mit is kellene csinálnia. Dolgozni nem volt kedve, Wilsonhoz se sok, Cuddyhoz meg, még kevesebb. Felváltotta hát csapatát a bujkálásban és bevonult a “kómás faszihoz” tv-t nézni. Kapcsolgatott a csatornák között, de egyiken sem talált számára érdekes műsort. Mikor már teljesen felhúzta magát a sok idióta csatornán, inkább visszament az irodájába. Szép lassan csapata is visszaszivárgott, mondván, hogy ebédidő van, ráadásul egy lehetséges új esetet is loptak maguknak a sürgősségiről.

– Ne már, ennyire nem unatkozhatnak! – tiltakozott House.
– Nem, viszont érdekesebb, mint a rendelésen kuksolni. – reagált Foreman.
– Na halljam, mi olyan érdekes benne!
– Lázas és tele van pontszerű bevérzésekkel a mellkasa, amihez migrén párosul. – sorolta Taub, de House kiviharzott a folyosóra, mivel Lydia jelent meg egy böhöm nagy bőröndöt húzva maga után. Leültette a nőt az irodájában, aztán visszament a csapatához.
– Tünés! Vérkép, vizelet, EKG, EEG, MR, CT mit bánom én, mit csinálnak, csak tünjenek el! Megvárta, míg a teamje elvonult, majd visszament Lydiához.

– Szóval, Nolan megkegyelmezett? – kérdezte House letörten.
– Azt, mondta, hogy már egyedül is boldogulok.
– Miért jöttél?
– Zavarok? – kérdezte, és felállt.
– Nem, csak…
– Nem akartam köszönés nélkül elmenni.
– Volt már rá példa.
Lydia közelebb lépett a férfihez, magához húzta és próbálta megcsókolni, de House kihátrált.
– Ne csináld ezt, ne kínozzuk egymást.
– Azt hiszem, valamit félreértesz – mondta Lydia.
– Ezt nem nagyon lehet félreérteni, te visszamész Arizonába, én pedig itt maradok, elég egyértelműnek tűnik, hogy többet nem látjuk egymást.
– Greg, csak azért repülök vissza, hogy lezárjam az ottani dolgaimat, nem akarok Arizonában élni, már nincs semmi, ami oda kötne.
– De, mihez fogsz kezdeni?
– Azt majd kitalálom, ha visszaértem. Gondolom, munkát itt is találok, és majd elleszek valahol, amíg el nem adom a lakást.
House teljesen megkönnyebbült, hirtelen nem is tudta mit csináljon.
– Mikor megy a géped? – kérdezte.
– Nem sokára, ezért most rohannom kell.
– Kiviszlek a reptérre. – ajánlotta fel a diagnoszta.
– Már vár lent a taxi, nem akartam, hogy miattam lógd el a munkádat.
– Akkor, csak addig kísérlek.
Kiléptek a kórházból, és a taxi már valóban ott állt, az épület előtt. House betette a csomagot a kocsiba, majd odalépett Lydiához.

– Biztos, hogy nem korai még elutaznod? – kérdezte.
A nő csak mosolygott rá, majd finoman megcsókolta és átölelte.
– Te is hiányozni fogsz. – mondta, majd beszállt a taxiba és elment.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..