Elhatározás

House kilépett az üvegajtón és a folyosón várakozó Cuddy azonnal elé pattant. A férfi csak nézett, várta, hogy mi fog történni, de a nő sem tudott mit mondani. Végül egyszerre kezdték volna a mondandójukat.
– Most… Köszö…
– Oké. Mondd előbb te – szólalt meg a nő.
– Csak annyit akartam mondani, hogy most hazamegyek.
– Mi? Nem mehetsz haza, még csak egy óra, ha jól tudom ötig tart a munkaidőd.
– Az se érdekel, ha még csak reggel tíz van, kicsit fárasztó volt a pasidat megmenteni! Szóval, most nem érdekel a hatalmi játszma, lelépek és kész! – mondta House kissé ingerülten.
Cuddy belegondolt, hogy valóban nem lehetett éppen egyszerű House számára pont Lucast kezelni és már-már bűntudatos hangon válaszolt.
– Rendben van, de előbb még elmondhatnád, hogy miről beszéltetek odabent.
– Az csak kettőnkre tartozik, illetve, bizonyos nézőpontból rád is, de majd ő elmondja, ha úgy látja jónak. Holnap után találkozunk – fejezte be a mondandóját és elindult a lift felé.
– A nő még utána sietett és mielőtt a liftajtó becsukódhatott volna odakiáltott a férfinek.
– House!
A férfi botjával elérte, hogy ne csukódjon be az ajtó.
– Igen? – kérdezte.
– Köszönöm – szólt oda Cuddy és egy hálás mosolyt küldött az egykedvűen maga elé bámuló orvos felé.
– Te nem tartozol semmivel – válaszolta, majd elengedte a lift ajtót és miután az becsukódott, végre szabadnak érezte magát.

Kilépett az épületből és a parkolóhelyéhez igyekezett, ám az autó nem volt sehol. Ekkor jutott eszébe, hogy az este az épület előtt hagyta és azóta sem ment vissza, hogy elálljon vele. Visszanézett, de ott sem látta. Rögtön tudta, hogy valószínűleg elvontatták, és ettől totálisan kiborult. Botjával óriásit csapott a táblára, ami egy hangos reccsenés kíséretében darabjaira hullott. Elbotorkált a legközelebbi padhoz és leült, amíg taxit hívott. Rövid várakozás után, már a kocsiban ült és hazavitette magát. Belépett a lakásba, ledobta táskáját és lerogyott a hatalmas előtérben lévő heverőre. Mikor egy kis levegőhöz jutott, a gondolatok csak úgy kavarogtak a fejében. Az elmúlt nap eseményeinek emlékképei megrohanták elméjét és nem tudott szabadulni tőlük. Pedig mindenre vágyott most, csak arra nem, hogy gondolkodnia kelljen. Felállt és a bárszekrényhez sántikált. Elővett egy poharat és egy üveg Bourbont, majd töltött magának és rögtön lezúdította torkán. Aztán újabb adagot löttyintett a pohárba és a zongorához sétált vele. Leült és játszani kezdett. Nem is igazán figyelt arra, hogy milyen dallamot játszik, gyakorlott kezeinek nem volt már szüksége irányításra, önálló életet éltek. Emiatt, viszont House még mindig nem szabadult meg az őt nyomasztó gondolatoktól. Ivott még egy-két pohárkával, majd a zenélést is megunta, mérgesen csapta le a zongora fedelét, ami nem sűrűn fordult elő vele. Kezében poharával a szobájába ment és végignyúlt az ágyán. Lába egyre erőteljesebben sajgott, mint ha tucatnyi tűvel szurkálnák. Kezdte egyre rosszabbul érezni magát, forgott vele a szoba, ami a rövid idő alatt legurított tetemes mennyiségű Whiskyt figyelembe véve nem is volt meglepő. Hamarosan a legjobb dolog történt vele, elnyomta az álom.

Reggelig fel sem ébredt, még akkor sem, amikor Wilson estefelé hazaért és rákukkantott.
Kinyitotta a szemeit és úgy érezte, mint ha két feje lenne, de a belső valamiért szét akarta feszíteni a külsőt. Észrevette a mellette álló üveget, és mint ha az tehetne mindenről egy undorodó fintor kíséretében becsúsztatta az ágy alá. Nagy nehezen kicsoszogott a mosdóba, hogy egy langyos zuhannyal enyhítse kínjait, majd mikor már kicsit csökkenni érezte a fájdalmat, visszament a szobájába. Leült az ágyra és csak nézett maga elé, ám ekkor a szeme sarkában egy kis dobozkát vett észre. Benyúlt a kis résbe, a szekrény és az ágy közé és remegő kézzel emelte fel az ismerős narancssárga üvegcsét majd a párnájára dobta. Kétségbeesetten kezdett kutatni az emlékei közt a tegnap délutánról, de nem sikerült előkotornia az eseményeket. Valahol a zongora és a szobája között félúton a memóriája feladta a harcot. Vihar sebesen kapkodta magára a ruháit, majd zsebre vágta az üvegcsét és motorra pattant. Meg sem állt Dr. Nolan rendelőjéig. Mikor a férfi kilépett az irodából és meglátta House-t rögtön tudta, hogy komoly baj lehet. Összeráncolta szemöldökét és odaintett, hogy menjen be.
– House! Minek köszönhetem a váratlan látogatást? Eddig legalább egy telefont megeresztett, mielőtt betoppant – mondta Dr. Nolan.
A diagnoszta csak ült ott egy darabig és a földet bámulta, majd a férfi szemébe nézett, előhúzta zsebéből a Vicodinos üveget és letette az asztalra. Nolan a kezébe vette és forgatni kezdte, majd így szólt.

– Nincs kinyitva. De abból, ahogy önre nézek, nem vagyok biztos benne, hogy …… és ekkor House a szavába vágott.
– Hogy volt-e több is? A baj az, hogy én sem. Ezért vagyok itt.
– Mi a fene történt? És egyáltalán minek tartogatja még ezt a házában?
– Fogalmam sem volt róla, hogy ott van. Nem emlékszek, hogy honnan szedtem elő. Hazamentem, leittam magam és reggel ezt találtam a szobám padlóján.
– Jól van. Elmondom, mit teszünk. Most szépen elmegyünk és csinálunk egy vizelet tesztet. Ha jól végeztük a dolgunkat, akkor remélhetőleg negatív lesz. Aztán visszajövünk, és szépen elmeséli, hogy mi borította ki ennyire – mondta Nolan, majd felállt, hogy elinduljanak. De House nem mozdult.
– És mi van, ha pozitív lesz? – kérdezte, hangjában nyugtalansággal.
– Azt majd kitaláljuk akkor.

Elballagtak a mosdóig, és az orvos House kezébe nyomta a kis műanyag pohárkát, amit menet közben vett magához. A diagnoszta kivételesen kifogások nélkül, hátat fordított és ott a mosdó közepén megtöltötte az edénykét. Szó nélkül átnyújtotta Nolannek és visszasétált az irodába. Feszülten várta, hogy orvosa visszatérjen, aki nem sokkal később meg is tette ezt.
– Nos? – érdeklődött house.
– Türelem, ez nem a Princeton-Plainsboro, hogy öt perc alatt kész is a teszt – mosolygott Nolan. Ám, amíg várunk, igazán elmesélhetné, mi történt.
– Hülyeség az egész – bökte oda House.
– Nézze, ha nem mondja el, nem tudok segíteni. Eddig bevált, ha beszélt a problémáiról, szóval hallgatom.
– Annyi minden történt az utóbbi időben, és annyira gyorsan, hogy már nem tudom kézben tartani.
– Ha jól sejtem Dr. Cuddynak jelentős szerepe van a problémáiban, igaz?
– Honnan tud… ááá… Wilson. Sejtettem, hogy kapcsolatban vannak.
– Ne tereljen megint. Wilson csak segíteni akar, és igen rendszeresen beszélünk. De mivel vele sem teljesen őszinte, inkább csak tájékoztat bizonyos történésekről. Térjünk vissza Dr. Cuddyhoz. Hogy állnak most egymással?
– Röviden, sehogy.
– És nem röviden?
– Hogy maga mennyire kiszámítható! Jól van. Mikor visszamentem dolgozni, hamar rájöttem, hogy tetszik nekem, de mire ezt vele is közöltem volna, kiderült, hogy van valakije. Ráadásul ismertem is a fickót.
– Hogy reagált erre?
– Milyen hülye kérdés ez, mégis mit gondol? Meg tudtam volna ölni mind kettőt.
– Még sem tett semmit, ha jól gondolom?
– Egy ideig csak sajnáltam magam, de aztán elhatároztam, hogy szétválasztom őket. Aztán mikor ez sem jött össze a munkába menekültem, és amikor csak lehetett, kiakasztottam Cuddyt.
– Értem. Szóval újabb csalódás érte és megint rosszul kezelte.
– Valami olyasmi. Aztán jött Wilson hülyesége ezzel a rohadt májátültetéssel, de erről is beszámolt gondolom.
– Igen. De az végülis jól sült el, ha jól tudom.
Ekkor kopogásra lettek figyelmesek, egy nővér Nolan asztalához lépett és kezébe adta a teszteredményt. A férfi átfutotta azt, majd letette maga elé.
– Mondja már, mi van! – türelmetlenkedett House.
– Előbb még válaszolnia kell egy utolsó kérdésre. Mi történt tegnap? Amiket eddig elmondott, azok már régebbi történések, de tegnap mitől borult ki?
– Egyezzünk meg, maga elmondja, mi van a papíron, én pedig elmesélem, amire kíváncsi.
Nolan Érezte, hogy csapdába akarja csalni és, ha elmondja neki az eredményt, akkor már semmit sem tud kiszedni belőle.
– Azt hiszem nincs egyezkedési pozícióban – nézett komolyan a diagnosztára.
– Függő vagyok ember! Komolyan ki akar készíteni? – dühöngött most már House, de a férfi csak ült, kezeit a papíron pihentetve.
– Ezt nem hiszem el! Lucas, aki Cuddy pasija, belekeveredett valami sötét ügybe és leütötték. Engem hívott fel, hogy vigyem be a kórházba. Aztán kiderült, hogy meg is mérgezték, jobban mondva én rájöttem és ezzel megmentettem az életét. De, őszintén szólva, inkább hagytam volna kinyiffanni. Most már elégedett, mindent tud, halljam azt a rohadt eredményt!
– Úgy tűnik jól haladunk, ugyanis negatív lett – mondta a férfi és átnyújtotta a papírt House-nak.
– Ja, minden szép és jó, épp csak azt nem tudom, hogy most mi a francot csináljak!
– Nem látok semmi leküzdhetetlen problémát. Az, hogy a történtek ellenére is segített, és megoldotta az esetét jelzi, hogy jól kezelte a helyzetet. Az meg, hogy a reggeli események után hozzám fordult, és ahogy láttam, eléggé kétségbeesve, azt jelenti, hogy nem akar újra visszaesni és gyógyszerhez nyúlni. Viszont végig kell gondolnia, hogy mit is akar tulajdonképpen. Az egyértelmű, hogy a főnöke iránti érzései befolyásolják a döntéseit, ráadásul többségében a rossz irányba.
El kell döntenie, hogy mit szeretne vele kezdeni.
– Mit nem mond! Mi sem egyszerűbb, amikor minden nap beszélnem kell vele, és nézni, ahogy mással indul haza. Nem akarom bántani, de valahogy mindig a legrosszabbat hozza ki belőlem.
– Tudom, hogy mi kell önnek. Egy kis időre lenne szüksége, hogy tisztázza magában a dolgokat. De ehhez akarnia kell, és dolgozni rajta. Elmehetne valahová, egy-két hétre, ahol egyedül végigrághatja magában a helyzetet. Aztán majd átbeszéljük újra, hogy mire jutott.
– Mégis hova a francba menjek!
– Majd kitalálja, de ha úgy dönt, hogy elmegy, holnap indulnia kell. Nem tartom jó ötletnek halogatni.
– Nem hiszem, hogy a munkahelyemen ennek örülnének. Pláne ha szó nélkül lépek le. Épp elég problémát okozok nekik így is.
– Ezt majd én elintézem, beszélek Dr. Cuddyval és ha kell, a vezetőséggel is.
– Remek, még ki sem léptem az ajtón, már is rohan pletykálkodni.
– Akármennyire is elcseszett orvosnak tart, azért még tudom mi a titoktartás. Csak tájékoztatom őket arról, hogy szabadságra küldtem, mert így ítéltem jónak. Vagy, nem teszünk semmit és legközelebb talán már nem lesz ekkora szerencséje. Akkor viszont soha többet nem praktizálhat.

House bólintott egyet, mint aki belemegy az alkuba, de fogalma sem volt mitévő legyen. Kisétált az épület mögötti parkba és egy padra feküdt. Szeretett ilyen helyeken gondolkodni. Újabb két hét a kórház, rejtvények, Wilson és persze Cuddy nélkül. Tudta, hogy Nolannek igaza van és elhatározásra kell jutnia, a további terveivel kapcsolatban és ehhez valóban el kell innen szabadulnia. Csak azt nem tudta, hová is mehetne. Sosem volt az a nyaralós típus. Minden esetre azt már eldöntötte, hogy elmegy. Elsétált, vissza a motorjához, hogy haza induljon. Felült és fejébe húzta a bukósisakot. Egy pillantást vetett a buszmegállóra, ahonnan nemrég hazafelé indult, amikor megakadt a szeme a megálló oldalán, egy képen. Abban a pillanatban már kész is volt a terve a következő két hétre. Hazahajtott és lázas pakolásba kezdett. El akart készülni, mielőtt Wilson hazaér a munkából. Elintézett még néhány telefont, ami a tervezett utazásához volt szükséges, és elégedetten dőlt hátra.

Másnap Cuddy az irodájában ült és a költségvetést tanulmányozta, amikor Dr. Foreman kopogtatott az ajtaján.
– Üdv! Dr. Cuddy! Nem tudja hol lehet House?
– Azt ne mondja, hogy még nem jött be? Én megölöm ezt a ….de végül nem mondta ki, ami eszébe jutott. Felemelte a telefont és bepötyögött pár számot – Itt Dr. Cuddy, Dr House az épületben van? Értem, tehát nem látta megjönni, köszönöm. Nem jött be – mondta a nő Foremannek. Amint megtudok valamit, szólok önöknek, addig végezzék a dolgukat. Megvárta, amíg a férfi elhagyja az irodáját és újra tárcsázott, ám a vonal túlsó végén nem jelentkezett senki. Még egy utolsó kísérletet tett és egy újabb számot hívott.
– Hello Wilson! Itt Cuddy, át tudnál jönni pár percre? Rendben.
Kis idő múlva Wilson lépett be hozzá.
– Hello Cuddy! Miben segíthetek? – kérdezte.
– Nem tudod, hol van House? Állítólag nem jött ma be.
– Érdekes. Este azt mondta, hogy ma dolgozik és korán lefeküdt. Reggel ugyan nem találkoztunk, de ez nem szokatlan, hisz én általában korábban jövök be. Próbáltad hívni?
– Igen, de nem veszi fel. Komolyan mondom, nem értem miért akar a sírba vinni. Az igazgató tanács így is árgus szemmel figyeli, mikor ad valami okot, hogy kirúghassák.
– Az lesz a legjobb, ha hazamegyek és megnézem.
– Rendben, és mondd meg neki, hogy ha nem tólja be a képét, akkor….. de megint nem tudta befejezni a mondatát, mert kopogtattak az iroda ajtaján.
Wilson arcára kiült a döbbenet, amikor Dr. Nolant megpillantotta. A férfi odalépett hozzá és kezet nyújtott.
– Üdv, Dr. Wilson. Majd a nő felé fordult. Ha nem tévedek, akkor ön minden bizonnyal Dr. Cuddy. Én Dr. Nolan vagyok. House kezelőorvosa.
– Nagyon örvendek, ugye nincs valami probléma Dr. Houseszal? kérdezte az igazgatónő kicsit bizonytalanul és rossz előérzete támadt.
– Tulajdonképpen jó is, hogy mindketten itt vannak, majd leült a székre. Dr. House tegnap meglátogatott, hogy is fogalmazzak, meglehetősen zaklatott állapotban, és nem mellesleg másnaposan. Ami, mint azt sejtik, az antidepresszánsok mellett nem tesz túl jót a szervezetnek. De nem ez a fő probléma, hanem hogy egy doboz Vicodint is elővett a zsebéből, mikor faggatni kezdtem, hogy mi okból keresett meg.
Cuddy és Wilson hol egymásra, hol Dr. Nolanre tekintgettek, olyan rémülettel az arcukon, mint ha szellemet látnának. Majd Wilson tette fel a kédést, amire mind a ketten kíváncsiak voltak.
– Tehát visszaszokott?
– Egyenlőre nem. Leteszteltük, és negatív lett, de nem állt messze tőle. Nem is emlékezett honnan szedte elő és volt-e még ezen a dobozon kívül – válaszolt a férfi, és látta a két emberen, hogy teljesen felzaklatja őket ez a hír.
– Viszont az, hogy felismerte, hogy ez egy probléma és eljött, hogy megbeszélje velem, jó jel a továbbiakra nézve – folytatta, hogy kicsit csillapítsa a kedélyeket.
– Azt tudja, hogy hol van most? Nem jött be dolgozni és kezdünk aggódni, mivel Wilsonnak tegnap azt mondta, hogy bejön – érdeklődött Cuddy.
– Ez nem lep meg. És igazság szerint ezért vagyok itt. Sikerült megtudnom pár dolgot, hogy mi borította ki és azt, hogy milyen események vezettek a tegnapi látogatásig. De ezeket, mint tudják nem áll módomban megosztani önökkel. Viszont úgy láttam helyesnek, hogy – utólagos engedelmével, Dr. Cuddy – legjobb lenne, ha most egy kis időre kiszakadna innen és elutazna.
– De még is meddig? A vezetőség nem fogja tűrni, hogy House kénye-kedvére járjon be dolgozni. Akár mennyire is ki van borulva.
– Két hét. Ennyit beszéltünk meg. Ha a korháznak szüksége van rá, akkor sajnos kénytelenek lesznek elfogadni, hogy még előfordulnak mélypontok Dr. Housenál. Minden esetre, bár fontos neki a munkája, de a visszaeséstől még inkább fél, mint attól, hogy elveszíti az állását. Ha visszaszokik, akkor nem csak ezt a munkát veszíti el, de soha többet nem dolgozhatna, mint orvos.
– Ez igaz. Ebbe viszont végleg belebolondulna – tanakodott Wilson.
– Sajnálom, hogy ilyen kellemetlen híreket hoztam. Most mennem kell, de bármikor a rendelkezésükre állok. Még annyit, hogy e-mailen elérhető lesz, ha esetleg üzennének neki.
– Értjük, és köszönjük, hogy elfáradt hozzánk és tájékoztatott – szólt Cuddy majd elköszöntek egymástól.
Mikor Dr. Nolan elhagyta az irodát, Cuddy és Wilson még percekig nem tudott megszólalni. Mind kettejük azon gondolkodott, vajon ők-e a hibásak. Tudták, hogy ez a Lucas féle incidens volt a végső lökés, de nem is sejtették, hogy ennyire megviselte barátjukat.
– Észre sem vettem, hogy ennyire kiborult, bár ha belegondolok a tegnap estén kívül nem is nagyon találkoztunk – mondta végül Wilson.
– Nem a te hibád. Ha nem lenne ilyen átkozottul makacs és legalább veled megbeszélné a problémáit.
– De legalább már tudjuk, hogy baj van és hogy segítséget kért. De azért kíváncsi lennék, hogy milyen eseményekről beszélhetett Nolan.
– Nem tudom, de van egy olyan érzésem, hogy én is szerepeltem köztük.
– Kár ezen rágódnunk. Remélem, tényleg használ majd neki ez a kis kiruccanás, akár hol is van. De addig, nem tehetünk semmit, így ha nem haragszol visszamennék dolgozni.
– Menj csak, nekem is rengeteg dolgom van. De kétlem, hogy koncentrálni tudnék. Viszlát, Wilson! – köszönt el, és még mielőtt eluralkodhatott volna rajta a bűntudat, visszatért a pénzügyek és számok bonyolult világába.

Utószó

Ez most így sikerült. Most jönne ugye az a rész, hogy House hova megy két hétre és mit csinál. Ez az, amit még én sem tudok, de legalább már ő tudja 🙂 , igyekszem mihamarabb kitalálni.
Köszi, hogy elolvastátok!

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..