Kérdések

House hosszú percekig csak állt ott az ajtó előtt és a nőt figyelte. Egyszerűen képtelen volt felfogni, amit lát. Kavarogtak benne az érzések és a gondolatok, elképzelni sem tudta, hogy mi történhetett. Legszívesebben azonnal bement volna hozzá, de érezte, hogy nincs kellő információ a birtokában. Ki kellett derítenie az okokat, a megfelelő lépés kigondolásához. Tudta, hogy csak is Dr. Nolantől kaphat választ a kérdéseire, de azt is sejtette, hogy nem számíthat túlzott segítőkészségre a férfitől. Minden esetre, elindult orvosa irodája felé. Túlságosan ideges és zaklatott volt, így amint odaért, azonnal berontott a helyiségbe. A férfi nem volt egyedül, egy másik orvossal diskurált éppen.
– Dr. House! Ha nem vette volna észre, épp egy megbeszélés közepén tartunk – mondta a tőle megszokott nyugodt hangon.
– Magasról leszarom, hogy mit csinálnak, tudni akarom miért van itt Lydia és miért felejtette el megemlíteni, ezt a kis apróságot?
– Én később majd visszajövök – állt fel a másik orvos és elhagyta az irodát.
– Ezzel a stílussal nálam nem éri el, amit akar. Üljön le és ha lehet, nyugodjon meg egy kicsit – utasította Nolan House-t. Gondolhattam volna, hogy nem tudja féken tartani a kíváncsiságát. Miért akar mindig mindent maga irányítani? Nem véletlenül felejtettem el szólni róla, hanem, mert tudtam, hogy így fog reagálni.
– Hagyjuk most ezt a pszicho szarságot, tehát mi van vele? – Nézze, maga nem családtag, nem beszélhetek az eset részleteiről.
– Az eset? Ő nem csak egy eset, ő…
– Ő Lydia, tudom és megértem, hogy kíváncsi, vagy aggódik, de akkor sem tehetek semmit. Egyébként sem hiszem, hogy abban az állapotban van, amiben egy másik ember problémáit a vállára vehetné.
– Általában sokkal többet árt az állapotomnak, ha nem tudom meg, amit akarok, és legtöbbször bármit megteszek, hogy elérjem a célomat – érvelt House.
– Most fenyegetőzik? Azt hiszem, az itt léte alatt már bebizonyítottam, hogy nálam ez nem fog működni. Nem kockáztathatom meg, hogy ez a dolog hátráltassa a felépülését, de gondolom mondhatok bármit, nem fogja annyiban hagyni a dolgot.
– Ezt jól látja. Még is, mit várt tőlem, hogy hazamegyek és elfelejtem az egészet? – Jó, akkor most mihez akar kezdeni? – kérdezte Nolan.
– Nem tudom, segíthetnék. De, ehhez tudnom kellene, mi történt, és hogy milyen állapotban van. Dr. Nolan nem tudta mi tévő legyen. House talán valóban a segítségére lehetne, hiszen ő az egyetlen, akit Lydia ismer és ráadásul a nő meg is bízik benne. De, ha esetleg még sem sikerül eredményt elérniük, akkor a saját felépülése kerülhet veszélybe. Nagyon emlékeztette ez a helyzet, a két héttel ezelőttire. Megint itt egy nő, akihez a diagnoszta valamilyen szinten kötődik, és megint meg van rá az esély, hogy a végén csalódás éri. Viszont, az a lehetőség is benne van, hogy pozitívan zárul a dolog és House élete új irányt vehet. Végül úgy döntött, hogy átgondolja a problémát.
– Egyezzünk meg Dr. House. Elég késő van már, holnapig átgondolom, hogy mihez kezdjünk és akkor visszatérhetünk a kérdésre. Keresni fogom, ezt megígérem.
– Rendben, de legalább annyit áruljon el,hogy, hogy került ide Arizonából, és tudja-e hogy mi történt? – Annie hozta el, – biztos emlékszik Annie-re – és ő volt az, aki az okokat is megmondta. Legyen türelmes, ahogy már mondtam, holnap majd beszélünk. De most menjünk! Kiléptek a folyosóra és elköszöntek. Dr. Nolan még benézett a nő szobájába. Lydia az ágyon feküdt az oldalán, mindkét keze a feje alatt pihent. Tekintetében semmilyen érzelem nem tükröződött, csak bámulta a szemközti falat, ugyan úgy, mint mindig, mióta barátnője behozta. Nolan leült a másik ágyra és beszélni kezdett a nőhöz, bár tudta, hogy nem fog választ kapni. A trauma, amit a beteg átélt, túlságosan is megviselte és katatónná tette. Azért csak beszélt hozzá, megkérdezte hogy van, milyen volt a vacsora, nincsenek-e fájdalmai, persze tudta, hogy vannak. Semmi reakciót nem kapott, se egy pislantás, se egy apró szemmozgás, egyáltalán semmi. House a kocsijában ücsörgött a parkolóban, fejét hátra döntve gondolkodott. Nem számított rá, hogy valaha is újra látja Lydiát, pláne nem, ilyen körülmények között. A találkozás felszínre hozta azokat az érzéseket, melyeket a nő hirtelen eltűnése ébresztett House-ban. Vonzódott hozzá, pedig szinte semmit sem tudott róla, leszámítva persze, hogy jó humora van, értelmes és nem utolsó sorban, rendkívül jól néz ki. Hosszú idő után Lydia volt az első nő, akinek képes volt megnyílni, és aki megértette őt. Biztos volt benne, hogy ha a nő nem költözik az államok másik végébe, több is kialakulhatott volna köztük, attól függetlenül, hogy férje és családja van. Gondolatmenetében a telefonja csörgése akasztotta meg, ránézett a kijelzőre és ahogy azt sejtette, Wilson nevét olvasta rajta.
– Wilson! Mi a helyzet? – kérdezte, pedig tudta, hogy barátja miért hívja.
– House, hol a francban vagy? Mindjárt este 11.
– Most indulok, Apu! Kicsit elhúzódott a terápiám, mert Nolan mindent ki akart szedni belőlem, én meg semmit sem akartam elmondani neki. Aztán kihoztuk döntetlenre.
– Találta ki ezt a kis történetet, mert nem akarta, hogy mikor hazaér még Wilson is faggatni kezdje. Saját magának sem tudott válaszolni a kérdéseire, ráadásul túlságosan fáradt és zavarodott volt, egy ilyen beszélgetéshez. Mire hazaért, barátja már aludt, House nagy megkönnyebbülésére. Ő is bevonult a szobájába és lefeküdt, de nem tudott elaludni, folyamatosan ugyan az a kérdés járt a fejében. “Mi történt?” Nem sokat pihent, egész éjjel csak forgolódott, mikor mégis elnyomta az álom, akkor is csak néhány percre, mert képtelen dolgokat álmodott. Aztán reggel, mikor már nem bírta tovább a gyötrődést, inkább kiment a fürdőbe és beállt a zuhany alá. Hátát a falnak támasztotta és csak folyatta magára a vizet, mint ha le tudná mosni magáról a kétségbeesést. Észre sem vette, hogy már elég rég óta áll ott, csak mikor Wilson meglehetősen dühös hangon bekiabált.
– House! Igyekezz már, a fene egyen meg, mert el fogok késni! A férfi néhány perc múlva meg is jelent, egy szál törölközőben, és leült a heverőre.
– Egyáltalán, miért vagy már ébren? – kérdezte Wilson.
– Azt hittem sietned kell, akkor most ne kezdj el kérdezz-feleleket játszani, hanem hajrá! – bökte oda House ingerülten.
– Mi az, csak nem megzavartalak a kis reggeli játékodban? – viccelődött Wilson.
– De igen, és ha nem húzol be a fürdőbe, akkor itt az orrod előtt fejezem be.
– ment bele a játékba House, csak hogy megszabaduljon barátja további kérdéseitől. Wilson elfintorodott, majd jobbnak látta, ha gyorsan elvonul. Mire végzett a reggeli tisztálkodással és öltözködéssel, Housenak már nyomát sem találta a lakásban. Furcsállta a dolgot, hisz mindig ő indult el hamarabb a munkába és megint olyan érzése támadt, hogy barátja titkol előle valamit. House belépett a kórházba, a pultnál ácsorgó recepciós az órájára pillantott, aztán értetlenül nézte a meglepően korai időpontban érkező férfit. De, ő ügyet sem vetett rá, elsántikált a lifthez és az irodája felé vette az irányt. Beült az asztala mögé, azon tanakodott, hogy mit is kellene csinálnia, hogy mihamarabb elteljen ez a nap. Végül, mivel még csapata sem érkezett meg, úgy határozott, hogy a klinikára megy, ott talán lesz annyi elfoglaltsága, hogy ne Lydián töprengjen egész nap. A csapata csak egy jó fél óra múlva ért be és egy cetlit találtak az asztalon. “A klinikán vagyok, ha kellek csipogjanak!” House, mint egy robot járt vizsgálótól-vizsgálóig egész délelőtt, a nővérpultnál egyre nőtt a diagnosztizált betegek aktáinak halma. Egy idő után Cuddynak feltűnt a dolog és kilépett az irodájából, hogy megnézze mi a helyzet. A nővér elmondta neki, hogy a férfi már kora reggel óta folyamatosan ott van. Aztán megjelent a diagnoszta egy újabb dossziéval.
– Dr. House, mit művel? – kérdezte az igazgatónő kétkedve.
– Nem tudom minek tűnik, én úgy hívom, munka.
– Ezt értem, csak nem vagyok hozzászokva. Biztos, hogy minden rendben van? – Magán igazodjon el az ember, ha nem vagyok itt, azon van kiakadva, most meg őrültnek néz, amiért itt vagyok? – tette fel a kérdést House kissé ingerülten.
– Nem nézem őrültnek, csak nem tudom elhinni, amit látok – mosolygott rá Cuddy.
– Fura, azt hittem én vagyok itt az egyetlen orvos, aki hallucinálni szokott, de ezek szerint már maga is? Megadhatom a terapeutám számát. De, ha nem haragszik, vár rám a ketteske egy ,,,,belenézett az aktába és olyan képet vágott, mint aki tényleg hallucinál. Szóval vár egy keléssel a bal heréjén, király nem? És ezzel otthagyta főnökét és benyitott a kettes vizsgálóba. Cuddy és a nővér összemosolyogtak, megrántották a vállukat és mentek tovább a dolgukra. Fél kettő felé járt az idő, amikor House csipogója végre megszólalt, a férfi olyan szeretettel nézte a kis tárgyat, mint ha kegyelmi végzést tartana a kezében. Odafordult aktuális betegéhez és megkérdezte tőle: – Hány éves vagy, nagyokos?
– 16 leszek – jött a válasz.
– És sosem hallottál még az ádámcsutkáról? Az ott a nyakadon nem daganat. Látod, mutatott a sajátjára. Mire húsz leszel, neked is olyan szexi lesz, mint nekem és megőrülnek majd tőle a csajok. Most pedig húzzál haza és lapozgasd a biológia atlaszod! Ezzel otthagyta, ledobta aktáját a pultra és felment az irodájába. Elhaladt a diagnoszta szoba előtt, de a csapatnak nyomát sem látta, viszont az irodájában, Dr. Nolant várt rá.
– Dr. House, üdvözlöm, remélem nem gond, hogy inkább személyesen jöttem? – Ezek szerint úgy döntött, hogy engem is bevon Lydia kezelésébe.
– Valóban, de, miből gondolta? – Ha nem így lenne, nem jött volna el, mert tartott volna a reakciómtól.
– Elmés.
– Azt hiszem néhány dolgot tisztáznunk kellene – vágott a közepébe House.
– Rendben van, elmondok mindent, amit eddig megtudtunk és utána kitaláljuk, mihez tudunk kezdeni. Tehát, úgy két hónapja egy reggel, Lydia és a családja az iskola felé tartott, amikor egy forgalmasabb kereszteződésen haladtak keresztül és balról beléjük szállt egy kamion. Őt több, mint egy óra alatt vágták ki a kocsiból, a lépe három részre szakadt, belső vérzéssel és nyílt töréssel vitték be a kórházba. A többieken, sajnos már nem lehetett segíteni. Annie, több mint egy hónap után vihette haza, ám mikor hetek után sem változott Lydia állapota, inkább elhozta hozzánk. Itt tartunk most. Houset szinte sokkolták a hallottak, nem is tudta elképzelni, hogy mekkora trauma érte a nőt, aki miatt most még jobban aggódott.
– Tehát nem maradt senkije, csak Annie? – kérdezte remegő hanggal.
– Igazából ő sem, visszautazott Arizonába, mert a munkáját nem hagyhatta ott, hosszabb időre.
– Ez aztán ironikus.
– Hogy érti? – Annie a néma lány, aki miatt Lydia gyakorlatilag feladta a saját életét, belement egy elcseszett házasságba, most, hogy barátnője van sokkal nehezebb helyzetben, nem képes áldozatot hozni. Mi ez ha nem irónia?
– Igen, de az most rajtunk nem segít, ha Annie viselkedésén töprengünk, inkább azon gondolkodjunk, mit tehet maga, a felépüléséért.
– Oké, a miértet már tudom, viszont hogy mennyire súlyos a helyzet azt meg sem merem kérdezni.
– Attól tartok, hogy egy nagyon hosszú folyamat lesz, mire egyáltalán bármilyen apró javulást elérhetünk. Gyakorlatilag teljesen katatón. Ha ébren is van, semmilyen tevékenységet nem végez egyedül, nem beszél, nem reagál semmilyen ingerre. Magában megbízik, talán ha rendszeresen látogatja és az instrukcióim szerint foglalkozik vele, akkor egy idő után kiválthatunk nála némi együttműködést.
– Vágjunk bele! – mondta House határozottan.
– Jól van, de lenne egy feltételem, amint valami elbizonytalanítja, vagy nyugtalanítja, szól nekem és megbeszéljük. Nem akarom, hogy ennek az egésznek maga lássa a kárát. A diagnoszta felnézett és csak ekkor vette észre, hogy Wilson a folyosón áll és kérdőn néz vissza rá. Odasétált és szólt neki, hogy majd később megkeresi és beszélnek, majd visszaült a székére és folytatta.
– Mivel naponta lát majd, gondolom úgy is észrevenne rajtam mindent, viszont nekem is volna egy kikötésem. Wilson és Cuddy nem tudhat erről, csak annyit, hogy magának segítek. Idővel talán majd beszélek nekik róla, de most még nem akarok, nap, mint nap a faggatózásaikkal foglalkozni.
– Tulajdonképpen, nem látom ennek akadályát – mondta Nolan. Akkor azt hiszem, hogy mindent megbeszéltünk. Ma már ne jöjjön át, mert ahogy ismerem, az éjjel nem sokat aludt, holnapig én is átrágom magam a lehetőségeinken. Elköszönt és kisétált az ajtón. House sem ücsörgött ott sokáig, sejtette, hogy barátját Cuddy irodájában fogja megtalálni. Biztos volt benne, hogy a reggeli kis akciója és Nolan feltűnése a frászt hozta rá. Nem tévedett, Wilson az igazgatónő foteljében ült és hevesen magyarázott. A diagnoszta benyitott és azonnal feltette a kérdést:
– Na, mire jutottatok, megint megőrültem? – Mire gondolsz? Egyáltalán nem rólad volt szó. -próbálkozott az onkológus.
– Ugyan már, Jimmy, sosem tudtál hazudni, arról nem beszélve, hogy jól ismerem mindkettőtöket. Cuddy azon rágódik, hogy mi a franc van velem, hogy mióta visszajöttem folyamatosan a klinikán vagyok, te pedig majd belehalsz a kíváncsiságba, hogy mit titkolok előled és hogy mi a fenét keresett itt Nolan.
– Örülök, hogy te ennyire élvezed ezt a helyzetet, de azt hiszem, hogy az utóbbi idők történései után érthető, hogy minden kis változásod a frászt hozza ránk.
– emelte fel a hangját Cuddy egy kicsit.
– Egyébként is mit vártál azok után, hogy éjjel értél haza Nolantől, aztán reggel hamarabb keltél, mint én, ha aludtál egyáltalán, és most megint itt van. Egyértelmű, hogy történt valami, de már nem is remélem, hogy megtudjuk tőled, hogy mi.
– szállt be az érvelésbe Wilson is.
– Akkor most megleplek és elmondom a nagy titkot. Nincs titok. Nolannek van egy betege és segítséget kért tőlem, mert ő nem tud egyedül megbirkózni vele. Ezt beszéltük most meg.
– Milyen beteg és hogy tudnál te neki segíteni? – kérdezte Cuddy.
– Ez már nem a ti dolgotok, ne aggódj csak munkaidő után foglalkozom vele. Mindenki elégedett? Akkor megyek, mert a csapatom ma még nem is látott. Wilson és Cuddy értetlenkedő arccal bámult House után. Valahogy nem tudták elképzelni, hogy Nolan pont tőle kérne segítséget.
– Te ezt elhiszed? – fordult Cuddy az onkológushoz.
– Nem tudom, mit higgyek, de hamar kideríthetem a dolgot, majd felhívom Dr. Nolant.
– House ki fog borulni, hogy megint kétségbe vontuk a szavát és a háta mögött nyomoztunk utána.
– Azt hiszem érthető okokból tesszük, ha ez nem tetszik neki, az már az ő baja. Egyébként pedig, biztosra veszem, hogy nagyon is jól tudja, hogy ezt fogjuk tenni. De, ha igaz a sztorija, az még jól is elsülhet. Végre elfoglalja magát valamivel és nem otthon gubbaszt a TV előtt, vagy épp egy üveg Whisky társaságában.
– Remélem igazad lesz. Ránk férne már egy kis nyugalom, House-t illetően.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..