Nyugalom?

House gépe délután landolt, ő a pár órás repülőutat végigaludta. Az első osztály ülései kényelmesebbek voltak, mint némelyik motelszoba ágya, melyekben az elmúlt két hét alatt megfordult. Érkezésekor Wilson várta a reptéren, ahogy azt megbeszélték, még előző este. Beültek a kocsiba és a hazafele úton House megkezdte élménybeszámolóját, de viszonylag hamar odaértek, így nem sokáig jutott a mesélésben. Mielőtt beléptek volna a lakásba, Wilson megemlítette, hogy vett még pár bútort, és egyéb lakáskelléket, míg barátja távol volt, majd kinyitotta az ajtót.

– Isten hozott itthon, House! – mondta.

Barátja körbetekintett, nyomát sem látta a dobozoknak, mindenfelé szekrények, polcok. Amolyan legénylakás hangulata lett a háznak, férfias színek, szögletes bútorok, House-nak tetszett ez a változás.

– Wilson, ez király! Szeretem az ilyen meglepetéseidet!
– Nincs mit, House! – reagált mosolyogva. Hozattam kínait, ha éhes vagy.
– Oké. De ha nem gond, előbb lefürdök, mert úgy bűzlök, mint egy gimis fiúöltöző.
– Rendben, addig én megmelegítem.

Engedett egy nagy kád vizet, ledobálta ruháit, és csak most vette észre, hogy arca és karjai mennyivel barnábbak, mint testének többi része. Ezen jót mosolygott a tükör előtt állva, majd bemászott a kádba.
Megvacsoráztak, majd House elővette a laptopját, és megmutatta Wilsonnak a képeket, közben állomásról-állomásra elmesélte az egész utat. Persze az okokat nem említette, barátja pedig nem akart előhozakodni a kérdéssel, élvezte ezt a lelkes prezentációt. Éjfél felé járt már az idő, amikor a diagnoszta befejezte, majd elindultak lefeküdni, hisz másnap mindketten dolgoztak.

Reggel House meglepően jókedvűen indult neki a napnak, szokatlan módon, várta, hogy végre beérjen a kórházba.

– Mi újság fiatalok? A terror visszatért! – lépett be csapatához, akik szokásos reggeli elfoglaltságaikat űzték. Olvasgattak, ettek, beszélgettek.
– Üdv, House! Milyen volt az útja? – kérdezte 13.
– Remek. Csak a motor, az út, és én. Erről ennyit. Inkább mondják meg, milyen izgalmas esettel készültek nekem?
– El kell, hogy keserítsem, de két napja semmi érdekes beteg nem jött. – válaszolt Foreman.
– Ne már! Minek tartom magukat? Mindegy, úgy sem árt bevágódnom a vezetőségnél, azt hiszem, el vagyok maradva néhány rendelési órával. Ha még is szükség lenne rám, lent leszek a klinikán. Ezt addig nézegethetik, ha gondolják. – kitett egy dvd-t az asztalra, ROUTE 66 felirattal, majd kiment az irodából. A csapat a kezdeti döbbenetén túllépve, úgy döntött, inkább munka után nézik meg a váratlan ajándékot és ők is elindultak valami tennivalót keresni. Chase a sebészetre ment, hát ha esetleg talál magának valami érdekes műtétet, Foreman az irodában maradt 13-sal, és az elmaradt papírmunkának álltak neki. Taub, jobb híján szintén a klinikán kötött ki.

Néhány óra, és vagy egy tucat ambuláns beteg diagnosztizálása után, House végül úgy döntött, hogy elég ennyi a jócselekedetekből egyhuzamban, tart egy kis ebédszünetet, és lejelentkezik kedvenc főnökénél is. Természetesen kopogás nélkül lépett az irodába, ám nem kis meglepetésére az igazgatónőt nem egyedül találta.
– Helló, Cuddy! Ó, jaj, együtt az egész boldog család! Ez, olyan cuki! – mondta meglehetősen gúnyosan.
– Miért is nem lepődök meg, hogy két hét alatt egy fikarcnyit sem sikerült változnod? Bár már az is csoda, hogy egyáltalán betaláltál végre a munkahelyedre. – reagált a nő egykedvűen.
– Ok. Visszaveszek, látom, nem vagy rám hangolódva. Lucas! Úgy tűnik, mégis csak megmaradsz?
– Helló, House! Én is ebben reménykedek, egyébként jól vagyok, hála neked.
– Na, ja. Pedig elhiheted, hogy nagy volt a kísértés, nem lett volna nehéz elsiklani a felett az ici-pici tűnyom felett. – vigyorgott. Upsz, bocsi, de nem bírom féken tartani a gonosz énem.
– Igen House, egy hős vagy, mi pedig hálásak, de az egód már épp elég nagy így is, inkább váltsunk témát. – vágott vissza Cuddy.
– Kicsit furcsállottam, hogy egész nap felém sem szagoltál, de most, hogy látom a meghitt, családi idillt, már értem a dolgot. – folytatta a fricskát a diagnoszta.
– Lucasék csak ebédelni ugrottak be, egyébként pedig a csapatod említette, hogy önként levonultál a klinikára, én pedig úgy véltem jobban járok, ha nem zökkentelek ki a munkából. Ha lementem volna, biztos kitaláltál volna valamit, hogy ne kelljen ott maradnod.
– Sose tennék ilyet, imádom a betegeket!
– Persze, hogy is juthatott ilyesmi eszembe, de most már elég a humorizálásból. Van itt valami, amit, ha már ilyen szépen együtt vagyunk, igazán megbeszélhetnénk. Mi lenne, ha beavatnátok végre, hogy mi folyik a hátam mögött. Mit titkoltok előlem? – kérdezte Cuddy szigorú tekintettel.
Lucas és House csak néztek szótlanul, hol egymásra, hol a nőre, de egyiküknek sem akaródzott megszólalni. Végül, House törte meg a csendet.
– Reméltem, hogy mire visszaérek, már túl lesztek ezen és megúszhatom ezt a beszélgetést.
– Megúszhattad volna, ha esetleg rászántad volna magad, hogy válaszolj az e-mailemre.
– Milyen e-mailről van szó? – kérdezett közbe Lucas, aki Rachelt próbálta szórakoztatni.
House érezte, hogy talán most van esélye elslisszolni és így szólt.
– Akkor, talán én majd visszajövök, ha ezt megbeszéltétek. – majd elindult az ajtó felé.
– Na, na, na, na…..House! Nem mész sehová, míg ezt nem tisztáztuk! Ülj csak vissza nyugodtan. Kicsit elegem van már ebből a bizonytalanságból!
– Ó, miért van az, hogy ti nők mindent túlaggódtok? – kérdezte House.
– Igen, úgy tűnik, hogy én mindent túlreagálok, nemrég a hallucinációdat, most meg ezt. Valóban, semmi értelme azzal foglalkoznom, hogy Lucast félholtan behozod a kórházba, majd váltotok néhány szót, mire ő úgy reagál, hogy inkább hátat fordít addigi életének és felcsap paparazzinak. – emelte fel a hangját Cuddy.
– Fotóriporternek drágám, azért az, nem ugyanaz. – vágott közbe Lucas.
– Teljesen lényegtelen. Ilyenkor bezzeg már nincs akkora szátok!
House csak mosolygott a fotelben ülve, tetszett neki a nő vehemenciája, de erre az utolsó mondatra felkapta a fejét.
– Bár, semmi közöm ehhez az egészhez, de látom, hogy erre a nyámnyilára nem számíthatok. – mondta és Lucasra nézett. – Csak két dolgot tudok hozzáfűzni, az egyik, hogy Lucas szeret téged annyira, hogy hajlandó feláldozni a munkáját, hogy megvédjen titeket, a többit ezzel kapcsolatban, majd ő elmeséli. A másik pedig, hogy már az is világossá vált számomra, hogy te is oda vagy érte, bár ezt még mindig nem teljesen értem, de ahogy rámosolyogtál, amikor jobban lett, az mindent elárult. Éppen ezért úgy vélem, ideje kiszállnom ebből a harcból és továbblépnem. Már nem akarok közétek állni és folyamatosan azon mesterkedni, hogy szétválasszalak titeket. Jó páros vagytok, akár hogy is tagadjuk, vagy mondjuk inkább, hogy trió, ha már a gyerek is itt van.
– House, most megleptél, ez egész éretten hangzott, leszámítva persze, hogy két perce csak Cuddy melleit bámulod, a szemei helyett. De azért ez rendben volt. – vigyorgott Lucas.
– Te meg se szólalj, ha már eddig csak sunnyogtál ott a sarokban! Egyébként is, két hétig nem láttam őket, úgy hiányoztak! – nevetett House is.
– Remek, két percig sem bírtad ki szemétkedés nélkül, pedig épp az imént mondtad, hogy befejezed. – Szólt közbe Cuddy, aki kezdte elveszíteni a türelmét.
– Hoppá, azt hiszem nem fogalmaztam érthetően, úgy gondoltam, hogy kettőtökkel nem leszek az, de attól még az ikrek láthatási jogáról nem mondok le. – emelgette a szemöldökét csibészesen House. Ugyan már Cuddy, neked is hiányoznának ezek a kis fricskák, valld csak be!
– Hidd el, hogy meglennék nélküle.
– Persze. Viszont, most, hogy mindent tisztáztunk, nem mehetnék végre? Kezd elég bizar és kellemetlen lenni ez a szituáció. Ezzel elindult az ajtó felé, de még visszafordult egy pillanatra.

– Hopp, ezt majdnem elfelejtettem. – és Cuddy kezébe nyomott egy CD-t, amire csak ennyi volt írva: “Nekünk megmarad New Orleans”
A nő elolvasta a feliratot, és már épp megköszönte volna, de House addigra már a folyosón távolodott.

Hova, máshova indulhatott volna, mint Wilsonhoz. Berontott hozzá, lehuppant a heverőre és egy nyalókával a szájában elégedetten vigyorgott.

– House, megijesztesz! Amikor így vigyorogsz, sosem tudom eldönteni, hogy örülnöm kellene, vagy aggódni azon, hogy mit műveltél, amitől ilyen elégedett vagy. – nézett fel Wilson a papírjaiból.
– Ma kivételesen, semmi olyat nem tettem, ami miatt aggódnod kellene. Ha jól belegondolok, ez eddig egy tökéletes nap. Délelőtt rendeltem, hagy lássa a vezérkar, hogy mennyire igyekszem, aztán a saját pénzemből vettem magamnak ebédet, a helyett, hogy elloptam volna bárki másét. Végül, Cuddyval is sikerült tisztázni a dolgokat és még csak délután kettő van, bár ez annyira nem jó, mivel vár még rám három óra a klinikán, ha csak, be nem esik valaki, valamilyen rejtélyes nyavalyával.
– Ne reménykedj. De, várjunk, várjunk! Térjünk csak egy kicsit vissza, a mondatod azon részéhez, hogy „sikerült tisztázni a dolgokat Cuddyval”, ez valahogy jobban érdekel, mint a rendelés miatti siránkozásod. – vigyorgott most már Wilson is.
– Ejj, Jimmy, hát a te figyelmedet aztán, semmi sem kerüli el!
– Hallgatlak!
– Ok. Bementem hozzá és megmondtam nekik, hogy leszállok róluk, és nem szemétkedek tovább velük. Ennyi.
– Nekik? – nézett Wilson kíváncsian.
– Ja. Az a mafla Lucas is ott volt a gyerekkel.
– Várj, ezt el kell, hogy képzeljem. Ültök Cuddy irodájában, négyesben és felnőttek módjára beszélgettek? Ez nem megy, nem tudom elképzelni.
– Pedig, többé-kevésbé valami ilyesmi volt. Persze volt némi gúnyolódás, apró kis szurkák, de túl vagyok rajta és ez a lényeg.
– Akkor ennyi, tovább lépsz? Semmi hátsó szándék, titkos tervek, összeesküvés?
– Semmi.
– Akár hogy is House, örülök, hogy rendeződtek a problémáid, és remélem, hogy most már, nyugodtabb időszak jön.
– Ehhez viszont muszáj lenyűgöznöm néhány fejest, így most megyek is. Helló, Wilson, munka után Nolanhez megyek, de aztán találkozunk otthon.
– Rendben, szia!

Dr. Nolan irodája felé menet House felvázolta magában, hogy milyen beszélgetés vár rá. Kiismerte már az orvosa gondolkodásmódját, ha nem vezetett volna éppen, akár fel is jegyezhette volna a kérdéseket, amire számított, hogy aztán a férfi orra alá dughassa. De nem tette, hisz legbelül hálás volt neki. Hosszú idő után végre tényleg jól érezte magát, élvezte a munkát, Wilson társaságát. Mindent egybevetve tetszett neki, ahogy a dolgok alakultak. Úgy vélte barátjának talán igaza lesz, és egy nyugalmasabb időszak következhet az életében. Rövid várakozás után, Dr. Nolan behívta, üdvözölték egymást és a férfi, sorra elkezdte feltenni azokat a kérdéseket, amiket House az úton elképzelt. A diagnoszta elégedetten nyugtázta, hogy megint nem tévedett, és jókedvűen válaszolgatott, mesélte el élményeit. Egy kis idő után azonban, feltűnt neki, hogy Dr. Nolan nem is igazán figyel a válaszaira, valami nagyon felzaklathatta, mert szinte kerülte House tekintetét.
– Úgy látom, valami nagyon leköti a gondolatait, ezért nem nagyon van értelme, hogy folytassuk. Majd a következő alkalommal befejezzük. – mondta House, és várta, hogy reagál a férfi.
– Elnézést kérek Dr. House, igaza van, nem teljesen figyeltem oda önre, de azért a lényeget le tudtam szűrni. Tudja, nem olyan régen, jött hozzánk egy új beteg és nagyon aggasztó az esete. – magyarázkodott Dr. Nolan.
– Miért nem hívott fel, hogy áttegyük a beszélgetést egy másik időpontra?
– Lehet, hogy ezt kellett volna tennem, de érdekelt, hogy van. Két hét alatt nem is számítottam ekkora javulásra, de most elég magára nézni és már látszik, hogy helyére kerültek a dolgok.
– Jól látja, hosszú idő óta először, végre remekül érzem magam. Mi a gond az új beteggel? – váltott témát a diagnoszta.
– Tudja, hogy nem beszélhetek más esetekről.
– Tudom, de talán segíthetnék, épp elég őrülttel volt már dolgom.
– Elhiszem, de ez most teljesen más jellegű és meglehetősen komplikált. Lassan mennem is kell, örülök, hogy jobban van Dr. House, egy hónap múlva várom. – köszönt el Nolan, majd kimentek az irodából.

Housenak feltűnt, hogy ez az új eset kiemelt figyelmet kap orvosától és két dolog jutott eszébe. Vagy személyesen érintett a férfi az ügyben, vagy valóban egy bonyolult és szokatlan esetről lehet szó. Neki tulajdonképpen mindegy volt, szerette az ilyen rejtvényeket. Nem is tudta legyőzni a kíváncsiságát és követte Nolant a szobák felé, hogy kilesse, hol is van ez a titokzatos beteg. Menet közben kedélyesen csevegett az ápolókkal a folyosón, hisz jól ismerték, majd, amikor már orvosa nem láthatta, odaosont az említett szobához. Benézett az ajtón lévő négyzet alakú nyíláson és egy nőbeteget látott, aki az ablak előtt állt és csak bámult kifelé. Kicsit jobban szemügyre vette a körvonalait és a napok óta tartó nyugalmát és jókedvét, pillanatok alatt, kétely, zavartság és aggodalom váltotta fel.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..