Dorothy színre lép

Hihetetlen, hogy néhány másodperc leforgása alatt mennyiféle gondolat és érzés tud átszáguldani az emberen. Tényleg csak pár pillanat volt, amíg a nő végül benyitott az irodába, de ez idő alatt rengeteg minden játszódott le benne. Mérhetetlenül boldog volt, hogy hosszú idő után végre újra láthatja a férfit, ráadásul, egy első pillantásra is nagyon szimpatikus nővel az oldalán. Viszont aggodalommal figyelte a lilás, barnás, zöldes véraláfutásokat az arcán. Végül öröme mégis felülkerekedett aggodalmán, hisz az a sérülés pár nap alatt elmúlik, semmiség, viszont abban a néhány pillanatban, ami a szeme előtt lezajlott csók és az ott tartózkodásának felfedezése között eltelt, fia arcáról valós boldogság tükröződött. És ehhez hasonló boldogságot már nagyon régen nem látott rajta. Így ő is mosolyogva lépett a helyiségbe.
Ugyanezen idő alatt House-nak is sok minden futott át az agyán. Ő is örült, hisz a temetés óta nem látta édesanyját és első ránézésre úgy tűnt, hogy minden rendben van vele. De, legbelül dühös is volt, mert megint váratlanul érte egy helyzet, és ezek mindig kiborítják. Szereti ő irányítani a körülötte folyó eseményeket, szereti előre tudni, hogy mi is fog történni a következő pillanatban, hogy ne érhesse felkészületlenül semmi. És az utóbbi időben túl sokszor fordult elő, hogy ez nem sikerült neki. Azért egy mosolyfélét sikerült az arcára varázsolnia, miközben odalépett, és megölelte anyját.
– Anya! Hívhattál volna, hogy jössz!
– Még jó, hogy nem tettem! – mosolygott Blythe. – Akkor sosem láthattam volna, az előbbihez hasonló jelenetet – mondta, miközben fiáról, Cuddyra emelte tekintetét.
– Anya, Ő itt Dr. Lisa Cuddy – mutatta be House Lisát.
A két nő kezet fogott, majd Blythe, Rachelt is megcsodálta, végül Cuddy látva, hogy Greg meglehetősen zavarban érzi magát, jelezte, hogy nekik lassan indulniuk kell. House még megígérte, hogy nem sokára ő is utánuk megy, majd egy rövid csók után, Cuddy és vállán szendergő kislánya elhagyták az irodát. A diagnoszta és édesanyja az ebédlőbe mentek, hogy egy jó kávé mellett, nyugodtan tudjanak beszélgetni.
– Szóval, Ő Cuddy! Nagyon kedves nőnek tűnik.
– Az – mondta House, majd összeráncolta szemöldökét. – Várjunk csak, úgy beszélsz róla, mint ha már ism… Ezt nem hiszem el. Wilson?
– Persze, hogy Ő.
– Néha az az érzésem, hogy Ő egy titkos ügynök, aki jelentéseket ír rólam. Vagy blogot vezet?
– Ne csináld ezt Greg! Elég szomorú, hogy ha tudni akarom, mi van veled, a barátodat kell hívnom, mert ha, te fel is veszed a telefont, semmit sem vagy hajlandó elmondani nekem. Az anyád vagyok, és természetes, hogy néha aggódom érted.
– Feleslegesen, jól vagyok!
– Mindig ezt mondod. Azelőtt is ezt mondtad, mielőtt elvonóba kellett menned, vagy mikor…..
– Szóval, ezért vagy itt? Hogy ezt a fejemre olvasd? Választhattál volna más időpontot is, épp egy járvány közepén vagyunk. – terelte el a témát House.
– Ha a közepén vagytok, akkor gondolom már kitaláltad, hogy mi okozza, tehát igazán tudsz rám egy kis időt szánni! És nem azért jöttem, hogy vitatkozzunk, hanem mert történt valami, amiről személyesen akartam beszélni neked.
– Rendben, sajnálom. Miről van szó?
– Nem is miről, hanem inkább kiről. – kezdett bele Mrs. House. – Tudom, hogy téged nem viselt meg annyira édesapád halála, de engem igen. Sokáig nem találtam a helyemet utána és keresni sem volt kedvem. De úgy fél éve megismerkedtem egy nagyon kedves férfivel, Frankkel, és úgy tűnik, hogy komolyan élvezzük egymás társaságát.
– És ezt miért úgy meséled, mint ha valami főbenjáró bűn lenne? Várj, kitalálom nős?
– Szó sincs ilyesmiről.
– Akkor, mi a gond?
– Úgy döntöttünk, hogy összeköltözünk.
– Hogy mi? Nem gondolod, hogy kicsit elsieted a dolgokat? Tudod egyáltalán, hogy ki ő, hogy mit csinál, amikor épp nem a te szédítéseddel van elfoglalva?
– Nézd Greg, jólesik, hogy aggódsz, de édesapád lassan két éve ment el, azóta egyedül vagyok abban a nagy házban, és most, hogy megismertem Franket, most jól érzem magam. Újra tudok nevetni, tele vagyok energiával, és megint érzem, hogy valakinek még számítok. Azt hiszem, most, nem kell neked elmagyaráznom, hogy milyen jó érzés is ez!
– Nem. De, azért gondold át. Nekem eddig is számítottál. – fogta meg anyja kezét a diagnoszta.
– Tudom kicsim, de te itt vagy. Jó, ha két-háromhavonta hallom a hangodat, látni pedig évekbe telik. Nem hasfelmetsző Jack-el készülök összeköltözni, Frank egy jól szituált, humoros férfi, és ….
– Ok, felfogtam, kész főnyeremény, és akkor, most mit vársz tőlem? Adjam az áldásomat?
– Nem. Nem azért jöttem, hogy engedélyt kérjek tőled, hanem, mert szeretnélek bemutatni titeket egymásnak.
– Óh, ne már!
– De igen. És nem érdekel, ha a fél város összedől is, holnap velünk vacsorázol és szeretném, ha Lisát is elhoznád! A temetés óta nem láttalak, és ha jól sejtem történt veled egy s más azóta.
– Ahogy Wilsont ismerem, nem csak sejted, de nagyon is tisztában vagy vele, hogy mik történtek velem. És, tudod, hogy milyen vagyok egy ilyen vacsorán, csak elriasztanám a te Frankedet. Az arcomról nem is beszélve, komolyan most akarsz összeereszteni minket?
– Biztos vagyok benne, hogy megpróbálsz majd normálisan viselkedni. Egyébként, mi történt az arcoddal?
– Semmiség, pár fickó keménykedett.
– Értem. – mosolygott Mrs. House. – Nos, akkor holnap. Tedd meg ezt nekem, kérlek!
– Rendben.
– Köszönöm. – hálálkodott Blythe és megcsókolta fia borostás arcát. Nem is tartalak fel tovább, tudom, hogy várnak rád. Holnap még megbeszéljük a részleteket, és ne próbálj meg kibúvót keresni! Jó éjt, kisfiam!
– Jó éjt anya! – köszönt el House is.
– Greg! – fordult még vissza a nő. – Nagyon örülök nektek! Jó volt újra mosolyt látni az arcodon!
– Kösz! Ja, és anya, ne igyatok csapvizet!
Egy óra múlva már fáradtan terült el Cuddy heverőjén és majd beleszédült a látványba. Egyrészt, mert Lisa-n csak egy igencsak lenge kisnadrág és egy laza kis top volt, másrészt, mert fel-alá mászkált Rachel szobája és a konyha között. Hol a kislány cumiját, hol a teás üvegét felejtette kint, máskor pedig, ugyanezeket kellett lemosni, mivel Rachel épp durcizott, és folyton kidobálta őket a kiságyból.
– Ha, még egyszer ellibegsz mellettem ebben a ruciban, megint le kell zuhanyoznom. – incselkedett House és rácsapott Lisa formás hátsójára.
– Héjj! Hűtsd le magad Casanova, nem tehetek róla, hogy ilyen meleg van. Le akarom fektetni Rachelt, de úgy tűnik neki más tervei vannak.
– Utána engem is lefektetsz anyu? Mesélhetnél nekem a Káma-szútrából.
– Azt hittem, azt már kívülről tudod!
– Akkor kitalálunk hozzá egy új fejezetet!
– Javíthatatlan vagy!
– Ez igaz. Ha valami tökéletes, azon már nem lehet javítani. – mondta még egy elégedett vigyor kíséretében.
Kicsit sokáig tartott, mire a kislány feladta a harcot és végre engedett fáradtságának, így Cuddy már egy halkan szuszogó House-t talált a heverőn. Elmosolyodott, majd csendben elindult ő is zuhanyozni. Felfrissülve lépett ki a fürdőből, egy szál törölközőben és leguggolt a férfi elé, hogy néhány lágy csókkal felébressze. House néhány pillanat múlva ki is nyitotta szemeit, de csalódottan nézett végig Lisa-n.
– Hmm…álmomban ez már nem volt rajtad. – morogta, miközben megpróbálta lehámozni a törülközőt róla.
– Így jár, aki elalszik még az esti mese előtt. – mondta Cuddy és lefogta Greg kezeit. – Nem vagy éhes? Gondolom egész nap nem ettél semmit.
– Engem most csak egy valamivel tudsz jóllakatni. – jelentette ki Greg, egy kacér pillantás kíséretében és tovább küzdött a kis textília eltávolításáért. – Te mondtad, hogy meleged van, tehát erre itt semmi szükség. – bökte még oda, majd szenvedélyesen megcsókolta Lisát.
Lefogta a nő kezeit és anélkül, hogy ajkaik szétváltak volna, óvatosan hátradöntötte. Cuddy sem sokáig küzdött saját vágyaival, inkább átadta magát az édes együttlét örömeinek. Fél óra múlva, izzadtan és elégedetten feküdtek egymás karjaiban.
– Na, most már tudnék enni!
– Akkor szolgáld ki magad, én megyek zuhanyozni.
– Jobb ötletem van. Én megyek zuhanyozni, te addig összedobsz nekem valami fincsit, aztán, amíg eszek, te is lezuhanyozol és utána folytatjuk a mesét.
– Majd álmodban. Ami engem illet, hulla fáradt vagyok.
– Pedig az előbb még nagyon virgonc voltál.
– Fogd be! – mondta még Lisa elpirulva és megcsókolta a férfit. – Most pedig tűnés zuhanyozni, különben reggelig nem kapsz enni!
– Hát, ha a reggelit is ilyen formában tálalod, akkor jöhet.
Minden készen állt, hogy a kimerítő nap után végre regenerálhassák fáradt szervezetüket. Feküdtek az ágyban, egymást átölelve, de talán a szokatlanul nagy hőségtől, vagy valami mástól, egyikük sem tudott elaludni.
– Nem is kérdeztél anyámról. – fordult oda House.
– Gondoltam, ha akarsz, majd úgy is mesélsz róla. Egyébként sem nagyon hagytál szóhoz jutni idáig.
– Ez igaz.
– De ugye jól van?
– Túl jól. Épp készül összeköltözni, valami gáncs nélküli lovaggal.
– És ez miért baj?
– Nem ez a baj, hanem, hogy kölcsönös pofamustrát szervezett nekünk. Anyám ég a vágytól, hogy megismerjem a pasit, és ha már így alakult, akkor ő meg megismerhessen téged. Szóval holnap este megabrakoltatnak, és szeretné, ha te is jönnél.
– Végül is, mindig kíváncsi voltam a szüleidre. Szívesen mennék, ha neked is ok.
– Legalább lesz, aki leállítson, ha rám tör a vágy, hogy elcsesszem az estét.
– Majd bokán rúglak, ha látom a tüneteket. Ó, viszont van egy kis gond. Rachel bébiszittere holnap biztos, hogy nem tud jönni, mert elutazott, és most Samet sem terhelhetem ilyesmivel.
– Hozd őt is. Inkább ő csináljon botrányt, mint én. – vigyorgott House.
– Senki sem fog botrányt csinálni.
– Biztos vagy benne?
– Már ki is találtam a megoldást!
– Nem tudom miért, de mindig rettegni kezdek, ha te azt mondod, kitaláltál valamit.
– Mi lenne, ha meghívnád őket ide? Hely van, te főzhetnél valami finomat, hogy addig se azon törd a fejed, hogy úszhatnád meg az egészet. És én sem érezném olyan feszélyezetten magam, mint valami puccos étteremben.
– Végül is, ha téged nem zavar, hogy ellepjük a házadat!
– Így Rachelt is hamar le tudom fektetni.
– Ja, úgy, mint ma?
– Ma túl nyűgös volt, de általában korán elalszik.
– Jól van, meggyőztél, reggel beszélek anyámmal.
Másnap este House nyugodtan heverészett, míg Lisa egyre feszültebb volt a vacsora idejének közeledtével. Kislányát sikerült időben elaltatnia, így most a terítéssel foglalatoskodott, mielőtt rendbe szedi magát. Több dolog is zavarta. Egyrészt fogalma sem volt, hogy mit kellene felvennie, másrészt, elképzelni sem tudta, hogy miről fognak beszélgetni. Ahogy elnézte most House-t, egy csepp hajlandóságot sem látott rajta, hogy majd kézben tartja az eseményeket.
– Greg, ha már nem vagy hajlandó segíteni, legalább menj és szedd össze magad egy kicsit!
– Minek, szerintem pont jó vagyok így is.
– Azért egy inget felvehetnél! Gondolom, nem félmeztelenül akarsz vacsorázni. Ha nekem is ilyen könnyű lenne, de fogalmam sincs, mi a fenét vegyek fel!
– Ha engem kérdezel, valami szolidat. – mondta House kedvetlenül.
– Ilyet sem hallottam még a szádból! – nevetett Cuddy meglepetten. – A „semmi lenne a legjobb” típusú válaszra számítottam.
– Először nekem is ez ugrott be, de aztán végiggondoltam és lássuk be, ha egy dögös ruciban lennél, végig csak az járna a fejemben, hogy tudnám elérni, hogy anyámék végre lelépjenek és levehessem rólad, szóval ez biztonságosabb megoldásnak tűnik.
– Akkor, talán előszedem a síoverálom. – mosolygott Lisa, majd visszavonult a szobájába.
Pontosan este nyolckor megszólalt a csengő. House ajtót nyitott, megölelte édesanyját, aki rögtön bemutatta újdonsült hódolójának Franknek. A két férfi kezet fogott, majd miután túlestek a szokásos udvariassági formulákon, mindenki asztalhoz ült. Mindenki, kivéve Lisát, aki a tálalással volt elfoglalva. Néhány percig csendben ettek, majd általános dolgokról beszélgettek. A diagnoszta végigmérte Franket. A férfi testalkata hasonló volt az övéhez, arca pedig, mint Richard Chamberlainé, csak kevésbé volt ősz a haja. Apjával ellentétben, az eltelt rövid idő után, jó kedélyű fickónak látta. Pláne miután elmesélte, hogy ő is nagy motoros, csak neki egy régi Harley-ja van, amit még fiatalabb korában vett, mikor kinevezték tűzoltó parancsnoknak. Mert, hogy az volt, míg nyugállományba nem került. Lisa és Mrs. House csak mosolyogtak a két férfin, akik, mint a kisgyerekek, olyan rajongással beszéltek a motorokról. Az
tán Cuddy elérkezettnek látta az időt, hogy a fő fogást előkészítse, így összeszedte a leveses tányérokat.
– Kisfiam, ha egy nő ennyire finom levest tud főzni, azt bizony meg kell tartani. – mosolygott Blythe Gregre, mire Lisa elnevette magát.
– Akkor azt hiszem, nekem kell vigyáznom Gregre, ugyanis ő főzött.
– Ó, most megleptél! – mondta Mrs. House a csodálkozástól elkerekedett szemekkel.
– Nocsak, van valami, amiről Wilson nem számolt be neked? Nem csoda, hogy folyton aggódsz, ha csak a negatív dolgokat meséli el. Egyébként, valamivel muszáj volt lefoglalnom magam, amíg nem dolgoztam, szóval kicsit kísérletezgettem a főzéssel és úgy tűnik, hogy ebben is jó vagyok. – vigyorgott elégedetten és kihúzta magát.
Néhány pillanat múlva a hálószoba felől telefonjának csengése szűrődött ki. Lisa szúrós pillantásokat küldött House felé, aki már épp emelkedett, hogy elinduljon felvenni a zajforrást.
– Megbeszéltük, hogy ma este, nincs kifogás. – mondta mérgesen.
– Tudom, pont ezért gondolom, hogy fontos, mivel megmondtam Foremannek, hogy csak vészhelyzetben hívjon. De most már mindegy, mire bebicegnék úgy is letenné.
– Akkor menj, és hívd vissza!
– Az előbb még hallani sem akartál erről. Ha tényleg olyan fontos, úgy is megcsörget majd újra.
És ekkor meg is szólalt, de most már a vonalas telefon, így Cuddy felpattant és felvette, de rögtön nyújtotta is a kagylót Greg felé.
– Én mondtam. – vette át a diagnoszta. – Mondtam, hogy csak vészhelyzetben hívjanak! – morgott a telefonba.
– Gondoltam, ha Wilson anafilaxiás sokkot kap, azt vészhelyzetnek nyilváníthatom. – jött a válasz.
– Valamit benéztek, Wilsonnak nincs semmilyen allergiája.
– Hát éppen ez az, ami aggaszt, ráadásul, mióta bejött ugyan azokat a szereket kapja.
– Állítsák le mindet! Nemsokára megyek. – fejezte be House és visszatette a telefont.
– Mi történt? – kérdezte Mrs. House, aki az előbbi beszélgetésből ugyan nem sokat hallott és értett, de fia tekintetéből látta, hogy valami baj van. House ránézett, majd Cuddyra, tanakodott, hogy édesanyja előtt mondja-e el a dolgot, végül még is így tett.
– Wilsonnak anafilaxiás sokkja volt.
– Nem is allergiás semmire! – szólt közbe Lisa.
– Eddig én is úgy tudtam, de ezek szerint mégis. Leállíttattam mindent, amit kap, de bemegyek, mielőtt ezek az idióták kinyírják.
– Foreman ott van nem? Majd ő kézben tartja a dolgokat. – ellenkezett Cuddy.
– Foreman jóformán három napja nem aludt, Taubra meg akkor sem bíznék semmit, ha egy hét folyamatos alvás után lenne.
– Akkor minek vetted fel?
– Mert valaki szerint szükségem van egy csapatra. Figyelj, nem kibúvót keresek, hogy megléphessek, de senki sem kap sokkot ok nélkül, főleg nem olyasmitől, amit már több mint egy napja folyatunk a vénáiba. Valami nem stimmel, és ha Wilson így reagált, elképzelhető, hogy a többi betegnél is előjön ez a reakció.
– Menj csak, ha szükség van rád. – szólalt meg Blythe, majd Lisa-hoz fordult. – Ha itt van, úgy se tudok meg rólatok semmit. – mosolygott.
– Látod, mondtam én, hogy csak veled akar pletykálni, most hogy a Jimmy féle információs vonalban hiba van. Majd telefonálok, ha jutottunk valamire. – Ígérte meg House, majd egy rövid csókot adott imádata tárgyának.
Elköszönt édesanyjától és Franktől, majd kiviharzott a motorjához. Szerencsére nem volt nagy forgalom, így elég hamar beért a kórházba, főleg mert nem igazán figyelte a különböző sebességkorlátozásra figyelmeztető táblákat. Előkerítette Foremant és miután az közölte, hogy még három betegnél jelentkezett a reakció, visszavonult az irodájába, hogy átgondolja a dolgot. Végignézte a kórlapokat és nem telt neki sok időbe, hogy kikövetkeztesse, hogy mi történhetett. Egyetlen azonosságot talált a négy beteg között, mégpedig, hogy mindegyiküknél kb. egy időben cseréltek infúziót. Jobb ötlete nem lévén, utasította kollégáit, hogy összehasonlító analízisnek vessék alá a már leállított szereket, a többieknek adottakkal, hogy esetleg nincs-e közöttük valami eltérés. Míg az eredményeket várta, lenézett barátjához, de már az üvegen keresztül látta, hogy Sam az ágya mellett ül. Semmi kedve nem volt m
ost a nőhöz, mivel tudta, hogy még úgy sem tudna válaszolni a kérdéseire, így a legközelebbi automatából kikönyörgött egy kávét és visszament az irodájába. A következő, amire órák múlva feleszmélt, az Foreman és Taub érkezésének zaja volt. Szó nélkül átvette az eredményeket.
– Gondoltam, hogy az infúzióval lesz valami gebasz. – nézett fel a papírokból.
– De érdekes módon, nem mindegyikkel. – reagált Taub.
– Valószínűleg a gyártás, vagy a csomagolás során szennyeződhetett. – tanakodott Foreman.
– Ez a mi szempontunkból lényegtelen. A lényeg az, hogy ha csak nem akarjuk egyesével átvizsgálni az egész készletet, akkor le kell állítani a szer kiadását az egész kórházban. Intézkedjenek!
Másnap reggel Cuddy kivételesen örült, hogy House-t az irodájában lévő heverőn találta, bár mint mindig, most is halálra rémült. Odasétált és megrázogatta a férfi vállát.
– Azt mondtad felhívsz! – mondta mérgesen.
– Nem, azt mondtam, felhívlak, ha megtudok valamit. De, mivel hajnali négy volt, mire kiderítettük mi van, gondoltam, még sem biztos, hogy örülnél neki. Amúgy meg, jó reggelt!
– Neked is. Na és megoldottátok?
– Az ok megvan, de megoldani neked kell. Valami kimondhatatlan nevű vegyületet találtunk néhány infúzióban, szóval azt hiszem lesz néhány kellemetlen beszélgetésed a gyógyszergyárral. Addig is letiltattam a szert.
– Köszönöm. Wilson jól van?
– Ha, nem jön közbe újabb komplikáció, akkor pár nap és mehet.
– Az jó. Neked viszont pár perc múlva kell menned.
– Hova? Remélem, nem várod el, hogy ma is rendeljek!
– Nem, mint ha máskor számítana, hogy mit várok el tőled, de most nem erről van szó. Dr. Parkert nyolcra hívtam be hozzád, és gondolom, már az irodádban vár.
– Az meg ki?
– Csapatod legújabb tagja, ma kezd, elfelejtetted?
– Az ma van? Francba, pont ehhez van most kedvem. Na, jó megyek, megnézem magamnak. Ha van olyan jó segge, mint 13-nak, akkor maradhat. – vigyorgott House, miközben feltápászkodott.
– Ha lehet, ne készítsd ki már az első napján! És inkább a szaktudására koncentrálj, mint sem a fenekére.
– Nyugi! A Te anyahajódnak állandó helye van a toplistám élén. – és hogy ezt megerősítse, elmenőben még belemarkolt Lisa fenekébe.
Ahogy azt Cuddy megjósolta, a lány már House irodájában ült, mire a diagnoszta felért. Egy kisebb szívroham után, amit a férfi elég hangosra sikerült belépője okozott, felállt és bemutatkozott.
– Jó napot, Dr. Susan Parker vagyok.
– Én meg Dr. Óz, a nagy varázsló. – mondta House, nagyon gonosz hangon, miközben kezet fogtak. – Ha már legutóbb, Buddy Ebsen miatt rúgtam ki.
– Óz nem varázsló volt, hanem egy szélhámos.
– Bátor dolog már az első pillanatban szemtelenkednie. Kockázatos, de bátor. Külsőre nem rossz, a tudása ez alatt a tíz perc alatt nem fog kiderülni, és egyébként sem tehetek semmit maga ellen. Amúgy pedig megérkezett a csapat másik két használható tagja, szóval menjünk!
– Rendben. – mondta Susan a szokatlan megbeszélés után, kissé megrökönyödve.
Átléptek a másik helyiségbe, ahol Foreman és Taub ültek, várakozó tekintettel.
– Csapat, Ő itt Dorothy. – mutatott House a lányra. – Így fogom hívni, szokjon hozzá! Eredetileg Kansasbe indult, de letért a sárga köves útról és ide lyukadt ki.
– Miért pont Dorothy? – kérdezte Taub.
– Egyrészt, mert az igazi nevét már elfelejtettem, másrészt az iszonyatosan ronda piros cipője miatt, harmadrészt pedig, mert a Gonosz Keleti Boszorkány varrta a nyakunkba. És Gonosz Keleti Boszorkány alatt most Cuddy-t értem.
– Lehet, hogy ronda a cipőm, viszont kényelmes. – jelentette ki Susan.
– Remek, akkor tipegjen le velük a klinikára és vigye magával a Bádogembert és a beszari Oroszlánt is. – mutatott a diagnoszta először Foremanre, majd Taubra. – A Madárijesztőnk épp rehabilitálódik, de mivel neki az agya helyén is szalma van, sokat nem veszítünk vele.
– Ha végzett a szereposztással, akkor közlöm, hogy új esetünk van, és Wilson is megkért, hogy küldjem le hozzá. – vetette közbe unottan Foreman.
– Jó, akkor Dorothy egyedül megy rendelni, Foreman magáé a filc, mire visszaérek, álljanak elő valami épkézláb ötlettel! Én megnézem, mit akar Wilson.
Ezzel el is indult barátja kórterme felé.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..