Egy görbe este

(avagy férfiak, ha egy estére kikerülnek a női fennhatóság alól)

Cuddy idegesen csapta be maga mögött az irodája ajtaját. Több mint negyven perce csipogtatta meg House-t, de az még mindig nem adta jelét, hogy egyáltalán az épületben lenne. Az irodai telefonját sem veszi fel senki. Tudta, hogyha Greg el akar tűnni a szeme elől, akkor felesleges nekiállni, megkeresni őt, így mivel már várták a klinikán, inkább oda indult. Benyitott a vizsgálóba és azonnal tudta, hogy a hölgy, aki most mosolyog rá, valahonnan ismerős neki. Üdvözölték egymást és miután a nő rákérdezett Rachel hogylétére, Lisának beugrott, hogy Mrs. Cook az, az egyik ügyintéző, aki lánya örökbefogadásánál segédkezett. Egy kétéves forma kisfiúval volt, akit, mint utóbb kiderült egy végső rutin ellenőrzésre hozott be, mielőtt őt is örökbe fogadnák. Az ilyenkor szokásos udvariassági körök lefutása után Cuddy épp nekilátott volna a kisfiú vizsgálatának, amikor House rontott be az ajtón.
– Dr. Cuddy! Gyorsan mondja, ha lehet, mert sietek. – Szólt hivatalos hangnemben, mivel Lisa nem egyedül volt.
– Egy órája várom! Most viszont, nem érek rá. – reagált a nő indulatosan.
– Egy órája pedig, én nem értem rá. Maga nem is sejti, hogy mi „igazi” orvosok, mennyire le vagyunk terhelve! – vigyorgott House, miközben a kisfiút figyelte.
– Dr. House! A Közkórház legújabb részének nyomon követése nem tartozik a munkakörébe és koránt sem annyira megterhelő, mint azt állítja!
– Viszont boldoggá tesz, és ha én boldog vagyok, akkor magát is….
– Elég! –vágott közbe az igazgatónő, még éppen időben. Várjon meg az irodámban!
– Mi van a kölyökkel? – kérdezte House, nem kis meglepettséget kicsikarva főnökéből.
– Rutinellenőrzésre jött. Nem beteg, csak kell a vizsgálat az örökbefogadásához.
– Ebben én nem lennék annyira biztos, már, mint, hogy nem beteg.
– Miről beszél? Valami baja van a fiúnak? – szólt közbe aggodalmasan Mrs. Cook.
– Mennyi idős? – kérdezte a diagnoszta, miközben a kórlapért nyúlt, figyelmen kívül hagyva a gyámügyest.
– Mrs. Cook megbocsájt egy percre? – fordult a nőhöz Cuddy, majd kirángatta Greget a szobából. – Mi a francot művelsz?
– Te, mit művelsz? Amint egy gyerek átlépi a kórház küszöbét, te átmész orvosból anyába és azt se vennéd észre, ha épp tetániás görcse lenne. A gyerek két éves múlt, és akkora sincs, mint a lányod, arról nem is beszélve, hogy a járása is problémás. Vetesd fel, hogy megnézhessük!
– House! Nem fogom egy csomó vizsgálatnak kitenni szegényt, csak mert te unatkozol!
– Mikor láttál te engem annyira unatkozni, hogy önszántamból akarjak egy visítozó kétévest kezelni? Mindegy, gondolom, az új szüleit nem fogja zavarni, ha betegen kapják meg. Az irodámban leszek, ha még akarnál valamit. – fejezte be dühösen.
– Várj! – állította meg Cuddy. – Komolyan úgy gondolod, hogy beteg? House hatalmasat sóhajtott és az égiekhez fordult tanácstalan tekintettel.
– Minek tépem a számat már öt perce, ha semmit sem fogsz fel belőle?
– Felfogtam, de ezen múlhat, hogy örökbe fogadják-e!
– Inkább most derüljön ki, ha baj van, mint, hogy esetleg egy év múlva vigyék őt vissza a szülei, arra hivatkozva, hogy selejtes árut kaptak.
– Ne hívd árunak, és attól, hogy esetleg valami baja van, még nem selejtes! Viszont, most már a te beteged.
– Remek. Amúgy mit akartál egy órája?
– Majd később megbeszéljük.
– Ok.
Miután új betegét csapatára bízta és kénytelen volt várni, míg az első teszteredmények megjönnek, House úgy döntött, hogy ideje benéznie Wilsonhoz, hogy felvidítsa. Ami persze inkább csak őt vidítja fel. Átmászott hát az erkélyüket elválasztó kis falon és onnan támadott. Szó nélkül leheveredett barátjának, erre legalkalmasabb bútordarabjára. Wilson egy pillanatra felnézett a papírjairól, majd újra írogatni kezdett.
– Mit csinálunk pénteken? – vágott bele a diagnoszta a csevejbe.
– Azt nem tudom, hogy te mit csinálsz, de mi színházba megyünk Sammel.
– Valahol legbelül mindig is sejtettem, hogy nő vagy.
– Mi van?
– Vagy most hazudtál a pénteki programodról, vagy nő vagy, és eddig hazudtál.
– Szóval, mindenképp hazug vagyok? Akkor hiába is mondanám, hogy idegesítesz, úgy se hinnél nekem igaz?
– Az attól függ, mit csinálunk pénteken.
– Mondtam már, hogy…..
– Persze. Csak, hogy te úgy tudod, hogy én nem tudom, hogy a csajod az én csajommal lesz San Diegóban a „Női orvosok helyzete az államokban” konferencián. Tehát, vagy női orvos vagy és te is mész, vagy valamilyen oknál fogva át akarsz verni.
– Francba! Cuddy azt mondta, hogy csak az utolsó pillanatban szól neked, nehogy kitalálj valami őrültséget, örömödben a hirtelen jött nagy szabadságtól.
– Nem tőle tudom, és fel is vagyok háborodva! És még dühítőbb, hogy te sem szóltál. De ez most nem lényeg, majd pénteken kiengesztelhetsz. – vigyorgott House.
– Felejtsd el! Tutira lebukunk. Ha, te kitalálsz valamit, annak sosincs jó vége.
– Ne csináld már, ha befogod a szád és elfojtod a pletykálkodási kényszeredet, akkor nem fogják tudni, hogy én tudom, amit már mindenki más is tud. Már vagy fél éve nem csaptunk egy görbe estét és ki tudja, mikor lesz rá alkalmunk legközelebb.
– Jól van, de a házibuli ki van zárva! Nálam legalább is. – törődött bele a helyzetbe az onkológus.
– Ez a beszéd! – Csillant fel a diagnoszta szeme és elindult, hogy visszatérjen aktuális betegéhez. De, még mielőtt kilépett volna az ajtón, egy pillanatra még megállt.
– Nem tudod, mit akart tőlem Cuddy délelőtt? Wilson arcán azonnal megjelent a „nem tudhatja meg, hogy tudom, amit tudni akar” arckifejezés.
– Fogalmam sincs. – nyögte ki végül.
– Ez a rengeteg hazudozás már beteges Jimmy, nézesd meg magad valakivel! Addig én kiderítem más úton a dolgot.
Mikor visszaért az irodájába Foreman és Chase már a következő lépésen gondolkodott, hogy kiderítsék a kisfiú problémáját.
– Igaza volt. – indította meg a neurológus a diskurzust.
– És miért van úgy meglepve? Mindig igazam van. Bár most épp nem tudom, mire céloz, de akkor is.
– A betegünkre célzok. Valóban nem csak lassabban fejlődik, mint a társai.
– Mit találtak?
– Emelkedett a CK szintje (kreatin-kináz) – mondta Chase – 616, ahhoz magas, hogy semmi se legyen, viszont nem elég magas, hogy konkrétan kiindulhassunk belőle.
– Lehet a szíve, vagy valami öröklött izomgyengeség. Taub most szedi össze a kórelőzményt a szülőktől. – egészítette ki Foreman a hallottakat.
– Tőlük nehezen, mert a gyerek állami gondozott. Mivel szülők hiányában a genetikai vizsgálatok nehézkesek, csináljanak szívultrahangot, EKG-t és hogy kizárjuk az vázizomzat problémáját, egy EMG-t is.
Nem szívesen, de elindult, hogy Cuddyval ebédeljen, aki nem sokkal az után telefonált neki, hogy Taub ismertette a kért vizsgálatok eredményeit. Belépett a kantinba és megkereste a nőt. Leült vele szembe és azonnal lecsapott a legkívánatosabb dologra, amit megpillantott. Nem, nem Lisa ajkairól beszélek, hanem a legnagyobb csirkemell darabról, ami a tányérján várta, hogy valaki végre eltüntesse onnan.
– Már megint nem hoztál pénzt? – kérdezte az igazgatónő, miután rácsapott a férfi kezére. – Nem fogok minden nap én, ebédet venni neked.
– Akkor, kénytelen leszek visszaszokni rá, hogy inkább Wilsonnal kajáljak.
– Jó, de akkor az éjszakákat is inkább vele kell majd töltened.
– Ok. Most pénteken kezdjük. – vigyorgott House és pontosan látta Cuddyn, hogy leesett neki, hogy miért mondja ezt.
– Tudtam, hogy Wilson nem képes tartani a száját!
– Muris, ő ugyanezt mondta rólad, mikor rájött, hogy tudok a konferenciáról.
– De, akkor honnan tudsz róla?
– Nem képzeled, hogy kiadom az informátoromat! Egyébként nem örülök, hogy a legjobb pajtásommal szövetkezel a hátam mögött. Hogy is mondtad nemrég? „Ha arra kényszeríted Wilsont, hogy válasszon kettőnk között, nem biztos, hogy tetszeni fog a választása” a barátságunk üti a ti főnök-beosztott viszonyotokat. Boypower!* – lökte a levegőbe vigyorogva az öklét.
– Rendben van, de örülnék, ha nem vinnétek bele egymást semmi őrültségbe. Túl jól ismerlek mindkettőtöket. Kicsit többet isztok és már is kész a baj.
– Nyugi, Wilson már attól is beijedt, hogy lebukunk, nem fog olyasmibe belemenni, ami kiakaszthatja az ex-új-jövendő Mrs. Wilsont.
– Lehet, hogy ha Samnek hívnád, nem gondolná azt, hogy Plainsboro sokkal kellemesebb város is lehetne, ha Te nem lennél benne. – mosolygott Lisa.
– Már rég így hívnám, ha cseppet is izgatna, hogy ő mitől érezné itt jobban magát, de ez a veszély, egyelőre nem fenyeget. Egyébként ez egy ebédlő, nem ártana, ha ennél is közben, mert a betegem nem fog magától rájönni, amíg én itt ülök, hogy mi a baja.
– És, tudod már, hogy mi van vele?
– Csak sejtem. De, nem fogsz örülni.
– Miért?
– Mert izombiopsziát akarok csinálni, hogy biztos legyek a diagnózisomban. És most jön majd az a rész, hogy te nemet mondasz, aztán én felsorolok egy tucat érvet, ami nekem ad igazat, erre te előállsz a „nem érdekel, én vagyok a főnököd és, amíg minden mást ki nem zártatok, addig szó sem lehet róla, hogy egy gyereket döfködjetek” előadással. – utánozta Cuddyt.
– Akkor ezt át is ugorhatjuk. Nem csinálsz biopsziát! – jelentette ki kerek-perec.
– Csak hogy, a mostani esetben már minden mást kizártunk és csak így tudhatjuk meg, hogy a szíve miatt nem fejlődik rendesen az izomzata, vagy DMD*-je van és emiatt megy tönkre a szíve.
– Kezdhetted volna ezzel is, akkor még lenne kedvem befejezni az ebédemet.
– Bocs, de akkor nem ehetném meg én a maradékot. Amúgy a DMD esélyesebb. Gondolom nehéz lesz olyan szülőket találni, akik beérik annyival, hogy csak 15-20 évig lesz gyerekük.
– És ebből is csak a felében lesz képes mozogni. Én meg simán kiadtam volna a papírt, hogy semmi baja. –kezdett bele Lisa az ilyenkor megszokott önmarcangolásba. House csak nézett rá, nem szólt egy szót sem. – Ajj, mondd ki House! Látom, hogy a nyelved hegyén van, hogy én csak egy jól fizetett adminisztrátor vagyok!
– De, egész jó adminisztrátor. –forgatta meg a tőrt a nőben, teljesen ártatlan tekintettel, miközben mosolyogva végigsimított az arcán.
– Te, milyen egy szemét vagy!
– Tudom.
– Menj, szerezd meg az utolsó darabot a kirakódhoz!
House felállt és elindult a csapathoz, de aztán eszébe jutott, hogy igazából nem is ezek miatt jött le, így újból odaállt az asztalhoz.
– A legfontosabb kérdést még fel sem tettem. Még meddig tart nálad, mire elő mersz hozakodni a ténnyel miszerint rám akarod sózni azt a Cameron-pótlékot a sürgősségiről, hogy ezután 13pótlék legyen?
– Meg sem kérdezem, hogyan derítetted ezt ki. És jövő héten kezd.
– Ennyi? Nem kellene nekem is beszélnem vele, mielőtt az első napján kirúgom?
– Egyszer már kirúgtad a nagy Dr. House-féle csoportos állásinterjúdról, mert nem ismerte fel Buddy Ebsent. És mivel ezek után is hajlandónak tűnik rá, hogy elviseljen, szerintem egyértelműen alkalmas a munkára.
– Viszont, örökre megtanulta, hogy ki volt a pali.
– Biztos vagyok benne, hogy ennek a tudásnak rengeteg hasznát vette a sürgősségin, és ég a vágytól, hogy további ismereteket szerezzen tőled.
– Ennyivel nem veszel le a lábamról!
– Akkor elégedj meg annyival, hogy tudom, hogy inkább alkalmazod, azt, aki kéznél van, mint hogy neked kelljen állásinterjúkon választanod. Szóval hétfőn újból teljes lesz a csapatod. Most pedig tűnés!
Péntek délután House már nem bírt magával és a csapata is ugyanígy volt ezzel. Ők sem bírtak vele. Az aktuális betegük már a kezelést kapta és csak megfigyelni kellett, így a diagnoszta Taubra osztotta ezt a megtisztelő feladatot, ő pedig másik két tanoncával együtt hazafelé vette az irányt. Ez így persze nem teljesen igaz, mivel hárman, háromfelé indultak, mikor kiléptek az épületből. House saját lakására ment, mivel Lisa már rég a konferencián ült, így nem látta értelmét a nőhöz menni. Lefürdött, játszott néhány dalt a jó öreg hangszeren és izgatottan várta, hogy végre megérkezzen barátja és nekivághassanak egy görbe estének. Wilson, mint mindig, most is percre pontosan a megbeszélt időben érkezett, makulátlan burkolattal és hibátlanul rendezett séróval. Út közben, kedvenc bárjuk felé azon sopánkodtak, hogy bár mindkettejük élete látszólag a legjobb mederben folyik, hiányoznak nekik ezek a pasis
dorbézolások. El is határozták, hogy rendszeresen beiktatnak majd ilyen estéket, bármit is szóljanak ehhez a csajok.
– Azért ez nem semmi! – mondta Wilson, már a bárban ülve.
– Mi, hogy elhívlak bepiálni és nem hozok pénzt? Ismersz már egy ideje, gondolhattad volna.
– Biztosra vettem, hogy így lesz. De, ezt te is tudod, és azt is, hogy igazából rátok értettem.
– Mindjárt gondoltam, hogy nem bírod megállni, hogy előhozakodj a témával. Essünk túl rajta! Add elő a műsorszámod, vagy kérdezz, amit csak akarsz, de aztán hanyagoljuk a dolgot. Épp eleget járatom ezeken az agyam amúgy is.
– Tudom. Dr. Nolannek legalább elmondtad már?
– Nem igazán pajtásias hangulatban hagytam ott legutóbb, szóval nem nagyon dumcsizunk mostanában.
– Idióta vagy! Nélküle már rég megint vicodinon élnél, a munkád nélkül, Cuddy nélkül és valószínűleg tök egyedül.
– Hanyagoljuk ezt a témát! Más valami, mielőtt hozol még egy kört?
– Csak egy kérdés. – nézett barátjára Wilson a lehető legkomolyabb arckifejezésével. – Hogyan tervezed elszúrni a dolgokat? House pár pillanatig elmerengett, felhörpintette maradék whiskyjét, majd felpillantott az onkológusra.
– Nem akarom elcseszni. – Wilson elmosolyodott, és odáig merészkedett, hogy megveregette a diagnoszta vállát.
– Azt hittem, hogy valami elmés poénnal válaszolsz majd, de most már tudom, hogy tényleg akarod, hogy működjön. Ennek örülök.
– Anyám! Wilson, hozd már azt a rohadt piát, hogy én is örülhessek!
Két pohárkával később és jó néhány pikáns részlet megtárgyalása után, már meglehetősen emelkedett hangulatban voltak, mikor House forgatni kezdte a szemeit és homlokát az asztalhoz verte.
– Mi bajod? – érdeklődött Wilson.
– Ebben a rohadt városban nem mehetsz úgy el sehova, hogy bele ne botolj valamelyik alkalmazottamba. – válaszolt House és fejével Foreman és Chase irányába biccentett, akik lassan közeledtek az asztal felé. – A múltkor elvittem Cuddyt vacsorázni, akkor meg Taub és leendő exneje bukkant fel. Kezdem azt hinni, hogy nyomkövetőt tettek rám.
– Az még nem jutott eszedbe, hogy valószínűleg ők is ugyanígy reagálnak a te jelenlétedre?
– Szerinted, akkor idejönnének? Üdv fiatalok! Már egy estét sem bírnak nélkülem? – fogadta a két érkezőt. Wilson is odabökött egy hello-t, majd beljebb csúszott a boxban, hogy helyet szorítson nekik. – Mielőtt felmérnék a helyet, a dögös csajok felhozatalát tekintve, Wilson is és én is whisky-t iszunk. – vette vissza a szót House. Chase bevillantotta a „nem is számítottam másra” mosolyát és felállt, hogy kihozza az italokat.
– Foreman, a következő a te köröd! – szólt oda a neurológusnak.
– Látod Wilson, mondtam, hogy olcsón megússzuk az estét.

A társaság hangulata egyre fokozódott, kb. fél üveg whisky/óra átlagsebességgel haladtak előre az éjszakában, mikor Chase elérkezettnek vélte az időt, hogy folyadékkal túltelített testszöveteit megpróbálja elnavigálni a mosdóig. Nem is volt ezzel semmi gond, egészen addig, míg visszafelé jövet a „csinidoki” tekintete össze nem gabalyodott egy szőke ciklonéval. A már jócskán az alkohol mellékhatásaitól „szenvedő” férfinek nem telt sok időbe, míg rászánta magát, hogy megpróbálja becserkészni a kiszemelt áldozatot. Épp csak azt nem vette észre – mivel figyelmét teljes mértékben elterelték a szőkeség vonásai – hogy azokon kívül, egy kétajtós szekrény méretű troll is tartozik hozzá. Bevillantotta hát legcsinibb mosolyát és az után érdeklődött, hogy nem fenyegeti-e kiszáradás veszélye a csajt. Erre már a troll is felkapta a fejét, ahogy a másik két szintén szekrény méretű cimborája is, így Chase csakhamar egy élő szekrénysorral nézett farkasszemet. És amit nem árt tudni az ilyen fickókról, hogy olyan szituációkban, amikor egy szépfiú épp a babájukat kezdi fűzni, nem feltétlenül hisznek a békés megoldás előnyeiben. Csak, hogy bele ne zavarodjunk, a történet kedvéért, hívjuk őket A, B, és C fickónak. Más megkülönböztető jegyet amúgy sem lehetett rajtuk észrevenni, mivel mindhárom kopasz, és Chase meglátása szerint legalább 220 centis és ugyanennyi kilós volt. Tehát, A, fickó a fent vázolt szitura eszmélvén, mindenféle bevezető nélkül lendítette meg jobb öklét, ami elemi erővel csapódott a doki szeme alá. Aki a következő pillanatban már a földön elterülve feküdt. Ennek ellenére A, fickó nem hagyott fel azzal a törekvésével, hogy kirugdossa Chaseből a belső szerveit. Ekkor Foreman figyelt fel a kialakult csetepatéra és nem sok időbe telt, hogy egy az asztalról felkapott sörösüveggel r
ontson A, pasira és letaglózza vele. Mire House is odabicegett, a B nevű troll már lefogta Foremant és C kezdte meglehetős hévvel ütlegelni. A diagnoszta hamar felmérte lehetőségeit és botjának szárát megmarkolva, annak kemény markolat részével mért ütést C-re. Wilson is úgy érezte, hogy nem lenne fair arra hivatkozva kimaradni a balhéból, hogy valakinek az asztalon hagyott piákra is vigyázni kell, így ő is odarohant és lendületből orron vágta B-t. Nagyjából ennyi időbe telt, mire a bár tulaja és néhány másik vendég szét tudták választani a két csapatot és még két percbe, hogy a bejelentéstől számított hat perc alatt, a rendőrök is megjelenjenek. Kevesebb, mint fél óra múlva, a PPTH négy alkalmazottja egy rendőrségi fogdában ült és próbálta felmérni a szervezetükben keletkezett károkat.

– Azt hiszem eltörtem az ujjamat. – szisszent fel Wilson.
– Chase! Veled mi a helyzet? Megmaradsz? – kérdezte Foreman.
– Két bordám tutira törött, és eléggé szédülök, de más bajom nincs.
– Naná, hogy szédül maga idióta. A véralkoholszintünk a plafonon van és épp most verték péppé az arcát. – jegyezte meg House, akinek, eltekintve a bal szeme alatti enyhe duzzanattól, más baja nem esett.
Wilson épp leltárt készített fejében a történtekről, hogy mi is fog ebből eljutni Cuddy fülébe, és a következőkre jutott.
1. Őrizetben lévő alkalmazottak száma: 4
2. Csonttörések és repedések száma: Chase: 2 borda, Foreman 1 orr, saját maga: 1 ujj
3. Szemkörnyéki duzzanatok és haematomák száma: minimum 5
Ám a következő tételt már nem tudta átgondolni, mivel Chase eszméletlenül csúszott a földre. Foreman odarohant és pofozgatni kezdte, de hiába. Felemelte kollégája ingét és rögtön tudta, hogy baj van.
– Mentőt kell hívni! – ordította. – Belső vérzése van.
Wilson kiabálni kezdett az őröknek, de nem reagáltak, ezért lekapta cipőjét és jól irányzott mozdulattal a nem messze lévő ajtóhoz vágta, aminek üvege darabokra tört a becsapódástól. A két rendőr, aki megjelent, berontott a helységbe és már épp erőszakot kezdtek volna alkalmazni, mikor House leállította őket.
– Hívjanak egy mentőt! Ha csak, nem akarnak gondatlanságból elkövetett emberölés miatt csatlakozni hozzánk.
A két férfi értetlenül bámult, de miután Wilson üvölteni kezdett velük, hogy igyekezzenek, mert Chase ott vérzik el, nagy nehezen telefonáltak. A mentő elég gyorsan megérkezett és a szakszerű tájékoztatásnak köszönhetően, azonnal bekötötték a vért a sérültnek, majd Foreman utasítása szerint elindultak vele a PPTH-ba. A három fogvatartott egy jó ideig csak hallgatott és próbálták végig gondolni, hogy fajulhattak idáig a dolgok. Aztán House Wilsonhoz fordult.
– Szerinted Cuddy valami ilyesmire gondolt, mikor azt mondta, hogy ne keveredjünk bele semmi őrültségbe? Wilson kezeibe temette arcát, és óriásit sóhajtott.
– Ki fognak nyírni minket.
– Ezen én nem aggódnék! – vigyorgott Foreman.
– Miért? – nézett rá értetlenül House.
– Mert, ahhoz előbb ki kellene jutnunk innen.

Boypower = férfi-erő/hatalom
DMD = genetikai betegség, izomsorvadás

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..