Három legyet…

House kilépett a liftből és Wilson szobája felé vette irányt. Mikor befordult a folyosóra, Cuddy hangja ütötte meg a fülét. Épp új beosztottjával, Dorothy-val társalgott. „Abból sosem lehet baj, ha kifülelem mi a téma” gondolta magában, így megállt és figyelt.
– Dr. Parker! Ha jól emlékszem, arra kértem, hogy tartsa szemmel Dr. House-t, és ez nehezen megvalósítható, ha nincs a közelében.
– Ide zavart. Azt mégsem mondhattam neki, hogy nem jöhetek, mert maga megbízott a szemmel tartásával.
– Rendben, de most menjen vissza és mondja meg, hogy azt üzenem, hogy, amíg meg nem oldják az esetet, nem kell a klinikára jönnie. Ennek fog annyira örülni, hogy ne magát piszkálja.
– Ezt kétlem, de három hülye bátyó mellett elég edzett vagyok, hogy elviseljem. Akkor megyek is.
– Viszlát, Dr. Parker.
A diagnoszta a hallottak után széles vigyorral az arcán haladt tovább barátja felé. Cseppet sem volt mérges, hogy Cuddy a nyakára küldött egy besúgót, sőt, már előre élvezte, hogy a megszerzett információval képes lesz a két nőt manipulálni és saját fegyverüket fordítani ellenük. Ezzel a vészjósló, még is felvillanyozó gondolattal nyitott be a szobába.
– Helló, Wilson! Hallom hiányoztam. Ha hálálkodni akarsz, akkor még várnod kell.
– Helló! Látom, valakinek ma nagyon jó napja van! Mit műveltél és kivel?
– Nem tudom, mire gondolsz! Mondjuk, hogy Cuddy-val reggel mekkorát …..
– Ne folytasd, nem akarom tudni. – vágott közbe az onkológus elpirulva. – Délután kiengednek.
– Most komolyan azért rángattál le, hogy ezt közöld velem? Tudhatnád, hogy utálok feleslegesen le-fel mászkálni, ráadásul egyedül hagytam Taubot és Foremant, utóbbit a filccel a kezében. Gondolom, már tele van a táblám graphityvel.
– Jó ég! Micsoda katasztrófa! De, akkor már úgy is mindegy nem?
– Igaz. Végül is, mekkora az esélye, hogy a betegem a következő öt percben beadja a kulcsot? Szerintem, még akár egy sör is beleférhet, menjünk!
– Jól van, felfogtam. Menj, ments életet! Majd délután megkereslek.
– Sok sikert hozzá! – vigyorgott rá House, majd elhagyta a szobát.
Mikor visszaért a diagnoszta szobába a teljes csapata fogadta, viszont akármelyik oldalát is nézte a táblának, differenciáldiagnózisra utaló jelet nem fedezett fel.
– Látom a részeges karate mesterünk is visszatért! Remek. – biccentett egyet Chase felé. – De, ha kiörömködték magukat, akkor tovább léphetnénk. Haha, értik, tovább „lép”-ni. – vigyorgott Chase-re, utalva annak elvesztett szervére.
– Marha vicces!
– Dorothy, irány a klinika! Oh….. Dejavu! Egyáltalán, mit keres idefenn? – tettetett értetlenséget House.
– Dr. Cuddy küldött vissza, hogy amíg esetünk van, addig nem kell rendelnie.
– Király. Akkor nem is cseszem le Foremant, hogy még nem álltak neki felállítani a diagnózist, így legalább tovább tart. Na, mink van?
– Magának leginkább pechje. – vigyorgott Foreman.
– Miért?
– Mert, nincs eset. Kokain túladagolás. A por kikezdte az orrnyálkahártyáját, emiatt volt a vérzés. A túladagolás miatt, pedig légzéselégtelenség lépett fel.
– Egy ilyen eset, hogy jutott el hozzánk? Mit csinálnak a sürgősségin?
– Fogalmam sincs, de ez van.
– Remek, nekem most dolgom van, maguk csináljanak, amit akarnak, csak kerüljék el Cuddyt! – adta ki az utasítást a diagnoszta.
– Az nem fog menni. – vigyorgott Taub az ajtó felé pillantva.
– Sajnálom, hogy keresztülhúzom a számításod House! – szólt közbe Cuddy, aki időközben megjelent a helyiségben.
– Áh, Dr. Cuddy! Kedves, hogy benéztél a klub délutánunkra! Bár, elég nagy illetlenség így pia és nasi nélkül beállítani. Épp Dr. Chase csodával határos felépülését ünnepeljük.
– Értem, de, mint ha azt mondtad volna az előbb, hogy dolgod van.
– Most, hogy mondod, valóban. Pont a klinikára akartam elindulni, amikor beléptél. – vigyorgott House, és persze az egész csapat.
– Nahát, ez nagyszerű ötlet! Akkor elkísérlek, nehogy eltévedj út közben. – mosolygott elégedetten Cuddy is. – Maguk se üldögéljenek itt tétlenül, irány a sürgősségi!
– Ha esetleg kukáznak valami jó kis esetet, itt leszünk a takarítóraktárban! – kiáltott még utánuk House, amiért egy jó nagy tockost kapott a tarkójára. – Na, most komolyan, nem ellenőrizzük, hogy van-e elég fertőtlenítőszer? – rángatta meg a szemöldökét, majd elkapta Lisa derekát és magához rántotta egy gyors csókra.
– Ne aggódj, tegnap már megnéztem Dr. Houranival. – vágott vissza az igazgatónő, aki nagyon is jól tudta, hogy House mennyire utálja, ahogy Hourani legyeskedik körülötte. Aztán kiverekedte magát a diagnoszta szorításából. – Most pedig indulás a klinikára!
– Ok! Felőlem egy vizsgálóban is csinálhatjuk.
– Fejezd be! Megmondtam, hogy a kórházban a főnököd vagyok, semmi több. – emelte fel a hangját Cuddy.
– Anyám, de durci valaki!
– Nem vagyok durci, csak unom, hogy folyton a kapcsolatunk miatt kell magyarázkodnom!
– Erről nem én tehetek.
– De igen, mert az esetek 99%-ban a miattad benyújtott panaszok miatt kerül szóba. Szóval, most kérlek, hogy menj le a klinikára és próbálj meg úgy viselkedni, mint egy orvos.

Egy tucat nemi beteg és pár taknyos orrú gyerek után House úgy döntött, hogy elege van és magára zárta az egyik vizsgáló ajtaját. Kényelmesen elheveredett a vizsgáló asztalon és fülhallgatójával a fülében lassan elszenderedett. Úgy fél órát alhatott, mikor arra riadt, hogy egy negyven év körüli férfi rázogatja.
– Maga meg ki a halál, és hogy jutott be ide? – kérdezte felháborodottan.
– Egy..csinos..hölgy…ott a váróban, azt ….mondta, hogy maga majd….megvizsgál.
– Remek! És idáig futott, hogy így zihál?
– Nem érzem… jól magam.
– Akkor valószínűleg ugyanaz lehet a bajunk, mert én sem. Kicsit konkrétabban?
– Nehezen kapok…levegőt.
– Igen, erre egyedül is rájöttem abból, hogy mióta belépett az arcomba zihálja a pöce szagot. Nem köhög? És mióta tart a légszomja?
– Egy ideje.
– Most direkt szívat? Na, jó, üljön fel ide, úgy látom a kérdésekkel nem sokra megyek. Inget kigombol! Nem csoda, hogy nem kap levegőt, úgy szörcsög, mint ha celofánt gyűrögetnének odabent. Tüdőgyulladásnak tűnik.
– Ez elég…rosszul..hangzik.
– A légzéshangja is. Nyirokcsomók duzzadtak, és ha minden igaz láza is van. Nyissa ki a száját! Mondja, hogy ÁÁÁÁÁÁ!
A beteg épp csak elkezdte teljesíteni a kérést, amikor egy heves köhögő roham kapta el, aminek a végén véres váladék került a szája elé tartott tenyerébe. Hirtelen a mellkasához kapott és fulladni kezdett, majd elvesztette az eszméletét. House kiordított nővérért, majd egy injekciós tűt döfött a férfi mellkasába, hogy az ott felgyülemlett folyadékot leszívja.
– Csomagolják be és küldjék fel az osztályomra! – utasította a nővéreket, majd elindult, hogy összeszedje a csapatot a sürgősségin.
Mire a team minden tagja megérkezett, a diagnoszta már felírta a tüneteket a táblára.
LÁZ
LÉGSZOMJ
MELLKASI FOLYADÉKGYÜLEM
VÉRES VÁLADÉK
ESZMÉLETVESZTÉS
– Ez most komoly? Mi benne az érdekes? – kérdezte Foreman, miközben leült a szokott helyére.
– Sima tüdőgyulladás. – csatlakozott Taub. – Az ilyen esetektől, máskor elalszik!
– Igen. Kivéve, ha a beteg mindezt a rendelésen produkálja, és a pofámba köhögi, ami eddig a tüdejében volt.
– Elég csekély az esély rá, hogy elkaphat valamit. – szólt megnyugtató hangon Chase.
– A karate kölyök már csak tudja! Akkor, csak csekély mértékben derítsük ki, hogy mit nem fogok elkapni. Teljes kórtörténet, vérkép, tenyésztés, mellkas röntgen, haemokultúra! Hajrá!
A csapat elviharzott és House épp a vizsgálóban a beteg által megzavart tevékenységet készült folytatni, mikor észrevette, hogy Foreman még mindig ott áll, kezében egy felvétellel.
– Na, mi az? Megint párhuzamosan dolgozunk? Remélem, nem egy újabb klinikai kísérletbe próbál bejutni! Ha jól tudom, Dorothy makkegészséges, szóval őt nehéz lesz ezzel becserkészni.
– Elég! – vágott közbe a neurológus. – Gondoltam érdekelni fogja, hogy a kokain túladagoltunk mellkas felvételei szerint léziók vannak a bal tüdőcsúcsán. Szóval mégsem csak a drog miatt vannak légzésproblémái.
House rápillantott a felvételre és annyiban maradtak, hogy Foreman csatlakozik kollégáihoz az új páciensnél, míg a diagnoszta konzultál Wilsonnal, hogy az onkológusnak mi a véleménye. Mindketten rákra gyanakodtak, de akár gennyes gócok is lehetnek, így jobbnak látták, ha egy onkológus is megnézi. El is indult és remélte, hogy Wilson még nem mehetett haza.
– Helló, Wilson! Meghoztam a következő áldozatodat.
– Én meg már azt hittem, hogy a vonzó személyiségem miatt vagy itt.
– Hát, mióta lecseréltél az exedre, kiábrándultam. Pedig, mindig is reménykedtem, hogy együtt öregszünk meg. – ironizált a diagnoszta.
– Ó, ha tudtam volna, hogy így érzel! Na, add már ide azt a felvételt!
– Rák, vagy nem rák?
– Valószínűleg az. De, egy mellkas röntgen még nem perdöntő. Vegyetek mintát!
– Akkor, hívjuk ide Cuddyt!
– Miért?
– Mert, ha én állok elé a biopszia ötletével, akkor vagy 12 vizsgálatot kér előbb, hogy kizárasson velünk minden olyan betegséget, amiről még egy laikus is megmondaná, hogy nem lehet az, csak hogy megértesse velem, hogy még mindig ő a főnök.
– Ez neked nem szokott akadály lenni. – vigyorgott Wilson barátjára.
– Te most provokálsz?
– Végre én is húzhatom valamivel az agyad.
– Te akartad! 100 dolcsiba, hogy vita nélkül belemegy a vizsgálatba!
– Kiherél, ha megtudja, hogy vele kapcsolatban kötsz fogadásokat.
– Fogadást. És nem tudja meg, csak ha te elmondod neki, de nem teszed, mert téged ugyanúgy kiherél, amiért belemész. Szóval?
– Ok. Sose veszed rá.
– Akkor, nincs mitől tartanod. – mondta House a legelvetemültebb arckifejezésével, majd elhagyta a szobát.
Egyenesen az irodájába sietett, hogy még a csapat visszatérése előtt kitalálja, miként húzza csőbe Lisat, hogy az ne akadékoskodjon a biopsziával kapcsolatban. Leült az asztala mögé, de figyelmét azonnal megzavarta valami. Egy elég vaskos, nagy barna boríték hevert előtte. Kinyitotta és olvasgatni kezdte a benne lévő anyagot. Egyik oldalt a másik után, szinte falta a szemével az információkat. A külvilág teljesen megszűnt a számára. Még nem igazán értette mi is fog kiderülni a sok adatból, de már most sejtette, hogy nem egy szokványos rejtéllyel áll szemben. Észre sem vette, hogy időközben egy óra is eltelt és csak akkor eszmélt fel, mikor Foreman már harmadszor szólította meg, jelezvén, hogy új információik vannak a beteggel kapcsolatban. Nagy nehezen rávette magát és átsétált a másik terembe.
– Na, mit tudtak meg? – kérdezte.
– A betegtől nem sokat, de a lánya szerint már hetek óta kezdődtek a tünetek. A vérkép emelkedett fehérvérsejt számot mutat, ez és a lány által elmondottak együttesen bizonyítják, hogy valamilyen fertőzés támadta meg. – kezdte a referálást Taub.
– Esetleg valami konkrétum, amit ez alatt a három óra alatt megtudtak?
– A hosszú lefolyási idő arra utal, hogy a tüdőgyulladás már szövődmény. Valószínűleg egy elhanyagolt felső légúti fertőzés. És mivel, mióta kapja az antibiotikumot nem romlott az állapota, egyértelműen bakteriális eredetű. A haemokultúra és a kenet majd leszűkíti a kört, de az még időbe telik. – fejezte be Foreman az informálást.
– Nagyszerű. Újabb példa az emberi idiotizmusra. Minek ingyen klinika, ha a sok barom még oda sem hajlandó elmenni, csak mikor már belefullad a saját testnedveibe. – dünnyögött maga elé a diagnoszta egykedvűen, mivel mindeközben két másik téma kötötte le a figyelme nagy részét.
– A biztonság kedvéért nem ártana, ha maga is elkezdené az antibiotikum kúrát. – állapította meg Chase.
– Az előbb még nem hitte, hogy elkaphattam bármit is. Majd vetetek le vért. Taub, menjen és nézzen körül az idióta szájában! Nem lepődnék meg, ha onnan indult volna a dolog. Fogszabályozója van és a leheletéből ítélve azt is elhanyagolja. Foreman maga sürgesse meg a labort! Dorothy, maga lemegy Cuddyhoz és közli vele, hogy a kokain túladagoltunk rákos és meg kell műteni!
– Nem műthetjük meg! – fordult vissza Foreman az új információ hallatán. – Alig van vérnyomása, és még nem tisztult ki a szervezete.
– Nem magához beszéltem. Induljon már! – utasította Dr. Parkert ingerülten.
– House, ez még magától is őrültség! – vágott közbe Chase, amint a lány elhagyta a szobát.
– Tudom, nem vagyok hülye! Viszont magukkal ellentétben én előre tudok gondolkodni néhány lépéssel, szóval tudom, hogy mit csinálok. Menjenek! – zárta le a témát és visszasétált az asztalához, majd az anyaggal együtt leheveredett az ottománjára.

Cuddy sebes léptekkel haladt Wilson kórterme felé, kezében a zárójelentésével, amit az onkológus orvosa bízott rá, mivel egy sürgős eset miatt ő maga nem tudta kézbesíteni. Ahogy belépett a szobába látta, hogy Wilson már indulásra készen ücsörög.
– Szia, látom már mennél! – köszönt.
– Igen, Sam fél óra múlva jön értem, de addig még House-szal is akarok beszélni.
Lisa elmosolyodott House neve hallatán.
– Vidámnak tűnsz. Ezek szerint jól megvagytok.
– Feszegetjük egymás határait. Legalább is a munkában. De, azért picit bánt, hogy hülyébbnek tart, mint amilyen vagyok.
– Ezt kétlem. Mi történt? – kérdezte Wilson, mivel ki akarta deríteni, hogy szegényebb lesz-e 100 dollárral.
– Egy hihetetlenül átlátszó trükkel akart kikényszeríteni belőlem egy biopszia engedélyt.
– Gondolom nemet mondtál.
– Nem. Tényleg szükség van rá. Csak, hogy először azzal küldte hozzám Dr. Parkert, hogy ki akarja venni a tüdejének egy részét. Megnéztem a kórlapot és azonnal tudtam, hogy ezt még Greg sem gondolhatja komolyan. Gondolom azt hitte, hogy ha rögtön a biopsziát kéri, akkor elkezdek akadékoskodni. Szóval nemet mondtam és már előre láttam, ahogy becsörtet hozzám és előadja a sértődött lovag jelenetét. – nevetett Cuddy.
– És bejött?
– Két perc múlva már ott dúlt-fúlt az irodámban. Én meg belementem a játékba és vártam, hogy mikor áll elő az igazi kérésével. És mivel szó nélkül belementem a kért vizsgálatba, most azt hiszi, hogy túljárt az eszemen és ő győzött.
Wilson csak mosolygott a hallottakon, nem akarta lelombozni Cuddyt az igazsággal. Nem is tehette anélkül, hogy kiderülne a fogadás. Viszont remekül szórakozott két barátja kapcsolatán. Úgy gondolta, hogy nem ismert még két olyan embert, akiket ennyire összeillőnek tartott. Rengeteg dologban különböztek, még is egyik a másik nélkül, nem adott ki egy egészet.
– Mi ez a nagy vidámság? Csak nem a hihetetlenül tökéletes pasidról áradozol a legjobb barátomnak? – rontott be House, majd hátulról átölelte Lisat és belecsókolt a nyakába.
– Nem, az elviselhetetlenül önfejű pasimról panaszkodtam, az egyetlen barátodnak. – fordult szembe Cuddy.
– És ez ilyen vicces? Akkor nem változtatok ezen. – kezdte a szokásos cukkolást a diagnoszta, miközben végig az igazgatónő csodás szemeit fürkészte.
– Na, engedj te tökéletesség mintaszobra! De, nehogy azt hidd, hogy nyertél! – indult az ajtó felé Lisa.
– Naná, hogy nyertem, mindig nyerek!
– Hihetetlenül mulatságos nézni titeket. – mosolygott Wilson.
– Töröld le azt a mosolyt és ide a százasomat. Három legyet egy csapásra.
– Nem nyertél. Cuddy már akkor tudta, hogy mire készülsz, mikor Dorothy előállt a műtéttel. Csak azért ment bele a biopsziába, mert tényleg szükséges.
– Tudom. Pont ezért három az a légy. Nyertem száz dolcsit, megvizsgálhatom a beteget, és mindezt úgy, hogy Cuddy azt hiszi, hogy ő járt túl az én eszemen. Szóval, most elégedett és ennek az elégedettségnek este meglesz a gyümölcse. – nevetett House, mikor meglátta Wilson csalódott arckifejezését.
Az onkológus előkotort egy százast és úgy nyújtotta át barátjának, mint ha a fogát húznák. House még elmesélte neki a reggel kihallgatott beszélgetést, majd mivel Sam megzavarta a társalgást, gyorsan elköszönt és visszament az irodájába.
Nem csodálkozott, mikor visszaérve csak Chase-t találta ott. A többiek nyilván már hazamentek a biopszia elvégzése után. A fiatal doki jelenléte pedig igazolta sejtését a titokzatos boríték eredetéről.
– Mi a terve? – kérdezte, amint belépett alkalmazottjához és leült vele szemben.
– Ha lenne tervem, nem mutattam volna meg. De, egyetért velem abban, hogy ez nem lehet véletlen?
– Nem lehet az. Ahhoz túlságosan is rövid idő alatt ugrott meg az esetek száma.
– Akkor, hogyan tovább?
– Még nem tudom. Át kell még néznem a teljes anyagot, és gondolom további adatokra lesz szükségem. Addig is, senki nem tudhat róla, remélem nem fecsegett erről a többieknek!
– Dehogy!
– Ha, ez valahogy kiszivárog, az… Honnan volt hozzáférése az adatbázishoz?
– Azt mondtam, hogy egy kutatáshoz kell műtéti leírásokat feldolgoznom és Cuddy adott.
– Helyes, maradjon is ennél a mesénél és szedjen is le hozzá anyagot, hogy fenntartsa a látszatot. Most menjünk, de a következő jó néhány napban majd gyakran össze kell ülnünk valahol. Minden egyes lépésünket meg kell fontolni és meg kell tervezni, különben cseszhetjük. Ha valamit elszúrunk, az egész kórház bezárását kockáztatjuk.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..