Még az is lehet

– Mi a baj? Ma olyan szótlan vagy. – kérdezte Cuddy, szemét az úton tartva.
– Reggel fél nyolc van és már a kocsidban ülök.
– Ennyi?
– Nem elég?
– Neked biztos.
– Most mit akarsz? Mit mondjak? Azon kívül, hogy jót hugyoztam, nem sok minden történt velem, mióta felkeltem.
– Remek. Csak, hogy tudjam, ma egész nap ilyen bunkó leszel?
– Még az is lehet. – Bökte oda House, mire Cuddy egy lemondó sóhaj után, inkább bekapcsolta a rádiót.
A kórházig hátralévő utat némaságba burkolózva tették meg.
House belökte a diagnosztikai szoba nagy üveg ajtaját és anélkül, hogy akár csak végignézett volna a csapatán, átlibegett az irodájába.
– 27 éves férfi, ismeretlen ered….
– Nem érdekel! – kiáltotta ki Taub lelkes próbálkozására reagálva.
– Mi baja lehet? – fordult Taub a többiek felé.
– Cuddy. – rendezte le Foreman egyszerűen.
– Gondolod?
– Naná. – szólt közbe Chase. – Alig múlt nyolc és House már itt van. Tehát korai ébresztő volt, ami már alapból kiakasztaná, de gondolom, Cuddy még nála is hamarabb felkelt, és mivel időben beértek, egyértelmű, hogy a reggeli mókázás is elmaradt.
– Chase, a nem létező agyi képességeivel összpontosítson inkább a munkájára! – Jelent meg House, majd felkapta az egyik aktát az asztalról.
– Ezek szerint beletrafáltam. – vigyorgott az Ausztrál.
– Nem. És büntetésből, most Taubbal megy házat kutatni!
– Ez nekem büntetés, nem neki. – reagált Taub.
– Foremanre itt van szükség, mert neurológiai gondnak tűnik, és ha Chase Dorothyval menne, az egész más nyílások átkutatását eredményezné. Szóval pofa be, és indulás!
Miközben House főzött magának egy kávét, maradék két alkalmazottjával átbeszélték a beteg tüneteinek lehetséges okait. Ezután, ismét Dorothynak jutott a feladat, hogy részletes kórtörténetet vegyen fel, míg a neurológus elment, hogy megsürgesse a labort az elsődleges vérvizsgálatok eredményéért. A diagnoszta alig várta, hogy egyedül maradjon, és azt tehesse, amit minden normális embernek tennie kellene egy ilyen korai időpontban, vagyis alhasson még egy keveset. Ám tervét ismét el kellett halasztania, mivel 13 sugárzóan friss mosollyal lépett be az irodájába.
– Börtönbe kellene zárni mindenkit, aki reggel tíz előtt képes így mosolyogni! – morogta neki.
– Üdv! Friss pisiteszt, még meleg. – lóbálta meg a papírt főnöke előtt 13.
– Elkésett. Ki van rúgva!
– Nem rossz próbálkozás, de nem késtem. Csak hogy, a vizeletteszt nincs meg két perc alatt, és bár imádom ezt a munkát, azért még is csak jobban élvezem, ha fizetnek is érte, így a HR-re is be kellett mennem. Azon már meg sem lepődtem, hogy még csak nem is hallottak a visszajövetelemről, de felhívták Cuddyt és nem volt gond.
– Ó, a picsába! – kapott a homlokához House.
– Mi a gond?
– Hát, igazából Cuddyval is elfelejtettem közölni ezt a kis információt.
– Na és? Eddig sem nagyon kért tőle engedélyt ilyen ügyekben. Nem hiszem, hogy nagyon meglepődött volna ezen.
– Csak hogy, mióta… ja persze, maga még nincs képben.
– Mi?
– Nem érdekes. A többiek úgy is beavatják majd mindenbe. Menjen, keresse meg az exét, nekem most találnom kell egy tuti biztos búvóhelyet.
– Ajánlom az újszülött osztályt, ott aztán biztos nem keresné senki. – vigyorgott 13.
– Alvásra van szükségem, nem agyvérzésre. Tűnés!
Rövid töprengés után, a legegyszerűbb megoldást választotta és átmászott barátja üresen álló irodájába. Egy óra múlva riadt fel, miután Wilson belépett és szembesülve a ténnyel, miszerint House megint elfoglalta a heverőjét, bevágta maga mögött az ajtót.
– Megint bújócskázol? – kérdezte House-t, aki hatalmasat ásítva ült fel.
– Ja.
– Kereshetnél már hozzá egy másik helyet, de igazán.
– Szeretem a heverődet. – vigyorgott.
– Már meg se kérdezem, miért kell bujkálnod!
– Ez fura! – nézett az órájára a diagnoszta, majd elővette a csipogóját, figyelmen kívül hagyva Wilson törekvését, hogy kiszedje belőle a bűnét.
– Mi fura?
– Cuddy. Ennyi idő alatt már vagy tízszer meg kellett volna csipogtatnia, vagy bemondatni, hogy takarodjak le hozzá, de semmi.
– Talán szerencséd van és végre rájött, hogy ez mind felesleges, mert ha te nem akarod, hogy megtaláljon, akkor nem is fog.
– Valószínűbb, hogy valami kegyetlen büntetésen töri a fejét. És mivel nem hülye, így minél tovább töri, annál fájdalmasabb lesz nekem. Szóval, mihamarabb ki kell derítenem, hogy mire játszik.
– Hogyan?
– Meglepem.
– Lemész hozzá?
– Erre számít legkevésbé.
– Vagy, talán épp erre játszik.
– Ennyire azért nem fifikás. – gondolkodott House. – Vagy még is. De mindegy, mert csak most érek rá egy kiadós veszekedésre, aztán a hírszerzőim visszaérnek és utána meg kell mentenem egy újabb életet.
– Nem csoda, hogy fáj a lábad. Szerintem csak az egyre növekvő Ego-d súlya miatt.
– Inkább a tőled hallott bölcsességek és kioktatások terhe lehet az oka. Megyek is mielőtt még eggyel célba veszel.
– Tudod ugye, hogy a vesztedbe rohansz? – vigyorgott Wilson.
– Már évek óta nem rohanok sehova. – lépett ki az ajtón a diagnoszta, majd mikor becsukta maga után, ördögi vigyorral az arcán indult el a liftek felé, mivel ismét sikerült elérnie, hogy barátjának bűntudata legyen.
Cuddy egy nagy halom papír fölött gubbasztott, íróasztala mögött. Fel sem kellett néznie, hogy tudja, House lépett be hozzá és ült le az egyik fotelbe szó nélkül. Érezte a férfi fürkésző tekintetét és tudta, hogy azon gondolkodik, hogy vajon ő mire gondol most. Még mindig nem nézett fel rá, de győzelemittas mosoly jelent meg az arcán, hisz épp ezt akarta elérni, hogy House magától jöjjön le hozzá.
– Miért vagy itt? – kérdezte végül.
– A lábam miatt.
– Tessék? – nézett rá Cuddy aggódó tekintettel, mindaddig, míg észre nem vette a House arcán megjelenő vigyort.
– Fáj a lábam, szóval nincs kedvem bújócskázni veled. Felkészültem, essünk túl rajta, üvöltözz velem!
– Lehet, hogy te ráérsz szórakozni velem, de, ha nem lenne egyértelmű, én dolgoznék.
– Pontos megfogalmazás. Dolgoznál, de nem tudsz, mert vagy két órája fortyogsz a dühtől.
– El sem tudom képzelni, mi okom lenne rá.
– Ez így nem megy. – mondta House. – Te is tudod, miről van szó, én is tudom, miről van szó. Nem ugorhatnánk át a kérdezz-felelek részt és térhetnénk rá a kiabálásra, hogy aztán sértődötten kivonulhassak?
– Miért akarsz mindenáron veszekedni?
– A horoszkópom miatt. Azt írta délután teljesül egy vágyam.
– És te arra vágysz, hogy veszekedjünk?
– Nem. Az egyetlen vágyam, hogy kihámozzalak a csomagolásodból, de ehhez elengedhetetlen egy látványos kibékülés, mondjuk ebéd közben, amikor is bocsánatot kérek tőled, de az csak úgy megy, ha eléred, hogy bűntudatom legyen, aminek az egyetlen módja, ha most a fejemhez vágod, hogy mekkora barom vagyok.
– Egy barom vagy! – mondta egyszerűen Cuddy. És csak, hogy tudd, nem fogunk az irodámban szexelni. És mielőtt megkérdezed, a tiedben sem, sőt sehol a kórházban.
– Írhatnál egy listát.
– Mi?
– Hát, hogy hol érdemes próbálkoznom. Ezek szerint a kórház tiltott terület. Mint az tegnap kiderült a konyha is, ellenben a zongorám alatt bármire képes vagy…..ó anyám, ha csak eszembe jut!
– Kifelé!
– És mi lesz az ordibálással?
– Ezek után még is, hogy a francba…..
– Upsz, bocsika, rezeg a zsebem! – vette elő a telefonját. – Remélem fontos! – szólt bele. – Taub miért üvölt a háttérben? Végre megmondta neki, hogy a gyógytornásza néha magát is átmozgatja?
– House, hallgasson már el! – jött Chase reakciója. A betegünk elfelejtette közölni, hogy pókokat tart, és az egyik megcsípte Taubot. Nem néz ki túl jól, a sürgősségiek készüljenek elő, tíz perc és ott vagyunk.
– Mondja, hogy a pók is magukkal jön!
– Nem, de küldtem róla képet.
– Na, valamire még is csak jó, ha néha használja a fejét. Igyekezzen! – bontotta meg a vonalat a diagnoszta, majd odasántikált Lisa asztalához. – Engedj a gépedhez, valamit meg kell néznem.
– Mi történt? – pattant fel Cuddy aggódva.
– Taub összetűzésbe keveredett ezzel………aucs, ez aztán rusnya egy jószág! Gondolom lövésed nincs, milyen márkájú lehet.
– Francba, ez egy Brazil vándorpók. – mondta Lisa.
– Vov! Nem is tudtam, hogy bírod ezeket a dögöket!
– Én utálom őket, de Lucas egyszer elvitt minket a vadasparkba és…..
– Jó, jó, jó! A családi mesét majd máskor végighallgatom, de most meg kell mentenem a plasztikai sebészem kezét. Add a kocsi kulcsod!
– Hova mész?
– Gondolom, ahol tartanak ilyet, ott van valaki, aki ért hozzájuk, és esetleg meg tudja mondani, mi van a dög mérgében. – indult el a férfi. – Szerinted, ha sikerül megmentenem, fel varja ingyen a ráncaimat?
– Menj már! – zavarta Cuddy, de House még az ajtóból visszaszólt.
– Akkor délután játszhatok az ikrekkel?
Mire Lisa röppályára állította a keze ügyébe akadó tűzőgépét.
Chase sietve parkolt le a kórház bejáratánál, ahol már várták őket. Nehezen, de sikerült kiszednie Taubot a kocsiból, aki szinte már alig volt magánál. Betolták egy kórterembe és azonnal rákötötték egy szívmonitorra. A vérnyomása az egekben volt, és láthatóan elviselhetetlen fájdalom gyötörte.
– Hol a francban van House? – kérdezte idegesen az intenzíves.
– Próbálja kideríteni, mit lehet tenni. – válaszolt Foreman. – Amíg nem tudjuk, milyen összetételű a méreg, nem tehetünk semmit.
– De, ha nem visszük lejjebb a vérnyomását, szétrobban a szíve!
– Nem kockáztathatsz keresztreakciót!
– Akkor csak állunk itt és nézünk? – kérdezte Chase, de ekkor megcsörrent a mobilja. – Mit tudott meg?
– Él még? – hallatszott House hangja.
– Alig.
– Akkor szerencséje volt, és a pók csak védekezett. A mérge tele van szerotoninnal, ez okozza a fájdalmat. Kapjon szerotonin semlegesítőt, és morfiumot. ettől a vérnyomása is stabilizálódni fog.
– Öm…..úgy látom, van itt még egy aprócska probléma. – szólt közbe a neurológus.
– Az aprócskával Taub nemi szervének méretére utal, vagy arra, hogy az órákon át tartó indokolatlan merevedés nem is nagy gond.
– Honnan tudja?
– Ez a pók mérgének másik aranyos mellékhatása. Mondanám, hogy hívják be a feleségét, de nem biztos, hogy ez a megfelelő időpont a házasságuk megmentésére.
– Akkor mit tehetünk?
– Ezzel, semmit. Nem sokára ott vagyok. Nyugtassák meg, hogy megmarad.
Miután visszatért, és Taub állapotát is sikerült stabilizálni, folytathatták a betegük diagnosztizálását. Mint az Chase elmondásából kiderült, a beteg lakása felért egy komplett kisállat kereskedéssel, így House arra következtetett, hogy emberük ezek Amerikába csempészésével foglalkozik. Az új információk és a tünetek alapján, valami Dél-Amerika környékén terjedő fertőzésre esetleg parazitára gondolt, ami már elérte az agyat is. Mindenképpen le kellett szűkíteniük a lehetséges betegségek számát, ezért további vizsgálatokat kért. Foreman és Dorothy MR-t csináltak, míg 13, hogy visszarázódjon, megkapta a székletminta elemzés megtisztelő feladatát.
Mire végül sikerült igazolniuk, hogy a betegnek maláriája van, már besötétedett. House fáradtan rogyott le irodájában, mielőtt összepakolta cuccait, hogy elindulhasson haza. Semmi kedve nem volt buszozni, de mivel Cuddy már rég hazament, nem volt sok választása. Ezért sem szerette, ha együtt jöttek reggel, mert általában hazamenniük külön kellett. Egy fáradt sóhaj után lekapcsolta a villanyt, ám ekkor észrevette, hogy még Wilsonnál is világos van. Reménykedett benne, hogy talán ráveheti egy fuvarra, így belépett hozzá.
– Mond, hogy már csak pár perc és utána haza tudsz vinni! – rogyott le a heverőjére.
– Amennyiben békén hagysz, tíz perc és indulhatunk. – nézett fel az onkológus. – Jól vagy? Szarul nézel ki.
– Fáradt vagyok, fáj a lábam és nincs kedvem buszozni.
– Ennyi?
– Nem elég?… Ó, déjà vu. Kísértetiesen hasonló beszélgetésem volt reggel Cuddyval. A végén lebunkózott, szóval csak csináld azt a papírmunkát, aztán húzzunk innen!
– Ma tényleg elég bunkó vagy.
Egy hosszú zuhanyozástól felfrissülve lépett ki House a fürdőszobából, majd leült Lisa mellé a kanapéra és magához húzta a nőt egy szenvedélyes csókra.
– Rachel? – kérdezte mikor ajkaik szétváltak.
– Elaludt.
– Hmmm… akkor az ikrekkel kell gyakorolnom az apai teendőket. – vigyorgott, s már nyúlt is Cuddy gombjai felé, de az lefogta a kezeit.
– Inkább meséld el szépen, hogy miért nem szóltál 13-ról?
– Ne csináld ezt!
– De, komolyan, tudod, hogy nem elleneztem volna, hisz így volt megbeszélve.
– Ok. Akartam szólni, de összevesztünk, aztán te szép lassan elkezdtél vetkőzni a zongorám előtt és valahogy már egyáltalán nem tűnt fontosnak. Visszatérhetnénk a családi élethez? – kérdezte, és válaszra sem várva, ledöntötte Cuddyt és újra csókolózni kezdtek.
– House…a csipogóm!
– Hagyd!
– Nem lehet, ez a transzplantos. Muszáj megnéznem.
– Külön transzplantos csipogód is van?
– Vészhelyzetekre, és ez most az. Soron kívüli tanácskozást hívtak össze, be kell mennem. – jött vissza a nő a csipogóval a kezében.
– Most viccelsz ugye?
– Én vezetem a bizottsági üléseket, de ezt te is tudod, mennem kell. Nem hiszem, hogy sokáig elhúzódik, az ilyenek általában gyorsan szoktak menni, de nem muszáj megvárnod, fáradtnak tűnsz.
– Ha itt hagyod az ikreket, mehetsz.
– Van két grapefruit a konyhában, érd be azokkal! – nevetett Cuddy, majd egy gyors csók után elindult.
A diagnoszta magához vett egy üveg jó hideg sört, bekapcsolta a tévét és fáradt végtagjait kinyújtóztatva terült el a kanapén. Jobb híján a National Geographic érdekfeszítő műsoránál állapodott meg, bár az sem köthette le nagyon, mert néhány korty sörrel és pár perccel később már el is nyomta az álom. Fárasztó napja volt. A korai kelés sosem volt az erőssége, ráadásul a Taubbal történtek is megviselték az idegeit. Nem csoda, hogy álmában egy hatalmas madárpókszerű szörnyeteg elől kellett menekülnie. Bármennyire igyekezett a pók egyre közelebb ért hozzá, és már lába sem bírta sokáig a nehéz terepen való mászást, így végül elesett és a pók utolérte. Mielőtt csáprágóival megtámadta volna, fülsüketítő hangot adott ki magából, erre riadt fel House is, izzadtan, levegő után kapkodva. Próbált lenyugodni, mikor a hang megismétlődött és a diagnoszta rájött, hogy Rachel keserves sírását hallj
a.
– könyörgöm csak ezt ne! – állt fel és elindult a kislány szobája felé, de keze már a telefonját kereste.
– Mi van House, mi történt? – kérdezte Lisa, mikor felvette.
– Ez! – tartotta el a fülétől a készüléket a férfi. – Van valami titkos kétujjas fogás, amivel meg lehet szüntetni ezt a zajt?
– Van, de inkább kétkaros. Nyúlj velük szépen a hóna alá és emeld őt fel. Ott a teája az ágya mellett, add neki oda.
– És ha nem válik be? Bevethetem a haldolt? Van a kocsiban.
– Csak beszélj hozzá, attól mindig megnyugszik!
– Tiszta anyja, még is mit mondjak neki?
– House! Két éves, csak mesélj neki bármit, ott egy csomó könyv. Nem sokára én is hazaérek.
– Lássuk csak. „Neurodegeneratív betegségek kezelése, intenzív ellátás keretein belül.” Ez jó lesz? – kérdezte, de válasz helyett csak egy kattanást hallott, amiből messze földön híres logikájával kitalálta, hogy már csak ő van vonalban.
Nem volt sok ideje ezen töprengeni, mivel a pici még mindig visított. Óvatosan karjai alá nyúlt és úgy emelte fel szegényt, mint ha valami beélesített robbanószerkezet lenne, majd szájába tolta a teás üveg cumiját. Ez átmenetileg megoldotta a problémát, ám amint kiürült az üveg Rachel arca újra kezdett eltorzulni, jelezve, hogy ismételt hangorkán kibocsájtására készül. House gyorsan leült vele az ágyra és kipakolt elé vagy öt mesekönyvet. Majd megkérdezte, melyiket szeretné hallani a kislány. Ő rámutatott az egyikre, mire a diagnoszta gyorsan átlapozta, mire is számítson.
– Ez még rémlik is. – mondta. – Ebben van az a dögös vega csajszi, aki egy rakás gnómmal haverkodik nem? – nézett Rachelre, aki bambán tekintett vissza rá. – Ok. Szóval, van itt ez a szépséges lány. Haja fekete…..
– Anya. – mutatott a könyvben lévő lányra Rachel.
– Mondjuk inkább, hogy anyád úgy harminc évvel és egy mellnagyobbító műtéttel korábban. Bár ez így elég hosszú, tehát maradjunk a Hófehérkénél. De ne aggódj, ez csak gúnynév. Mivel ő adminisztrátor egy kórházban, de téveszmék gyötörték és azt képzelte, hogy orvos. Épp ezért folyton egy hófehér köpenyben flangált fel-alá. Lövésed nincs miről hadoválok mi? – nézett a kislányra, aki még mindig kikerekedett szemekkel nézelődött mindenfelé. – De legalább már nem sírsz. Tehát, Hófehérke orvosnak képzelte magát, ami néha nem is volt akkora gond, hisz így elvégezhette az ingyen rendeléseket az igazi orvosok helyett. Egy alkalommal épp rendelt, amikor a helyi cirkusz társulatának 7 törpe tagja szabadult be a vizsgálóba, mert lejárt az egészségügyi engedélyük, és meg kellett azt hosszabbítani. Na ezek voltak ám a problémás törpetársaság! Az egyik egyfolytában el akart aludni. Még előadás közben,
sőt a vizsgálat közben is. A többiek ezért Szundinak hívták. Eszükbe sem jutott, hogy álomkórban szenved, mivel egy afrikai vendégszereplés alkalmával túlságosan is összemelegedett egy bennszülött törpelánnyal. Ez a másik meg, Morgó. – mutatott a könyvre House. – Szegény krónikus depresszióval küszködik. Mindene meg van, még se jó neki semmi.
– És ez? – mutatott egy másikra Rachel.
– Na, itt egy rakás izgalmas eset, erre te kiválasztod a leguncsibbat? Az csak szénanáthás! Azért tüsszög folyton és használ el egy százas zsepit naponta. De, haladjunk, mert sose érünk a végére. Itt ez a vigyori, amelyik mindenen röhög. Valószínűleg drogos, de azt se zárhatjuk ki, hogy ugyanazt kapta el, mint egyszer a neurológusom. És maradt még nekünk egy piperkőc, amelyik állandóan a külsejével van elfoglalva és egy cseppet lányos a viselkedése, hát ő minden bizonnyal… hogy is mondjam… ezt majd anyád elmagyarázza, ha nagyobb leszel. A maradék kettő egészséges volt, az okostojás, meg a néma haverja. Leszámítva a némaságot, de az veleszületett probléma ez esetben. Na, miután Hófehérke letudta ezt a torzszülött bagázst, rájött, hogy egészen megéhezett, ezért elindult keresni valami finom falatot. Így kötött ki a kórházi menzán, ahol ez a ronda bibircsókos banya – mutatott a képre – képes volt 50 centet kérni egy almáért, ami bár jól nézett ki, de csak mert valami génmanipulált magból növesztették. Hófehérke jóízűen befalta, persze mivel nem volt igazi orvos, nem mosta meg, csak megtörölgette. Mint ha a súrlódástól elpusztulnának a mikrobák! Meg is lett az eredménye, félúton az irodája felé össze is esett. A hét törpe épp arra járt és gyorsan orvosért kiáltottak. Hófehérkét karanténba tették, bár ez az üveg izé akár oxigén kamra is lehet. Telt múlt az idő, de senki sem tudott segíteni rajta, ezért felhívták a hihetetlenül zseniális és elképesztően sármos, helyi zsenit, Greg lovagot. Aki hamarosan be is robogott szélsebesen suhanó paripájával, akit Hondának hívtak. Rövid tájékozódás után, nem telt sok időbe, hogy rájöjjön, Hófehérkének bizony szerves-foszfát mérgezése van, az almán lévő permetszertől, amire még allergiás is volt. Beadta a megfelelő gyógyszereket és meggyógyította. Hófehérke mérhetetlenül hálás volt és hálája jeléül, amint magához tért, azon nyomban megcsókolta Greg lovagot. – fejezte be House, majd összecsukta a könyvet.
– És feleségek lettek. – jelentette ki Rachel mosolyogva.
– Igen? Az nincs is ideírva.
– Mami mondta.
– Naná, hogy mondta. De ő azt is mondta, hogy mindjárt hazaér. És itt van? Nincs, szóval a helyedben …….
– De igen. Már vagy negyed órája a hálószobában hallgatja a babafigyelőn keresztül, hogy vajon téveszmés Hófehérke túléli-e a génmanipulált almát. – jelent meg Cuddy mosolyogva az ajtóban.
House hirtelen zavarában nem is tudta, hogy mit mondjon.
– Miért nem jöttél be?
– Nem akartalak belezavarni ebbe a lebilincselő történetbe. – nevetett a nő.
– És még nem is hallottad a helyi vadaspark állatgondozójának, Mauglinak a történetét, aki azt hiszi, hogy egy dzsungelben van, és azt képzeli magáról, hogy párszaszájú.
– Akkor holnap is te mesélsz?
– Felejtsd el!
– És legalább megtudjuk valaha, hogy végül feleségek lettek-e? – kérdezte Lisa.
A diagnoszta felállt az ágyról, odalépett hozzá és egy gyors csók után a fülébe súgta.
– Még az is lehet. – majd sietve bevonult a hálószobába.
Cuddy leült kislánya mellé az ágyra és simogatni kezdte a buksiját.
– Szerinted ezzel mit akart mondani? Csak azt, hogy előbb-utóbb megtudjuk, vagy azt, hogy Greg lovag végül elvette Hófehérkét? – elmélkedett, inkább csak magában.
House őszinte mosollyal az arcán fordult a babafigyelő felé.

VÉGE

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..