Víz, víz, tiszta víz?

„Ahhoz előbb ki kell jutnunk” – mondta Foreman és ez a megjegyzése, kis időre gondolkodóba ejtette a társaságot. House tapasztalatból tudta, hogy nem lesz egyszerű feladat olyan ismerőst találni, aki le tudja tenni értük a kiszabott óvadékot. Neki egyértelműen nincs ilyen ember a környezetében, hisz az egyetlen barátja, aki az ilyen helyzetekből ki szokta rángatni, most itt ült mellette.
– Az egyetlen lehetőségünk, ha találunk valakit, aki hajlandó kifizetni az óvadékot, szóval Hajrá! Járassátok az agyatokat! – adta ki az utasítást a diagnoszta.
– Én azt hiszem, passzolok. Nem hiszem, hogy valamelyik exnejem, akik mind téged okolnak a válásunkért, majd idejön és boldogan elintézi az ügyet – nevetett kínjában Wilson.
– Foreman, magának nincs valami pénzeszsák cimborája?
– Tele vagyok velük, nem is tudom eldönteni, hogy melyiket hívjam! Egy megoldás maradt. Megvárjuk, míg a kórház megteszi a megfelelő lépéseket.
– Kórház alatt Cuddyt érti? Ha megtudja, hogy mi történt, valószínűleg olyan állapotban lesz, hogy inkább hagyja, hogy itt rohadjunk meg. Szóval, ha nincs értelmesebb gondolata, akkor inkább kussoljon!
– Vajon mi lehet Chase-szel? – kérdezte az onkológus, kissé elgondolkodva.
– Taub mellette van, biztos nem lehet nagyon komoly baja – mondta Foreman, majd, ahogy ezt kimondta, hirtelen összenézett főnökével és vigyorogva egyszerre ejtették ki a szájukon.
– TAUB! Neki tutira van annyi tartaléka és elérhető. Foreman maga még nem telefonált, menjen és mondja meg Taubnak, hogy ha egy órán belül nem juttat ki minket, akkor élete hátralevő részében csak nővérmunkát végezhet.
Délelőtt fél tizenegykor nyílt is a fogda ajtaja és a három elgyötört orvos végre újra friss levegőt áramoltathatott keresztül a tüdején. Mikor Taub végignézett kollégáin, csak egy kárörvendő mosoly látszott az arcán.
– Ha most megszólal, esküszöm, hogy magának is lesz egy törése! – fenyegetőzött House.
– Ilyenkor hálát adok az égnek, hogy nős ember vagyok és kimaradok az ilyen csetepatékból.
– Nem azért maradt ki, mert nős, hanem mert beszari és nős.
– Mond valamit – vigyorgott Foreman is.
– Megoldható lenne, hogy közben haladjunk is? Ha így folytatjátok, leesik az ujjam, mire a kórházba érünk! – sürgette Wilson a társaságot.
Taub, főnöke utasítására az egyik oldalsó bejáratnál állította le az autót, hogy észrevétlenül juthassanak az épületbe. Szombat lévén, meglehetősen kihalt volt a kórház, ám néhány nővér így is összenevetett a hátuk mögött, ahogy céljaik felé haladtak. Foreman egyenesen Chase szobája felé tartott Taubbal együtt, míg House a radiológiára vitte Wilsont, hogy megröntgenezzék a kézfejét.
Mikor megkapták az elkészült felvételt, a diagnoszta úgy látta, hogy nincs szükség műtétre, így egy sima gipsszel rögzítette a sérült ujjat.
– Belegondoltál már, hogy mit mondunk majd Cuddynak? – kérdezte Wilson, már barátja irodájában.
– Egyelőre, olyan fáradt vagyok, hogy képtelen vagyok bármilyen tevékenységre, ami csak egy kicsit is közelít a gondolkodáshoz.
– Chase magához tért, úgy tűnik, hogy nincs agykárosodás – rontott be Foreman.
– Úgy érti, hogy azon kívül, ami már alapból is megvolt neki? Remek.
– Szóval, van négy óránk, hogy kialudjuk magunkat és kitaláljunk valami elfogadható mesét, mielőtt Cuddy kivégez minket – tanakodott Wilson. – Mindenesetre, én ledőlök az irodámban.
– Foreman, nekünk miért nincs itt heverőnk?
– Ha engem kérdez, most egy jó pár évig nem is lesz – vigyorgott a neurológus.
– Ja.
– De, kitaláltam valamit. Szombat van, az alváslaborban tutira nem fog minket zavarni senki.
– Imádom magát! Gyerünk!
Cuddy titkon reménykedett benne, hogy House a reptéren várja majd, de aztán átgondolta a dolgot és biztosra vette, hogy még javában az előző estét alussza ki Wilsonnál. Hazament hát az üres lakásba, lepakolta holmiját és leült, hogy kifújja magát a hosszú út után. Nem vágyott másra, csak hogy végre átölelhesse a férfit. Kis idő múlva el is határozta, hogy felhívja, és odasétált a telefonhoz. A készülék három hangposta üzenetet jelzett, így előbb ezeket hallgatta meg.
1. Üdv Dr. Cuddy! Dr. Ogden vagyok a sürgősségi osztályról. Csak tájékoztatni akartam, hogy az egyik orvosunkat belső vérzéssel szállították be, azonnal megkezdtük az operációt, ha hazaért, kérem, hívjon vissza!
Cuddy ereiben meghűlt a vér. Első gondolata House volt. Szíve majd kiugrott a helyéről. Aztán jött a következő üzenet.
2. Jó reggelt! Dr. Gent vagyok a sebészetről, Dr. Chase remekül viselte a műtétet, állapota stabil, de még nem tért magához. Amint hazaért kérem, hívjon fel, hogy egyeztessük a további teendőket.
Ez után az üzenet után az igazgatónő kissé megkönnyebbült, de ez az állapot sem tartott tovább pár másodpercnél, mert aggodalmát most mérhetetlen düh váltotta fel. És ez csak fokozódott, amikor a harmadik üzenetet is végighallgatta.
3. Szia, én vagyok. Ne ijedj meg, de történt egy kis incidens az éjszaka. Chase csúnyán megsérült, szóval csak szólni akartam, hogy valószínűleg még a kórházban leszek, mikor hazaérsz.
Lisa visszatántorgott a heverőhöz, hogy megeméssze a hallottakat.
„egyszerűen nem hiszem el, hogy egy estére sem lehet magára hagyni, de hogy Wilson sem volt képes megállítani, és egyáltalán milyen kis incidens? Ne ijedjek meg, jó pofa, mikor egy orvosom eszméletlenül fekszik az intenzíven! De legalább telefonált. Pedig ez nem vall rá, hacsak nem érzi úgy, hogy most bajban van. Már pedig bajban van, mert azt nem teszi ki az ablakba, amit tőlem kap.” Dühöngött magában a nő, miközben összeszedte táskáját, kulcsait és elindult a kórház felé.
Wilson letette telefonját és elindult, hogy megkeresse House-t. Próbálta hívni, de ahogy azt sejtette, csak a szokásos női hang válaszolt neki. Nem volt egyszerű rábukkannia, de az irodája, az összes vizsgáló és lehetséges hely átkutatása után, végül még is eszébe jutott a legkézenfekvőbb pont a kórházban, ahol keresheti. Belépett a kis terembe, benyomta a mikrofon gombját és belekiabált.
– Dr. House-t várják a kivégzőosztag előtt! Dr. House-t várják a kivégzőosztag előtt!
– Wilson! Mi a francot akarsz? – jött a goromba válasz.
– Fél órája kereslek. Sam előtte hívott és tajtékzik, mivel őt meg Cuddy hívta, aki szintén nem volt épp rózsás hangulatban. Szerintem percek kérdése és ideér.
– Picsába! Szedd össze Foremant és gyertek az irodámba!
– Hogy a fenébe tudták meg ilyen gyorsan?
– Gondolod a sürgősségi nem hagyott üzenetet neki, mikor Chase-t péppé verve behozták? Egyébként meg én is felhívtam. Legalább, amiatt nem ordíthat velem, hogy egy telefont sem voltam képes megereszteni.
– Most meg mit vigyorogsz? – kérdezte House már az irodájában.
– Csak még sosem láttalak ilyen rémültnek. A nagy Gregory House be van gyulladva! – vigyorgott az onkológus.
– Pont te röhögsz ki, aki inkább elválik, mint hogy szóljon az asszonynak, ha a hűtőajtóba teszi a tejet! Szóval pofa be, te férjek szégyene!
– O-ó!
– Mi van! – kérdezte House, Foreman megnyilatkozására.
– Megjött Anyu – bökött az ajtó felé a neurológus.
Wilson és barátja egyszerre fordultak az említett irányba, Cuddy csak ebben a pillanatban szembesült a három férfi mindenféle színben játszó, duzzadt tekintetével. House megpróbált egy mosolyfélét erőltetni az arcára, de Lisa csak lehunyta a szemeit, majd egy lemondó fejcsóválás után kiviharzott a helyiségből, becsapva maga mögött az iroda ajtaját.
– Szerintetek is kiakadt? – kérdezte House, hol Wilsont, hol Foremant bámulva.
– Nagyon úgy tűnik. Jobban jár, ha utána megy.
– Maga egy zseni! Azt is elárulja, hogy még is mi a francot mondjak neki?
– Mond az igazat – vágott közbe az onkológus. – Végül is, mi csak megvédtük magunkat.
– Ja, és ezt majd nekem pont el is hiszi! Inkább hazamegyek és megvárom, míg lenyugszik.
– House! Menjen le hozzá, mondja neki, hogy sajnálja, és meg van oldva!
– Nincs mit sajnálnom, az egész Chase hülyesége miatt volt! – dühöngött House.
– Akkor is mondd neki azt – javasolta Wilson.
– Most komolyan, nem volt jobb nekem egyedül?
– Hát, ha nem kapod össze magad, ezt hamar megtudod.
Cuddy épp édesanyjával beszélte meg telefonon, hogy másnap mikor megy Rachelért, amikor House benyitott és lehuppant a vele szemben lévő fotelbe. Mint, ha a férfi ott sem lenne, még néhány percig folytatta a beszélgetést, de hallhatóan ingerültebb hangon.
– Mit akarsz? – kérdezte Cuddy sértődötten.
– Szia! Te is hiányoztál!
– Nem vagyok épp vicces kedvemben.
– Azt veszem észre.
– Tudod, mikor hazaértem, csak arra vágytam, hogy végre veled lehessek, de most csak azt szeretném, ha valahol máshol lennél, hogy ne is kelljen látnom az arcodat.
– Azért még elmondhatom, hogy mi történt? – kérdezte House, már ő is kissé feszültebben.
– Biztosan lebilincselő magyarázattal rukkolnál elő, de éppen eleget tudok, szóval ne erőlködj!
– Ó! Szóval megint itt tartunk?
– Hol, Greg? Egy orvosom az intenzíven fekszik, másik három pedig olyan állapotban van, hogy egy hétig emberek közelébe sem engedném őket, nem hogy betegekhez!
– Persze, és ha ilyesmi történik ebben a kurva kórházban, az kizárólag, csak is az én hibám lehet, igaz?
– Általában igen.
– Hát, most pont nem! Ha, nem léptünk volna közbe, Chase a patológián feküdne és nem az intenzíven! De, gondolj, amit akarsz! – fejezte még be a diagnoszta, mielőtt bevágta maga mögött az ajtót.
Belépett a lakásába, ledobta magáról a kabátot, lehajította a kulcsát és egyenesen a hűtő felé vette az irányt. Elővett egy jó hideg sört és ledőlt a heverőre vele. Kutyaharapás szőrével, gondolhatta magában, mivel feje még mindig kótyagos volt az előző este után. Ez is hozzájárult, hogy ennyire felidegesítette magát.
„Hisztis liba, nem ő akarta mindig, hogy csapatként viselkedjek velük? Tessék, mikor azt csinálom, akkor is én vagyok a hibás. De, ha én mondanék neki ilyet, hogy nem vagyok kíváncsi a mondandójára, akkor meg lenne sértődve. Mondjuk így is meg van. Ez a hobbyja, sértődjünk meg House-ra! Tönkrement valami? Biztos House volt. Beperelték a kórházat? Mit csinált már megint House?! Csak tudnám, hogy akkor még is, mi a francot keres mellettem?”
Ehhez hasonló gondolatsor száguldott végig az elméjén és még tovább is szőtte volna, ha ekkor meg nem szólal a telefonja. Idegesen halászta elő a zsebéből és szólt bele.
– Mit akarsz, Wilson?
– Hol vagy? Minden rendben?
– Szerinted? Azt se hagyta, hogy elmondjam, mi történt. Elkönyvelte, hogy minden az én hibám, veszekedni kezdtünk, aztán ott hagytam, mielőtt eldurvult volna a helyzet.
– Sejtette, hogy ez lesz. Sose láttam még két ennyire makacs embert.
– Hétfőig remélem, lenyugszik.
– Szerintem, menj át hozzá!
– Ki van zárva! Én próbáltam nyugodtan beszélni vele, de ő elhajtott. Ha akar valamit, tudja, hogy hol talál meg. Ami engem illet, megiszok még egy sört és végre kialszom magam.
– Te tudod! Akkor, helló House.
– Helló, Wilson.
A diagnoszta kimerülten zuhant az ágyába. Részben még a mögötte hagyott este, részben pedig a harag és félelem miatt. Kivételesen nem érezte magát hibásnak a történtekért és ennek ellenére is csak megvetést és becsmérlő szavakat kapott. Tisztában volt vele, hogy a legtöbbször megérdemli az efféle reakciót, de olyankor nem is esnek neki ennyire rosszul. Persze az adott pillanatban mindig sértve érzi magát, de rövid idő alatt, ha másnak nem is, de magának beismeri, hogy jogosan részesítették fejmosásban. De, most egészen más volt a helyzet. Most szembesült csak vele igazán, hogy Cuddy igazából milyen képet raktározott el magában, róla. Ezek után, csak arra tudott gondolni, hogy a nő még mindig csak egy felelőtlen, meggondolatlan nagyra nőtt gyereknek látja, aki képtelen felelősségteljes megnyilvánulásokra. De, akkor miért? Miért szereti, mit szeret benne? Évek óta viaskodott önmagával, hogy merjen-e nyitni Cuddy
irányába, de mindig visszatartotta a félelme, hogy a nő majd meg akarja változtatni őt. Mióta visszatért az elvonóról, úgy érezte, hogy sok mindenben változott és sok mindenen változtatott az életében. Mikor a nő végül feltárta előtte az érzéseit, azt mind ezeknek a változásoknak tulajdonította, úgy érezte, hogy talán még is csak megérte az erőfeszítéseket, de most újra előjött régi félelme, hogy ahhoz, hogy megtarthassa Lisát, fel kell áldoznia a személyiségét. És bármennyire is vágyott az állandóságra, tudta, hogy erre képtelen lenne.
Másnap, mikor felébredt a nap már jócskán megtette aznapi körútjának felét. Kedvetlenül botorkált ki a fürdőbe és nyitotta meg a csapot, hogy mire lefőzi kávéját a fürdővize is elkészüljön. Úgy tervezte, hogy kihasználva az időjárás nyújtotta lehetőséget, délután motorozik végre egy jót, bízva benne, hogy a menetszél kisöpri elméjéből a rá nehezülő negatív gondolatokat.
Néhány óra múlva leparkolta a vasparipát az ismerős környéken. Lassú léptekkel haladt az ajtó felé, majd botjával kopogott rajta néhányat. A nő ajtót nyitott és rövid csodálkozás után kárörvendő vigyor ült ki ábrázatára.
– Most mit vigyorogsz? Talán, Wilson szebben néz ki? – kérdezte tőle House.
– Lehet, hogy nem, amint hallottam, veled ellentétben őt van, aki ápolgassa – vágott vissza Sam és a férfi reakciójából látta, hogy mondandója célt ért.
– Hol az az idióta? Kezdem unni, hogy nem képes csomót kötni arra a francos, örökmozgó nyelvére!
– A helyedben, én hálás lennék neki.
– Miért? – kérdezte a diagnoszta meglepetten.
– Mindegy. Egyébként a fürdőben van, nincs túl jó passzban, reggel óta folyamatosan hány.
House az infó hallatán elvigyorodott és elindult, hogy jót mulathasson, a minden bizonnyal másnapos barátján.
– Mi az Wilson! Nem bírod a… – kezdte, miközben benyitott, de a mondat vége már nem jött ki a száján. – Jó ég! Mi a pék van veled?
Az onkológus épp azzal volt elfoglalva, hogy a már teljesen kiürült gyomrát juttassa a kagylóba fordított perisztaltika alkalmazásával. Haja verejtéktől átnedvesedve hullott homlokára és láthatóan fájdalmai voltak.
– Ez nem másnaposság – fordult House, Samhez. Kitapintotta Wilson pulzusát. – Láza van. Be kell vinnünk a kórházba!
– Tényleg szükséges ez?
– Nézz rá! Teljesen kiszáradt, gondolom, nem tartotok a hűtőben sóoldatot, meg infúziós szereléket. Szedd össze valahogy és hozd be, én előre megyek.
– Kösz – mondta még a nő, de már csak az ajtón kilépő férfi hátának.
A diagnoszta azonnal a nővérpulthoz sietett és kiadta az utasításait, miszerint készítsenek elő egy kórtermet, infúziót és vigyenek egy tolószéket a bejárathoz. Ekkor Foreman rohanó alakja tűnt fel a sürgősségi felől, aki döbbenten vette tudomásul főnöke jelenlétét.
– House, hogy kerül ide? Most akartam hívni. Itt kezd elszabadulni a pokol.
– Mi történt?
– Most hozzák a tizenkettedik beteget, hányás, hasi görcsök, láz, kiszáradás. Tartok tőle, hogy valami nagyon randa fertőzés terjed a városban, ráadásul elég gyorsan – hadarta végig egy szuszra a neurológus.
– Akkor számíthat a tizenharmadikra is, Wilson is úton van, ő is ugyanilyen tünetekkel.
– Taub a betegek között próbál valami egyezést találni, most mennem kell.
– Megvárom Wilsont, aztán jöjjenek fel az irodába!
Miután a diagnoszta megbizonyosodott róla, hogy barátja megkapta a megfelelő elhelyezést, összeszedte csapata használható tagjait és gyors tájékozódás után felmentek hadiszállásukra, hogy felállíthassák hipotéziseiket.
– Egyértelműen ételmérgezésnek tűnik – nyitott Foreman.
– Ahhoz túl nagy az életkorbeli szórás. A kisgyerektől a nagymamáig, minden korosztályból van betegünk – reagált Taub.
– Van valami közös a betegekben? – kérdezte House.
– Nem igazán volt időm kideríteni, de eddig nem találtam.
– Akkor maga vissza a sürgősségire és találjon köztük kapcsolatot! Foreman maga szerezzen tőlük székletmintát és kezdjen el tenyésztéseket csinálni! És küldjék fel a kórlapokat, hogy én is átnézhessem!
House átgurította tábláját az irodájába, és miután felsorolta rajta az ismert tüneteket, lehuppant a szemközti fal tövébe és a filcet pörgetve ujjai között, töprengeni kezdett. Tudta, hogy ha nem oldják meg hamar a probléma mibenlétét, a fertőzés ilyen sebességgel az egész városban szétterjedhet. Gondolatmenetében ajtónyitódás hangja akasztotta meg. Cuddy Rachellel a karján lépett be, a diagnoszta felpillantott rá és csak most jutott újra eszébe Sam félbehagyott gondolata. Lisa arcán egy bűnbánó, félénk mosoly terült el. House a következő találkozásra eltervezett ellenséges hozzáállás helyett, egy semmitmondó, „szia” mellett döntött.
– Szia – mondta tehát semmitmondóan. Felidézte magában utolsó beszélgetésüket és már készen is álltak a válaszai.
– Szia – viszonozta a köszönést a nő és leült az ottománra – Sajnálom, Greg! – folytatta.
– Tudod, mikor lementem utánad az irodádba, nem vágytam másra, csak, hogy végre veled lehessek! – idézte Lisa hasonló szavait, majd várta a reakciót.
– Igazad van, ezt megérdemeltem, de neked is… – folytatta volna még, de a férfi felemelt kezével jelezte, hogy elég.
– Biztosan lebilincselő magyarázattal rukkolnál most elő, de ne erőlködj! – House kitartott taktikája mellett. Mindezt a lehető legnyugodtabb hangon.
– Greg, kérlek! Tudom, hogy tévedtem és tényleg sajnálom.
– Tudom, csak szarul esett, hogy meghallgatni sem voltál hajlandó. De, most nincs időm veszekedni – fordult vissza a táblához.
– Sam hívott. Hogy van Wilson?
– Lázas, rókázik és fájdalmai vannak – mondta, majd a lábai közt botorkáló Rachelre nézett. – Nem biztos, hogy jó ötlet volt behoznod. Egészségesen is épp eléggé lefáraszt téged, nem, hogy ha még elkapja ezt a szart.
Cuddy odasétált, egyik kezével megfogta lányáét, másikkal House álla alá nyúlt, hogy megemelve azt, megcsókolhassa a férfit. Csókja nem maradt viszonzás nélkül.
– Ne, hogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod! – szólalt meg a férfi miután szétváltak.
– Remélni sem mertem ilyesmit, de már nem bírtam tovább – mosolygott Cuddy.
– Na, elég a csöpögős romantikából, hagyj dolgozni asszony!
– Rendben. Megnézem Wilsont.
House-nak erre a megjegyzésre rossz előérzete támadt.
– Remélem úgy érted, hogy te megnézed Wilsont, amíg a törpenövésűt rábízod valamelyik rajtam kívül fellelhető alkalmazottadra.
– Gondoltam a legmegbízhatóbb alkalmazottamnál lesz a legjobb kezekben – mosolygott Lisa.
– Hmm.. ez így már két bók pár percen belül, tudtam, hogy az elsőt sem ok nélkül kaptam. Még is mit kezdjek vele?
– Csak ne üvölts vele és ne nézz rá úgy, ahogy most rám, akkor meglesztek – mondta még, majd mielőtt House bármit is léphetett volna, kilibbent az ajtón.
Rachel persze azonnal sírni kezdett, a diagnoszta pedig erre, pánikolni. Jobb híján feltápászkodott, levette labdáit az asztalról és dobálni kezdte őket, hátha elterelheti velük a gyerek figyelmét. Eleinte ez be is jött, Rachel nagyra nyílt szemekkel figyelte. House is odasandított, és ahogy levette szemét a labdákról, azok a következő pillanatban szétpattogtak. A kislánynak csak pár pillanatba telt, míg agya feldolgozta a képi információt, mi szerint a tevékenység, mely eddig lekötötte figyelmét, megszűnt létezni. Így nem maradt más választása, mint, hogy újabb ordító rohamba kezdjen. A férfi tehetetlenségében felkapta és nyugodt hangon, mint ha mesélne neki beszélni kezdett hozzá.
– Oké, még kb. egy percig hajlandó vagyok elviselni a hangodat, de ha nem hagyod abba, kénytelen leszek kitenni a kis pofidat az erkélyemre és magamra zárni az ajtót. Na, most bekapcsoljuk ezt a masinát, remélve, hogy a felbukkanó színes kártyalapok jobban tetszenek majd, mint a borostás képem. Ez a. – közben leült számítógépe elé és a gyereket bal combjára ültetve, beindította a pókerjátékát. Kis idő után az el is hallgatott, majd nyúlkálni kezdett a monitor felé. – Ó! Szóval azt ajánlod, hogy dobjam be? Rendben, akkor osszunk újra. És most? Mi a meglátásod, emeljünk, vagy rögtön all in? – A kislány érdeklődve bámult House nagy kék szemeibe, majd kis kezét hirtelen meglendítve, egy kapkodó mozdulattal képen vágta. – Aú! Te aztán nem lacafacázol sokat, értem én, de ha most all in-t mondunk és nem lesz igazad, akkor bizony elég sok pénzem bánja, de hát, legyen, ahogy akarod! – rákattintott a megfelelő gombra és várt. – Ezt nevezem! – mondta vigyorogva, mikor észrevette, hogy Cuddy áramlik vissza a helyiségbe.
– Na, mindenki túlélte? – kérdezte Lisa.
– Viccelsz? Most nyertük vissza az óvadékomat. Azt hiszem, ezentúl gyakrabban fogok a lányoddal pókerezni!
– Még mit nem! – kapta fel House öléből a lányát. – Más se hiányzik, mint hogy az egykori gyógyszer, jelenleg szerencsejáték függő, belőle is azt neveljen.
– Most miért? Amíg nyerünk nincs gond! – vigyorgott Greg.
– Inkább hozz neki egy kis vizet! Tisztába teszem, aztán megyünk.
A férfi átment, hogy poharat kerítsen és teljesítse a kérést. Megnyitotta a csapot és kis ideig hagyta, hogy folyjon, hogy megfelelően hideg legyen. Nézte, ahogy eltűnik a lefolyóban, aztán szemei összeszűkültek, és arcán megjelent a jellegzetes „meg van!” kifejezés. Előkapta telefonját és Taubot tárcsázta.
– Itt House. A betegek, nem azonos területen laknak? Wilsonék környékén? – kérdezte izgatottan.
– De, igen, mindannyian azon a környéken, miért?
– Ez nem ételmérgezés. Csak egy dolog van, ami ilyen sebességgel képes, ennyi embert megfertőzni, a víz. Azonnal értesíteni kell a közegészségügyet és a vízműveket, talán még időben elkaptuk! – bontotta a vonalat, és visszament az irodájába.
– Mi történt? – kérdezte Cuddy.
– Több mint valószínű, hogy a víz szennyeződött. Wilsonék környéke utólag lett beépítve, így a vízvezeték rendszer is külön van a városi hálózattól. Ha szerencsénk van, csak arra a területre koncentrálódik a fertőzés.
– Gondolom, azért pár napig víztilalom lesz az egész városban. Nem árt, ha hazafelé bevásárolunk ásványvízből, mielőtt kifosztják a boltokat.
– Jó terv. Úgy látom, valaki már nagyon ágyban szeretne lenni. – mondta, miközben a Cuddy vállán alvó kislányra nézett.
– Hosszú napja volt – mosolygott Lisa.
– Ja, bár én nem őrá céloztam – vigyorgott House.
– Persze, hogy nem. Akkor úgy látom, hogy az ágyra áhítozók száma a helyiségben már háromra rúg.
– Menjetek előre, én még ránézek Wilsonra.
Cuddy elindult az ajtó felé, de House még elkapta a derekát és magához húzta. Pár pillanatig csak nézte a nőt, majd elmosolyodott.
– Szeretlek – mondta olyan természetességgel, mintha már ezerszer megtette volna, és mielőtt Lisa bármit reagálhatott volna, a csodálkozástól eltávolodott ajkaira landoltatta a sajátjait.
Miután szétváltak, Cuddy még pár pillanatig lehunyt szemmel állt, majd tekintetét a férfiéra emelte, de amit azon látott, az hirtelen megrémítette. House a folyosó felé nézett és arcán döbbent zavartság, és meglepettség volt látható.
A folyosón álló nő örömteli arckifejezésébe viszont, aggodalom vegyült.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..