Ebredes

House hazaért és újra, meg újra végiggondolta az este elhangzottakat. Valami nem hagyta nyugodni. Nem tudta még, hogy mi az, de a végére akart járni.

Másnap Wilson már a bejáratnál várta House-t. Első ránézésre, semmit sem tudott leolvasni barátja arcáról, bár ez máskor sem ment neki túl jól. Felkísérte az irodájába.

– Na, mi volt? – kérdezte türelmetlenül.
– Ne itt – kapta a választ. Majd lassan átsétáltak Wilson irodájába és kiültek a tetőre.
– Mondd már House! Megöl a kíváncsiság.
– Elsétáltunk a parkba, leültünk aztán nyugodtan megbeszéltük, vagyis igazából csak ő beszélte meg, hogy ne bonyolódjunk bele ebbe a kapcsolatba.
– Erre te? Mit mondtál?
– Nem mondtam semmit. Csak annyit, hogy felfogtam, megértem és tiszteletben tartom a döntését. Hát ennyi.
– De ugye ezt nem gondoltad komolyan, csak úgy mondtad, hogy szabadulhass?
– Nem. Teljesen igaza volt. Olyan érveket sorakoztatott fel, amikbe nem tudtam belekötni. És amit a végén mondott, végképp meggyőzött. De inkább elmesélte Wilsonnak az egész estét.
– House te még mindig meg tudsz lepni engem! – mondta, majd elindultak befelé.

Teltek, múltak a napok. Wilsonnal még rendszeresen kitárgyalták az eseményeket, de már egyre ritkábban hozták szóba. A történtek után House, bár megroggyant egy kicsit, de tartotta magát a Cuddy-val kötött megállapodáshoz. Jobb híján a munkába menekült, ami neki jót tett, de csapata már sokkal kevésbé örült a helyzetnek. House amennyire lehetett kerülte Cuddy-t. Még, ha muszáj volt is valami vizsgálathoz az engedélyét kérni, inkább valamelyik „rabszolgáját” küldte. Ennek persze az volt az eredménye, hogy háromszor-négyszer kellett köztük fordulni, mire valamelyikük engedett és megegyeztek.

Napról, napra javult azonban a helyzet. Kezdett minden visszakerülni a régi kerékvágásba. Legalább is látszólag. House persze minderről, egész máshogyan vélekedett. Ő, ha nem volt muszáj, még mindig nem kereste a nő társaságát, így Cuddy volt kénytelen egyre gyakrabban felbukkanni, ha nem akart csak közvetítőkön keresztül kommunikálni vele.

Meg is tette ezt nap, mint nap. Hol az ötleteléseken bukkant föl, hol egy vizsgálat közben, vagy a rendelésen lepte meg House-t. Ez kezdte nagyon dühíteni a mogorva doktort.
De nem tudott mit tenni, tűrnie kellett. Csak Wilsonnak panaszkodott a bekövetkezett változások miatt. Nem tette még túl magát a visszautasításon, és nem örült, hogy ilyen gyakran kell megjátszania a rideg, kemény férfi látszatát.
Mert általában így viselkedett ilyenkor. Agresszív volt és elutasító.

Egyik nap House megint a tetőn ábrándozott. A felhők vonulását vizsgálta, persze fejében egészen másfelé kalandoztak a gondolatok. Lépések hangjára lett figyelmes. Megfordult és nem csalódott.

– Mit csinálsz itt? – kérdezte Cuddy-tól.
– Gondoltam megkérdezem, hogy haladtok a beteggel! – jött a válasz.
– Szóval a beteg érdekel. Akkor még mindig nem értem. Miért vagy itt?
Cuddy döbbenten állt.
– A beteg ugyebár egy kórteremben fekszik, kezdett bele House a mondandójába. És idefele jövet a csapatomon is keresztül kellett, hogy gyere. De ami még viccesebb, hogy a géped előtt ülve is megnézhetted volna, hogy mi van vele! Tehát megint a semmiért vagy itt.

– Ó, hát elnézést kérek, hogy mint kórházigazgató a betegeim érdekeit tartom szem előtt és néha személyesen kérdezem meg az orvosaikat az állapotukról. Ha ez téged ennyire kiborít, akár el is lehet menni

– Nem ez borít ki, hanem hogy ezt naponta többször is megteszed. Tudod jól, hogy én nem így dolgozom. Amúgy meg, én próbálom tartani magam a megbeszéltekhez, de így nem megy, hogy te az utóbbi időben mindenféle piszlicsáré ürüggyel megjelensz nálam. Szóval, most mi van? Döntsd el végre, hogy mit is akarsz, mert ez így nem fog menni. Ne játszadozz velem. Elhiheted, hogy nekem sem könnyű ezt az egészet végigcsinálni, de a mostani viselkedéseddel csak kínzol engem.
Fejezte be, majd otthagyta a nőt a tetőn.

Beült az irodájába. Úgy érezte, hogy kissé túl durva volt az előbb, de muszáj volt megtennie, hogy tervével haladhasson. Azon gondolkodott, hogy fogja magát és hazamegy. El is indult, de, előtte még berongyolt Wilsonhoz. Becsapta maga mögött az ajtót és leült. Wilson fel sem nézett a papírokból, csak írogatott tovább.

– Komolyan mondom meg fogok őrülni – jelentette ki House.
– Nem először fordulna elő. Na, jó megkérdezem. Mi történt? Bár, jobb dolgom is lenne, mint a te sirámaidat hallgatni.
– Képzelem milyen halaszhatatlan dolgod lehet, amit az irodádban ülve is meg tudsz csinálni – morgott.
– Jól van House, most már kezdek dühös lenni, mit akarsz?
– Cuddy kikészít. Először azt akarja, hogy hagyjam békén, ne koslassak utána, most meg minden kis hülyeség miatt a nyakamra mászkál. Mi a fenét akar?
– Nem értem mi ezzel a gond? Teljesen világos a helyzet. Ő a főnököd és mivel ő lelkiismeretesen végzi a munkáját, szemmel tart. Mert ismer téged, és tudja, ha nincs feletted megfelelő kontroll, akkor képes vagy bármit megtenni.
Arról nem beszélve, hogy talán ő már tovább lépett. Megunta a kettőtök közti bujócskát.
– Na persze. Továbblépett. Csak tudod az esetek 75%-ban teljesen feleslegesen jelenik meg.
Bemosakszik egy biopsziához asszisztálni. Sose csinált ilyeneket azelőtt.
– És te mire következtetsz ebből?
– Egyértelmű. Nem bírja nélkülem. Megpróbálta, működött is egy ideig, de kezdi érezni, hogy legyőzik az érzései.
– Hát ez jó House. Komolyan mondom az ego-d határtalan! – nevetett Wilson. Lehet, hogy most nem is itt ülsz, csak képzelődsz, mint a múltkor. Mert ez legalább annyira meredek. De, tudod mit? Ha te ezt akarod hinni, akkor csak tedd, de aztán ne gyere hozzám, ha esetleg mégis igazam lenne.
– Arról ne is álmodozz! – vágta oda House.

Ahogy azt eltervezte Wilson irodájából, azonnal hazament. Leheveredett a tv elé és kedvenc sorozatát bámulta, egy pohár bourbon társaságában. Nyugodt volt. Cuddy a történtek után biztos, hogy nem fogja felhívni, amiért lelépett a munkából, és Wilsont is kellőképp kiakasztotta, ahhoz, hogy ne akarja látni. Elégedetten kortyolgatta whisky-jét. A film után bekapott pár falatot, és leült a zongorája mögé. Egy vidámabb hangvételű darabot kezdett játszani, amit még középiskolában írt. Ez illett mostani hangulatához.

Miután végigjátszotta a darabot, csak ült a zongora mögött. Kinézett az ablakon, látta, hogy már besötétedett. Valahol agya legmélyén elgondolkodott Wilson szavain. Mi van, ha tényleg csak beképzeli ezt a dolgot, és megint hülyét csinál magából. Tulajdonképpen, miért ne lehetne igaz, amit Wilson kigondolt. Talán Cuddy-t tényleg nem érdekli már ez az egész.
De újra és újra végig gondolva, biztos volt benne, hogy neki van igaza. És ha igaza van, nem sokára bevégezheti tervét. Visszafeküdt hát a tv elé és teletöltötte poharát.

Pár perc múlva kopogtak az ajtaján. House felállt és elégedett vigyorral az arcán elindult ajtót nyitni.

– Kezdődik! – mondta ki hangosan.

Kitárta az ajtót és csak nézett, azzal a fura vigyorral az arcán. Cuddy állt előtte lesütött szemekkel, majd felnézett a férfire és meglátta, ahogy az csak mosolyog.

– Te manipulatív disznó! Te végig tudtad, hogy ez lesz ugye? – kérdezte, szinte sírásra hajló hangon.
– Nem tudtam, csak reméltem – válaszolt House.
– De mióta?
– Azóta sejtem, mióta letöröltem a könnyet a szemedről.
– Akkor miért, kérdezte volna Cuddy, de house közbeszólt.
– Miért nem tettem semmit? Ahogy Wilson is mondta, „Ezt a csatát magaddal kellett megvívnod” Ki kellett várnom, amíg magadtól jössz rá, mit is érzel. Hogy önszántadból juss el odáig, hogy elindulsz hozzám és bekopogsz az ajtómon.
El sem hiszed, mennyire örülök, hogy neked nem tartott hónapokig!

Majd megfogta Cuddy kezét és behúzta a házba. Szorosan átölelte.

– House! Nem akarnál végre megcsókolni? – követelőzött nevetve Cuddy.
– Mióta megláttalak – válaszolt, majd érzéki csókot lehelt a nő szájára. Szabad kezével belökte maguk mögött az ajtót.

Mert, ami ezután következett, az már senki másra nem tartozik.

Vége

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..