Mosoly és könny

Ezt a csatát kivételesen magaddal kell megvívnod!

Ez a mondat ismétlődött House fejében újra és újra. Hosszú hetekbe telt, mire újra lábra állt balesete után. Másfél hónap elteltével végül hazaengedték. Cuddy egy plusz hónap szabadságra küldte, csak a rehabilitáció miatt járhatott be a kórházba. kivételesen még örült is a kényszerpihenőnek, mivel még mindig nem sikerült megvívnia a „csatát”. Szerette volna minél tovább halogatni a Cuddy-nak ígért beszélgetést, mert fogalma sem volt, mit mondhatna neki.

Wilson rendszeresen látogatta, és úgy érezte a történtek még szorosabbá tették barátságukat. De bármennyire is erősködött House, a Cuddy ügyben Wilson nem volt hajlandó állást foglalni.

–          Ez a te dolgod, House. Nem dönthetsz az alapján, hogy én mit gondolok, mert előbb, vagy utóbb bűnbakot csinálnál belőlem – mondta mindig.

Mire, barátja általában azzal érvelt, hogy így is, úgy is őt fogja hibáztatni, amiért nem segített neki. Ilyen és ehhez hasonló beszélgetésekkel teltek a hetek.

House csapata is egyre gyakrabban tűnt fel, főleg ha valami bonyolultabb eset kapcsán elakadtak. Az egyik ilyen megbeszélés után, House így szólt:

–          Foreman, maga maradjon egy percre, a többieknek spuri! Megvárták, míg Chase és Cameron kimegy.

–          Mit akar? – érdeklődött Foreman.

–          Üljön le! A véleményére lennék kíváncsi.

–          Mégis miről? – ám amint ezt kimondta, már rá is jött. Hát persze, a Cuddy-House dilemma! De miért pont én?

–          Nézze! Wilsonra nem számíthatok, Cameron ugyebár meglehetősen elfogult, Chase pedig azt mondaná, amit Cameron. Maga az egyetlen, aki mindig ki meri mondani azt, amit gondol. Sőt, ha kell, szembe száll velem. Hát most ki vele, mit gondol?

–          Azt, hogy Wilson jobban ismeri magát, mint azt gondolná.

House csak nézett rá értetlenül.

–          Úgy két hete figyelmeztetett, hogy maga valószínűleg meg fog keresni.

–          A francba! – reagált House. Ez most váratlanul ért.

–          Elhiszem, de Wilsonnak igaza van. Senki sem dönthet maga helyett!

OK jól van. Egyszer 13-al kapcsolatban mondott nekem valamit. Most én is ezt mondom. Ha tényleg szereti Cuddy-t, akkor Hajrá! Álljon oda elé, mondja meg neki, aztán lesz, ami lesz – mondta, majd elsétált.

Chase és Cameron persze kíváncsiak voltak, mit akart House, ezért a folyosón várták, hogy Foreman kijöjjön.

–          Mit akart? – kérdezték egyszerre.

–          Hogy törjek be Cuddy-hoz – jött a válasz.

–          De minek?

–          Fogalmam sincs, nem vártam meg az indoklást, megmondtam neki, hogy felejtse el. Rázta le Foreman a kíváncsiskodó kollégáit az áltörténettel.

A napok csak úgy rohantak egymás után, míg nem elérkezett az idő és house újra munkába állt. Vegyesek voltak az érzései. Várta is, hisz hiányoztak már neki a kis rejtvényei. Más részt viszont rettenetesen tartott tőle, mert egyre közeledett a perc, mikor beszélnie kell Cuddy-val. Úgy tervezte, hogy pár napig még láthatatlan marad a nő számára és messziről elkerüli. De tudta, hogy nem fog sok időbe telni, hogy rátaláljon.

Belépett az irodájába, ledobta táskáját és leült az asztala mögé. Bekapcsolta számítógépét, hogy végigolvassa az utóbbi pár napban érkezett leveleket. Valójában csak a feladókat nézte, és törölte a leveleket szép sorban. Már majdnem végzett, mikor megakadt a szeme egy néven. Dr. Lisa Cuddy. Érezte, ahogy az adrenalin szétárad a testében. Rövid töprengés után, de megnyitotta a fájlt.

House!

Az idő lejárt. Nyolcra gyere értem!

Cuddy.

Hváo! Ez aztán tömör! Döbbent meg house és megnézte mikor érkezett. ahogy azt sejtette, Cuddy reggel írta neki. Felállt és elindult, hogy megkeresse a csapatát.

–          Beteget akarok, azonnal! Minél betegebb, annál jobb! – mondta köszönés helyett. Ám meg sem mozdultak.

Na, mi lesz, gyerünk!

–          Nem lehet – szólt közbe Cameron. Cuddy minden esetről letiltott minket. Gondolom, még pihentetni akarja.

–          Ezt megszívta House! – vigyorgott Foreman.

–          Na persze, pihentetni! Mindegy, akkor keresek én magam.

–          Az sem fog működni, a korház összes dolgozójával közölte, hogy nem kaphat esetet. Senki sem fog ellenkezni vele – fejtette ki Chase.

House sarkon fordult és visszasétált az irodájába. Ha őszinte akart lenni, tetszett neki Cuddy raffinált húzása. Visszaült a gépe elé és látta, hogy újabb levele jött.

Ne is próbálkozz, nem fog összejönni.

C. Ez állt benne. Kis gondolkodás után a következő választ pötyögte be:

Rendben van, nyertél! Átkozott Bestia!

House.

Majd elküldte.

Jobb híján, egész nap csak ténfergett a kórházban, mégis úgy rohant az idő, mint ha valaki felgyorsította volna. Még észbe se kapott, máris este lett. Nem tudta, mit tervez Cuddy, de remélte, hogy nem valami puccos helyre vágyik. Így magára kapott egy farmert, fölé a kék ingét és egy laza zakót. Fejébe húzta sapkáját, majd beült a kocsiba és elindult. „Lesz, ami lesz.” Foreman is ezt mondta, mosolygott magában, de még sosem érezte magát ennyire feszültnek. Annyira lassan lépkedett az ajtó felé, hogy szinte megállt. Végül becsengetett. Ahogy azt várta, cuddy sem volt túlzottan kicsípve.

–          Helló, House! Gyere be!

–          Bíztam benne, hogy nem estélyiben nyitsz ajtót. Persze így is vadítóan nézel ki – próbált kijönni előző mondatából.

–          Köszönöm, te is jól nézel ki. Szeretem ezt az ingedet.

–          Tudom – mosolygott House.

–          Arra gondoltam, hogy ne menjünk most emberek közé. legjobb lenne, ha itt maradnánk. itt nyugodtan tudunk beszélgetni.

–          Jó ötlet, díjazom. Mondjuk eléggé feszült vagyok, ha nem gond, én inkább sétálnék egyet – javasolta.

Miután Cuddy is beleegyezett, elindultak a kis kivilágított utcákon. Nem igazán akaródzott egyiküknek sem belekezdeni, így átlagos beszélgetés kerekedett kettejük között. Kórházról, House hogylétéről, betegekről. De közben mindketten tudták, hogy túl kell esniük a dolgon. Egy parkhoz értek és leültek egy padra.

–          Na jó. Gondolom nem azért hívtál el, hogy pletyizzünk – tért a lényegre House. Szerintem kezdjünk bele!

Ám, még mielőtt újra megszólalhatott volna, Cuddy a szájára tette a kezét.

–          Rendben van, de hagy mondjam el én, amit gondolok. És ha kérhetlek hallgass végig, ne akarj közbeszólni!

–          Majd megpróbálom.

Cuddy várt még egy kicsit, majd egy hatalmasat sóhajtott.

–          Ez nem kezdődik túl jól – mondta House.

–          Fogd már be! – ripakodott rá a nő. Gondolhatod, hogy nekem sem egyszerű!

–          Bocsi!

–          Nem hiszem, hogy tetszeni fog az, amire jutottam. Rengeteg időm volt végiggondolni, hogy mihez is kezdjek ezzel az egésszel. Hogy mi is legyen kettőnkkel. Mert igazad volt, bennem is elkezdődött valami. Én is megváltoztam. De bárhonnan is közelítettem meg ezt a kérdést, mindig ugyan oda lyukadtam ki, hogy te House vagy, és az is maradsz. Az utóbbi időben tényleg pozitív változás látszott a viselkedésedben, de csak felém. A többi emberrel ugyan olyan arrogáns és elviselhetetlen maradtál. Mert House nem változik. Ahogy az sem, hogy mit várok el én a másiktól egy kapcsolatban. És ez a két dolog nem sok helyen fedi egymást. Én stabilitásra vágyok, olyan valakire, eki mellett nem egy érzelmi hullámvasút az életem. Nyugalmat akarok magam körül. Ezért úgy döntöttem, hogy bár én is kezdek vonzódni hozzád, mégis gátat kell vetnem ezeknek az érzéseknek, amíg még nem késő.

Kis időre elhallgatott, várta, hogy House mit reagál, ám ő csak nézett némán maga elé.

–          Figyelj! – folytatta Cuddy. Mindketten imádjuk a munkánkat, de ha kettőnk között rosszul alakulnának a dolgok – ami lássuk be, elég valószínű- utána már képtelenség lenne együtt dolgozni. És ismerem magunkat annyira, hogy tudjam, egyikünk sem lenne hajlandó önként feláldozni a helyét.

Nekem is nehéz lesz, de nem látok más megoldást. Szeretném, ha nem bonyolódnánk bele ebbe és megmaradnánk a jól bevált és megszokott kerékvágásban. Időbe fog telni, de bízom benne, hogy tovább tudunk lépni. Hát ennyit akartam mondani.

House ücsörgött még egy darabig, majd felállt és így szólt:

–          Akkor mehetünk is.

–          Ne csináld ezt House! Mondj valamit!

–          Nem tudok. Mindent elmondtál. Minden érvednek és indokodnak volt értelme. Nem mindegyikkel értek egyet, de vitába szállni sem tudok velük.

Én is tudom, hogy nem fogok olyan mértékben megváltozni, ahogy te azt elvárnád. Nem az a férfi vagyok, aki mellett állandóságot, és nyugalmat találnál.

Nem tudok mást tenni, mint, hogy elfogadom és tiszteletben tartom a kérésedet és megpróbálom nem megnehezíteni a dolgunkat.

Csendben indultak el visszafelé. Érezték, hogy talán már most is elkéstek ezzel a beszélgetéssel. De valahol mélyen tudták, hogy így lesz a legjobb.

Cuddy-nak végig csak az járt a fejében, mennyire csalódottnak látta House-t. Arra számított, hogy a férfi, majd megpróbálja meggyőzni. Kicsit talán el is bizonytalanodott, nem hagy-e ki egy újabb lehetőséget a boldogságra.

House egyszerűen csak csalódott volt. Nem gondolta, hogy Cuddy, érzései ellenére, ennyire racionális és kemény tud maradni. Úgy érezte, bolondot csinált magából, megint.

Észre sem vették, hogy időközben visszaértek Cuddy ajtaja elé. Ott álltak, egymással szemben, mint két tinédzser az első randi után, mikor egyik fél sem tudja mit is csináljon. Végül Cuddy közelebb húzódott és megölelték egymást. Olyan szorosan kapaszkodtak egymásba, mint ha soha többet nem találkozhatnának. Aztán house hátralépett. Cuddy szeméből egy kövér könnycsepp indult el lassan lefelé. House finoman letörölte azt hüvelykujjával, és mélyen a nő szemébe nézett.

–          Minden rendben lesz – mondta és rámosolygott Cuddy-ra.

Abban a mosolyban, minden érzés benne volt, ugyan úgy, ahogy abban a könnycseppben is.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..