Változás

Napos, de hűvös idő volt. Mióta felébredt, House sehogy se találta a helyét. Gyűlölte a szabadnapjait, bár most a munka sem hiányzott neki. Nem akart mást csak kiszabadulni a megszokott környezetéből. Nem tudta hova, de felpattant motorjára és elindult. Egyáltalán nem figyelte merre jár, gondolatai teljesen másfelé kavarogtak. Megnyugtatta a sisakrostélyon átsüvítő friss levegő. Elég hosszú idő telt el, mire lehúzódott az út szélére. Levette sisakját és körülnézett. Nem értette hogyan, de Cuddy háza előtt állt.
– Mi a francot keresel itt? – tette fel a kérdést önmagának, de mint ha Wilson hangját hallotta volna. Hátranézett és meglátta barátját.
– Nos, mit csinálsz itt, House? – kérdezte.
– Fogalmam sincs. Én csak motorozni indultam.
– Érdekes, hogy pont ide jöttél!
– Inkább ijesztő – vágta rá. Egyáltalán nem akartam ide jönni.
– Mégis itt vagy. Már csak az a kérdés miért?
– Szerinted min agyalok, mióta megálltam? – töprengett.
– Talán, ha bemennél, akkor kiderülne!

House elindult az ajtó felé, úgy érezte nem ura saját testének. Mint ha valami ismeretlen erő vezetné. Visszanézett, de Wilsont már sehol sem látta. Fura, gondolta magában.
Bekopogott. Cuddy kinyitotta az ajtót.

– House? – kérdezte leírhatatlanul zavart arckifejezéssel.
– Mit csinált itt Wilson?
– Miről beszélsz? Wilson bent van a kórházban!
– Dehogy van, az előbb beszéltem vele a ház előtt – mondta némi bizonytalansággal.
Létezik, hogy megint hallucinálok? Össze-vissza cikáztak a fejében a gondolatok. Egyre kevésbé értette, mi folyik körülötte. Forgott vele a világ.
– Jól vagy? – szólt közbe Cuddy. Nem nézel ki túl jól! Gyere be, ülj le egy kicsit! Bementek és leültek a nappaliban. Cuddy egy nagy pohár vizet adott neki.
– Szóval! Miért vagy itt?
– Komolyan mondom, fogalmam sincs, hogy kerülök ide – motyogta. És Cuddy-nak is elmesélte a motorozást.
– Na jó, de valami csak történt közben!
– Semmi. Járt az agyam, megálltam és ennyi.
– Akkor kezdjük ott, hogy min gondolkoztál menet közben?
– Mindenfélén, leginkább magamon. Hogy mit miért teszek, vagy nem teszek mostanában.
– Hogy érted ezt? – érdeklődött.
– Nem is tudom. Itt van pl. a mi kis kalandunk a bál után. Most őszintén, a történtek után, te milyen reakcióra számítottál?
– Rettegtem! Vártam, mikor töröd rám az ajtót, hogy porig alázhass, vagy mikor kürtölöd tele a kórházat vele – válaszolt Cuddy.
– Nem is hibáztathatlak ezért, hisz ez lett volna logikus. Erre én mit csinálok? Semmit. Eszembe sem jutott. Na, jó egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, de mégsem tettem semmit. Még Wilsonnak sem hencegtem el vele!
– Furcsa lesz, amit mondok, de úgy veszem észre, hogy valami nem stimmel veled az utóbbi hónapokban. Magam is sokat töprengek a viselkedéseden – jegyezte meg Cuddy.
– Ez nekem is feltűnt.
– House! Egyre kíváncsibbá teszel! – mosolygott a nő.
– Mit gondolsz, ezért keveredtem ide? Hogy kiderítsem, mi történik a fejemben és megfejtsem a rejtélyt? – kérdezte House, inkább csak magától, de hangosan. Egy ideig csak ültek ott, és szemmel láthatóan hasonló dolgokon elmélkedtek. Jó néhány perc elteltével House törte meg a csendet.

– Na jó, legyünk túl rajta, elmondom szerintem mi van! – fordult szembe Cuddy-val.
Valami megváltozott. Bennem egészen biztosan, de ha nem tévedek hasonló dolgokon mész te is át.. Nem tudom, mit műveltél velem, és hogy érted ezt el, de ez van. Mostanában ha összefutok veled, már nem azt látom, aki ellen meg kell nyernem a kis csatáimat. Már nem akarlak mindenáron manipulálni, csak hogy nekem legyen igazam. Hanem, egy olyan nőt látok, aki érzékeny, bár kemény is tud lenni, viszont ha bármi gondom van, mindig mellettem áll. Jó ég, de nehéz ezt kimondani, de azt hiszem, hogy az érzéseim már nem szimplán barátiak!

Cuddy tágra nyílt szemekkel, de némán ült. Egyszerűen nem volt képes felfogni az előbb hallottakat. Nem értette mi okból, de mérhetetlen örömöt érzett. Régóta nem mondtak neki ilyesféle dolgokat. És hiába próbált küzdeni önmagával, valahol legbelül érezte, hogy ő is egyre erősebben vonzódik a férfihez. Örült, hogy House tette meg az első lépést, de tudta, most neki kell valamit reagálnia. Végigsimította House arcát, és fejét a férfi vállára hajtotta.

Ennyi? Vetődött fel a kérdés House-ban. Megsimítja az arcom és hozzámbújik? Mi a francot jelent ez? Most akkor megcsókolhatom végre? Ez a nő teljesen tönkretesz! Felemelte Cuddy állát, hogy a szemébe nézhessen. Teljesen váratlanul, valami fura érzés kerítette hatalmába.
– Itt valami nem stimmel – mondta.
– Nem értem, mi a baj? – eszmélt Cuddy.
– Jól ismersz engem! Mondd meg nekem, el tudsz képzelni bármiféle indokot, amitől én egyszer csak megjelenek nálad, csak úgy, leülök melléd és teljesen őszintén elmondom neked a legbelsőbb gondolataimat? Az érzéseimről nem is beszélve. Nem hiszem, hogy létezik magyarázat a történtekre. Egy dolog biztos, itt valami nagyon nincs rendben – mutatóujjával a fejére mutatott. Majd felállt és elindult az ajtó felé. Cuddy mozdulni sem tudott a döbbenettől, csak nézte, ahogy House távolodik. A férfi felpattant a motorjára és haza hajtott. Lefeküdt az ágyára és a miérteket kereste. Eszébe jutott, hogy ilyen mértékű személyiségváltozásnál betegeinek már egy halom vizsgálatot írt volna elő. Megijedt, attól tartott, valami tényleg történt az agyával. Hirtelen pokoli fáradtság lett úrrá rajta. Lehunyta szemét, majd elnyomta az álom. Néhány pillanatig tarthatott csupán, mire újra kinyitotta a szemét.

– Kezd magához térni! – Wilson hangját hallotta meglehetősen távolról, majd arcát is egyre tisztábban látta maga előtt. Kérdezni próbált, de nem jött ki hang a torkán.
– House, figyelj rám! – mondta Wilson. Motorbaleseted volt. Nem tudsz beszélni az intubálás miatt. Pislogj egyet, ha megértettél!
– Pislantott.
– Rendben. Tudsz magadtól lélegezni?
– Újabb pislantás.
– Akkor hívok valakit, aki kiszedi belőled a csövet. Nézz rám! Eltört a kulcscsontod, erős agyrázkódásod van, és a bal csuklód is darabokban. Ok, most próbáld meg mozgatni a lábujjaidat! – nagyszerű.
– Hihetetlen, hogy ezt is megúsztad! – mondta. Ha nem lett volna rajtad sisak, már az alagsorban lennél, de a fejed így is óriási ütést kapott. Most pihenj egy kicsit! Visszajövök, ha már képes vagy kommunikálni.

House próbált visszaemlékezni a balesetre, de semmire sem jutott. Egész teste lüktetett a fájdalomtól, mégis kábultnak érezte magát. Képtelen volt gondolataira koncentrálni. Idő közben megszabadították a torkán áthaladó csőtől, de a beszéd még nehezére esett, az is inkább suttogásnak volt nevezhető.
Léptek kopogó hangjára lett figyelmes, majd kinyílt az ajtó és Cuddy lépett a szobába.

– House hogy van? – kérdezte aggódó hangon.
– Soha jobban! Leszámítva, hogy mindenem fáj, és nem értem az egészet.
– Hozhatok magának valamit?
– Gondolom, morfiumról ne is álmodozzak – viccelődött.
– Már így is túl sok fájdalomcsillapítót kap! – állapította meg Cuddy.
– Attól még rohadtul fáj.
– Ekkora bukás után ez nem meglepő. Próbáljon meg aludni, majd még magára nézek.
– Én itt leszek! – nevetett House, majd lehunyta szemét. Nagy nehezen, de sikerült elaludnia.

Másnapra, mintha csillapodott volna a fájdalma, legalább is már nem volt annyira elviselhetetlen. Feje azonban zúgott még, és gyakran érezte, hogy hányingere van. Leginkább az zavarta, hogy nem kellhet fel. Alig várta, hogy Wilson benézzen hozzá, hogy végre tisztábban lássa mi is történt. Nem kellett sokáig várnia barátjára.

– Wilson, hol a fenében voltál eddig? – kérdezte szemrehányóan.
– Tudom House, hogy ez téged nem érdekel, de más betegeim is vannak. Amúgy meg harmadszor vagyok itt.
– Oké. Csak már nem bírom elviselni, hogy senki nem mond semmit! Hogy történt ez az egész és mikor?
– A rendőrök még nem voltak itt? Na mindegy. Délután, fél egy körül kapták a bejelentést. Néhány kilométerre voltál a városhatártól. A bejelentő szerint elég gyorsan mentél és valami megdobta a kereked, aztán már repültél is. A többit el tudod képzelni. Mégis, hova a fenébe indultál?
House egy szót sem szólt, visszapörgette fejében az eseményeket.
– Az biztos, hogy 11 körül keltem fel. Dél körül felpattantam a motorra és elindultam csak úgy sehova. Nem akartam otthon lenni. Mit mondtál mikor volt, fél egy? Az nem lehet! Ezek szerint a tegnap délután meg se történt? – gondolkodott hangosan.
És abban a pillanatban az előző nap minden eseménye értelmet nyert. Hogy, hogy került elő Wilson olyan hirtelen, majd tűnt el ugyanúgy, miért sétált be Cuddy-hoz minden cél nélkül, és hogy, hogy tudott ilyen őszintén beszélni az érzéseiről. Rájött, hogy mindez csak a képzeletében zajlott le.
– House, jól vagy? Hogy értetted, hogy a délután meg se történt? – húzta vissza Wilson a valóságba.
– Elindultam otthonról, mentem és csak mentem. Valahol egyszer csak felborultam és most itt vagyok. De az én fejemben teljesen más játszódott le. Nem volt semmiféle törés, vagy apró szünet az események között. Teljesen valóságosnak tűnt. Leálltam a motorral és veled beszéltem, majd utána bementem Cuddy-hoz és… és szép nyugodtan elmesélte Wilsonnak az egész történetet.
– Ennyi. Aztán kinyílt a szemem és a te ronda fejedet láttam – ugratta barátját.
Wilson egy szót se szólt, elindult az ajtó felé.

– Héj, most meg hova mész? Szó nélkül itt hagysz? – kiáltott utána House.
– Bocs House, de ezt meg kell emésztenem, majd jövök.
– Ó, ne máár! – mondta, de az ajtó már be is csukódott.

Nem erre számított, remélte, hogy Wilson segít neki helyrerakosgatni a részleteket, vagy legalább a véleményét elmondja neki. Megint nem maradt más, várnia kellett. Dühítette a tehetetlenség. Magára maradt gondolataival, de legszívesebben elmenekült volna előlük.
Nem tudta hogyan tovább. Zsongott a feje a sok felvillanó emlékképtől, összekeveredett valós és valótlan.

Délután lett, és House egyre türelmetlenebb volt. Már aludt, olvasott és kikészítette a körülötte sürgölődő személyzet minden tagját. Csapata is járt nála, de csakhamar elűzte őket szobájából.
Nem sokkal később kopogást hallott.

– Wilson, na végre! – kiáltott ki.
Barátja aggódó tekintettel lépett be az ajtón.
– Történt valami? – érdeklődött house.
– Semmi, mire gondolsz?
– Hát, olyan arcot vágsz, mint aki a halálhíremet hozza.
– Bocs, House de ez egy elég meredek történet volt. Nézd el nekem hogy megviselt.
– Ennyi? Megviselt? – hitetlenkedett. Nem, nem. Valami még történt! Ismerlek téged, valamit titkolsz előlem.
– Azt hiszem, bajban vagyok.
House értetlenül nézett rá, próbált rájönni mit művelhetett Wilson, amitől ennyire kétségbe van esve. Hamar megjelent arcán az a „Heuréka!” típusú arckifejezés.
– Te.. nagyon… Idióta! – fordult oda.
– Most ki fogsz akadni ugye? – kérdezte Wilson. Naná, hogy kifogsz!
– Kinek mondtad el? – faggatta House. Annyira még te sem vagy hülye, hogy Cuddy-nak, úgy hogy marad……Ó te jó ég, Cameron?
Wilson rémülten bólogatott.
– Akkor holnapra már Chase és Foreman is tudni fogja, ez pedig már túl sok ember ahhoz, hogy ne jusson el Cuddy fülébe is. Elment az eszed Jimmy fiú?
– Van a dolognak egy jó oldala. Legalább nem neked kell a tudomására hozni. Végül is fejben már elmondtad neki.
– Jó oldala? – dühöngött House. Az egyetlen jó ebben az egészben, hogy rosszabb már nem lehet! Az eszedbe sem jut, hogy esetleg nem akarom, hogy tudja?
– Nem akarod? – kérdezett vissza Wilson.
– Nem tudom, mit akarok, ezért kellett volna velem beszélned, nem pedig Cameronnal. Kivételesen kíváncsi lettem volna a véleményedre, arra, hogy mit tanácsolsz! De persze most már totál mindegy. Az meg, hogy miért csináltad, tök lényegtelen. Inkább azt mondd meg, hogy most mi a fenéhez kezdjek, ezzel az egésszel?
– Figyelj House! Még vagy három hétig biztos itt leszel, használd ki ezt az időt és gondold végig, hogy te mit akarsz!
– Na persze és gondolod, hogy Cuddy addig nyugton marad? Lefogadom, hogy egy órán belül megjelenik.
– Nagyfiú vagy, majd kitalálsz valamit – nyugtatgatta Wilson.
– Mert az olyan egyszerű! De ha már ilyen szépen elcseszted nekem, legalább a véleményed elmondhatnád. Vagy, hogy mit tanácsolsz.
– Az nem fog menni, ebben a kérdésben sem én, sem bárki más nem fog tudni helyetted dönteni.
– Ezt a csatát kivételesen magaddal kell megvívnod! – mondta, és elindult.

Kilépett a folyosóra, és az irodája felé vette az irányt. Bűntudata volt, amiért megint nem tudta megállni, hogy fecsegjen. Beült a helyére és azon gondolkodott, vajon House mihez kezd majd az érzéseivel. Féltette barátját az újabb csalódástól. Stacey óta nem látta őt ennyire megviseltnek, és zavartnak. Nem volt benne biztos, hogy jó ötlet Cuddy-val terveznie.
Kis idő elteltével kinyílt az ajtaja és Cuddy lépett be hozzá.

– Ez nem tartott sokáig – szólt Wilson.
– Mire gondol?
– Az arckifejezéséből ítélve, már hallott House víziójáról. Gondolom, már a fél kórház ezen csámcsog.
– Inkább az egész. Éppen ezért beszélnem kell vele.
– Nem kell. Még nem. House még nem áll készen egy ilyen beszélgetésre, még azt sem tudja biztosan, hogy mi valós és mi nem, a történtekből. Adjon neki időt!
– Még is mennyit? És addig mit csináljak? – kérdezte Cuddy feldúltan.
– Nem tudom, várjon, amíg legalább újra talpra áll. Ezt az egészet én okoztam, úgy, hogy ha másért nem is, az én kedvemért tegye meg!
– Rendben van, legyen. De mondja meg neki, hogy nem úszhatja meg.
– Ígérem, amint összeszedi magát, beszélni fognak.
Ennyiben maradtak. Wilson örült, hogy legalább egy kis időt sikerült kicsikarnia Cuddy-ból barátja számára.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..