Szülinapi meglepetés

Cuddy nagyon készült, Dan ma megy elsőnek az iskolai előkészítőbe.
– Na kész vagy? – kérdezte Cuddy House-t, ő már felöltöztette Dannyt.
– Persze – ment ki a szokásos öltözetben. Zakó, gyűrött ing, farmer, és Nike cipő.
– Greg? – nézett rá kikerekedett szemekkel.
– Mondd!
– Legalább vasald ki az inged!
– Én nem tudok vasalni – nyávogott.
Cuddy lemondóan sóhajtott.
– Vedd le!
– Te is tudod, hogy mindig benne vagyok egy kis játékban, de nem hiszem hogy ez a legmegfelelőbb pillanat.
– Azért kell levenned az inged, mert majd én kivasalom.
– Ünneprontó – Cuddy kárpótlásul adott neki egy gyors csókot, majd meredten bámult rá, Greg értetlenkedve nézett.
– Az inged! – nyújtotta a kezét követelőzően.
– Ajj – sóhajtott lemondóan, de levette az ingét. – Látod, ilyen ez, neked legalább rövid ujjú az inged – nézett fiára.
– Nekem is ki kellet hisztizni azt, hogy a kockás ing alá felvehessem az egyszínű fehér hosszú ujjút, hogy úgy tűnjön, mintha egyben lenne.
Öt perc múlva Cuddy visszatért a kék inggel.
– Látod, mennyivel jobb? – nyomta az inget House kezébe.
– Az, de nem fogom nyakig begombolni – és valóban, az utolsó két gombot nem gombolta be.

***

Az osztályban a tanárok köszöntötték a kicsiket, meg volt a szokásos szentbeszéd a szülőknek, amin House gyakorlatilag elaludt.
– Greg – bökdöste meg az oldalát.
– Nem alszom! – riadt fel hirtelen.
– Jó lenne – morogta oda halkan.
– Olyan uncsi, meddig papol még, arról hogy “A lehető legjobb kezekben van a gyereke…” – ironizált.
– Oké, gyerekek, akkor hagyjuk a szülőket elmenni – szólt kedvesen egy fiatal, harminc év körüli nő, minden bizonnyal a tanárnő volt.
– Na végre – sóhajtott fel a diagnoszta. A gyerekek felálltak és odamentek a szülőkhöz, hogy elköszönjenek. Jó néhány gyerek sírt is, Dan és Amy nem tartoztak ebbe a kategóriába. Wilsonék is ott voltak, természetesen.
Dan odament szüleihez. Már megszokta, hogy nincs velük egész nap, és nem volt az a sírós fajta.
– Szia, anya. Szia, apa – ölelte át őket egyesével.
– Légy jófiú és ne csinálj semmi hülyeséget! – mondta Lisa mosolyogva, de komolyan.
– Én mindig jófiú vagyok – vigyorgott pimaszul.
– Túlságosan is apádra ütöttél – ingatta a fejét kedvesen. Erre House is mosolygott.
– Dan, csak add önmagad – biztatta ő is, pont az ellenkezőjére.
– Ne add alá a lovat! – nézett a diagnosztára.
– Nem fogok semmi butaságot csinálni…
– Helyes – mosolygott bíztatóan az igazgatónő, de Daniel még befejezte a mondatot.
– …amiért behívhatnának.
– Na látod, ez a jó gondolkodás – veregette meg elismerően a fiú vállát az apja. Cuddy a tenyerébe temette a kezét, inkább nem mondott semmit.
– Na, most már megvoltak a jó tanácsok, majd még eldöntöm, melyiket fogadom meg – mondta Danny, miközben megfogta a kezüket és húzta őket az ajtó felé.
– Szia, Dan – kacsintott rá utoljára az apja, majd elmentek.

***

– Akkor majd honnan szedünk kutyát? – kérdezte House, miközben beindította a kocsit.
– Ó, reméltem, hogy elfelejtetted.
– Sajnos túl jó a memóriám. Múltkor Kutner valami kutyatenyésztő haverjáról beszélt, megkérdezem, hogy még mindig ezzel foglalkozik-e, és utána kirúgom. Mit szólsz?
– Szemét vagy!
– Tudom – oldalra fordította a fejét, gyorsan megcsókolta a nőt és elindult.

***

– Gyerekek, üljetek le valahova! – szólt a tanárnő és a tanári asztal előtti kis padokra és székekre mutatott. Dan hátra akart ülni, hogy ne nagyon lássák, mit csinál, Amy viszont előre.
– Oké, üljünk előre – adta meg magát a kisfiú. A középső padsorban ültek, az első padban. A lehető legrosszabb helyen.
– Úgy látom, mindenki elfoglalta a helyét. Ó, ti már össze is barátkoztatok, ez remek! – nézett a szőke kislányra és a meglepően kékszemű kisfiúra.
– Már régóta ismerjük egymást – jelentette ki magabiztosan Dan.
– És honnan? – guggolt le hozzájuk.
– A szüleink barátok, ugyanott dolgoznak – szólt kicsit félénken Amy.
– És mi a foglalkozásuk? – a tanárnő próbált beszélgetni velük.
– Az anyukám a Princeton-Plainsbor igazgatója, és az apukám az ország legjobb diagnosztája, az ő apukája a kórház onkológiai osztályának a vezetője, az anyukája pedig pszichiáter.
– Ó, hát a ti családotok aztán szeret gyógyítani.
– Ja – válaszolt egyszerűen Dan. A tanár visszament az asztala mögé.
– Ha elhelyezkedtetek, akkor szeretném, ha mindenki bemutatkozna. Kezdjétek ti, rólatok egészen sok mindent megtudtam – nézett Amyékre.
– Én Dan vagyok, ő pedig Amy – mondta unottan, olyan House-os stílusban.
– És mit szeretsz csinálni, Danny? Hívhatlak Dannynek?
– Nem. Amúgy szeretek apával motorozni vagy zongorázni és gépezni.
– És te, Amy? Te mit szoktál csinálni?
– Szeretek anyának segíteni főzni vagy Dannyvel játszani.
– Szóval te hívhatod Dannynek? – mosolygott.
– Csak anya hívhat Dannynek és apa, de hiába mondom neki, akkor is így hív – ezen a szőkeség jót nevetett.
– Na jól van, ki szeretne még bemutatkozni? – fordult a többiekhez.

***

– A beteg meggyógyult – ment be az ausztrál szőkeherceg a többiekhez.
– Remek. Kutner, mondja az az idióta haverja még mindig árul kutyát?
– Nem is idióta, amúgy igen.
– És milyet?
– Maga venni akar egy kutyát?
– Nem mondtam, hogy nekem lesz, de milyet? Korcs nem kell.
– Fajtiszta Huskyk. De már csak kettő van, egy fiú meg egy lány, a lány világosabb, inkább olyan szürke, a fiú meg fekete. Persze van benne fehér is.
– Tudom, hogy néz ki a Husky, fiú kutya kell, de maga nem.
– Most kirúg? – nézett ijedten Lawrence.
– Igen, nem játszunk tovább. Nem csak magát, hanem Mormont és a Törtető Cafkát is kirúgom.
– De hát miért, mi jöttünk rá a megoldásra! – háborodott fel Amber.
– Igen, de csak azért, mert Tizenhármast és a törpe zsidót hazaküldtem.
– Ez az! – kiáltott fel Chase. Mindenki kérdőn nézett rá.
– Bocs, nekik szurkoltam – nézett a három kirúgott emberre.
– A kijelölt csapatommal holnap találkozunk, a többieknek viszlát – és azzal kiment. A többiek is követték ebben.
– Ez nem igazság, már rég eldöntötte, hogy kit vesz fel. Csak játszott velünk – mérgelődött Amber.
– Beszéljünk Cuddyval – jött az ötlet Cole-tól.
– Rendben – azzal felálltak és elindultak az igazgatói iroda felé.

***

– Kirúgtam a maradék hármat.
– És a kutya? – kelt fel az igazgatónő az asztaltól és átült a diagnoszta mellé a kanapéra.
– Azt mondta, van fajtiszta Huskyjuk.
– Szerinted az nem túl nagy? – hajtotta a fejét a férfi vállára, aki átkarolta.
– Még kicsi, mire a kutya megnő, Dan is. És, ha betanítjuk, nem lesz semmi baj.
– Rendben – kicsit hallgattak. – Ó, annyi papírmunkám van – nyávogott az igazgatónő.
– Nekem meg fel kéne menni a csapathoz – nézett ki bambán a fejéből.
– Nincs kedvem semmihez.
– Nekem sincs – ott ültek egymást átkarolva csendben még egy jó darabig.

***

– Állj! – állt meg hirtelen Amber és az igazgatói irodát bámulta.
– Mi van? Majdnem neked mentem! – szitkozódott Kutner.
– Odanézz! – mutatott az irodában üldögélő párra. House monoton simogatta, és csavargatta Cuddy haját.
– Szerintetek járnak? – kérdezte Mormon.
– Nem hinném, lehet, hogy csak Cuddy kiborult és megnyugtatja, Wilson szerint volt már rá példa – ám mielőtt befejezte volna a mondatot, megcsókolták egymást, utána megint csak ültek, mintha mi sem történt volna. – De lehet, hogy mégis járnak – rántott vállat.
– Talán ezt az előnyünkre is fordíthatnánk.
– Még is hogy? – nézett rá a fekete férfi.
– Azt mondjuk, hogy ha nem vesznek vissza, akkor elmondjuk mindenkinek.
– Én ebben nem veszek részt. Ha House úgy gondolta, hogy Taub és 13 jobb, mint mi, akkor az úgy is van – szólt Cole és azzal elment.
– Egyet értek – ment barátja után Kutner.
– Hát, ha ti nem, majd én – mondta félhangosan, majd elővette telefonját. Levideózta őket, majd visszament a csapathoz. Ők épp beszélgettek, Chase és Foreman gratuláltak a két új kollégának.
– Sziasztok – rontott be a Törtető Cafka.
– Téged nem rúgtak ki? – kérdezte gonoszan Chris.
– De, de édes a bosszú – vette elő a telefonját, áthozta a laptopot, összekötötte a két készüléket majd megmutatta a videót.
– Az ott Cuddy és House? – bökött a képernyőre Taub.
– Igen, de ha még nem jött fel hozzátok, akkor még mindig egymást nyalják-falják.
– Na és kit érdekel?! – kérdezte többiektől Chase. Mindenki hallgatott, tíz másodperc múlva egyszerre pattantak fel és gyakorlatilag lerohantak a lépcsőn.
– Az ablak előtt úgy beszélgettek, mintha orvosi dolgokról lenne szó, közben meg azt nézték, ahogy a két felettesük önfeledten smárol. Mindketten egymás felé fordultak.
– Anyám, nem fulladnak még meg?
– Szerintem, ha nem megyünk be, akkor tuti be kell vinnünk egy lélegeztetőt – szólt Chase, majd berontottak.
A gerlepár hirtelen szétugrott.
– Kopogni nem tudnak? – ült feljebb a diagnoszta.
– Felesleges tagadniuk, legalább tíz perce nézzük, ahogy smárolnak – szólt az ausztrál. Nagyon kiakadt.
– Ez… ez mi nem… vagyis igen, de nem úgy… vagy mit is mondtam? – nézett House teljesen összezavarodva.
– Az van, hogy maguk együtt vannak! – mondta 13 teljesen feldobva.
– Most már mindegy, nem titkolhatjuk a végtelenségig – fordult barátjához az igazgatónő.
– Jó, rendben.
– Miről beszélnek? – kérdezte Amber.
– Magát kirúgtam! – nézett rá szúrós szemmel.
– De… de, ha én nem vagyok, akkor most nem vagyunk itt… de mit akarnak mondani?
– Lebuktunk, mindegy – kezdte House.
– Öt éve együtt vagyunk és van egy fiúnk.
– Basszus, tényleg, Dan. Már – itt az órájára nézett – három óra! – hirtelen felpattant és kirohant az ajtón.
– Ez meg hova megy? – kérdezte az egész team egyszerre.
– Dannyért.
– Az ki? – néztek értetlenül.
– Maguk nem hallották, amit mondtunk?
– Nem, kb. ott akadtunk ki, hogy öt éve együtt vannak – szólt Remy.
Lisa csak mosolygott.
– Menjenek dolgozni, és fogják be a szájukat. Ha pletykálni akarnak, akkor csak egymás között – ha nem akarnak a klinikán dolgozni! – a csapat nem tehetett mást. Elmentek.

***

– El sem hiszem, hogy öt évig titkolták? És még mindig van valami, amit nem mondtak el! Ez idegesít! – Robert nagyon pörgött, mióta megtudta a hírt. Bár a többieket sem kellett félteni.
– Szerintetek mit nem mondtak még el, összeházasodtak, vagy mi? – mondta cinikusan 13. Amber már elment. Aztán a szavuk is elállt mikor egy öt év körüli kisfiú ment be az irodába.
– Hát te ki vagy? – kérdezte Taub kedvesen, rögtön jött is a válasz.
– Ne terrorizálja szegény gyereket! – lépett be az iroda és csapat tulajdonosa is.
– Apa? Ugye felraktad a laptopra a játékomat – fordult Daniel Greghez.
– A laptop az asztalon.
– Kösz – és azzal átment a másik irodába, beült apja székébe és bekapcsolta a laptopot.
– Apa? – nézett rá értetlenül Foreman.
– Úgy kb. félórája mondtam Lisa irodájában… – magyarázta a nyilvánvalót.
– Szóval a mi bunkó főnökünknek van egy fia és egy barátnője – foglalta össze Taub.
– Tudja, ha nem lenne barátnőm, nem lenne Dan.
– Tudom már! – kiáltott fel a szőke férfi.
– Mit is? – kérdezte cinikusa Greg.
– Mikor Cuddy nyolc és fél hónapig nem jött be dolgozni… Senki nem tudta miért nincs bent, és mint ahogy most az kiderült, terhes volt. És már azt is tudjuk, hogy a fiú neve Danny.
– Dan – javította ki a kisfiú morcosan. – Jelszó van a laptopodon – fordult House-hoz.
– Tényleg, elfelejtettem.
– És mi a jelszó?
– Nem tudom.
Lemondó pillantással leült az asztalhoz.
– És, milyen volt az első nap? – váltott témát House.
– Játszottunk, beszéltünk a tanárral, és megismertem egy csomó olyan gyereket, akik egy órán keresztül anyuciért sírtak – ezen a csapat elnevette magát.
– Ez nem olyan vicces, mint gondolják. Majd szétment a fejem, főleg mikor kórusban csinálták.
– Tiszta apja – nevetett a plasztikai sebész.
– Van némi közünk egymáshoz – mosolygott Greg a fiára. – Na gyere, megnézzük anyut! – fogta meg a kisfiú kezét.
– Soha nem hittem volna, hogy House-nak egyszer gyereke lesz – mondta Eric, miután főnöke már hallótávolságon kívül volt.
– Én örülök, hogy boldog – mosolygott 13. – Elég sokat szenvedett. Lehet, hogy egy bunkó, de megérdemli, hogy boldog legyen, talán az az igazi énje, aki Cuddyval és Dannel beszél.
– Talán igen, talán nem.

***

A nővérek értetlenkedő szemekkel néztek rá.
– Ki az az édes kisfiú House-szal? – kérdezte Jeffrey nővér Brenda nővértől.
– Nem tudom, szegény gyereket előre sajnálom.
– Hozunk egy nyalókát? – kérdezte Dan apjától.
– Csak, ha nekem is hozol – mosolygott, majd felvette, és a nővérpultoz sétált.
– Helló – köszönt a nővéreknek, aztán Daniel kivett egy nyalókát, majd Greg is. Utána elindultak az igazgatói iroda felé.

***

– Szia, Danny! – köszönt Lisa, amint meglátta, hogy kik is jöttek be az irodába. Odahajolt a kisfiúhoz, megpuszilta majd átvette.
– Szia, anya!
– Megint elvetted a nyalókát? – fordult Greghez, miközben az lerakta a kisfiút.
– Hát, nagyon úgy néz ki – szólt, miközben betette a szájába az édességet majd nagyot cuppant. Cuddy közelebb hajolt, kihúzta a szájából a nyalókát és megcsókolta.
– Málnás? – kérdezte Cuddy.
– Epres – hajolt vissza, hogy újra megcsókolhassa.
– Az én nyalókám narancsos! – szólt hangosan Dan, hogy jelezze ő is, ott van.
– Vettük – mondta House, miközben elengedte barátnőjét.
– Kösz.

***

Chase átment Wilsonhoz, hogy minél többet megtudjon két felettese kapcsolatáról.
– Helló – ment beljebb kopogtatás után.
– Miben segíthetek? – kérdezte felemelkedve az ellőtte lévő papírkupacról.
– Maga tudta, hogy House és Cuddy együtt van öt éve, és van egy fiuk?
– Mi segítettünk titokban tartani Melanie-val.
– És mondja, House hogyan szuperál, mint apa? – mondta miközben leült vele szembe.
– Nagyon jól, Dan imádja az apját. House és Cuddy a lehető legtöbbet foglalkoznak vele.
– Ez érdekes, House sosem szerette a gyerekeket.
– Hát, változnak az idők, de lehet, hogy csak a saját gyerekével és talán még Amyvel elnézőbb.
– Talán igaza van.

***

Este volt. A Huddy páros az ágyban feküdt, kimerítő játékuk után. Egy ideig nem beszéltek, majd Lisa hirtelen megszólalt.
– Egy hét múlva lesz Danny szülinapja.
– Tudom, nem felejtettem el.
– És akkor a kutyát adjuk neki?
– Szerintem örülne neki.
– Tudom.
– Amúgy nem gondolod, hogy beszélned kéne anyukáddal?
– Azóta nem beszéltem vele, mióta apám meghalt, és nem a temetés volt a legjobb alkalom arra, hogy elmondjam neki – morogta. Néha már nagyon unta, hogy a nő mindig ezzel nyaggatja.
– Jaj, ne sértődj meg, hogy felhoztam, oké? – bújt közelebb a férfihoz.
– Oké – hangja viszont nem pont erről árulkodott.
– Ne légy már ilyen morci, te is tudod, hogy szeretlek – és, ha lehet még közelebb ment a férfihoz, lábát Greg combjára rakta és ujjaival apró köröket rajzolt a mellkasára.
– Nem tudom, hogy válik ez be ennyiszer! – nézett mosolyogva a nőre, majd megcsókolta és maga alá fordította, de vigyázott nehogy összenyomja.
– Én is szeretlek – suttogta a nő fülébe.
– Tudom, de nem árt többször elismételned – monda halkan és kacéran a fülébe két csók között.
– Szeretlek – egy csók a nő hasára – szeretlek – egy a melleire – szeretlek – az állára – szeretlek – és végre elért az ajkaihoz. Cuddy elmosolyodott.
Egy óra múlva boldogan és zihálva feküdtek, ismét.

***

Eltelt az egy hét, szombat reggel volt. Danny boldogan szaladt át szülei szobájába.
House nem akart olyat csinálni, mint tavaly, hogy azt tetette, hogy elfelejtette a születésnapját és miután látta a kisfiú mosolyát lefagyni, azt mondta, hogy csak viccelt és sose felejtené el a jeles alkalmat.
Szóval idén nem akarta bevetni ezt a trükköt.
– Helló, nagyfiú! – köszönt kissé fáradtan.
– Na, milyen nap van ma?! – vigyorgott boldogan, miközben apja hasára ült.
– Az én egyetlen fiam születésnapja! – “Hú, ez de nyálas volt” gondolta.
– Igen – ugrált rajta.
– Jaj, el-tö-röd a bor-dám! – mondta szaggatottan, de mosolyogva. A kisfiú abbahagyta és átölelte. Lisa még csak akkor ébredt.
– Szia, szülinapos!
– Szia, anya! – köszönt ő is lelkesen és átmászott anyjához, csak sajnos a mászás közben beletérdelt, apja ágyékába.
– Ah! – görnyedt össze hirtelen.
– Ú, jól vagy? – kérdezte mosolyogva, miközben egy “sajnálom”-pillantást küldött felé.
– Aha – morogta fájdalmasan. Daniel nem vette észre ezt a kis jelenetet.

***

Délben már ott volt Amy, Wilson és Melanie. Lisa anyja nem tudott elmenni, mert más dolga volt. Kopogtak.
– Kinyitom! – mondta az ebédlőben beszélgető felnőtteknek a diagnoszta, majd felállt az asztaltól és az ajtóhoz sétált. A lehető legnagyobb megdöbbenés érte, mikor meglátta az anyját az ajtóban – nem mondhatnám pozitív meglepetésnek.
– Anya? – kérdezte még mindig sokkos állapotban.
– Szia! James felhívott. Mindig vele beszélek, mert te nem veszed fel és csak az üzenetrögzítőn keresztül hallom a hangod. Beengedsz? – House válaszul csak félre állt. Cuddy jelent meg a férfi háta mögött.
– Greg – mikor meglátta hogy a férfi kivel beszél, ugyanaz volt a reakciója, mint az előbb a barátjának. – Üdv, Mrs. House.
– Üdv.
– Mondd csak, anya, mennyit mesélt Wilson?
– Csak annyit mondott, hogy van egy fiad, és hogy Lisa a barátnőd.
– Kinyírom Wilsont! – morogta Cuddynak, bár anyja meghallotta.
– Segítek! – morogta vissza. – Jöjjön beljebb! – váltott hirtelen hangnemet és egy mosolyt erőltetett magára.
– Szóval, lesz mit mesélned – ment a fia után Blythe.
– Igen, azt hiszem.
– Szerintem, mi menjünk – mondta Wilson Melanie-nak mikor látta, ki érkezett.
– Oké. Gyere kicsim, sétálunk egyet oké?
– Oké – állt fel Amy és odament anyjához.

***

– Danny! – szólt Lisa a kisfiának, aki hamar ott is termett mellette.
– Igen? – kérdezte, majd megpillantotta az ismeretlen asszonyt. Nem akart undoknak tűnni, hisz “már” öt éves, ezért így köszönt: – Jó napot!
– Szia, Danny, gondolom, nem tudod, ki vagyok – a kisfiú csak bólintott. – Én az apukád anyukája vagyok.
– Szóval maga a nagymamám, apai ágról – mondta a kicsi szofisztikáltan.
– Igen – helyeselt, miközben bólintott egyet.
– És még hogy-hogy nem találkoztunk? – kezdett kérdezősködni a kisfiú.
– Tudod, apáddal rég nem találkoztunk és ez nem épp telefontéma – jött be Greg is, miközben leült anyja mellé a kanapéra.
– És akkor honnan tudsz rólam? – váltott tegezésre Daniel, gondolta, a saját nagyanyját már csak letegezheti.
– James hívott.
– Ki? – nézett értetlenül Dan.
– Wilson – mondta neki Cuddy.
– Ja, tényleg, mindig elfelejtem a keresztnevét – mosolygott.
– Hallottam, hogy iskolai előkészítőbe jársz, mesélj róla!
– Jó. Van pár új barátom, hetente háromszor kikészítem a tanárt és csinálunk néhány rémkönnyű feladatot.
– Tiszta apja – csóválta mosolyogva a fejét Blythe.
– Sokan mondják – helyeselt Danny.
– És mit kértél születésnapodra? – kérdezte House nagyi.
– Idén nem kértem konkrét dolgot.
– Viszont én és anyád egész konkrét dologra gondoltunk – mondta Greg, miközben átölelte Lisát majd kiment az udvarra a hátsó ajtón. Egy perc múlva visszajött egy kartondobozzal, aminek most hajtotta le a tetejét.
– Nos, pajtás, bontsd ki! – Dannek sem kellett kétszer mondani. A dobozban egy kosár volt, a kosárban egy kis fekete-fehér Husky, masnival a fején. House elmosolyodott.
– Te masnit raktál rá? – kérdezte mosolyogva.
– Így olyan aranyos – mosolygott vissza Lisa.
– Úgy látom, mégis bírod a kutyákat.
– Csak ezt! – vigyorgott.
– Kösz, anya! Kösz, apa! – mondta Dan, miközben átölelte őket. Majd a kiskutyát simogatta az ölében.
– Szívesen.
– Viszont, amit mondtam, még mindig áll, ti takarítotok utána! – tette hozzá Cuddy.
– Tudom, ezért is, hoztam a kutyának valamit – mondta House, majd átment a hálóba és kihozott egy nagy csomag pelenkát.
– Ezt most nem gondolod komolyan? – kérdezte Blythe a fiától.
– A csecsemők mindig négykézláb másznak.
– Szerintem jó ötlet – mosolygott Daniel és megpróbálta a kutyusra rakni a pelenkát, ami nagy nehezen sikerült is. A kis négylábú teremtmény úgy nézett ki, mint egy rajzfilmfigura.

***

Egy jó óra múlva Danny és Lisa a kisfiú szobájában játszott az új háziállattal, persze csak miután megfürdették. Addig House beszélhetett az anyjával.
– Örülök, hogy boldog vagy – mosolygott Blythe.
– Hát még én!
– Már az egyetemen tudtam, hogy titeket egymásnak teremtettek. És mikor Stacyvel voltál, tudtam hogy nem fog örökké tartani, bár nem mondtam semmit. Hagytam, hogy erre magadtól gyere rá. És ez megtörtént. Mikor Stacy itt volt a férjével, elutasítottad, másrészről Stacy egy ribanc volt. Sajnálom, de nem tudok mást mondani. Arra készült, hogy visszamegy hozzád. de míg ebben nem volt biztos, nem hagyta el a férjét…
– Én is tudom, de most már mindegy.
– A lábad is jobban van, ahogy elnézem. Bár nem vagyok orvos, de azt én is látom, hogy a fájdalom a lelki állapotodtól is függ.
– És pont ezért most remekül vagyok, nem kell aggódnod – fejezte be a mondatot.
– Nem aggódom azóta, mióta tudom, hogy Lisával vagy. És Danny nagyon aranyos, tisztára olyan, mint amilyen te voltál. A kutya jó ötlet volt.
– Eredetileg nem nagyon rajongtunk az ötletért, de túl sok mindent tud elérni nálunk – mosolygott sejtelmesen.
– Tudom hogy milyen ez, hidd el – állította magabiztosan.

***

Este Danny lefekvés előtt a kutyusát kereste.
– Kutya, hol vagy? Gyere ide öregfiú! Gyere ide a kis tappancsaiddal! Hé, ez jó! – futott oda Lisához, Greghez és Blythe-hoz.
– Mi jó? – kérdezte tőle apja, miközben felemelte, és az ölébe rakta.
– Tappancs. Így fogom elnevezni a kutyát.
– Ez remek név, Danny, illik hozzá – dicsérte a nagymama.
– Tudom – ekkor a kutya is elődugta kis fejét a kanapé alól – Tappancs! – kiáltott fel és az ölébe kapta a kutyust. Tappancs a hátára feküdt, a lábát a plafon felé meresztve, hogy kis gazdája megsimogassa a hasát. Dan átfordult, hogy oldalasan üljön apja ölében, és jobban hozzáférjen a kutyához. A simogatás átment egy kisebb játékba, a kutya nem karmolt, csak puha tappancsával megfogta a kis ujjakat és megnyalta. Nem harapta meg. A felnőttek csak mosolyogtak.

***

Este Dan a kutyájával aludt, de csak miután Cuddy vagy háromszor megfürdette samponnal.
Tappancs odabújt Daniel fejéhez, és a farkát igazgatta, amire a kisfiú fel is ébredt.
– Hé, ne csikizz! – mondta, és magához húzta majd átölelte. A kutya halkan nyöszörgött valamit és aztán ő is elaludta.
Mrs. House a vendégszobában volt. Cuddy és House pedig természetesen a hálóban.
House már rég elaludt. Lisa azon gondolkozott, hogy mostanság mennyire rendben van az élete, minden téren. A munkában és a magánéletben is. Teljesült az álma, volt egy gyönyörű, egészséges és nagyon okos kisfia. És volt egy zseniális, nagyon helyes, nagyon kékszemű férfi az életében, akit nagyon szeretett – itt Greg felé fordult és fejét a mellkasára rakta – és tudta hogy ő is szereti.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..