Ez van

Az előadásnak vége volt, de egy morcos doktor álnévvel úgy is unta, ráadásul kötelezővé tették, hogy bemenjen, és szó szerint betuszkolták a konferenciaterembe. A szünetben felment a hotel tetejére, onnan senki nem rángatja vissza a következő halálunalmas előadásra. Az egyetlen dolog, ami miatt egyáltalán eljött erre az egész kócerájra, az az volt, hogy Cuddy is jött. Tegnap próbált is közelíteni hozzá, de mint megszokottá vált már, megint csak elutasítást kapott. Mint már nagyon sokszor az életben. Beszélt Wilsonnal azóta, de ő is csak azt mondta, hogy Cuddy nem lát benne semmi megbízhatót. Ez pedig House egyik balsejtelmét igazolta. Hogy addig nem gondolt bele a szavai vagy tettei következményeibe, amíg mindenkiben kialakította az érzéketlen, bunkó képét magáról, amin csak nagyon nehezen tud változtatni. De a fenébe is, ez az ő személyisége, ha nem ilyen lenne, akkor a tetőn ülő férfit nem Gregory House-nak hívnák. Jó, éppen ezen próbál változtatni, csak akinek meg akarná mutatni, hogy tulajdonképpen milyen is a nem- bunkó House, azt úgy látszik, nem érdekli. Közben leült, hátát a falnak támasztotta. Innen tökéletes kilátás nyílt a parkra, az ott sétáló párocskákra, és egy idő után rájuk nézni sem tudott. Kimondottan nyálasnak tartotta, hogy amint mindenki kilép oda, ellepi a fejét a rózsaszín köd. Meg folyton eszébe jutott, milyen szánalmas is ő valójában, és az egész eddigi életét azzal töltötte, hogy ennek ellenkezőjét próbálta bebizonyítani képmutatóan, mert folyton azt hangoztatta, hogy ő ugyan nem szánalmas, de legbelül csak azt kívánta, hogy valaki lássa végre, mennyire sebezhető, és szomorú. Amit Wilson mondott, miután bedrogozta is nyomot hagyott benne, bár maga sem értette miért. Talán Cuddynak tényleg jobb nélküle. Talán így tényleg boldog lehet a nő.
Majd egy ismerős hang ütötte meg a fülét. Egy ismerős hang, amit régen nem hallott. Majd megérkezett a hang gazdája is, aki nem volt más, mint Lucas Douglas. “Ez már megint itt van? Na, most vajon miért?” Majd a választ hamar megkapta, amint Cuddy is kilépett az ajtón karján Rachellel, Lucasra mosolyogva. House-nak elsősorban a gyomra kifordult a nagy turbékolás láttán, és nem vette észre, Cuddy mennyire zavarban van, másodszor meg megkövülten állt csak ott.
“Ezt…nem..hiszem…el! Még mindig!” Sok mindent akart abban a pillanatban tenni, de képtelen volt megmozdulni. El is akart menni, meg nem is, le is akart menni, megmondani nekik, hogy igen, látta őket, és mondhatni kimondottan szánalmasak, és főként el akarta küldeni Lucast melegebb éghajlatra. De képtelen volt elhatározni magát a cselekvésre. Csak állt ott összetörten, magányosan, mint egy magas fa a mező közepén, körülötte üres tér, ahol semmi nincs. Csak nézte őket megkövülten, még megszólalni sem tudott. Magában egy életre leírta Cuddyt, de már akkor tudta, hogy ez nem igaz, amikor a fejébe szökött a gondolat. Akkor sem tudná elfelejteni, ha valakihez hozzámenne feleségül. Majd ezt a gondolatot is gyorsan kiterelte a fejéből, mert egy túlságosan is valóságszerű kép tódult a fejébe, amint Cuddy egy templomban áll az oltárnál egy arctalan, ellenszenves idegennel, amit örök hűséget esküsznek egymásnak. Majd egy fejrázás után elsántikált. Wilson igencsak meglepődött, amikor látta a barátját igencsak búskomor képpel kivágtatni a szálloda ajtaján.
“Ebben Cuddy lesz a ludas, az biztos” – gondolkodott, majd elment a dolgára.
House eközben ment, ment, nem is nézte merre, csak minél messzebb a parktól. Elege lett mindenkiből és mindenből. Egyszer csak a buszpályaudvaron találta magát. “Hm. Akár haza is mehetnék”-majd visszament a szállodába összepakolni a cuccait.
Cuddy később fejvesztve kereste a férfit, illetve nem fért a fejébe, hogy hova tűnhetett. “Komolyan mondom, az előbb még itt volt, most meg sehol sincs. Kezdek meghülyülni” – majd eszébe jutott, hogy Wilson biztos tud róla valamit, így most az onkológus után rohangált. Megkönnyebbülten sóhajtott, mikor megtalálta a férfit.
– Na végre! Nem tudod, hol van House?
– Jé, épp én is ezt akartam kérdezni tőled.-felelt Wilson, és láthatóan nem értette a dolgot. Hogy megtörje a néma csendet, akart valamit mondani, amiből végül az jött ki igen ostobán, hogy hogyhogy Cuddy nem Rachellel van éppen.
– Ööö… Lucassal van – válaszolta, majd feleszmélt, hogy ezt nem feltétlenül kellett volna az orrára kötnie. “Francba! Most állhatom a kérdésáradatot.” De az elmaradt, helyette Wilson elgondolkozott, és elviharzott a szobájába. Épp rontott volna rá House-ra, amikor megakadt a szeme egy cetlin, amint a következő felirat volt: ‘Leléptem. House.’
“Hm. Beteg miatt nem megy el, főleg nem ilyen hirtelen, se akkor, ha valaki meghalt. Semmikor nem megy el ilyen hirtelen valahonnan, hacsaak…Cuddy” – visszament a nőhöz, aki épp azon gondolkodott, hogy lehet, hogy hiba volt Lucast idehívni. Már attól bűntudata volt, ahogy rá nézett, amikor reggeliztek. Nem látott a szemében mást, csak fájdalmat, csalódottságot, és talán egy kicsi dühöt. De, hogy miért, az még rejtély volt Cuddy számára. Wilson zökkentette ki a kábulatából.
– Említettél valami Lucast. Ez nem az a magánnyomozó, aki veszélyesen hasonlít House-ra, csak nem annyira bunkó, és nincs semmi baj a lábával- érdeklődött, az utolsó négy szavat különösen megnyomva.
– De.
– Tudod, lehet, hogy House-nak pont ez a baja. Hogy Lucas sokban hasonlít rá, sőt, nagyon is hasonlók külsőre is, természetben is, csak House… House-t évek óta ismered, és ha vele akarsz lenni, akkor ne Lucassal legyél, és ne mond, hogy semmi közöd House-hoz, mert akkor nem beszéltetek volna meg nagyesszét a szemetekkel reggel, mert így csak ártasz neki. Meg szerintem egyszerűen elege lett belőled, és abból, hogy képtelen bármilyen reakciót kiváltani, mert túl makacs vagy, és csak egyszerűen visszament Princetonba – majd miután lerendezte a dolgot Cuddyval, elment vissza a szobájába a telefonjáért, hogy előkerítse a diagnosztát.

House eközben magában morogva ült a buszon, úton Princeton felé. Elöl ült, ezért pontosan hallotta, hogy mi megy a rádióban. Hát semmi jó, legalábbis mindegyik szám cska még jobban elvette a kedvét mindentől. Addig-addig rágta magát, amíg el nem aludt. Arra ébredt fel, hogy a mellette levő utas rúgott bele, hogy szíveskedjék kiszállni, hacsak nem akar komppal átmenni Európába. “Nem is rossz ötlet…” – füstölgött House, majd nagy nehezen leszállt a buszról, és elsántikált hazafelé.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..