Farkas álom

December volt. Szokatlanul hideg december. Egy férfi sétál az úton, laza bőrdzsekiben, botjára támaszkodva. Egy szürke autó húzódik le mellé, az ablakon túl ismerős arc tűnik fel.
– House, hol van a motorod?
– Láttál te már csillámporos téli éjszakát Cuddy?
– Nem, de hol van a motorod?
– Amikor a hó csillogva ráfagy az útra és dermesztő csönd uralkodik mindenen?
– Na jó, hány vicodint vettél ma be?
– Elsétálsz egy folyó mellett és arra számítasz, hogy jéggé fagyva látod, de a fizika törvényei miatt tudod, hogy a folyó sosem fagy be teljesen így megállsz és figyeled amint a fekete fagy lassan sodródik az árral lefelé.
A nő leállítja a motort és kiszáll. Átsétál a túloldalra a férfihoz.
– House jól vagy?
A férfi felé fordul és akkor minden téli fagynál gyönyörűbb kék szemek tükrében találja magát a nő.
– Cuddy én megmutatom.
– Mit mutatsz te meg?
– Az igazi telet.
A férfi hirtelen kiveszi a döbbent nő kezéből a kulcsot és átmegy a kormányhoz. Beszáll és elindítja motort.
– Cuddy szállj be, ezt muszáj látnod.
– House mit művelsz, ez az én kocsim.
– Csak szállj be. Ígérem tetszeni fog.
A nő vállat von majd beszáll a kocsijába. A férfi gázt ad majd az autópálya felé veszi az irányt.
– House mi a fenét művelsz, haza kell mennem.
– Nem Cuddy nem kell, ezt kell látnod.
– Oké rendben, de csak mert szépen kértél…
Órák telnek el, a nő szép lassan elalszik, a férfi ránéz és nyugalom árad szét a testében. Milyen gyönyörű, gondolja magában. Akár egy alvó angyal. De nem állhat meg, tovább kell mennie…

***

Cuddy mocorogni kezd, majd felébred. Lassan tudatosul benne, hogy az autó már nem megy. Az ablakokon pára ül, nem látni ki. Megfordul, maga mellett látja House-t, amint békésen alszik.
– House, House ébredj.
Finoman megrázza a vállát.
– Miért hoztál ide?- kérdezi a nő.
– Mert…. gyere szálljunk ki!
Nyílik a kocsiajtó, a férfi és a nő kiszállnak. Hideg levegő hatol a tüdejükbe. A látvány leírhatatlan.
– Ez csodálatos! – lelkendezik Cuddy.
– Érted már? Ezt muszáj volt látnod. – mondja csöndesen House.
A nő csak áll csendben. „Hát ilyen lenne valójában House. Mi történt vele? Vajon előhozta lelkének azon részét, amely a mogorva külső alatt van.” Mindig tudta, hogy a férfi igazából milyen, csak soha sem láthatta ezt az oldalát, de valahányszor a zongorán egy szomorú számot játszott, vagy lehunyt szemmel a gitárját pengette, Cuddy belelátott a lelkébe, ezért vágyott még mindig rá, ezért hordozott annyi megértést és türelmet a szívében. De most már mást is látott.
– Mond House, miért mutattad ezt meg nekem?
– Mert úgy éreztem te igazán tudnád értékelni ezt.
– Értem.
***
Hatalmas völgy terül el egy férfi és egy nő lába alatt. Ők csak állnak egymás mellett és lenéznek a páratlan szépségű tájra. A fákra melyeken vastag ezüstfehér színű hótakaró áll. A folyóra mely fagyott felszínéről százfelé veri vissza a kristályragyogású hold tükörképét. A végtelen mezőkre, melyeket befed a hó, örök némaságba burkolva a természetet. Dermesztő csönd ül a tájon.
De hegy tetején nagy viharok dúlnak…
Két szív csatázik egymással és önmagával. Vajon utat engedjenek a szerelemnek, kitéve magukat minden kínnak és gyönyörnek, amit az igaz szerelem okozhat. Vagy fojtsák magukba érzéseiket és éljék tovább megszokott szürke életüket. A nő dönteni akar:
– House…
– Cssssss, nem szabad beszélni! Csak hallgasd a csöndet.
– House, nekem muszáj…
– Hunyd le a szemed és hallgasd.
A nő beletörődik, lehunyja szemeit és akkor meghallja. Valóban, gyönyörű álom ez, melyet többé már nem a szemével érzékel, de meghall ezernyi hangot. A hó ropogását a távolban, a fagyott folyó dübörgését, éji állatok halk neszezését, szarvasbőgést és valahol a távolban talán egy magányos farkas üvöltését.
– House? – kinyitja a szemeit.
A férfi ott áll mellette, szemei még mindig csukva. A nő halkan mellélép, és a vállára hajtja a fejét. A férfi kinyitja a szemét és lehajol a nőhöz. Az arcuk majdnem összeér. A kék szem zöldet, a zöld a kéket fürkészi. House közelebb hajol, egy könnycseppet pillant meg Cuddy szemében. Nem bírja tovább. Az ajkuk lassan összeér, finoman lágyan, akár a puha hó a talpuk alatt. Fent csillagok, ragyognak, lent a völgyben a hó szikrázik, a szarvasok egymást hívják, de a farkas üvöltését nem hallani már.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..