Apja fia I.

Írta Lori

– House, azt hiszem, hogy mégse kéne elmennem arra a konferenciára – mondta Cuddy, azon a decemberi reggelen a nappaliban, a csomagjai mellett állva és útra készen.
– Ne csináld már! Azt hiszed, hogy nem leszünk el ketten, hogy nem tudok rá vigyázni?
– Nem erről van szó. Még soha nem voltunk ennyi ideig távol egymástól.
– Akkor csomagoljuk be az egyik bőröndbe és vidd magaddal, ha nem bízol bennem. Pont láttam akkorát, amelyikbe, ha egy kicsit összehúzza magát, bele is fér. Miért akarsz belőle egy anyámasszony katonáját nevelni? Azt akarod, hogy még negyven évesen is a szoknyád mellett üljön és fogja a kezed?
– Nem. Nem ezt akarom, és talán igazad van. Nem baj, ha veled lesz egy kicsit. – mondta Cuddy beletörődve, aki egy kicsit tartott ettől az egész helyzettől. House kettesben a fiával…
– Nem hát. Eddig közel öt évig veled osztotta meg a társaságát, most egy hétig velem fogja, nem nagy ügy. Talán túléli ezt az egy hetet és reméljük, enni sem felejtek el adni neki, ha meg igen, úgyis szól, nem?
– Köszi, ez igazán biztató és megnyugtató.
– Menj már, ha nem akarod lekésni a gépet, meg a taxi is vár már! Megleszünk, becsszó! Akkor biztos nem akarod, hogy inkább én vigyelek ki a reptérre? – átfogta a nő derekát és szinte már az orruk is összeért.
– Nem, de kedves, hogy felajánlottad. A telefonom nem fogom kikapcsolni és … – s a férfi egy csókkal betapasztotta a nő száját, már nem akarta hallani a túlzott aggodalom miatti szövegét.
– És… Befognád már végre? – egy hosszas szenvedélyes csókba kezdtek, ami véget nem érőnek indult. Az ajtóban, ebben a pillanatban megjelent a közös fiuk, aki pajkosan mosolygott és egy percig némán figyelte őket.
– Hűű, hát ez csúcs! – nyugtázta a látottakat a kisfiú és a két felnőtt abbahagyta a csókot, és mosolyogni kezdtek. – Jobbak vagytok, mint a filmekben. Ilyet még nem is láttam tőletek. Előttem miért nem meritek? – a szülők erre tovább mosolyogtak és elhúzódtak egymástól.
– Na, jó, akkor nekem tényleg indulnom kéne. – majd Lisa elindult lassú léptekkel az ajtó felé, ezzel is késleltetve a pillanatot, amikor magukra hagyja a „fiúkat”. – Figyelj, kicsim, jó legyél és fogadj szót! Sietek majd vissza. A karácsonyt már együtt töltjük. Szeretlek! – majd lehajolt és megpuszilta a fiát, aki anyja nyakát átfogva viszonozta ezt.
– Én is szeretlek, mami! Vigyázz magadra és siess haza! Ajándékot majd hozol nekem?
– Ha nem felejtem el – viccelődött vele Lisa, aki ajándékok nélkül biztos nem tudott volna hazajönni. – Meg persze, ha tényleg jó fiú leszel.
– Ne felejtsd el! Ígérem, hogy jó leszek.
– House, mondom, ha bármi van, akkor telefonálj, mindegy mikor! Nem fogom kikapcsolni. S nagyon vigyázz rá! – ahogy ezt mondta közben megsimogatta a fia fejét. – A hűtőben van kaja nektek, csak melegíteni kell. Ne felejts el enni adni neki!
– Bízunk benne. Most már indulás és ne aggódj már ennyit! – Lisa búcsúzóul megpuszilta a férfi száját, aki közben a fülébe súgta: „sietned kell, mert elvonási tüneteim lesznek a szex miatt és veled azért mégiscsak másabb, mint egy…”, a nő erre egy kicsit belecsípet a karjába. A csomagjaival elindult a taxi felé, de még visszafordult:
– Jók legyetek, mindketten!
– Igen, mami – válaszolt gúnyosan House és a nőre mosolygott.
– Mit fogtok csinálni nélkülem egy hétig?
– Megnézünk jópár pornót, meccset, sörözünk, talán le is itatom, majd elviszem egy topless bárba és a fennmaradó időnkben az ágyban fogunk lustálkodni. Mire hazaérsz, igazi férfi lesz a fiadból!
– Tényleg nagyon vicces. Akkor, sziasztok! – Cuddy beült a taxiba és elindultak, a fia még ameddig látta integetett neki, majd az apukájával együtt bementek a házba.

– Te főzni tudsz egyáltalán? – kérdezte kíváncsiskodva az ifjabb House.
– Nem igazán, de ismerek pár tuti telefonszámot. Meg van kaja a hűtőbe, nem igaz?
– Az nem kell.
– Már jól indítasz. Anyád még öt perce sincs, hogy elment és már nyavalyogsz. Nem kéne inkább visszahívnunk?
– Nem. Veled leszek egy egész hétid, csúcs!
– Csúcs.
– Te megengedsz majd mindent nekem, amit a mami…? – de a mondat befejezte előtt már érkezett is a válasz, a gyerek szavába vágva.
– Hát persze…, hogy nem!

Már eltelt pár nap a hétből és House remekül gondját viselte a fiának, nagyszerű és igazán példás apukának bizonyult. Kivéve, amikor House motorral vitte a fiát az óvodába és a rendőrök pár száz dollárra megbüntették. Egy négy és fél éves gyerek a motoron, bukósisak nélkül… Aznap a férfi vett egy kis méretű bukósisakot, hogy ebből legközelebb ne legyen probléma, mert ameddig az utak tiszták és nem szakad a hó, addig motorral fognak az óvoda és a ház között ingázni. Ezt mindketten jobban élvezték, mint a kocsikázást.

Az idejük nagy részét a nappaliban töltötték, House a kanapén feküdt elnyújtózva, a fia pedig a közelében, a dohányzóasztalon rajzolgatott.

– Eszembe jutott valami! – kiáltott fel a dohányzóasztalnál térdelő kisfiú.
– Uramisten. Ne ijesztgess! Na, jó, micsoda? Mondd, ne kímélj!
– Menjünk el a bevásárlóközpontba és hadd vegyek ajándékot a maminak karácsonyra!
– Már nemcsak a maminak kell ajándékot venned! – mondta vigyorogva a férfi. – Szerintem nincs szüksége semmire. Amúgy te ilyen jól állsz anyagilag?
– Akkor nem viszel el? Pedig most jó lett volna, mert nincs itthon és el tudnám rejteni előle.
– Na, akkor öltözz, te tejfogú törpe és induljunk!
– Mondtam már, hogy ne hívj így, és különben sem vagyok törpe! A koromhoz képest még magas is vagyok, legalábbis mindenki ezt mondja.
– Jobb, ha megjegyzed, hogy mindenki hazudik! Amúgy van elég pénzed ajándékra? Mert nekem nincs, és nem fogok kölcsönadni, helyetted fizetni meg pláne nem.
– Nem is kell, van elég zsebpénzem.
– Ez jó hír. Akkor vedd a kabátod tökmag és induljunk!

A legközelebbi és legnagyobb bevásárlóközpontba mentek, ahol igazi karácsonyi hangulat fogadta őket. Gyönyörűen feldíszített fenyőfa, tele díszekkel és színes villogó égőkkel. A mennyezetről is lógtak a díszek és fenyőágak, valamint egy nagyobb télapó figura szánkóval és a rénszarvasokkal is fel volt függesztve a mennyezetre. Gyönyörű karácsonyi dalok szóltak a hangszórókból. A gyerekeket egy mikulás fogadta rögtön a földszinten, akinek az ölébe ülve a gyerekek elmondhatták, hogy mit szeretnének karácsonyra kapni. Greg teljesen el volt ájulva ettől a karácsonyi hangulattól és a szeme valósággal ragyogott és tükröződtek benne a karácsonyi fények. Nagyon szerette ezt a karácsonyi felhajtást és már nagyon várta az ünnepeket. House annyira nem volt lelkes ettől a giccs-parádétól és a hátán is felállt a szőr, hogy ilyen helyre kell betenni a lábát. Ő már hanyagolta a bevásárlóközpontokat karácsony közeledtével, de most a fia kedvéért jó képet kellett vágnia mindehhez és mindent elkövetni, hogy a gyerek jókedvét és lelkesedését ne rontsa el. Rengetegen voltak az üzletközpontban és mindenki lázasan készült az ünnepekre. Az emberek keze tele volt csomagokkal, a szatyrokból és táskákból kikandikáltak a szebbnél szebb karácsonyi csomagolópapírok.
– Wow, ez szuper! Kösz, hogy elhoztál!
– Remélem, nem csak itt akarsz állni a bejáratnál és úgy bámészkodni.
– Nem. Van haditervem.
– Ez szuper, halljuk!
– Először menjünk és nézzünk ajándékot a maminak, utána együnk valamit egy gyorsétteremben, és szeretnék szétnézni a játék osztályon. Ja, meg a mikuláshoz is szeretnék odamenni.
– Atyaég! Te ezek szerint ma haza sem akarsz menni? – mondta mosolyogva. – Akkor induljunk, hogy mindenre legyen időd! – majd a mozgólépcső felé vették az irányt, hogy elkezdhessék feltérképezni az emeleti üzletek kínálatát. House nem fogta meg a fia kezét, hanem csak ballagtak egymás mellett és csak néha terelő jelleggel tette fia vállára a kezét. – Tudod, már hogy mit szeretnél venni, vagy csak most fogod kitalálni?
– Még nem igazán tudom, de ha meglátok valami klassz dolgot, ami szerintem biztos tetszene a maminak, akkor azt választom.
– Hát, ha abból indulunk ki, hogy mi az, ami tetszene neki, akkor nem igazán szűkítettük le a kört.
– Mi az, ami tetszik a csajoknak, úgy általában és biztos örülnek neki?
– Például egy vadiúj kocsi. Nem játékautóra gondoltam, természetesen. Egy földig érő nercbunda. Drága ékszer…
– Azokra biztos nincs elég pénzem – mondta a kisfiú szomorúan, csalódottan és lehajtotta a fejét. House látta a kis Gregen, hogy most lehetséges, nagy csalódást okozott neki és próbált javítani a helyzeten.
– Csak bőgni ne kezdj nekem!
– Nem fogok bőgni, én már nem vagyok kisfiú.
– Nem hát. Amúgy ne aggódj, a te mamád szerintem másnak is örülne! Keresünk neki valami szépet – a kisfiút egy nagyobb, ajándéktárgyakat értékesítő üzletbe invitálta. Egy pár perces nézelődés után a fiú már ki is találta, hogy mi lesz az ajándéka édesanyjának – egy csodaszép ékszerdoboz és egy nyaklánc, ami igaz bizsu volt, de nagyon mutatós darab. Boldog volt, hogy megvan az ajándéka végre, és fülig érő mosoly kíséretében elindult a pénztár felé.
– Szerinted szépet választottam és fog neki örülni a mami? – majd House határozottan bólintott egyet. A pénztárosnő mosolygott a bájos kisfiúra és közölte az árat. House a kisfiúhoz fordult és közölte, hogy pár dollár még hiányzik ahhoz, hogy ki tudja fizetni az ajándéktárgyakat – kíváncsi volt, hogy fia miként reagál erre. Érdekelte, hogy vajon kölcsön kér-e tőle vagy visszateszi az ajándékot.
– Csak a zenélős ékszerdobozra elég a pénzem?
– Arra igen.
– Akkor ezt a nyakláncot visszateszem a helyére – majd odasétált a polchoz, ahonnan levette, hogy visszategye. Egy percre jól megnézte, mielőtt letette volna és visszaindult az apjához.
– Na, hozd ide a nyakláncot is! – a kisfiú futva ment vissza érte és House már nyújtotta is a pénzt, hogy mindent kifizessen. A nő csak csóválta a fejét, nem értette, hogy lehet valaki ilyen gonosz egy ilyen tündéri kisfiúval.
– Akkor majd megadom neked. Megígértem, hogy nem kérek kölcsön.
– Tessék, fogd, itt a zsebpénzed! Ha ezeket kifizetted volna, nem maradt volna belőle semmi.
– Nem baj. Ha már itt vagyunk az emeleten, kaja előtt nem nézhetnék be oda, – egy játék osztály felé mutatott – hogy ne kelljen visszajönni?
– Jó, ha ennyire akarod, de ne bámészkodj túl sokáig! – A kisfiú megfogta a férfi kezét, aki ledöbbent ezen a gesztuson, de hagyta. – Most meg mit csinálsz?
– Megfogtam a kezed, ahogy a maminak szoktam. Figyelj, most esetleg nem választhatnám ki az ajándékom karácsonyra?
– Ki mondta, hogy egyáltalán kapsz valamit? Szóval ravaszul kitervelted, hogy nemcsak a mamidnak akarsz ajándékot választani, hanem magadnak is…
– Tőled is kapok valamit, nem? Az apukák szoktak ajándékokat venni a gyerekeiknek.
– Pár napja kaptál egy bukósisakot.
– De azt nem én kértem.
– A motorozást viszont te szoktad kérni.
– Akkor megmutatom neked, hogy mit szeretnék, hogy biztos olyan ajándékot vegyél, aminek örülni fogok.
– Már mondtam, hogy tőlem nem kapsz semmit. Amúgy meg most fizettem ki helyetted a mamid ajándékát. Mégis mit gondolsz, hogy Bill Gates a te apád?
– Ő kicsoda?
– Nem érdekes, de a lényeg, hogy neki jóval tömöttebb a pénztárcája, mint az enyém. Bankkártyákkal és hitelkártyákkal van tele.
– Azért nem hiszem, hogy csóró lennél.
– Rátapintottál a lényegre, az vagyok.
– Jól van, akkor tőled nem kérek semmit, de szétnézek egy kicsit, ha nem baj és, ha baj, akkor is.
Egy fél órát nézelődött a kisfiú, a játékoktól teljesen lenyűgözve. House közben távolról figyelte, hogy melyik játékokat nézegeti a leginkább a fia.
– Hé, hüvelyk Matyi, indulhatnánk végre? Leszakad a lábam – míg a fiú nézelődött, az édesapja csak álldogált és a fájós lábának eléggé megterhelő volt ez a sok ácsorgás. A fiú belátta, hogy az apjának tényleg fáj a lába és rá nem is gondolt, teljesen belefeledkezett a játékok csodálatába, pillanatokon belül ott termett előtte.
– Mehetünk. Akkor eszünk még valamit?
– Hogy te mennyi ideig tudsz bámészkodni… Rosszabb vagy, mit egy csaj. Na, jó, akkor menjünk és kapjunk be valamit.
Bementek egy McDonald’s-ba, vettek egy-egy óriási hamburgert, sült krumplit, Colát és leültek egy asztalhoz.
– Nem gondoltam volna, hogy elhozol ide.
– Én sem. Azt mind meg fogod enni? – a kisfiú bólogatott. Greg szeme megakadt egy a sorban álló csinos nőn.
– Odasüss! Milyen jól néz ki az a csaj! Jó feneke is van, nem? – az apja elmosolyodott, hogy felfedezett egy újabb hasonlóságot a fiú és saját maga között. Egyből tudta, hogy mire kell fókuszálni.
– Ilyen szövegeket meg honnan szedsz?
– Talán tőled – Nem vették észre, hogy mögöttük egy ismerős – House számára ismerős – nő jelent meg, aki hallotta az iménti megjegyzést a kisfiú szájából és elmosolyodott. – Helló, Greg! – majd alaposan szemügyre vette a fiút is.
– Stacy, te meg mit keresel itt?!
– Mivel ennyi szatyor van a kezemben, nyílván vásárolok. Azt ne mondd, hogy ő a te fiad!
– Jó, akkor nem mondom.
– Annyira hasonlít rád. Nem hittem volna, hogy amikor legközelebb összefutunk, te már apuka leszel. Szia, én Stacy Warner vagyok. Örülök, hogy találkoztunk – bemutatkozott Gregnek, majd nyújtotta a kezét a fiú felé, amit ő udvariasan elfogadott.
– Szia! Én meg Greg vagyok. Nem ülsz le ide? – az apja húzta a száját és próbálta meglökni a fia karját, de már késő volt, a nő ki is húzta a Greg melletti széket. – Ti honnan ismeritek egymást?
– A csajom volt. – a kisfiú erre a száját húzta.
– De Greg!
– Mi van, talán nem igaz? Mit hazudjak neki?
– És hány éves vagy, nagyfiú?
– Majdnem öt, jövőre már iskolai előkészítőbe megyek. – mondta visszafogottan, mert nem tetszett, hogy ennek a nőnek köze volt az apukájához. – Ugye, hogy nem vagyok kicsi a koromhoz képest?
– Nem vagy – válaszolta mosolyogva a nő, akinek a kisfiú máris a szívébe lopta magát. Greg gúnyosan az apukájára mosolygott és közben az arcára volt írva, a „na, ugye!” kifejezés. – A mamád hol van? Nem jött veletek?
– Nem, ő most elutazott egy hétre. Apuci fia vagyok egy egész hétig.
– Oh, hát ez szuper! Legalábbis gondolom. Pedig szívesen megismertem volna a mamád.
– Oh, hát ez igazán nem szükséges, hiszen már ismered is – szólt közbe House.
– Ez komoly?! Ki az? A kórházból valaki? – House bólintott. – Cameron?
– Ne már! Te tényleg azt hiszed, hogy …? Jesszus! Hogy én és Cameron…, igazán élénk fantáziára vall.
– Nyugi, csak vicceltem. Azt hiszem, hogy talán inkább Lisa. Lisa?!
– Lisa.
– Én azt hittem, hogy az esküvő után szóba sem akart állni veled.
– Gondolom, ezt Wilson mesélte, de úgy látszik, ez után már nem mesélt a fejleményekről.
– Úgy látszik nem. Amúgy mielőtt Daniel elment, beszéltem vele, és még tartjuk a kapcsolatot, de úgy látszik ő már Lisával nem igazán, mert ha tudott volna rólatok, elmesélte volna nekem.
– Ki az a Daniel? – vágott közbe egy kérdéssel a kisfiú.
– A majdnem apád – Stacy szúrós pillantásokat vetett a férfire és csóválta a fejét, a kisfiú meg csak értetlenkedve nézett rá a nagy kék szemeivel. – Figyelj, mi lenne, ha most ülnél annak a maskarás maj…, mikulásnak az ölébe? Úgy is hosszú sor van, mire sorra kerülsz, ott leszek én is.
– Nem mondod, hogy egyedül akarod leküldeni oda?
– Miért? Úgy is mindig azzal jön, hogy ő már nagyfiú. Nem kell mindig a kezét fognunk.
– Gondolom, akkor Lisa is helyeselne erre.
– Hát persze. Mindenben egyetértünk mindig. Hihetetlen, de még a gyereknevelésben is.
– House, még öt éves sincs!
– Nem baj, akkor én megyek is. A mami ajándékát itt hagyom, létszíves majd hozd ezt is és figyelj rá! Itt hagyhatlak a volt csajoddal? – a két felnőtt, főként Stacy elmosolyodott ezen.
– Miért ne hagyhatnál? – a kisfiú már ment is, de útközben még visszaszólt:
– Akkor lent találkozunk, a mikulásnál megtalálsz. Majd hozd a mami ajándékát, légyszíves!
– Mi az, már a hordárod is lettem?
– Klassz kis kölyök! – s mindketten néztek a fiú után.
– Az.
– Akár a mi fiunk is lehetne – jegyezte meg a nő.
– Akár. De nem az. Nem kéne erről beszélnünk. Neked is van gyereked és nekem is, csak mástól. Jól van ez így.
– Elváltam Marktól.
– Hűha. Bár gondolhattam volna, hogy vele sem tart sokáig, mivel ő is lenyomorodott, ugye. Szegény, Stacy… Mindig kijutnak neked a nyomingerek és ez hosszú távon nem igazán elviselhető számodra.
– Nem emiatt váltunk el, ő már rendbejött, amióta nem találkoztatok.
– Komolyan? Akkor viszont nem értem.
– Nem is kell értened – majd a jobb kezét a férfi bal kezére tette.
– Na, jó, azt hiszem a fiam után kéne mennem, hisz tényleg még öt éves sincs és elég kicsi ahhoz, hogy egy ekkora bevásárlóközpontban egyedül lófráljon, nem igaz? – majd kihúzta a kezét a nő keze alól. – Örülök, hogy találkoztunk.
– Te még nem is meséltél. Mi van veled és Lisával?
– Mi lenne, semmi. Mi nem váltunk el. Sőt össze sem házasodtunk.
– Nem is akarod elvenni?
– Persze, hogy nem. Minek? Így is remekül megvagyunk. Ellentétben veletek, akik összeházasodtatok, és íme, az eredmény; válás.
– House, nem feltétlenül kell egy házasságnak így végződnie.
– Persze, hogy nem. Csak a te kapcsolataid, meg Wilson házasságai érnek véget így általában Tényleg jót dumcsiztunk, de most már mennem kell.
– Jól van, még biztos látni fogjuk egymást. Egy pár hónapig itt leszek a városban.
– Miattam? Elhagyod a férjed, és a volt pasid magánélete felől érdeklődsz, ergo, azt hiszem, még mindig érdekellek.
– Te teljesen megőrültél? Nem gondolod komolyan, hogy miattad…?
– Megfordult a fejemben.
– Ezt nyugodtan elfelejtheted.
Ezt a kínossá vált beszélgetést House mobiljának a csörgése szakította félbe.
„Mi van? … Most nem tudok odamenni. … Nem igaz, hogy ennyire bénák. Minek tartom magukat, ha önállóan nem tudnak megoldani semmit?” – majd összecsapta a telefont.
– Ha még találkozunk, majd megvitatjuk a dolgot akkor. Most mennem kell. Helló, Stacy!
– Helló, House! Nemsokára látjuk egymást.
Mire leért az emeletről, megnyugodott, mikor látta, hogy a fia pont végzett a mikulásnál, így nem kellett őt kiragadni a tömegből.
– Indulnunk kell!
– Mivel mindennel végeztem, tőlem mehetünk.
– Rengetegen vannak a sorban és nem olyan rég jöttél ide, hogyhogy már végeztél is? – kérdezte meglepetten House, miközben tekintete végigpásztázott a kígyózó soron.
– Leleményesnek kell lenni, egy jó trükköt kitalálni… Ennyi az egész. Te azt gondoltad, hogy türelmesen kivárom a soromat? – egy jót kuncogott Greg. – Pár embernek előadtam, hogy nagyon beteg vagyok és csak a mikulás miatt jöttünk, de sietnünk kell, mert gyorsan vissza kell mennem a kórházba, ahonnan kihoztak. Nagyon rendesek a felnőttek és egy beteg gyereket miért ne engednének egy kicsit előbbre.
– Nem vagy semmi! Elhitték, hogy igaz, amit mondasz, amikor nem volt veled felnőtt?
– Amikor rákérdeztek, hogy kivel jöttem, és ő hol van, akkor egyszerűen kimutattam valamerre, valakire.
– Hihetetlen, hogy egy influenza milyen részvétet és együttérzést tud kiváltani a szülőkből… Mit csináltál, hogy bevették, hiszen egyáltalán nem tűnsz betegnek, még náthásnak sem? Eljátszottad, hogy tüsszögsz és köhögsz, meg törölgetted az orrod, gondolom. Jó trükk!
– Nem játszottam el semmit. Azt mondtam, hogy lupusom van és kész – House ledöbbent fia találékonyságán és ravaszságán – pont, mint ő kiskorában.
– Azt sem tudod, hogy az mi! Egyáltalán, honnan szedted ezt? – kérdezte mosolyogva.
– Nem tudom, de gondolom, azok sem, akiknek ezt mondtam, nem igaz? Egyébként most ez jutott eszembe. Néha a mamitól és tőled is hallok ezt-azt és megjegyzem, most milyen jól jött.
– Még mielőtt hazamennénk, be kell ugranunk a kórházba, de sietünk. Amúgy meg úgyis azt emlegetted, hogy a mikulásozás után kórházba kell menned, tehát nem is hazudtál.

House-t már várta a csapata a férfi irodájánál. Megdöbbentek, hogy a férfi magával vitte a fiát is.
– Már vártuk – mondta Taub és nyújtotta a páciens aktáját House felé, közben pedig szóban is elhadarta a vizsgálatok eredményeit.
– Nem értem rá.
– A lakását is átkutattuk, nem találtunk semmit. Bármit teszünk, csak fokozatosan romlik az állapota.
– Azért, mert bénák. Ki mondta, hogy a lábáról csináljanak MR-t? Na jó, jobb lesz, ha ránézek. Ki tudja, lehet, hogy van még valami, amit nem vettek észre, mert olyan idióták.
– House! – szólt utána Tizenhárom, amire megfordult. – A fia nem lehet, hogy lázas?
– Nem lehet, hogy már neki is és nekem is rég ágyban kéne lennünk? Nem lázas.
– De olyan piros az arca és már a kabátja sincs rajta.
– Kint hideg van, itt meg meleg, természetes, hogy kipirult. De ha attól megnyugszik, mérje meg a lázát, de tuti nem beteg. Akkor maradjon itt vele és közben magyarázza el neki, hogy mi a lupus! – erre a kérésre ledöbbent a nő és azt hitte, hogy a férfi csak viccel. House a csapata férfi tagjaival elindult a beteghez, Tizenhármas pedig Greggel maradt és keresett egy lázmérőt, hogy megmérhesse a fiú lázát, mert a homlokát is forrónak találta.
– Akkor elmondod, hogy mi az a lupus?
– Miért érdekel ez téged? – közben a fiú hóna alá nyomta a lázmérőt.
– Csak. Egyébként miért bámulsz mindig annyira? Tetszem neked?
– Nem szoktalak bámulni.
– Dehogynem! Vagy ezt minek nevezed? – s egy kis túlzással utánozta a nőt és megmutatta, hogyan szokott rá nézni.
– Egyáltalán nem szoktalak így nézni. Akkor meséljek a lupusról? – a fiú bólogatott, a nő közben kivette a lázmérőt, és a fiúnak harminckilenc fok fölé emelkedett a láza. A nő azonnal indult lázcsillapítóért, időközben House is megérkezett, egyedül.
– A bámulós lány nagyjából elmondta, hogy mi a lupus és szerinte lázam van.
– Az marha jó lenne… Gyere ide! – majd ő is a fiú homlokára tette a kezét, megnézte a torkát és megkérdezte, hogy fáj-e valamije. Tizenhármas meg is érkezett közben a lázcsillapítóval.
– Harminckilenc és fél fokos láza volt, hoztam egy lázcsillapítót – amit adott is a fiúnak.
– Ezzel mit csináljak? – kérdezte a fiú. – Ekkora tablettát én nem tudok lenyelni.
– Na, még ez is – House kivette a fiú kezéből a tablettát, egy tiszta papír zsebkendőre tette, amit aztán félbehajtott és a botjával összetörte azt. Kiöblítette a bögréjét és beszórta az összetört tablettát és vizet öntött rá. – Tessék, ezt idd meg! Baromi keserű lesz, de ezt biztos le tudod így nyelni. Gyerünk, húzd ki!
– Ez nagyon keserű – nyafogta a fiú.
– Egyszer kibírod, majd otthon kapsz mást – az órájára pillantott és már tíz óra is elmúlt. – Igyekezz! Már rég ágyban kéne lenned.

Féltizenegyre haza is értek.
– Hol a mami ajándéka? Azt még fürdés és lefekvés előtt gyorsan elrejtem.
– A picsába! – fakadt ki belőle. House összevonta a szemöldökét és tudta, hogy ennek nem lesz jó vége. Valószínűleg a McDonald’s – ban hagyhatták el. Az volt az utolsó hely, amire House emlékezett, hogy ott még megvolt.
– Hű, te ilyen csúnyán beszélsz? – s máris raktározta az új szót, amit édesanyjától hallott.
– Neked meg mit kell mindenre odafigyelned?! Felejtsd el! Amúgy majd holnap elrejted, most már le kell feküdnöd. Késő van – gondolta, hogy ezzel még nyerhet egy kis időt. Remélte, hogy a gyerek hisztijét megússza.
– Most akarom, csak egy perc.
– De akaratos és követelőző vagy, nagyon emlékeztetsz valakire. Ezt a tulajdonságod, biztos nem tőlem örökölted.
– Akkor holnap teszem el, de add oda, hogy nálam legyen.
– Van egy kis gáz – nem is tudta, hogy adagolja a hírt egy öt éves gyereknek. Ráadásul, még csak most gyakorolta, ebben az egy hétben, hogy milyen is apának lenni. A fia nagy szemekkel és kissé ijedten bámult rá. – Azt hiszem elhagytuk, amit vettél, vagyis vettem.
– Ugye, csak viccelsz? – nem akarta elhinni, hogy az édesapja tényleg komolyan beszél. – Nem tudsz ám becsapni. Nem veszem be.
– Nálam tényleg nincs, ha nálad sincs, akkor attól tartok, hogy tényleg ez történt. Sajnálom – Greg a hangsúlyból és apja tekintetéből azt szűrte le, hogy apja tényleg komolyan beszélhet.
– Te komolyan elhagytad a mami ajándékát?! – magából kissé kikelve, elkezdett kiabálni az édesapjával.
– Mit kiabálsz velem? Mondtam, hogy sajnálom. Majd veszünk másikat. Ebben a házban max. csak én emelhetem fel a hangom.
– Megkértelek, hogy figyelj rá.
– Miért nem vitted magaddal? Holnap visszamegyünk és megkérdezzük, hogy nem adta-e le valaki, ha nem, akkor meg nézünk valami mást. Így jó lesz?
– Olyan szép volt, amit választottam és te meg elhagytad. Lehet, hogy olyan szépet már nem is kapunk – Greg most tényleg nagyon szomorú és vigasztalhatatlan volt az ajándék miatt, amit imádott anyukájának vett. A kanapéra ült felhúzta a térdeit és az álla alatt összekulcsolta a kezeit.
– Szerintem holnap találunk valami mást helyette, ami ugyanolyan szép vagy még szebb, mint az volt. Oké?
– Most nagyon haragszom rád!
– Sejtettem.
– Akkor holnap veszel valami mást helyette! Lehet, hogy büntetésből valami sokkal drágábbat választok.
– Még csak az kéne.
– Akkor menjünk vissza érte most!
– Már nem megyünk sehova, csak aludni.
House elalvás előtt is megmérte a fiú lázát és készített egy bögre teát neki a kis éjjeliszekrényére. Aggasztotta, hogy a fiának így felszökött a láza, de próbálta magát azzal nyugtatni, hogy másnapra elmúlik és talán csak az anyja hiánya okozta ezt.
– Na, most aztán aludj! Anyádnak pedig egy szót sem arról, hogy belázasodtál és hogy későn értünk haza, rendben?
– Ne aggódj, ez a kettőnk titka marad! Nem szólok a maminak, ígérem. Köszi, hogy elvittél ajándékot venni! Nagyon jó volt veled.
– Képzelem… Ezért lázasodtál be. Most aludj, hogy holnapra rendbe gyere!
– Azt is köszönöm, hogy mindent tönkretettél és elhagytad az ajándékom, ami olyan szép volt.
– Holnap veszünk valamit, ígérem! Most már tényleg aludj!

A kisfiú épphogy elaludt és a férfi kijött a fia szobájából, amikor valaki halkan kopogtatott. „Na, már csak ez hiányzott… Ki a franc lehet az ilyenkor?” – motyogta magában. Kinyitotta az ajtót és Stacy állt ott.
– Helló, Greg! – üdvözölte mosolyogva a férfit.
– Mi a francot keresel itt, ilyenkor? Nem tudsz aludni? Azt igazán sajnálom, de én tudnék.
– Be sem hívsz?
– Remélem, nem tart sokáig a mondanivalód – közben teljesen kitárta az ajtót és invitálta be a nőt. A nappaliba vonultak és leültek a kanapéra, Stacy próbált szorosan a férfi mellé ülni, de ő mindig egy kicsit arrébb ült. – Szóval, mit akarsz?
– Azt hiszem ezt elhagytátok – s a kezében tartotta az elveszettnek hitt ajándékot. Aminek House nagyon örült, mert a fia is megnyugszik legalább, neki meg nem kell újat venni helyette.
– Kösz, ezzel az életem mentetted meg. Holnap nem kell menni másikat venni. A kölyök oda lesz érte. Az asztalon hagytuk, mi?
– Igen, ott hagytad. Egyébként, amikor ma találkoztunk a bevásárlóközpontban és elmondtátok, hogy Lisa nincs egy hétig, meg sem kérdeztem, hogy nincs-e szükségetek valamire. Szívesen segítek nektek.
– Köszönjük, de megvagyunk. Holnap este vagy holnapután pedig ismét teljes lesz a létszám és látod, a fiam még életben van, tehát valamit azért én is tudok.
– Nem is kételkedtem abban, hogy gondját tudod-e viselni. Csak, ha szeretnétek, akkor szívesen főzök nektek valamit.
– Van kajánk, köszönjük.
– Rendben, ha nem, nem. Nem erőszakoskodom.
– Hát akkor, kösz, hogy benéztél – House épp fel akart állni a kanapéról, amikor a nő visszatartotta.
– Te félsz tőlem?
– Miért, félnem kéne? Annyit nem változhattál azóta, amióta nem találkoztunk, hogy félnem keljen tőled, nem igaz?
– Tudod…, jobbképűbb vagy, mint valaha. Nem tudom, ez minek köszönhető.
– Örülök, hogy így látod, de tényleg jobb lenne, ha elmennél.
– Rögtön megyek, de előtte… – majd szájon csókolta a férfit, aki először a meglepettségtől védekezni sem tudott, de aztán ellökte magától a nőt. – Ne haragudj! Tudom, hogy nem kellett volna és ígérem, hogy soha többé nem fog előfordulni. Csak tudod, ma, amikor újra viszontláttalak… Mindegy, hagyjuk! Megyek is és ne haragudj! – a nő felállt és az ajtó felé sétált. – Tényleg sajnálom és nem kellett volna, főleg most, hogy együtt vagy Lisával és van egy fiatok is. De már annyira hiányoztál. Felejtsd el, kérlek! – a férfi nem szólt semmit csak zavartan nézte a nőt és elköszöntek egymástól. House számára elég kínos volt ez a jelenet, de örült, hogy ez a nő már semmit nem jelent számára, már a csókja is semleges érzéseket vált ki belőle. Végre mehetett ő is az ágyába aludni, még utoljára az órára pillantott és kényelembe helyezte fáradt testét a kényelmes megvetett ágyba, ez után a hosszú nap után. Mikor már végre majdnem sikerült álomba szenderülnie halk neszekre lett figyelmes és a padló nyikorgására. A fia lopakodott a macijával a kezében az ágy felé. Gregnek már majdnem sikerült óvatosan a takarót felhajtania, hogy alámászhasson, de édesapja észrevette.
– Hé! Hát te meg mi a fenét csinálsz itt ilyenkor? Nem mondtam, hogy aludj?!
– Aludtam egy kicsit, de már nem tudok. Megengeded, hogy ide jöjjek melléd, a mami helyére?
– Még mit nem! Én úgy emlékszem, hogy van neked is egy klassz kis szobád. Persze, ha nincs rá szükséged, akkor akár egy albérlőnek is kiadhatjuk.
– De itt biztos jobban el tudnék aludni, melletted. Anyuci mindig megengedte, hogy mellette aludjak. Legalábbis akkor, amikor nagyon szerettem volna.
– Szerintem mindenhol ugyanúgy tudsz aludni, csak egy kényelmes ágy kell hozzá és kész. Most vihar sincs, hogy félj. Mellesleg lassan már öt éves leszel. A nagyfiúk nem szoktak a szüleikkel aludni.
– Még nem vagyok öt éves és még kicsi vagyok.
– Á, most meg már kicsi vagy, mi? Gyere, mutasd a homlokod! – a kezét a fiú homlokára tette és megnyugodott, amikor nem érezte forrónak a gyerek homlokát. – Már nincs lázad. Most pedig menj szépen a szobádba. Neked is aludnod kell és nekem is. – a kis Greg leszegett fejjel, a maciját a padlón húzva kisétált a hálószobából és a sajátjába indult. Reggel House kipihenten ébredt, habár előző éjjel sokára tudott csak elaludni. Nyújtózkodott egyet, majd hanyatt fordult és megpillantotta a mellette békésen alvó fiát. Elmosolyodott, amikor észrevette és csak csóválta a fejét, majd felhúzta rá a takarót, amit már félig lerúgott magáról. Nem sokkal később ő is felébredt, bár remélte, hogy a papája előtt kel fel és még ki tud osonni a szobából a sajátjába. Mikor kinyitotta a szemeit látta, hogy az édesapja bizony már fenn van, és épp őt nézi.
– Ó-ó, jó reggelt! Most ugye nagyon mérges vagy rám?
– Neked is jó reggelt! Igen, mérges vagyok bizony. Tegnap megbeszéltük, hogy…
– Tudom. Mit reggelizünk? Rendeljünk egy pizzát!
– Reggelire pizzát, mi?! Ha anyád megtudja, hogy majdnem minden ebédünk és vacsoránk az volt…, hát…, nem fog neki örülni, azt ugye tudod?
– Akkor sütsz palacsintát?
– Hogyne, mindjárt az lesz az első dolgom, csoki tortát nem akarod, hogy süssek?
– Te azt is tudsz?!
– Nem. Szerintem most egy szendvics is megteszi. Ahhoz minden van itthon és még el is tudom készíteni.
– Azt akár még én is.
– De nagymenő vagy, akkor csináld te!
– Engem ki szoktak szolgálni.
– Szóval most azt akarod játszani, hogy én vagyok a cseléded? Azért, mert egy gyerek vagy, nehogy azt hidd, hogy… – a mondandót a telefon csörgése zavarta meg, persze mindketten egyből tudták, hogy ki lehet az olyankor és House már kapta is fel a kagylót:
– Én is beszélek a mamival – a fiú is próbált nyúlni a telefonért.

– Ne zaklassanak, nem veszünk semmit! – szólt House a telefonba.
– House, én vagyok az.
– Ki az az én?
– Most direkt szórakozol? A gyereked anyja. Feltéve, ha csak egy gyereked van. De pontosítsunk, annak a gyerekednek az anyja, akivel feltehetően most is együtt vagy.
– Á, most már tudom, végre leesett. Ne haragudj, hogy rögtön nem ismertem meg a hangod, Mary!
– House, befejeznéd ezt a hülyeséget? Hogy van Greg? – House közben a fiát próbálta elhajtani a telefon közeléből, aki szinte majd’ kitépte a kezéből a kagylót.
– Várj egy kicsit! Gyere el a konnektortól azzal a ceruzával, nehogy bedugd oda!
– Mindjárt leteszem, ha direkt idegesíteni akarsz. Ez egyáltalán nem vicces!
– Tudom, ne haragudj! Ott mi újság? Mikor jössz?
– Na, végre, hogy befejezted a hülyeségeidet! Vagy ma este, vagy holnap reggel otthon leszek. Még a repülőjegyet sem intéztem el, de amint letettük, ezt fogom lerendezni. Már nagyon hiányoztok nekem. Mindketten! Én is hiányzom nektek?
– Megvagyunk, emiatt ne aggódj! Ha maradnod kell esetleg, akkor…
– Szóval nem hiányzom. Neked legalábbis, mert a fiamnak biztos – House hallani vélte a nő hangjában a csalódottságot és szomorúságot, nem is értette, hogy miért nem érti a viccet.
– Ne vegyél erre mérget! – próbált tovább szórakozni a nővel, a fia pedig tovább hadakozott az apjával a telefonért. House erős karja képes volt arra, hogy a fiút egy kézzel az ágyra nyomja és ott is tartsa, de ez a játék tetszett Gregnek és közben csak kacarászott. – Akkor akarod, hogy adjam a fiad vagy ráér, hogy beszélj vele, addig, míg hazaérsz?
– Persze, hogy akarom – majd anya és gyermeke tíz percig beszélgettek a telefonon. Greg elég sok mindenről beszámolt édesanyjának, például az ovis dolgairól, de semmi olyat nem említett, ami aggodalomra adna okot a nőnek. Elbúcsúztak és letették a telefont.

– Van egy jó hírem – a kisfiú érdeklődve és tágra nyílt szemekkel bámult az édesapjára, hogy vajon mi lehet az. – Ma mégsem kell visszamennünk vásárolni, mert megvan az ajándékod – Greg szemei máris ragyogtak a boldogságtól, ahogy ezt meghallotta, ennél jobb hírt nem is kaphatott volna.
– Komolyan?! – kiáltott fel örömében. – Tényleg nem hagytad el? Tudtam tegnap, hogy csak becsapsz.
– Nem csaptalak be, tényleg elhagytuk.
– Elhagytad – pontosított a fia.
– Szerencsére Stacy megtalálta és visszahozta. Most örülhetsz, meg én is, hogy nem kell másikat venni.

A hét utolsó napja volt és végre leesett az első igazi hó. Most már az utat is teljesen betakarta, bár szorgalmasan dolgozott a hókotró, amint végzett egy útszakaszon, már kezdhette is volna elölről az egészet. Akkora hó esett az éjjel, hogy a parkoló kocsik kerekei ki sem látszottak a nagy hótakarótól. A morcos doki és fia ennek egyáltalán nem örült, mert véget ért a motorozgatás. House erre az egy napra inkább otthon maradt volna a fiával és csak bentről figyelte volna a havazást, de nem tehette, mert dolgozni kellett mennie. Remélte, hogy a későbbre jósolt hóvihar miatt egy repülőgépjáratot sem fognak törölni és Cuddy időben hazaér.
A nap nagyon lassan telt House és Greg számára is és persze várakozással telve, mert nagy valószínűséggel végre hazatér a kis család harmadik tagja is. Mikor végre nagy nehezen mégis szabadultak a kötelékektől, amit az óvoda és a kórház jelentett számukra, boldogan elindultak hazafele. A kicsi fiú máris nagyobb örömmel szemlélte a gyönyörű fehér hótakarót, ami valósággal vakítóan ragyogott, mert tudta, hogy pár napig nincs óvoda, jönnek az ünnepek, hamarosan talán az anyukája is megérkezik és pár ajándékkal, játékkal fog gazdagodni a gyűjteménye. Hazaérve a férfi máris begyújtott a kandallóba, ami kellemes meleget árasztott. A kisfiú és a papája most nem nagyon szóltak egymáshoz, csak a kandallóban pattogó farönkök hangját lehetett hallani. Mindketten a meleget árasztó hely közelében voltak, Greg az ablakon keresztül bámulta a hóesést. A gyerekek hócsatáját, akik már meg is érkeztek az ünnepek idejére a nagyszülőkhöz. A szomszédokat, akik a nagy hókupacoktól próbálták megszabadítani a járdát, s úgy egyáltalán az embereket. De az az ember, akit annyira várt, nem érkezett meg. House pedig a kanapén elnyúlva egy újságot lapozgatatott, nem mondta ki, de már ő is nagyon várta Lisát. Egészen sötétedésig vártak a nőre. Greg az ablak elől nem mozdult egy tapodtat sem, de nyolc óra fele a papája már a fürdőkádba parancsolta, majd az ágyába.
– A mami azt ígérte, hogy karácsonyra itt lesz és holnap már szenteste – jegyezte meg édesapjának a gyerek csalódottan és elkeseredetten.
– A telefonban azt mondta, hogy vagy ma, vagy holnap itt lesz. Szerintem nem kell aggódnod, ha megígérte, akkor biztos itt is lesz – próbálta vigasztalni a maga módján. – Biztos a hülye idő miatt késik a gép vagy törölték a járatot.
– Ha megjön, akkor szólsz, ugye? Nem baj, ha már aludni fogok.
– Jó éjt, törpe! Most már aludj! – azzal lekapcsolta a villanyt és kisétált a fiú szobájából, kissé ő is csalódott volt, hogy holnap már szenteste és Lisa még nem jött meg.

Utószó

Legelőször is ismételten szeretnék köszönetet mondani Defnek, s a másik segítőmnek, aki most Miri volt! 😉 Ezer hála nekik! 😉 Áginak is sok köszönettel tartozom, amiért lehetővé teszi, hogy az írásaim felkerülhessenek az oldalra! 😉

Ennek a történetnek is lehetne folytatása; amiben kiderül, hogy hova tűnt Cuddy, karácsonyra megérkezik-e. Milyen lesz a karácsony. Kik érkeznek vendégségbe a House családhoz. Stacy felbukkanása okoz-e némi zűrt.
S még egy kis bonyodalom. 😉

Csatlakozás a társalgáshoz

5 hozzászólás

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..