Első rész

A július hatalmas forrósággal érkezett meg Princetonba. Reggel 9 óra volt, és az emberek légkondicionált munkahelyükre igyekeztek.

Lily Anderson úgy érezte, megsül.

Napsárga blúzában, fekete, térdig érő szoknyájában, sötétszürke balerinacipőjében nagyon melege volt, de mégsem vehetett fel egy rövid ruhát meg strandpapucsot! Elvégre állásinterjúja volt, és nagyon bízott benne, hogy ez végre összejön. Nemrég diplomázott és eddig sehol sem talált magának állást. Szeretett volna emberekkel foglalkozni. Precíz volt, pontos és szorgalmas. Úgy gondolta, a Princeton Plainsboro Oktató Kórház orvosigazgatója mellé megfelelő lenne asszisztensként. Így elküldte az önéletrajzát, majd türelmesen várt. Hamarosan megérkezett a válasz: várják személyes elbeszélgetésre.

Most itt ült doktor Lisa Cuddy irodája előtt és rettenetesen izgult. Igaz, ez egyáltalán nem látszott rajta. Vállig érő, sötétbarna haja szép simára volt vasalva, finom sminkje szinte nem is látszott, csak egy kis szempillaspirállal hangsúlyozta ki zöld macskaszemeit. Ovális arca és mosolygós szája intelligenciát sugárzott.

Órájára nézett. Negyed 10 volt. Már vagy húsz perce várt, hogy megérkezzen remélhetőleg jövendőbeli főnöke. Az egyik nővér ültette le Lisa Cuddy irodájának előterében. Lily a szemben levő, éppen megfelelő méretű (nem túl nagy, nem túl kicsi) íróasztalt méregette. Elképzelte, ahogy reggelente bejön, leteszi az útközben vásárolt Starbucks-kávéját az asztalra, lepakol, bekapcsolja a számítógépet, megnézi az e-mailjeit. Megissza a kávéját, elrágcsál egy fánkot és várja, hogy megérkezzen a főnöke. Rámosolyog, köszönti, megkapja a napi feladatokat és munkához lát. Fogadja a hívásokat, leveleket gépel, ügyeket intéz.

– Khm, elnézést.

Lily ugrott egyet a székében, majd enyhén elvörösödve nézett fel a most érkezett Lisa Cuddyra.

– Lily Andersonhoz van szerencsém?

A lány felállt és megigazította a szoknyáját. Doktor Cuddy magassarkú cipőjében éppen egymagasságban állt Lilyvel.

– Igen – válaszolta finoman mosolyogva és kézfogásra nyújtotta a kezét.

– Üdvözlöm, doktor Lisa Cuddy vagyok. Elnézést a késésért, de kész káosz volt a reggelem. Jöjjön csak be, foglaljon helyet.

Lisa letette a táskáját az íróasztalára és gyorsan megmosta a kezét, miközben Lily helyet foglalt.

– Ebben a hőségben mindenki megbolondul, főleg az autósok. A sok baleset miatt állandóan dugóba kerültem, és ráadásul a sürgősségi osztályra is sorban hozzák a rosszul lett idős és szívbeteg embereket. De persze ez nem az Ön problémája – mosolygott Cuddy és leült asztalához.

Miközben beszélt, Lily feltűnésmentesen tanulmányozta a nő arcát. Mindig szerette megfigyelni az embereket. Kitalálni, hogy mi van a szavaik mögött. Próbált olvasni a tekintetükből, a gesztusaikból, a mimikájukból. Lisa Cuddy okosnak és határozottnak tűnt. Olyannak, aki alkalmas arra, hogy elvezessen egy ekkora kórházat. Mosolya őszinte volt és kedves. Ugyanakkor fáradtság és valamiféle szomorúság is tükröződött az arcán. Lily persze nem tudta megmondani, mitől lehet, de kicsit sajnálta az idősebb nőt.

– Nem kér valamit? Kávét, teát, ásványvizet?

– Nem, köszönöm.

– Rendben, akkor vágjunk bele. Olvasva az önéletrajzát, kettős érzések kavarogtak bennem. Egyrészt nagyon meggyőző, hogy milyen jól tanult. Az eredményeiből ítélve szorgalmas és okos. Ugyanakkor nincs tapasztalata ilyen munkakörben. Kérem mondja el, miért gondolja, hogy Ön alkalmas lenne a munkára.

Lily kihúzta magát a székében, belenézett Lisa Cuddy szemébe és határozottan belevágott a mondandójába.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..