Második rész

13-as szó szerint beesett a kórterembe, ahol a beteg férfi ágyánál egy nő ült teljesen magába roskadva, könnyes szemekkel. A nő meglepetésében gyorsan felállt:
– Ki maga? Hol van Dr. House?
– Dr. Hadley vagyok, remélhetőleg Dr. House új teamjének egyik tagja.
– Ó, szóval House új csapatot szervez. Cuddy keze van a dologban, arra mérget vennék – gondolkodott hangosan a nő, mire 13-as kissé értetlenkedve nézett, ezért kifejtette:
– Magától nem vágna bele ilyesmibe. Ő szereti kézhez kapni a dolgokat, hogy neki már ne kelljen mással vesződnie, csak azzal, hogy meggyógyítsa az embereket, illetve, hogy beletiporjon mások lelki világába. Ehhez nagyon ért.
– Öhm… honnan ismeri a beteget? – kérdezte Remy, aki nem tudott mit válaszolni a nő előbbi kijelentésére.
– Kollégák voltunk. Az én nevem Dr. Allison Cameron.
– Szóval maguk jóban voltak?
– Ezt miből gondolja?
– Itt virraszt a beteg ágya mellett. Egy rivális nem tenne ilyesmit.
– Igen, Roberttel jóban voltunk… nem is tudja elképzelni, mennyire – azzal Cameron ránézett a falfehér, mélyen alvó szőke hercegre. Látni lehetett rajta, mennyire szereti a férfit. Dr. Hadley azonban visszahozta a való életbe:
– Ha megbocsát, szeretném megvizsgálni a beteget.
– Tessék csak, addig meglátogatom a volt főnökömet – mondta fogait összeszorítva és kiment a kórteremből, 13-asnak pedig sejtelme sem volt arról, kiről beszélt.

Kopogtak. Kiszólt egy ismerős hang:
– Gyere be! És ha egy ufó vagy, vidd el Cuddyt egy körre a repülő csészealjaddal, aztán rakd ki Szibériában! Kíváncsi vagyok, hány nap után jön rá, hogy én találtam ki az egészet, és nem egy nemzetközi összeesküvés célpontja – Cameron azonnal ráismert House-ra, mosolygott egyet, aztán óvatosan benyitott, mintha attól tartana, egy kemény tárgy fog felé repülni nem is olyan sokára.
– Jó napot! – House erre nem szólt semmit, csak bámulta Cameront, majd végül megszólalt:
– Maga szőke! – és ezt úgy mondta, mintha rajta kívül nem látta volna senki más, hogy Cameron immár nem barna fürtökkel sétálgat.
– Látom, nem sokat változott. Még mindig cinikus.
– Nem, komolyan! Bóknak szántam. Maga gyönyörű! Segített, hogy kirúgtam!
– Ez… kedves… azt hiszem. De az igazság az, hogy én mondtam fel, ha még emlékszik.
– Mindegy! Tudja, baromi dögös ebben a szerkóban!
– Szóval azt akarja, hogy ne meséljem el Cuddynak az ufós sztorit – mondta Cameron a legcsekélyebb kételkedés nélkül.
– Lekötelez. Egyébként mit keres itt?
– Semmit! – Cameron felemelte a hangját. – Maga nem ismer egy Robert Chase nevű orvost, aki most egy ismeretlen betegséggel küzd? Lehet, hogy haldoklik, de ezt sem tudhatjuk biztosan! Nem emlékszik, mennyit segített önnek? Fedezte is, ha arra volt szükség! Három éven keresztül ugráltatta, nem hagyta élni, most pedig nem képes arra, hogy megnézze, él-e még?! Azt eddig is tudtam, hogy kegyetlen tud lenni, de ezt nem feltételeztem volna! Cserben hagy egy barátot! – House megismerhette Cameron eddig rejtett vagy nem létező énjét.
– Nekem ő nem a barátom. – jelentette ki House, ezen Cameron nem lepődött meg egy cseppet sem, sőt:
– Gondoltam! Egy szemernyi jóérzés sem szorult magába! Foreman felnéz magára, House! De én… tudja mit? Nem haragszom, inkább sajnálom. Örülök, hogy időben ráébredtem, maga nem jó ember! Remélem, nem találkozunk annál többször mint ahányszor muszáj – azzal sarkon fordult, de mielőtt kiviharzott volna, House megragadta a kezét:
– Bűntudata van?
– Tessék? – kérdezte Cameron, akinek arcából kifutott a vér.
– Azt hiszi, a maga hibája, hogy Chase idebent fekszik, ezért megpróbálja másra hárítani a felelősséget. – House ismét beletaposott egy lelki világba, csak hogy most fején találta a szöget:
– Ez… nem igaz!
– Akkor lett rosszul, amikor szakított vele. Megértem, hogy emiatt bűntudat gyötri. Engem is gyötörne, ha lenne lelkiismeret-furdalásom. De mivel nincs, így én boldog ember vagyok! – erre Cameron keservesen felnevetett:
– Ha maga boldog, akkor én már a mennyekben érezhetném magam! És csak hogy tudja, nem én szakítottam vele. Hanem ő velem…
– Akkor egy picit félreértelmeztem a történéseket.
– Nos, talán egy kicsit. Csak jótanácsként mondom: előbb gondolkodjon, és csak azután beszéljen!
– Szeretem magát!
Cameron pedig, mivel ismeri House-t, rögtön félreértelmezte a szavait:
– Hogy… hogy képes ilyet hazudni?! Miért ilyen érzéketlen?! Soha, de soha nem fog már megváltozni, ebben biztos vagyok! – azzal kirántotta kezét House szorításából, és kiviharzott az irodából.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..