Keserédes búcsú

FIGYELEM! Aki nem látta az 5×20-at, annak SPOILERES!

Írta Bastet

Jövök eggyel Kutnernek, amiért elhozta hozzám azon az éjjelen.

Sebzett volt és azt hiszem szüksége volt rám.

Ő még nem dolgozta föl az esetet, ahogy a többiek. Habár még ők sincsenek túl rajta. Foreman és Tizenhárom még mindig a miérteket keresik, és azt hiszem én sem fogadtam még el, hogy elment.
Az igazság az, hogy úgy érzem, mintha a szívem egy részét kitépték és falhoz vágták volna. Bár csak egy évet volt itt, sokat köszönhetek neki. Megmutatta, hogy az élet többről szól, mint önsajnálatban és bánatban való dagonyázásról.

Dühös vagyok! Mi mást is érezhetnék? De Cuddy, Cuddy csak ül az irodájában letörten, csöndesen. Próbálja tartani magát, de én látom, mi van a felszín alatt. Ismerem őt. Úgy ismerem, mint ha a másik felem lenne.

Engem próbált rávenni, hogy beszéljek róla, de képtelen voltam. Nem akartam.

Azon az estén korán leléptem. Torkig voltam az irodával, a diagnózisokkal, a kórokkal, a betegekkel, a papírmunkával (elég nagy erőfeszítésembe kerül az eltüntetésük). Tele volt a hócipőm a Princeton-Plainsboróval! Émelygés fogott el az egésztől. Gyűlöltem a gondolatot, hogy nem tudom mi okozta, mi vagy ki a felelős a kialakult helyzetért! Egy gondolat járt a fejemben: el innen! Kikapcsoltam a számítógépet, bezártam az ajtót és beléptem a liftbe. Csak lennék már otthon!

Mikor végre hazaértem ledobtam a cuccaimat a padlóra és a bárszekrény felé vettem az irányt. Kivettem egy üveg scotch-ot és lerogytam a kanapéra. Ez megint egy olyan pillanat, amikor csak ez enyhítheti a fájdalmat. Szükségem volt valamire, ami felolvasztja a bennem lévő jégcsapokat, valamire, ami betölti az űrt, melyet Kutner hagyott maga után. Letettem az üres üveget az asztalra és a fürdőbe botorkáltam.

Általában rosszul alszom, a legkisebb neszre is fölébredek, de ez az éjszaka más volt. Egészen addig észre sem vettem, hogy itt van, míg az ágyam szélére nem ült. A szemeimet csak lassan tudtam kinyitni, de Cuddy elmosódott sziluettje egyre tisztább lett. Természetesen viselkedett, de én láttam a fájdalmat a szemében. Lassan közelhajolt és megcsókolt. Csak egy apró érintés volt. Elhúzódott és rám nézett. Gyönyörű szemei engem fürkésztek, a jóváhagyásomat várták. Mivel nem tiltakoztam, újra megcsókolt. Lassan, gyengéden tette és én nem tudtam megálljt parancsolni a kezemnek, mikor arcát a tenyerembe vontam és magamhoz öleltem.

Olyan érzékeny, finom és gyengéd volt. Oly… mámorító! Minden érzékemet betöltötte. Gyönyörű látványa, bársonyos bőre, érzéki illata, halk zihálása, fürge nyelve elvarázsolt. Az érzelmek elszabadultak, és ami ez után következett maga volt a paradicsom. A gyönyör átjárta a testünket.

Amíg szeretkeztünk egyikünk sem érezte a fájdalmat.

Azt hiszem, pár pillanatig megtapasztaltuk, milyen az igaz szerelem. Lelkünk a létezés egy magasabb síkján kapcsolódott össze.

Mintha a Föld forgása megállt volna arra a néhány órára, amíg a karjaimban tartottam. Engedte, hogy öleljem és szeressem. Megcsókoltam a homlokát és finom, karcsú, törékeny testét szorosan magamhoz ölelve merültünk mély és nyugodt álomba.

Mire fölébredtem, már elment.

Csak az édes parfümillat és a gyűrött párna bizonyította, hogy ott volt. Az egész olyan volt, mint egy álom.

Ahogy újra felidézem a történteket, az egyetlen furcsa dolog az volt, hogy egész idő alatt egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz. Egy hangot sem. Csak hagytuk, hogy megtörténjen. Se magyarázat, se szabályok, se „szeretlek”-ek.

Se megbánás.

Nem remélem, hogy a jövőben más is történik. Mi lehetne? A kollégám, a barátom, a főnököm, de nem a szeretőm. Azt hiszem csak ez a járható út.

Lehet, hogy cinikusan hangzik, de próbáljon csak meg bárki a bőrömbe bújni. Nehéz, ha két ember ennyire közel van egymáshoz és mégis oly távol.

Szemünk egy pillanatra találkozott, ahogy a ravatalnál állt. Az élet megy tovább.

Rámosolyogtam. Ez Kutnernek is szólt.

Soha nem beszéltünk arról az éjszakáról, és tudom, hogy nem fog újra megtörténni. Egy éj, egy pillanat, egy csoda.

De hálás vagyok. Hálás, amiért egy estére az enyém volt… és én az övé.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..