Gyerekjátékok

Lisa Cuddy bosszús arccal vágtatott be reggel 9 óra tájékán a kórházba. Léptei erőteljessége valósággal megrémisztette az útjába eső nővéreket és más alkalmazottakat, mire azok egy újabb pletyka után kezdtek érdeklődni. Betrappolt az irodájába, fekete bőrtáskáját az asztalra állította, és a deszka, illetve az azon elterülő papírok fölé görnyedt. Nagyot sóhajtott, jelezve ezzel magának, hogy elkezdődött egy újabb nap, elkezdődhet a munka. Ezt a sóhajtást leginkább ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor egy gyárban megszólal az éles hangú kürt, és indulnak a futószalagok. És ugyanez a kürt, illetve Cuddy esetében ugyanez a sóhajtás jelzi az ebédszünetet, a pihenőidőt, vagy ha éppen valaki belép az irodába. Csak hogy nem éppen lehet pihenésnek nevezni azt, amikor egy bizonyos alak kopogtatás nélkül töri be az ajtót…

Jó néhány utcával arrébb egy egyszerű férfi ücsörgött egyszerű autójában. Az autó nem volt modern, de nem is volt régi. Sötétkék színű kombi jármű, sok más és más fajta kocsival közösen állt egy parkolóban. Egyszóval nem volt feltűnő. A férfi borostás arcát egy újságpapír takarta, barna baseball sapkáját a szemébe húzta, de csak addig, hogy zöld szemét senki se láthassa, de ő mindenkit láthasson vele. Egyszóval a férfi sem volt feltűnő, és ő pontosan ezt akarta elérni. Ugyanakkor korábban átlagosnak látszódni akarása keltette fel mások figyelmét, de mivel már ezt a hibáját is kiküszöbölte, nyugodt szívvel állíthatta magáról, hogy az álcázás nagymestere. A fiatal nő, akit szemmel tartott, most eltűnt, és már 20 perce színét sem látta. S bár nézte a sötétbarnára festett ajtót, ami mögött eltűnt a követendő személy, mégsem látta, hogy mikor megy be, illetve ki rajta bárki is. Hogy is
koncentrálhatott volna oda, mikor teljesen más valaki járt a fejében! Agyát beködösítette a nő gondolata, aki minden alkalommal újra és újra levette a lábáról. „Ma még fel sem hívtam!” – kiáltott fel magában Lucas, és farmerzsebéből rögtön elővarázsolta mobilját, és már tárcsázott is.
– Lisa! Szia!
– Szia Lucas! Ne haragudj, de most rengeteg dolgom van…
– Ígérem, nem tartalak fel, csak legalább az estédet meséld el!
– Minden rendben volt. Mikor lefeküdtem, kulcsra zártam az ajtómat, és egész éjjel nyugodtan tudtunk Rachellel aludni.
– Ő most veled van?
– Nem, otthagytam Wilsonnál. A bejárónője vigyáz most rá amíg Tammy jobban nem lesz.
– Rendben.
– Te hol vagy? – kérdezte Cuddy, mikor felfigyelt a telefonból hallatszódó búgásra.
– Én itt ülök a kocsimban és egy nőt figyelek. Új megbízás. Valószínűleg csalja a férjét, és izgatottan várom, hogy kijöjjön a házból, ahova már vagy egy fél órája ment be, és én lefotózhassam bizonyíték gyanánt.
– Szexi a nő? – kérdezte Lisa tettetett sértődöttséggel.
– Nálad senki sem szexisebb – válaszolta a férfi, és Cuddy már látta is maga előtt a férfi csábos mosolyát, amit ilyenkor előszeretettel szokott használni, hogy ágyba csalogathassa az igazgatónőt, aki most még pirulva kuncogott egyet, majd elköszönt, és lerakta a készüléket.
Mikor felemelte tekintetét, a látvány a rózsaszín felhők közül rögtön visszarántotta a földre. Megköszörülte torkát, és közönyösen, komoly ábrázattal tette fel a kérdést, amit nap mint nap feltesz:
– Mit akarsz, House?
– Ohh bocsi, csak nem megzavartam egy bájcsevejedet a szőke herceggel?
– Nem. De bökd ki végre, miért vagy itt!
– Leadom a betegemet – mondta flegmán, miközben úgy dobta főnökéhez az aktát, mint egy frisbee-t. A válasz erre csak egy halált ígérő hunyorított pillantás volt, de végül a nő beleolvasott:
– Görcsös hasi fájdalmak… depresszióra utaló tünetek… lelassult gondolkodás… House, először talán meg kellene vizsgálnod a beteget! Vettetek már fel teljes kórtörténetet?
– Ugyan már, teljesen fölösleges! Görcsös fájdalom? Menstruál. Depressziós? Tinédzser! És menstruál… Lelassult gondolkodás? Tinédzser! És nőből van…
– House! Vizsgáld meg rendesen, és olvasd el a teljes kartont! Itt epilepsziához hasonlítható rohamokat is ír, és a vérnyomása is az egekben. Talán mégsem egy egyszerű menstruáció okozza. Utoljára mondom: Vizsgáld meg! – adta ki az utasítást Cuddy, és összecsukva az asztal szélére csúsztatta a kék dossziét, ezzel lezártnak tekintve a témát.

– Halálosan unalmas tünetek – jelentette ki a morcos doki, mikor belépett a konferencia terembe. Valaki szerezzen neki egy dilidokit, és a poén kedvéért kérek egy vérképet – mondta, majd magára hagyta a csapatot, akik már ügyet sem vetettek arra, hogy értik e, vagy nem House viselkedését, inkább indultak a dolgukra.

Princeton lakói mind fellélegezhettek meteorológusuk tévedésének hírére, hiszen öt nap után először a nap gyenge sugarai verődtek vissza az utcákon hosszasan elnyúló víztócsákról, s bár az esőfelhők csapatai visszavonulót fújtak, Carl Brown időjárás-jelentő tudta, hogy egy-két napon belül jön az utánpótlás. A környék amilyen szép volt nyáron, olyan levert, és szürke volt most, novemberben. Cuddy autójából nézelődve mérte föl a szomszédságot, a megannyi igényes, szép házak teraszán most állt a sár, és a gondozott kerteket beterítette a falevelek, faágak, és kiázott föld lucska. Lisa nem tudta, meg merje e nézni házát belülről is, mert kívülről úgy nézett ki, mint ha csak New Orleansból pottyant volna ide. Az épület előtt már egy vagon, és néhány autó várakozott.
– Jó napot! – üdvözölte Cuddy a férfit, aki felé indult, kezét nyújtva.
– Jó napot! Ted Jenkins vagyok. Ön pedig bizonyára Dr. Cuddy. Ez itt a csapatom – és hüvelykujjával a háta mögé, a munkásokra mutatott – mi fogunk a tetőn dolgozni.
– Igen, egyből rájöttem – mosolygott – Mondja csak, mennyi időbe fog ez telni?
– Nézze, asszonyom, minden az időjárástól függ. Ha a következő hetekben ilyen, vagy ehhez hasonló időnk lesz, akkor egy hónap, de ha ismét rákezd…
– Értem. Nos, ha bármi gondja akadna, csak hívjon! Jó munkát, és köszönöm! – mondta, és elköszönésképpen bólintott még egyet, és visszaszállt az autóba.

A nap hátralévő része borzasztóan fárasztó volt. A bizottsággal többször is ülésezett, egyeztetett a könyvelőjével, különféle papírmunkákat végzett, és egy kis klinikai rendelést is beiktatott. Mindezek következtében az igazgatónő úgy terült el bőrszékében, mintha most ért volna célba egy maratoni futás után. Megszólalt a kürt, azaz sóhajtott egy nagyot, összeszedelőzködött, és türelmesen kivárta a nap egyik fénypontjának minden csendülését: a hideg fémdarabkát a zárba helyezte, és bolondos élvezettel hallgatott minden egyen kattanást, majd zsebre vágta a kulcsot. Most már semmi és senki sem állíthatta meg, hogy hazafelé vegye útját. Pontosabban Wilson felé.

– Eh! – gügyögte Rachel mutatóujjával egy állat képére mutatva, mely kedvenc mesekönyvében szerepelt, arra célozva, hogy a férfi mondja meg neki, mi is az.
– Ez egy… egy… – Wilson is csak gügyögött, mint a kislány, hisz nem tudta megmondani, miféle teremtményt ábrázolhattak. Dr. James Wilson, onkológus, egy másfél éves gyerekkel az ölében nem tudta megállapítani egy olyan állat fajtáját, amely talán leginkább egy őzre hasonlított, de denevérfüleket, piros orrot hordott, hosszú farka volt, és aránytalanul rövid lábai. Elmélkedéséből barátja ébresztette föl:
– Kész a vacsora!
– Tyű! Mit főztél?
– Lasagne. Nem akartam nehezet – Wilson „Na ne hülyéskedj!” arckifejezéssel grimaszolt – De nem találom a sütőkesztyűt.
– House, ezt a konyhát én még nem használtam, csak te tudod, hogy mi hol van. Hú de hülyén hangzik ez… – mondta az utolsó mondatot halkabban, inkább már csak magának.
– Hmm. Sebaj, majd keresek valamit, ami helyettesíti! – mondta House felcsillant szemekkel.
James egy pillanatra sem törhette magát többé azon, milyen állat is van a mesekönyvben, mert ajtónyílást hallott az előtérből.
– Szia Lisa! Éhes vagy?
– Mint a farkas! Jajj, gyere ide, Kicsim! – és már kézbe is vette lányát, és körbecsókolta arcának minden szegletét.

A konyhát megtelítette az étel meleg illata, igazi kínzás volt a korgó gyomornak.
– Hű, de jó illatok vannak – mosolygott Cuddy.
– Igen, House jól főz – mondta Wilson, mire Lisa mosolya kissé lehervadt.
Mindketten helyet foglaltak az étkezőasztalnál, és egy-egy ilyen alkalomkor Lisa mindig elképzelte, milyen lenne, ha csak ő, Rachel és Lucas lennének a házban, mint egy igazi család. Álmodozása véget ért, mikor felfigyelt a vele szemben ülő Wilson kidüllesztett szemeire, amint Cuddy háta mögött néz valamit.
– House… – szólalt meg Wilson.
– Ez jobb, mint a sütőkesztyű! – vágott közbe az említett fülig érő vigyorral a képén.
Lisa hátrafordult, és megpillantotta a férfit a tepsivel sántikálva, kezeiben két-két köteg bugyival, amivel a hő ellen védekezett. A nő azonnal ráismert…
– Mi a francot művelsz a fehérneműimmel?! – ordított rá.
– Ezek erre a célra tökéletesen megfelelnek. De csak erre… neked a tanga jobban áll! – mondta, és az asztal közepére helyezte a gőzölgő lasagnét.
Cuddy ingerülten kikapta Greg kezeiből a bugyikat, és érezte, hogy felpezsdül a vére. Egyik ki lett égetve, másik tiszta korom volt. Lisa Cuddy kedvenc francia bugyijait Gregory House mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül tönkretette. Leírhatatlan a düh, amit érzett, izmai megfeszültek, a ruhadarabokat az asztalhoz vágta, felállt, és a békésnek indult este olyan kiabálásba torkollott, amit valószínűleg a szomszéd utcában is hallottak.

– Kikészít.
– Menj hotelba!
– Nem! Most már csak azért sem!
– Hagyd a francba! Menj hotelba! – erősködött Lucas.
– Nem! Ez már háború! Nem fogom engedni, hogy elüldözzön.
– De… ez nem logikus. Miért akarna elüldözni, ha közben beléd van esve?
– Talán mert nincs belém esve, és fölöslegesen féltékenykedsz – mosolygott Lisa, miközben gyengéden megcsókolta kedvesét – Na, most már menned kell. Akárki akármikor beronthat az irodámba, nem kell, hogy ezt lássák.
– Jaj, ugyan már! – nyafogott a férfi, és kezeit a nő csípőjére tette a kezét, és látszott rajta, hogy a legkevésbé sem érdekli, ki nyit rájuk.
– Lucas! Ez egy kórház. Nem szerelmi fészek – jelentette ki Cuddy, és visszalibegett az asztala mögé, mire Lucas mosolyogva elhagyta az irodát.

House rátért a következő folyosóra, menetközben mérgelődve, miért kell a teamnek őt a kórterembe rángatnia. Az ágy szélén egy fiatal, hosszú, szőke hajú lány ült, fülig érő mosollyal a száján, és Tizenhárom éppen az egyik infúziós csövet távolította el a karjából.
– Már jobban vagyok – mondta.
– Jah persze. Tegnap még nem úgy tűnt – morogta House, majd közelebb lépett, és alaposan megvizsgálta a beteget.
– Mennyi 5×6?
– Harminc – mondta a lány mosolyogva.
– Németország fővárosa?
– Berlin.
– Ha tegnap Mrs. Pock tyúkóljában a kakas 3 tojást, ma meg még 5-öt tojt, összesen hány tojása van Mrs. Pock-nak?
– Nyol… jajj! A kakas nem is tojik tojást! – nevetett a lány.
– Most már minden rendben lesz vele? – kérdezte az ágy mellett álló édesanya, hangjában csordultig aggodalommal.
– Igen! Valóban működött a gyógyszer! – vigyorgott House, és kibicegett a szobából. Tizenhárom teljes döbbentséggel rohant utána:
– House! Lemaradtam valamiről? Milyen gyógyszert adtunk neki?
– Semmit. De meggyógyult! Hát nem szuper? Látod, csak akarni kell! – mondta, és eltűnt barátja irodájának ajtaja mögött.

Aznap este House Wilson kanapéján ült, és egy tál müzli társaságában a Közkórházat nézte. „Az új évad első része! Végre!” – örvendezett magában, és lábait a dohányzóasztalra helyezte.
Figyelmét most semmi nem terelhette el, és minden erejével a szívroham ellen küzdött, amit bizonyára a várható nagy meglepetés fog okozni. Ugyancsak nem foglalkoztatta az sem, hogy főnöke köntöse éppen mellette nyugszik, de főnöke látványa egy szál törölközőbe csavarba már annál inkább. Nem tudta levenni a szemeit a nő nedves bőréről, és formás lábairól. A hőn áhított testet csak egyetlen kis rongy választja el a külvilágtól, amit ha tehetné, most egy mozdulattal lerántana róla. Cuddy nem szólt hozzá, csak lehajolt a köntösért, és visszament a fürdőszobába. Ez az egy rövidke pillanat a férfi számára pont elég volt, hogy teljesen megbabonázódjon. Megcsapta őt a nő illata, és majdnem meztelen testével túl közel került Househoz, aki már csak a fürdőszobaajtót bámulta tátott szájjal, és érezte, hogy szűk lesz a nadrágja. Legszívesebben rátörte volna az ajtót, és leszaggatta volna róla azt a nyamv
adt törölközőt. Cuddy a fürdőszobában ezekben a másodpercekben teli képpel vigyorgott, csaknem elnevette magát, hiszen pontosan tudta, milyen hatást váltott ki Houseból.
„Ha harc, hát legyen harc!” – gondolta magában a férfi, és kikapcsolta a TV-t…

A hetek hasonlóképpen teltek. Apró csipkelődések, piszkálódások, flörtölések sorozata, House részéről inkább keresztbe tett a nőnek, míg Cuddy az őrületbe kergette a férfit az ilyen eseményekkel.
A nő már három hete lakott Wilsonnál, aki csak jókat szórakozott a kettejük harcán. De aztán…

Egyik délután Cuddy úgy döntött megnézi, hogy haladnak a háza restaurálásával, és a látvány már az volt, amit várt: a tető már nagyjából egyben volt, még itt-ott munkálkodott egy-két ember valamit, valaki még a tetőn kalapált, másik pedig a furgonban pakolt valamit, harmadik pedig a házból jött ki, és kezével intett az igazgatónőnek. Lisa vette a célzást, és az ajtó felé indult. Mikor belépett megcsapta őt a dohos szag, és szörnyülködve nézte a felfordulást a lakásában. A por centiben mérhető magasságban állt a leterített bútorokon és a padlón, és akkor Cuddy meglátta. A nappaliban a fal mellett fel volt szedve a parketta egy részen, és a földbe volt betonozva egy fémpad, melyen vigyorgó arccal Ronald McDonald ücsörgött.
– Ez meg mit keres itt?! – kiáltott fel a nő.
– Mi a baj, hölgyem? Úgy csináltuk, ahogy kérte.
– Tessék?! Ki a fészkes fene kért egy padot, ami a McDonald’s előtt szokott állni?!
– A férje felhívott minket, és…
– A férjem?! – Cuddyt az agyvérzés kerülgette.
– Hölgyem, mi ezt az utasítást kaptuk. Az úr azt mondta, hogy az Ön férje.
– Hát ezt nem hiszem el… – Cuddy a homlokához kapott, és szótlanul kiviharzott az autójához. Egész hazafelé úton káromkodott, és a kormányt ütlegelte, mintha bármi köze lenne az egészhez. Úgy döntött, összepakolja House holmiját, beviszi a kórházba, és elküldi Wilsontól. Mikor a kulcsot a zárba tolta, és megpróbálta elfordítani meglepődve vette észre, hogy az ajtó nyitva van. Bentről hangokat hallott, így kicsit óvatosan ment be, de amikor meglátta Houset a TV előtt ücsörögve, mérgét nem tudta már visszafojtani.
– Mi a francot keresel itthon?! – kiabálása olyan hangerejűre sikeredett, hogy a férfi ijedtében majdnem leesett a kanapéról.
– TV-zek. A betegem meggyógyult, nincs mit csinálni.
Cuddy csípőjére tette a kezét, kicsit összeszedte gondolatait, majd lassú léptekkel a készülékhez ment, kikapcsolta, majd a férfi felé fordult:
– Ezúttal túl messzire mentél! Mégis hogy képzelted ezt?!
– Szerintem jól mutat a nappalidban – mosolygott a doki, és Cuddy mérgét innentől már nem lehetett fokozni. Csak hápogni tudott. – Micsoda? House, az a pad oda van betonozva! Felszedték a parkettát!
– Rachelnek biztosan tetszeni fog. Első a gyerek!
Cuddy hangja megtört. – Ennyi. Kész. Én ezt nem vagyok képes tovább elviselni – mondta, és kezeivel még legyintett, majd eltűnt Wilson szobájában. House hallotta a szekrény nyitódását, így hirtelen felállt, és amilyen gyorsan csak tudott odasietett.
– Mit művelsz? – kérdezte a nőt, aki a férfi bőröndjébe hajtogatás helyett belegyűrte a ruhákat.
– Pakolok. Elmész innen.
– Dehogy megyek! – jelentette ki flegmán, és az ágyon heverő bőröndöt a fülénél fogva kidobta az előszobába, mire Lisa kiegyenesedett – Menjetek ti!
Cuddy szembogara összeszűkült. Olyan tekintettel bámult a férfire, mint aki biztosan félreértett valamit.
– Inkább menjek én a másfél éves gyerekemmel egy hotelba, mint te??
House közelebb hajolt Lisához, mintha a magassági előnyét akarná hangsúlyozni.
– Sokkal tovább bírtad, mint gondoltam.
– Micsoda? Mit?
– Azt hittem hamarabb kiborulsz, és hamarabb mész el. De ebből is látszik, hogy be vagy rám indulva, egyedül ezért nem pakoltál még össze.
– Lucasszal járok! Itt az ideje hogy beletörődj. És nem megyek sehova! – kiáltotta, majd kiviharzott a szobából maga mögött iszonyatos erővel becsapva az ajtót.

Aznap este ismét eleredt az eső, mintha a felhők figyelnék az igazgatónő kedélyállapotát. Pedig a nő igyekezte feszültségét leplezni kedvese elől, akivel egy kellemes vacsorát töltött éppen egy elegáns étteremben. Mélyeket lélegzett, hisz amúgy is szűk ruhája most még szűkebb volt, mivel House múlt héten úgy gondolta kedves gesztus tőle, ha kimossa a nő összes ruháját… magas hőfokon… egyszerre…
Szégyellte magát, de egyáltalán nem figyelt Lucas beszédére, házának képei sorjáztak az agyában, és bosszúvágy uralta gondolatait. Először fel sem figyelt a nevére…
– Lisa! Lisa! – itt vagy még? – szólongatta a férfi – Nagyon elbambultál.
– Igen, persze – mondta, és nagyot kortyolt a vörösborból.

Alig várta, hogy hazaérjen. A randik Lucasszal már nem azt az érzést keltették benne, mint régebben. Felszínes, száraz beszélgetések, és szex. Ráadásul kevés szex! Tömören ennyiben össze tudta volna foglalni Cuddy a kapcsolatát, és ez eléggé lehangolta. Nem vágyott már másra, csak egy forró fürdőre, és egy meleg ágyra.
Ahogy a fürdőszoba felé vette az irányt, észrevette, hogy Wilson hálójának ajtaja tárva nyitva áll. House természetesen a kanapén durmolt, de a nő már ügyet sem vetett rá. Lábujjhegyen a nyitott ajtóhoz sétált, és akkor vette csak észre, hogy a szoba üres. Vérnyomása az egekbe szökött, mikor feltette magának a kérdést: „Ki vigyázott Rachelre?”.
Szabályosan beszaladt a vendégszobába, és a látvány megnyugtatta a szívét: kislánya a hátán fekve nagy pocakkal mélyen aludt. Anyja fellélegezhetett, hiszen ez volt a fő, hogy a kicsi rendben legyen. Halkan becsukta az ajtót, és már hívta is az onkológust:
– Wilson! Hol vagy? Ki volt Rachellel, ha te nem vagy itthon?
– Lisa! Öm… meg tudom magyarázni. Ma délután észrevettem egy sárga foltot a szememben, úgyhogy megvizsgáltattam magam, és most benn tartanak estére. Valami baj van a májammal…
– A francba… De miért nem szóltál? – kérdezte aggodalmas hangon.
– Pontosan ezért! Nem akartam, hogy aggódj. Hogy ideges legyél, mert… House volt a gyerekkel.
– Micsoda?!
– Ő vállalkozott! Én már hívni akartam a bébiszittert, de ő felajánlotta, hogy vigyáz rá. Felhívtam. Megetette, tisztába rakta, elaltatta… ha most Rachel otthon fekszik a kiságyában és nyugodtan alszik, akkor tényleg minden rendben volt.
Cuddy nem akart hinni a fülének. Túlságosan jól ismerte a férfit ahhoz, hogy ilyesmit elképzeljen róla.

Már lefekvéshez készült, de megállt a férfi mellett, majd leült mellé a kanapéra. House azon az estén nagyot nőtt a szemében, és Cuddy megértette, hogy ez egyfajta „bocsánatkérés” tőle. Gyengéden végigsimított a borostával borított arcon, lágy puszit nyomott rá, majd visszament a szobájába, és ezúttal nem zárta be az ajtót…

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..