Megoldás

– Cuddy! Fölösleges ez a nagy felhajtás. A Reye-szindróma pedig passzol – mondogatta House egy kórházi ágyban feküdve.
– Persze! – válaszolta mindig Cuddy. – Azt leszámítva, hogy gyermekbetegség. És ha tényleg ugyanaz a bajod, mint a lánynak, akkor nemsokára bekómázol. Azt pedig nem szeretném.
– Megtörne a szíved… – vigyorodott el House.
– Nézd. A kórháznak egy fontos orvosa vagy. És ezért nem szeretném, ha elveszítenénk téged.
Cuddy ott ült House ágya mellet, és nagyon félt. Tudta, hogyha a lány haldoklik, akkor bizonyára House is haldoklik. Mármint persze, ha ugyanaz a bajuk. De hát a lány is hányással kezdte! És ha a lányt még House se bírta diagnosztizálni, akkor senki se fogja tudni. Pláne hogyha House most meghal… De nem! Az nem lehet! Cuddy tudta a szíve mélyén, hogy az nagyon fájna neki. És nem csupán csak azért, mert a kórháznak egy zseniális orvosa.
– Ezt nem az este miatt mondod? Lehet, hogy nem is csak a diagnosztikai képességeim hiányoznának?
– Most mennem kell.
„Elpirult” – gondolta House. De nem sokkal később Foreman is betért House-hoz.
– Hallom haldoklik… – próbálta utánozni cinikusan House-t.
– Elvileg nem… vagyis hát elvileg igen, csak gyakorlatilag nem… De tudja mit? Mesélhetne egy kicsit arról, hogy milyen érzés volt. Három éve még maga haldoklott.
Szerva itt, csere ott, és House megint visszavágott.
– Nos, igen. De a lány még mindig kómában van. És Cuddynak minden bizonnyal igaz van abban, hogyha maga is elkapta, akkor ez nem Reye-szindróma.
House ekkor megragadta Foreman csukóját, miközben az gyógyszert készült beadni neki.
– Kezelje Reye-szoindrómára. Egyelőre ez az egyetlen diagnózisunk. Vagy bejön, vagy nem. Nincs mit veszíteni. Ha jó, akkor nyerünk, ha nem, akkor már úgyis mindegy a lánynak.
– Ööö… Oké – dadogott Foreman.
Őszintén szólva Foreman is meglepődött House kitörésén. Oké… House sose volt egy százas, de nem voltak ilyen fajta… kitörései. De tudta, hogy House-nak igaza van. Tehát így cselekedett.

***

Wilson lépett be House kórtermébe, gondolta meglátogatja. De legnagyobb meglepetésére az ágy üres volt. Először arra gondolt, hogy House-on jelentkeztek a lány következő tünete, a tudatzavar. A lány is eltűnt mikor az ágyból, mikor fölfedezték rajta. De végig se tudta gondolni a dolgokat, hiszen a kórteremből nyíló mosdóból a WC lehúzása hallatszott. Wilson megnyugodott. Ám mikor House kilépett újra megijedt.
– House, mégis mit a fenét tervezel?
– Őőő… ismerlek?
– Istenem! House! Tudod, ki vagy?
– Nyugi már, csak ugratlak.
– És az is az ugratás része, hogy az utcai ruhád van rajtad?
– Nincs semmi okom itt lenni.
– És elengedtek téged? – kérdezte csodálkozva a barátja.
– Elengedtem magam.
– Azt látom. Azonnal öltözz vissza, és feküdj le.
– Váó! Le akarsz fektetni? Tudom, hogy a házban mindenki buziknak néz minket, de azért nem gondoltam, hogy igazuk is van. És még azt is elvárod, hogy sztriptízeljek..!
– Ha-ha! House, ez most komoly! Egyelőre ismeretlen, halálos, fertőző betegében szenvedsz.
– Ez nem igaz.
– Tényleg, egy beteg embert kezelsz, akinek a betegsége hányással kezdődött, aztán hirtelen te is elkezdesz hányni.
– Nekem más a bajom.
– Azt hittem nem hiszel a véletlenekben.
– Ugyan már. Nem ti mondtátok, hogy a hányás ezer meg ezer dolognak lehet a tünete?
– Szóval hiszel a véletlenekben…
– A véletlenekben nem, de a számokban igen. Nézd, ez egy kórház!
– Oké. Akkor öltözz át, és feküdj vissza. Majd később visszanézek.
Wilson elindult az ajtó felé, ám ekkor Foremanbe, Taubba, és Tizenháromba botlott bele.
– Nem hiszem el! House, igaza volt – újságolta Foreman.
Wilson kérdőn nézett barátjára.
– Látod?! Mondtam. Most már elmehetek? – House hangja cinikus volt.
Wilson csodálkozva nézett barátjára.
– Mi? Maguk elkezdték kezelni a lányt egy olyan betegségre, amit kizártak?
– Mondtam nekik, hogy kezeljék – kezdte House. – Mert ha tényleg abban a betegségben szenvedek, mint a lány, akkor teljesen mindegy neki, mert az egyetlen ember, aki diagnosztizálni bírná, vagyis én – itt büszkén magára mutatott – meg fog halni. Ha meg tényleg másba szenvedek, akkor igazam van – itt megint büszkén magára mutatott.
– House, Sarah életjelei javulnak – vigyorgott Tizenhárom.
Wilson lemondóan a barátjára tekintett.
– Szólok Cuddynak, hogy jöjjön ide, és akkor majd megbeszéljük a távozásodat.
– Hát nem édes a pasas? – kérdezte, ha lehet még cinikusabban, mint ahogy eddig is tette bármikor a csapától.
Taub csodálkozva nézett a távozó Wilson után.
– Maguk… maguk melegek?
De rögtön elpirult látván, hogy Foreman és Tizenhárom lenézően nézett rá.
– Csak langyik. De legalábbis barátok – válaszolta House. – Na, táguljanak!

Nem sokkal később Cuddy jött be Wilson kíséretében.
– Szóval, House azt állítja, jól van – kezdte Cuddy.
– De mamííí! – vigyorodott el House. – Félek a doktorbácsiktól!
– Akkor mivel magyarázod azt, hogy hánytál?
– Vicodin.
– Mi? House évek óta szeded a Vicodint, de még soha nem volt tőle semmi bajod.
– Igen, de azért úgy átlagosan egyszerre egy Vicodint szoktam enni, mondjuk naponta ötször, hatszor.
– És..?
– És amikor szívednek kilenc éves gyöngyházáért bunyóztam egyszerre hármat kaptam be.
– Vicodin-túladagolás? Azt hittem, nem hiszel a véletl…
– Cuddy! Ha ugyan az lenne a bajom, mint a kiscsajnak, akkor már rég lázas lennék, sőt már az eszméletvesztésnél járnék. A lány pedig pozitívan reagált a Reye – szindróma kezelésére. Mit csinálsz?!
– Megmérem a lázad – válaszolta arcán széles vigyorral Cuddy.
– Na?
– 36,5.
– Na látod! Hazamehetek?
Cuddy zavarosan nézett az eddig csendben egyhelyben álló Wilsonra.
– Hozzon egy tűt – kérte Wilsont. – Csinálunk egy toxit.
A kórteremből kifele menet Wilson faggatni kezdte Cuddyt.
– Szóval hisz neki.
– Nem feltétlenül – válaszolta a nő.
– De hisz kért egy toxikológiát.
– Nézze.
Itt megálltak. Cuddy Wilsonra nézett.
– House is ezt szokta csinálni.
– Hisz a betegeknek? Hát… Nekem úgy tűnt eddig, hogy valami más módszert használt.
– Diagnosztizál. Házkutatást tart, MR-t készít, vizsgálatokat tart, vagy éppen toxikológiát kér.
Wilson Cuddyt nézte:
– Szóval hisz neki.
Cuddy nagyot sóhajtott, és elindult az irodája felé, miközben hátrakiáltotta:
– És kérjen egy toxit!!!

Cuddy belépett House szobájába.
– Na? – nézett rá a férfi.
Cuddy lassan közeledett House-hoz. Olyan közel lépett hozzá, hogy alig volt tíz centi az arcuk között.
– EZT MÉGIS HOGYAN KÉPZELTE?! – ordította el hirtelen magát a nő. – Ez biztos nem három darab volt! Egy nullát minimum lehagytál a végéről!
– Miről is beszélünk?
– A Vicodinról. A Vicodin szintedről. Nagyon magas volt. Mit magas… az nem kifejezés. Ennyitől meg is hallhattál volna! El nem tudom képzelni, hogy hogyan úsztad meg CSAK hányással. Szóval? Ki vele? Bevettél valamit még rá?
– Ha így lenne tudni akarnád..?
– House! Meg is hallhattál volna ennyi Vicodintól!
Cuddy szíve mélyén egyet értett House-szal. Tudta, hogy inkább tudni sem akarja. Tudta, hogy House milyen.
Mint egy rossz kisgyerek. Aki nem tud magára vigyázni. Akire figyelni kell, mert annyira.. – igen, ez furcsán hangzik, gondolta -… annyira okos. Mert azt hiszi, vele nem történhet semmi. Pedig ő is emberből van…
– Nem akarlak elveszíteni – könnyek futották el szemeit.
– Mint embert, vagy mint orvost?
– Bunkó vagy. De egyiket sem.
House átölelte a csinos igazgatónőt.
– Lisa néni!
Cuddy megpördölt.
– Sarah! Miért keltél föl?
– Dr. Remy megengedte, hogy kimenjek a mosdóba.
– De a mosdó nem itt van…
– Maga volt, aki rájött, hogy mi a bajom? – nézett House-ra.
– Talán – vonta meg a vállát House.
– Meg szeretném köszön…
– Ne tedd! – mondta House, és kiment a kórteremből.
Sarah Cudddyra nézett, aki viszont House után nézett.
– Maguk együtt vannak.?
– Mi?
– Ő volt az az „ok” ami miatt mégsem fogadott örökbe?
– Ó, Sarah.
Cuddy leguggolt a lány mellé, kezét a vállaira tette.
Most mégis hogyan mondja el neki, hogy túl nagynak tartotta a lányt, és azért nem őt fogadta örökbe, hanem egy kis csecsemőt?
– Nem ő volt az ok.

– House! – kiáltott Cuddy House-ra.
House már jól volt, éppen a sürgősségin nézte Cameron munkáját. „Szép öltések” – mondta néha.
Sarah visszament az intézetbe. A Reye-szindróma kezelése hatott. House pedig újra a napi hat Vicodin szintet tartotta.
– Igen, ó, nagyságos?
Ja! És House újra mesterfokon gyakorolta a cinikus beszólásokat.
– Mi lesz a rendeléssel?
– Esetem van.
– Látom!
– Tudnom kell valamit – szólt House. – Mi van most… velünk?
– Semmi.
– Úgy értem, hogy amikor az éjszaka…
– Tudom hogy érted. Ugyanúgy minden reggel kiabálok veled, hogy miért nem rendelsz, amíg neked nem lesz egy eseted, te elsütsz majd valami poént, és megoldod azt. Mint eddig is.
– Oké. Benne vagyok.
Cuddy egy puszit nyomott House arcára és elsétált. Cameron nagy szemekkel tátott szájjal nézte mindezt.
– Maguk járnak? – kérdezte Cameron tűvel a kezében House-t, mikor az elbicegett mellette, fejvarrás közben.
– Miért?
– Megpuszilta.
House megpuszilta Cameron arcát.
– Mi járunk? – kérdezte a doki, és tovabicegett.
– De én férjnél vagyok – kiáltott a távolodó House után.
– Neki meg gyereke van! – szólt hátra House.
Cameron elnevette magát.
– Mond valamit.

VÉGE

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..