A 6. évad után

A szavakon túl

Az emberek el sem tudták képzelni, hogy történhetett ilyesmi. Több ezren várták a fejleményeket, ki sírva, ki magába roskadva, hogy megtudják: hozzátartozójuk, szerettük túlélte-e a borzalmas balesetet. Senki nem mert reménykedni, mert nagyon féltek a felettük lebegő iszonyattól, az elképzelhetetlentől. És aki meglelte ismerősét, rokonát a sebesültek között, az örömkönnyektől reszketve rebegte háláját az ég felé. De persze voltak, akiknek a sorsfordító hajnal tragikus fényei kúsztak csak át a sötétségen.
Rengetegen próbáltak segíteni a benn rekedt áldozatokon, de még így is kevésnek bizonyult az elvégzett munka. Vért és verítéket sem kímélve fáradoztak mégis, hogy minden ember életet megmentsenek. Tűzoltók, önkéntesek, orvosok, mentősök.
A szerencsétlenség után pár órával a törmelékek nagy részét már eltakarították, kevesebb feladat maradt tehát, így a régebb óta dolgozókat elengedték. Rendőrautókkal, mentőkkel távoztak a testileg és lelkileg is elfáradt hősök. A mindennapok hősei.
A Princeton Plainsboro kórház felé tartó mentőautóban ült Lisa Cuddy is, öt másik orvossal együtt. Senki nem szólt egy szót sem, de nem is tudtak volna mit mondani. Most nem lehetett csak úgy megbeszélni egy-egy beteget, hiszen mindenki egyazon problémán dolgozott, és mindenki szervezetét ugyanúgy megviselte a hosszú és fárasztó igénybevétel.
Cuddy nem is bánta, hogy csend van, és csak a kinti forgalom zaja szűrődik be tompán a kocsiba. Gondolatai ide-oda cikáztak, és nem tudott rendet tenni köztük. Egy dologban volt teljesen biztos. Valami megváltozott benne ma éjszaka. Érezte, tudta, hogy nem végzett még, feladata van, amit be kell fejeznie. És azt is tudta, hogy ez a feladat nem Trentonban és nem is a kórházban vár rá, hanem valahol egészen máshol.
Hiszen ez az éjszaka neki nem csak egy össznépi tragédiáról szólt, hanem saját belső küzdelméről is, ami végre-valahára lezárult. Saját magát is megdöbbentve vette észre, hogy az ész és a szív harcának döntő ütközetében végül a szív nyert. És furának tartotta, de egyáltalán nem bánta. Hiszen döntenie kellett: House vagy Lucas? Sokáig próbálkozott kategorizálni a két végletet: vesze-kedés vagy boldogság, felelőtlenség vagy biztonság, nyugtalan vagy nyugodt élet.
De ezen az éjszakán rájött, hogy ez hülyeség. Lucasszal is veszekedtek olykor, és ami azt illeti ő is elég felelőtlen tudott lenni néha, és jobban végiggondolva sosem volt teljesen meggyőződve arról, hogy a férfi mellett tökéletes boldogságra lel. Szerette őt, de valami hiányzott.
És ami Lucasból hiányzott, az volt meg House-ban. Plusz a lehetőség, hogy akár vele is boldog lehet. A kérdés tehát ennyire redukálódott: House vagy Lucas?
Még valamivel tisztában volt azonban: hogy mérhetetlen távolságra lökte el magától House-t az utóbbi időben. Amióta csak a férfi megtudta, hogy Lucasszal van együtt, azon dolgozott, hogy távol tartsa kettejüktől a diagnosztát. Ez többé-kevésbé sikerült is, csak épp azt nem vette észre közben, hogy House ezúttal komolyan közeledni szándékozott felé. Vagy nem akarta észrevenni? Cuddy ezen is sokat gondolkodott.
Az éjszaka eseményei most mozifilmszerűen pörögtek végig előtte. House küzdelme Hannáért örökre beleégett elméjébe. Igazság szerint sajnálta a férfit. Tudta jól, hogy önmagát látja a nőben, és ugyanúgy küzd érte, mint annak idején önmagáért. De most veszített. Nem menthette meg Hanna lábát az amputációtól, mégis… valahol győzelmet aratott: önmaga felett. És Cuddy látta ezt a győzelmet. Kínkeserves vallomás volt, olyan szavak, amelyek megmutatták House egy egészen el-rejtett oldalát. Cuddy ismerte ezt az oldalt is, de azt hitte, hogy már régen elveszett. Soha nem hitt benne, hogy újra látni fogja. Vagyis hogy House újra látni engedi neki.
A mentőautó begurult a kórház sürgősségi bejáratához, és egy rándulással megállt. Az orvosok sorba kiszálltak, és befelé indultak. Cuddy is az ajtó felé vette az irányt, de lassú léptekkel haladt, mert gondolatai még mindig nem hagyták szabadulni. Egyre csak a diagnoszta sziluettje rajzolódott ki előtte, ahogy minden álarctól, védőfaltól mentesen, őszintén színt vall érzéseiről, nyomoráról. És Cuddy tudta, hogy ezt ő váltotta ki House-ból. Kicsit szégyellte magát kirohanása miatt, de ha ez volt rá a válaszreakció, akkor megérte.
Egyenesen az irodájába akart menni, ám hirtelen Foreman állta el az útját. A nő kissé zavartan tekintett rá, de az kérdezés nélkül is elmondta, mit akar.
– House betege meghalt a mentőben – kezdte köntörfalazás nélkül, Cuddy pedig úgy érezte, mintha kiszúrták volna a tüdejét, mert egy pillanatra nem kapott levegőt.
– Hanna? – nézett az előtte álló orvosra. – De hogyan? Mi történt?
– Zsírembólia. House semmit sem tehetett már érte, de… – Foreman habozott.
– De micsoda?
– Azt hiszem, ezúttal nagyon megviselte…
Cuddy nem válaszolt, hanem elfordult a férfitól, és most már ténylegesen is irodája felé vette az irányt. Teljesen világos volt előtte, mit kell tennie, méghozzá most azonnal.
Belépve körül se nézett, íróasztalához sietett, kihúzta a felső fiókot, ekkor hallotta meg az is-merős hangot maga mögött.
– Lisa! Minden rendben van? Nem sérültél meg? Órák óta várok rád…
A nő eddig jutott Lucas szavainak felfogásában, és nem is értette miről beszél neki a férfi. Kivette a gyűrűt a fiókból, ami még egy egész napot sem volt a kezén, és szembe fordult Lucasszal. A férfi ekkor elhallgatott, és aggódva nézett Cuddyra.
– Mi történt, Lisa? – a nő egy másodpercig habozott, majd odanyújtotta az eljegyzési gyűrűt a meg-kövült férfinak.
– Sajnálom – kezdte halkan. – Találsz nálam sokkal jobbat. Olyat, aki megérdemli a szeretetedet.
– Mi…? Mi ez az egész? Lisa, mondd már el, mi történt? – Lucas hangja kétségbeesetten zengett, és értetlenül vette át a felé nyújtott apróságot.
– Ne haragudj rám, kérlek – azzal Cuddy megfordult, és amilyen gyorsan csak tudta, levette a felső védőruhát, és székére hajította. Már az ajtónál járt, mikor ismét Lucas hangját hallotta.
– De hát mi… a fenébe is, Lisa, mi folyik itt?
– Még én sem tudom.
– De köze van House-hoz, igaz?
Cuddy úgy döntött nem hazudik, most már nincs értelme. Sem Lucasnak, sem House-nak, sem pedig önmagának.
– Igen. Mindig is köze volt.
Egy utolsó pillantást vetett még a férfira, és elhagyta az irodáját. Lesietett a parkolóba, és azonnal kocsiba szállt.
Őszintén aggódott House-ért. Most még jobban, mint eddig valaha is. Hát mégsem győzött. Sőt Hanna halálával győzelmébe egyenesen belebukott. Csak vesztes lett, és Cuddy tudta jól, hogy ez végképp beteheti nála a kaput. Fogalma sem volt, mit fog látni, mikor odaér a férfihoz, ugyanakkor most megmentőt sem akart játszani. Most tisztázni akarta a helyzetet egyszer s mindenkorra. Egyáltalán nem készült a viszontlátásra, túl fáradt volt most ehhez. És különben sem tudta, mit is kéne mondania. Egyszer az életben a véletlenre bízta magát.
Megállt a diagnoszta lakása előtt, és a kiszűrődő tompa fényből megállapította, hogy a keresett személy otthon van. Bezárta autóját, és a bejárathoz lépett. Látta, hogy az nyitva van, ezért egy utolsó nagy sóhaj kíséretében belökte.

Így alakult

Miután szétváltak csókjukból, sokáig álltak még egymással szemben, homlokukat összeérintve, lehunyt szemmel. Kezüket még mindig összekulcsolva szorították maguk mellett. Hallgatták egymás légvételét, szívverését, és igyekeztek minden külső zavaró tényezőt kizárni tudatukból. Többek között, hogy az éjszaka milliárdnyi fájdalma nehezedett rájuk, mind lelki, mind fizikai valójában.
House képtelen volt felfogni, ami vele történt. Teljesen kétségbe volt esve, jobban mint valaha eddigi életében, hiszen nehezére esett zöld ágra vergődnie érzései között. Feldúlt volt, és minden ésszerű magyarázat ellenére hibásnak érezte magát Hanna haláláért. Úgy érezte, nincs kihez fordulnia, ezért legegyszerűbb megoldásként vissza akart térni jó öreg barátjához, a vicodinhoz. De váratlanul megjelent Cuddy, és minden várakozását felülmúlva szerelmet vallott neki. Hát lehet ilyen körülmények között boldognak lenni? Ekkora áldozatot kell hoznia egy maréknyi, törékeny boldogságért?
Nagyot nyelt, majd rekedten suttogott bele a csöndbe.
– Velem maradsz?
– Igen – hallotta a nő válaszát. – Ha te is akarod.
– Mellettem leszel?
– Igen.
Kinyitotta szemét, és megkereste a nő pillantását. Egészen közelről nézett a türkizkék szemekbe. Látta íriszének ragyogását, és pupillájának minden apró változását.
– Mi fog most történni?
– Mit szeretnél, mi történjen? – mosolyodott el Lisa.
– Nem tudom.
Határozatlan mozdulattal hátrébb lépett, és leroskadt a kád szélére, de nem engedte el a nő kezét, így ő is kénytelen volt megmozdulni, és a férfi után lépni. Mélységesen megrendítette Cuddyt, hogy így kell látnia House-t. Egyáltalán nem szokta meg ezt a viselkedést tőle. Észrevette, hogy a férfi bátortalanul a derekáért nyúl. Cuddy ekkor szorosan magához vonta őt, és úgy ölelte, ahogy egy anya öleli gyermekét, ha az elesett az új biciklivel, és fájdalmas sebeket szerzett. House arca belepréselődött a nő hasába, de esze ágában sem volt elengedni. Soha többé nem akarta most már elengedni.
Végül Lisa mégis enyhített az ölelésen, és a férfi vállára esett a tekintete. Végig simított a borostás arcon, és lágyan így szólt.
– Mit szólnál, ha most lezuhanyoznál, utána pedig átkötném a sebedet?
House ráemelte pillantását.
– Ugye most viccelsz?
A nő értette, mire gondolt a férfi. Egy darabig hallgatott, majd a lehető legtermészetesebb hangon közölte.
– Szedd össze, amire szükséged van, és indulás. Majd nálam ellátlak. Az én zuhanyzóm remélhetőleg nincs tele tükörszilánkokkal. Ott is aludhatsz. Mellesleg… nem tudtad, hogy a törött tükör balszerencsét hoz? – ezt már cinkosan vigyorogva kérdezte, és végre House is megeresztett egy félmosolyt.
– Helyet cseréltünk. Előbb jött a balszerencse, aztán én a tükörrel.
Utána felállt a kád széléről, és szobájába indult. Cuddy követte, és megfogta, amit a férfi a kezébe nyomott. Pizsamát, váltóruhát, meg ami még kellett. Közben belegondolt, hogy mire is készül tulajdonképpen. Cuddynál zuhanyozni? Ott aludni? Lehet, hogy vele? Jobb napjain az ilyesfajta fel-ajánlást minimum három arcpirító beszólással plusz egy egész napos szívatással toldotta volna meg. De most nem. Némán hagyták el a házat, és ültek autóba.
Mikor Cuddy lefékezett a háza előtt, House az egyik sötét ablakra pillantott, de közben az őt figyelő nőnek címezte mondandóját.
– Biztos nem futok össze a zuhany alatt más hímnemű egyedekkel? Ismételten közlöm, hogy a duál szexuális rajongás nem az én műfajom, hanem Tizenhármasé.
Lisa pontosan tudta, hogy mit akart House megtudni, de azt azért díjazta, hogy a diagnoszta kivételesen nem rajta humorizált.
– Lucas nincs itt. Ebben biztos lehetsz.
Egy pillanatra összevillant tekintetük, majd mindketten kiszálltak a kocsiból, és bevonultak a házba. Cuddy útba igazította a férfit a fürdőszoba irányába, megajándékozva egy törülközővel, majd miután meghallotta a víz csobogását odabentről, elindult, hogy készítsen egy-egy pohár jó forró teát. Mikor ezzel végzett, a nappaliba ment. Kihúzta a kanapé alját, és már kezdte volna előbányászni a paplant-párnát, amikor is rájött, hogy miért érzi hülyén magát. „Tisztára mintha egy barát-nőmet hívtam volna át.” Nem tudta, mit tegyen. Gyorsan visszatolta az ágyneműtartót, és leült a kanapéra. Arcát kezébe temette.
Ekkor kinyílt a fürdőszoba ajtaja.
– A pluszos méretű tampon miatt tudsz azokon a napokon is tangát hordani?
Lisa megfordult, és látta, hogy House nadrágban, meztelen felsőtesttel áll az ajtókeretnek tá-maszkodva, kezében az ő tamponos dobozát lóbálgatva. Megforgatta szemeit, majd odament, és egy könnyed mozdulattal kicsavarta a férfi kezéből a dobozt.
– Addig örülj, amíg nem ezzel tömöm be valamidet! Megnyugtatna, ha nem turkálnál a holmijaim közt – Ő is nekidőlt az ajtókeretnek, és újra megszólalt. – Na, találkoztál odabent valakivel?
– Szerencsére nem – vigyorgott a férfi. – Viszont meglehetősen frusztráltan éreztem magam a pedáns tisztaságú fürdődben, a tamponjaid társaságában.
Cuddy ismét elmosolyodott, aztán közelebb lépett House-hoz.
– Öt perc és én is kész leszek, utána bekötözlek.
– Én már most totálisan kész vagyok.
– Addig menj a konyhába. – folytatta Lisa, elengedve füle mellett a férfi megjegyzését. – Találsz teát, idd meg. Ja, és a turkálás tiltása a lakás többi pontjára is érvényes!
House nem válaszolt, ezért a nő lábujjhegyre emelkedett, és csókot lehelt ajkaira. Utána magára zárta az ajtót. Sietett amennyire csak tudott, de azért mégis jól esett neki a hosszú nap után a forró vízben áztatnia magát. Szinte beleszédült a gondolatba, hogy pár perccel korábban az a férfi állt ugyanott, ahol ő, ugyanolyan meztelenül, mint ő, akit szeretett. Igen. Végre bevallotta, és már nem félt felvállalni érzelmeit.
Miután végzett, felvette hálóingét, majd magára kapta még köntösét is, mert nem akarta, hogy House máris olyat tegyen, amit… Vagy talán igen? Pontosan azt akarta?
A diagnosztát a nappaliban találta, a szekrénysor előtt állt, és könyveit nézegette, kezében az egyik bögrével.
– Gyere, ellátom a bajodat! – sóhajtott Lisa, és kihozta a konyhából otthoni elsősegély táskáját. – Kimostad rendesen, igaz?
House bólintott, és leült a fotelbe. Azután a nő gyorsan lefertőtlenítette vállát, majd néhány mozdulattal befedte a sötétvörös színben pompázó varratot.
– Lüktet mint a fene – morogta House.
– Elhiszem.
Lisa kettőt fordult, és eltüntette a „beavatkozás” nyomait, majd ő is teájával tért vissza. Leült a férfi mellé a karfára. Érezhetően fokozódott köztük a zavar, de egyikük sem akart megszólalni. A nő két hajtásra megitta az egész bögre forró löttyöt, s az kíméletlenül végigperzselte nyelőcsövét.
– Szóval… beágyaztál már nekem a lábtörlőn? – kérdezte végül House.
– Ne marháskodj… Mondtam, hogy veled maradok – egy pillanatig habozott, aztán kibökte. – Szeretném, ha velem aludnál.
A férfi most sem felelt, csak lassan bólintott, és felemelkedett a fotelből. Lisa is hasonlóan tett, majd kézen fogta House-t, és bevonultak a hálószobába. House minden unszolás nélkül végig-terült az ágy bal felén, és a nő egy villanásnyi időre elgondolkodott, vajon honnan tudta, hogy ő a jobb oldalon szokott aludni, de aztán csak ledobta köntösét, és ő is elnyúlt az ágyon.
House oldalra fordulva, jobb karját feje alá dugva figyelte Lisát, aki ugyanilyen helyzetben feküdt vele szemben. Jobbjával lassan végigsimított a nő derekán, aztán ráhajolt szájára, és lágyan megcsókolta. Lisa mohón viszonozta a csókot, s közben úgy érezte menten elolvad. Hát ennyire be-leszeretett volna House-ba? Néhány perc múlva közelebb húzódott hozzá, fejét ép vállára hajtva. Csupasz bőréből még inkább sugárzott a feromon, mely valósággal megrészegítette. Hiába, férfiból volt az istenadta!
House hasonlóképpen érzett Lisával kapcsolatban. Ő is a nő nyakához férkőzött arcával, és mélyeket lélegzett bőrének illatából. Fáradtan, kimerülve, de őrült bódulatban aludtak el egymás karjaiban.

Így alakult II.

A Nap már magasan fent járt az égbolton, mikor egy New Jersey-i ház hálószobájában egy pár ébredezni kezdett. Legelőször a férfi nyitotta ki szemeit. Hirtelen azt sem tudta, hol van, aztán maga mellé nézett, és meglátta a még mélyen alvó nőt. Ekkor kezdtek felderengeni elméjében az elmúlt huszonnégy óra eseményei.
Bizony volt mit feldolgoznia, most mégis… inkább óvatosan közelebb araszolt az ágyon Lisához. Sok jelentéktelen emlék eszébe jutott közös múltjukból: ugratások, veszekedések, fogadások… Erre tessék. Ki hitte volna, hogy egyszer ennyire komolyra fordulnak majd a dolgok? Viharossá, végül majdnem halottá vált kapcsolatuk most egy csapásra megváltozott, és új irányt vett.
Nem bírta tovább, finoman cirógatni kezdte a nő arcát. Egy darabig még nem mozdult, ám egy-két perc után megrebbentek szempillái. Aztán halvány mosoly jelent meg szája szélén, ezzel adva House tudtára, hogy tevékenysége ellen semmi kifogása. A férfi aztán egy kis idő múlva kezét ajkaival váltotta fel. Több se kellett, csakhamar eggyé forrtak. Lisa kezével átfonta House nyakát, aki egyúttal a nő fölé kerekedett. Felszikrázott körülöttük a levegő, és mindketten érezték a másik megfeszülő testét. Összesen csak egy nadrág és egy hálóing volt rajtuk, de ők ezt is nagyon soknak érezték jelen pillanatban. House már majdnem lesimogatta Lisáról a selyemszerű ruhadarabot, mi-kor hirtelen hangos kopogás ütötte meg fülüket.
Kénytelen-kelletlen szakadtak el egymástól, és egy fél percig csak füleltek. De a kopogás nem maradt abba, sőt dörömböléssé erősödött.
– Mért nem nyit ajtót a dadád? – kérdezte House.
Lisa az éjjeliszekrényen álló órára nézett.
– Mert délután fél kettő van, és ilyenkor sétál Rachellel – válaszolt, és közben kimászott a férfi alól. Felkapta ledobott köntösét, és útban a bejárati ajtóhoz magára rángatta.
A sok fénytől Lisának először hunyorognia kellett, úgy botorkált el a bejáratig. Fogalma sem volt, ki akarja rátörni az ajtót. A megoldás nem sokáig váratott magára. Hidegzuhanyként érte ahogy megpillantotta Lucast a küszöbön toporogni. A férfi pedig bevezető nélkül kezdte, s közben invitálás nélkül bement a lakásba.
– Valami nincs itt rendben, Lisa. Ez így nem világos… Nem teljesen értem, mi történt tegnap este közöttünk, de valami nem stimmel. Mondd, mit vétettem ellened? Miért adtad vissza a gyűrűt?
A szavak csak úgy folytak belőle, és Cuddynak kellett néhány másodperc míg összeszedte gondolatait. Ekkor tűnt csak fel neki, hogy Lucas ugyanazt a ruhát viseli, mint legutóbbi találkozásukkor. Feltételezte hát, hogy a férfi semmit nem aludt, mióta a lehető legtömörebben szakított vele. Ettől, ha még nem érezte volna magát elég szemétnek, most még inkább annak érezte magát.
– Mégis milyen választ vársz tőlem? – nézett Lucasra, és már végképp megesett volna rajta a szíve, mikor eszébe villant, hogy House épp az ágyában van. – Tegnap minden lényegeset elmondtam.
– Tényleg így gondolod?
– Minden lényegeset, ami téged érint belőle – helyesbített Lisa. – Tévedtél velem kapcsolatban, és mindketten tévedtünk, mikor azt hittük, hogy ez működhet köztünk.
– De hiszen működött! Mondd, hogy nem voltál boldog mellettem! Mindent megtettem, amit csak akartál, és meg is tenném újra! Mi változott?
Lisa válaszolni akart, de szavait másvalaki előzte meg.
– Azt hittem, szakítottál vele – érkezett a felbukkanó House hangja a helyiség másik végéből. Ugyanúgy egy szál nadrágban volt, s ez minden másnál jobban elárulta helyzetét.
– Te itt vagy? – képedt el Lucas, aztán Lisára nézett. – Egész éjjel veled volt?
A nő először House-nak válaszolt.
– Szakítottam vele! Mielőtt elmentem hozzád! – aztán fordult csak Lucashoz. – És még mielőtt bár-mit gondolnál, tudnod kell, hogy mi még…
– Mit kell tudnia? – háborodott fel House. – Nem az apád! Ha pedig már tényleg végeztél vele, akkor nincs mit tudnia! Akármi is történt vagy nem történt köztük, ahhoz Lucasnak már semmi köze!
– Szóval így állunk? – kezdte volna Lucas a kakaskodást, de House ismét közbe vágott, megint Lisához intézve szavait.
– Egy percen belül valaki elhagyja közülünk ezt a házat. Most mondd meg, melyikünk legyen az!
Hirtelen mindenki elhallgatott, a két férfi a nőre nézett, ő viszont lehajtott fejjel állt. Egy másodperc múlva felpillantott, és komoly, elszánt tekintettel nézett Lucasra.
– Kérlek, menj el.
– Tessék? – kérdezett vissza a férfi. – Ezt nem mondhatod komolyan! Lisa, ez…
– Lucas, utoljára kérlek! – emelte meg a hangját a nő. – Nem akartalak megbántani, és sajnálom, hogy mégis ez lett, de értsd meg: őt szeretem.
Lucas ránézett House-ra, de az arcáról semmit nem tudott leolvasni, ezért ismét a nőhöz fordult.
– Engem szerettél egyáltalán?
– Én… próbáltalak – mondta halkan Lisa, és szemében könny gyűlt. – Mindent elkövettem, hogy működjön a kapcsolatunk. De neked is érezned kellett, hogy valami nem jó, valami nem az igazi…
– Én csak egy dolgot éreztem. Hogy szeretlek!
– Tudom… És te remek ember vagy, Lucas, de…
– De neked mégsem én kellek.
Lisa nem válaszolt, ám szeméből mindent ki lehetett olvasni. Lucas is megértette, hogy mennie kell. Végleg elvesztette a nőt, akiről azt hitte, hogy hamarosan a felesége lesz, és boldogan élnek majd együtt, közösen nevelve Rachelt. Egy utolsó sóhaj kíséretében az ajtóhoz lépett.
– Gratulálok – nézett még House-ra, majd távozott.
Csend borult az egész lakásra, valahol egy falióra másodpercmutatója ütemesen verte saját kis dallamát. Lisa lehorgasztott fejjel állt, és szipogott, minek következtében könnyei is megindultak lefelé az arcán. House egy darabig csak figyelte, aztán odabicegett hozzá. Mikor megállt a nő mellett, az ráemelte tekintetét.
– Ne haragudj! Nem tudom, mi ütött belém… Annyira gyorsan történt minden, és még… furcsa volt… Azt hittem…
– Azt hitted, számadással tartozol neki arról, amit velem művelsz? – kérdezte halkan House. Egyáltalán nem volt mérges a nőre. Mosolyogva az álláért nyúlt, Lisa erre kényszeredetten elnevette ma-gát, és megtörölte szemeit.
– Szánalmas vagyok, igaz? Ne is válaszolj – mondta, mikor meglátta House szája körül azt a jól is-mert félmosolyt.
A férfi lehajolt, és megcsókolta Lisát. Közben átölelte, és érezte, hogy a nő lassan lehiggad.
– Hol hagytad a botodat? – kérdezte Lisa, mikor már egy ideje hallgattak.
– Nem emlékszem – vont vállat House. – Majd előszedek otthon egy másikat. Most nincs rá különösebben szükségem.
– Nem fáj a lábad?
– Tűrhető – a férfi vigyorogva nézett le Lisára. – Vízszintes helyzetben amúgy is csak az utamban van.
A nő felnevetett, és lassan hátrálni kezdett hálószobája felé, maga után húzva House-t is.
– Valóban? Szóval vízszintes helyzetbe akarsz kerülni?
– Ha egy mód van rá…
Szabályosan beestek az ajtón, és House végre kezelésbe vehette Lisa köntösét majd hálóingét, s legutoljára magát Lisát. Nekiütköztek az ágy szélének, és akkor egy pillanatra House újra a nő szemébe nézett.
– Olyan régóta vártam erre – suttogta felindultságtól zihálva. – Olyan régóta vágytam rád…
– Akkor mi a fenét állunk még itt? – nyögte rekedten Lisa.
Szerencséjükre az ágy kellőképp széles és hosszú volt, így bármerre hemperedtek, nem estek le róla. Elég volt néhány másodperc, egy-két esetlen mozdulat, és máris ráhangolódtak egymás ütemére. Volt valami kétségbeejtően varázslatos abban, ahogy most ennyire bensőséges viszony alakult ki közöttük. Kicsit mindketten megijedtek, de hamar rá kellett jönniük, hogy minden apró rezdülésük, minden lopott pillantásuk a másikra várt. Hosszan kényeztették egymást, olykor egészen önkívületi állapotban, és Lisának az okozta a legnagyobb meglepetést, hogy House annyira édes volt, olyan gyengéd, mégis magabiztos, hogy teljesen hatalmába kerítette a vágy, hogy soha ne kelljen elszakadnia tőle. Azt gondolta, a kemény, zord férfi képtelen ennyire megnyílni, és átadni magát a boldogító együttlétnek, de tévedett.
Nem tudták, mikor hagyott alább szenvedélyük, mert ők még mindig érezték a feltörő vágyakozást a másik iránt, ugyanakkor már csak feküdtek összebújva, élvezve az olyannyira kívánt test közelségét.
– Azon filózom, vajon miért nem tettük meg már ezt korábban – szólalt meg váratlanul House.
– Gondolod… – kezdte Lisa. – Gondolod, hogy akkor is ugyanígy éreznénk egymás iránt? Vagyis… – kicsit elfordult a férfitól, és a plafonra meredt. – Azt nem tudom, hogy te hogy érzel…
– Ne viccelj – morogta House, és odabújt a nő arcához. – Nagyon jól tudod, hogy érzek irántad.
És igen, Lisa Cuddy nagyon jól tudta, mégis kicsit jobban örült volna, ha ehelyett a frappáns körülírás helyett csak egyetlen szót kap.

Első nap az iskolában

Csöndes nyugalmuk most sem tartott sokáig. House telefonjának hangja kíméletlenül hatolt a dobhártyájukig. Legelőször egyikük sem mozdult, remélve, hogy az egyre hangosabban zenélő ketyere végre elhallgat. De sajnos nem így lett.
House tapogatni kezdett maga körül, majd rájött, hogy mobilja nadrágja zsebében van. Elkúszott az ágy széléig, ott felkapta a földről a keresett ruhadarabot, és kivette belőle az egyre elkeseredettebben bömbölő telefont. A kijelzőn Wilson neve díszelgett
– A hívott szám jelenleg nem elérhető. Kérjük, próbálkozzon később vagy a sípszó után hagyjon üzenetet – morogta bele a kagylóba.
– House! – hallotta barátja hangját a túlvégről. – Már mindenhol kerestelek, hol a fenében vagy?
– Mindenhol? Azt erősen kétlem. Ágyban vagyok, pihenek, terápiázom, és egyáltalán nem vágyok a társaságodra. Még a hangodéra sem.
– Ágyban? Szórakozol, ugyanis jártam nálad. Kétszer. Te egyszer sem voltál otthon.
– Nem is mondtam, hogy otthon vagyok ágyban – ennél a mondatánál egy kemény könyök állt bele az oldalába. Rávigyorgott Cuddyra.
– Hogyhogy nem otthon…?
– Viszlát később, Wilson – azzal bontotta a vonalat.
Telefonját ledobta a földre, és visszafordult Lisához.
– Mit akart? – kérdezte a nő.
– Aggódik értem, a lelkem – drámázott House.
– Mi fog szólni hozzánk? – nézett felvont szemöldökkel a férfira, aki hanyatt feküdt, és kezeit feje alá tette.
– Nem mondjuk el neki – válaszolt egy kis idő után.
– De… Mi? Miért nem? – Cuddy döbbent arccal felkönyökölt House mellett.
– Eszem ágában sincs elviselni a piszkálódását napokig, sőt akár hetekig is – Lisa felnevetett.
– Egyszer úgyis megtudja.
– Nem feltétlenül! – lelkesedett a férfi, és ő is felkönyökölt, hogy szembefordulhasson a nővel – Szerintem mindketten remekül játszanánk a szerepünket, és nagyon mókás lenne folyton Wilson háta mögött szexelni.
Lisa arcáról egy pillanat alatt leolvadt a mosoly, tekintete elkomorult.
– Szexelni? – vonta össze szemöldökét, és felült. Térdeit felhúzta, és átkulcsolta kezeivel. – Nem mondtad, hogy csak arra kellek…
A nő pontosan ettől tartott. Szívébe tőrként nyilallt a fájdalom, ahogy meghallotta a férfi szájából ezt a mondatot. Nem akart holmi használati tárgy lenni, akit néha-néha előkapnak, hogy be ne rozsdásodjon. Félelme pedig egyre csak nőtt.
– Könyörgök, ne csináld ezt! – szólalt meg türelmetlen hangon House. – Tudod, hogy nem úgy értettem!
– Persze… tudom – Lisa hangja megremegett. – Ahogy azt is nagyon jól tudom, hogy hogyan érzel irántam. Én mindent nagyon jól tudok.
House is felült mellette, és kezével végigsimított a gerince mentén egészen a nyakáig. Lisa beleborzongott az érintésébe, de nem szólt egy szót sem.
– Ne haragudj, hogy nem vagyok olyan pasas, amilyet szeretnél – mondta könnyednek szánt hangon House.
– Ugyan, hagyd már ezt! – csattant fel a nő, és odafordult. – Nem erről van szó!
– Akkor miről? Azt akarod hallani, hogy epekedve sóvárgok utánad, a csillagokat is lehozva az égről, és fehér lovon lopakodok érted az elvarázsolt kastélyba?
– Fenét!
– Akkor azzal talán megelégednél, ha azt mondanám, hogy szeretlek?
– Például – morogta Lisa, aztán sóhajtott egyet. – Muszáj máris veszekednünk?
– Te kezdted – vigyorodott el ismét a férfi.
– Kapd be, House!
És House egy hirtelen mozdulattal ismét maga alá parancsolta a nőt, kezeit pedig lefogta, hogy az ne ellenkezhessen. Lisa még mindig sértődött képet vágott, de nem tudta teljesen elfojtani mosolyát sem. A férfi diadalmas képpel nézett rá, és finoman végigcsókolta a nyakát, majd egyre feljebb haladt, de közben még elsuttogta feltörő gondolatait.
– Tehát most kezdhetek bizonyítani? Meddig tart a próbatétel, amíg méltóztatsz kegyeidbe fogadni, bájos Úrnőm?
Lisa ismét érezte, hogy hamarosan megszabadul józan eszétől, de azért még elhaló hangon válaszolt.
– Azt majd még meglátjuk… – s ezzel kikapcsolt tudata.
Újra összeforrtak a szenvedély hevében, és fogalmuk sem volt róla, hol vannak, meddig élvezték egyre jobban fokozódó vággyal egymás testét-lelkét, szerelmét.

Késő délutánba fordult az idő, mikor House fogta a holmiját, és hazament. Úgy érezte ennek már bőven eljött az ideje, főleg miután egyszer kiment a fürdőbe néhány percre, és épp akkor érkezett haza Marina Rachellel. A nő mit sem sejtve rányitott a gyanútlanul mosakodó férfira, és hangos sikítás kíséretében rohant be Lisához, hogy egy félmeztelen idegen van a fürdőszobában.
Cuddynak beletelt néhány percbe, mire sikerült lenyugtatnia a dadát, és elmagyaráznia, hogy jobb lesz, ha hozzászokik a félmeztelen idegenhez, mert az mostantól az ő barátja. Ezek után a dada elkezdett értetlenkedni meg Lucasozni, és House-nak végképp elege lett.
Semmi konkrétat nem beszéltek meg a jövőre nézve. Másnap úgyis mindketten mennek dolgozni, s gondolták, elég ha majd akkor megtárgyalják, hogyan viselkedjenek egymással a kórházban. Lisában persze jócskán volt szorongás, hiszen mégiscsak ő volt az igazgató. Azt mindenesetre elkönyvelte magában, hogy a nővérek, a karbantartók, sőt még az orvosok is egész biztosan ki fogják beszélni őt, s pellengérre állítják House-szal való kapcsolata miatt, de azt is tisztázta magában, hogy nem foglalkozik vele. Nem szabad foglalkoznia!
House-t ennél egyszerűbb problémák emésztették. Ő csak Wilson kéjesen vigyorgó fejétől akart megmenekülni. Tudta, hogy csapata nem fog sokat rágódni a dolgon, de Wilson… nos ő egészen más eset volt. Otthon még eltett-vett egy darabig: legelőször is eltakarította éjjeli kirohanásának éles maradványait a kádjából, azután kipucolta az egészet, majd pár percnyi habozás után megfogta a két doboz vicodint, és eltette a zakója zsebébe.
Lisa másnap már hajnalban felkelt, letudta a reggeli jógát, majd nekilátott, hogy elfogadható kinézetet varázsoljon magának. Kissé fáradtnak érezte még magát, de nem akart elkésni. Megvárta míg Marina megérkezik, azután fölkapta táskáját, és dolgozni indult.
Belépve a kórházba rögtön megtudta, hogy House még nem érkezett meg. Ugyanis a fogadó-pultnál álló nővér vele kezdte reggeli köszöntés helyett.
– Nem fogok tovább House után futkosni a klinikai munka miatt! Most is kerestem fél óráig, mire kiderült, hogy még be sem tolta a képét. Van nekem egyéb dolgom is, minthogy őt hajkurásszam egész nap. Szóval ezt a tisztet ezennel visszaadom önnek – és jelentőségteljes pillantást vetett Cuddyra. – Maga mégiscsak jobban tud hatni rá.
– Rendben, Georgia – bólintott Lisa, és az irodájába indult.
Hát ez remek – gondolta magában, – tegnap még egy ágyban hancúroztam vele, most meg tépjem le a tökeit, mert nem képes elvégezni a feladatát. Letette táskáját, kosztümfelsőjét a szék támlájára akasztotta, majd kezébe vette az első cetlit, ami az asztalán fogadta. Már majdnem lerogyott a székére, telefonnal a kezében, amikor is Wilson nyitott be hozzá.
– Helló! Jó reggelt! – köszönt az onkológus, és áthatóan nézett a nőre.
– Jó reggelt! – Lisa visszatette a helyére a kagylót, és állva maradt. – Miben tudok segíteni?
– Talán elmondhatnád, hogy tudsz-e valamit House-ról. Már tegnap reggel óta keresem. Nem találtam sem a lakásában, sem valamelyik kedvenc kocsmájában, sem másutt, ami számításba jöhet. Szóval nem tudsz róla valamit?
– De igen – felelt röviden Lisa.
– Te találkoztál vele? – Wilson összerántotta a szemöldökét.
– Igen.
– Na és mikor?
– Tegnap.
– Várjunk csak… House végig veled volt? – és kiült a felismerés az arcára.
– Miért nem a barátodat faggatod erről? – kérdezett vissza a nő, és a férfi válla fölött kinézett az elő-térbe, ahol nem más, mint az emlegetett személy ácsorgott.
House és Lisa tekintete találkozott, majd mikor House észrevette, hogy kivel beszél a nő, fintorogva kereket oldott. Azonban Wilson is résen volt, se szó se beszéd otthagyta Lisát, és House után ment. A férfit a liftek előtt sikerült elkapnia, amint a hívógombot nyomogatta szinte másodpercenként.
– Hová ilyen sürgősen? – nézett barátjára Wilson.
– Még fáradt vagyok a te képedet bámulni. Nem tudnád valahol máshol osztani a lelkifröccsöt?
– Azért menekülsz, mert nem akarod elárulni, hogy Cuddyval voltál tegnap.
– Töröld le a vigyort a képedről, Jimmy – morogta House, és beszállt a megérkező liftbe. Botjával elzárta a további beszállók elől a belépés lehetőségét. – Most egyedül utazom.
De Wilsont nem tudta lerázni. A férfi átbújt a bot alatt, és megnyomta az ajtózáró gombot.
– Szóval? Nem mondod el, mi történt? – kérdezte ismét az onkológus.
– Ő mit mondott?
– Azt hogy „igen”, „igen” és hogy…
– Jó-jó, fogd már be! – House behunyta szemeit, majd pislogott párat. Utána Wilsonra nézett, aki meglepő módon már nem vigyorgott. – Történt egy s más az elmúlt huszonnégy órában.
– És gondolom, az egy s mások többsége Cuddy ágyában történt.
– Húzd le magad, Wilson!
A lift megérkezett, és House saját irodája felé indult. Már nem is foglalkozott barátjával, tudta, hogy úgysem szabadulhat tőle most egy darabig. Amint beért, levetette magát kedvenc foteljébe, lábát felpakolta a lábtartóra, és kényelembe helyezte magát. Wilson vele szemben, a falnak dőlve állt, és egyenesen ráfüggesztette tekintetét.
– Hallottam, hogy meghalt a nő, akinek a lábát amputálni kellett – kezdte a férfi. – Hogy viseled?
– Olykor meghalnak a betegeink. Ezt neked kéne tudnod a legjobban, onkológusok gyöngye.
– De nem azok, akikhez közel kerülsz – ütötte tovább a vasat Wilson.
– Tudod kihez kerültem közel? Maximum Cuddyhoz, de ahhoz sincs sokkal több közöd, mint Hannához.
– Tehát elismered? – vigyorgott ismét Wilson.
– Azt kérdezed Cuddyval volt-e tegnap? Igen, vele voltam. Lefeküdtem vele? Igen, nem is egyszer. Mi lesz ezután? Fogalmam sincs. Remélem, eléggé kimerítő választ adtam. Most pedig tűnj el!
– Nincs semmi dolgod, mért ne maradhatnék?
– Mert neked viszont van!
Wilson egy percre elgondolkodott, aztán az ajtóhoz lépett.
– Tényleg mennem kéne, de ezzel még nem végeztünk!
– Wilson! – kiáltott utána House, és elővette zakója zsebéből a két doboz vicodint – Add oda valamelyik haldokló rákosodnak! Ingyen repülés a utolsó katapult előtt.
Azzal odadobta barátjának a gyógyszereket, aki elkapta, és azonnal zsebre is vágta őket.
– Meghatóan költői voltál – mondta még Wilson, és egy fejcsóválás kíséretében el is hagyta az irodát, aminek House felettébb örült.
Végre magára maradhatott gondolataival. Mindez nem volt elmondható Cuddyról, akinek volt szerencséje ismét az onkológus jóbarát kérdéseinek kereszttüzébe kerülnie. Próbált semleges válaszokat adni, mert nem nagyon akarta elmondani, mennyi minden kavarog benne, és milyen mély érzéseket táplál valójában House iránt. De ezen a napon Wilson különösen levakarhatatlannak tetszett.
Épp a gyógyszertárnál faggatta Lisát, aki közben igyekezett a munkájára is odafigyelni, mi-kor egyszer csak melléjük toppant House. De mielőtt még megszólalhatott volna, a nő megelőzte.
– Ó, már csak te hiányoztál – azzal fogta nagy rakás aktát, amit az imént a kezébe nyomtak, és elindult a liftekhez. A két férfi követte. – Miért nem egymást boldogítjátok néhány emelettel feljebb?
– Még egy szót sem szóltam, hogy miért vagyok itt – nyafogta House. – És ha sürgősen fehérállományhoz kéne jutnom a betegemtől, akkor is itt szónokolnál nekem?
– Nincs is beteged! – fordult szembe velük Lisa, aztán végignézett rajtuk. – Két haszontalan osztályvezető, akiknek semmi dolguk az ég egy adta világon. Mire tartalak én titeket?
– Nekem van pár ötletem – morfondírozott vigyorogva a diagnoszta.
– Tűnés innen mindketten! És egész nap nem akarlak látni titeket!
Ekkor az egyik földszinti nővér lépett oda hozzájuk.
– Elnézést, Dr. Cuddy, de Leon Grabatti már tíz perce megérkezett, és nagyon türelmetlen. Azt üzeni, ha nem megy le most azonnal, elmegy.
– Már itt sem vagyok – bólintott a nővérnek, és el is indult lefelé mellette.
Néhány lépés után aztán House hangját hallotta maga mögött.
– Egykor ráérsz velem ebédelni?
A nő menetközben megfordult, és kicsit furcsán nézett a férfira. Aztán elmosolyodott, és csak aztán válaszolt.
– Egykor.
Miután eltűnt a folyosó sarkán, Wilson House-hoz fordult.
– Ez nagyon gáláns meghívás volt.
– Most mit osztod itt az észt? Első lépésnek megteszi, nem?
– Hát hogyne…

És valóban: délután egykor House már ott ácsorgott Cuddy irodájának ajtajában, várva, hogy az igazgatónő végre befejezze egyik fontos megbeszélését. A férfi órájára pillantott, és látta, hogy a számlap 13:11-et mutat. Sóhajtva tovább várakozott.
13:23-kor végre nyílt a farácsos ajtó, és két férfi lépett ki az irodából. Mindketten Armani öltönyt viseltek, az egyikük halszálka csíkosat, a másik sötétszürkét. Az alacsonyabbik idős férfi volt, talán már a hetvenen is túl, mégis rugalmas léptekkel haladt a mellette lépegető fiatalabb, negyvenes férfi mellett, aki hanyag eleganciával nyitotta ki az ajtót Lisa előtt, és nézett körbe a bejárati csarnokon.
– Ön rendkívül értelmes nőnek látszik, Dr. Cuddy – szólalt meg kimérten az idősebbik úr. – És bevallom, meglep, hogy egy ilyen fiatal orvos, mint ön, képes irányítani egy egész kórházat.
– Nem tudom, hogy ezt most bóknak szánta-e, Mr. Reynolds, vagy pusztán ironizált, de nem vagyok olyan nagyon fiatal, mint hiszi, és kellő tapasztalattal rendelkezem a munkám terén.
– És az önbizalma sem csekély.
– Apa, kérlek – szólt közbe a fiatalabb férfi, majd Lisára pillantott. – Dr. Cuddy érti dolgát, efelől nincs kétségem. Részemről megtiszteltetés, hogy az üzletet a Princeton-Plainsboróval köthetjük meg. És azt gondolom, kellő összeget juttatunk a maguk számlájára is ahhoz, hogy a szimpátiát elmélyítsük.
– Ön komolyan azt hiszi – vágott közbe Lisa némi éllel a hangjában, – hogy a kórházam nem lenne képes működni a maguk pénze nélkül? Nem feltétlenül van szükségünk a pénzükre.
– Dehogynem – mosolyodott el fölényesen a férfi, és volt valami a szemében, ami az őket figyelő House-nak egyáltalán nem tetszett. – Mindenkinek szüksége van a pénzre.
– Arra igen – bólintott Lisa, – de a vele járó kötelezettségekre nem. Nyilván nem ingyen adják a pénzüket.
– Az előbb egy pillanatig azt hittem, hogy ön valóban ennyire naiv, Dr. Cuddy, de most megnyugtatott. Nem, nem ingyen adjuk, de a feltételek megtárgyalásának ideje még nem jött el.
Néhány másodpercig csak álltak, és farkasszemet néztek egymással, végül House volt az első, aki ezt megunta, és odasétált hozzájuk. Lisa észrevette, és hozzá intézte szavait.
– House! Még nem végeztünk.
– Nekem nagyon is úgy tűnik, hogy végeztetek. Másként nem értem, minek hallgattok idekint, mint a sült hal a szatyorban.
– House… House… – mormogta az idősebbik férfi. – Maga, annak az osztálynak a vezetője, amelynek létezését nem egészen értem. Nemde?
– Nagyon szép indián körülírása volt a diagnosztikai osztálynak – gúnyolódott House.
– Ő pontosan az az orvos – bólintott kényszeredetten Lisa. – Dr. Gregory House.
– Lehengerlő a stílusa, azt meg kell hagyni – mondta az úr. – Egyszer elmagyarázhatná, mi értelme is van ennek az osztálynak. Rengeteg pénzt költ rá a kórház, s azt a pénzt véleményem szerint más-hol is fel lehetne használni.
– Mr. Reynolds, biztosíthatom róla, hogy a diagnosztikai osztályunk a leghatékonyabb a betegellátás terén. A páciensek több mint kilencven százaléka egészségesen hagyja el a kórházat. Mindamellett…
– Ez mind nagyon szép és jó – vágott közbe türelmetlenül House, – én viszont egyre vártalak, és már fél kettő van.
Egy pillanatra megfagyott a levegő. A fiatalabb öltönyös végigmérte House-t, majd Cuddyra pillantott. Aztán újra a diagnosztára, de közben a nőnek kezdett beszélni.
– Nem is raboljuk tovább az idejét, Dr. Cuddy, amint látom, sok más dolga is akad még rajtunk kívül – Ekkor végre a nőre nézett. – Jövő héten tehát ugyanebben az időpontban. És akkor hozzuk már a szerződést is.
– Rendben van – felelt Lisa. – Viszontlátásra!
– Viszlát! – köszönt a két férfi is, és végre valahára elindultak kifelé.
– Na csakhogy! – morrant fel House, Lisa megítélése szerint kissé hangosabban a kelleténél.
Megérzése nem volt alaptalan. A távozók közül a fiatalabbik hátranézett, s a válla fölött látta, amint egy férfi kéz összefonódik egy női kézzel. Kissé elcsodálkozott, de a következő percben már el is felejtette.
Eközben Cuddy és House az ebédlő felé vették az irányt. A nő még az iménti eseményeken rágódott, a férfi viszont úgy tűnt, nem foglalkozik vele különösebben. Gondolatai legújabb betege körül és Tizenhárom lelépésén jártak. Azt egyikük sem vette észre, hogy hány döbbent arc bámul rájuk, miközben beállnak a sorba az ételpult előtt.
– Te nem találod furának, hogy egy öreg pénzeszsák hirtelen minden ok nélkül kvázi nekünk akarja adományozni fele királyságát? – kérdezte tűnődve Lisa.
– Adományozni?
– Na jó, nyilván kérnek valamit cserébe, de nem hiszem, hogy bármi lehetetlen lenne az.
– Ha az Armani öltönyös fazonra gondolok, el tudom képzelni, mit kérne cserébe – morogta House.
– Mindkettőn Armani volt – mosolyodott el a nő.
– Hát nem is a vén szivarra gondolok.
– Mi bajod a fiatalabbikkal? – nézett Lisa értetlenül az ebédjéért nyúló férfira. – Hiszen szinte ő védett meg az apja beszólásaitól.
– Nem mintha védelemre szorulnál… Épp csak azt nem vetted észre, milyen szemekkel bámulta a dekoltázsodat.
– Nocsak! – Cuddy-nak azonnal világos lett House hangneme.
– Ne „nocsak”-ozz nekem! Azt csak nekem van jogom bámulni! Senki másnak…
– Önkényesen ragadtad magadhoz ezt a jogot, hát viseld a következményeit. És ne légy féltékeny.
– Nem vagyok féltékeny – mondta nyugodtan House. – Ha az lennék, kapásból bemostam volna a fickónak.
Lisa csak nevetett, és már vette volna elő pénztárcáját, hogy kifizesse ebédjüket, mikor hirtelen House ledobott a pultra pár dollárt.
– Te kifizeted az ebédemet? – rökönyödött meg Lisa, mire House csak vállat vont.
– Téged nem olyan mókás lehúzni, mint Wilsont.
Helyet foglaltak az egyik szabad asztalnál egymással szemben. Egy darabig csendben esze-gettek, de agyuk vadul kattogott. Most már nekik is feltűnt, hogy a dolgozók többsége szemtelenül megfordul utánuk, és összesúg a hátuk mögött. Hát igen… a pletyka gyorsan terjed. Mire este haza indulok – gondolta gúnyosan Cuddy, – már bizonyosan terhes is leszek, és a vita azon fog menni, hogy vajon kié a gyerek. Felnézett a férfira, és meglepődve vette észre, hogy az szinte még hozzá sem nyúlt ételéhez. Őt figyeli veséig hatoló tekintetével.
– Mire gondolsz? – kérdezte.
– Kettőnkre. Arra, hogy kábé hány szem szegeződhet most ránk. Meg arra, hogy beszélnünk kellene valamikor… valahol, ahol nem zavar minket senki. Ja de az imént arra gondoltam, hogy mit meg nem adnék most egy tűzriadóért. Még sosem zuhanyoztunk együtt.
Lisa először meghatódott a férfi szavain, aztán újra felnevetett. Az asztal fölött közelebb hajolt hozzá, és megfogta a kezét.
– Ez utóbbit bármikor pótolhatjuk, akár ruha nélkül is.
– Szégyenlős vagyok – hörrent rémült hangon House.
– Pedig szinte kedvem lenne megölelni – mondta mosolyogva Lisa.
– És mi tart vissza?
– Hogy épp itt jön a csapatod – és egyúttal hátrébb is húzódott.
A team – kissé hiányosan – megállt az asztaluk mellett.
– Kiderült, hogy a srác szabadidejében szívesen jár a haverokkal alternatív szórakozóhelyekre, nem csak táncolni – kezdte rögtön Taub.
– Csináljanak toxikológiát – adta ki az utasítást House.
– Mióta van beteged? – kérdezte Cuddy.
– Úgy háromnegyed tizenkettő óta. A sürgősségin halásztam magamnak.
– Miért?
– Mert még mindig jobb mint a klinikán szenvedni – mondta ártatlan arccal a férfi.
– Hogy agyon ne kínozzanak… – csóválta meg fejét Lisa.
– Nincsenek drogtúladagolásra utaló tünetek – szólalt meg Chase.
– Kiderül, ha megcsinálják a toxikológiai vizsgálatot – bólintott House.
– Foreman már csinálja.
– Oh, tényleg? Én meg azt hittem, Tizenhármast siratja. Elkészültek a röntgenfelvételek a tüdejéről?
– Igen – bólintott Taub. – Semmit nem találtunk rajta.
– Oké, mindjárt megyek – sóhajtott, és visszafordult tányérja fölé, de a megfogyatkozott csapat nem mozdult. House értetlenül rájuk nézett, majd megismételte. – Mondom: mindjárt megyek.
A két férfi végre vette a lapot, és eltűntek az ebédlőből. Ezek után House is inkább az evéssel foglalkozott, és csak hébe-hóba szóltak egymáshoz, akkor is leginkább a betegről beszélgettek. Pár perccel később House tányérjába dobta szalvétáját, és felállt.
– Most megyek.
– Eljössz este? – nézett rá Cuddy, aztán lehalkítva hangját folytatta. – Pótolhatnánk azt az közös zuhanyt…
– Ki nem hagynám – House megeresztett egy apró mosolyt. – Ja igen… Mi a terved hétvégére?
– Még… nem tudom. Miért? – Lisának fogalma sem volt, mit találhatott ki a férfi.
– Van kedved kirándulni kicsit? Csak mi ketten.
– Hová?
– Az legyen meglepetés.
– Talán csak eddigi tapasztalataim beszélnek belőlem, de kissé riasztó a gondolat, hogy te meglepetéssel állsz elő.
– Ne aggódj – vigyorgott House. – Nem kell kommandós gúnya, hogy túléld.
Azzal lehajolt, és szájon csókolta Lisát. A nőt kissé váratlanul érte a gesztus, de hamar magához tért, és viszonozta a csókot.
– Rendben – mondta miután House ismét felegyenesedett. Majd szemével követte a távozó férfit, és azon merengett, hogy bőven meg van rá az esély, hogy tökéletesen félreismerte House-t az évek alatt.

Egyszer az életben

Reggelek, nappalok, éjszakák szabályosan váltakozó sorozata, néha együtt, néha külön. Vér-forraló, lázas pillanatok, könyörtelen, rideg összecsapások. Két ember, két szív, két akarat. Percek, órák sokasága.
Még csak néhány napos kapcsolat, melyben máris mennyi mosoly és mennyi könny született. De e kapcsolat tulajdonosai ezt egyáltalán nem bánták, hiszen ez mind róluk szólt, tudták, minden azért történik így, mert már nem külön-külön kis világukat élik, hanem egyetlen közöset.
És a hétből hátralévő napok úgy teltek el a kórházban, mintha mi sem történt volna. House és Cuddy semmit nem változtak, legalábbis külső szemekkel mérve, csak egymáshoz fűződő viszonyuk lett egyre bonyolultabb. Bárki bármit mondott: bizony nehéz volt összeegyeztetni a munkát a magánélettel. És ebből – mint az várható is volt – nagyon sok konfliktusuk támadt. De úgy tűnt, eddig elég jól kezelték a dolgot.
Szombat reggel Lisa már nagyon korán felkelt. Első gondolata az volt, hogy vajon miért érzi magát olyan kényelmetlenül. Aztán oldalra pillantott, és mikor meglátta maga mellett az üres ágyat, rögtön tudta a választ. Az érzés már nem volt újdonság számára, hiszen nem az első alkalom volt, hogy House nem aludt ott nála, és el kellett ismernie, hogy ilyenkor nagyon hiányzott neki a férfi.
Nagyot sóhajtva kimászott ágyából, és lassan készülődni kezdett. Bár House azt mondta neki, hogy csak ebéd után indulnak, azért nem ártott előre gondolkodni. Rachellel sem lesz baj, hiszen Marina itt marad vele éjszakára. Másnap pedig már jönnek is haza. Ennyit igazán kibír egyedül.
Lisának fogalma sem volt, mit tervez a férfi, és már meg sem próbálta kihúzni belőle, úgy döntött, hagyja magát meglepni. Bár nem vette észre House-on, hogy különösebben készülne bármire is.

House eközben még az igazak álmát aludta – Wilson irodájában. De édes tudattalansága már nem tartott sokáig, a valóságba egy kíméletlen ajtócsapódás rángatta vissza. Az iroda tulajdonosa lépett be ugyanis a helyiségbe, és lemondó sóhajjal vette tudomásul, hogy barátja már megint az ő területén vert tanyát.
– Remélem, nem tervezed, hogy egyszer Cuddyval is itt alszol – mondta, mikor a diagnoszta felült, és nyújtózkodni kezdett.
– Elkéstél. Most szaladt el kotonért – morogta House álmosan. – Egész éjjel itt dekkoltam az idióta csapatom miatt. Még egy hányást sem képesek felpucolni nélkülem.
– Nekem hiába panaszkodsz. Nem az első eset, hogy bent maradtál.
– És sajnos nem az utolsó.
– Még szerencse, hogy Cuddy megérti. Nem? – nézett barátjára Wilson.
– Persze… – felelte House, de nem pillantott fel.
– Csak nincs valami baj?
– Nem kell rögtön rémeket látni, Wilson. Szerinted én élvezem, hogy itt kell rohadnom, miközben vele is lehetnék?
– Jogos.
– Egyébként hány óra? – ásított House.
– Mindjárt tíz.
– A francba… – a diagnoszta azonnal felpattant.
– Sietsz valahová? – kérdezte Wilson, mikor látta, hogy a férfi sebes léptekkel az ajtóhoz megy.
House nem válaszolt. Elhagyta az irodát, csakhogy három másodperccel később újra rárontson barátjára.
– Hétfőig megoldható lenne, hogy nem zaklatsz?
– Szoktalak?
– Néha rád jön a túlbuzgás.
– Rendben – bólintott Wilson. Nem kérdezősködött, mert látta, hogy House gondolatai már egészen máshol járnak. Volt egy tippje, hogy ki körül.

Lisa a nappali ablakából nézte végig, ahogy House motorján begurul a ház elé. Nem mozdult még akkor sem, amikor fél perc múlva nyílt a bejárati ajtó, és meghallotta a diagnoszta hangját.
– Mik azok a gabona körök az udvaron? Csak nem Clark Kent jött vendégségbe?
Aztán belépett a szobába, és mikor megpillantotta a nő arcát, abbahagyta a poénkodást.
– Oké… nem először nézel így rám… szóval mi a baj? – válasz továbbra sem érkezett, így folytatta. – Csak nem menstruálsz? Akkor még érteném a hallgatásodat is…
– Szerinted mi bajom van, House? – csattant fel Lisa.
A férfi hátrahajtotta fejét, és mély lélegzetet vett. Nem akarta megint végighallgatni…
– Az még hagyján, hogy megint nem voltál itt éjszaka, de egész véletlenül szólni is elfelejtettél, hogy ne várjalak egész este! És láss csodát! Ma reggel szintén nem voltál sehol! Tudod, hogy hány óra van egyáltalán?
– Bocs, legközelebb majd ébresztőórát is viszek magammal Wilson irodájába – mondta szarkasztikusan House. – Úgy kérsz számon, mintha legalább tíz éve házasok lennénk.
– Nem számon kérlek, mert tudom, hogy hol vagy és mit csinálsz – felelt Cuddy most már nyugodtabb hangon. – Nem érdekel, ha benn kell maradnod egy beteg miatt, csak legalább felhívhattál volna – hangja már egészen elhalkult a végére.
– Jó… Sajnálom – House közelebb ment, mert már nem tartott az esetleges felé röpülő vázáktól és egyéb berendezési tárgyaktól. Nem mintha eddig lett volna ilyesmire példa, de sose lehet tudni.
Szájon csókolta Lisát, aztán levetődött a kanapéra.
– Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezte aztán a nő, közben szintén leült.
– Chase-nek és Foremannek sikerült elbarmolniuk egy tök egyszerű tüdőcsapolást, mire a betegem válaszként bekómázott. Ezután Taubra lett bízva, hogy figyelje. Már majdnem indultam volna haza, mikor csipogtak, hogy ingadozik a szinusza. Hajnali négy volt, mire sikerült stabilizálnunk.
– És akkor miért nem jöttél haza?
– Most komolyan zaklattalak volna hajnali négykor?
Lisa vállat vont, és közelebb húzódott a férfihoz, aki erre gépiesen simogatni kezdte a haját.
– Készen vagy? – kérdezte pár másodperc múlva.
– Persze. Hiszen azt mondtad, nem kell semmi.
– Nem is. Csak te kellesz. Meg én.
– Azért a szamuráj-kardomat betettem a biztonság kedvéért.
– Micsoda egy vérszomjas perszóna vagy! – röhögött fel House. – Mindjárt meggondolom magam, és nem megyek veled sehová. A végén még rá kell jönnöm, hogy buksz a szado-mazóra.
– Csak szeretnéd… – vigyorgott Cuddy szemtelenül, és birtokba vette a férfi ajkait.
Néhány percig élvezték a csendes csatározást, amit szájukkal műveltek, majd váratlanul hangos nyöszörgés zavarta meg őket.
– Engem cseszegetsz, mikor a lányod is még csak most ébred fel? – nézett bosszankodva House a felkászálódó nőre.
– Ő még csak gyerek.
– Te mondod mindig, hogy én is az vagyok – mondta duzzogva a férfi.
– Hát ez az – sóhajtott Lisa, és bevonult lánya szobájába.

Már jó két órája autókáztak egyfolytában, de útjuk még közel nem ért véget. House vezetett, és megpróbált sietni, de valahányszor rálépett a gázpedálra, rá kellett jönnie, hogy ez bizony nem a motorja, ami olyan sebesen szeli az utakat, hogy nézni is kápráztató, hanem egy „nyamvadt ócska-vas”, ami alig bír csak kiló hússzal repeszteni.
Lisa azért így is rászólt néha, hogy vegyen vissza a lendületből, ha nem akarja a hétvégét kárpitpucolással tölteni. Aztán később elaludt a férfi mellett, és nem is zavarta őt a vezetésben. Közben egészen eltávolodtak New Jersey-től, végig a tengerparti sávban autózva, és már négy óra is elmúlt, mire House letért az autópályáról egy egyszerű autóútra. A hirtelen döccenésre és rázkódásra Lisa is felébredt. Álmosan körülnézett, aztán a férfihoz fordult.
– Te jó ég, House, hol vagyunk? Kezdem azt hinni, hogy el akarsz rabolni.
– Még csak most jöttél rá? – kérdezett vissza a férfi, aztán rávigyorgott a nőre. – Mindjárt ott vagyunk.
– Hol?
– Meglátod.
Ennyiben maradtak, és csakugyan. Még egy negyedórányi zötykölődés után (mert az út mi-nősége fokozatosan romlott az autó alatt) egy csendes kis tengerparti település főutcájára kanyarodtak rá. Jól látszott a városkán (vagy falun? Tanyán? – gondolta Lisa), hogy ritkán jár erre idegen, de még a madár is csak abból a bizonyos távlatból szemléli kopottas, régi épületeit.
Mégis volt benne valami nyugtató. A házakon látszott, hogy családok lakják, boldog családok, akiket talán nem vet fel a pénz, de együtt vannak. Minden gondjukat-bajukat, örömüket megosztják egymással. Dolgoznak, de nem adják fel önmagukat a munkájukért. Szeretnek, mert nem tehetnek másképp, nem tépik szét, ölik meg a szomszédot, barátságban vannak egymással, önmagukkal. Élnek.
Csendesen szemlélődtek, elhajtottak egy fogadó mellett, ahol már kezdtek gyűlni az esti vendégek, vagyis a helybeliek, akik kikapcsolódásként ide ültek be beszélgetni, kártyázni, iszogatni. És nem csak a férfiak. House kutatóan belesett az egyik ablakon, aztán inkább gyorsan elkapta a tekintetét, de Lisának feltűnt a mozdulat. És nem tudta mire vélni.
Lefordultak egy kis mellékútra, ami kihajtott a városkából. Poros volt, ebből sejteni lehetett, hogy a partra vezet. A hirtelenjében rájuk zúduló sós levegő szinte marta az orrukat, de néhány szippantás után, már tűrhető volt. Később pedig egészen kellemes. Hallani lehetett a tenger halk morajlását, a fodrozódó hullámok hangjait, melyek a parthoz közelítve megszelídültek, és csak lágyan nyaldosták a parti homokot.
House végül egy kikötőszerű hely mellett fékezte le a kocsit, majd a nőre nézett.
– Itt volnánk.
Lisa a tengert nézte, és úgy érezte, mintha egy tündérmesébe csöppent volna. Gondolatát szavakban is megfogalmazta.
– Hozd a varangyos békát, hadd csókolom szájon nyomban – mondta elképedve, és House felé fordult. Még sosem látta ilyennek a férfi arcát. Kisimult, és szeme mosolyogva csillogott, de ezúttal nem a szokásos gúnyos hunyorgással. – A francba is. Én Greg House-szal indultam útnak, maga meg kicsoda?
– Üdvözlöm a fedélzeten – mondta House egy légi irányítót is megszégyenítő komolysággal. – Pontosabban még csak előtte. Szállj ki.
Ő maga is kioldotta a biztonsági övet, és katapultált a kocsiból. Lassan megindult a víz felé. Hallotta, hogy mögötte Lisa is kiszáll, és becsapja az autó ajtaját. Visszafordult hozzá, és kézen ragadva vezetni kezdte.
Előttük hosszú, széles stég nyúlt a tengerbe, megtörve annak egységét. Két oldalról összesen csak három kisebb fahajó feszült oldalához.
A pár fellépkedett a fapallón, és House irányításával a bal oldalon ringatózó, magányos hajóhoz sétáltak. A férfi kotorászni kezdett zakója zsebében, majd előhúzott egy magányos kulcsot, egyetlen, a hadsereg sasszárnyait ábrázoló kulcstartóval.
– Ez a tiéd? – kérdezte halkan Lisa, és nem akart hinni a szemének, amikor a férfi fellépett a hajó orrára, s lemászott az aljába, hogy ott kinyissa a fedett kabin ajtaját.
House csak megfordult és bólintott.
– Segítsek bekászálódni, vagy menni fog egyedül is? – szólt ki aztán kajánul a kabinból, de Lisa akkor már ténylegesen is a fedélzeten volt.
– Kösz, magam is elboldogulok.
House ekkor megjelent az ajtóban, és nekidőlt a félfának. Sóvár pillantással nézte, ahogy a nő lemászik hozzá.
– Azért hoztalak ide, mert gondoltam, itt nyugodtan tudunk majd beszélgetni. De az az igazság, hogy másfél napnyi diétázás után, már fogytán a türelmem.
Magához húzta Lisát, és megcsókolta. A nő ezt egyáltalán nem bánta, sőt. A diétából – ahogy House fogalmazott – neki is bőven elege volt már. Hevesen nekiláttak egymás vetkőztetésének, és lassanként beljebb araszoltak. A hűvös félhomály csak még inkább fokozta vágyukat.
A férfi maga után húzta a nőt egy belső kis helyiségbe, ahol egy franciaágyon és két apró éjjeliszekrényen kívül semmi más nem volt. A hajó halkan nyikorgott, ahogy az enyhe hullámzás mozgatta törzsét.
– Tengeri beteg leszek, ha ezen a bárkán fogunk szeretkezni – mondta Lisa, miközben átkarolta a férfi nyakát. House elvigyorodott, és megcsókolta a homlokát.
– Vállalom a kockázatot.
– Hiányoztál – suttogta a nő, aztán felnézett a férfi arcába. – Nem hiszem el, hogy ezt én mondtam.
– Pedig nekem határozottan úgy tűnt.
– Ezt is csak a te mesebeli környezeted hozta ki belőlem – mondta duzzogva, majd úgy döntött nem játszadozik tovább. Legalábbis nem szavakkal.
Leült az ágyra, és magához húzta House-t. Végigfeküdtek a leterített paplanokon, és átadták magukat érzelmeik tengerének. Ha tengerből még nem lett volna elég.
Jó egy óra múlva, szinte teljes sötétben, félig betakarózva kucorogtak egymás mellett. Nemigen szóltak egy szót sem, a halk sóhajok és nyögések közé beiktatott egyszavas mondatokon kívül. Inkább hallgatták a környezet neszezését, és finoman cirógatták egymás bőrét. Nagyon sokára Lisa volt az, aki elsőként megszólalt, de csak halkan mert nem akarta megtörni a varázst, amelyet azóta érzett, hogy a kocsiban rápillantott a mellette ülő férfira.
– Szóval elárulod, hogy kerültünk ide?
– Autóval – morogta House.
– Miféle hely ez? Sosem beszéltél róla. Ismeri egyáltalán valaki?
– Nem nagyon.
– Wilson?
– Ő sem.
– Akkor én miért…
– Nem szeretném, ha hiú ábrándjaid lennének arról, hogy mért hoztalak ide. Nincs itt semmi, csak sok víz meg levegő – mondta csendesen House, és fürkésző szemmel Lisára nézett. – Nagy fába vágtuk a fejszénket azzal, hogy belekezdtük ebbe a kapcsolatba. Erről szeretnék beszélni veled. De legyen, előbb akkor kielégítem a helyszínre vonatkozó kérdéseidet. A hajó apámé volt. Most az anyámé. Képzelheted, mennyit hajókázik vele a naplementében, szóval én használom. Már amikor. Nem sokan tudnak róla az ismerőseim közül, főleg a kórházból nem. Most már te vagy a kivétel. Nem titkolom, hogy létezik, ennek ellenére nem is akarom, hogy sokan tudják. Tehát megkérlek, hogy ne nagyon terjeszd, hogy hová hoztalak.
– Ígérem – mondta Lisa, és megilletődve bámult a férfira, mert soha nem gondolta volna, hogy olyasmibe avatja őt be, amiről szinte senkinek nincs tudomása. Aztán mivel úgy tűnt, House egyelőre nem akar többet mondani, ő folytatta – Lehet, hogy ez neked csak sok víz meg levegő, de szerintem csodálatos. És az a tény, hogy idehoztál engem, akár akarod, akár nem, igenis élményszámba megy. Meghatottál. És én még azt hittem, hogy egy cseppnyi romantika sincs benned.
– Nem romantikázni hívtalak, ezt már mondtam.
– Mondtad. De ettől még felettébb romantikus.
– Ha annyira akarod – vont vállat House. – A pokolba fogsz kívánni, de meg kell kérdeznem: Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod Lucast, és velem leszel?
– Erre most komolyan választ akarsz? – vonta össze szemöldökét Lisa.
– Igen. És itt igazán nem kell megjátszanod magad. Láthatod: én sem játszom. Nincs kinek. Csak te vagy itt, és senki az égvilágon nem fog zavarni minket. Azt akarom, hogy őszinte légy. Én is igyekezni fogok.
Lisa hallgatott egy percig, majd elgondolkodva így szólt.
– Régóta sejtettem, hogy amit irántad érzek, az már több mint amit szabadna éreznem. Féltem tőle. Ahogy attól is, hogy megtudod. De persze megtudtad, ez előbb-utóbb várható volt. Naivan azt hittem, hogy talán benned is megmozdult valami, de… Nem vehettem biztosra. Sokáig játszottuk ezt a játékot, és meguntam – Lisa itt nagy levegőt vett. – Ekkor jött Lucas. Te pedig sehol nem voltál, így gondoltam, megér egy próbát. Jobb lesz, ha minél előbb elfelejtem azt a hülyeséget, hogy szeretlek.
House várta, hogy a nő folytassa, de az nem tette. Pár perc múlva ő szólalt meg.
– És azután?
– Elfelejtettem – mondta tovább Lisa. – Olyannyira elfelejtettem, hogy eszem ágában sem volt észrevenni a közeledésedet. Sajnálom. Biztosan sok fájdalmat okoztam vele.
– Épp eleget.
– Erre akkor döbbentem rá, amikor Wilson megkért, hogy csináljak neked valami programot estére. Elhívtalak vacsorázni, emlékszel?
– Valami dereng.
– És te visszautasítottál. Azt mondtad: a legutolsó dolog lenne az a világon, hogy a barátom akarj lenni. Én sem akartam a barátod lenni. Feltettem hát magamnak a kérdést, hogy akkor mi akarok lenni neked? Iszonyatosan fájt, hogy visszautasítottál. De nem jöttem rá, hogy miért.
– És miért mondtál igent Lucasnak?
– Te mit mondtál volna a helyemben? – nézett Lisa House-ra. – Pontosan azért mondtam igent, hogy elhitessem magammal, nincs szükségem rád a boldogsághoz. Ezt is egyedül akartam végigcsinálni, mint mindent. De belebuktam. Nem tudom megmagyarázni, Greg. Egyszerűen csak akartalak. – House nem szólt bele, de kissé összerezzent, ahogy a nő a keresztnevén szólította. Először. – Miután megtudtam, hogy Hanna meghalt, látni akartalak. Tudni, hogy jól vagy-e. Veled akartam lenni, szeretni akartalak.
– Szóval csak sajnálatból vagy velem? – kérdezte House, kimondva végre azt, amitől a legjobban félt.
– Hát ezt gondolod?
– Nem igazán tudom, mit gondoljak. Azért vagy velem?
– Nem.
A férfi belenézett a nő szemébe, és abból, amit ott látott, elhitte, hogy amit mond, igaz.
– Hogyan lehet megmagyarázni a szerelmet? – kérdezte Lisa. – Azért vagyok veled, mert valahol valamikor a távoli múltban beléd szerettem, és nemrég elértem arra a pontra, hogy ezt felismertem.
– Várj, hozok egy csomag százaszsepit, és körbe rakom az ágyat, mielőtt elolvadnánk. – szólalt meg House egy fura fintor kíséretében.
– Te kérted, hogy őszinte legyek.
A férfi mosolyogva hátradőlt a párnán, és a mennyezetet kezdte bámulni. Egyik gerendát a másik után. Érezte, hogy a nő hozzásimul, teste felveszi az ő testének vonalait. Bár a levegő egyre hidegebb lett, ők egyáltalán nem fáztak a kis hajó belsejében. Néhány percnyi hallgatás után, ismét Lisa szólalt meg.
– Hiába is kérnélek, hogy ha hazamentünk, légy ugyanilyen otthon is, ugye?
– Eltaláltad – felelt House, majd megkérdezte – Miért, itt milyen vagyok?
– Egészen más.
– Hamar megunnál.
– Az meglehet – kuncogott Lisa, és felkapaszkodott, hogy megcsókolja a férfit. – Egy kissé megéheztem. Ha csak nem rejtegetsz valahol egy éléskamrát itt a hajón, elnézhetnénk valami kajáért.
– Nők! – forgatta a szemét House. – Nehéz nélkületek, de veletek?!
Így aztán kikászálódtak a kényelmes ágyból, és felöltöztek. A férfi gondosan bezárta a kabin ajtaját, és leléptek a hajóról. A ott töltött órák után, úgy érezték, hogy a szilárd talaj is ringatózik a talpuk alatt. A kocsiból kivették hosszú ujjú felsőiket, és gyalogosan indultak a városkába. Bár Lisa győzködte House-t, hogy menjenek autóval, mert nem fogja bírni a lábával az utat, de a férfi hajthatatlan volt. Gyalog mentek.
Bő húsz perc séta után ott találták magukat a főtéren, amelynek egyik sarkában állt az a vendéglő, amely mellett elhaladtak érkezésükkor. Afelé vették az irányt. A nő bizalmatlanul méregette az ütött-kopott bejárati ajtót, a potyogó vakolatot, de a „Révész” elnevezésű fogadóból vidám zsivaj és zongora klimpírozás hallatszott ki.
Alig léptek a zsúfoltnak tetsző helyiségbe, máris egy harsány hang ütötte meg fülüket.
– Greg House!
A hang tulajdonosa egy nyurga, középkorú férfi volt, csapos kötényt viselt, alatta vászonnadrágot és khaki inget. Széles mosollyal közeledett feléjük, karjait ölelésre tárva. Fekete haja és szeme volt, mely csillogott az örömtől.
– A mindenit de régen láttalak! Azt hittem, már sosem dugod ide azt a szőrös képedet.
– Vegyél vissza, Tony – nézett rá House, és kezet rázott a férfival. Tony ezután Lisára nézett.
– Na és a bájos hölgyben kit tisztelhetek?
– Lisa Cuddy – mutatkozott be Lisa. – Nagyon örvendek.
– Úgyszintén – Tony két kézzel ragadta meg a kezét, majd cinkosan House-ra nézett. – Igazán csinos a barátnőd, Greg.
– Dugulj be, vacsorázni jöttünk.
Úgy tűnt a férfit nem nagyon zavarja House stílusa, sőt mintha jót mulatott volna magában rajta. Odavezette őket az egyik szabad asztalhoz, és terítéket varázsolt eléjük. Leadták neki a rendelést, majd magukra maradtak.
– Tonynak néha nagyobb a szája, mint kéne – morogta a férfi az asztalt bámulva.
– Szerintem kedves fickó – mosolygott Lisa.
– Igen, az.
House felkönyökölt az asztalra, és a nő arcáért nyúlt. Eltűrte a haját, majd odahajolt és megcsókolta. Alig több mint tíz perc után Tony már hozta is a vacsorájukat. Jó étvágyat kívánt, majd visszavonult a bárpult mögé. Tette a dolgát, de azért újonnan érkezett vendégein tartotta a szemét. Azok csendben ettek, néha egymásra pillantottak, de nem szóltak egy árva szót sem. Csak a szemük beszélt. De az nagyon sokat.
A vacsora mellé vörösbort rendeltek, és már túl voltak a második poháron, mikor Tony odabattyogott hozzájuk, visszájára fordított egy széket, és ledobta magát melléjük. Azok épp csókolóztak, így nem vették észre, hogy társaságuk lett.
– Hú, az anyját, ez bizony komolynak látszik.
A pár szétvált, és House zsörtölődve fordult Tonyhoz.
– Mondtam már, hogy pofa be?
– Nyugi cimbora – vigyorgott a tulaj. – Egyébként megemlíteném, hogy a zongora a sarokban csak érted sír-rí.
A diagnoszta szeme a terem másik végébe vándorolt, ahol az üres hangszer árválkodott. Az-tán hátratolta székét, és odament. Néhány másodperc múlva belekezdett a „Fly Me to the Moon” című örökzöldbe, egészen sajátos stílusban előadva azt.
Lisa és Tony az asztal mellől figyelték, hogy adja át magát a zenének a férfi, majd Tony a nőhöz fordult.
– Na és mióta vannak együtt?
– Alig egy hete – felelt Lisa oda sem nézve.
– Most csak viccel, ugye?
A nő ránézett Tonyra, és rá kellett jönnie, hogy a férfi nem hülyéskedésből kérdezi.
– Nem viccelek – rázta a fejét. – Miért?
Tony elfordította a fejét, és újra a diagnosztát figyelte. Hosszú csend után, alig hallhatóan megjegyezte.
– Akkor remélem, nagyon szereti őt. Ugyanis magácskán kívül Greg eddig egyetlen nőt hozott csak el ide.
– Stacy – vágta rá Lisa. Nem volt kérdéses számára, hogy a férfi rá gondolt.
– Ismeri? – nézett a nőre Tony, mire Lisa bólintott.
Ismét hallgatásba burkolóztak, és csak hallgatták House játékát. Lisa megrémült Tony szavaitól. Hát lenne valaki, aki még nála és Wilsonnál is jobban ismeri House-t? Valaki, aki bár ki nem mondaná, de mindent megtenne annak érdekében, hogy megvédje a diagnosztát a további csalódásoktól. Valaki, aki itt él az Isten háta mögött, poharakat törölget nap mint nap, és nincs egyéb gond-ja minthogy a helybeliek panaszait hallgassa. S közben barátja legyen egy olyan embernek, akit alig lát, talán évek is eltelnek egy-egy találkozás között, de mindig idevárja.
House abbahagyta a zongorázást, és felállt, hogy fogadja az érte járó tapsot. Tony is felemelkedett, de még odaszólt Lisának.
– Greg átkozottul magába lehet zuhanva, ha már egy hét után megmutatta azt a rozzant bárkát.
Mire House odaért az asztalhoz, Tony már ismét a pult mögött volt.
– Na mivel szórakoztatott? – kérdezte a nőt, aki próbált teljesen hétköznapi képet vágni, és nem kimutatni meglepettségét.
– Csak a vendéglőről mesélt.
– Izgalmas – fanyalgott House, majd felemelte borospoharát és a nő felé intett. Kiitta ami még benne volt, aztán felkapta dzsekijét. – Menjünk.
Tony nem hagyta, hogy kifizesse sem az ételt, sem az italt, hiába idiótázta le House három-szor, a tulajdonos nem engedett a huszonegyből. Korom sötétben indultak vissza a kikötőhöz, de mire kiértek a város szélére, a Hold elő is bukkant a felhők közül. Fehér derengéssel világította meg előttük az utat, kísérteties árnyékokat festve rájuk az út menti fák árnyékából. Néhány csillag is felragyogott, az az enyhe szél pedig elült, ami napközben mozgolódott. A tenger most csendesen ásított, nem szórta a partra hullámait, csak a Hold fényének engedte meg, hogy játszva végigfusson rajta.
House behúzódott a kabinba, ott tett-vett valamit, ám Lisának nem sok kedve volt bemenni. Mégis miután a férfi már harmadszor hívta, lement hozzá. A kis helyiség hangulatos világításba öltözött, feltehetőleg House ügyködése nyomán. Három olajlámpa került elő, sárgás fényükkel beragyogták a kabint. Lisa nem akart hinni a szemének, kitárta karját, mellyel azt fejezte ki: hát ez meg mi? De a férfi csak vállat volt, és odalépett hozzá.
– Egyszer ebben a nyomorult életben én is megengedhetem magamnak, hogy irtóra romantikus legyek. – azzal átkarolta Lisa derekát, és egészen lassan forogni kezdtek. Körbe-körbe. Zene nem szólt, a ritmust a tenger hangjai adták.
– Csak egyszer? – nézett House szemébe Lisa, karját odakulcsolva a férfi nyaka köré.
– Az még mindig egyel több mint a nulla, ami pedig nagyon esélyes volt.
A nő nem válaszolt, fejét House mellkasára hajtotta, hogy az ne lássa a szemében gyülekező könnyeket. Nem tehetett róla. Tisztában volt vele, hogy ez nem teljesen az a férfi, akibe beleszeretett, mégis… egy nagyon kicsit vágyott arra, hogy ne kelljen visszatérniük abba a megszokott, monoton világba, ami valójában az övék volt. Ahol nap mint nap meg kellett küzdeniük azért, hogy együtt maradhassanak, ahol nem lehetett mindent egy mosollyal vagy egy kedves szóval elintézni. Ahol nem szabad őszintének lenniük. Itt és most kellett annak lenniük. Mert ha visszamennek New Jersey-be, megint fel kell majd venniük azt az álarcot, amit a külvilágnak mutatnak, ami megvédi őket a külső támadásoktól. Itt nem kellett félni semmitől. Főleg nem egymástól.
Észre sem vette, hogy egy ideje már nem mozognak. Csak álltak egy helyben, egymást ölelve. Az idő eltűnt a fogalmaik közül. Nem létezett. Egy pillanat néha egy évtizednek tűnt, és egy-két óra pedig mintha meg sem történt volna, úgy elröpült.
Szavak nélkül is értették egymást, és ez volt a legcsodálatosabb. Csókok, érintések, sóhajok váltogatták egymást, néha minden ok nélkül elmosolyodtak, gyönyörködtek egymásban, megmártóztak a másik lelkében. Mikor legközelebb feleszméltek, hogy nem egy távoli univerzumban vannak, hanem nagyon is a Föld nevű planétán, ismét az ágyon feküdtek, levegő után kapkodva, kiszáradt torokkal. Testük verítéktől gyöngyözött, de ez egyáltalán nem zavarta őket, sőt mind jobban kívánták tőle a másikat.
Végtelennek tetsző idő múlva Lisa arra lett figyelmes, hogy House halkan hortyog mellette. Elmosolyodott, és óvatosan kibújt a férfi karjai alól. Nem csodálkozott, hogy elfáradt. Levezetett több mint háromszázötven kilométert, és eddigi tevékenységüket sem lehetett épp pihentetőnek nevezni. Felvette a padlóról House ingét, és kisétált benne a szabadba. A legkevésbé sem volt álmos.
Leült a hűvös fára, a hajó szélén, lábait lelógatta, de azok nem érték el a tengert. Jóleső borzongás járta át, ahogy ott ült az egyre hűlő levegőben. Nézte a messzeséget, ami most egyenlő volt a megfoghatatlan sötétséggel. Már nem látszott a Hold, és egyetlen csillag sem. Mély csend uralkodott a tájon. Végiggondolta, mi minden történt vele ma, és sikeresen megállapította, hogy történni nem sok minden. Lelkében változott meg a világ. Nem egészen értette, hogy mitől, vagy miért éppen itt, de egyben biztos volt. Szüksége volt erre, hogy ténylegesen is megbizonyosodjon: szereti House-t, és jól döntött, mikor szakított Lucasszal. Talán ez a kapcsolat sem tart örökké, és biztosan lesznek buktatók, hiszen mindketten konok, önfejű egyének voltak, de ha megpróbálják… még az is lehet, hogy együtt célba érnek.
Lisa öt ujjával hátrasimította haját. Ha dohányzott volna, ez lett volna az a pillanat, amikor rágyújt egy slukknyi cigarettára. De nem dohányzott, így csak sóhajtott egy nagyot. Most valami nagyon intenzív, nagyon mélyreható dolog történik vele, és az a derűs nyugalom, amit érzett, biztosította afelől, hogy jó úton halad a boldogság felé.
Megnyikordult mögötte a padló. Hátranézett, és House-t pillantotta meg. A férfi mivel csak nadrágját találta, azt vette csak fel.
– Valaki ellopta az ingemet – mondta, miközben leült a nő mellé. Kezeit összekulcsolva megtámaszkodott az előtte húzódó korláton.
Lisa rámosolygott.
– Nem akartalak felébreszteni.
– Arra riadtam, hogy nem vagy mellettem. Már elkezdtem aggódni, hogy Poszeidón elrabolt magának. – a nő kivételesen élvezte a férfi poénkodását, talán mert ezúttal egy szikrányi gúny sem volt benne. – Nem fázol?
– Nem.
House látta Lisán, hogy kérdezni fog. A távolba révedt, és olybá tűnt, mintha a képzeletében kutakodna, de tudta, hogy megint elértek arra pontra, ahol beszélniük kellett. És tényleg: néhány percnyi csend után a nő megszólalt.
– Tony elmondta, hogy rajtam kívül eddig csak Stacyt hoztad el ide.
– Sejtettem, hogy nem az éttermet mutatta be – morogta House, de Lisa nem reagált rá. Várta a folytatást, ami nem is késett sokáig. – Az utóbbi időben sokszor elképzeltem, hogy megmutatom neked ezt a helyet. Aztán most, hogy együtt vagyunk, teljesen egyértelmű volt, hogy elhozlak.
– Méltónak találtattam rá? – Lisa a szeme sarkából figyelte House-t.
– Minden bizonnyal – bólintott a férfi.
– Honnan ismered Tonyt?
– Kölyökkorom óta ismerem őt. Az apja együtt szolgált apámmal, és mint ahogy akkoriban én is, ő is sokat utazott az apjával. Kellő időt töltöttünk el összezárva ahhoz, hogy tökéletesen kiismerjük egymást. Tony amolyan tipikus jófiú volt, és még most is az. Nem teljesen az a Wilson-féle jótét lélek, de valami hasonló – House itt megeresztett egy vigyort. – Semmit nem változott. Tőlem ennél különbözőbb alakkal nem is hozhatott volna össze a sors. Nem sok közös volt bennünk – itt egy pillanatra elhallgatott, és tekintete elkomorult. – Csupán mindkettőnkkel zsarnokként bánt az apánk. Később kamaszként is sokat lógtunk együtt, mindent tudtunk a másikról. De aztán ő a nagyvilágban kereste önmagát, én pedig az orvosin. Sok tekintetben messze kerültünk egymástól, de mindig tudtam, hogy benne megbízhatok.
Egy kis ideig csend telepedett közéjük. Valahol a távolban egy sirály rikoltott. Hangja csak tompán ért el hozzájuk.
– Ennyire rossz volt apáddal? – kérdezte végül Lisa.
– Nem – válaszolt House, és keserű fintor játszott a szája szélén. – Így utólag belegondolva nem volt annyira szörnyű, mint amilyennek akkoriban tűnt. A sok kisebb-nagyobb próbatétel, melyeken ha nem álltál helyt, akkor a megtorlások sora következett. Jellemfejlesztő büntetés – apám így nevezte őket. Csak azt bánom, hogy már nem volt időm megbocsátani neki, hogy tönkretette a gyerekkoromat.
Lisa a férfira nézett, s az viszonozta pillantását. Még sosem hallotta őt az apjáról mesélni, fő-leg nem a gyerekkoráról. Régebben már eljutott hozzá ez-az, de konkrétumokat nem tudott. Meg esett a szíve a kisfiún, aki valaha Greg House volt, akinek megalázó, gyerekhez nem méltó feladatokat kellett megcsinálnia, ha nem akart büntetést kapni. Lisa a férfi kezéért nyúlt.
– Greg… Köszönöm.
– Mégis mit köszönsz?
– Azt, hogy elhoztál, hogy beszélhetünk. Ezennel istenigazából, őszintén – lágyan elmosolyodott. – És hogy nem teszel percenként megjegyzést a melleimre.
– Ami késik, nem múlik – biztosította House. – Holnap ilyenkor már azt fogom elemezni Wilsonnak, hogy hány fokos szögben állt a lábad, amikor…
– Fogd be! – szólt rá Lisa, és oldalba bökte. – Holnap ilyenkor azt szeretném, ha mellettem feküdnél, otthon.
– Szóval… hová is tetted a szamuráj-kardodat? – nézett rá ártatlanul House.
– Ne aggódj, készenlétben van, ha szükségem lenne rá – felelte ördögi mosoly kíséretében Lisa.
A férfi közelebb ült, és ráhajolt a szájára. Lágyan érintették egymás ajkait, elvesztek a harmóniában, ami körülvette őket. Halk loccsanásra rebbentek szét, és mikor lenéztek, még épp látták elülni a vízen keletkezett apró hullámokat. Nyilván egy hal ugrott ki egy villanásnyi időre a lábuk alatt.
– Szeretném, ha működne ez az egész kettőnk között – suttogta halkan Lisa. – Nem viselném el, ha megint csalódnom kéne.
– Ahogy én sem – mondta halkan House, majd a nő arcához érintette saját arcát. – Szeretlek. Most jobban, mint valaha, és jobban, mint bárki mást. Nem akarom, hogy ez megváltozzon.
Soha senki nem hitte volna el a világon, ha azt mondják, hogy Gregory House tényleg kiejtette a száján ezeket a szavakat. Lisa Cuddy sem akarta elhinni, mégsem hihette, hogy álmodik, hiszen lassan reszketni kezdett. S ha valami, ez rádöbbentette, hogy a valóságban van. A hideg elérte mélypontját, és felborzolta a szőrt a kezeiket. Így nagy nehezen felálltak a hajó széléről, és a kabin felé vették az irányt. Bebújtak a még langyos ágyba, amit testükkel melegítettek fel, és a paplan alatt megkeresték egymást. Szívverésük ütemére merültek álomba.

A napfény gyengéd ragyogása egy pillanat alatt kiűzte az álmot Lisa szeméből. Körbenézett, és megnyugodva vette tudomásul, hogy Greg ott szuszog mellette. Utálta a hétfő reggeleket, de ma még a szokásosnál is jobban rühellte, hogy munkába kell mennie. Szerencsétlen nap nem tehetett róla, de ez volt az ő sara. Hogy épp hétfő volt.
Lisa oldalra fordult, és átkarolta a férfit, mellkasával annak hátához simulva. House egy morranással jelezte, hogy érzékeli a kedves gesztust, de szívesebben aludna még tovább.
– Sajnálom, drágám, de nem hagyhatom, hogy tovább aludj – motyogta Lisa a férfi fülébe. – Már rég fel kellett volna kelnünk.
– Kell a fenének felkelnie… Aludni akarok.
– Oké. Plusz két óra klinikai munkáért engedem, hogy később gyere be.
House olyan hirtelen fordult szembe a nővel, hogy annak megijedni sem volt ideje. Összeszűkült szemmel nézett Lisára.
– Azt már nem. Nincs plusz klinikai munka!
– Akkor viszont gyerünk – mondta ellentmondást nem tűrő hangon Lisa.
House kelletlenül kikászálódott az ágyból, és fáradtan elbotorkált a fürdőszobáig. Mielőtt becsukta volna az ajtót, Lisa még hallotta, ahogy azt morogja:
– Legfeljebb majd alszom Wilson kanapéján…

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..