Ahány ház…

A hét utolsó napján a Princeton-Plainsboro kórházban a megszokott rendben zajlott a munka. Még House és csapata háza táján is nagyjából nyugalom volt. Szerencsére – gondolta magában Cuddy, akinek még mindig nehezére esett a férfi közelébe mennie. Viszont azt is tudta, hogy már nem a múltkori kirohanása miatt, hanem egész pontosan a tegnap esti találkozásuk miatt. Félt, hogy House esetleg megint próbálkozna, és nem lenne képes ellenállni neki. Pedig ezt nem hagyhatta, hogy megtörténjen. Akkor elveszítené Davidet is, aki viszont nem érdemli meg, hogy így elbánjanak vele. Hiszen még most sem haragudott rá, amikor kidobta az otthonából. Megértő volt és kedves, mint mindig. Az első dolga az volt, mikor meglátta aznap először a nőt, hogy megkérdezze, mi a helyzet Rachellel. Cuddy örült a figyelmességnek, és nem említette, hogy House volt az, aki meggyógyította a kislányt. Így többnyire kellemesen telt a nap.
House úgy tervezte, hogy estére áthívja Wilsont egy kicsit kártyázni meg tévét nézni. Már nyúlt volna a telefon után, mikor eszébe jutott egy másik elfoglaltság is. A nap folyamán Cuddy irodájából ellopott költségvetés jobban izgatta a fantáziáját. Előszedte a papírhalmot, és tanulmányozni kezdte. Órákon át hasonlította össze az adatokat és az elszámolást a Rossi irodájából lopottakkal. És látta, ő átlátta, hogy valami nem stimmel. Ám mielőtt jobban belemélyedhetett volna a nyomozásba, kopogtak az ajtaján. Kinyitotta, és nagy meglepetésére Lydiát találta ott. Az igazgatói értekezlet napja óta nem látta, de most megörült neki. A nő viszont megszeppenve nézett House-ra.
– Szia!
– Szia Lydia! – a férfi várt egy pillanatot, majd szélesebbre tárta az ajtót. – Gyere be!
– Kösz – motyogta a nő, miközben beljebb lépett. – Ne haragudj, hogy legutoljára egy szó nélkül tűntem el! Csak gondolkodnom kellett…
– Miről? – nézett rá House. – Rólam?
– Is. Meg kettőnkről – bólintott Lydia.
– Értem. És? Mire jutottál?
– Nem akarom elveszíteni a barátságod! Ez az egész… fontos nekem.
House végigsimított a nő arcán, aztán magához húzta Lydiát.
– Tudom. Hidd el, nekem is…
– Csak olyan furcsa voltál múltkor.
– Megesik az ilyesmi. Sok minden történik velem mostanában, és nehezen kezelem őket – Lydia engedett az ölelésből, és a férfi szemeibe nézett.
– Nem is kérdeztem: hogy döntött a bizottság? Dolgozhatsz?
A férfi csak bólintott, mire a nő összeráncolta a homlokát.
– Ennyi? Nincs is hozzáfűznivalód?
– Nincs. – vont vállat House.
– Mármint… ez remek hír, de… nem látom, hogy kimondottan örülnél neki.
– Örülök.
– Ja…
– Tényleg! Csak összetűztem pár kollégával. Ennyi az egész.
– Nem akarod elmondani?
– Most akkor megint Mayfieldeset játszunk?
– Ne csináld ezt, Greg!
– Jó. Ha annyira érdekel, akkor lebarmoltam párszor Rossit, összekaptam Cuddyval, verekedtünk Wilsonnal és a csapatom is nehezen viseli, hogy ismét én vagyok a főnök. Más most nem jut eszembe… – töprengett színpadiasan House.
– Verekedtél Wilsonnal?
– Jaj, nem kell úgy fennakadni ezen! Csak amolyan baráti pofozkodás volt. Heti rendszerességgel kiütjük egymást…
Miközben ezeket mondta, megfordult, odabicegett az italos asztalkájához, ahonnan felkapta a majdnem üresen tetszelgő whiskysüveget, és két pohárba osztotta szét annak tartalmát. Az egyik poharat Lydia kezébe nyomta, aztán meglendítette sajátját a nő felé, és egy húzásra lehajtotta az italt. Lydia épphogy csak belekortyolt, nem bírt tovább várni. Odalépett House-hoz és megcsókolta. A férfi nem ellenkezett, de egy pillanat múlva megszakított a csókot. Belenézett a nő szemébe, és nem tudta eldönteni, mit tegyen. Hirtelen nagyon sok gondolat tolakodott az agyába.
A bonyolult kapcsolat közte és Cuddy között… Lydia egyszerűsége… Wilson és a hülyeségei… Ha Cuddy nem keverne azzal az evolúciós fejlődés legalján álló, majom Rossival, akkor… egyértelmű lenne, hogy nem Lydiát választaná. Vagy mégis?… Cuddy abszolút kétesélyes lenne, még akkor is. Lydia viszont nem tehet semmiről.
Megcsókolta a nő homlokát, orra hegyét, s végül eljutott az ajkaihoz is. Egyre hevesebben ölelték egymást, így közeledtek mindinkább a férfi hálószobája felé. Az ajtókeretnek döntve House megszabadította Lydiát kabátkájától, és már a blúzát gombolta, mikor bevillant neki valami.
Cuddy nem tette meg! Persze nem rajta múlott, de azt mondta, Rachel a megmentője volt – azaz nem is akarta megtenni!
House váratlanul eltolta magától Lydiát, aki nem értette, mi ütött a férfiba.
– Bocsáss meg – köhögte House,- de el… el kell mennem.
– Most? – Lydia megütközve nézett rá.
House felkapta botját, motorkulcsait, és az ajtóhoz csörtetett. Egy pillanatra megtorpant, visszafordult, és zavarosan Lydia szemeibe nézett.
– Menj! – mondta halkan a nő.

Lisa magányosan üldögélt nappalijában egy bögre forró kakaóval a kezében. Lábát felhúzta maga mellé a kanapéra, és meredten bámult valamit az asztal üveglapján. Gondolatai messze jártak. Örült, hogy csönd van, és Rachelt is lefektette aludni már órákkal ezelőtt. Végre rendet tehetett az agyában. Ahogy belepillantott érzelmei káoszába, rájött, fogalma sincs, mihez kezdjen. Hol álljon neki rendbe tenni az életét? Mit is, azaz kit is akar valójában?
David rendes fickó, szereti őt. Jóképű, vonzó és a legkedvesebb embernél is kedvesebb. Ő lehetne a tökéletes partner számára, csak csettintenie kéne. De House…
… az House.
Annyira el akarja taszítani magától a férfit, de miért is? Hiszen úgy sem képes rá. Sem fizikailag, sem érzelmileg. Talán hagynia kellene az egészet, hadd folyjon a maga medrében anélkül, hogy bárki is szabályozná.
Mindenesetre azzal tisztában volt, hogy jelenlegi labilis állapotában nem tudna védekezni egyik férfi ellen sem.
Összerezzent, mikor hangos kopogást hallott az előszobából. Megzavarodva ment ajtót nyitni. A küszöbön pedig Greg House toporgott. Cuddy döbbent-haragosan nézett kései vendégére.
– Mit keresel itt… – a nő rásandított a faliórára – … éjjel egy órakor?
– Az eszemet – válaszolt a férfi mogorván.
– Nem vagyok egyedül, House, úgyhogy talán jobb lenne, ha…
– Már megint hazudsz! – replikázott a férfi. – Mikor szoktál így rá a hazudozásra?
– Miből gondolod, hogy…
– Ha társaságod lenne – pláne kan,- akkor nem kakaót nyalogatnál, hanem minimum vörösbort. És nem ez az állig zárt hálóing lenne rajtad, hanem valami sokkal szexibb.
A nő fintorgó képet vágott, de azért elállt az útból, hogy beengedje a férfit.
– Jó, igazad van. De még mindig nem árultad el, hogy mit keresel itt!
House ránézett főnökére, aztán belekezdett.
– Ma este le akartam feküdni Lydiával…
– És? Adjak kölcsön óvszert? – szólt közbe Cuddy, de House nem zavartatta magát.
– … csak közben rájöttem, hogy valójában veled akarok lefeküdni.
Cuddy először el akarta nevetni magát a férfi szövegén, de aztán ráesett tekintete House arcára, és nem tette. Egy apró mosoly mégis kiült arcára. Hirtelen mindenfelé nézett, csak House-ra nem. Aztán lassan mégis közelebb lépett hozzá, és suttogva ezt mondta.
– Ez volt eddig a legszarabb megdöngetős duma, amit valaha hallottam – közben karjával már átkulcsolta a férfi nyakát.
House nem bírt magával: úgy magához szorította Lisát, hogy majdnem összeroppantotta, de nem törődött vele. A nőt sem érdekelte már, hogy miről vitázott önmagával pár perccel korábban. Csak csókolták egymást, vadul, szenvedéllyel, a foguk is összekoccant néha, és Lisa érezte, hogy felsebezte House ajkát, de egyikük sem törődött vele.
Váratlanul Lisa eltolta magától a férfi fejét, és a szemébe nézett.
– De… akkor… Lydia most hol van?
– Nem t’om. Lehet, még nálam.
– A lakásodon? – House bólintott, mire Cuddy szégyenlősen elnevette magát. – Te idióta…
– Baj, hogy idejöttem?
– Dehogy…
Újra megcsókolták egymást, és fel sem tűnt nekik, hogy már rég nem az előszobában ácsorognak, hanem jócskán beljebb. Lisa egy másodpercre megint kibújt az ölelésből, és kulcsra zárta az ajtót. Aztán a férfihoz ment, megfogta két oldalról a gallérját, és maga után húzta hálószobájába. Senki és semmi nem állt immáron kettejük között. Mindkét test felparázslott, ahogy a másik, az idegen, mégis oly ismerősnek tetsző test hozzájuk ért. Ahogy végigfeküdtek az ágyon, és a nehezebb férfi ráereszkedett a gyengébb nőre, Lisa levegőért kezdett kapkodni. Ezt csak tetézte az érzés, amit akkor élt át, mikor végre újra egyesültek a kínban, gyönyörben, pusztításban, kényeztetésben – amit jobb esetben szerelemnek szoktak hívni.
Lisa keze görcsbe rándult, annyira át akarta ölelni House-t, de amikor a férfi észrevette, hogy a nő már közel jár a gyönyör kapujához, leszorította kezeit a feje fölött. Lisa majdnem beleőrült, ugyanakkor élvezte is a helyzetet. Miközben csókolóztak, bele-belenyögdécselt House szájába. Tudta, hogy ezt az egész őrületet csakis emellett a férfi mellett képes átélni, és nem is adta volna senkinek ezt a jutalmat. Már nem.
House éles fájdalmat érzett egyszerre az ajkán, és az ujjain. Lisa azon villanásnyi idő alatt, amíg belépett a kapun, beleharapott alsó ajkába, és belevájta körmeit a kezébe. House engedett a szorításból, de nem volt biztos benn, hogy jól döntött: Lisa ugyanis most körmeivel végigszántotta a karját, egészen a háta közepéig. A férfi óvatosan ráfeküdt a nőre, aki ezt cseppet sem bánta, majd belecsókolt a nyakába. Mindkettejük légzése kezdett lassan normál tempót felvenni, és végre beszélni is képesek voltak.
– Holnap azt fogják hinni, hogy vettem valami vérszomjas dögöt – morogta House.
– Hát… talán a vérszomjas rendben is van… – pihegte Lisa.
– Ja… meg a dög is… – A nő erre megcsapta az oldalát. – Vicceltem. Tudod, ha az ember megválaszthatná, hogy mikor akar meghalni, ezt a pillanatot választanám.
– Szeretlek, House – mondta halkan Lisa. A férfi nem reagált rá rögtön.
– Nem baj, majd elmúlik – válaszolta aztán, de azért felemelkedett, hogy a nő arcába tudjon nézni. – Megyünk még dolgozni, ne aggódj!
– Igen, és valószínűleg nem is változtat semmin.
– Hát ha te továbbra is ölebednek akarod Rossit, akkor köztünk elég hamar vége lesz a mókázásnak.
– Nem osztozkodsz? – kérdezte nevetve Lisa.
– Eszemben sincs. Szóval, gondold át! Nagy kár lenne értünk…
– És én? Én osztozkodjak?
House nem mondott erre semmit. Simogatni kezdte a nő arcát, majd egyre lejjebb kalandozott a keze. Lisa ezt nem bánta, sőt ő is kényeztetni kezdte a férfit, bár zavarta kissé, hogy válasz nélkül maradt. Az éjszaka gyönyörűen telt, és nem is gondolták volna, hogy ilyen hamar véget érhet.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..